Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-19 / 194. szám
1970. AUGUSZTUS 19., SZERDA I‘EST MEGYEI Cirlm> Lakásépítési A termelőszövetkezetek is támogathatják tagjaik és alkalmazottaik lakásépítését Xéfjt/saás részt révé Látványosság - izgalom Augusztus 30: Honvédelmi tömegversenyek megyei döntője A Magyar Közlöny keddi száma közli a pénzügyminiszter és más illetékes miniszterek együttes rendeletét, amely a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, halászati tsz-ek, mezőgazdasági szakszövetkezetek és ezek társulásai számára is lehetővé teszi, hogy támogassák tagjaik és alkalmazottaik lakásépítését. A dolgozók lakásépítésének támogatásáról szóló jogszabályok eddig csak a nyereség- adózásban részt vevő szervekre, tehát gyakorlatilag a vállalatokra és a ktsz-ekre terjedtek ki. Az új rendelet kimondja, hogy a termelőszövetkezetek a zárszámadási eredményelszámoláskor lakásépítési alapot képezhetnek tagjaik és munkaszerződéssel alkalmazott dolgozóik lakásépítésének támogatására, az ilyen alap képzése azonban a tsz mérlegében veszteséget, a többi alapoknál hiányt nem idézhet elő. A termelőszövetkezetek közgyűlésének kell jóváhagynia a lakásépítési alap felhasználásának irányelveit. A rendeletet a folyamatban levő lakásépítkezésekre még nem lehet alkalmazni. Szóról szóra Egy fiatal és jó megjelenésű olasz színész felesége gyakran segít férjének postája elintézésében, amely úgyszólván kizárólag rajongó fiatal lányok leveleiből áll. Egy napon az asszony kezébe kerül egy levél, amelyben többek között ez áll: „24 éves, nagyon kedves lány vagyok, és ha alkalmazna titkárnőjének, képes lennék mindent megtenni Önért, és ha azt mondom, hogy mindent, akkor ez szóról szóra azt jelenti, hogy mindent”. A színész felesége ragaszkodott hozzá, hogy maga válaszoljon: „Kisasszony! Nagyon sajnálom, hogy arról kell értesítenem, hogy férjemnek már van egy kiváló titkárnője, és minden egyéb feladatot magam látok el, és ha azt mondom, hogy mindent, akkor ez szóról szóra azt jelenti, hogy mindent.” JUJ A , 1970. augusztus 19-, szerda, Huba napja. A nap kél: 4.44, nyugszik: 18.50 órakor. A hold kél: 19.46, nyugszik: 7.38 órakor. Tíz nap rendeletéiből A bélyegárusító automaták üzemeltetéséhez szükséges, tekercsben készült bélyegek forgalomba bocsátásáról posta-vezérigazgatói utasítás jelent meg a Postaügyi Értesítő 30. számában. Ugyanitt jelent meg a közlekedés- és AUGUSZTUS 20-TOL 26-IG CEGLÉD, SZABADSÁG NAGYKŐRÖS GÖDÖLLŐ SZENTENDRE, KERT SZENTENDRE, TERÍM 20-21-én: Figyelj rám! 22-23-án: Dr. Syn kettős élete 24-26-án: Mérsékelt égöv 20-21-én: A japán feleség 22-23-án: Mérsékelt égöv 24-26-án: Dr. Syn kettős élete 20-23-án: Dél csillaga 24-26-án: Két úr esernyő nélkül 20-23-án: Szent Péter hadművelet 24-26-án: Dél csillaga 20-23-án: Dr. Holst fantasztikus esete 24-26-án: A halott gyanús BUDAÖRS ^N AGYKÁT A 20-21-én: 22-23-án: 24-26-án: 20-21-én: 22-23-án: 24-26-án: 20-23-án: 24-26-án: 20-21-én: 22-23-án: 24-26-án: 20-21-én: 22-23-án: 24-26-án: 20-23-án: 24-26-án: A bosszúállók újabb kalandjai Figyelj rám! N. N., a halál angyala Dajkamesék hölgyeknek Maga tetszik nekem Vadászjelenetek Alsó- Bajorországban** My Fair Lady I—II. A bosszúállók újabb kalandjai Két úr esernyő nélkül Dajkamesék hölgyeknek Dr. Holst fantasztikus esete Mérsékelt égöv A bosszúállók újabb kalandjai Figyelj rám! Hétszer hét Egy taxisofőr halála 20-21-én: A halott gyanús 22-23-án: Hattyúk tava 24-26-án: Dajkamesék hölgyeknek **Csak 16 éven felülieknek! iá szórakozást kíván a PEST MEGYEI MOZIUZEMI VALLALAT postaügyi, valamint a kohó- és gépipari miniszter 13/ 1970. KPM—KGM számú együttes utasítása az egyes gépek, járművek minősítéséről, az egészséges és biztonságos munka követelményei szempontjából. Az alsó és középfokú oktatási intézményekben foglalkoztatott pedagógusok munkabérének megállapításáról szóló 110/1966. MM számú utasítást a 203/1970. (M. K. 15.) MM—MüM együttes utasítás módosította és kiegészítette. (Művelődésügyi Közlöny VIII. 1. sz.) A PM bevételi főigazgatóságának felállításáról szóló rendeletet a 24/1970. (VIII. 5.) Korm. rendelet módosította. Ugyanebben a tárgyban a végrehajtási rendelkezéseket a 22/1970. (VIII. 5.) PM számú rendelet tartalmazza. A postai üzemi prémium- rendszer bevezetéséről olvashatunk a Postaügyi Értesítő augusztus 3-i számában. Az üzemi premizálási rendszeren belül — mondja az utasítás — a középfokú postaszervek vezetői saját hatáskörben szabják meg és a szükségnek megfelelően módosítják az ösztönzési rendszerek formáját és tartalmát. A gazdasági társulásokról törvényerejű réndelet jelenik meg. Az 970. évi 9. számú tvr. részletesen szabályozza a gazdasági társulásokat a közös vállalat létesítését, felügyeletét, megszüntetését. (Magyar Közlöny VIII. 7.) A kisiparosok ipargyakorlásáról szóló 1958. évi 9. számú törvényerejű rendelet módosításáról megjelent az 1970. évi 26. számú törvényerejű rendelet. E szerint kisipari működési engedély alapján is lehet gyakorolni a könnyűipari miniszter rendeletében külön meghatározott képesítéshez kötött iparokat. Szociális otthonok és öregek napközi otthona létesítéséről és fenntartásáról a 23/1970. (VIII. 8.) PM számú rendelet rendelkezik. Ipari és kereskedelmi vállalatoknak, szövetkezeteknek egyedi, kis- és középsorozatú tolóüvegek, asztallapok, üvegpolcok gyártására SÍKÜVEGCSISZOLÓ szabad kapacitást ajánlunk fel ÜVEGESEK KTSZ-E Budapest VIII., Baross utca 66 — 68. Pest megyed Bizottsága, a Nagykőrösi Pártbizottság védnöksége alatt a honvédelmi tö- megversenyefc megyei döntőjét. Reggel kilenc áraikor a versenyzők felvonulásával kezdődik a sok látványosságot, izgalmat ígérő versengés. Ez lesz az első olyan bemutatkozása az MHSZ-nek, amelyen valamennyi honvédelmi versenysizám szerepel a műsoron. Az összetett honvédelmi verseny, a tartalékosok járőrversenye, lövészet, és a különböző modellező szakkörök vetélkedője. Hajók, autók és mind repülőgépek mérik össze sebességüket, lavínozókészsé- güket. Mint megtudtuk, több mint négyszázan vesznek részt a megyei döntőn. A legjobbak a megye üzemeinek tiszteletűiját kapják, s magukkal vihetik egy esztendőre a vándorserle- geket. Az MSZMP Nagykőrösi Bizottságának vándorserlegét az a járás szerezheti meg, mélynek versenyzői a négy versenyszámban a legtöbb pontot érik eL — Szerelde- és forgácsolóüzem Nagymaroson. A Szerszámgépipari Művek gépjavító részlegét a tervek szerint szereidévé alakítják át és külön forgácsolóüzemet is építenek. — Fogadóóra. Ma Tápiósá- pon a tanácsházán Uherecz- ky Pálné megyei tanácstag fogadóórát tart. — Szigetszentmiklós díszpolgára: Ádám Jenő profesz- szor holnap délután öt órakor a helyi honismereti körben előadást tart egyéves amerikai körutazása élményeiről. — Kiállítás a Savoyai kastélyban. Dr. Dobrai Lajos, az MSZMP ráckevei. járási bizottságának első titkára ma, déli egy órakor nyitja meg Bazsonyi Arany, Patay László és Vecsési László festőművészek kiállítását, amelyet az Árpád l^úzeum a kastély kupolatermében mutat be. — A Ganz gödöllői árammérő gyára 280 ezer dollár értékben egy- és háromfázisú árammérőket exportál Indonéziába. KYOTO Bűnözés elleni kongresszus Kyoto japán városban megkezdte munkáját az ENSZ égisze alatt a bűnözés elleni harc 4. nemzetközi kongresszusa, amelyen 80 országból 1500-an vesznek részt. Az első ilyen nemzetközi kongresszust 1955-ben Genfben tartották, azóta ötévenként rendeznek ilyen kongresszusokat —■ Járási fesztivál Tápió- szentmártonban. Ma tartják a nagykátai járási irodalmi színpadok bemutatóját. — A Duna-műhely kiállítása Vácott. 20-án délelőtt nyitják meg a Madách Imre Művelődési Központban. Az alkotócsoport tagjai a Vác Városi Tanács képzőművészeti pályázatára készített műveiket mutatják be. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.33—7.59: Hajnaltól — reggelig! 5.00: Hírek. 5.30: Reggeli Krónika. 5.44: Falurádió. 6.00: Hírek. 6.15: Rádióreklám. 6.30: Hírek. 6.40: Rádióreklám. 6.50: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Reggeli Krónika II. kiadás. 7.30: Üj könyvek. 7.45: Orvosok a fürdőterápiáról. 7.50: Mú- mezumok és kiállítások programja. 8.00: Műsorismertetés. 8.20: Klasz- szikus cseh muzsika. 9.00: Csanády János, Hajnal Gábor és Vasvári István versei. 9.15: Verbunkosok, népdalok. 10.00: Hírek. 10.05: Rossini: Bruscbino úr (egyfelvonásos vígopera). 11.30: A Szabó család (ism.). 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Kozák Gábor József népi zenekara játszik, Karsai Zsig- mond énekel. 13.40: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 14.00: Az élő népdal. 14.10: A Magyar Rádió és Televízió nemzetközi gyermekkórus ünnepi hangversenyeiből. 15.00: Hírek. 15.10: Szirmay Márta énekel. 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Muzsikáról — fiataloknak. 16.38: Nemes György Tizenkét novella. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Filmklub. 17.40: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 17.58: István király. 18.36: Joan Bcaez új lemezalburaa. 19.00: Esti Krónika. 20.00: Verbunkosok, csárdások. 20.07: Offenbach: A gerol- steini nagyhercegnő (háromfelvo- násos operett). 21.10: Hírek. 21.13: Augusztusi ég (versek). 21.23: Az operettközvetítés folytatása. 22.00: Hírek. 22.20: Az operettközvetítés folytatása. 23.04: Táncoljunk! 24.00: Hírek. 0.10: Melódiakoktél. Közb. 0.55: Hírek. 1.56: Himnusz. PETŐFI RADIO 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Részletek Lehár Ferenc: Éva c. operettjéből. 8.38: Mai témák — mai dalok Budapestről. 8.45: Ázsia munkás- mozgalma. 9.00: Haydn-művek. 9.40: A mikrofon előtt: Horn Dezső, a közlekedés- és postaügyi miniszter első helyettese. 10.00— 12.00: Zenés műsor üdülőknek. 10.30—10.33: Német nyelvű hírek. 11.00: Hírek. 11.05: Angol nyelvű hírek. 12.00: Könnyűzenei híradó (ism.). 12.30: Bogáncs (X. rész). 12.49: Polkák. 13.00: Hírek. 13.03: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.20: Wagner: Lohengrin — szerelmi kettős a III. felvonásból. 13.40: Orvosok a fürdőterápiáról (ism.). 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől — hatig az aktualitások jegyében. 14.30—14.35: Hírek. 15.30—15.33: Hírek. 16.00—16.14: Hangverseny a stúdióban. 18.00: Hírek. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. 18.45: Konzultáció — a szakmunkásképzés közügyben. 19.05: Albert István népi zenekara játszik. 19.33: Két hegedű-szólószonáta. 19.54: Jó estét gyerekek! A varázspiac. 20.00: Esti Krónika II. kiadás. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: A dzsessz kedvelőinek. 20.50: Részletek Verdi: A trubadúr c. operájából. 21.22: Zsigmond: Feltámadás. 21.42: A Suisse Romande zenekar hangversenye. 23.00: Hírek. 23.15: Mo- zart-est. 24.00: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.10: Tánczenei koktél (ism.). 18.55: Zenekari muzsika. 20.06: Az V. moszkvai dzsesszfesztivál műsorából II. rész. 20.34: Hírek. 20.37: Az ismeretlen Beethoven III. rész. 21.17: Bach-művek. 22.27: Üj operalemezeinkből. 23.00: Hírek. TELEVÍZIÓ 9.30: Könnyűzene az Intervízió műsorából. 10.00: Őrjárat az égen, tv-film II. rész (ism.). 10.50: A költészet percei... (ism.). 15.18: Klasszikusok tv-filmen, Tudor Mária, Victor Hugo drámájának magyarul beszélő tv-film-változata I. rész. 16.45: Reklámmüsor. 16.55: Hírek. 17.00: Alkotmányunk ünnepén Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének ünnepi beszéde. Helyszíni közvetítés Székes- fehérvárról. 18.00: Kosárlabda Magyar Népköztársasági Kupa. A döntő közvetítése a Sportcsarnokból. 19.30: Esti mese. 19.40: Tábortűz. Találkozó a gödi Fészekben. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Só Mihály kalandjai. Tv-film. 21.30: Stúdió Zéró, sztárparádé a filmgyárban. 22.50: Tv-híradó — 2. kiadás. Petőfi példaképe Százkilencven évvel ezelőtt, 1780. augusztus 19-én született Pierre Jean de Béranger francia költő. A hatvanhét éves korában elhunyt költő ifjú korában nyomdászinas, majd népszerű dallamokra ír könnyed verseket (shansonokat) szerelemről, borról, politikáról. Első kötete 1815- ben jelenik meg. Világnézete és életérzése a korabeli haladó kispolgároké: felvilágosult, egy kicsit bohém, a politikában patrióta. A napóleoni háborúk elhúzódása ellen versben tiltakozik, majd shansonjaival a Napóleonkultuszt szolgálja maga is. Óriási népszerűsége a restauráció idején alakul ki, amikor dalai bátran bírálják a fennálló rendszert. Két pere és börtön- büntetése csak fokozza társadalmi jelentőségét. Hatása Európa-szerte és Magyarországon is igen nagy. Petőfi nagy költőként és példaképeként tiszteli, s maga is négy Béranger-verset fordít magyarra. — Megnyílt az I. István király emlékkiállítás Székesfehérvárott. A kiállításon sok dokumentum, kép, szobor szemlélteti I. István munkásságát és korát. A gazdag anyagot az ország 18 múzeumának gyűjteményéből válogatták. A fő helyen a koronázási ékszerek másolatát állították ki. — Küldöttség a hanoi szerszámgépgyárból. Az öttagú delegáció a Csepel Művek vendégeként három hetet tölt hazánkban. — 104. születésnap. Az ország egyik legidősebb embere; Pénzes Géza, tegnap ünnepelte születésnapját, amelyen hat gyermeke, 12 unokája és 20 dédunokája köszöntötte. — Faradicsomszállítás — folyékony állapotban. A nagykőrösi Dózsa Tsz így szállítja szerződéses paradicsomtermését a helyi konzervgyárnak. Ugyanis korszerű gépekkel előfeldolgozó üzemet rendeztek be, amely a termést a helyszínen kipréseli. Ingyenes művezetői tanfolyamot tartunk építőipari szakmunkások részére (kőműves, ács, állványozó épületasztalos, hő-hangszigetelő). Jelentkezés: 43. sz. Állami Építőipari Vállalat Szakoktatási csoport Budapest XI., Dombóvári út 19. A tanfolyam 1970. szeptember 15-én indul. FÉRFI MUNKAERŐKET felveszünk. Jelentkezni lehet a Váci Kötöttárugyár Munkaügyi Osztályán Vác, Sallai Imre utca 8/10. Augusztus 30-án Nagykőrösön rendezi meg a Magyar Honvédelmi Szövetség Pest megyei vezetősége és a KISZ I