Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
1970. AUGUSZTUS 2., VASÁRNAP etst HEGYEI kJÜHop JANUSZ OSEKA: TALÁLKOZÁS sen összeszorítottam a fogamat és a disztingvált urat kezdtem kituszkolni a kocsiból. Egy pillanat múlva már kint volt, de még maradt any- nyi ideje, hogy ököllel oldalba csapjon, úgy, hogy nyögve estem a kocsi ülésére. Elsut- togtam a címet. Elindultunk. Még láttam, hogy a deres hajú férfi egy másik taxihoz rohan. Nemsokára megérkeztem ismerősömhöz. Kiszálltam a taxiból, fizettem. És már üdvözöltem is a háziakat. Néhány perc múlva megjött a következő vendég is. A deres hajú, disztingvált úr volt, akit nem is olyan régen volt szerencsém megismerni. A háziasszony bemutatott bennünket: 0‘ — K. úr, a mi híres diplo- !> matánk... — Z. úr, az akadémia pro- $ fesszora. S Barátságos mosollyal üdvö-t zöltük egymást gy láttam, hogy egészen;: kedves ember. Szürke t szemének szelíd tekintete volt, homloka magas, intelligens, finoman ékelődött. Hiába, mégis csak az akadémia pro- § fesszora... $ De elhatároztam, ha taxit t keresek, amikor hazafelé me- i- gyek, igyekszem elkerülni, § mert az oldalamban még min- í dig éreztem a fájdalmat. A ji professzornak olyan ökle volt, mint egy hordárnak. 5; Lengyelből fordította: ^ Bába Mihály VÁRAKOZÓ (Foto: Urbán) AZ EN APUKAIM In aetemum József Attila Akinek a munka fölette idegeit — s mégis feledte ' rossz emlékeit — míg fényes évek úsztak el fölötte; kiáll a partra, mint a kő, kristályaiban őrzi ő hevét. Rászállhatnak a madarak, fényes kvarcába kamaszok rúghatnak, s botló öregek, kik játszva rombolnak, építene!:; napsugarak, záporszemek. — Mert kő az már, s még: nem homok! apukám aztán messze elköltözött, egészen Ostravába és onnan küldözgetett nekünk havonta négyszáz koronát. így lett Ménavka úr a második apukám. Ö sehová sem cipelt magával. Ezt hangoztatta folyton: csak az önálló gyermek fejlődőképes! ...Anyukát viszont állandóan szemmel tartotta. Minden lépésére vigyázott. Gyakran elvitte anyut a Ca- riocca-bárba, én meg a srácokkal moziba mentem, vagy összevissza csavarogtam. Ügy általában semmi rosszat, kifogásolnivalót nem mondhatok erről a második apukámról. Anyukám mégis flörtölni kezdett a Cariocca-bárban Bublik úrral és... hamarosan Bublik úr lett az én harmadik apukám. Belevaló egy ember volt ám a Bublik úr! Azaz: a harmadik apukám. Mindig rengeteg pénze volt, pedig nem is keresett valami sokat, csak ezerkétszázat. Állandóan azt mondogatta: szemesnek áll a világ, kérem! — és a jobb szemével mindig hunyorított egyet ilyenkor. Engem mindig zsebpénzzel dugott, s folyton az iránt érdeklődött, hogy van-e már valakim? „Hej, fiam — mondta —, amikor én 13 esztendős voltam, már javában csaptam a lányoknak a közben is csak a lányra gondolt. Kezdte szerencséjének tartani, hogy ennél a vállalatnál kapott munkát, és ha volt egy kevés ideje, már előre azon törte a fejét, hogy milyen szavakat mondjon majd a Gráber lánynak, ha a felköltözés után együtt fognak járni. Az ebédidő a végéhez közeledett. S záraizon nyikorgóit a deszkalépcső. Az egyik mal- tero&lány kapaszkodott fölfelé. Duzzadó, feszes alakját megviselte a kánikula. Csapzott volt és halálosan kimerültnek látszott. Megállít a fakorlátnál, nagy barna szemei Bagit keresték, és amikor rábukkant az állvány alatt, halványan elmosolyodott. Szeretett a fiatalember közelében lenni és ezt nem is nagyon titkolta el. A teherfelvonónál megállapodott, szemben Bagival. Behajolt az aknába, a hűvös légáramlatban megforgatta a fejét Érezte, hogy a nyakán mozognak a pihék, és bele- boraangott. Bagi az állvány alól odamordult. — Lebuksz onnan, te Mari! — Ha lebukok, majd kihúzok Vagy nem? — Húzhatlak már akkor — mondta csöndesen a fiatalember. Volt idő, amikor tetszett néki a lány, egyszer-kétszer sétáltak is a város mögötti erdőben, de amióta Gráber András lánya itt járt a legtöbbször elkerülte, sőt nem is volt vele túlzottan barátságos. Bagi féltápászkodott, odament a felvonóhoz. Úgy látszott, hogy bizalmaskodva a lány melléhez nyúl, de a védőrácsot rántotta fel és megszorítva a lány karját, a mélybe mutatott. — Látod? Ott van lent a halál. Jó lesz, ha vigyázol — mondta, majd otthagyta a lányt Lepillantott síz udvarra, lent a betonkeverők kerek szája áhítozott az árnyékban. A fiatalember Gräber Andrást kereste a mélyben, aki — miután lement a bérelszámoláshoz, elrendezni valamit — valósággal hiányzott neki. A barakképületnél végre felfedezte Gráber csontos alakját, a szűk pénztárablakban a fejét csaknem bedugva magyarázott valamit. A fiatalembert Mantti bádoghangja riasztotta fel. — SzaM! Meglocsolna a slaggal? Bagi meglepődve nézett a volt művezetőre, mintha valami furcsa, megoldhatatlan kéréssel állt volna elő. Megpróbált visszagondolni, hogy Mantu mikor szólt hozzá utoljára, de arra a megállapításra jutott, hogy ez abban az időben történt, amikor még művezető volt — Lehet róla szó — bólintott a fiatalember, és az állványok alól előkereste a gumicső végét. Mantu levetette az ingét. Az igyekezetben beszakadt a vállánál, majd a nadrágját oldotta meg, amely szinte bőrszerű volt a sós izzadtságtól. Bagi látva a nagy készülődést, odaszólt a felvonónál ácsorgó malteroslánynak. — Jobb lesz, ha elfordulsz, Mari! — Láttam én már ilyent. Köszöntő helyett „azt a szebb világot, amit ő, amit te, amit én kívánok, íme, most teremtjük. Jöjj közénk, s nagyfényben ismerj ott mireánk!” ségben segédjegyzői állást ka-r pott, de fizetése a ikis család napi ellátására sem volt elég. Ezért Újvidékire költözött, ahol egy gyarmatáru-nagykereskedésben talált állást. Itt ismerkedett meg Csuka Zoltánnal, Szentteleky Kornéllal s más lapszerkesztőkkel, költőkkel, s jegyezte el magát az irodai lommal. Első versét a DéU bácsika című lap közölte s szinte ezzel egy időben jelene tek meg más írásai a Csuka Zoltán által szerkesztett Revü című hetilapban. Első önálló verseskötete, a Béklyózott erők feltámadása 1926-ban ke-r rült ki az újvidéki nyomdád bóL Esztendővel később tóW vette a Bilincses gyermekkor■, 1929-ben pedig a Szent Grimasz című kötet S ezzel be is fejeiződött jugoszláviai emig^ rációja. — Idézés, házkutatás, majd 1929. november 28-án a rend-*- őrségi kézbesítő a belügyminiszter határozatáról: huszonnégy óra alatt el kell hagynom Jugoszláviát. Szegényein, és üldözötten, mint ahogy tíz évinek előtt oltalmába fogadott e táj, egy fonott vesszőkosárral, egy szőke kisfiúval s feleségemmel, verseim Júliájával elindultam haza, Magyarországra ... Csak a történelmi hitelesség kedvéért: 1930-tól 1947-ig az Államtudományi Intézet előadója, majd pedig 1961-ig, nyugdíjba vonulásáig a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének a tudományos munkatársa. Ami irodalmi pályafutását illeti: irodalmi tevékenysége a hazatérés első esztendeiben változatlan lendülettel folytatódott 1931-ben jelent meg Budapesten Tengerzúgás című venseskötete. Három esztendővel később Pécsett adták ki Vassal és fohásszal című könyvét. Ugyanebben az esztendőben megkapta a Baum- gartner-díjat is. Az 1941-ben megjelent Delelő nap című kötetet hosszas hallgatás követte, amelyet elsősorban fiának tragikus halála idézett elő. Utoljára 1963- ban jelentkezett újabb verseskötettel, a Magvető Könyvkiadó adta ki Szárnyaló idő című könyvét. Soha nem tartozott a harsány hangú lírikusok közé. Meghitt melegség és szeretet árad verseiből. Költeményeit gondolati gazdagság és színesség, Utójának belső feszültsége teszi elevenné. Legszebb versed a családról szólnak, de ugyanilyen, gazdag érzelemmel, finom hevülettel szól a szerelemről és a tájról is, amelyben él. Nehéz hét évtized maradt mögötte, teU küzdelemmel és megpróbáltatással. De eredményes és szép hét évtized. S ennél szebb születésnapi ajándékot aligha kaphat az ember. Prukner Pál i t i F gyík ismerősöm, aki a diplomáciai szolgálatban tisztviselő volt, a következő történetet mesélte el nekem, amelyet változtatás és kommentár nélkül idézek: Bielanira mentem látogatóba. Késő volt, ezért elhatároztam, hogy taxival megyek. Félórás várakozás után végre megpillantottam egy közeledő taxit. Futottam elé. Sajnos, amikor kinyitottam a kocsi ajtaját, velem szemben deresedő hajú, előkelő tekintetű urat pillantottam meg, aki a másik oldalon akarta magát befészkelni a kocsiba. Villámgyors szóváltás robbant ki közöttünk: — Én foglaltam le a kocsit — De uram, hiszen látja, hogy én! — Tessék kiszállni! — Szálljon ki ön! — Nagyon fontos ügybenj megyek a repülőtérre! — Én meg a miniszter fele- ; «égének a temetésére! — Szálljon ki gyorsan! — Hogy merészel így be-j szelni? — Kimászol, vagy nem? ! — Menj innen a fenébe! — Ne lássam itt tovább a! pofádat! — Pofája az ökörnek van, j meg neked, te marha! — Idegbeteg vagyok, és | szétcsaphatom a koponyádat! ; — Csak ki ne tépjem a...! — Hallgass, idióta! — Tűnj el innen, te tökfii- ! kó! — Gazemberi E rövid szóváltás után ki- 5 nyújtottam jobb karomat, erő-5 Aíiroslmv Svandrlik: 4 z én első apukám na- zí gyon-nagyon szigorú ember volt, s szinte minden szabad idejét arra fordította, hogy embert neveljen belőlem. Magával cipelt minden hangversenyre, színházi előadásra s folyton mondogatta: ne félj, én embert faragok ám belőled! Anyukámmal viszont annál kevesebbet törődött. Erre anyukám hamarosan ismeretséget kötött egy bizonyos Mé- navka nevű férfival. Az első ''sssssssssssssssssm/rsfssssssss.rsssssss. CSANÁDY JÁNOS: szelet, s megszöktettem egy ] gyönyörű cirkuszi táncosnőt!"'; Amikor egyszer alaposan be- j szíva érkeztem haza, és anyu- j kám nagyon sopánkodott i emiatt, apukáin csak moso-! lyogva kuncogott és így szólt „No, most már látom, hogy \ végre ember lesz belőled!" Et-\ tői kezdve majdnem minden-\ nap felöntöttem a garatra. ! Anyukám sokat siránkozott.! ö, mármint a harmadik ! apukám, mégsem volt eléggél agyafúrt, mert egy idő múlva \ valami spekuláció miatt lebu-l kott és három évet kapott. \ Anyukám eleinte rengeteget ! sírt, mert a harmadik apuká- > mat nagyon szerette. Két-há-! rom hét múlva azonban hir- ! télén felhagyott a sírással és! ismét elindult a Cariocca-bárl felé. Fénylő szemekkel, ra-l gyogó arccal érkezett haza, \ amiből én arra következtet- \ tem, hogy hamarosan negye- > dik apukám lesz. > S vajon milyen lesz? Ha alaposan belegondolok, ! be kell ismernem, hogy anyu-\ kám egyre jobban, egyre meg- \ fontoltabban választja meg az! én apukáimat. A negyedik i apuka bizonyára még beleva- i lóbb, klasszabb ember lesz,; mint a többi volt. Már előre j örülök neki!... (Krecsmáry László fordítása)! ’em'fsssfssssssssssfssssssssssssfsssssssssJ A tarka virágokkal ölelt érdligeti ház ünnepre készül: a házigazda születésnapjára. Holnap lesz hetven esztendeje, hogy Fekete Lajos költő született Csendes, halkszavü ember, erősen barázdált arcú, ősz hajú. Mögötte nagyon nehéz, hányatott hót évtized. A Szilágy megyei Üjnéme- ten született. Korán árvaságra jutott — tízéves korában már a temesvári árvaház lakója. Itt kezdte el középiskoláit, s azokat Budapesten fejezte be, majd a Tudományegyetem jogi karán folytatta tanulmányait A Tanácsköztársaság idején a magyar Vörös Hadsereg tisztjeként harcolt, s került fogságba. — 1919. novemberében a magyar—jugoszláv határ keskeny nyúlcsapásain egy ismerős és embercsempészésben járatos bajai öregember, Agócs Péter menekített át a szerbektől megszállt Baja városába. Ha jól emlékszem, kőműves volt — írja egyik visz- szaemlékezésében. — Egy Pestről ideköltözött idős vasmunkás, Ribár Lázár házában húzódtam meg. Bejelentkezésem azonban két heti rendőrségi fogdával kezdődött. 1920. nyarán a bajai Szociáldemokrata Párt jegyzőjévé választottak, de olyan jelképes fizetéssel, amelyet rendszerint nem kaptam meg, így aztán tanyai analfabéták tanítását kellett vállalnom a Baja környéki Aligvárda-pusztán, természetbeni juttatás ellenében. Néptanítóskodásom azonban nem tartott sokáig. Előbb Nagybaracskára, majd pedig Vaskútra neveztek ki községi jegyzőnek. Míg első kinevezési helyemen közel fél évet. a másodikon azonban már csak néhány napot tölthettem, mivel a Bajai Háromszögnek nevezett demarkációs terület kiürítése ebben a községben ért utol. Jugoszláviába való menekülésemet megint csak Ribár Lázár készítette elő, akkor már apósom, így indultam útnak fiatal feleségemmel és oárhónapos Zoltán fiammal a bizonytalan holnapnak. Ennyi viszontagsággal kezdődött Fekete Lajos élete, és a folytatása sem volt sokkal könnyebb. Bár Dunacse köz§ zanodo, fájdalmas arcát, ahogy visszanézett. Bagi a ^ volt művezetőre pillantott, és ^ azt mondta magában: Most^ egy kicsit kibabrálok vele, és ^ amit mondott, azt kötelessé-^ gének érezte. Teljesen kién- ^ gedte a csapot. A vízsugár | szinte szétfröccsent Mantu $ mellén, aki egy pillanatra el ^ is veszítette az egyensúlyát, § majd visszanyerve, védőn ma- ^ ga elé tartotta a kezét, de ^ Bagi, mint egy technikás ököl- ^ vívó, megtalálta Mantu kezei S közt az utat. A most már jég- > hideg vízsugárral csaknem el- S vakította. Na, még egy kicsit, ^ nem fog az megártani, biztat- ^ ta magában a fiatalember^ Mantut. Ezt a fegyelmiért, ^ amit az öreg kapott. Ezt a ^ külföldi üdülésért. Ezt azért, mert nem tárgyalsz velünk. | Ezt azért, mert... ^ Gráber András — aki köz- ^ ben elidőzött a latrinán — ak- ^ kor ért fel, és érthetetlenül ^ nézett szét az állványok, szer- ^ számok, ládák, téglaoszlopok S erdejében. Meglátta Mantut a S koszorúgerendánál, s látta, S hogy az egyenes, kemény víz- ^ sugár valósággal fogva tartja.^ Kiáltani akart, de hirtelen^ nem jött ki hang a torkán. ^ Ezek megőrültek, villant át az^ agyán, vagy még ennél több is ^ átvillant, csak nem volt ideje í végiggondolni. Egy ugrással $ Bagi mellett termett, és ki- $ ütötte a kezéből a gumicső-$ vet. | — Te, állat! — ordította. | Mantu borzadva nézett Ba- ^ gira, mint az üldözött vad a ^ ráirányuló fegyver csövébe, ^ majd egy pillanattal később ^ eltűnt a három emelet mélysé- ^ gében. k Bagi elvigyarodott. — Azt sejtem, ha nem dicsekedsz is. Mantu közben az utcai oldal felé hátrált egy kicsit, majd szembefordult Bagival. A fiatalember kissé elámulva azt gondolta: Nem is hittem volna, hogy így kilátszanak a bordái, és a bőre is milyen ráncos. Felöltözve jobban mutat, az biztos. — Locsoljon csak bátran! Ne sajnálja a vizet! — biztatta Mantu. Bagi a tenyerével letörölte a gumicső száját, mintha ennek jelentősége lett volna. Lehajolt, néhány fordítással kiengedett a csapon, és a vízsugarat Mantu melle közepére irányította. M antu magába fogadta a langyos, rozsda szagú vizet. Arcát a tenyerébe temetve állt, időnként megfordult, a víz fürgén végigfolyt a testén. Érezte az útját. A felesége jutott az eszébe, aki fürdés közben nem volt képes így megállni, esténként a nagy piros lámpaernyő alatt szokott varrogatni, napközben pedig vékony madárkezét az ablak- párkányon pihentetve nézelődött a kertes utca ürességébe. Mantu oldalt már fehéredő, rövid haját is odatartotta a víznek. Időnként kinyitotta égő szemét, de nem sokat látott. — Még! — káltotta Baginak. A fiatalembert hirtelen furcsa, szorító érzés fogta el, mintha egy ismeretlen helyre nyitott volna be. Eszébe jutott a Gráberrel történt csúfság. Maga előtt látta a jelenetet, amelynek szemtanúja volt, maga előtt látta Gráber kijó-