Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-18 / 193. szám

MOHOD ■mmmmtsmm XII. ÉVFOLYAM, 193. SZÁM 1970. AUGUSZTUS 18., KEDD Nyári tűzesetek Pilisen bégéit harminc hold gabona „Ma hajnalban Vecsésen, a Szalai utca 41-ben leégett egy ötször négy méteres, nádfede- les melléképület, porig .. Végszóra érkeztem. A miono- ri tűzrendészet! parancsnok­sághoz már csak a telefon je­lentés érkezett, pénteken dél­előtt 9 órakor. A nyár szeszé­lyes időszak — mennyi mun­ka vár a tűzoltókra ilyenkor? — Vegyük sorra — mondja Morvai Sándor —, s kezdjük az aratásnál, ott volt a fő fel­adat: a gépszemlék ellenőrzé­se. Ahol kint jártunk, azt ta­pasztaltuk, hogy az előző évekhez viszonyítva .job­ban felkészültek a terme­lőszövetkezetek. Az elekt­romos berendezésekkel, szikrafogókkal, szikraüt­közőkkel, tűzvédelmi fel­szerelésekkel nemigen volt baj. — A dolgozók oktatásának még az aratási munkák meg­kezdése előtt meg kell történ­nie. így van ez a gyakorlatban is? — Ahová eljutottunk — ott nem akadtunk hiányosságra. Persze, valószínűleg van azért ilyen is ... — Mi az, amit fokozottan el­lenőriznek, amiről tudják, hogy elhanyagolják a tsz-ben, ha csak lehet? — Az olajcsövek tömítetlen- sége, a súrlódó és forgó alkat­részekre rárakódott szalma le­vágása ... Több tsz-nél a gépeket bi­zonyos ideig le kellett ál­lítani emiatt, szerencsére csak rövid időre, mert a Európában majdnem minden országban... Ötszázezer kilométer balesetmentesen 28 szál vörös szegfű Bogdán Flórián sírján Vecsési Európa-járó: Monos­tori Balázs, aki az Arany Já­nos utcában lakik. Mikor ke­restem, szerencsére otthon volt. Portugália kivételével Európa minden országát be­járta camion kocsijával. Tíz éve dolgozik a Camion Vállalatnál, s hogy miféle úti emlékei vannak már? Sok ér­dekesség. Például két gyönyö­rű londoni sárgarézváza, ham­burgi borospohárkészlet, mind­egyik pohár egy másik gyá­rat reklámoz. Jugoszláviai üvegkulacs — ilyenekben tart­ják ott a sljigovicát, a híres szilvapálinkát. Egy spanyol fali tényáron díszes öltözetű torreádor áll egy bika mellett. Dombormű is. kép is e fali dísz. Van azután többek között egy hatalmas, díszesen kidol­gozott album a küldött képes­lapoknak. Persze jóval több a képe, mint amennyi az album­ba férne. Három éve jár hűtőkocsi­val. Szállít mélyhűtött ba­romfit, halfiiét, déli gyümöl­csöt, gyakran visz Hamburgba mélyhűtött grillcsirkét, Len­gyelországból halat, Izmirből mandarint, Angliából húst, Jugoszláviából meggyet a konzervgyáraknak, és lehetne sorolni... Ennél a cégnél kö­rülbelül 600 ezer kilométert futott már kocsijával. Két éve az 500 ezer kilométeres bal­esetmentes közlekedésért járó emlékplakettet is megkapta. MAI MŰSOR Gyömrő: Virágvasárnap. Mag­lód: Traianusz oszlopa I—II. Mende: Szemtől szembe. Monor: A kis lovag I—II. Pilis: Arc. Ül­lő. Titokzatos szerzetes. Vecsés: A nagy Red. Kétszer kapott kiváló dolgozó kitüntetést is. Űtiélmények? A legelső volt a legnagyobb, amikor először ment Hamburgba, de azóta is minden új út élmény számára. Igen tetszett neki, mikor a Dardanellák partjánál volt Edirnében, hogy az egyik mi­naretről hangszórón át énekelt a müezzin, s az álldogáló sza­marak közül egy folyton bele­ordítozott az áhítatos énekbe. Azután egyszer Londonban filmet is készítettek róluk a magyar filmesek... Persze, nem mindig csak él­ménysorozat egy-egy utazás. Különösen, nem télidőben, amikor köddel, hófúvással, je­ges utakkal kell megküzde- niök. lyenkor nagyon fontos az óvatosság. Hogy hogyan került a vál­lalathoz? Elmondta, hogy az 1/4. számú TEFU Vállalatból alakult ki ez a nemzetközi szállító vállalat. Ott dolgozott már tíz éve akkor, s elégedet­tek voltak munkájával. A gyömrőiek tartalékosán álltak fel. Tóth K. sportszerűt­len módon nem vállalta a já­tékot, helyét Mihalusz foglalta el, Fenyvesi pedig sérülés miatt nem állt rendelkezésre. Már az első percekben a ha­zai csapat támadott többet, ám gólt mégis csak a 22. percben sikerült elérniük. Bajkai sza­bályosan szerelte Turcsikot, s a bíró meglepetésre közvetett szabadrúgást ítélt Gyömrő el­hibákat a helyszínen kija­vították. Sok helyen hiányoztak a gép- szemle-jegyzőkönyvek, a tűz­rendészet! utasítások, például a mendei Lenin Tsz-ben és a manori Kossuthban ... — Volt-e tűzeset az idei ara­tásnál? — Sajnos, igen. Éppen az arató-cséplőgép hibája miatt égett le Pili­sen 30 hold lábon álló ga­bona. — Villám okozta tűzesethez nem kellett kivonulniuk ezen a nyáron? — Villámcsapás a járásban két-három éve nem fordult elő. De volt más! Az utóbbi fél évben hét esetben vonultunk ki, többször, mint tavaly. A legsúlyosabb az üllői tűz volt, ahol az állomáson, nyitott kocsiban égett le két erőgép, 39 ezer forint értékű kár keletkezett. Volt gyújtogatás, gyerekek játszottak a tűzzel, kéménybe épített gerenda kapott szikrát, helytelenül használtaik az elektromos berendezést... Sajnos, mindig akad dolgunk... — Mi az, amire a lakosság figyelmét éppen most aktuális felhívni? — A nagyobb mennyiségű szálas takarmányok otthoni tárolására a községi tanácstól Mintha nem is kezdődött volna új bajnokság, hanem a tavaszi folytatódott volna. A helyzetek sokaságát hagy­ták ki a hazaiak, végigtá­madták a mérkőzést, s mint ilyenkor lenni szokott, a sok kihagyott helyzet meg­bosszulta magát. Az utolsó tíz percben két gólt lőttek a vendégek, s ezzel eldőlt a mérkőzés, a két pont sorsa. Az NB II-ben a tavaszi tá­lén. Viczkó szabadrúgásába a gyömrői kapus beleütött, igya gól érvényesnek minősült, 1:0. Ezután feljött Gyömrő, s a 26. percben Tóth J. négy méterről fölé lőtt. Szünet után az 53. percben szerzett újabb gólt Üllő, ez­úttal is Viczkó révén. Mihalusz kapus kiállt, helyét Füstös, a gyömrői balhátvéd foglalta el. Viczkó a kígyótérről vette be ezután az alkalmi gyömrői ka­pus hálóját, 3:0. A túloldalon Tóth J. és Szemők kapufát rú­gott, Gudra jó helyzetben hi­bázott. A 75. percben Bajkai könnyelműsködött, és Burza a hálóba lőtt, 4:0. Jó iramú, színvonalas mér­kőzést láthatott a szép számú közönség. A gyömrőielt na­gyon megérezték a kapus és Fenyvesi hiányát Szemre tet­szetősebben játszottak, de a kapu előtt Üllő határozottabb volt. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a gólok kapushibából születtek. Jók: Erős, Győri S., Jámbor, Viczkó, Hang, Turcsik, illetve Bajkai, Kiss A., Gudra, Sze­mők. Horváth dr. kisebb hi­báktól eltekintve jól vezette a mérkőzést. Gyömrői ifi—Üllői ifi 2:1. (gér) Árak... Szövetkezeti és MÉK-zöld- ségesboltok fogyasztói árai: nyári burgonya gül és rózsa 3,60 forint, Pier és sárga faj­ták 2,80, vöröshagyma 3,80, fokhagyma 26, fejes káposzta 4,60, kelkáposzta 3,80, karaláb 3,20 kilónként. Sárgarépa 1,20, gyökér 1.60, zeller 3 Ft cso­mója. A zöldbab ára kilónként 6.80, a kifejtőbab 10, paradi­csom 2,80—4,60, kovászolni va­ló uborka 4, salátauborka 2,60, fözőtök 1,20, karfiol 7—10, zöldpaprika 4,50—7 forint. Pet­rezselyem 0,60, kapor 0,60 fil­lér csomónként, a főzni való kukorica darabonként 2 fo­rint. Gyümölcs: nyári alma 5— 3.80, málna 22—24, üvegmeggy 16,50, egyéb 10 forint. Sárga­barack 4,40, őszibarack 2,50— 8.80, körte 3,40—6, sárgadiny- nye 2,50—3,20, görögdinnye 4, ringló 5 forint kilónként. A to­jás darabja 1,40. (em) Ma négy községben lesz vb-ülés Gombán, ma délután 2 óra­kor kezdődik a vb-ülés, ahol az augusztus 28-i tanácsülés anyagát tárgyalják meg. Pilisen is 2 órakor ülése­zik a vb. Itt jelentés hang­zik el a cigány lakosság hely­zetének megjavítása érdeké­ben hozott rendelkezések és tervek végrehajtásáról. Üllőn, ugyancsak 2 órakor lesz ma vb-ülés. Napirenden szerepel az MHSZ és ta­nács együttműködési tervé­nek tárgyalása, valamint be­számoló hangzik el a sze­mélyzeti munka, káderpoli­tikai tervek érvényesülésé­ről. Vecsésen délelőtt fél 9-kor kezdődik a vb-ülés. Beszá­molnak a közrend és köz- biztonsági helyzetről, a he­lyi KMB-csoport működésé- séről, az ifjúságvédelmi ál­landó bizottság munkájáról, az 1960. évi költségvetés és községfejlesztési terv teljesí­téséről, valamint előterjesz­tik a szemétszállítással kap­csolatos tanácsrendeletet. pasztalatok alapján létfon­tosságú a hazai pontok meg­szerzése. Sajnos, a korábbi évekkel ellentétben megle­hetősen mérsékelt a VÍZÉP csapatának hazai teljesítmé­nye is. Így aztán a tavaszi idény tapasztalatai és a gyen­ge rajt után meglehetősen bo­rúlátóan tekintünk a foly­tatás elé. Az egyébként lelkesen küz­dő hazai csapatból László, Corti és Fekete teljesítménye emelkedett ki. (—i) A napokban a Sülysáp! Ta­nács vb-elnöke az egyik vb- tag és két sápi tűzoltó Jász- árokszállásra utazott és felke­reste otthonában özvegy Bog­dán Miklósnét, a hét év előtti emlékezetes árvízkatasztrófá­ban hősi halált halt Bogdán Flórián édesanyját. Szabó Já­nos vb-elnök, a Sülysápi Ta­nács, a Petőfi és Virágzó tsz. valamint a Sülyi ÁFÉSZ és a sápi tűzoltótestület adomá­nyát, összesen 2500 forint se- J gélyt nyújtott át az anyának. özvegy Bogdán Miklósné a küldöttséget könnyes szemmel fogadta. Elmondotta, hogy fia most lenne 28. éves. Mosoly­gós arca még most is elevenen él emlékezetében. Nagy szo­morúságát két kicsi unoka vi­dám ugr^ndozása könnyíti meg. A küldöttség a temetőben 28 szál vörös szegfűből font ko­szorút helyezett el Bogdán Flórián emlékkövénél. Bú es ázáskor az édesanya megköszönte a látogatást és elmondta, hogy szeretné látni azt a helyet, ahol fiát a ször­nyű Szerencsétlenség érte. Szí­vesen látják özvegy Bogdán A sülyi ÁFÉSZ könyvelősé- ge most értékelte az ipari üzemág első félévi termelési tevékenységét. A táblázatban a gyömrői fémnyomó üzem előkelő helyet foglal el. Az egység ugyanis nyereségter­vét magasan túlteljesítette: a tervezett 64 ezer forint he­lyett 174 ezer forint nyere­séggel zárta a félévet. Az Egység legjobb üzleti partnere a Mérőműszer Ktsz. Nemrég a feszmérő műszerek­hez 1200 darab burkoló gyű­rűt és 7000 darab csavart gyártottak részükre. Szerző­désben rögzítették, hogy a gyömrői üzem ez év vé­géig másfélmillió forint értékű ipari terméket szállít a ktsz-nek. Ez 160 ezer forint nyereséget biztosít a fogyasztási szö­vetkezetnek. Az üzem ezenkívül válto­zatlanul jó kapcsolatot tart a VOSZK-kál is. Negyedéven­ként tekintélyes mennyiség­ben forfedő tégelyeket és pilseni sörcsapokat készít számukra. A jó kapcsolatot bizonyítja, hogy a VOSZK már most szerződésileg biz­tosította a jövő évre szóló megrendelését is. Említésre méltó az is, hogy az üzem ebben az évben önerejéből 40 ezer forint értékű beruházást hajtott végre, a műhely elé betonjárdát építtetett, a dolgozók részére öltözőszekrényeket vásárolt. Az Egység egyik legjobb Miklósnét Sülysápon, a hős fiú emlékét a község kegyeletté őrzi. Bogdán Flórián fényképe ott látható az iskolák falain és a tanácsháza folyosólyán is. Az árvízkatasztrófa színhe­lyétől nem messze eső Sápi utca, pedig nemrég Bogdáit Flórián nevét kapta. (krátky) • • Ünnepség, bál színházi est A járási művelődési házban augusztus 19-én este 6 órakor kezdődik az alkotmányünnep­ség, amelyen részt vesz a gyömrői „Rozmaring” tánc­csoport is. Ugyanezen a na­pon 20 órától 02-ig a Florida együttes játszik. 20-án este 8 órakor kezdődik a szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka „20 év távlatá­ból” címmel. Jegyek 12 forin­tos árban a művelődési házban kaphatók, ezenkívül Somodi- nénál (Árpád utca 28.), a főté­ri újságárusnál, a művelődési ház büféjében és a helyszínen. dolgozója idősebb Prekler Károly, aki úgyszólván min­den munkamenetről rajzot készít. A rendelkezésre álló gépeket és esztergakéseket ötletes módon átalakítja, ez­által a gyártási munkafolya­matot lényegesen lerövidíti. Ez a titka annak, hogy a jól összehangolt kollektíva évről évre egyre szebb ered­ményt mutat fel. (krátky) ÜNNEP - BÉNYÉN Szép ünnepség színhelye volt vasárnap délutána be­nt/« Népfront Tsz központja. Ünneplőbe öltözött felnőttek, gyerekek gyülekeztek az erio az alkalomra feldíszített, ün­nepivé varázsolt udvari gép­színben, várakozással foglal­tak helyet az asztalok mellett. Az ünnepi megnyitó beszédet Böszörményi András, a tsz el­nöke mondta, majd Stránszky György, a kihelyezett tanács vb-elnöke beszélt, ezután ke rült sor az összejövetel tulaj­donképpeni céljára: Vincze József, a megyei tanács kép­viselője kitüntetéseket adott át. A tsz három dolgozója mi­niszteri kitüntetésben része­sült, negyvenen kaptak „kiváló tsz-tag”, húszán pedig „kiváló dolgozó” kitüntetést. Az ünnepséget a község fú­vószenekara zárta — vidáman, remekül érezték magukat a részvevők. Monoron ma és holnap, Úriban 22—23-án játsszák A kis lovag című színes, magyarul beszélő lengyel történelmi filmet. Boci, boci, tarka Az üllői Kossuth Tsz büszkesége, az egészséges szarvasmarha-állomány Pesti Imre felvétele (pápay) Üllő—Gyömrő 4:0 (1:0) engedélyt keLl kérniük! (koblencz) NB II. Rosszul sikerült a rajt Vecsés—Középítők 0:2 (0:0) A siker a gyömrői fém * A 4

Next

/
Thumbnails
Contents