Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

1970. AUGUSZTUS 2., VASÁRNAP etst HEGYEI kJÜHop JANUSZ OSEKA: TALÁLKOZÁS sen összeszorítottam a foga­mat és a disztingvált urat kezdtem kituszkolni a kocsi­ból. Egy pillanat múlva már kint volt, de még maradt any- nyi ideje, hogy ököllel oldal­ba csapjon, úgy, hogy nyögve estem a kocsi ülésére. Elsut- togtam a címet. Elindultunk. Még láttam, hogy a deres ha­jú férfi egy másik taxihoz rohan. Nemsokára megérkeztem ismerősömhöz. Kiszálltam a taxiból, fizettem. És már üd­vözöltem is a háziakat. Néhány perc múlva meg­jött a következő vendég is. A deres hajú, disztingvált úr volt, akit nem is olyan régen volt szerencsém megismerni. A háziasszony bemutatott bennünket: 0‘ — K. úr, a mi híres diplo- !> matánk... — Z. úr, az akadémia pro- $ fesszora. S Barátságos mosollyal üdvö-t zöltük egymást gy láttam, hogy egészen;: kedves ember. Szürke t szemének szelíd tekintete volt, homloka magas, intelligens, finoman ékelődött. Hiába, mégis csak az akadémia pro- § fesszora... $ De elhatároztam, ha taxit t keresek, amikor hazafelé me- i- gyek, igyekszem elkerülni, § mert az oldalamban még min- í dig éreztem a fájdalmat. A ji professzornak olyan ökle volt, mint egy hordárnak. 5; Lengyelből fordította: ^ Bába Mihály VÁRAKOZÓ (Foto: Urbán) AZ EN APUKAIM In aetemum József Attila Akinek a munka fölette idegeit — s mégis feledte ' rossz emlékeit — míg fényes évek úsztak el fölötte; kiáll a partra, mint a kő, kristályaiban őrzi ő hevét. Rászállhatnak a madarak, fényes kvarcába kamaszok rúghatnak, s botló öregek, kik játszva rombolnak, építene!:; napsugarak, záporszemek. — Mert kő az már, s még: nem homok! apukám aztán messze elköl­tözött, egészen Ostravába és onnan küldözgetett nekünk havonta négyszáz koronát. így lett Ménavka úr a má­sodik apukám. Ö sehová sem cipelt magával. Ezt hangoz­tatta folyton: csak az önálló gyermek fejlődőképes! ...Anyu­kát viszont állandóan szemmel tartotta. Min­den lépésére vigyázott. Gyak­ran elvitte anyut a Ca- riocca-bárba, én meg a srá­cokkal moziba mentem, vagy összevissza csavarogtam. Ügy általában semmi rosszat, kifo­gásolnivalót nem mondhatok erről a második apukámról. Anyukám mégis flörtölni kez­dett a Cariocca-bárban Bublik úrral és... hamarosan Bublik úr lett az én harmadik apu­kám. Belevaló egy ember volt ám a Bublik úr! Azaz: a harma­dik apukám. Mindig rengeteg pénze volt, pedig nem is ke­resett valami sokat, csak ezer­kétszázat. Állandóan azt mon­dogatta: szemesnek áll a vi­lág, kérem! — és a jobb sze­mével mindig hunyorított egyet ilyenkor. Engem mindig zsebpénzzel dugott, s folyton az iránt érdeklődött, hogy van-e már valakim? „Hej, fiam — mondta —, amikor én 13 esztendős voltam, már ja­vában csaptam a lányoknak a közben is csak a lányra gon­dolt. Kezdte szerencséjének tartani, hogy ennél a válla­latnál kapott munkát, és ha volt egy kevés ideje, már elő­re azon törte a fejét, hogy milyen szavakat mondjon majd a Gráber lánynak, ha a felköltözés után együtt fog­nak járni. Az ebédidő a végéhez köze­ledett. S záraizon nyikorgóit a desz­kalépcső. Az egyik mal- tero&lány kapaszkodott fölfelé. Duzzadó, feszes alakját megvi­selte a kánikula. Csapzott volt és halálosan kimerültnek lát­szott. Megállít a fakorlátnál, nagy barna szemei Bagit ke­resték, és amikor rábukkant az állvány alatt, halványan elmosolyodott. Szeretett a fia­talember közelében lenni és ezt nem is nagyon titkolta el. A teherfelvonónál megállapo­dott, szemben Bagival. Beha­jolt az aknába, a hűvös lég­áramlatban megforgatta a fe­jét Érezte, hogy a nyakán mozognak a pihék, és bele- boraangott. Bagi az állvány alól oda­mordult. — Lebuksz onnan, te Mari! — Ha lebukok, majd kihú­zok Vagy nem? — Húzhatlak már akkor — mondta csöndesen a fiatalem­ber. Volt idő, amikor tetszett néki a lány, egyszer-kétszer sétáltak is a város mögötti er­dőben, de amióta Gráber And­rás lánya itt járt a legtöbb­ször elkerülte, sőt nem is volt vele túlzottan barátságos. Bagi féltápászkodott, oda­ment a felvonóhoz. Úgy lát­szott, hogy bizalmaskodva a lány melléhez nyúl, de a vé­dőrácsot rántotta fel és meg­szorítva a lány karját, a mélybe mutatott. — Látod? Ott van lent a halál. Jó lesz, ha vigyázol — mondta, majd otthagyta a lányt Lepillantott síz udvarra, lent a betonkeverők kerek szája áhítozott az árnyékban. A fia­talember Gräber Andrást ke­reste a mélyben, aki — mi­után lement a bérelszámolás­hoz, elrendezni valamit — va­lósággal hiányzott neki. A ba­rakképületnél végre felfedezte Gráber csontos alakját, a szűk pénztárablakban a fejét csak­nem bedugva magyarázott va­lamit. A fiatalembert Mantti bá­doghangja riasztotta fel. — SzaM! Meglocsolna a slaggal? Bagi meglepődve nézett a volt művezetőre, mintha vala­mi furcsa, megoldhatatlan ké­réssel állt volna elő. Megpró­bált visszagondolni, hogy Mantu mikor szólt hozzá utol­jára, de arra a megállapításra jutott, hogy ez abban az idő­ben történt, amikor még mű­vezető volt — Lehet róla szó — bólin­tott a fiatalember, és az állvá­nyok alól előkereste a gumi­cső végét. Mantu levetette az ingét. Az igyekezetben beszakadt a vál­lánál, majd a nadrágját oldot­ta meg, amely szinte bőrsze­rű volt a sós izzadtságtól. Bagi látva a nagy készülődést, oda­szólt a felvonónál ácsorgó malteroslánynak. — Jobb lesz, ha elfordulsz, Mari! — Láttam én már ilyent. Köszöntő helyett „azt a szebb világot, amit ő, amit te, amit én kívánok, íme, most teremtjük. Jöjj közénk, s nagyfényben ismerj ott mireánk!” ségben segédjegyzői állást ka-r pott, de fizetése a ikis család napi ellátására sem volt elég. Ezért Újvidékire költözött, ahol egy gyarmatáru-nagykereske­désben talált állást. Itt ismer­kedett meg Csuka Zoltánnal, Szentteleky Kornéllal s más lapszerkesztőkkel, költőkkel, s jegyezte el magát az irodai lommal. Első versét a DéU bácsika című lap közölte s szinte ezzel egy időben jelene tek meg más írásai a Csuka Zoltán által szerkesztett Revü című hetilapban. Első önálló verseskötete, a Béklyózott erők feltámadása 1926-ban ke-r rült ki az újvidéki nyomdád bóL Esztendővel később tóW vette a Bilincses gyermekkor■, 1929-ben pedig a Szent Gri­masz című kötet S ezzel be is fejeiződött jugoszláviai emig^ rációja. — Idézés, házkutatás, majd 1929. november 28-án a rend-*- őrségi kézbesítő a belügymi­niszter határozatáról: huszon­négy óra alatt el kell hagy­nom Jugoszláviát. Szegényein, és üldözötten, mint ahogy tíz évinek előtt oltalmába fogadott e táj, egy fonott vesszőkosár­ral, egy szőke kisfiúval s fele­ségemmel, verseim Júliájával elindultam haza, Magyaror­szágra ... Csak a történelmi hitelesség kedvéért: 1930-tól 1947-ig az Államtudományi Intézet elő­adója, majd pedig 1961-ig, nyugdíjba vonulásáig a Ma­gyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Inté­zetének a tudományos munka­társa. Ami irodalmi pályafutását illeti: irodalmi tevékenysége a hazatérés első esztendeiben változatlan lendülettel folyta­tódott 1931-ben jelent meg Budapesten Tengerzúgás című venseskötete. Három esztendő­vel később Pécsett adták ki Vassal és fohásszal című könyvét. Ugyanebben az esz­tendőben megkapta a Baum- gartner-díjat is. Az 1941-ben megjelent De­lelő nap című kötetet hosszas hallgatás követte, amelyet el­sősorban fiának tragikus halá­la idézett elő. Utoljára 1963- ban jelentkezett újabb verses­kötettel, a Magvető Könyv­kiadó adta ki Szárnyaló idő című könyvét. Soha nem tartozott a har­sány hangú lírikusok közé. Meghitt melegség és szeretet árad verseiből. Költeményeit gondolati gazdagság és színes­ség, Utójának belső feszültsége teszi elevenné. Legszebb ver­sed a családról szólnak, de ugyanilyen, gazdag érzelem­mel, finom hevülettel szól a szerelemről és a tájról is, amelyben él. Nehéz hét évtized maradt mögötte, teU küzdelemmel és megpróbáltatással. De ered­ményes és szép hét évtized. S ennél szebb születésnapi aján­dékot aligha kaphat az ember. Prukner Pál i t i F gyík ismerősöm, aki a diplomáciai szolgálatban tisztviselő volt, a következő történetet mesélte el nekem, amelyet változtatás és kom­mentár nélkül idézek: Bielanira mentem látogató­ba. Késő volt, ezért elhatá­roztam, hogy taxival megyek. Félórás várakozás után végre megpillantottam egy közele­dő taxit. Futottam elé. Saj­nos, amikor kinyitottam a kocsi ajtaját, velem szemben deresedő hajú, előkelő tekin­tetű urat pillantottam meg, aki a másik oldalon akarta magát befészkelni a kocsiba. Villámgyors szóváltás robbant ki közöttünk: — Én foglaltam le a ko­csit — De uram, hiszen látja, hogy én! — Tessék kiszállni! — Szálljon ki ön! — Nagyon fontos ügybenj megyek a repülőtérre! — Én meg a miniszter fele- ; «égének a temetésére! — Szálljon ki gyorsan! — Hogy merészel így be-j szelni? — Kimászol, vagy nem? ! — Menj innen a fenébe! — Ne lássam itt tovább a! pofádat! — Pofája az ökörnek van, j meg neked, te marha! — Idegbeteg vagyok, és | szétcsaphatom a koponyádat! ; — Csak ki ne tépjem a...! — Hallgass, idióta! — Tűnj el innen, te tökfii- ! kó! — Gazemberi E rövid szóváltás után ki- 5 nyújtottam jobb karomat, erő-5 Aíiroslmv Svandrlik: 4 z én első apukám na- zí gyon-nagyon szigorú ember volt, s szinte minden szabad idejét arra fordította, hogy embert neveljen belőlem. Magával cipelt minden hang­versenyre, színházi előadásra s folyton mondogatta: ne félj, én embert faragok ám belő­led! Anyukámmal viszont an­nál kevesebbet törődött. Erre anyukám hamarosan ismeret­séget kötött egy bizonyos Mé- navka nevű férfival. Az első ''sssssssssssssssssm/rsfssssssss.rsssssss. CSANÁDY JÁNOS: szelet, s megszöktettem egy ] gyönyörű cirkuszi táncosnőt!"'; Amikor egyszer alaposan be- j szíva érkeztem haza, és anyu- j kám nagyon sopánkodott i emiatt, apukáin csak moso-! lyogva kuncogott és így szólt „No, most már látom, hogy \ végre ember lesz belőled!" Et-\ tői kezdve majdnem minden-\ nap felöntöttem a garatra. ! Anyukám sokat siránkozott.! ö, mármint a harmadik ! apukám, mégsem volt eléggél agyafúrt, mert egy idő múlva \ valami spekuláció miatt lebu-l kott és három évet kapott. \ Anyukám eleinte rengeteget ! sírt, mert a harmadik apuká- > mat nagyon szerette. Két-há-! rom hét múlva azonban hir- ! télén felhagyott a sírással és! ismét elindult a Cariocca-bárl felé. Fénylő szemekkel, ra-l gyogó arccal érkezett haza, \ amiből én arra következtet- \ tem, hogy hamarosan negye- > dik apukám lesz. > S vajon milyen lesz? Ha alaposan belegondolok, ! be kell ismernem, hogy anyu-\ kám egyre jobban, egyre meg- \ fontoltabban választja meg az! én apukáimat. A negyedik i apuka bizonyára még beleva- i lóbb, klasszabb ember lesz,; mint a többi volt. Már előre j örülök neki!... (Krecsmáry László fordítása)! ’em'fsssfssssssssssfssssssssssssfsssssssssJ A tarka virágokkal ölelt érdligeti ház ünnepre készül: a házigazda születésnapjára. Holnap lesz hetven esztendeje, hogy Fekete Lajos költő szü­letett Csendes, halkszavü em­ber, erősen barázdált arcú, ősz hajú. Mögötte nagyon nehéz, hányatott hót évtized. A Szilágy megyei Üjnéme- ten született. Korán árvaságra jutott — tízéves korában már a temesvári árvaház lakója. Itt kezdte el középiskoláit, s azokat Budapesten fejezte be, majd a Tudományegyetem jo­gi karán folytatta tanulmá­nyait A Tanácsköztársaság idején a magyar Vörös Hadse­reg tisztjeként harcolt, s ke­rült fogságba. — 1919. novemberében a magyar—jugoszláv határ kes­keny nyúlcsapásain egy isme­rős és embercsempészésben járatos bajai öregember, Agócs Péter menekített át a szerbektől megszállt Baja vá­rosába. Ha jól emlékszem, kő­műves volt — írja egyik visz- szaemlékezésében. — Egy Pestről ideköltözött idős vas­munkás, Ribár Lázár házában húzódtam meg. Bejelentkezé­sem azonban két heti rendőr­ségi fogdával kezdődött. 1920. nyarán a bajai Szociáldemok­rata Párt jegyzőjévé válasz­tottak, de olyan jelképes fize­téssel, amelyet rendszerint nem kaptam meg, így aztán tanyai analfabéták tanítását kellett vállalnom a Baja kör­nyéki Aligvárda-pusztán, ter­mészetbeni juttatás ellenében. Néptanítóskodásom azonban nem tartott sokáig. Előbb Nagybaracskára, majd pedig Vaskútra neveztek ki községi jegyzőnek. Míg első kinevezé­si helyemen közel fél évet. a másodikon azonban már csak néhány napot tölthettem, mi­vel a Bajai Háromszögnek nevezett demarkációs terület kiürítése ebben a községben ért utol. Jugoszláviába való menekülésemet megint csak Ribár Lázár készítette elő, ak­kor már apósom, így indultam útnak fiatal feleségemmel és oárhónapos Zoltán fiammal a bizonytalan holnapnak. Ennyi viszontagsággal kez­dődött Fekete Lajos élete, és a folytatása sem volt sokkal könnyebb. Bár Dunacse köz­§ zanodo, fájdalmas arcát, ahogy visszanézett. Bagi a ^ volt művezetőre pillantott, és ^ azt mondta magában: Most^ egy kicsit kibabrálok vele, és ^ amit mondott, azt kötelessé-^ gének érezte. Teljesen kién- ^ gedte a csapot. A vízsugár | szinte szétfröccsent Mantu $ mellén, aki egy pillanatra el ^ is veszítette az egyensúlyát, § majd visszanyerve, védőn ma- ^ ga elé tartotta a kezét, de ^ Bagi, mint egy technikás ököl- ^ vívó, megtalálta Mantu kezei S közt az utat. A most már jég- > hideg vízsugárral csaknem el- S vakította. Na, még egy kicsit, ^ nem fog az megártani, biztat- ^ ta magában a fiatalember^ Mantut. Ezt a fegyelmiért, ^ amit az öreg kapott. Ezt a ^ külföldi üdülésért. Ezt azért, mert nem tárgyalsz velünk. | Ezt azért, mert... ^ Gráber András — aki köz- ^ ben elidőzött a latrinán — ak- ^ kor ért fel, és érthetetlenül ^ nézett szét az állványok, szer- ^ számok, ládák, téglaoszlopok S erdejében. Meglátta Mantut a S koszorúgerendánál, s látta, S hogy az egyenes, kemény víz- ^ sugár valósággal fogva tartja.^ Kiáltani akart, de hirtelen^ nem jött ki hang a torkán. ^ Ezek megőrültek, villant át az^ agyán, vagy még ennél több is ^ átvillant, csak nem volt ideje í végiggondolni. Egy ugrással $ Bagi mellett termett, és ki- $ ütötte a kezéből a gumicső-$ vet. | — Te, állat! — ordította. | Mantu borzadva nézett Ba- ^ gira, mint az üldözött vad a ^ ráirányuló fegyver csövébe, ^ majd egy pillanattal később ^ eltűnt a három emelet mélysé- ^ gében. k Bagi elvigyarodott. — Azt sejtem, ha nem di­csekedsz is. Mantu közben az utcai ol­dal felé hátrált egy kicsit, majd szembefordult Bagival. A fiatalember kissé elámulva azt gondolta: Nem is hittem volna, hogy így kilátszanak a bordái, és a bőre is milyen ráncos. Felöltözve jobban mu­tat, az biztos. — Locsoljon csak bátran! Ne sajnálja a vizet! — biz­tatta Mantu. Bagi a tenyerével letörölte a gumicső száját, mintha en­nek jelentősége lett volna. Le­hajolt, néhány fordítással ki­engedett a csapon, és a vízsu­garat Mantu melle közepére irányította. M antu magába fogadta a langyos, rozsda szagú vi­zet. Arcát a tenyerébe temet­ve állt, időnként megfordult, a víz fürgén végigfolyt a tes­tén. Érezte az útját. A felesé­ge jutott az eszébe, aki für­dés közben nem volt képes így megállni, esténként a nagy pi­ros lámpaernyő alatt szokott varrogatni, napközben pedig vékony madárkezét az ablak- párkányon pihentetve nézelő­dött a kertes utca ürességébe. Mantu oldalt már fehéredő, rövid haját is odatartotta a víznek. Időnként kinyitotta égő szemét, de nem sokat lá­tott. — Még! — káltotta Baginak. A fiatalembert hirtelen fur­csa, szorító érzés fogta el, mintha egy ismeretlen helyre nyitott volna be. Eszébe ju­tott a Gráberrel történt csúf­ság. Maga előtt látta a jelene­tet, amelynek szemtanúja volt, maga előtt látta Gráber kijó-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents