Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-26 / 199. szám
f»£S1 Hier» Ztfírlap 1970. AUGUSZTUS 26., SZERDA Közös memorandum a leszerelési értekezleten A huszonöt-hatalmi genfi leszerelési értekezlet keddi ülésén 12 el nem kötelezett ország közös memorandumot terjesztett elő. Ez indítványozza, hogy egyidejűleg tiltsák be a vegyi és biológiai fegyverek előállítását, valamint tárolását. Az Argentína, Burma, Brazília, Etiópia, India, Marokkó, Mexikó, Nigéria, Pa-, kisztán, EAK, Svédország és Jugoszlávia képviselői által kidolgozott memorandum hangsúlyozza, hogy az ellenőrzést az egymást kölcsönösen kiegészítő nemzeti és nemzetközi ellenőrzési gépezettel kell biztosítani. A GB-határozat után (Folytatás az 1. oldalról.) Az építőiparban prémiumelvonás, fegyelmi és felmentés is lehet a következmény. Ezek után röviden arról szólunk, hogy az egyes vállalatoknál hogyan éreztette hatását a változás. A DCM-nél a májusi 481 vagonos késéssel szemben eddig 28 vagont tartanak nyilván — a határozatot követően. 'A vád AKÖV a kocsik közel 40 százaléka helyett csak 27 százalékát rakta ki most késve. A vasúti kimutatás szerint a dunai finomító — amely bizonyára a százhalombattai olajvárost jelzi — júniusban még a kocsik háromnegyed részét késleltette, míg augusztus 15—25 között csak 9%-át, Ilyen képet mutat az a néhány adat, amelyet a sok közül kiragadtunk. Szembetűnő ugyanakkor a gödöllői tangazdaság 38 órás késése egy vagon darával, a Mpnori Állami Gazdaság 24 órás csúszása egy vagon műtrágyával. Amire külön felhívták a figyelmünket, az a nagykovácsi Vörös Hajnal Tsz. Az állomásfőnöki felszólítás ellenére sem megbízott személy- lyel, sem a meglevő telefonnal nem tudják értesíteni őket arról, hogy befutott címükre egy-egy szállítmány. Augusztus 15-től 8 kocsi érkezett, ebből ötöt a gazdaság emberei 1 raktak ki, valamennyit késve. Nem hisszük, hogy ne lehessen egyszerű és közérdekű megoldást találni. A jövőben rendszeresen visszatérünk e témára. Azzal mindenki tisztában van, hogy máról-holnapra nem változik meg a helyzet, de addig már eljutott a MÁV, hogy legalább pihenőnapon rendelkezésre tudja bocsátani az igényelt kocsimennyiséget. Epítésianyag-, tüzelő-, élelmiszer-szállítás mindmind fontos tétel, célhoz jutása nemcsak egyesek érdeke, hanem valamennyiünké. Biztosítása érdekében szállítónak és szállíttatónak egyaránt új lapot kell nyitni a fuvarozás vastag históriakönyvében. t. gy. GERILLÁK TÁMADÁSAI A 11 palesztínai ellenállási szervezet lapja, az El Fatah keddi számában beszámol arról, hogy az éjszaka folyamán az Al Aszifa egységei két nagyszabású katonai akciót hajtottak végre. A Hermon- hegy lábánál aknavető- és tüzérségi támadást intéztek egy izraeli állás ellen, súlyos emberveszteségeket és anyagi károkat okozva az ellenségnek. A másik ütközet a Jordán folyó völgyében zajlott le: az egységek két és fél órás tűzharcot vívtak egy izraeli járőrcsapattal. v Tel Avivból érkezett jelentések szerint az arab ellenállók kedden hajnalban felrobbantották az Eilatba vezető elektromos felsővezetéket; az akció következtében a város egy időre áram nélkül maradt. Izraeli* egységek hajnalban átlépték a libanoni határt, és felrobbantottak dél-libanoni területen hat épületet. Személyi sérülések nem történtek. A gerillák lapja beszámol arról is, hogy a fordán hadsereg nagyszabású csapatösszevonásokat hajtott végre Amman környékén, készültséget rendelt el és tüzérségi egységet vonultatott fel, hogy — mint a lap írja — „leszámoljon a gerillamozgalmakkal az izraeliekkel való tárgyalásos rendezés soron következő lépéseként". Fekete ég hadgyakorlat A bonni hadügyminisztériumban bejelentették, hogy szeptember 7-től 10-ig hadgyakorlatokat tárt a nyugatnémet légierő az ország déli körzeteiben. A hadgyakorlat fedőneve: Fekete ég. AZ URUGUAYI TUPAMAROS gerillaszervezet öt tagja hétfőn megtámadta és kirabolta az egyik montevideói ruhagyár hivatali helyiségeit. Zsákmányuk mintegy hétmillió peso. A 123. Starfighter A nyugatnémet légierő egyik Starfighter—F—104 típusú repülőgépe kedden lezuhant. A gép az NSZK északi részén levő Jagel repülőtérről szállt fel, és röviddel ezután a hajtómű felmondta a szolgálatot. A két pilóta katapultált, és sértetlenül földet ért. Ez volt a 123. Starfighter szerencsétlenség a nyugatnémet légierőknél. A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG első angliai ipari kiállítása szeptemberben nyílik meg Londonban. A FOTÓSOK FIGYELMÉBE! Megnyílt a FORTE Fotokémiai Ipar Vállalat Mintaboltja: Budapest V., Mérleg utca 12. A helyszínen a márkás FORTE-termékek árusítása. • SZAKTANACSADAS • BO VÁLASZTÉK NYITVA: naponta 10-től 18 óráig, szombaton 9-től 13 óráig. KERESSE FEL ÖN IS! Sztrájk Törökországban Kedden sztrájkot hirdetett 40 ezer útépítő és 21 000 cukoripari munkás. A sztrájk oka: a vállalkozók visszautasították, hogy kollektív szerződést kössenek a dolgozókkal és jobb munkakörülményeket teremtsenek. Hetvenszeres forgalomnövekedés 25 éve kötötték meg az első magyar—szovjet kereskedelmi szerződést Az elrabolt gép visszatért A TWA amerikai légitársaság Kubába térített gépe rövid havannai tartózkodás után, 86 személlyel a fedélzetén kedden reggel visszaérkezett Miamibe. Két vonat összeütközött Tizenkét ember súlyosan megsérült, amikor két vonat összeütközött Alexandria közelében. Ez a második ilyen jellegű szerencsétlenség Egyiptomban az utóbbi négy nap leforgása alatt. Huszonöt évvel ezelőtt ' — 1945. augusztus 27-én — jött létre az első magyar—szovjet kereskedelmi megállapodás, bár a Szovjetunió már ezt megelőzően is, minden megállapodás nélkül, lényegében segélyként megkezdte a kenyér- gabona, hús, cukor szállítását, és 250 tehergépkocsit is adott. Az első kereskedelmi megállapodásnak igen nagy jelentősége volt az ipar vérkeringésének megindításában. A szovjet fél gyapot, gyapjú, koksz, vasérc, ólom, réz, só és más nyersanyagféleségek szállítását vállalta. A kobászati üzemek működésének megindításához például több mint egymillió tonna kohókoksz érkezett. A magyar fél benzinféleséget. a szovjet gyapotból előállított textíliák és kisebb mennyiségű gyümölcs- és zöldségkonzerv szállítására vállalt kötelezettséget. 1947 júliusában írták alá az azóta is érvényben levő kereskedelmi és hajózási szerződést, amelyben a szerződő felek kölcsönösen biztosították egymásnak a legnagyobb kedvezmény elvét. Rögzítették az egyenlő elbánás biztosításának módjait, és intézkedtek a kereskedelmi kirendeltségek kölcsönös felállításáról. 1948 februárjában írták alá a barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést, a két ország kapcsolatainak politikai dokumentumát — ezt hosszabbították meg további 20 évre 1968-ban. 1947-től 1951-ig a magyar— szovjet kereskedelmi forgalom alapját az évenként megkötött árucsereforgalmi megállapodások képezték. Az első több évre szóló árucsereforgalmi megállapodás 1952-ben jött létre és 1955-ig szólt. 1955-től kezdve az ötéves tervperiódusoknak megfelelően kötötték meg a két ország hosszú lejáratú megállapodásait. A kereskedelmi kapcsolatok fejlődését jellemzik a következő forgalmi adatok. 1946-ban az árucsere értéke még mindössze 18,7 millió rubel volt, 1947-ben 25 millió rubel, 1957-ben 308 millió rubelre emelkedett, 1967-ben meghaladta az egymilliárd rubelt, az 1970-re szóló szerződés pedig már 1,4 milliárd rubel forgalmat irányoz elő. 25 év alatt tehát a Ynagyar—szovjet kereskedelmi forgalom —« összehasonlító árakon számítva — több mint 70-szeresére emelkedett, s így meghaladja a magyar külkereskedelmi forgalom egészének átlagos növekedését. A magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok fejlesztésének újabb negyedszázados szakaszát az 1971-től érvényes, és már előkészítés alatt álló hosz- szú lejáratú kereskedelmi megállapodással kezdjük. A magyar ipar a következő öt évben is számít a Szovjetunió nyersanyagszállításaira és fokozottabban kívánja igénybe venni a gépipari termékeket a magyar üzemek korszerűsítéséhez, bővítéséhez, új objektumok létrehozásához. Szakértői tárgyalásokon már körvonalazódott, hogy a Szovjetunió 1975-ben 6,5 millió tonna kőolajat szállít, a jelenlegi évi 4,6 millió tonnával szemben, s exportál egymilliárd köbméter földgázt és 4,6 milliárd kilowattóra villamos energiát. Ez azt jelenti, hogy a Szovjetunióból származó energiahordozók értéke öt év alatt csaknem megkétszereződik^ Hurokra került két szökött fegyenc A Sasketchewan állambeli Prince Albertben kedden a kora reggeli órákban á rendőrség elfogta azt a két közveszélyes bűnözőt, akik öt társukkal együtt Létfőn megszöktek a szuperbiztonságú központi börtönből. A többieket, akik között gyilkos és gyermekrabló is van, még nem sikerült hurokra keríteni. A MEXIKÓI FŐÜGYÉSZSÉG bejelentése szerint hétfőn öt fegyveres sikertelen kísérletet tett arra, hogy elrabolja Belgium Mexikóban akkreditált nagykövetét. AGNEW amerikai alelnök kedden megkezdte tárgyalásait Pák Csöng Hí dél-koreai elnökkel arról a katonai segítségről, amelyet az Egyesült Államok adna Dél-Koreának a tervezett amerikai létszám- csökkentések fejében. Tiltakozó nyilatkozat A VDK külügyminisztériumának képviselője augusztus 24-én nyilatkozatot tett közzé, amelyben a VNA jelentése szerint követelte, hogy az Egyesült Államok vessen véget laoszi beavatkozásának és agressziójának. A nyilatkozat rámutat, hogy a saigoni bábhadsereg csapatainak felhasználása laoszi behatásra, komoly eszkalációi lépést jelent az Egyesült Államok által folytatott háborúban. A VDK kormánya — hangsúlyozza a nyilatkozat — követeli, hogy az Egyesült Államok kormánya vessen véget a laoszi háború eszkalációjának. ÉVFORDULÓ ELŐTT Sajtótájékoztató a Vietnami Demokratikus Köztársaság nagykövetségén A vietnami nép szeptember 2-án ünnepli a forradalom győzelmének és a Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulásának 25. évfordulóját. A közelgő ünnep alkalmából Hoang Luong, a VDK budapesti nagykövete kedden sajtóértekezletet tartott, amelyen ismertette hazája negyedszázados fejlőSZÁZEZER EMBER VÍZI PARADICSOMA (Folytatás az 1. oldalról.) datosítani a Hazafias Népfront feladata. Dr. Reischl Antal kimondta: a víz tisztaságának védelme a főváros feladata is, valamint az is, hogy megoldja a Duna- ághoz áramló ezrek korszerű közlekedését. Ezután néhány fejlesztési szempontra hívta fel az ankét figyelmét, nevezetesen arra, hogy nem szabad a fejlesztési arányokat szem elől téveszteni, vagyis a parcellázást csak ott szabad megejteni, ahol a közművesítés lehetősége biztosított. Majd arról is szólt, hogy a fejlesztésnek nem szabad a táj természetes szépségét megbontania. A vitában sokan szólaltak fel: szóltak a közlekedés javításának szükségszerűségéről, a tervszerűtlen magánépítkezések megakadályozásáról, valamint arról, helyes az, hogy a fővárosi szakemberek is részt kaptak és részt vesznek a Ráckevei Duna-ági Intéző Bizottság munkájában. Ebéd után az ankét résztvevői megtekintették Ráckeve nevezetes műemlékeit, majd ismét kishajóval utaztak Döm- södig. Ez az ankét bebizonyította, hogy a két Hazafias Népfront elnökségének döntése, melyszerint a közös vagy a területileg szomszédos problémákat együttesen, egymást támogatva oldják meg — helyes volt. Éppen ezért határozták el azt: hogy a jövőben az együttes ankétokat rendszeresíteni fogják. Karácsonyi István dósét, népének harcát. Részletesen ismertette azokat az eredményeket, amelyeket az ország iparosításában, a mezőgazdaság fejlesztésében, az iskolai hálózat kiépítésében a lakosság egészségügyi ellátottságában elért Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok kormánya 1961 óta folytatja a hadüzenet nélküli szörnyű háborút Dél-Viet- nam ellen, ahová több mint félmillió katonát küldött. Az USA lábbal tiporja a vietnami nép alapvető nemzeti jogait, nap, mint nap megsérti a nemzetközi jog legelemibb normáit. Az amerikai imperialisták és kiszolgálóik barbár megtorló háborús politikájával szembeni hős harcban született meg 1960. december 20-án a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front, amelynek zászlaja alatt a dél-vietnami nép sikeresen harcol az agresszorok és hazai csatlósaik ellen. A Magyar Népköztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kapcsolatairól szólva a nagykövet kiemelte, hogy a “két ország közötti együttműködés évről évre erősödik és fejlődik, s köszönetét mondott a magyar pártnak és kormánynak, az egész magyar népnek azért a sokoldalú támogatásért, amelyet hazája népének nyújtott és nyújt.