Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-20 / 195. szám

1970. AUGUSZTUS 20., CSÜTÖRTÖK "£'<&C(riap 7 Felszabadulási emléktábor Verőcén A szellem, Ahol a víz volt az úr Házat avatott a DKV és a PEVD1 Magyar—román barátsági nagygyűlés kát kérdezi, örülnek-e? Az em­az erő, a mulatság erőpróbái Az idei nyár utolsó táboro­zása kezdődött meg szombaton Verőcén, az Express-táborban. A hatnapos tábor Pest me­gye felszabadulási jubileu­mi emléktábora, melyre a meghívottak, a legaktívabb KISZ-esek. Verőcére — mely idén az ODOT-nak is otthont adott, 250-en jönnek megyénk­ből a hat napra. A táborvezetőtől, Barczi Lászlótól, a program után érdeklődünk: — Az első nap a barátkozás jegyében telik el: az ünnepé­lyes tábormegnyitó után is­merkedési estre kerül sor. A második napon azonban már „nagyüzem” lesz, egymást érik majd a programok: meg­kezdődnek a sportversenyek, — úszás, lövészet, összetett honvédelmi verseny — a tár­sadalomtudományi vetélkedő és két kirándulás is lesz — az egyik Magyarkútra, a másik Visegrádra, az országos szín­játszó napokra. Hétfőn foly­tatódnak a sportversenyek és a szellemi vetélkedő. Indul­nak a „házibajnokságok”: fo­ci, kézilabda, röplabda ... Es­te filmvetítés lesz, no meg tánc. Kedden a táborozok találkoznak a megyei közéleti vezetők­kel és a szovjet komszo- molistákkal. Az esti program is érdekesnek ígérkezik, ekkor kerül sorra a „Szabadság! Tégy gazdaggá minket...” szavalóverseny, melyen sokan indulnak. A szerdai nap elmondva1 egy­hangúnak tűnik — annál ke­vésbé megjárva, — egész na­pos túrát rendezünk Török­mezőre. Este az Országos Ren­dező Iroda ad műsort. Csü­törtökön Vácra látogatunk, itt izgalmas városismereti verse­nyen mérik össze tudásukat a KISZ-esek, utána pedig kez­dődhet a háromórás tábori *Ki mit tud?”. Sajnos, ezután a program után nem marad más hátra, csak az ünnepé­lyes eredményhirdetés és a búcsúest, amely éjfélig tart. Másnap a szokásos ébresztőre szomorúbban fogunk ugrani, mint máskor, hiszen a csoma­golás után bezár, vége a hat­napos emléktábomak. Iskolakezdés előtt még lesz hat olyan napjuk, melyre a tanév alatt visz- szaemlékezhetnek. És a dolgozó fiatalok pedig jutalomképpen hat napra ki­kapcsolódhatnak, pihenhet­nek, szórakozhatnak, hogy aztán annál jobban menjen a munka. T. E. :.. „Bejelentem dr. Simon Pál igazgató, Mezei Lajos párttitkár és Balogh Imre szakszervezeti titkár elvtárs- nak, hogy Nagyar községben, az Arany János utca 26. szám alatti ház, melynek Sipos Mi­hály és családja a tulajdono­sa, elkészült. A Dunai Kőolaj­ipari Vállalat munkásai épí­tették az SZ 3-as módosított típusterv alapján. Kérem igaz­gató elvtársat, hogy a kulcsot a vállalat kollektívája nevé­ben adja át a tulajdonosok­nak ...” Ezek a szavak az újonnan vakolt ház udvarán hangzot­tak el, az árvíz sújtotta tele­pülésen, amikor az első csa­ládnak adták át új otthonát. Alig két hónapja még csak romhalmaz jelezte a porta he­lyét. Most az udvart homok­kal szórták fel, a lakás pad­lóját belakkozták, a falakat frissen meszelték. Azokat a falakat, melyeket néhány nap­ja szorgos kezű kőművesek húztak fel. A család szeme könnyes. Az öröm kifényesítette. Kevés szóval köszönik. A ház ura csupán ennyit mond: Nem hittük volna.« S egy időre azoknak az em­bereknek is elakad a szavuk, akik két hónapon keresztül 14—15 órát dolgoztak az épít­kezésen. Visszaidézik ők is a romhalmazt, a sártengerben úszó bekötő utat. Az újságíró mit tehet ilyen­kor? A zöldre festett kerítés mellett leskelődő szomszédo­berekben érthető irigység ke­veredik az örömmel, ök még most is az összetákolt kalyi­bákban laknak. Az új házak falai ugyan már állnak, de még heteik telnek el, hogy ná­luk is köszöntőt mondjanak. — Ezt csak az értheti meg, aki egy-két hétig itt él a fa­luban — mondja a tanácsel­nök. — Nem múlik el nyom­talanul az emberekben ... De eltűnik-e akkor, ha új házba költöznek? — Még most is felriadok éjjelenként. Mondom az uram­nak, menjen már ki, nézze meg, megvan-e a házunk. El sem tudom képzelni, hogy van. Sokszor azt hiszem, hogy csak álmodom. — Aranka néni mondja ezt, tíz gyerek anyja. — Nem hiszek a csodákban — toldja meg Sipos Mihály —, de amit ezek az emberek csináltak, az a csodával hatá­ros. A Dunai Kőolajipari Válla­lat munkásai 'nemcsak a há­zát adták vissza, hanem a hi­tét is. S ez talán még több mint az új otthon. Az udvaron, a fehér asztal mellett megélénkül a hangu­lat. Az emberek egymás sza­vába vágnak, idézgetik az építés emlékeit. Aranka néni utoljára tölt a / poharakba. Az építők aztán buszra száll­nak, Siposék háza ismét el­csendesedik. A gazda regge­lente kimegy a határba, vi­gyázza a téesz vagyonát. Az asszony a gyerekekkel szor­Gazdag fügeszüret Az idei nyáron, ez a hazánkban ritka — délszaki — gyümölcs a me­diterrán éghajlatú Mecsekalján a szabadban terem. A kertekben, ud­varokban és sző­lőkben legalább háromszáz cserje virul, amelyek most — hála a pá­radús, meleg idő­járásnak — re­kordterméssel ör­vendeztették meg a gazdáikat. Né­mely fát valóság­gal elborítanak a körte alakú fügék, melyek között 8— 10 dekás példá­nyok is akadnak. Ennél nagyobb gyümölcsöket a füge hazájában, a Földközi-tenger partvidékén sem szüretelnek. Nyomócsőgyártó berendezést szerelnek Szentendrén A Gazdasági Bizottság egyik kiemelt beruházása a Beton- és Vasbetonipari Művek szent­endrei gyárának építése. A 364 millió forintos költséggel épü­lő gyárban gravitációs és nyo­mócsöveket, mozaiklapokat készítenek. Különösen a nyo­mócsövek gyártása fontos a főváros vízellátása szempont­jából. A gravitációs csöveket gyártó olasz berendezésekkel már régóta termelnek, most kezdték el az új csarnokban a Szovjetuniótól vásárolt nyo­mócsőgyártó berendezések szerelését. (A képe i.) A BVM szocialista szerződéit kötött a szerelésben résztvevő és koo­peráló vállalatokká), hogy a berendezés az idén elkészül­jön. goskodik, a battaiak pedig új­ra a gyáróriás közösségének tagjai lesznek. Gépeket kezel­nek, épületeket szerelnek. S alig 30 kilométerre is házavatóra készülnek. Itt is ismerős arcok fogadnak. A Pest megyei Vegyi és Divat­cikkipari Vállalat munkásai. Beállítják a palatetőn a tv- antennát, hogy Jánkmajtison az új kétszobás ház tulajdo­nosai, Nagy Zsigmondék is mindig tudják, mi történik a világban. Tudják, hogy mit tesz a sok száz kőműves, mint Kéri Mihály, Duckó Kálmán, István Gábor, a sok száz vil­lanyszerelő, mint Szlifka Pál, Pétervári András, s a festők, mint Horváth Béla és Jakab István ... őket ismerik már. Nekik köszönhetik, hogy az új kenyér ünnepét saját házuk­ban töltik... M. Kovács Attila Ünnepi gyűlésen emlékez­nek meg Cegléden, augusztus 21-én, a Román Szocialista Köztársaság megalakulásá­nak 26. évfordulójáról. A Hazafias Népfront Pest megyei elnöksége és Cegléd város párt- és állami veze­tői, pénteken délelőtt 10 óra­kor magyar—román baráti találkozót, valamint megem­lékező nagygyűlést tarta­nak, amelyen részt vesz a Román Szocialista Köztársa­ság nagykövete, és a követség munkatársai is. A város fejlődéséről Kürti András vb-elnök tájékoztatja a román vendégeket, dr. Uno­ka József igazgató főorvos pe­dig az új kórházba kalauzol­ja a látogatókat. Az ünnepi nagygyűlés az Ütgép Javító Vállalat művelődési házában lesz, ahol az ünnepi beszédet Babinszki Károly, az MSZMP városi bizottságának első tit­kára mondja. A vállalat szo­cialista brigádjai ezután kü­lönféle ajándékokkal ked­veskednek a vendégeknek. Az ünnepi ülésen felszólal a Román Szocialista Köztársa­ság hazánkban akkreditált nagykövete is. Duna-műhely­kiállítás A Duna-műhely alkotó cso­port tagjai részére kiírt kép­zőművészeti pályázatra beér­kezett művek kiállítása ma délelőtt 11 órakor, Vácott, a városi kiállítótéremben nyí­lik meg, s ma osztják ki a pá­lyadíjakat is. Vakáció a vasrácosban Legényke baktat az ország­úton. Tizenhárom, tizennégy éves forma. Fehér ing, sötét nadrág, picit bumfordi cipő. Érd már nem létszik, Száz­halombatta még nem. Csak az erőmű eget öklelő, piros-fehér csíkos kéménye. — Hát te? Hová? — Oda — s karjával előre, a város felé mutat. Beszáll a kocsiba, parolázik, mint egy felnőtt, erős a keze szorítása, hangosan, érthetően mondja a nevét: Balogh Gás­pár. — Érden voltál? — Igen. Üzletben. Édesapám küldött. — Gyalog jöttél, gyalog mész? « — Busszal jöttem. Édesapám adott jegyre pénzt. Haza is. Csak hát... Mosolyog. — Megmarad neked, igaz? — Ühüm. Barátok vagyunk. Balogh Gáspár 1957 január­jában született a Borsod me­gyei Ernődön. Ott született, ott él, jövőre bevégzi az általános iskolát. Hárman vannak test­vérek, mint mondja, a „másik kettő csak” lány. Egy nővér, egy húg. Ű középen. Apja áll­ványozó, betonozó munkás. Gáspár szerint; „amióta az eszemet tudom, mindig má­sutt volt, nem otthon.” Azért a három gyerek meg­született, cseperedett, s a két­hetente — nagy ritkán heten­te — hazaérkező apa színes mesékkel ámította, kábította őket. Égigérő tornyok, vas­paloták, csillogó, mormogó gépóriások voltak e mesék szereplői, s persze, az apa, aki ott él napról napra e varázsos világban. Vagy csak Gáspár fantáziája avatta modern tün­dérmesévé apja szavait? Ö mondja „Édesapám okos em­ber. Mindig tudja, mit be­szél. Én nem mindig tudom. Van, hogy csak úgy mondok valamit. A barátaimnak. Hiszik, nem hiszik, nem érde­kel.” Balogh Károly állványozó, betonozó hosszú évek óta ezer meg egy dolgon hagyta ott a kezenyomát. Dolgozott Borsodban — „Gáspár: az jó volt, akkor minden héten ha­zajött” —, Hejőbábán, Tisza- palkonyán, azután messzire, Győr-Sopronba került, majd Debrecenbe, Dunaújvárosba, s most ide, Százhalombattára. Térképre fölrajzolható moz­gás, Ahol valami nagy épült, ott ott volt Balogh Gáspár ap­ja. Vagy, ha nem is kimondot­tan az övé, a Balogh Gáspáro­ké mindenképpen. Címszavak a tanulmányokban, fölméré­sekben. Migrációs mozgás. In­gázás. A családi élet és a kü­lönélés kölcsönhatása. A lakó- és munkahely közötti távolság szerepe a családok életében. A földrajzi megoszlás és a foglal­koztatás-szerkezet. Szép sza­vak. Okos szavak. Balogh Ká­roly azonban mit sem tud ar­ról, hogy róla tanulmányokat, értekezéseket írtak, hogy ő — tíz-, .meg százezred magával — valamiben főszereplő lenne. Ö él, s ahol kínálták a ke­nyeret, esetleg a több kenye­ret, odament ___A társadal­mi lag tudatos nincs ellentét­ben az egyénileg ösztönössel. — Apádat szereted, Gáspár? — Édesapám jó ember. Nem ivós. Mások isznak. Akik el­járnak a faluból. Tudom. A barátaim mondják. Még én nem láttam édesapámat kó- tyagosnak. A barátaim van, hogy.-kapnak az apjuktól,.Ami­kor az beiszik. Édesapám en­gem nem bántott. Soha. Jó ember. Csöndes. — Ritkán látjátok, igaz? — Igen. Édesanyám mondja is, meglegyen a nővéremnek a házhoz toldott szoba, akkor nem engedi többet. Messzire, hogy ne legyen otthon. — Mennyit keres apád? — Azt én nem tudom. — Te hogy’ kerültél ide? — Kikönyörögtem. — Kikönyörögted? — Ügy. Már karácsony óta kérleltem édesapámat Szünet­ben eljöhessek. Lássam, hová megy ő mindig el. — S csak úgy fölutaztál? — Nem. Amikor édesapám otthon volt, s jött vissza, ho­zott engem is. Megengedték, hogy a szálláson legyek. Van üres hely. Nem szabályos, azt mondták, de megengedték. Édesapám nagyon köszönte. — Milyen tanuló vagy te Gáspár? — Tavaly volt egy négye­sem. Az idén egy sem. — Azaz kitűnő. Félrehajtja a fejét. Az erő­művel szembeni kis park pad­jainak egyikén ülünk már, át­néz a göcsörtös, öreg házat ta­karó, fedő fák fölött, s röstell- kedve mondja, mint aki nagy titkot árul el; — Hát igen. Csak magatar­tásból ... egyszer bevittem a kutyám ... kicsi volt... még a télen ... aztán sírni kezdett óra alatt... a többiek meg röhögtek... — Olvasni szeretsz? — Nagyon. Van otthon har­minckét könyvem. Ajándékba mindig azt kérek. Karácsony­ra leginkább. — Tudod itt mi épül, meg mi van? — Igen. Erőmű, meg fino­mító. Innét megy a villany­áram. Láttam már ilyet. Az iskolával kirándulni voltunk Palkonyán. Azért az nem egé­szen ilyen. Ez szebb. — Szebb? — Nagyobb. Meg szebb. Színes. Mintha ceruzával ki­festették volna a papíron. Mint amikor firkálok. — Szoktál rajzolgatni? — A, csak úgy összevissza. — Körülnéztél már itt? — Igen. Édesapám bevitt. Megengedték. Hogy hasznom vegyék, vizet hordtaih nekik, kupában. Kettővel egyszerre. Mondták, nehéz lesz. De bír­tam. Csak estére fájt a karom. — Meddig maradsz? — Édesapám vasárnap töl­tesz a vonatra. Nem lehetek itt sokáig, láb alatt. Meg gond édesapámnak is. Elfárad esté­re. Csak hallgatja, amit mesé­lek, a kérdezgetésre felel, de látszik, fáradt. — Nehéz a munkája, láttad, nem? — Igen. Egy gatya van raj­tuk, meg gumicsizma, de így is tiszta csatak a bőrük. — Lesz otthon mit mesél­ned! ,— A barátaimnak. Azok még soha nem voltak-ott, ahol az édesapjuk dolgozott. wsj — Te Gáspár! Tudod te, mit jelent az, hogy fater, meg az öregem, meg az ősöm, szó­val az ilyesmik? — Tudom. De én nem mon­dom. Az édesapám nekem az édesapám. Neki így szólok, másnak is így mondom. Édes­anyám is így mondja: édes­apátok hazajön a héten... édesapátok majd ad nek­tek ... édesapátok majd meg­csinálja ... Csak a nővérem, az Ilus mondja, hogy „az öreg”. Férjhez megy, nem so­ká. Azért kell építeni a szo­bát. Ott laknak nálunk. A férje, aki lesz, jó barátom. Nem mondja, hogy te ilyen, te olyan. Ha kedve van, ak­kor beszélget velem. Mezőkö­vesdi. Boltos. Ha elveszi az Ilust, megígérték neki, hogy áthelyezik hozzánk. Most az Ilus körül forog otthon min­den. Ö a nagylány ... Elhúzza a száját, utánozha­tatlan fintorral. Televíziójuk van, Gáspár járt Miskolcon, Pesten, az is­kolával minden esztendőben kirándultak valahová, a Bala­tont viszont még nem látta, csak a televízióban. Szereti a könyveket, azoknál jobban csak Cézárt. A farkaskutyát. Aki óra alatt, a sulipadbaa sírni kezdett... — Nem féltél ilyen messzi­re eljönni? — Miért féltem volna? A velünk szemben magaso­dó vasváros traverzeit nézi, a kékre, narancssárgára fes­tett idomvasakat, fehéren csil­logó fémpalástokat, s a szi­szegve surranó gőzpamacso­kat. Mozgás és állandóság. Kontraszt és harmónia. Az alacsony kerítésen túl kazá­nok keble hévül, turbógenerá­torok futják iszonyú sebessé­gű útjukat, a központi vezér­lőteremben lámpácskák gyúl- nak ki, alusznak el... — Mi szeretnél lenni Gás­pár? — Ami az édesapám. Beto­nos, állványozó. Éppen szemünkbe tűz a nap. Rajtam sötét szemüveg van. Gáspáron nincs. Mégsem hunyorog. Mészáros Ottó f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents