Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-18 / 193. szám
ELŐRE SZÁMOLVA Döntés a társadalmi ösztöndíjak kiosztásáról A társadalmi ösztöndíjak segítséget nyújtanak az arra érdemes továbbtanulóknak ahhoz, hogy tanulmányi idejükre az anyagi gondokon enyhítsenek, ugyanakkor nem elhanyagolandó cél az, hogy a város szinte „magának” kinevelje a fiatal szakembereket. Ebben az esztendőben pályázatot hirdetett a városi tanács végrehajtó bizottsága a tanulmányi ösztöndíjakra. Az elmúlt esztendőben 12 ösztöndíjasa volt a városnak, közülük öt befejezte a tanulmányait. A városi tanács fejlesztési alapjából az ösztöndíjakra 80 ezer forintot fordít. A következő tanévre öt továbbtanulónak tudnak társadalmi ösztöndíjat adni. A végrehajtó bizottság a jelentkezők közül Tóth Klára, Gyóni Ilona, Győr Mária, Hajdú Agnes, és Eszenyi Anna ösztöndíjkérelmét tartotta jogosnak. Közülük ketten az óvónőképzőt, hárman pedig a pedagógiai főiskolát végzik. Kiállítás készül erre az alkalomra. Gyermekrajz-ki.\llí- tást láthat a város közönsége. Társas kiránduláson vehetnek fészt azok, akik szeretik a szép magyar tájakat. A résztvevők múzeumokat látogatnak, műemlékeket és történelmi helyeket láthatnak. Nagykőrös, Tápiószele, Jászberény, Jászapáti, Heves, Tárnáméra, Tarnaörs, Kisznek, Jászárok- szállás, Jászjágó, Jászfénysza- ru, Hatvan, Jászberény, Tápiószele, Nagykőrös útvonalon halad szeptember 4-én a kirándulócsoport. Előadások hangzanak el „Bállá Gergely és kora” címmel, a XVIII. század világába viszi el a hallgatókat. „Elkezdődött” címmel 25 év eseményeit, az azokat mozgató emberek egy részét vonultatja fel az előadó, 1945—1950-ig. Az Arany János Társaság irodalmi délelőttöt rendez, Arany János gyermekeit, mint népmesegyűjtőket mutatja be az előadó, a helybeli irodalmi színpadok tagjai el is mondják a gyűjtésből a legszebb meséket. Az Arany János emlékünnepség is gazdag és színvonalas műsorral az Arany JánosAz elkövetkező esztendőkben különösen óvónőkre lesz nagy szükség a városban. A Kalocsa óvoda két csoporttal bővül, ide három új óvónő munkája kell. A tormási óvoda a tervek szerint 1972-re készül el. 100 férőhellyel. Oda 9 óvónőt alkalmaznak. Évek óta először jelentkezik olyan élesen a tanitóhiány, mint az idén. Kiöregedtek a tanítónénik, s a fiatalok közül kevesen választják ezt a hivatást. Jövőre 2, 1972-re előreláthatólag 3, s 1973-ra 4 alsótagozatos nevelőre számítanak. Ezekbe a számításokba nincs belekalkulálva az elköltözés, áthelyezkedés, csak a nyugdíjazás. Távoli terv, de nem alap nélkül az, hogy a Ceglédi úti lakótelepnek is kellene egy 8 tantermes iskola, a negyedik ötéves tervben. Talán addigra már megoldódik az utánpótlás kérdése is, s a pályázatokon válogatni lehet a jelentkezőkben .,. szobor előtt kerül megrendezésre. Városismertető sétát is rendeznek délután, hogy akik főztek, azok is részt vehessenek és meghallgathassák, amit a vezető a városról elmond. A református templom tornyából a környéket is láthatják. Szellemi vetélkedőn az ifjúság ad számot, hogy mit tud Nagykőrös történetéből és mit tud irodalmáról. A konzervgyári múzeum gyűjteményének a megtekintése is szerepel a rendezvények között. A részletes munkarend közlésére később kerül sor. Kettős szerencsétlenség Péntekre virradó éjszaka a Törteli úton a megengedettnél nagyobb sebességgel motorozott Meggyest Pál, a Faárugyár 20 éves esztergályosa. A motor utasa, a 21 éves Németh Ottó eszterg .yos, s Meggyesi Pál is szörnyethalt a baleset színhelyén. A PÁRTÉLET HÍREI Taggyűlések Ma délután folytatódik a pártszervezetek vezetőségválasztást előkészítő taggyűléseinek sora. Délután fél 3 órakor, a Gépjavító Ktsz tartja taggyűlését az üzemi ebédlőben, a Termelőszövetkezetek Erdő- gazdasága az erdészház irodájában délután 4 órakor ül ösz- sze. Holnap az állami gazdaság IV-es alapszervezete, a gerelyi irodában 3 órakor, a városi tanács délután 5 órakor, a városi tanács vb-termében tart taggyűlést. ÜRES LESZ AZ ARÉNA Több éve összegyűlt gabona feküdt a cifrakerti arénában. A körülbelül 30 vagon men'y- nyiséget kitevő gabonát az elmúlt héten zsákokba rakták, s a Terményforgalmi Vállalat megkezdte elszállítását. Naponta egy vagonnal visznek el, s így előreláthatóan egy hónapon belül „búzátla- nitják” az arénát. Ez a feltétele annak, hogy a város új bútorboltot kaphasson, hiszen a Kecskeméti úti új épületben, ahol a bútoráruház helyet kap, nem tudnák megoldani a raktározást, ahhoz, hogy a bútoráruház bőséges választékot, s minden igényt kielégítő bútorokat árusíthasson, szükség van megfelelő raktárra. ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Erdei Pál és Pa- tyi Katalin: Pál, Tóth István és Szóráth Mária: Gabriella nevű gyermeke. Házasságot kötöttek: Ger- gelyfi Mihály és Kis Rozália, Bogdán Béla és Farkas Borbála, Dékány Árpád és Kis Edit, Juhász András és Rácz Eszter, Mihalyovocs Lajos és Maksa Eszter, Virág József és Zabo- dal Irén, Vörös Vilmos és Halász Mária. Névadó ünnepséget tartottak: Nagyficsor Ilona: Benita, Hamza Lajos és Volt Ilona: Zoltán, Páhán Dezső ég Molnár Ilona: Rita nevű gyermeküknek. Meghaltak: Rab László (Bokros d. 37.), Szalay Lajos (Szolnoki u. 19.), Izsó Ferencné Bálint Eszter (Török Ignác u. 1.), Fodor Jánosné Hegedűs Julianna (Kölcsey u. 22/c.), Meggyesi Pál (Dugonics u. 1.), Németh Ottó (Bélapátfalva, Bocskay u. 4.), Bódizs István (Tormás u. 1.). A múzeumi hónapot gazdag népművelési munkarenddel ez évben is megrendezik Ilúsmérési és korcsmáltatási jog a XVII. században VÁROSUNK TERÜLETÉN a török korban már „államosítva” voltak a kocsmák és a „húsboltok”. Ezeket az elárusítóhelyeket a helyi tanács sokszor bérbe is adta, de előfordult az is, hogy a hússzékekbe székálló legényt szegődtettek. Húsmérésre négy helyiséget tartott fenn a város. Az elsőt az budai kapuban, a másodikat a szolnoki kapuban, a harmadikat a kecskeméti kapuban a régi temető sarkán (a mai Kálvin térnél), a negyedik nagy kettős széket pedig a nagypiac sarkán a mai főtéren. Ezeken a helyeken csak a város tudtával lehetett eladni húst. Azonban a rendeletnek megszegői is voltak, nemcsak be- tartói. Ezért választották a székbírókat, akik a városi elöljárósághoz tartoztak, és a főbíró munkáját könnyítették meg. Az első székbírót 1639-ben választották, de nagy a valószínűsége annak, hogy már előbb is betöltötték ezt a posztot. A bírótételkor a bírónak valószínűleg esküt is kellett tennie a mészárosokhoz hasonlóan. A mészáros esküje így hangzott: „Én, N. N. esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú és Szentlélek, hogy az én mészá- rosi tisztemben igazán és jó lelkiismerettel eljárok, a város biráitul s tanácsátül és rendes hites székbíráitul függök, és szavukat fogadom, hírek nélkül széljel nem járok, és bizonyos órákon előállók, igaz fonttal az húst minden sze- mélyví^sztás nélkül mérem, és tehetségem szerint a kezemben megforduló város javát nem tékozlom, magamévá nem tészem, hanem minden hasznával kézhez szolgáltatom, mindezekre magamat jó lelkiismerettel kötelezem, Isten etc. EBBŐL A SZÖVEGBŐL meg lehet állapítani a húsmérők feladatait és kötelességeit. Ezt a jogot csak az gyakorolhatta Kőrös területén, akit a város megbízott ezzel, és letette az esküt. Akik alattomban mértek húst, azokat a tanács üldözte és szigorúan megbüntette. Bort Kőrös területén a vendégfogadókban és korcsmákban mértek. A kimérésre került ital teljes mértékben a városé volt. Egy része a dézs- mából jött össze, ezenfelül vásároltak is. A bor raktárolására előbb pincét bérelt Kőrös, majd 1711-ben a mai művelődési háztól nem messze „kő- röspintsé”-t építtetett. Itt gyűlt össze az eladásra kerülő ital, a korcsmárosoknak innen vitték szét. BORT ELADNI csak a város engedélyével lehetett. Ennek a rendeletnek a borbírók szereztek érvényt. Az „alkocs- márosokat” a város szigorúan megbüntette, boraikat elkobozta, hordóik fenekét beverette, azonkívül kisebb-na- gyobb pénzbüntetésre ítélte őket. A számadáskönyvekben lépten-nyomon találkozhatunk Égig érő lucernakazal Az állami gazdaság gerelyi üzemegységében a változatos időjárás ellenére is jól sikerült a lucernaszéna betakarítása. Igaz, forgatni is kellett egy-egy kiadós eső után. Mintegy 50 holdas lucernaföldjükről, és a 120 holdas kaszálóról összegyűjtött szálastakarmánnyal etetik a növendéküszö-állományt. Idén a szénatermés is jó volt, s valószínűleg a sok csapadék kedvez a sarjának is. Foto: Sípos László Váratlan Siker a szemlén születésnapi ajándék EGY HÓNAP A SZOVJETUNIÓBAN Hagyomány, hogy minden évben diákok utaznak a Szovjetunióba, nyári továbbképző táborba. a reggelen, amikor felkeltem, nagy csomag ajándékkal köszöntöttek fel. Ilyenek voltak, Kell-e hozzá magyarázat? Az augusztus 15—16-án városunkban megtartott Egészségügyi Munkavédelmi és Ismeretterjesztő Amatőrfilmek I. országos szemléjéről — melyen a körösi alkotók igen jó eredménnyel szerepeltek — lapunk későbbi számában számolunk be. Az idén Akócsi Ilona, negyedik gimnazista, — aki jó „oroszos” —, jó munkája jutalmául részt vett egy ilyen nyári turnuson. Az idei nyelvi tábor a Le- ningrád melletti Lugában volt. — Milyen volt az egy hónap? — A legnagyobb élmény, hogy repülőgéppel utaztunk Leningrádba. Onnan autóbusz vitt bennünket Lugába. Az első két nap ismerkedéssel, ren- dezkedéssel telt el. A szobában hárman laktunk, két magyar és egy szovjet lány volt együtt. De minden jónak végesza- kad, jött a búcsúzkodás, haza kellett jönni. Amikor kiszálltunk Ferihegyen a repülőgépből, valami furcsa jó érzés fogott el — ez pedig az volt —, hogy újra itthon vagyok. (miklay) MA FÖLDJÁRADÉKOT FIZETNEK a Szabadság Termelőszövetkezet alszegi klubjában, reggel 8 órától. Ili LABDARÚGÁS — Milyenek voltak a napi programok? IZGALMAS NYITÁNY — Színesek, gazdagok. Mi összekötöttük a kellemest a hasznossal, tanulmányúton voltunk, de közben nyaraltunk is. Sokat fürödtünk a lugai strandon, este pedig szórakoztunk. Többször jártunk Lenin- grádban, láttuk a leningrádi nevezetességeket. Többször színházban is jártunk. — Milyenek a szovjet emberek? — Ha azt mondom, hogy figyelmesek, megszokott szavakat ismétlek. Talán egy példával illusztrálnám. Kint tartózkodásom alatt töltöttem be a 17. évem. Azon a „Bírság, jövedem” rovatban ide vonatkozó adatokkal. A kocsmabeli csapost a székálló legényhez hasonlóan feleskették. Az esküje így hangzott: „Hogy te csaplárosi tisztedben igazán és jó lelkiismerettel eljársz, bíráidnak s tanácsidnak minden jó dolgokban engedelmeskedel, megbecsülöd, szavokat fogadod, sőt bíráld híre nélkül az városon nem mégy, hanem olyatén dolgod leszen, bíráidnak hírré tészed, igaz itcével mérsz, magad vagy más borát az városén kívül nem méred, sőt az kezd alá bizattatott bort tisztán, valamint az horóobul kijön, úgy méred, vizet pénzen el nem adsz, a csapon való bort más hordóból csak legkisebben is nem szaporítod, városod kezednél való borbeli jövedelmét igazán előadod, csak legkisebb részben is magadévá nem teszed mindezekre magadat etc. Isten téged úgy segédjén.” Ez az esküminta vázolja a csapiáros kötelességeit, sőt igen szigorúan eltiltja a visz- szaélésektől. Pesti László Nagykőrösi Kinizsi—Tököl 3:2 (0:2). Az új bajnoki évad nyitányán a körösi csapat a következő összeállításban játszott: Vadnay — Orbán. Szomolányi, Abonyi — Kecskés II — Kle- novics — Kovács T., Józsa, Kecskés III, Decsi, S. Szabó. Csere nem volt. Igen gyengén kezdett a Kinizsi, a vendégek lendületesebben, nagyobb erőbedobással játszottak, és már az első perc végén megszerezték a vezetést. Kecskés II késlekedett a közbelépéssel és a tököli csatár biztosan lőtt a hálóba. 0:1. A hazai csapat támadásaiban nem volt sem kellő elgondolás, sem gólratörő átütőerő. A 8. percben Klenovics lefogta a labdát, de átbillent rajta és a vendégek növelték előnyüket, 0:2. Meddő mezőnyjáték után a 20. percben csak szerencsével menekült meg a körösi kapu az újabb góltól. Kecskés III jó helyzetben gyengén lőtt. Fokozódott a körösi csapat fölénye, de a góllövés nem ment, ezzel szemben Vadnay két ízben is bravúrral tisztázott. Fordulás u.in szervezettebbé. tervszerűbbé vált a Kinizsi játéka, s ez gólokban is megmutatkozott. Az 50. percben Józsa beívelését Kecskés III ügyesen értékesítette, 1:2. Decsi jó belövését védte a kapus. Élénkült a körösi csapat játéka. Szor.iclányi jó szerelés után pontosan indított. A 60. percben Józsa jól beívelt szabadrúgását Klenovics nagy fejessel küldte a hálóba, 2:2. i Abonyi szögletre szerelt, Józsa távoli lövése csak alig ment mellé. Több jó helyzet alakult, de még mindig erélytelenek voltak a körösi csatárok. Kovácsot jó helyzetben szögletre szerelték. A 80. percben Kle- novics erős lövését a kapus kiejtette, s a szemfüles Kecskés III megszerezte a győztes gólt, 3:2. Egy perc múlva Klenovics életveszélyes hazaadását Vadnay bravúrosan „védte”. A vártnál nehezebben nyert a körösi csapat, de dicséret illeti a játékosokat, hogy 0:2-ről fordították meg az eredményt. Szabó Sándor edző is örült a győzelemnek. A játékosok az utolsó időben erősebb edzést kaptak és ezért mutatkozott a fáradtság jele a csapaton. Ezután is erős edzések lesznek, mert csak így mutatkozhatnak eredmények. Vadnay a gólokról nem tehetett, több bravúros védése volt. Abonyi és Szomolányi rengeteget dolgozott, Józsa rutinja jól érvényesült, az ifjúsági Kovács Tibor jól illeszkedett a csapatba. Szerdán Nyársapáton lesz edzőmérkőzés. Kinizsi ifi—Tököli ifi 12:1 (6:1). Kinizsi ifi: Kocza — Suba, Faragó, Balogh — Szokonya, Rákosi — Kovács Z., Patai, Sebők (Pozsár), Szabó, Szűcs. A gyenge ellenfél ellen hengerelt a körösi csapat, különösen Szabó T. volt eredményes. Góllövő: Szabó 8, Szokonya, Pozsár, Szűcs és öngól. Jók: Faragó, Kovács, Szabó, Szűcs. P. S. MIT UTUNK MA A MOZIBAN? Dajkamesék hölgyeknek. Egy szoknyavadász szélhámosságai. Amerikai filmvígjáték. Főszereplő: Marion Brando. Kísérőműsor: Magyar híradó. Mozi. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor.