Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-28 / 201. szám

Semmiség...? Aki alkalmi munkát vállal <— még ha csak zsebpénz-ki­egészítésnek is —, annak bi­zony gyakran kell nehéz, ki- bírhatatlannak tűnő perceket átélni. Mint ahogy a két buda­pesti diáknak is, akiket a Nyu­gati pályaudvari rakodási fő­nökség a véletlen folytán egy szombati napon éppen a gyöm- rői vasútállomásra vezényelt. Egyikőjük sem ismerte még a községet, még csak nem is hal­lottak róla. A vonaton évődtek is, hogy valami „vacak”, isten háta mögötti tanyára kerülnek, ahonnan ki tudja mikor és ho­gyan vergődnek vissza. Megérkeztek. Egy „hallga­tag” vagonmonstrum várta őket az állomáson, színültig megrakva hulladék szálfával. Fújt a szél, arcukba csapott az eső, a szálkák apró tűhegyei minduntalan tenyerükbe fú­ródtak. De hát csinálni kellett, szálanként kihajítani a köves térségre. Délután lett, mire az utolsó hasábbal szinte együtt estek ki a vagonból. Fa­por fedte a testüket, rátelepe­dett verejtékben, esőben ázó vállukra, derekukra. Szemhé­juk — akár egy áidorbézolt éj­szaka után — vérvörös fény­ben izzott. őszintén: nem foj­tották magukba a szitkot sem. Hiszen csaknem 200 mázsát mozgattak meg néhány óra alatt! Érthetően fáradtan, kedvtelenül ballagtak be a for­galmi iroda előterébe átöltöz­ni. — Nemcsak megismertük, hanem meg is emlegetjük Gyömrőt — sóhajtott fel egyi­kük, amint az ablakon át ki­nézett az üres vagonra. Csak a vagonkirakásra gon­doltak, de ezenkívül történt velük valami, amiért még visz- szaemlékezhetnek Gyömrőre. Jó érzéssel! Az történt, hogy a forgalmista látva a két neki­búsult fiút, kedbes szavakkal beljebb invitálta, hellyel kí­nálta őket. A pénztárosnő vi­zet hozott, előkészítette a mos­dókagylót. Tettek-vettek körü­löttük. A két alkalmi mun­kásból mintegy varázsütésre vendég, fogadott fiú lett. A pénztárosnő valóságos anyai pártfogásába vette őket, még egy jó erős feketét is főzött számukra. Jólesett. Amikor befutott a hazavivő vonat, a két fiú jó szívvel bú­csúzott a kedves vendéglátók­tól. És egyúttal — Gyömrőtől. Talán a munka fáradtságát sem érezték annyira. Feledtet­te velük az a kis „semmiség”, amit figyelmességnek, embe­riességnek mondanak. B. L. Munkában a szalag a Gyömrői Ruhaipari Szövetkezetben. Tóth Ambrus felvétele MOTORON KORA TAVASZTÓL KESO ŐSZIG Bulgáriában jártak a maglódi természetbarátok Hatodik éve működik Mag­lódon a sportkör természet- barát motoros szakosztálya. Hatodik éve indulnak kis- és nagymotoron bel- és külföldi túrákra. Taglétszámuk állan­dóan 40—60. Sok olyan tag­juk van, aki míg a szakosz­tályba be nem lépett, Ecser határán sem volt kívül. Már­pedig köztudott: Ecser na­gyon is ott van a szomszéd­ban. Ma? Elmondhatják, az évek során bebarangolták már az NDK-t, Lengyelor­szágot, Csehszlovákiát, Ju­goszláviát, Olaszországot. Legutóbb, most a nyár fo­lyamán Bulgáriában voltak, s útjuk Románián vezetett keresztül. Impozáns látványt nyújthat 20—30 motoros viszonylag zárt csoportja a szürke or­szágúton. Számukra hangu­latos és biztonságos. Általá­ban azonos teljesítőképessé­gű motorral rendelkezők mennek egy-egy csoportban. Nem szakadnak el egymástól, s ha baj van, azonnal segíte­nek. Köztük mindig van 2—3 „perfekt” szerelő. Így rend­szerint akkor érkeznek meg, ahogy azt előre eltervezték. Mert természetesen az egész két hetet előre, napra ponto­san megtervezik. Alaposan megismerik a meglátogatott országot. Könnyű nekik, 3 sa­ját, vizsgázott túravezetőjük van! S köztük vannak ma is a leglelkesebbek, az alapító tagok: Sass Gyula, Fejes Ist­ván, ifjú és idős Holbis Jó­zsef, Horváth János, ifjú Dancsó Károly, Radios Béla. Közösen gondolják ki az öjabb és újabb utakat. Ma­gyarországot már „kezdik" ismerni, mondják némi hu­morral, hisz évente 8—10 bel földi túrát tesznek! Igazi klub ez a maglódi természetbarát-szakosztály. Klubhelyiség nélkül. Mert klubhelyisége nincs a sport­körnek. A vezetőség álmai­ban szerepel. (Ki tudja, nem lesz-e hamarosan terv, majd valóság az álomból...) A mo­torosoknak ez főleg télen hiányzik, meg néha persze nyáron is. Jó időben azon­ban az ő igazi klubhelyisé­gük a szürke országút, az er­dők tisztása, a tengerpart, a — természet. Természetjárók. (deregán) XII. ÉVFOLYAM, 201. SZÄM 1970. AUGUSZTUS 28., PÉNTEK Háromnapos késés — 7500 forint Monoron időben rakodnak Augusztus 15-én életbe lé­pett a MÁV új kocsiállás­tarifája, azaz megnövekedett az az összeg, amit a vállalatok­nak a ki nem rakott vagonok után fizetniük kell. 24 óra ál­lás 24 forint, 24—48 óra 100 forint, s 48 órán túl már óránként 200 forint a kocsi­álláspénz. — Ha hetvenkét óráig áll egy vágón kirakatlanul az ál­lomáson — 7800 forintot kell fizetnie a késlekedő vállallat- nak! — mondja Kárpáti László monori állomásfőnök, akit azért kerestünk meg, hogy megkérdezzük: az új ko­csiállás fizetési vend milyen változást okozott a fél hónap alatt? — Csak jót mondhatok. Még idejekorán értesítettünk min­den vállalatot körlevélben, sőt személyesen is megkerestük a vezetőket, hogy megbeszéljük, Tsz-dolgozók kitüntetése (Tudósítónktól) A pilisi Új Elet Termelőszö­vetkezet vezetősége két dolgo­zóját tüntette ki, s a kitünte­téseket az alkotmánynapi ün­nepségek keretében adták át. A két dolgozó: Virág István főmezőgazdász és Tóth Kál­mán brigádvezető. Virág Ist­ván az Új Élet alapítása óta dolgozik a szövetkezetben, s mindig helytállt, a legnehe­zebb időkben is. Egyre bát­rabban alkalmazza az új ag­rotechnikai eljárásokat, nagy gondot fordít a talajerő visz- szapótlására, s ezek következ­tében az átlagtermések évről évre emelkednek. A termelő- szövetkezet az utóbbi években ugrásszerűen fejlődött, s eb­ben neki is komoly része van. A maga munkaterületén ha­sonlót lehet elmondani Tóth Kálmánról és brigádjáról. A brigádvezető az idén nyugdíj előtti utolsó évét dolgozza, s hogy mennyire közmegelége­désre, bizonyítja az is, hogy ebből az alkalomból a brigád tagjai is megajándékozták. Az Új Élet Termelőszövet­kezet tagjai egyébként az al­kotmány ünnepét brigádon­ként a szabadban ünnepelték, mivel nincs a nagyközségben egy megfelelően nagy helyiség, ahol komolyabb rendezvénye­ket lehetne tartani. A hangu­latos ünnepségek kicsit fellé­legzések is voltak a sok mun­ka után, mert bizony sok munka, sok gond volt már ed­dig is az idén. A rendkívüli időjárás ismét nagy feladatok elé állította a szövetkezet tag­ságát. Csak két példát említ­sünk meg, a borsó és a lencse betakarítását. Új gépeket vet­tünk erre a célra, de nem tudtuk használni, annyira megdőlt a termés. így kézi ka­szálással és nyűvéssel takarí­tottuk be ezeket a növénye­ket. Bánszki Mihály MA NYÍLIK: Platthy György képkiá llítása Ma délután fél 5-kor nyílik meg Monoron, a járási műve­lődési ház kiállítótermében (Kossuth út 65.) Platthy György festőművész képkiállí­tása. A kiállítás szeptember 5-ig tart nyitva, megtekinthető délelőtt 10—12-ig és délután 3 —6 óráig. Járási tanácstagi fogadóórák özvegy Szever Pálné holnap, augusztus 29-én reggel 8-tól 10-ig a maglódi, Klics Gyula 9-től 11 óráig a Gyömrői Köz­ségi Tanácsnál tartja fogadó­óráit. Aktaálom Egy engedély. Néhány aláírás, egy bélyegző. Ennyi az egész, néha mégis ván­dorol az akta. Almaim aktája. 1. iroda (akta be). Egyik asztal sarkáról másik sarkára. Másik asztal egyik sar­káról másik sar­kára. Másik sar­káról egyik sar­kára. Szignózzák. 2. iroda (akta be). Megnézik. Megforgatják. Szép tiszta. Visz- szaforgatják, élé­re állítják. Meg­pörgetik. Feldob­ják, leesik. Felve­szik, továbbítják. Széttárt karok. 3. iroda (akta be, lihegve). Csúsztatják, csú­szik. Gurítják, gu­rul. Csatolják, csatlakozik. Mint a vonatok... Csatlakozás egy hét múlva indul. 4. iroda (akta csatlakozással be). „Előrelátható­lag ... késik”. Esetleg két hetet késik. Aktacsatla­koztató főforga­lomirányító a fe­jét csóválja. Lás­sák: az is van. Az én fejem remeg. Az akta vár. Az aktacsatlakoztató föforgalomirányi- tó tovább engedi. 5. iroda (akta­szerelvény érke­zik). Csúcsforga­lom. Aktacsatla­koztató főcsúcs­forgalomirányító besorol. Jobb ol­dalára, bal oldalá­ra. Kicsit ideges. Idegeske. Én a fő­ideges vagyok. Az aktaszerelvény ké­sik... Rohan... Én vagyok a moz­donyvezető ... Csihuhu.... Ak­taszerelvény re­pül ... Aktairá­nyítók a szerel­vény mögött... Mind rohan ... Hónuk alatt ak­ta, előttük akta ... Idegeskék ... Én nyugodt vagyok. A fejem csóválom. Ök futnak..Én vagyok a moz­donyvezető ... Mosolygok ... In­tegetek ... Koz­mikus sebesség... Harmadik foko­zat ... Csihuhu... Ronda-szép álom volt. Még szerencse, hogy az ilyen csak álom. Vereszki János Sírjak, ne sírjak? töprengett magában a négy­éves Pétiké, amikor édesanyja jól elverte a csínytevésért. Nem sírok! Hiszen semmi okom rá! Valószínű azért kap­tam ki, mert jó embert akar­nak nevelni belőlem, és ez a nevelés egyik módszere. Hm! Csak így viszont azt nem ér­tem, hogy amikor apuka anyu­kát megveri, mit nevel rajta! MAI MŰSOR Monor: Pilis: Ha ga. MOZIK Jöttem, láttam, lőttem. .. Vecsés: A dél csilla­hogyan lehet megoldani a ra kodási munkát, esetleg szabad szombatokon és vasárnap is, ha erre van szükség. A megbeszélés nem volt haszontalan. Az elmúlt két vasárnapon nem volt fennakadás a rakodásban, jöttek a munkások, kiürí­tették a várakozó vagono­kat. A Monori Állami Gazdaság és a monori Kossuth Tsz az állomásfőnök szavaival él­ve — eddig is ,.jó rakodó volt, s a jelek szerint ezentúl sem kell belenyúlniuk a kasz- szába kocsiálláspénzért. A pi­lisi ÁFÉSZ-szel akad gond, nekik ugyanis az AKÖV fu­varoz, s kapacitáshiány miatt náluk bizony előfordul, hogy állnak a kirakatlan vagonok — de itt is csupán 24 órán belül. A monori állomásra ha­vonta 450 kirakodásra váró vagon érkezik, ez 8—9000 tonna árüt jelent. A tapasztalatok szerint a ki­rakodással nincs baj, takaré­kosak a vállalatok, érthető, hogy szívesebben tudják sa­ját kasszában az ezreket... (k. zs.) Pártbizottsági ülés Tegnap délelőt ülést tartott Monoron a járási pártbizott­ság. Király János osztályve­zető beszámolója alapján meg­vitatták az 1969—70-es párt­oktatási év tapasztalatait és az új tanév főbb feladatait. A továbbiakban a pártbizottság második félévi munkatervét tárgyalták meg. NAPIRENDEN az anya­és csecsemővédelem Ma délelőtt fél 9 órai kez­dettel ülést tart Monoron a járási tanács végrehajtó bi­zottsága. A napirenden jelen­tés szerepel a járás anya- és csecsemővédelmi helyzeté­ről, valamint a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkeze­teknek adott dotáció haté­konyságának vizsgálatáról, il­letve a tapasztalatokról. Ifjúságvédelem, ivóvízügy Ecseren ma délután 6 óra­kor tartanak tanácsülést. Az ivóvíztársulat beszámol a vég­zett munkáról és további fel­adatokról. Napirenden szere­pel még az általános iskola 1969/70. évi oktató-nevelő munkája, valamint az 1970 —71-es tanév előkészítése. Vecsésen délután 4 órakor kezdődik a tanácsülés. Itt be­számolnak a község közrend- közbiztonsági helyzetéről, az ifjúságvédelmi állandó bizott­ság tevékenységéről, az 1970. évi költségvetési és fejlesztési terv végrehajtásáról, valamint jóváhagyják az ez évi tanács- 1 tagi beszámolók ütemtervét. Tulykaexport? Maglódon be­tonkarámot épí­tenek a leendő pulykaállomány­nak, amit majd exportálni sze­retnének. Képün­kön a betonozás­hoz készül a zsaluzás. Pesti Imre felvéte SPORTTURMIX Döntetlen a rangadón - Sovány gyömrői győzelem Hengereltek az erdeiek Nagy érdeklődés előzte meg a járási bajnokság nyitányát. Mindjárt az első fordulóban rangadóra is sor került. Tá- piósáp Pilisre utazott és vé­gig meggyőzően játszva irá­nyította a játékot, a hazaiak­nak csak az utolsó percek­ben sikerült egyenlíteni. ★ Két új edző mutatkozott be vasárnap, mindkettő sikere­sen. Az ecseri együttes Mül­ler Béla irányítása mellett 4:l-re győzött az igen lelke­sen küzdő vasadiak ellen. Mo- nori-erdőn Szalontai Attila vette át az edzések vezetését. A tavaszi csoportgyőztes együttes az első félidőben ritkán látható remek játékkal rukkolt ki. A gombaiak a mérkőzés végén a 0:4 ellené­re elmondhatták: ezt szeren­csésen megúsztak! A hazaiak­nál két fiatal, a mesterhár­mast lövő Jancsovics és a középhátvéd Czinkos tűnt ki. A szomszédvár rangadón Péteri majdnem meglepetést okozott Gyömrön. A hazaiak kissé nagy mellénnyel léptek pályára és ez szinte meg­bosszulta magát. A tavaszi jó szereplés — úgy látszik — megártott egy-két gyömrői játékosnak. ★ Régen hallottunk Ubranko- vics, Mihályról, • a pilisiek or­szágos ifiválogatott játéko­sáról. Súlyos sérülése évekre harcképtelenné tette, de az akarat, a sportszerű életmód ezúttal is győzött. Ubranko- vics hosszú idő után ismét helyet kapott a BVSC első csapatában. ★ Szűcs Attila, a Vecsési VIZÉP csatára magára húz­ta az angyalbőrt. Marcaliba került, a Latinka SE NB III- as csapatához. Jó hírek ér­keznek róla, mindkét mér­kőzésen csapata legjobbja volt. Vecsésen mégsem kel­lett... Vajon miért? A tavaszi abszolút bajnok Mende ezúttal is remekelt, meggyőző fölénnyel győzte le Tápiósüly csapatát. A jelek szerint a bajnoki cím első számú esélyese továbbra is a mendei gárda. ★ Ketten mentek szerencsét próbálni Pilisről Ceglédre, tavasszal. Az egyik már visz- sza is érkezett. Kerepeszki Karcsi ismét Pilisen van — nem látogatja a ceglédi ed­zéseket. Kollár néha bekerül az első csapatba, de ő is in­kább a tartalékok keserű ke­nyerét eszi. ★ A vecsési Varga Miklós vi­szont remekel a Csepelben. A Bp. Honvéd elleni találkozó után a lapok felsőfokban ír­tak a fiatal csatárról, aki a csepeliek második gólja előtt az egész Honvéd védelmet el­fektette. De kellene egy ilyen csatár Vecsésen! — szatti — i

Next

/
Thumbnails
Contents