Pest Megyi Hírlap, 1970. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

8 MST HtCYF I 1970. AUGUSZTUS 3., VASÄRNAP VASZIL CONYEV : KOZMIKUS KORBAN Szobrászálmok ('SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS í IMMzi FRICSKÁZÁSOK! további két művemmel szeret­nék részt venni. Mikus Sándor műtermét most hagyta el Csortos Gyula síremléke. Augusztus X-én lesz 25 éve, hogy a színpad hagy mágusa elhunyt. — Jelképesen, egyik nagy szerepének, Lucifernek a jel­mezében ábrázoltam Csortost. Többször is láttam ezt az ala­kítását, s úgy éreztem: művé­szi munkájának leginkább ez lehet jelképe. Itt jegyzem meg, hogy közvetlenül mellette nyugszik a temetőben Petro- vics Elek, a Szépművészeti Múzeum hajdani igazgatója: a haladó művészbarát. Hányszor megtette, hogy összehívta a nagypénzű mecénásokat és be­jelentette a mit sem sejtő pénzemberek előtt: úgy tudja, megvásárolják ezt vagy azt a remekművet a múzeum szá­mára. A jelenlevők megtapsol­ták a meglepett mecénásokat, az újságírók megírták „nagy­lelkűségüket”s azok nem te­hettek mást, valóban megvásá­, v///////////////////////////////////////y rolták a műalkotást. (Ily mó­don szerezte meg a Szépművé­szeti Múzeum számára például a francia impresszionisták re­mekeit.) Ennek a kiváló em­bernek mindössze egyetlen korhadt fakereszt jelzi sírját, többet érdemelne. De Somlay Artúrra is gondolok: művész­egyénisége régen foglalkoztat, mint szobrászt. — Jövőre lenne száz eszten­dős Bokányi Dezső, a Tanács- köztársaság kimagasló egyéni­sége. Az őszirózsás forradalom idején, még siheder-fejjel hall­gattam a parlament előtt a le­nyűgöző szónoki tehetséget, így, mészkő mellszobra, ame­lyet a MÉMOSZ-székházban állítanak majd fel, mondha­tom, személyes ihletettségű al­kotásom. Majd 700 esztendeje adta át V. István királyunk a városi alapítólevelet Győr pol­gárainak. A Rába-partiak jö­vőre ünnepük az évfordulót.' Nyolcméteres bronz dombor-’ művem 33 alakja a győri vá­rosháza előtt hirdeti majd a város történetét a legrégebbi időktől a törökök kiűzésén át, a felszabadulás dicső nap­jaiig. TENAGY SÁNDOR: Nyolcsoros Marad végső kapaszkodóként csak a föld, a viz, a vas, a kő — íme, a boldog bizonyosság: megfogható és szerethető. íme, arcom, kezem, életem minden vonása rajta van — Szól a föld, a viz, a vas, a kő, hogy lássam s ismerjem meg magam. SAINT SÁNDOR: Csak annyit... Csak annyit adj, amennyit adhatsz; magad minden mikronnyi részét sejtjeimben jól raktározom. Bennem dacolsz az évek szú-hadával. S nem hullhatsz le mint fáról levél, a dérütötte, mert forgószélként ragadt az indulat fel és oda tett forró tenyeredre. THIER Y ÁRPÁD: Három emelet mélység HAJNAL (MTI foto) '/////////////////////// ANTALFY ISTVÁN; Sajnálj is egy kicsit... Igaz, hosszú volt utazásom, s közben nem tudtam enni sem, a kocsiban nagyon meleg volt, s ráadásul fájt a fejem. Olyan jó volt ismét belépni a kedves ajtón, küszöbön, alvók fejét megsimogatni (a képeslapot köszönöm!) Olyan jó volt melléd ülni, g s utamnak fáradalmait elmondani, szavad hallgatni, s hagytam; sajnálj is egy kicsit... § állomásról a csomagjaival egyenesen az építkezésre sie­tett. így is másfél órát késett. Mantu odament az állvány­hoz. Egy ideig szótlanul fi­gyelte Gráber munkáját, majd leparancsolta az állványról. A kezéből kivette a szerszámo­kat és bezavarta a szállásra. Mantu jelentést tett a főmér­nöknek. Gráber fegyelmit ka­pott és a külföldi csereüdül­tetésről is lemondhatott, amit a vállalat vezetői még a tél folyamán kilátásba helyeztek. Azóta nem beszéltek. B agi az állvány alá húzott egy kiszáradt malteros- ládát és rátelepedett. Sapká­ját levágta a téglahulladék­ra. A kannából vizet locsolt a nyakára, majd enni kezdett. Nagy falatokat aprított a ke­nyérből, és a főtt húsból. Evés közben a lába elé meredt. Erős, szőke álla keményen előreugrott. Büszke volt az áliára, amely azonban nem­csak férfias volt, de el is csú­fította az arcát. Mint egész délelőtt, most is az előző es­tére gondqlt: Gráber András az ágyán ült, és a csomag amerikai cigarettát forgatta a villany alatt, amit Bagi hosszas mászkálás után a pá­lyaudvari trafikban szerzett. — Ezt magának adom — is­mételte Bagi elvörösödve. — Minek ez nekem? —kér­dezte Gráber bizonytalanul, és a fiatalemberre pillantott. Szobrászművészeink többsé­ge a nyári hónapokban sincs szabadságon: a műtermekben pattognak a vésők, művészi formát ölt a gipsz. Készülő és most született alkotásaikról kérdeztük meg Pátzay Pált, Somogyi Józsefet és Mikus Sándort. Pátzay Pál műtermében a Kenyérszegő két és fél méteres szoboralak­ja fogadja a látogatót. — Még a húszas évek köze­pén történt, kölyökművész ko­romban, hogy Szegeden ba­rangolva, valami különleges, szinte ódái illatra lettem fi­gyelmes. Nyomon követtem: a kenyérpiachoz vitt az út. Tes­tes asszonyok szelték a tanya­világban sütött, tiszta búza­lisztből dagasztott kenyeret. Dunántúli ember vagyok, és ott kisebbek is a kenyerek, meg rozzsal is keverik lisztjét, így persze, illatuk is más. Meg­kapott az új élmény: nyomban csináltam egy vázlatot, de a háború alatt megsemmisült. S most, évtizedek múltán vala­hogy feltámadt bennem az emlék, s csak úgy, a magam kedvére megszületik a Ke- nyérszegő-m. Gyóni Géza portréja a másik új munkám: Békéscsabán állítják majd föl. És megkért a főváros is: kom­ponáljak a várba illő, játékos vízikutat — bronzból. Ez kö­vetkezik hát a sorban. Somogyi Józsefet a Bartók-évforduló foglalkoz­tatja. — Fővárosi emlékművet ter­vezek korunk, nemzetünk egyik legnagyobb egyénisége, Bartók Béla tiszteletére. A vívódás, gyötrődés, a gondolko­dás, tervezés, egyszóval az ér­lelés állapotában vagyok, hi­szen a műnek többnek kell lennie, mint egyszerű kép­másnak. Szeretném mindezt emlékművemben is kifejezni, amit a bartóki életmű szá­munkra jelent. — Közben készítem Vesz­prém városának új díszkútját; a három és fél méteres bronz­kompozícióban elsősorban a játékosságra törekedtem. Ba- latonöszödre kerül másik mű­vem, melynek két alakja a víz jelképes szerepét idézi a múlt és a jelen találkozásában. Az őszi, jubileumi felszabadulási képzőművészkiállitáson pedig Ám de a vackorosok az op-] portunisták gerinctelenségévelj szegték meg a szerződést. Egyenként szállingóztak át j a száraztésztások drótkerítés-] sei körülzárt üdülőjébe. Drót- ] vágó ollóval törtek maguknak] utat, s a nyitott ablakoknál] helyezkedtek el, félig guggoló! testhelyzetben, mint potyané-! zők. A borsosok összedugták aj fejüket. — Hohó, ez nyílt szerződés-] szegés. Törünk mi borsot az] orrotok alá. Nem pingpongoz-! hattok ti se! — hetvenkedtek ] és bezárkóztak fűszeres magá- j nyukba. — így is jó — válaszoltak a ] vackorosok. — De ti se láttok] többé hongkongi zsebsakkot. ] Fölverheti a gaz a kertet az] ablakokig, nincs fűnyírás, még! utószezonban sem. — Befelej mosolyogtak, nem szívták j mellre a fenyegetést. Összedobták. a p£nzt, vá- S sároltak pingpongasztalt, j csapkodták a labdát még! holdfénynél is. Nagyokat vi-j hároztak, ha melléütöttek, ] mint szilaj kiscsikók, ha za-i bostarisznyát szimatolnak. Al- ! vásról szó se lehetett. A zseb- ] sakkot különleges zárú és jel-] zőberendezésű páncélszek- ] rénybe rejtették. A borsosok már csak kiadós] holdfogyatkozásban remény-S kedtek, vagy jó étvágyú ko-! mondorban, hogy az majd két- ] téharapja a labdák De zseb-] sakkot mégse vásároltak, ezt] önsanyargató riposztnak szán-S ták. Dacosan malmozni kezd-! tek. Hunyadi István ■' És mit ad a természet?! —] Időközben, csodák csodája, az] ötletemet elorozva, Timovó- ] ban megnyitottak egy „Biszt- ] rót”, ahol nem kell várni. Éppen ezért én meg fogom! őket viccelni! Fülön fogom ét-] termeink egyik főigazgatóját! és elküldöm hozzájuk! így) majd kiderül, hogyan oroztak! el egy idegen ötletet... ! (Bolgárból fordította: Sigér Imre) ] ä „Bisztróba”, sorba lséül áll­ítod. Azután várná kell a pénz­tárnál. Miután végne-valahára a kezedben van a blokk, várnod kell, amíg felszabadul egy asz­tal, ahová leülhetsz. Ha már van asztalod és szé­ked, és le is ültél, akikor vár­ni kell, amíg a pincémé elve­szi a blokkot és utána, amíg kihozza a kért menüt. Kozmikus korban élek. Gondolataim 300 ezer kilo­méteres óránkénti sebességgel száguldanak. Ahhoz, hogy megvalósíthas­sak mindent, amit kigondol­tam, nagyon-nagyon kell siet­nem. De minden áldott pillanat­ban, minden egyes lépésnél hátráltatnak. Bemegyek a tej ivóba regge­lizni — várni keil. Az étkezdében az ebédre — várni kell. Vacsorázni akarok — várni kelL De nekem nincs időm. Végül is addig törtem a fe­jemet, míg ki nem találtam egy olyan éttermet, ahol nem kell várni. Ezt pedig úgy hív­ják, hogy „Bisztró”, ami azt is jelenti, hogy bisztró — azaz gyorsan. — szolgálnak ki. Miután a „Bisztró” tervet kigondoltam, azonnal eü is vit­tem és átadtam az újítási és találmányi hivatalnak. A „Bisztró” egy igen ötletes és főként gyorsan kiszolgáló étterem, előre elkészített éte­lekkel, ahol egy perc alatt ki­adják a kávét, a vajas kenye­ret Te gyorsan felhajtod a kávét lenyeled a vajas kenye­ret és már száguldasz is 300 ezer kilométeres óránkénti se­bességgel, hogy utoléred saját: gondolataidat Újításomra 20 év múlva kaptam feleletet: „Az ön újítását elfogadták. A közeljövőben meg is való- ] sulinak tervei.” És természetesen meg is i Valósultak. A „Bisztró” kifogástalanul j működik. Egy perc alaitt megkapod aj kávét j Egy perc alatt megkapod aj Vajas kenyeret De...' i De azért, hogy bejuthass a ; Áz AB I mérkőzés televí- : zióközvetítésével tört ki a csa- ] tározás a gyógyfürdő üdülői ]közt. A Száraztészta-Rój tozó ] Vállalatnak volt egy vadonat- j új Favorit készüléke, amit ko- j romagyémántként őrzött ille- i téktelen betolakodóktól. A : Törökbors-Aszaló Vállalat há- ;rom futballrajongóját is kites­sékel tók: — Sajnos, gondnokváltozás |van, nélküle nem intézkedhe­tünk. A borsosok összenéztek. — Rendben. De maguk se j jöhetnek át pingpongozni. Le­szereljük a hálót és elzárjuk az ütőket Pillanatnyilag elképzelhe­tetlen volt súlyosabb megtor­lás, mivel a tésztások ugyan­csak kedvelték ezt a sportot Sőt. További bosszantásra új­szerű fricskát eszeltek ki, s a Vackomemesítő dolgozóival szövetkeztek. Nekik fűnyíró gépük volt és egy eredeti hongkongi zsebsakkjuk. Se sakk, se fűnyírás az irigy tésztásoknak. A frissi­ben kelt kultúregyezményt kölcsönös aláírásokkal hitele­sítették. Egyék csak meg a tésztájukat televízióval együtt a tésztások. — Ügy kaparná a torkomat, mint a falevél. Gráber a házak iránti ösz­tönös szeretettel született a világra. Csak egy pohár jó italra volt szüksége, és már el is érzékenyült a nagy épü­letektől. Az apja kőműves- mester volt, s egy ideig úgy látszott, hogy átveszi tőle a céget, de egy nagy családi veszekedés után otthagyta a családját, megnősült, és ide­jött a vállalathoz. Ez húsz éve történt. Annyira régen, hogy ha egyszer-egyszer arra gondolt: talán jobb volna átmenni egy másik vállalat­hoz, csúszós bizonytalanság fogta el és nem tudta elkép­zelni, hogy mihez kezdene a többiek nélkül, akikkel évek óta együtt dolgozott. Grá­ber észrevette, hogy Bagi na-r gyón a kedvébe akar járni, de még nem tudta eldönteni, hogy örüljön-e ennek, vagy jobb volna valami módon el-, hárítani. Bagi lendületes, törekvő fiatalember volt, s valóban, egy idő óta szeretett volna Gráber Antal kedvében jár­ni. Égett a tettvágytól, és gyakran eltűnődött: mit kel­lene tenni azon kívül — amit tesz. Gráber úgy döntött, hogy eladja otthon a házát, és családjával ideköltözik a városba. A vállalat vezetői őszre ígérték neki az üzemi lakást. Három hete elsőként Gráber lánya jött el a csa­ládból városnézőbe. A vélet­len úgy hozta, hogy Bagi az öreggel és a lánnyal töltötte az egész vasárnapot. A fiatal­ember azóta sokat nyugtalan­kodott, minden este, de nap­gyobb pénzösszeg elsikkasztá- sáról sugdolóztak, de biztosat senki sem tudott. A legna­gyobb meglepetést mégis az okozta, amikor Mantu a vál­lalat igazgatójától háromnapi gondolkodási időt kért, és en­nek leteltével azt kérte: hadd maradhasson az építkezésen, mint kőműves. A leváltás után ott akarta hagyni a vállalatot, de csak más városban tudott volna elhelyezkedni, és ezt nem te­hette meg. A felesége huszon­három éve béna volt a lá­baira. Mantu viselte a gond­ját, ő takarított, főzött, mos­datta és ápolta. A huszonhá­rom év alatt egyszer se hagyta éjszakára egyedül az asszonyt. Mantu mindennap hajnalban kelt, késő este még a fészer­ben dolgozott szerszámaival. Nem tehetett mást, az épít­kezésen maradt. Reggel hét­kor felkapaszkodott az áll­ványra, s dolgozott estig. Nem kérdezték és ő nem beszélt. Mindenkire elutasítóan nézett vissza, egyedül Gráber And­rás tekintetét kerülte el. Az építkezés első heteiben, ami­kor még ki sem alakult kö­zöttük a szokások rendje, tör­tént közöttük egy súlyos eset. Gráber családja távoli vidé­ken lakott és kéthetenként utazott haza hozzájuk. A vo­nat azon a hétfőn sokat késett visszafelé és Gráber — aki az úton unalmában alaposan be­ivott az étszolgálatosnál — az A kőművesek egész dél­előtt kínlódtak a nagy meleg és a kegyetlen tempó miatt, amit magukra erősza­koltak. Tizenegy óra után már ide-oda szédelegtek, és alig várták, hogy a bérelszámoló megszólaltassa az elektromos csengőt, amely az ebédidő kezdetét jelezte. A negyedik szint még alacsony falai la­pos, kényelmetlen árnyékot adtak, a nagy hőség elől így a legtöbben lehúzódtak az al­sóbb emeletek hűvösébe ebé­delni. Fent csupán ketten marad­tak. Mantu a teherlift mellett egy keskeny, poros árnyékban keresett magának helyet. Erős szálú haja a sapka alatt átizzadt, a csíkos ing rátapadt a testére. Várt egy darabig. A kéménynél észrevett egy jobb helyet, de nem volt kedve újból feltápászkodni. Piros, zománcozott edényét a térdére vette, és egykedvűen, lassú rágással enni kezdett. Mantu a második szint be­fejezéséig munkavezető volt az építkezésen, de akkor tör­tént valami, amiről csak a vál­lalat vezetőinek volt tudomá­suk. Mantut egyik napról a másikra leváltották. Az em­berek sok mindent beszéltek azokban a napokban. Egyesek azt mondták, hogy a családi házát lopott anyagból építette a kertvárosban, mások na-

Next

/
Thumbnails
Contents