Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-28 / 201. szám

PKT MEGYEI 13 íQL AP KÜLÖNKIADÁSA A-Cgeiépi J XIV. ÉVFOLYAM, 201. SZÁM 1970. AUGUSZTUS 28., PÉNTEK Hatvanezer hektó mustot vár a pincészet Időben jelentsék — Elegendő hordó Ä szakemberek szerint az Időjárás eddig nem kedvezett az idei szőlőtermésnek. A sok csapadék hátráltatta az érést, és félő, hogy az elkövetkező hetekben is kevés lesz a nap­sütés, az érésben levő sze­mek rothadásnak indulnak. Minőségben és mennyiség­ben máris alatta marad a termés a tavalyinak — mond­ják előrejelzésként a mező- gazdasági szakemberek. Az Állami Pincegazdaság ceglédi pincészetének veze­tőjétől kérdeztük: — Mennyi mustot tudnak fogadni az idén? — A ceglédi és a nyárs­apáti pincészetünkben közel hatvanezer hekto­liter must befogadására készültünk. Ha ennél több must érkezik, természetesen azt is át tud­juk venni. A muston kívül szőlőt, seprős, valamint egy­szer, illetve kétszer fejtett bort is átveszünk. A szerző­déskötések még folynak. A termelőktől azt kérjük, hogy akik eddig még nem kötöttek szerződést, legalább 15 nappal előre jelezzék a szállítási idő­pontot, hogy az átvétel zavartalan legyen. — Transzporthordókat az idén is kölcsönzünk. Korlát­lan mennyiségben tudunk ad­ni hordót, ha az igényt 4 nappal korábban bejelentik a termelők. — Igyekszünk az átvételt folyamatosan, torlódás nél­kül lebonyolítani, ehhez azon­ban a termelők segítségére is számítunk, tartsák be az előírt szállítási határidőket. (csat—) INNEN - ONNAN BARACKOT MAGOZNAK A Nagykőrösi Konzervgyár ceglédi telepén ezekben a na­pokban 80 asszony és leány tisztítja, magozza az őszibarac­kot. Naponta 200—250 mázsa gyümölcsöt szállítanak a körö­si konzervgyárba. Másfél-két hét múlva megkezdődik a pap­rika-, majd a szilvaszezon, utá­na a birsalma tisztításával zár­ja kapuit a gyár helyi telepe. MEGTELNEK A LISZTESZACSKÓK Vége felé közeledik a gabo­naátvétel a ceglédi malomban. Naponta már csak 1500 má­zsanyit vesznek át. Az új liszt­ből a csomagolóasszonyok 150 —160 mázsát raknak egy- és kétkilós zacskókba, amelyeket a ceglédi, a járásbeli, valamint a monori, gödöllői, nagykátai boltokba szállítanak. KÉSIK A KÖRJÄRAT A MÁVAUT-nál hallottuk: az erre az évre tervezett kör­forgalmú autóbuszjárat, amely a Széchenyi, a Felszegi, a Déli és a Bajcsy-Zsilinszky úton közlekedett volna — a forduló­helyek kiépítésének késlekedé­se miatt — nem indul. A járat megindítása így jövőre ma­rad. KART TETT A JÉG Külföldön is kelendő a „piros szép Mikor lesz a tanévkezdés? Az Április 4. Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium Igazgatósága értesíti tanulóit, hogy az 1970/71. tanév év­nyitó ünnepélyét 1970. szep­tember 1-én, délelőtt 9 órakor tartják az iskola udvarán. A Dolgozók Közgazdasági Szakközépiskola Levelező Ta­gozatán a beiratkozás idő­pontja: 1970. szeptember 7-én, hétfőn délután 4—6 óráig. Az első tanítási nap: 1970. szep­tember 14. Ülést tart a városi KISZ-bizottság Hétfőn délelőtt kilenc órai kezdettel ülést tart a városi KISZ-bizottság. A KISZ hon­védelmi nevelőmunkájának helyzetéről, feladatairól, a vá­rosi bizottság intézkedési ter­véről és a második félév munkatervéről tárgyalnak. A napirendi pontok előadó­ja Kovács Zoltán politikai munkatárs és Balogh György városi titkár. Városnézők Törteién a kereskedelemről, Csemőben az iskolákról tárgyai a tanács Ma délelőtt kilenc órai kez­dettel tanácsülést tartanak Törteién, amelyen a község kereskedelmének helyzetét és az első félévi költségvetési és fejlesztési terv teljesítését vi­tatják meg. Csemőben ma délután két órai kezdettel a községi ta­nács végrehajtó bizottsága ülésezik. Itt az elmúlt tanév pályaválasztási tapasztalatai­ról és a most kezdődő iskola­év megnyitásának feltételeiről lesz szó. Foto: ifj. Tóth István SbPoOsRbT A kispályás szakszervezeti bajnokság győztese: a Vörösmarty tér Az alkotmány tiszteletére a szakmaközi bizottság ren­dezésében a Bem SE pályán 12 csapat mintegy 3 hétig küzdött egymással az első helyezettnek járó kupáért. A selejtező mérkőzések után négy csapat került n. döntő­be. IV í"-' ' Eredmények:, i t A / Vörösmarty—ŰTGÉP T:0 Vörösmarty—ÉVIG 1:0 Vörösmarty—Kossuth Tsz 3:0 legkorszerűbb játékos: Mé­száros András (ŰTGÉP). Az ÉVIG különdíját kiemelke­dő játékáért Gyenizse András kapta — megérdemelten. A kézilabda szakszervezeti bajnokság végeredménye: Nők: 1. Cipőipar, 2. ŰTGÉP, 3r ÉVIG. Férfion,, ,ÜTQÉP ,,A”, 2. ŰTGÉP „É”. A Cipőipar győzelme nagy meglepetés. Vasárnap Ceglédi VSE—Csepel totó barátságos ökölvívó- találkozó Budapesten nemrég találko­zott egymással a két csapat, akkori mérkőzésük a ceglédiek minimális győzelmét hozta. Most is nagyon érdekes össze­csapásokra van kilátás. 13—14 pár méri össze erejét serdülő, ifjúsági és felnőtt korcsoport­ban. Érdekesnek ígérkezik Gól mérkőzése a magyar ifjúsági válogatott keret tagja, Tóth ellen, míg a Pákozdi fivérek, Hörömpő és Orosz is komoly' képességű ellenfelet kap a va­sárnap délután négy órakor a sportcsarnokban kezdődő találkozón. (—reán) MEGYEI FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKSÁG Jó hajrával nyert a Bem SE Bem SE—Csepel Autó 17:16 (11:11) A szántóföldi növények be­takarításával egy időben más fontos munkát is végeznek a Ceglédi Állami Tangazdaság­ban. Antal József és Nagy La­jos brigádvezetők irányításá­val folyik a gyümölcsszedés. A Törteli út mentén és Mi- kebudán van nagyobb kiterje­désű gyümölcsöse a ceglédi ke­rületnek. összesen 94 hold al­ma és 73 hold őszibarack van ezen a területen. A gyümölcs­fák gondozását és a termés be­takarítását ötvenegy szezon- munkás és huszonnyolc diák végzi szorgalmasan. Az idén nehéz dolga van dr. Mindazoknak a rokonainknak, is­merőseinknek, szomszédainknak és a Csemói Rákóczi MGTSZ ve­zetőségének és tagságának, ez­úton mondunk hálás köszönetét, akik felejthetetlen jó édesapánk, nagyapánk és dédapánk: id. Nagy István temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították, sír­jára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki roko­nainknak, ismerőseinknek, szom­szédainknak, akik szeretett fér­jem, édesapánk, nagyapánk és tesvérem: Csizmadi József teme­tésén megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, sír­jára koszorút, virágot helyeztek. Ozv. Csizmadi Józsefné és a gyá­szoló család. Ezúton mondunk hálás köszönetét rokonainknak, ismerőseinknek, szomszédainknak, akik szeretett jó testvérünk: Magó Júlia teme­tésén megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. Fájó szívvel mondunk hálás kö­szönetét rokonainknak, ismerő- síinknek. szomszédainknak és mindazoknak, akik felejthetetlen emlékű feleségem, édesanyánk, nagyanyánk és testvérünk: Virág Lászlóné szül: Makács Julianna temetésén megjelentek, részvé­tükkel nagy bánatunkban osztoz­tak, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek. Virág László és családja. ORVOSI HÍR. Dr. Buzásl György belgyógyász osztályvezető főor­vos magánrendelését 1970. szep­tember 1-től megkezdi. Rendelési Idő: kedden és pénteken reggel 7—8-ig. délután 5 —6-ig. Cegléd, Kossuth Ferenc utca 7. B. lépcső- ház, I. emelet 4. Klementisz Lajosnak, aki a gyümölcs értékesítésével fog­lalkozik. A nagyra nőtt, szép gyümölcsöket tönkretette a jég. Ezzel jelentős károkat okozva a gazdaságnak. A ceglédi és törteli területen 56 hold kaj­szi-, 73 hold őszibarack és 48 hold nyári alma szenvedett jégkárt. Az Állami Biztosító a terméskiesés hatvan százalékát kifizette. A gyümölcsök nagy része nem felel meg a kereskedelmi előírásoknak, így nem expor­tálható, alig nyolcvagonnyi „piros, szép virágú’’ nyári al­mát tudnak küldeni a KGST- országoknak. Az őszibarackot a budapesti Élmunkás téri pia­con értékesítik. A Közgazdasági Szakközép- iskola Levelező Tagozatának I. osztályába szeptember 7-ig még jelentkezhetnek azok a dolgozók, akik könyvelői, ter­vezői, statisztikusi és egyéb gazdasági munkakört töltenek be, vagy hivatali beosztásuk ellátásához széles körű általá­nos közgazdasági ismeretre és szemléletre van szükségük. — Közeleg az ősz. Ezt mu­tatja a strand forgalma is. Naponta már csak ötvenen- hatvanan váltanak belépőt a strand területére. Előrelát­hatólag szeptember közepén zárja kapuit a városi strand­fürdő. ÉVIG—ŰTGÉP 2:2 ŰTGÉP—Kossuth 3:1 Végeredményben 1. Vörös­marty tér, 2. ŰTGÉP, 3. ÉVIG, 4. Kossuth Tsz. Különösen értékes a Vörös­marty tér szereplése, a se­lejtezőben és a döntőben ki­lencszer léptek pályára, nyolcszor győztek, egyszer döntetlenül végeztek, gól­arányuk 17:1. A tavalyi ku­pagyőztes ÉVIG csapata tel­jesítménye a várt alatt ma­radt. A legjobb játékosok díja­kat kaptak. A legjobb kapus: Szabó László (Vörösmarty). A Bem SE: Zakariás — Szabó, Unicsivics, Turpisz, Kádár, Raucsik, Sápi. Csere: Varga — Herbert. Góllövők: Szabó (8), Tur­pisz (4), Unicsivics (3), Rau­csik (2). A találkozón nyílt küzdelem folyt a győzelemért. A csapa­tok felváltva vezettek. Szünet után, 12:13-as állás után, Sza­bó kitűnő formája és gól­ereje döntötte el elsősorban a mérkőzést, öt gólt szerzett ek­kor a Bem SE „gólgyárosa”. A Bem SE remek küzdőszel­lemről tett tanúbizonyságot, vesztett állásból szerzett, na­gyon értékes két bajnoki pon­tot a hazai csapat. Jók: Szabó (a mezőny leg­jobbja), Turpisz és a második félidőben Zakariás. RÁZZÁK A RONGYOT. A MÉH ceglédi telepén Fekete Ferencné brigádja válogatja és osz­tályozza a textilhuliadckot. A nagyobb darabokból géptörlő készül, az apróbbakat a papírgyá­rak hasznosítják. Foto: Ifj. Tóth István (—reán) CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Gcnerálozott Jáwa Ideál eladó. Megte­kinthető: Cegléd VI., Mátyás király utca 27. Műszerészmühely. Rét utca 18. számú ház eladó. ___________ Ki s gyermek gondo­zását szeptember 1- től vállalnám. Frdek- lődő leveleket „Gyer­mekszerető” jeligére ceglédi hirdetőbe. Pf. 86. kérem. MIA Diesel ás egy Da- nuvia motorkerékpár eladó. Cegléd IX. k. Déli út 21._____________ Bútorozott oldalszoba elsejétől kiadó. Al- kotmány utca 60. sz. Egyaknás kályhák, gyermeksportkocsl, IZS motorkerékpár eladó. Fáy András te- lep sorház V/12. Beköltözhető ház el­adó. Földvár;/ Károly utca 13. szám. ________ Po rta eladó Sarló ut­cában. Érdeklődni le­het: este hat óra után. VIII. kér. Sar- 16 utca 9, szám. Három jó befognlvaló süldő eladó. Cegléd XII. kerület Bede 35. Szabó Károly. Elveszett őzikéhez ha­sonló, fekete-barnás him kiskutya. Megta­lálója vagy aki tud róla. jutalomban ré­szesül. Erős János, Petőfi 12. Eladó tanya lebontás­ra is, Cegléd XIV. kerület 78. — Gyura Ferenc. Eladó U„ Horváth Jó­zsef utca 8. sz. ház (volt Liliom utca), esetleg kettő részben Is. Használt ajtó és ab­lak olcsón eladó. — Vak Bottyán utca 23. Felveszünk legalább 5 éves gyakorlattal általános adminisztrá­tort. 8 órás munka­idő. Fizetés megegye­zés szerint. Allatkór- ház, Cegléd. Hunyadi utca 15. sz. ház sürgősen eladó. Beköltözhető. Tükör utca 35. szá­mú ház 350 n.-öl por­tával eladó. Kéthektós hordó és egy ajtó eladó. Jó­zsef u. 13. Elcserélném 2 szobai konyha, mellékhelyi­ségekből álló szőlő és gyümölcsös 800 n.- öl területű házamat Budapesthez 30 kilo­méterre. Ceglédi szo­ba, konyhás kis há­zért. Érdeklődni le­het : Cegléd, Széchenyi út 4. sz. ______________ Mi kes utca 21. számú porta sürgősen eladó. — Érdeklődni lehet: Ugyer XI. kér. Hal­minénál.______________ Eladó 400 n.-öl szőlő, 10x6 m-es, lakásnak Is alkalmas épületteL Ugyer 8. dűlőben, vil­lany bevezethető. — Érdeklődni: Damja­nich u. 41. 17 h után, szombat du. és va­sárnap. Kenderföld 1098 n.-öl kertészetre alkalmas, a második dűlőben haszonbérbe kiadó. — Kenderföld 506 n.-öl, fele a Külsó-Nagyká- tai úton eladó. Érte­kezni lehet: Sárkány utca 8. szám._______ Üj 50 köbcentiméteres Simpson Svalbé mo­torkerékpár eladó. — Széchenyi sorház, c/17. Becze.

Next

/
Thumbnails
Contents