Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-29 / 202. szám
6 MST MEcrei ß 1970. AUGUSZTUS 29., SZOMBAT MOSZKVA Szovjet lakodalom — magyar módra A HÁZIASSZONY VÉDŐBESZÉDE Atomerőmű épül Lodzban A lódzi Hőtechnikai Intézetben megkezdődtek az első lengyel atomerőmű építésének előkészületei. . . / . Konzervált repülő London mellett, a caterha- mi lapos vidéken a Dornier 17. típusú, egykor „repülő ceruzának” gúnyolt náci gép bámulatosan ép maradt, de konzerválódott a mocsárban egy fel nem robbant bomba is. Három csontvázat találtak a pilótafülkében, az egyik koponyán még a rádió fülhallgatója is rajta volt. A jövő héten újabb „műsoron kívüli”, szenzációs esemény színhelye lesz a moszkvai magyar népgazdasági kiállítás. Itt, a kalocsai csárdában ülik meg két szovjet fiatal, ezúttal minden bizonynyal „hetedhét országra szóló” lakodalmát, magyar módra. Vlagyimir Moszin, a moszkvai Szvetlána Ruhagyár fiatal tervező mérnöke menyasszonya, az ukrajnai származású Alisza Burzsa 19 éves titkárnő ' társaságában látogatott el a minap a kiállításra,, Mint minden vendég, ők is" először azt az óriási tab- V'- nézték meg, amely az előcsarnokban 2800 fényképen mutatja be a mai 25 esztendős magyar fiatalokat, akik a felszabadulás napjaiban születtek. Ekkor hangzott el Vlagyimir Moszin szájából az a megjegyzés, amely a sajtó- központ közelben tartózkodó munkatárséinak jóvoltából az események sorozatának elindítójává vált. Vlagyimir ugyanis ezt mondta: „én is a magyar szabadsággal születtem”! A továbbiakban kiderült, hogy a fiatalember valóban a , felszabadulás napjaiban született, hogy a jövő héten kívánják megtartani esküvőjüket, hogy a menyasszony édesapja részt vett a hazánk felszabadításáért vívott harcokban, szovjet összekötő tiszt volt a debreceni ideiglenes magyar kormány mellett. így született meg az ötlet, amelynek megvalósításához máris folynak az előkészületek. A Hungarotex Moszkvában tartózkodó divatszakemberei már méretet vettek az egyébként igen szemrevaló menyasszonyról, a Pannónia Vállalat pedig megrendelte a 250 személyes lakodalmi ebédet, amelyen Lakatos Tibor és cigányzenekara szolgáltatja a muzsikát. A Hungexpó pedig nászajándékképpen tíznapos magyarországi látogatással lepi meg a fiatal párt. Az már szinte magától értetődő ezek után, hogy a MALÉV ingyen szállítja nászúira az ifjú házasokat, s arról is gondoskodik, hogy a sasadi tsz-től időben megérkezzék az esküvői csokor. Már most nyilvánvaló, hogy a nem mindennapi lakodalomnak „óriási sajtója” lesz. A fokozott érdeklődés természetes, hiszen az összes közreműködők előtt világos, hogy ez a lakodalom nemcsak két szovjet fiatal életében lesz feledhetetlen esemény, hanem emlékezetes és jelképes érvényű eseményként kerül be népeink barátságának történetébe is. HÓVIHAR DÉL-AFRIKÁBAN Dél-Afrika déli területein csütörtökön hóvihar tombolt, és áradások pusztítottak. East- London környékén tizenegy ember életét vesztette. Egy üdülőben történt. Három asszony igen összebarátkozott. Ezúttal nem a közös gondok kapcsolták ösz- sze őket, — mert ilyenek nem is voltak, hanem a közös érdeklődés. Az üdülőben a környék nevezetességeivel ismerkedő sétákat, kisebb túrákat rendeztek, s ők hárman mindegyikre elmentek. Sőt, az is előfordult, hogy csak ők hárman. Egy ilyen alkalommal vallották be egymásnak, hogy mindhárman néprajzzal szerettek volna foglalkozni, de másként alakult az életük. Ketten egyedül nyaraltak, az egyik asszony a férjével. A férj azonban mindjárt az első napon ultiparnereket talált, így a feleség magányos nőnek számított. Az üdülés második napján sor került a kölcsönös kikérdezésre. A legfiatalabb asszony harmincon innen járt. Gyógypedagógus, azért nyaralt egyedül, mert a férje külföldi tanulmányúton volt. Öröme a hivatása, bánata, hogy nincs gyereke. Házassága különben jónak mondható. A nála néhány esztendővel idősebb üdülőtárs elvált asz- szony volt, egy vállalatnál csoportvezető. Munkája nem tölti be életét. Anyjával együtt lakik, így nincs a háztartásra gondja. A szabadegyetemen hallgat néprajzi és művészettörténeti előadásokat. Egy fia van, aki most az apjával nyaral. Az ultizó neje a legidősebb asszony — közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz — így kezdte: „Tanítóképzőt végeztem, utána férjhez mentem. Férjemnek akkor csak nyolc osztálya volt. Most főmérnök. Három gyermekem van, egy lány és két fiú, de én nem dolgozom”. Majd hosz- szan mentegetődzött, hogy miért nem dolgozik. Amíg a férje leérettségizett, együtt tanult vele. Azután beteg apósa hozzájuk költözött és haláláig ápolta. A legkisebb gyerekét, a kislányt még csecsemőkorában megoperálták és majd egy esztendeig feküdt gipszágyban. Eként sorolta az okokat. Látszott, hogy nem először mondja el „védőbeszédét”. Majd így végezte: „Abban az iskolában, ahova a kislányom jár, szülői munkaközösségi elnök vagyok. Oda hívnak napközivezetőnek. Jövőre elvállalom. Most már elég önállóak a gyerekek”. Befejező szavai úgy hangzottak, mintha az utolsó szó jogán esdekelt volna: „Bűneim beláttam, meg akarok javulni, a tisztelt bíróság jóindulatát kérem”. Kényszerből A történetet, a gyógypedagógus mondotta el egy értekezleten. S a következőket fűzte hozzá: „Nemegyszer tapasztaltam, hogy a háztartásban maradó asszony oknak, kisebbrendűségi érzésük van. Holott egyik vagy másik dolgozik annyit — ha nem többet —, mint egy kereső nő”. Ugyanazon az értekezleten arról is szó volt, hogy a háziasszonyok nagy része nem elengedett körülményeivel és munkát akar vállalni. Azok is állást keresnek, akiknek a megélhetése biztosított. Miért van ez így? Ma a keresőképes nők kétharmada munkavállaló. S ez igen nagy arány! A többi a legkülönbözőbb okokból marad otthon. A különböző felmérések tanulsága szerint azért, mert beteg, vagy családi körülményei megkövetelik, illetve a lakóhelyén nincs munka- alkalom. Érdekes, hogy majd minden esetben, ha fölteszik egy nőnek a kérdést, hogy miért «háziasszony, ő külső okokra, kényszerítő körülményekre hivát- I kozik. Gyanítom, az is így nyilatkozik, aki jól érzi magát odahaza, aki hivatásának tekinti, és joggal tekintheti — a családi élet irányítását, a gyermekei s férje gondozását és a házimunkát. Miért mond mást, mint amit gondol? Mert nála nagyobb a társadalmi megbecsülése annak a nőnek, aki iskolában nevel, ha sikertelenül is, aki egy vendéglátóipari üzemben főz, ha rosz- szul is, aki fizetésért mosogat, takarít, ha piszkosan is. A mérték hibás, amit alkalmazunk. Vagy még inkább a kiinduló pont, hogy „Csak a kereső munka nemesít”. A háziasszony és a kereső nő összehasonlításakor nem kell feltétlenül arra az eredményre jutni, hogy aki munkába jár, az eleve kiválóbb és a társadalom számára hasznosabb egyén. Minden esetben a két embert körülményeivel és a körülményekre gyakorolt hatásával egyetemben kell nézni. Megbecsülést érdemef Ha általánosítunk és két réteget hasonlítunk össze, a kereső nőt és a háziasszonyt, akkor is arra a következtetésre jutunk, hogy a háziasszony tevékenysége is társadalmi szempontból hasznos, és megbecsülést érdemel. S ezt nem csupán azzal indokolnám, hogy több gyerek szülését és felnevelését tudja vállalni, mint a kereső nő; mert ez lehetőség csupán, s nem valósul meg, ha kicsi a család jövedelme. Ha azonban a háziasszony csak két gyereket nevel, akkor is felszabadít két helyet a bölcsődében és óvodában, az iskolai napköziben. Hiszen köztudott, hogy a gyermekintézményekből nincs elegendő. Ha főz, akkor a család tagjai nincsenek az üzemélelmezésre szorulva, amely szintén nem képes az összes igény kielégítésére. Ha otthon mos és vasal, nem terheli túl a mosodát, amelynek amúgy sem elegendő a kapacitása. Ilymódon a háziasszony is bekapcsolódik a társadalmi munkamegosztásba. S munkájára mindaddig szükség lesz, amíg mindenkinek jut hely a gyermekintézményekben, s amíg a háztartási kisüzem nagyüzemmé nem alakúk (Vagyis, a háziasszony eddigi munkájának nagy részét a szolgáltató vállalatok, látják el.) Ma már nem szükségszerű az, hogy a háziasszony befelé forduljon. Önkéntességet! Visszatérve a kérdésre: mir ért keres az a háziasszony is munkát, akinek semmi szak- képzettsége nincs és jól érzi magát odahaza? Bizonyára azért, hogy a család életkörülményeit javítsa és bizonyos beszerzési terveket megvalósíthasson. Azért is, mert felismerte a gazdasági önállóság jelentőségét és tapasztalta, hogy igen nehéz helyzetbe kerülhet egy nő, ha özvegyen marad, elválik. Legfőképp azonban nagyobb megbecsülést akar elérni a társadalom-: tói és a családjától is. Ma országszerte igen nagy igyekezettel telepítenek üzemeket. hoznak létre munkaalkalmakat a nők számára. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a nők politikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről szóló határozata is kimondja: „További erőfeszítéseket kell tenni a nők foglalkoztatására.*’ A cél: aki akar, az munkába állhasson. Arra volna azonban szükség, hogy a háziasszonyok munkavállalása gyakorlatilag is önkéntes legyen és ne a közvélemény valamiféle kényszerítő hatása érvényesüljön. S hogy semmilyen erkölcsi nyomás ne nehezedjék rájuk. Hogy senki se kérdezze meg tőlük tizenkétórás munkanap után; maga miért nem dolgozik? „Hogy ne mondják neki a fodrásznál, amikor sorra kerül: „Maga ráér. Aki nem dolgozik, még várhat egy kicsit.” Változtatásra szorul tehát a közgondolkozás, hogy az őt megillető becsülete legyen a dolgozó háziasszonynak. De változtatásra szorul a háziasszony is, hogy erősödjön önbizalma, önbecsülése, az egyenjogú állampolgártól elvárható társadalmi cselekvő- készsiége és felelősségérzete. . Kovács Judit ALUMÍNIUM wwwwwwv LEMEZ 0,8-*2 mm-es, kis és nagy tételben megrendelhető a VftSÉIt/ Vállalattól Kisfuvaros utca 12. Budapest VIII«, Telefon: 331-901. 125 ÉVES A MAGYAR . LIKŐRIPAR . Ve.'10“ <' ..A P““"-pőri ce U-l <C *uu 30 ?8- e‘ ;5«! »91* ■? i n I & cc Az AGROTERV az ország legnagyobb mezőgazdasági tervező vállalata. Kérjük, keresse fel az AúROTERV-pavilont és tekintse meg a felépített könnyűszerkezetű épületünket. Munkatársaink mindkét helyen készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésébe és kérésükre felvilágosítást adnak az AGROTERV sokrétű tevékenységéről. Várjuk pavilonunkba! MÉM MEZŐGAZDASÁGI TERVEZŐ VÁLLALAT Budapest XI.. Budafoki út 79. Kőműves szakmunkásokat, és segédmunkásokat (16. évet betöltött fiúkat is), ács, asztalos, könnyűgépkezelő szakmunkásokat és kubikosokat, villanyszerelő, parkettás, tetőfedő, festő, épület- és diszműbádogos, víz-fűtésszerelő, lakatos szak- és betanított munkásokat, rakodókat, gépkocsi- és dömpervezetőket, autószerelőket, raktári segédmunkásokat, éjjeliőröket, minden szakmába nyugdíjas szakmunkásokat AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK Jelentkezni lehet a x „Prosperitás” Ktsz munkaügyi osztályán, Budapest IX., Viola u. 45. sz. alatt. M ár öt múlt és az idő viharelőttien fülledt volt. Az emberek tolongtak, idegesek voltak, de nem tudtak menekülni a tömegből, a melegből, a munka utáni fáradtságból. Csak magukat látták ezrek között. Csak egy életet vettek észre, a magukét. A hőség makacsul kínozta tovább a meggyengült idegeket, mintha soha nem akarna megszűnni. A régi kis budai cukrászda teraszára, melyet már nem értek a kínzó sugarak, hangos nevetéssel fiatalok érkeztek. Heten ültek körül egy asztalt. A pincért felidegesítették, mert egyenként kérték a jaffát. Aztán méltatlankodni kezdtek, mert nem kaptak szalmaszálat. Végül nevetésben pukkadtak ki. Megitták a langyos italt és hirtelen elhallgattak. Egymásra néztek, arra gondoltak, hogy eddig jó volt: most nem jó. Kellene még valamit csinálni. Ebben hangtalanul egyetértettek. Fürkészőn mérték végig a teraszt, a bejárattól a legeldugottabb szögletig. Lemondó arccal siklottak át a hétköznapi embereken, majd bsszenéztek, hogy: hát már itt sem lehet semmi jó balhét csinálni. A tizennégyből két szem felcsillant. Majd elégedett mosoly terebélyesedett el egy szeplős arcon. Néhány mozdulat, irányító utasítás és már mindenki értett mindent. Az egyik sarokban öreg néni üldögélt sötétkék selyemruhában, üres szódavízes pohár, egy süteményes tányér és villa társaságában. A járdán sietőket figyelte, majd mélázva a szemben levő park felé nézett. A teraszon történtekből nem látott, nem hallott fcemmit. A nénike már nagyon öreg és homályos szemű volt. A fiatal társaság minden feltűnés nélkül ahhoz az asztalhoz költözött, amelyik a néniké mögött volt. Csendesen beszélgettek élményeikről, a modern festészetről. Arról, hogy az idősebbek sokszor nem értik meg, miért haragszanak, ha egy öreg krapek több órás litániát tart egy kép fölött. Mert nem Vászonkalap érük meg, hogy az érzéseket érezni kell, nem pedig beszélni róluk. Mindenkinek mást mond egy-egy festmény, ha mond, de ezt tanulni nem lehet. Csak öten vitatkoztak, ketten egy vászonkalappal voltak elfoglalva. A kalapot a- néniké akasztotta a széktámlára. Fakó sötétkék volt, nagy, lefelé álló széllel. A nénike nem látta, amikor levették a kalapját, levágták a szélét, és visszarakták. Aztán a fiatal társaság felállt, a legtávolabb levő asztalhoz ültek le ismét. Most már nem beszéltek, mind a heten hallgattak, feltűnés nélkül figyeltek. Az idő lassan ment. Hét óra körül a nénike fizetett. A pénzt egy barna és századeleji táskából vette elő. Még ült egy darabig, mintha mára búcsúzna a parktól, .az utcától. Aztán a vászonkalapért nyúlt. Nem mertek mind a heten egyszerre oda- nézni. Nem beszélték meg, de tudták, ha az öreglány jelenetet rendez; beadják az ártatlant. A nénike ijedten nézte a megcsonkított kalapot, választ szeretett volna kapni, de nem tudta, kit kérdezzen. Értetlenül nézett körül, majd néhány másodperc múlva fájdalmasan, mint egy beteget» összehajtogatta és a barna, századeleji táskába tette. Mielőtt kiment, még egyszer visszanézett, de szeme nem akadt meg a fiatal társaságon, mert szomorú volt és homályos. ök heten, csendben ültek, nem néztek egymásra. — Állati hülyék vagyunk — mondta az egyik, aztán fölálltak és kimentek. A hirtelen elborult égből pedig nemsokára ömlött az eső. . > Kovács Ildikó Zsámbék
