Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-05 / 182. szám

PEST MELYEI i&Círlap 1970. AUGUSZTUS 5.. SZERDA P * _l_ Párizsba érkezett Dávid Bruce, DlUCc I ariZSOan a vienamí tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség új vezetője. A legközelebbi ülésen már ő vezeti az amerikai delegációt. Az Orly repülőtéren tett nyilatkozatában kijelen­tette, hogy Nixon elnök nagyarányú cselekvési szabadságot biztosított neki a tárgyalások vitelében. Mögötte a delegáció eddigi vezetője, Philip C. Habib. JAVASLATOK (Folytatás az 1. oldalról.) éjszakai műszakjának megszüntetésére. Meg kell vizsgálni a keres­kedelemben és a textilipar­ban a 4—6 órás részmunka- idő bevezetésének lehetőségeit is. A szakszervezeti bizottsá­gok és a tanácsok úgy álla­pítsák meg a gyermekintéz­mények nyitva tartását; hogy az az anyák munkaidejéhez alkalmazkodjon. A nők szakmai és általános műveltsége a követelmények­hez képest elmaradt. A szak- szervezeti bizottságok a gazda­sági vezetéssel együtt olyan feltételeket teremtenek, hogy a nők is tanulhassanak. Meg kell szervezni a nők akadé­miáját, a művelődési otthonok­ban pedig az asszonyok klub­ját. A nők érdekeinek képvise­lete a szákszervezeti munka szerves része kell hogy le­gyen, ezért a legfelsőbbtől a legalsóbb szakszervezeti szer­vekig nőbizottságokat kell lét­rehozni. A „legkényesebb szakaszban? (Folytatás az 1. oldalról.) ság szerint von Wechmar sem tudhatja, csakugyan a „végső”, a „legkényesebb" szakasznál tartanak-e, vagy pedig még hosszabb ideig tartó tanácsko­zásokra lehet-e számítani. Ép­pen ezért, távol kell álljon tő­lünk is bármiféle találgatás. Ka .mégis úgy gondoljuk, hogy a tárgyalások legalábbis nem állhatnak rosszul, ezt egy má­sik tényből merítjük: abból, hogy Willy Brandt kancellár éppen most utazott el három­hetes norvégiai üdülésre. Ked­vezőtlen tárgyalási légkör ese­tén feltehetően alkalmatlan­nak találta volna az időpontot munkájának megszakítására. Ugyancsak kedvező jelnek tekinthetjük — ezt már egyértelműen — egy most nyilvánosságra hozott köz­véleménykutatási jelentést. A bonni alkalmazott társada­lomtudományok intézetének kérdéseire adott válaszokból kiderült, hogy a megkérdezett nyugatnémet lakosság 79 szá­zaléka helyesli a bonni kor­mány úgynevezett keleti poli­tikáját és a kelet-európai or­szágokkal jelenleg folyó tár­gyalásokat olyan lehetőségnek tekinti, amelyet nem szabad elszalasztani. Miközben a nyugatnémet el­lenzék — nem tartva be azt a fegyverszünetet, amelyet maga ígért meg a moszkvai tárgya­lások idejére — tovább támad­ja Brandték tárgyalási politi­káját, a világ reméli, hogy a bonni kormány erőt merít a lakosság igazi hangulatát és óhaját tükröző közvélemény- kutatási jelentésekből és csak­ugyan arra törekszik, hogy a moszkvai tárgyalásokon, de a többi szocialista országgal fo­lyó tárgyalásain is, a realitá­sok szellemében fogant meg­egyezést érjen el. Tűzszünet e^y héten beiül? (Folytatás az 1. oldalról.) mata mintegy fél órát •ta­nácskozott Siscóval. A tűzszünet életbelépteté­sének időpontját még nem tűzték ki, de amerikai hi­vatalos körökben remélik, hogy egy héten belül ez megtörténik. V Thant ENSZ-főtitkár kü­lönleges közel-keleti megbí­zottja Gunnar Jarring kedden folytatja New Yorkban ta­nácskozásait a közel-keleti helyzet békés rendezéséről. Rogers amerikai külügymi­niszter hétfőn este szintén fel­kereste az ENSZ-főtitkár kö­zel-keleti megbízottját. A ta­nácskozás után az amerikai külügyminiszter kijelentette: Jarring feladata arról dönteni, hogy mikor kezdi meg tanács­kozásait a közel-keleti orszá­gokkal. lermészetimádók A norvég természetimádók ülősztrájkkal tiltakoznak egy vízierőmű felépítése ellen. Az erőmű felépítése következté­ben kiszárad a Mardoela-víz- esés, Európa egyik legnagyobb és legszebb vízesése. A tünte­tők bejelentették, hogy a szik­lákhoz láncolják magukat és nem távoznak a tél beálltáig, amikor a hóesés lehetetlenné teszi az építkezést. „Bűnüldözés” Asmarákn Bűnüldöző csoport alakult Asmarában, Etiópia máso­dik legnagyobb városában, az­zal a feladattal, hogy vég­legesen száműzzék a közsze­mérmet sértő miniszoknyát. A hatóságok a térden fe­lüli részeket szabadon hagyó szoknyák viselőire a követ­Értesítjük t. vevőinket és ügyfeleinket, hogy HASZONVAS-ÉRTÉKESÍTÉSI OSZTÁLYUNK ÚJ CÍME: Budapest XIII«, Mautner Sándor u. 150. Telefon: 290-559 Változatlanul beszerzőnk és értékesítünk: hengereltacél-termékeket, melegen és hidegen vont acélcsöveket, idom-, szög- és szalagacélokat, használt szerszámokat, motorokat, gépeket, kerítéselemeket, kis- és nagykapukat, valamint egyéb válogatható, felhasználásra alkalmas vas- és acélanyagokat. Gazdag készletekkel és olcsó árakkal várjuk vevőinket. Ne feledjék üj címünket: KOHÁSZATI ALAPANYAGELLÁTÓ VÁLLALAT HASZONVAS OSZTÁLY. ^ Bp. XIII., Mautner Sándor u. 150. L Telefon: 290-559. kező büntetést szabják ki: egyszeri kihágás esetén az illetőt nyilvános figyelmezte­tésben'részesítik; másodszorra megbírságolják; harmadszor­ra „közszeméremsértésért” rács mögé dugják. Hírek szerint Asmarában eddig 41 miniszoknyás höl- gyet_.állítoltak. .bíróság, elé. Heincz Kühn Sziléziában Heinz Kühn, észak-rajna-west- fáliai miniszterelnök (középen) látogatást tett Lengyelország­ban. Egy sziléziai szénbányát tekint meg Porabka lengyel bánya- és energiaügyi miniszter- helyettes és bányaigazgató kíséretében. Hirosima szemtanúi II. A szennyesv'iz Ize (OKUMURA MASASI BESZÁMOLÓJA) Azon a napon az ég csodá­latosan derült volt... A Hirosima körzeti ezred törzsénél teljesítettem szolgá­latot. Nyolc óra után, a sza­bályzatnak megfelelően, be­léptem a segédtiszt irodájá­ba, hogy jelentést tegyek az előző nap eseményeiről. Azután visszatértem irodám­ba. — Szörnyű hőség van rna! szóltam bajtársaimhoz. Abban a pillanatban a nap­nál milliószor fényesebb vil­lám ragyogott fel. Arcomat önkéntelenül tenyerembe rej­tettem, testem megingott; ha­talmas dörrenés hallatszott, majd minden elsötétült. „Légitámadás” — gondol­tam. Még nem vesztettem el eszméletemet, semmi fájdal­mat vagy ütést nem éreztem. Aztán észrevettem, hogy az épület romjai alatt fekszem eltemetve. Fájdalmas nyögéseket hal­lottam, mind többet és többet: — Jaj, fáj... segítsetek ... a kezem... szabadítsátok ki a kezem... emeljétek ki a lá­bamat ... — Vak sötét, szív­szaggató jajveszékelések. És akkor hirtelen rámtört a ha­lálfélelem : — Segítség! Segítsen vala­ki! — kezdtem el én is kiál­tozni, de senki sem felelt. A többiek ordítása elnyomta se­gélykérésemet. Nyelvemen sós ízt éreztem. Jobb kezemmel ijedten vé­gigsimítottam arcomat: síkos volt, de érdes is, mintha olaj­ba kevert homokkal kenték volna be. Mi lehet? A gyújtó­bomba olaja? Nem, ez folyé­kony mérgesgázl Néhány per­cig vívódtam, úgy gondoltam, hogy ez csakis mérges gáz le­het. Akkor pedig vége! Ebben a pillanatban mondtam le végleg az életemről... Hir­telen a múlt emlékei lódul­tak agyamba: szemem előtt megjelentek szülőfalum he­gyei, mezői — „Istenem! So­ha többé nem látom viszont! Aztán apám alakja állt tisz­tán előttem, szúrósan rám- szegzett tekintettel... Csak szellémképek voltak! De tü­relmetlen vágy fogott el utá­nuk és ez hirtelen visszaad­ta erőmet. „Nem halhatok meg! Ki kell jutnom innen!” Fogcsikorgatva megfeszí­tettem lábamat. és vállamról lelöktem a rámzuhant geren­dát. Dobáltam le magamról a romtörmeléket, mint egy őrült, úgy küzdöttem. Tud­tam, ha ott maradok, elpusz­tulok! Tíz-húsz percig lehettem a sötétben. Végül egy kisebb ge­renda megmozdult, kis rés nyílt, akkora, hogy a fejem már kifért rajta. Aztán már a vállam is. A remény rette­netes erőt adott. Míg ki­másztam a résen, egy nagy szög felhasította bőrömet — de nem is éreztem, csak küsz­ködtem és végül kijutottam az udvarra. Ott semmi, még egy macska sem ... Fel akartam állni. Nem si­került. Mászni kezdtem a ház irányába, akkor vettem észre a földön a csíkot, amit az ar­comból csurgó vér festett. Te­hát a sós íz a nyelvemen vér volt. Az ijedtségtől és a ször­nyű fáradságtól elájultam. A menekülők jajzápora ébresz­tett fel és felnyitva szeme­met megláttam közvetlen kö­zelemben egy vérben fekvő katonát. Kúsztam tovább, noha már alig bírtam el testemet. A hő­ség, a vérzés, a verejték elvi­selhetetlennek tűnt, torkom égett a szomjtól: vizet!, vizet! Felkúsztam a víztartály falára, bedugtam fejem a vízbe és ve­deltem a piszkos lét —, de mi­lyen jó volt, ilyen édes vizet még sohasem ittam! Pár pillanatot pihentem az­tán megpróbáltam feltápász- kodni a szivattyúra ... Körül­néztem. Szörnyű látvány! A város — romhalmaz. Itt-ott fe­kete vagy fehér füstnyalábok. A felhő mélyen feküdt a vá­ros felett: ilyen lehet a vul­kánfüst a kráter torkában. A nyugati katonai gyakor­lótér hemzsegett a sebesültek­től. Micsoda szörnyű bomba okozta ezt? Nincs habozás, ingadozás, erre most nincs idő, hiszen a romok alá temetett bajtársaim segélykérő hangját hallom. De mire mennék egyedül? Miért nem jön senki? Hol vannak a segélycsapatok? A borzalmas zaj mind jobban felőrölte ide­geimet. Közben állandóan gyü­lekeztek a menekülők a gya­korlótéren. öregek, asszonyok, gyerekek jajveszékelése szag­gatta szivemet. És elém tárult a földi pokol: kísérteties, vérben úszó arcok, egy meztelen leánycsoport, anya eszelősen magához szorít­va gyermekét, mint szellemek futottak el mellettem. És én? Arcom, kezem, lábam puffad­tak; úgy nézhetek ki mint egy buddha kőszobor silány mása. Odaordítottam a földön fet- rengőkhöz: — Bajtársak! Legyetek erő­sek! Kússzatok, másszatok, ha futni nem tudtok! — Csak fáj­dalmas nyögés volt válaszuk. Akkor észrevettem mellette- - egy súlyosan sebesült katonát, kezét az ég felé emelve resz­kető, halk hangon nyöszörgött: „Segíts”. Megismertem hang­járól: Hurumoto volt, régi há­borús bajtársam, Hurumoto őrmester. Megragadtam derékszíjánál fogva és elindultunk, ki a gya­korlótérről. Leírhatatlan, amit az utcán láttam! A Hakusima felé ve­zető villamosvonalon lángoló vezetékek — az úton keresz- tül-kasul rohanó, ordítozó mer nekülők, súlyosan és enyhén sebesültek, segélyért nyögök —, de senki sem figyelt rájuk, mindenki menekült, saját éle­tét féltve. Én meg csak vonszoltam Hurumotot, bukdácsolva, eles­ve, majd ismét feltápászkod- va, míg végre az Izumi villá­nál elértük a folyót. A túlpart lángolt, lángjai mind maga­sabbra csaptak, már idáig per­zseltek. Hurumoto felnyögött: vizet? — Légy türelmes! Ha most vizet innál, biztosan meghal­nál. — Azt akarom. Adj vizet, nem bánom, lehet a folyóból is. — Átmentünk a folyón! — mondtam. Kihalásztam néhány úszó épületgerendát, lábszár­tekercseinket leszedtem és egy tutajt kötöttem össze. Átcsák- lyáztunk a túlpartra. A rak­partra érve zubbonyomat víz­zel itattam át, hogy Hurumo- toval át tudjunk vágni a láng­falon. — Baj társam! Nincs semmi baj! Csak még egy kis türel­met! — bátorítottam. A To- kiuabasi híd keleti hídfőjénél vágtunk a lángoknak és sike­rült a túloldalon elérni a Hu- tabajama hegyet. Felkúsztunk rá. Kúszás közben hányinge­rem támadt, háromszor egy­más után hánytam valamilyen sárga lét. Hányás után gyötrí éhséget éreztem, aztán szeren­csére elmúlt... Hurumoto teljesen kimerül­tén feküdt. Körülöttünk senki, a dombon csend és nyugalom. Aztán nyugat felől dörgések hallatszottak, hirtelen vihar támadt, mint fehér csíkokból szőtt függöny — a távoli zá­por. Már nem emlékszem hány óra lehetett, amikor elalud­tunk; fejünk szorosan egymás mellett... Később megtudtam, hogy a ház, amely rámszakadt, mind­össze 750 méternyire állt a robbanás gyújtópontjától. KÖVETKBÍZIK: AZ ÜVEGSZILÁNK EMLÉ­KEZTET ...

Next

/
Thumbnails
Contents