Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-20 / 195. szám
8 PEST HEGT KjCírlap 1970. AUGUSZTUS 20., CSÜTÖRTÖK Új épületbe költözik a könyvtár A több mint 3 ezer lelket számláló Erdőkertesen ma adják át rendeltetésének a „Száz falu, száz könyvtár” mozgalom keretében felépült új, 400 négyzetméter alapterületű községi klubkönyvtárt. Egy borházból átalakított rozoga épületben volt az előző könyvtár. Ez életveszélyessé vált, s lebontották. A saját erőből, egymillió forintos beruházással felépült könyvtár kivitelezője az Aszódi Szövetkező Építő Vállalat volt. A munkával határidőre elkészültek: egy esztendő alatt tető alá hozták az épületet. A helybeliek közel százezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá e szép létesítmény mielőbbi átadásához. Az Országos Népművelési Tanács a klubkönyvtár berendezéséhez, valamint az új könyvek vásárlásához jelentős anyagi támogatást nyújtott, így most már összesen hatezer könyv között válogathatnak az erdőkertesiek. Fejet hullat az aranyló kalász Más években ilyenkor már elfelejtették a kombájnosok is az aratást, fedél alatt, magtárakban száradt a gabona. Most sajnos az újkenyérsze- gés hagyományos ünnepén a kalászosok csaknem egyötöde lábon áll. Az egyébként is későbben kezdődött betakarítás eddigi harmincöt-negyven napjából legalább húsz műszakot mosott már el az eső. Még a legmelegebb napokban is csak kilenc-tíz óra felé állhatták táblába a gépek, s délután öt, hat óra felé abba Egy élei intézet táj Hogy az izek, zamatok kilépjenek a lombikból összeforrt Természetesen kertészmérnök Nyújtó Ferenc, a Kertészeti Kutató Intézet ceglédi állomásának vezetője — illetve, ahogy helyesbíti, mintha tudományának mesterségjellegét is hangsúlyozni akarná, okleveles kertész. A Budapesti Kertészeti Főiskolán végzett a háború alatt. Pálya- választáskor még nem a szakma, a hivatás vonzotta: csak tanuini akart. Akkor a származásból is fakadt az irányítottság. Jogásznak, gazdász- nak, erdésznek többnyire a „jobb” családokból vettek fel az egyetemekre. Az iparos gyereke általában mérnöknek tanult tovább, a parasztfiúk tanítónak, papnak mentek. Az ő apja paraszt volt, méghozzá szegény. Erdész szeretett volna lenni, de úgy gondolta, nem sok az esélye a bejutásra. A tandíj is sok volt, száznegyven pengő fél esztendőre. A kertészeti főiskolán csak harminc pengőt kértek félévi vizsgadíjként, a tanulmányi idő is kevesebb volt. Hogy pedig az albérletet ki tudja fizetni, munkát vállalt, „kóborszemzést” budai kertekben. A patriarchális szemléletű, plebejusi összetételű intézményben megértették, elnézték, ha mulasztott egy-egy napot ... A pálya, a hivatás sze- retetét csak ott oltotta belé professzora, igazgatója, Mohácsi Mátyás, ki a két háború között a legtöbbet tett a magyar gyümölcskultúra felvirágoztatásáért. Az amerikai nagyüzemi módszereket, a nyugat-európai kereskedelmi, s tudományos-minőségi szemléletet kívánta összeegyeztetni a szorgalmas családi kertészkedésen alapuló magyar hagyományokkal. Jórészt személyes munkálkodásának köszönhető az akkori nagy telepítések világszínvonala. Ő bábáskodott a szabolcsi, dán- szentmiklósi almakultúra megágyazása felett, s közben több kertészgenerációt nevelt, átörökítette tudását, hivatás- szeretetét. A Cegléd környéki, Duna— Tisza- közi vidéken, ahol Nyújtó Ferenc megkezdte, s azóta is folytatja a tudós munkálkodásába torkolló kertésztevékenységét, száz év óta adták egymásnak a stafétát a kiemelkedő tehetségek. A szabadságharc előtt gazdaképzőt alapító, vezető Török János — A Bach-korszakban faiskolát telepítő Kránitz Ferenc polgármester ... A plebejus sorból indult, tanítóföldeket bérlő, faiskolát növesztő XJngvári- család ... A katonatiszti pályáról leköszönt, a dánosi, takarékpénztári nagyüzemi almásokat megteremtő, autodidakta Szakátsi Gyula ... ök, és a családi művelésben, kisüzemben szorgoskodó generációk ... Először — s rögtön — hegybírónak került Nyújtó Ferenc a Cegléd környéki, csemői, nyársapáti szőlőkbe, gyümölcsösökbe, ahol hatezer holdon fekvő kertek, ötezer család körében kamatoztatta tudását, miközben ő is rengeteget tanult olyan gazdáktól, mint például Boda János, kinek híres gyümölcsöse messziről, külföldről is vonzotta a látogatókat, de aki később, termelőszövetkezeti elnöksége idején, maga is a mai nagyüzemi kertészkedés egyik felvirágoztatója lett területükön. De milyen jövő éltet, milyen cél hajt ma egy kertésztudóst, amikor a százezer holdnyi új gyümölcsös megvalósításával végül is befejeződtek országosan a nagy telepítések? A választ kistányéron, pohárban és két kupicában kapom. Két őszibarack, barack- pálinka, meggylikőr, sárgabaracklé. Hog r milyen? Először tán rajzoljuk a negatív formát: az ital nem ragacs, nem szirup, nem oldott savanyúcukor, nem zavaros lé. Ize, színe, bármilyen furcsa — barack, meggy természetben, lében, pálinkában, de tisztán, önmagában, csak a z, és semmi más. Laboratóriumi készítmény. Mindezt í g y háztáji gazdaság, termelőszövetkezet, konzervgyár ma még, ha meg is felel a telepített gyümölcs- fajta, nem tudná előállítani. Vagy nem napra, órára akkor szedik, amikor kell, vagy nem úgy tárolják, hűtik, szállítják, csomagolják, vagy a konzervgyárban nincsenek meg hozzá a „laboratóriumi” feltételek. (Ha pedig mindez megvolna, az áru, gyümölcs, szörp, likőr annyiba kerülne, hogy a fogyasztó nem tudná megfizetni.) A kutató azonban á jövőnek dolgozik. Nagyüzemi gyümölcsösökért, ahová az éghajlatnak, talajnak, emberi -.3 tárgyi feltété^ leknek leginkább megfelelő fajták kerülnek. És a kisüzemiekért, háztáji meg hétvégi kertekért — mert van jövője, ha megfelelő tanácsadásra sok kézi munkát igénylő nemes gyümölcsöt, málnát, szamócát, meggyet, kajszibarackot ültetnek. És olyan árukezelésért, feldolgozásért, kereskedelemért, amely megbecsüli a termést, jól bánik vele, benne hagyja, hozzáadja a maximumot. A hazai, tudományos gyümölcskutatás később kezdődött a nagyüzemi telepítésnél. A szervezett, folyamatos kutatómunkát az első hároméves terv folyamán alapozták meg országszerte, e ceglédi állomás is 1951-ben létesült. Nyújtó Ferenc a kezdetek óta itt dolgozik. Ma négyszázötven holdnyi területen — az egykori, híres Ungvári-faiskola helyén — keresztez, metsz, olt, iskoláz, termeszt, véleményez a száztjzes létszámú intézeti gárdar kpzte öt kutató, .tizenöt technikus. Mivel foglalkozik, mit végez el húsz év alatt egy ilyen intézmény? Pár sorban összegezhető. Az eltelt időben ültetéstől növekedésig, termésig, a fajtával való bánásmódig megvizsgáltak száz és száz külföldi gyümölcsfajtát, ezenkívül végigtallózták az Alföldet, begyűjtötték és ugyanígy megvizsgálták az összes tájfajtát. Kajszibarackból összesen négyszáztíz, meggyből és cseresznyéből háromszázhuszonöt, őszibarackból háromszáztizenegy, almából, körtéből kétszázhárom, szilvából kétszázharmincöt fajtáról tudtak meg mindent. Az utóbbi időben került sor a külföldi és hazai fajták keresztezésére: az idén ősszel ötszáz új hibrid csemetét ültetnek a szabadba. Ezenkívül alanykutatást is végeznek: megkeresik az oltáshoz, szemzéshez legalkalmasabb vadalanyt minden fajta számára. Pályakezdéstől tájismeretig, intézet-virágoztatásig, közéleti tevékenységig — tagja a városi tanács végrehajtó bizottságának-• mindenről kifaggattam. Megtanultam nagyra értékelni munkáját, ha eddig nem tiszteltem volna a tudományos fokon űzött kertészkedést, melyben, ember s növény kapcsolatában, most is az alapvető igazsággal találkozni, hogy emberi élet természet nélkül elképzelhetetlen. Megtudtam, hogy tevékenységükben miként kamatozódik korunk felkészültsége mellett az ősök, előző hazai generációk munkája. Hogy a mai kertészt, százezer holdak betelepítése után, a legszebb cél, a minőség utáni vágy hajtja tovább. De talán legjobban az tetszett Nyújtó Ferencben, hogy kijelentette: tudományos kutatók, nagyüzemi telepítők mellett is szükség van a kertészkedő kisemberre. Hogy láttam, nem csak a százholdakat, de a kertvégeket, dűlőutakat is szereti. Szóval, nem csak az ember gyomrát, de szemét, szívét, lelkét is. Padányi Anna keltett hagyniuk a munkát a korán leszálló harmat miatt. Vámos Géza, a Monori Állami Gazdaság gombai kerületének igazgatója tizenhét esztendeje dolgozik a szakmában, de mint mondotta, ilyen nyárra, ennyire küzdelmes, erőt és türelmet követelő aratásra nem emlékszik. A Men- de, Gomba és az Űri község közötti lankákon ezeregyszáz holdon termelnek gabonát. Normális időjárás mellett a három SZK—4-es kombájnnal húsz nap alatt learattak. Az idén július 10-e körül kezdték a betakarítást, s tegnap délután még több mint százholdnyi rozs várta a gépeket. Pedig már a dánszentmik- lósi kerület is küldött 3 kombájnt, néhány napja dupla erővel dolgozhatnának... Ha nem lenne már magasabb a táblákat ellepő gaz a kalá szoknál, vagy nem csúszkálnának minduntalan a felázott, nehéz talajon a hatalmas arató-cséplő gépek — és persze, ha nem kellene a legkisebb sebességgel haladni. Monor környékén csakúgy, mint a megye más vidékein, a rendkívüli helyzetben is állják a sarat a betakarítok. A gombai kerületben tegnap délután emlékeztek meg mai hármas ünnepről, estebéden találkoztak az aratók is Ma aztán — ha nem esik — mihelyt a harmat felszáll, ismét nyeregbe ül a három kipróbált kombájnos: idősebb Bányai Sándor, fia, az ifjabb Bányai, és Váradi György Mentik a termést, munkával ünnepelnek az új kenyér napján. Hasonlóan cselekszenek a gyömrői Petőfi Termelőszövetkezetben, ahol az újabb esők miatt a héten még legnagyobbrészt tétlenségre kényszerültek a kombájnosok Tegnap délután folytathatták ismét a nehéz munkát, ma pedig — legalábbis az este még így határoztak — teljes erőbedobáss-al dolgoznak. Új lengyelben, az Aranykalász Szakszövetkezet határában szomszédos gazdaság kombáj- nosai együtt törlesztenek a nem a maguk hibájából keletkezett nagy lemaradásból a gépi aratók. Cegléd környékén és a ráckevei járásban ugyancsak felzúgnak a gépek, s dolgoznak majd az átvevőtelepek munkásai is. Most már minden perc tonnákat jelent, minden egyes kombájnosra szállítóra, raktárosra pótolha tatlanul szükség van. A zsámbéki Űj Étet Termelőszövetkezetből kaptuk a legfrissebb hírt: befejezték: a betakarítást, a felszabadult három kombájnt szívesen kölcsönadnák az arra rászoruló gazdaságoknak. Több helyről üzenték a kombájnosok: tudatában van nak felelősségteljes feladatuknak, szívesen vállalják az ünnepi műszakot is. Ezúton tolmácsoljuk a megye vezetőinek elismerését a kenyércsata derék munkásainak, akiknek az eddigi helytállása, mai ünnepi példamutatása biztosíték, hogy a még lábon álló termés a legkisebb veszteséggel kerül fedél alá. — sp — Az a bizonyos boríték T gén, az, amelyiket oly’ so- kan és sokat emlegetnek. Sokan, sokat és — sokféle ősz- szefüggésben. Aki kapja a borítékot, s azt, ami benne van, általában soványabbnak tartja, mint amit szerinte megérdemelne. Aki adja, sűrűn sokallja, legalábbis a végzett munkához mérten. Legendák zületnek, s enyésznek el. Dühök gyúlnak, s hunynak ki. A pénz ronda jószág. Indulatokat kavar. Embereket fordít egymással szembe. Műhelyen belül. Üzemrészek között. A gyárban. A „másik” gyárban mindig többet fizetnek. A másik” mindig többet keres. Hol van az a másik gyár? Hol van az a másik ember? Mi mindig az „egyik” gyárban dolgozunk? Mi mindig az „egyik” vagyunk, az, aki a „másik”-nál kevesebbet keres? A pénz ronda jószág. De nélkülözhetetlen. A népgazdaság szocialista szektorában foglalkoztatottak havi átlagkeresete 1950-ben 678 forint volt. 1969-ben 1953 forintra rúgott. Persze, azóta eltelt néhány esztendő. Az árak sem eresztettek gyökeret. Mégis, Többet keresünk és — többet panaszkodunk. Akkor, ötvenben, kevesebbet kerestünk, s kevesebbet panaszkodtunk. Igaz, nem volt sikk a panaszkodás, mint ma. Sőt, anti- sikk volt. De még mennyire! Stop! — mondja a betanított munkás Diósdon, a csapágygyárban, a Csepel Autógyárban, vagy éppen Cegléden, az Egyesült Villamosgépgyár gyáregységében. Hol keresek én 1953-at? Sehol! Maradjunk csak a munkásfizetéseknél, arról írjon! Jó, maradjunk. Ám m e- 1 y i k munkásfizetésről legyen szó? A textilipari munkáséról? Átlagosan 1610 forintot keresett. Igenám, de — például — Kistarcsán, a fésűs- fonóban, Budakalászon, a ienfonóban, Vácott a selyemszövőben elkérem a fizetési listákat, s azt látom, hogy az egyik név mellett 1270, a másik mellett meg 2310 forint áll. Próbáljunk mással szerencsét ... ? Gépipar? Az átlagkereset 1886 forint. Igenám, de — s újra csak például — megnézem a fizetési listákat a Csepel Autógyárban, Cegléden, az Ütépítőgép Javító és Gyártó Vállalatnál, az Ipari Szerelvény- és Gépgyárban, s látom. van azon 1490, de 2700, meg 3010 forint is... Folytassam? Persze, van középarány. így alakul ki az átlag. A mélypont és a csúcs között, fele úton. Ahol a nagy többség helyezkedik el. 1968-ban a munkások havi átlagos keresete az iparban 1849 forint volt, országosan. A megyében — sajnos — kevesebb: 1723. Ám, ez sem teljesen világos képet nyújtó adat. Mert a megyénél maradva: a szakmunkások havi kereseti átlaga jóval több ennél, 2081 forint. A segédmunkásoké majdnem az átlagnál van: 1688 forint havonta. A legalacsonyabb a betanított munkásoknál, 1626 forint. Igenám, de megint bajba kerülök, ha megnézem — például Nagykátán, az Építőipari Szövetkezetnél — a fizetési listákat. Mert sok helyen azt láthatom, hogy a segédmunkások neve mellett nagyobb summa áll, mint amekkorát a szakmunkások vesznek fel. Ahogy meghök- kenek akkor is, amikor azt látom: Százhalombattán, a Dunai Kőolajipari Vállalatnál a vegyipari szakmunkás — pótlékokkal együtt — 1800—2000 forint között keres, s milliós értékű berendezéseket kezel, nagyértékű anyagokért, eszközökért felel, folyamatos, azaz hétköznapot, ünnepet, nappalt, éjszakát nem megkülönböztető műszakbeosztásban dolgozik. Utána meg elmegyek — nem modom meg, hova, mert nem csábítok oda senkit — egy kis kócerájba, melyet a legjobb szándékkal sem lehet üzemnek nevezni, s látom, hallom, hogy rutinmunkát, egyszerű keverést, felfőzést végző vegyipari szakmunkás zsebreteszi a három és fél ezret. Igaz, nincs ragyogó öltöző.*— lavór a műhely sarkában —, nincs'; üzemi étkezde — lábas az aktatáskában —, nincs könyvtár, műsor, pecatanya, de mégis ... S ráadásul bemegy reggel hétre, s leteszi a lantot kettőkor. Mert a rövidített munkaidő neki ugyanúgy kijár, mint kollégájának Százhalombattán vagy Szőnyben, Leninvárosban. Igaz, utóbbiakat sűrűbben mutatja a televízió, sokat írnak róluk az újságok, hősünkről a kócerájban viszont soha sem. Nem hiányolja. Ö úgyis Angyalt kedveli, meg Maigret felügyelőt ... P oly tathatom. Elmegyek * ugyanannak a nagyvállalatnak az egyik, meg a másik gyáregységébe, S mit kell megérnie szegény fejemnek? Azt, hogy az egyik gyáregységben a másik gyáregységhez mérten száz-százötven forinttal alacsonyabbak a keresetek. Tökéletesen azonos munkát végeznek. Rejtély? Miért ér havonta száz forinttal kevesebbet az egyik, mint a másik? Mert az „egyik” helyen a gyárvezető régi ember, helyben nevelődött ki, megszokta, hogy kimondja a véleményét akkor is, ha éppen a vállalati központ kapkodásáról, a vezérigazgató ellentmondó utasításairól van szó. A „másik” helyen meg a nagy- vállalati központból kikerült ember a gyárvezető, akinek Pistái, Lacijai, Ferijei döntenek a központban a bérfejlesztésről ... S mire végre megfejtem a talányt, addigra ott a következő. Az, hogy ugyanazért a munkáért, amelyért aí egyik meg a másik gyáregységben adnak, amennyit adnak. miért fizetnek kétszázzal többet a — központi gyáregységben ... ? Azért azután nagyon nehéz eldönteni, hogy ugyan 1969- ben a megyében a munkások átlagos havi keresete 4,5 százalékkal emelkedett, mennyi jutott ebből — megérdemelten — az „egyik” helyre, s menynyi — esetleg érdemtelenül — a „másik”-ra? Arról már nem is beszélve, ha megtudják a „másik” helyen, hogy a központi gyáregységben még többet emeltek, akkor ők is rögtön sírni kezdenek... S ha megtudják az X iparban — nem bántok senkit —, hogy a közlekedési eszközök gyártásában 7,9 százalékkal, a vegyiparban 7 százalékkal emelkedett a munkások átlag- keresete a megyei üzemekben, akkor azután végképp jajszótól hangos lesz a határ.., Mert a boríték elszakadt valamitől. Már-már független tőle. A munkára gondolok. A végzett munka tényleges társadalmi értékére. Ügy nézi ki, mintha a borítékot, tartalmával együtt valahol adnák. Mintha a boríték, s a gyárban végzett munka, az előállított termékek értéke és értékesíthetősége között semmiféle ösz- szefüggés nem lenne. plkalandoztunk? Azt hi- szem, nem. Hiszen a meg- állj-t mondó olvasó kívánsága szerint csakis és kizárólag a munkásfizetésekről beszéltem. Amelyek — átlagosan — nem nyújtanak anyagi fedezetet luxus életvitelre. Amelyek — átlagosan — ugyanakkor becsületes, emberhez illő életkörülmények megteremtését és fenntartását teszik lehetővé. Átlagosan, mondom. Mert pro és kontra vannak eltérések. Azért persze valami módon csak híztak azok a bizonyos borítékok. Mert tíz év alatt a megyében a 884 millió forint értékű iparcikk-forgalom 2 263 000 000 forintra nőtt, azaz a két és félszeresére. Ahogy az élelmiszereké is, ugyanennyivel. A vendéglátóiparnál viszont tíz év előtti 464 millió helyett csak 124 százalékkal többet, 1039 milliót hagyunk. Hogy ez az összeg még mindig 300 millióval több, mint amennyit ruházkodásra költünk? Hja, valahol azért a panaszokat is ki kell, hogy adjuk magunkból... M. O. >
