Pest Megyi Hírlap, 1970. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-02 / 205. szám

írre. szeptember 2., szerda 3 VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSOK Párttitkár lett az asszonyból — Nehéz volt megszoknia, hogy párttitkár? — Igen. Az volt szokatlan, hogy tudtam: nekem kell az embereket megnyernem. Ne­kem, nő létemre, mert még mindig úgy van, hogy férfi a férfiban jobban bízik. Ne­künk, nőknek háromszoros érővel kell dolgoznunk. Sok­szor este 10—11 órakor jutok haza. Azelőtt én nemigen ma- radoztam el — mondja Dudás Sándorné, Úriban. A Béke Tsz függetlenített párttitkára. Azelőtt nem járt haza késő este, mert „azelőtt” nyolc hol- 'don önállóan gazdálkodott. Lóval szántott-vetett, betaka­rított, mert a férje 1947 óta a Ganz-MÁVAG-ban vasöntő és művezető, hajnali fél négy­kor kel, hogy fél hatra bent lehessen, és a délután öt óra hozza haza. Férje 1951 óta párttag, most alapszervezeti titkár. Ám Dudásné már 1945-ben belépett a MADISZ-ba, ké­sőbb a nőszövetségben tevé­kenykedett, majd az iskolai szülői munkaközösség vezető­je lett. Mindenhol megjelent és dolgozott — és dolgozott a földjén. — Hogyan lett párttag? — A párttitkár mondta, hogy szeretné, ha belépnék. Sn jelentkeztem volna hama­rabb is, de nem foglalkoztak velem, úgy értem, hogy senki nem beszélgetett velem erről. Magamtól meg restelltem ajánlkozni. Így csak 1963-ban íettem tag. Dudásné tagja lett a tsz-nek is, ahogy megalakult, 1959- ben. A kertészetbe került, de két hónap múlva már admi­nisztrátor, aztán hamarosan pénztáros lett. 1961-ben elvégezte a nyol­cadik osztályt, 1982-ben a könyvelői tanfolyamot, 1966- ban pedig az öthónapos párt- iskolát. — Közben megkérték, hogy helyettesítse a vb-elnököt. ' — Nagyon meglepődtem, Timikor öt évvel ezelőtt fel­kértek, hogy lássam el a vb- ílnöki teendőket, amíg az el­lök iskolán van. Azt mondták, fogy engem mindenki ismer, hogy hallgatnak rám a falu­ban, hogy eddig már minden 'ársadalmi szervezetben tevé­kenykedtem, hogy megbíznak bennem, hogy biztosan el tu- tom látni a munkát. Azelőtt tohasem dolgoztam tanácsnál is féltem... de időt, fáradsá­got nem kíméltem... Dudásné úgy nevelkedett, mint mindenki más Úriban. Szüleinek négy hold földje volt, a földosztáskor kaptak Még kettőt. A férje szüleinek kát hgidja volt, szintén ket- íőt kaptak hozzá, ö aztán az apósával, majd annak halála után helyette is, férfimódra dolgozott. Alig múlt húszéves akkoriban. Vallásosan nevel­Ingyenes művezetői tanfolyamot tartunk építőipari szakmunkások részére (kőműves, ács, állványozó épületasztalos, hő-hangszigetelő). Jelentkezés: 43. sx. Állami Építőipari Vállalat Szakoktatási csoport Budapest XI., Dombóvári út 19. A tanfolyam 1970. szeptember 15-én indul. ték, 1945-ig ő is templomba járt — 16 éves koráig —, de az akkori ifjúsági szervezet­nek olyan jó vezetője volt, hogy többüket, őt is — „men­tünk utána, mint a kotlós után a csibék” — meggyőzte. Anyó­sa már régen beletörődött, hogy menye nem jár templom­ba, de édesanyjával még nem­régiben is nézeteltérései vol­taik. Meg akarta győzni anyját, de rájött, hogy az öregeknél ez már nem járható út... — Hogyan lehet az emberek bizalmát megnyerni? — Például azzal, ha az em­ber igyekszik minden szívét- lelkét kiöntő, panaszossal a legjobb tudása szerint foglal­kozni, s ha igaza van, kiállni mellette. Naponta sokszor 15—20 ember is felkeres, s ha nem megy a közösség rovásá­ra, én igyekszem segítségükre lenni. Amikor négy éve titkár lett, a téeszben 26 volt a párttagok száma. Ma 45. (A téesztagok száma 183, és alkalmazott 62.) A nők közül heten párttagok, s ezzel Dudásné elégedetlen. Mindenről szeret tudni, ami a gazdaságban történik Elein­te voltak nézeteltérései a gaz­dasági vezetőkkel, mert ő nem elégedett meg azzal, ahogyan tájékoztatták, még többet ákart tudni a gazdaság ügyei­ről. — Miért? — Most a gazdasági veze­tőknek nagyobb az önállósá­guk. Ezért a párt szerepe meg­nőtt. Meg kell vitatnunk rész­letesen a tervet, a beruházá­sokat, a munkabért, vagy egy-egy jogos követelést. Dudás Sándorné ugyanolyan, mint a többi falusi asszony — külsőleg —, de társadalmi ér­deklődése, tájékozottsága, fel- készültsége, szorgalma és el­kötelezettsége kiemelte őt — belsőleg —, tárgyilagosan, okosan, és lírai emelkedett­séggel beszél. — Miről szokott mostanában gyakran gondolkozni? — Arról, hogy mikor lesz már az, hogy az emberek többsége nemcsak az „enyi- met”, de a „miénket” is nézi. — berkovits — Apró Antal látogatása Miskolcon Kedden Miskolcra érkezett Apró Antal, a Politikai Bizott­ság tagja, a forradalmi mun­kás-paraszt kormány elnökhe­lyettese. A megyei pártbizott­ságon Borsod megye és Mis­kolc megyei jogú város párt- és állami vezetői jelenlétében dr. Bodnár Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára tá­jékoztatta Apró Antalt a me­gye politikai helyzetéről, gaz­dasági, valamint művelődés- ügyi kérdéseiről. Tájékoztatót követően Apró Antal, dr. Bodnár Ferenc, va lamint más városi és megyei vezetőik társaságában megte­kintette Miskolc épülő, úi vá rosnegyedeit. Ezt követően a városi párt' bizottság nagytermében ren­dezett nagyaktívaülésen Apró Antal tájékoztatta a párt- ál­lami és tömegszervezetek ve­zetőit az időszerű gazdasági kérdésekről. — A Csepel Autógyár szeptember végén a Villa mos Berendezés- és Készü­lék Művek Akkumulátorgyá rának adja át kunszentmik- lósi telepét. Gyál — a tudomány tükrében (I.) A bevándorlók egy harmada Budapestről jön Tervezni nehéz. Még nehe­zebb, s nem is lehet helyesen, ha a jelen állapotokat nem is­merjük. Jó öt esztendeje ezért hívták életre a Budapesti Vá­rosépítési Tervező Vállalatnál a szociológuscsoportot: tárja fel tudományos módszerekkel a fővárosnak és környékének valóságos helyzetét. A fővárosról sok fontos, ér­dekes tanulmány készült azóta. A „környék” csak nemrégiben került sorra. A program sze­rint Pest megye 45 községéről készül felmérés, úgy, hogy kö­zülük a hat legtipikusabb te­lepülés legjellemzőbb adatait veszik számba, s erről követ­keztetnek a többire. Az első: Gyál. A múlt év októberében kezdtek hozzá a „feltérképe­zéshez”. A Műszaki Egyetem ötödéves építészhallgatói ko­pogtattak be a családokhoz, választ kértek a kérdőívek 102 kérdésére, utána egy jó fél órát még beszélgettek, interjút ké­szítve. Aztán kódolták a kér­dőíveket — egy-egy család adatairól két darab 80 oszlo­pos lyukkártya készült —, s az ügyes számítógépek rövi­desen feldolgozták az anyagot, válaszoltak. A módszerről még annyit: 9 egységre bontották fel a köz­séget, hogy minden, része egyenlő arányban legyen kép­viselve a felmérésben. Ki győzte volna, hogy valameny- nyi családot kifaggassa? A 315 család megkérdezése is igen nagy munkába került. S így is jó keresztmetszetét kapták a gyáli társadalomnak, bizonyo­sak lehetünk abban, hogy az így nyert adatok híven tükrö­zik a valóságot. Milyen is ez a valóság? Általában annyit: Budapest központjától légvonalban 20 kilométernyire délkeletre fek­szik Gyál, Pestimre tőszom­szédságában, a „pesti síkon”. Negyedszázada önálló község, 13,5 ezer lakossal. 1930—41. között lakossága meghárom­szorozódott, majd 1960-tól napjainkig ismét megkétszere­ződött. Sakktábla rendszerű utcák, kertes családi házakkal. A négy artézi kút vize jó, ám az ásott kutaké a megengedettnél több nitrátot tartalmaz, ezért a KÖJÁL állandóan sürgeti a vízmüvet. Ennek tervezése már elkezdődött, de elkészül­te csak a következő öt évben várható. Csatorna, gáz nincs, bár a földgázvezeték áthalad a községen. A háztartásokban ezer propát-bután gázpalackot használnak. A lakások 20 százalékában nincs villany, a külterületeken nincs közvi­lágítás. Tavaly 2,5 kilométer­nyi vezeték készült, de így is 19 kilométernyi hiányzik a villanyhálózatból. A 73 - kilo­méteres úthálózatnak csupán 5,5 százaléka portalanított, a 97 kilométernyi járdának csak tíz százaléka van kikövezve. Vagyis: az átlagosnál sokkal rosszabb a helyzet, ha ugyan nem egyedülállóan rossz. Tí2 év alatt megkétszerező­dött Gyál lakossága. Hogyan? A természetes szaporodás or­szágos arányszáma 3,5, Sza- bolcs-Szatmáré 10,1 — Gyálé pedig: 10,7. Vagyis: országo­san a legnagyobb. De ez már csak a nagyará­nyú bevándorlás demográfiai következménye. A bevándor­lók 70 százaléka a fiatalabb korosztályhoz tartozik (Kik is vándorolnának?) S az itt gyökeret eresztők vagy ma­gukkal hozzák családjukat, vagy családot alapítanak. Honnan jönnek? Egyharma- duk Budapestről — ez volt a vizsgálat egyik legmeglepőbb megállapítása. Fiatal, kisgyer­mekes családok jönnek, akik a fővárosban még csak albérle­tet sem kapnak. Ezzel megdőlt a korábbi hipotézis, miszerint a nyugalmat, csen­det kereső nyugdíjas családok választják lakóhelyül a fővá­ros helyett annak környékét. A kiköltözés oka: a rendkívül feszült lakáshelyzet. S a gyáli őslakosok berendezkedtek a kisgyermekes családok foga­dására, toldalékházakat épí­tettek, 4—5 albérlőt is tarta­nak. A bevándorlók kétharmada vidéki — az ország minden részéből, szinte egyenlő arány­ban jönnek. Jelentős részük már korábban is Budapesten dolgozott, ingázóként. Ezek­nek a családoknak a kertes, családi házas életkeret a meg­felelő. Szívesen költöztek vol­na ugyan a fővárosba, de tud­ják, hogy ez megoldhatatlan. S miért éppen Gyált válasz­tották? Mert közel van, s jó a közlekedés. (Vonaton egy óra a Nyugati, naponta tíz vo­nat jár; — busszal 15—20 perc Pestimre.) S méginkább azért, mert viszonylag olcsón — 100—150 forintért — lehet telket venni, s építkezni. Palád! József KÉTSZEREZŐ KONZERVIPAR A harmadik ötéves tervben a konzervipar termelésének növekedése kétszer olyan gyors volt, mint az egész élelmiszeriparé. Szerepének súlya tehát vitathatatlanul nö­vekszik, még akkor is, ha ez kevésbé érzékelhető a hazai fogyasztás emelkedésében, an­nál inkább a külföldi értéke­sítésben. A gyors ütemnek tudható be, hogy míg tíz esztendeje, 1960-ban a kon­zervipar termelési értéke a teljes élelmiszeripari pro­duktum öt százalékára rú­gott, addig napjainkban ré­szesedése tíz százalék fölé emelkedett. Az ütemet kétszerező kon­zervipar tehát dinamikusan fejlődő terület, s még inkább azzá válik a negyedik ötéves tervben, az 1971—1975 kö­zötti esztendőkben. A ma het­venezer vagon kapacitású kon­zervipar — nem árt emlé­keztetni arra, hogy két év­tizede, 1950-ben mindössze 3500 vagon volt a kibocsátott árumennyiség — megkülön­böztetett helyet foglal el a kivitelben. Termékei öt föld­rész ötven országába jutnak el, s mivel termelésében csu­pán csekély mennyiségben használ fel importanyagokat, gazdaságossága, devizahoza­ma nem vitatható. A konzervipar feldolgozó ipar, termelése, termékeinek minősége nagymértékben függ tehát attól, mi történik az „alapanyaggyártásban" azaz a mezőgazdaságban. E fölisme­rés indította arra néhány esztendeje — az országban elsőként — a Nagykőrösi Kon­zervgyárat, hogy a közös gaz­daságokkal való együttműkö­dés új formáit és lehetősé­geit felkutatva, a kölcsönös előnyök alapján korszerű kooperációt hozzon létre, mely már a fajtakiválasztásnál, a termeltetés feltételeinek meg­teremtésénél épp úgy érvé­nyesül, mint a betakaritás- nál és előfeldolgozásnál. A gyümölcsöző együttmű­ködés a termelőszövetkeze­teknek, a gyárnak egyaránt hasznos volt, pénzben is mér­hető eiunyüKet nyújtott. Ami az együttműködés elvi alap­jait illeti, a közös gazdasa­gok és a konzervgyárak kap­csolatában ma sincs külö­nösebb baj, ám a gyakorlati megvalósulást tekintve akad néhány elgondolkoztató je­lenség. Elsősorban az, hogy néhány közös gazdaság a korrekt üzleti kapcsolatokra nem sok ügyet vetve, a nagy haszon reményében furcsa manipulációkba kezdett. A jő minőségű áru piaci értéke­sítése, s a konzervgyárak szá­mára kizárólag az egyéb­ként értékesíthetetlen áru felkínálása csak egyike azok­nak a próbálkozásoknak, me­lyek egy-egy gazdaságnak hasznot hozhatnak ugyan, de a népgazdaságnak minden­képpen kárt okoznak. Ide so­rolhatjuk azt is, amikor a szerződéses termelési kap­csolatok ellenére, a konzerv­ipartól kapott eszközöket a gazdaságokban más célokra használják fel, s miközben élvezik az előnyöket, cse­rébe semmit nem kínálnak ér­te. Hiba lenne túlbecsülni e jelenségek súlyát, ám nem fölfigyelni ugyancsak baj len­ne. A konzervipar külföldi kötelezettségeinek teljesíté­sénél, s legfőbb pontjánál, a minőségnél a népgazdaság ér­deke kell, hogy a döntő le­gyen. Ezért mindkét olda­lon — a termelőnél épp úgy, mint a feldolgozónál — nem­csak lehetséges, hanem egye­nesen szükséges keresni azo­kat az együttműködési kere­teket, melyek az eddiginél biztosabb garanciákat nyújta­nak, jogilag is szilárdabb alapokat teremtenek a kor­rekt üzleti viszony fenntar­tására. Az ugyanis kétségbe­vonhatatlan, hogy a mező- gazdaság, a konzervipar és a népgazdaság érdeke — hosz- szú távon legalábbis — csak azonos lehet: az eredményes­ség, a hatékonyság növelése. M. O. „HÁROM SZEM BÚZÁVAL TELE VOLT. A korongon korsó készül A műhelyben minden olyan, akár kétszáz évvel ezelőtt. Az egyik sarokban a festékőrló kő, a másikban a korong. A polcokon kisebb-nagyobb vi­rágcserepek, kancsók, tálak, tányérok. Itt dolgozik Ger- gelyfi János, Cegléd város egyetlen fazekasmestere, ő is csak másodállásban. Sza­kít egy darab agyagot, gyúr­ja, dolgozza, aztán három cipót formál, mint a házi­asszony, ha levestésztát ké­szít. — Sok munka van az agyaggal — magyarázza —, .vízzel hígítani, rostán át­szitálni, lábbal taposni... Ha nincs jól kidolgozva, nem le­het formázni, szinte elmegy a kézből. Már ül is a koronghoz, le­rúgja tornacipőjét, úgy hajt­ja. Lehet rendelni — Mit készítsek? Lehet rendelni... Korsót kérek. Forgatja- pörgeti, s az anyag nő és ha- sasodik. Ujjával alakítja, kész is a nyaka. Hiába nézem, szemfényvesztésnek tűnik az egész. Szinte rejtély, hogyan csinálta. Mi lehet a titka? Va­jon, ha megpróbálnám?... A mester felesége megszok­ta az ámulást, mert azt mond­ja: — Én is próbálkoztam már, tállal, korsóval, de nem lett belőle semmi. — Érzék kell hozzá — erő­síti meg a mester. — Mi né­gyen voltunk testvérek, de csak én folytattam az apám, a nagyapám mesterségét. Há­rom fiam modern szakmát tanult. A középsőnek ügyes keze van, de ezek a mai fia­talok nem értékelik az ilyes­mit. Közben elkészül a kis kor­só, amiben aratáskor tartják a vizet. Ha kiszárad a na­pon, akkor teszi rá a fület és a szopókát. A mázos nem lélegzik Míg a mester dolgozik, a fe­lesége viszi a szót: — Nem szabad mázzal be­vonni, mert akkor felmeleg­szik benne a víz. Ha nem zo- máncos, akkor az agyag lé­legzik. Én szoktam egyéb­ként virágokat rajzolni a tá­lakra, ebben segítek a férjem­nek. meg aztán piacra vi­szem az árut. — Ha még egyszer ennyit csinálnék, azt is el lehetne adni — szól közbe a mes­ter. Az egészségem azonban nem engedi. Beadtam az ipart, mert sokszor hónapo­kig betegeskedtem. A ceglédi kórházban dolgozom most. Annyira szeretem viszont a mesterségemet, hogy nem tud­tam lemondani róla. így az­tán másodállásban csiná­lom. — Min dolgozik a legszí­vesebben? — Mindegy az nekem. Amit a megrendelő kér. Csak a hibás A kis műhelyben hatalmas tálak, két kenyeret meg egy cipót is meg lehetne dagasz­tani bennük. Tányérok tö­mege, paraszttányér, amiből a szőlőkben esznek. No. itt biztos nem számít, ha az edény összetörik. — Ne higgye — mondja Gergelyfiné. — Két jó tányé­rom sincsen, nekem mindig csak a hibás marad. A kemence az udvaron van. Át kellene építeni már. Két létrát támaszt az oldalának, felmászok, bekukucskálok. Most csak a fekete rostélyt látni, amely égetéskor vö­rösre izzik s kifehéríti az agyagot is. A tetejét cserép­darabokkal fedik le, csak kis< rést hagynak, hogy be lehes­sen nézni, mikor jó. — Egyszer — meséli a mes­ter —, fogadásból olyan ki­csi kancsót csináltam, hogy három volt... szem búzával tele — soos — Audio-rízuál feszlirál Vácolí Vácott, a Dunakanyar Fotó Klub rendezésében szeptem­ber 3—6-án kerül sor az V. audió-vizuál fesztiválra. Ez a külföldön már igen elterjedt műfaj a foto és a zene együt­tes alkalmazásán alapszik. A szerző egy témáról 40—60 dia­képet készít, amelyek vetítése­kor a képek hangulatával azo­nos hatást, érzelmeket keltő zenét játszanak, magnószalag­ról. A váci fesztivál már ran­gos rendezvénynek számít: a csütörtökön kezdődő találko­zón 15 szerző tizenhét művét mutatják be.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents