Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-19 / 168. szám
1970. JÚLIUS 19., VASÁRNAP ““kJÜHop 3 Kongresszusi versenyben Ä házgyár monológja A házgyárról már azt is el tudom képzelni, hogy beszél. A III. számú házgyár Dunakeszin, legalább három nyelven beszél, mert szovjet típusú, de nem tisztán, ugyanis beházasították a dán Nielsen- Larsen féle típus tapasztalatait is, s mindezt a mi magyar sajátosságainkhoz alakították. Ezek után beszéljen a házgyár — magyarul. AZ ELŐZMÉNYEK Már a próbaüzemelések elején — amikor még fogalmam sem volt, hogy kik és milyen emberek fognak bennem dolgozni —, 1969. július 23-án megalakult az első brigád, Fényi Zoltán vezetésével. Ügy látszik, korai volt izgulnom. Az embereket után.ozva elsősorban saját magam miatt aggódtam, mivel több mint 800 millióba kerültem, s féltem az embereiktől, akik közül kevesen értettek hozzám. De a Fényi-brigád szocialista szerződését elolvasva megnyugodtam, mert megtudtam: a brigád megismerteti az új dolgozókkal a szigorú és modem technológiai előírásokat, betanítja az egyes munkafázisokat, és felhívja a figyelmet a gyártást könnyítő fogásokra. Fellépnek a hiányzók és a későn jövők ellen, sőt, aki a brigádból ilyesmire vetemedik, azt két hónapra kizárják. Aztán munkavédelmi őrséget szerveznek, és a legjobb tudásuk szerint igyekeznek a munkavédelmi eszközöket felhasználni. Becsületesen betartják a technológiai utasításokat és állandóan biztosítják a megfelelő betonmennyiséget — betonozok lévén. Kölcsönös kell, hanem érteni a technológiához. NYUGTALANÍTANAK Persze néhány dolog hátráltat és ilyenkor nagyon dühös vagyok. 260 féle anyaggal dolgozom, betontól a csempén át a fürdőszoba-piperepolcig. Ha csak két alapanyag hiányzik, mondjuk csak 258 van, akkor egy szalag leáll és elmarad, én pedig dühöngök.* A legtöbbször a cement hiánya j hátráltat, sokszor pvc-huzal j sines, esetleg csempe, vagy , kádelötétlemez. Tegnap például két T-elemet nem tudtunk átadni. Idegrohamot kaptam, megnyugvásul elővettem néhány diszes brigádnaplót, olvasgattam, visszanyertem lelki egyensúlyomat, mert rájöttem, hogy bizony ebben nem az én embereim a hibásak. Sokszor nyugtalanít, hogy még mindig nem tudtuk feltölteni a létszámot. A tervezett munkaerőnek csupán 65 százalékát állítottuk munkába. 650 fizikai dolgozónk van. Legalább 200 ember kellene még. Pedig nem keresnek rosszul, annyit itt is kapnak, mint a hagyományos építkezéseken. Már buszokat is beállítottunk, amelyek a környező községekből és viszsza szállítják dolgozóinkat. Mégsincs elég jelentkező, főleg segéd- és betanított munkásnak. Talán majd ősszel, amikor a nyári munkáknak vége. Az újak nehezen tanulnak bele az én sajátosságaimba, a modern, szokatlan munkafolyamatokba. Ezért örülök, hogy a kongresszusi felajánlások másik fő szempontja — a lakások számának növelése mellett — betanítani a kezdőket. TÉLEN IS.„ Végül elárulok egy titkot, ugyancsak magyarul — de mondhatnám oroszul és dánul is — mégpedig: nálunk télen is lehet versenymozgalmat indítani ugyanolyan feltételekkel, mint tavasszal vagy nyáron, viszont a hagyományos építkezéseken nem, mert ott ugye a hidegben nem köt a beton meg a malter — nálunk, az üvegfalú csarnokban köt. Tehát mi télen is annyi munkással dolgozhatunk, any- nyi anyagot használhatunk el, ugyanúgy versenyezhetünk, mint nyáron. Ezért aztán a versenyszellem is folyamatos. A beszélgetést befejeztem, vár a munka, illetve a rádió- felvétel. Mondtam, hogy sztár vagyok. — berkovits — Marko Bulc látogatása Fock Jenőnél Marko Bulc, a jugoszláv szövetségi végrehajtó tanács tagja, aki a JSZSZK kormánya nevében részt vett Kiss Árpád elvtárs temetésén, részvétlátogatást tett Fock Jenőnél, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökénél. Kíséretében megjelent Géza Tikvicki jugoszláv nagykövet. A hattyúk tava — a Margitszigeten is A szegedi vendégszereplés után három estén — július 25-én, 26_án és 28-án — a fővárosi közönség előtt is bemutatkozik a Novoszibirszki Állami Opera- és Balettszínház balettegyüttese: a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon adják elő Csajkovszkij: „A hattyúk tava” című három- felvonásos balettjét V. Vinogradov új — Budapesten még nem ismert koreográfiájával és betanításában. Beérett a sárgadinnye A kiskunsági homokon beérett a sárgadinnye. Az első szállítmány a kiskunfélegyházi termelőszövetkezetekből érkezett a felvásárlótelepefcre. Vezetőségválasztás előtt: Portré — háttérben Gyál segítségnyújtási szerződést kötöttek a tmk-vai és szocialista megőrzésre átvették a gépi berendezéseket. BEFUTOTTAM így aztán nagyobb idegeskedések nélkül viseltem a próbaüzemelések terheit, különösen, amikor kiderült, hogy a jubileumi és a kongresszusi versenyek még nagyobb fontosságot tulajdonítanak majd nekem, illetve ahhoz, hogy minél több lakást gyárthassak. Mert kérem, képzeljék magukat az én helyeimbe: sztár vagyok, akiről a lapok állandóan írnák, a rádió beszél rólam, a tévé bemutat. Tehát befutottam — az emberek miatt. Mert az embereknek lakás kell. Sokáig leszek még sztár, s mint ilyen, állandóan fejlődnöm kell. KIHASZNÁLNAK Az év elején, március 27-én felavattak, akkoriban naponta 2,2 lakást gyártottam. Ma már S,6-nál tartok, az év végére pedig 15 lakást szeretnék naponta átadni. Ezért is köszönöm, hogy a versenyfelajánlásokat az éves tervre koncentrálják, amely jelenleg 2500 lakást jelent. 22 brigád szerveződött rövid idő alatt, a legjobban a betongyári, a vi- zeskabingyártó — vagyis fürdőszoba —, az asztalos, a műszerész és a tmic-brigádok dolgoznak. S a kongresszus alkalmából olyan felajánlásokat tettek, hogy lehetőségeimet teljesen kihasználják. Mert én 15 nap alatt elkészítek 150 lakáshoz szükséges mindenféle elemet, ezeket csak a helyszínre kell szállítani és ott összeszerelni. Itt van például az Osztya- penkó komplexbrigád, amely Péter János vezetésével felajánlotta, hogy lehetőségeimet teljesen kihasználja — csak így egyszerűen. Tudják, hogy milyen nehéz, jelentős és sok ez a felajánlás? De ahogy nézegetem ezt a brigádnaplót, elképzelem, hogy ígéretüket be is tartják. A brigádtagok, csupa erőteljes fiatalember, akik munkaruhában és védőöltözetben úgy festenek, mint egy rohambrigád. Itt elsősorban nem is rohanni A házak nagy része új. De látszik, érződik, szerényebb igénnyel épültek. A kerteket gondosan ápolják. De a vonalzóval húzott, többnyire járdát- lan utcák, nagyon porosak. A tereken giz és gaz. A balt kevés. És nem találod a centrumot. Ez Gyál. Kristóf Eszter községi párttitkárral beszélgetek. Életéről, és Gyálról. Egyedülálló asz- szony, nyugdíjas édesapjával, édesanyjával, érettségiző fiával, saját házukban él. A község meg élete, régóta összefonódott. Öt éve került egyik általános iskolájukba, történelemtanárnak. Azelőtt a Borsod megyei Karcsa községben tanított. Alig több mint fél esztendeje függetlenített párttitkár — nehéz volt megválnia osztályától, mely akkor ért a nyolcadikba. A település gondja rengeteg, — az egyik legproblémásabb község a megyében. Bár működik itt száznyolcvan taggal egy termelőszövetkezet, a Dózsa — helyben született paraszti lakossága, régi falumagja nincs. Alapjait a huszas években rakta le Károlyi István parcellázása — szegény emberek bankhitel révén olcsó telekhez juthattak. Az első építkezők: a Károlyi-, a Jalich-birtok zsellérsége és Budapestről kiköltöző munkások. A lassan növekedő település negyvenötig Alsónémedi- hez tartozott. A felszabadulás után mind nagyobb hullámokban érkezett a lakosság. Ma tizenötezren élnek itt, köztük rengeteg drága albérletben, vagy külterületen, engedély nélkül emelt házakban. Gyál a közelmúltban nagyközség lett. Zömmel az a társadalmi réteg tölti meg a községet, amdly iránt, most a legnagyobb felelősséggel tartozunk: a munkásosztályba nem rég, vagy épp újonnan érkezett emberek, a munkásságnál!: hagyományt még ki nem fejlesztett, a városias életmódba erős gyökereket még nem eresztett része. A tizenötezer ember nagy része persze megállapodott életet él. De az egyik általános iskolában például a gyerekek húsz százaléka veszélyeztetett környezetben nevelkedik — s itt nem könnyű a másik nyolcvan százalékkal vigasztalni magunkat. Hiszen itt vannak az ötszáz forintos albérletben élő családok, akiknek ilyen körülmények között keli — építkezésre gyűjteni. Itt az albérlőknek az a része, amely nem is akar e vállalkozásba fogni. „Jó így. Mégiscsak pestiek lettünk”. (!) Itt azok a fővárosba dolgozó bejáró anyák, akik — bölcsőde nincs, az óvoda csak száztíz férőhelyes — tíz, tizenegy órákra is rázárják a lakást három, négyéves vagy még kisebb gyermekeikre. De az egyik iskolában a felső tagozatú napköziben a létszám már betöltetlen — a szülők építkezésre, bútorra spórolnak. S Gyálon, az elenyésző arányú, termelőszövetkezetben érdekelt családot kivéve, nincs háztáji föld, alig van mellékes, kertből, házkörüli gazdaságból származó jövedelem — a község: munkástelepülés. Mit kapott, épített? Szinte csak a legelemibb igények kielégítésére jutott. A villany- hálózatra, s két új iskolára. Mi kellene legjobban? Egy — legyen bármilyen szerény —, művelődési ház. Bölcsőde, óvoda. Helyi munkaalkalom, nőknek. S nagyon kívánatos lenne, de ez már nem anyagi követelményt — hogy rátaláljanak a közösségi, társadalmi élet lakosságot, községet ösz- szemelegitö, megélénkítő formáira. De nézzük, mit várhatnak a közelebbi jövőtől, először, anyagi természetű dolgok megvalósulásában? Kiemelt felsőbb támogatásban a hirtelen feldúzzadt község nem részesül — és hiába a sajtó figyelemkeltése', hiába számos interpelláció, még mindig nem részesül... (Ide kívánkozik, hogy felállítsuk a paradoxont: közben Gyálon összesen három kocsma, két kocsmasze- rűen üzemeltetett eszpresszó és sok gebines kis italmérés működik. Hogy igény van rá? Szerény könyvtáruk is igen látogatott — erre is van igény.) A községfejlesztési alap pedig csak évi négyszázezer forint: a termelőszövetkezet ebbe ötezret fizet, egy tsz- közi építőipari vállalat meg éppen semmit, s tudjuk, a nemrég letelepedett lakosság is jórészt mentesül az adózástól... Most itt lenne az újabb alkalom egy nagy jelentőségű állami támogatásra: ha a helyi Vas- és Vegyesipari Ktsz anyagi segítséget kapna, a további terjeszkedésre, építkezésre, beruházásokra — sok gyáli asszonynak teremtődne ezáltal közeli munkalehetőség. Talán... És a közösségi élet megélénkülésében? (Ami persze nem várakozás kérdése.) Pár évvel ezelőtt az egyik tanácsvezető jelölését népfrontszervezetük ellenezte, a járás pártolta: a járás támogatása döntött... Általában több helyi kezdeményezésre, s ezek jobb felkarolására volna szükség. A százöt községben élő, dolgozó kisiparos — szierveze- tileg az ócsai központhoz tartoznak — most „alakíthatott egy itteni intéző bizottságot”. (!) Rögtön kedvük támadt, hogy építsenek maguknak egy székházat, amelyet egyéb rendezvényekre, másoknak is szívesen kölcsönadnának — hamarosan hozzá is fognak! A KISZ-esek most támogatást kapnak, hogy az egyik kastélyromot lebontsák: anyagából Ifjúsági házat építenek. A Lenin-centenárium alkalmából kommunista vasárnapot tartottak: parkosították, gyermekjátszótérnek rendezték be az egyik területet. Társadalmi ünnepségeik is megélénkültek az utóbbi időben a községben. Az árvízkárosultak segítésére életre- kelt megmozdulások ugyancsak összekovácsolták a lakosság egyik, másik részét... Minderre azóta került sor, hogy Kristóf Eszter új beosztásába került Nem áltatja magát, tudja, hogy csak a kezdeti lépéseknél tartanak. S nincsenek sokan a községi alapszervezetekben: mindössze százkilencvenketten — és kevés köztük a fiatal. Az üzemekben tevékenykedő fiatalabb kommunistákkal, s a lakosság összes más részével megtalálni, megteremteni a kapcsolatot — ez már a jövő feladata számára, számukra. Padányi Anna Csodálatos csodálkozás Évről évre azon csodálkozom, hogy egyes illetékesek csodálkoznak. Egyes illetékesek pedig gyakran ámuí- nak el; ki várt ily hatalmas (más évben: ily közepes) gabonatermést? Ki gondolta volna, hogy ekkora meny- nyiséget (sokat vagy többet) kell tárolni? Ki számíthatott ilyen gyors (vagy lassú) érésre? Évről évre azok az illetékesek „csodálkoznak”, akiknek nem szabadna csodálkozniuk azon, hogy egyre gyakrabban jó a termés, egyre több tárolótérre van szükség, egyre több jó gép kell a földekre. Persze igazából nem is csodálkoznak ők, hiszen e „véletlenek” — a szükségszerűség megjelenési formái — gyakorta ismétlődnek, szinte már számítani lehet rájuk. Az önmentő csodálkozás csak a környezetnek szól: a „csodák” még az ő előrelátásukat, szakértelmüket is le- f egy vérzik. Nézzünk egy csokor „csodát”. Pest megyében 120 ezer' holdon gépek végzik a betakarítást — ez csoda jó dolog — mindössze 8—9 ezer holdon kényszeríti a szükség a gazdákat, hogy a kaszákhoz nyúljanak. Mintegy 460 kombájn jár a búzatáblákon — e szám fölött is elégedetten csodálkozhat az ember. Azt azonban senki sem veszi csodának, hogy ezek a kombájnok le-Ieállnak: van. amikor fél órára, van, amikor napokra. Az ok: lerob- banás! Pedig a termelőszövetkezetek anyagbeszerzői csodával határos szorgalommal járják az országot. Száz-kétszáz kilométereket utaznak egy gumitömlőért, egy szegért, csavarért, szelepért. A filléres alkatrészekből így lesznek forintos, tíz- százforintos „jószágok”. Persze csak akkor, ha egyáltalán kaphatók, mert csodára meg az anyagbeszerzők sem képesek. A megye termelőszövetkezetei általában nem ámulnak el az alkatrészhiány láttán. Csodavárás helyett saját műhelyeikben eszkábálják a hiányzó alkatrészeket. Sok munkával, általában drágábban — de van-c drágább forintban, mint az aratáskor álló gép? — és a szakemberek már szerelik is be a „pótalkatrészt”. Csakhogy ezek élettartama természetesen kisebb, mint a gyári alkatrészeké, ezért menet közben újra és újra csődöt mondanak a gépek: a kör bezárult! A megye közös gazdaságainak tíz százaléka nem is rendelkezik megfelelő gépkarbantartó-műhellyel, így még a toldozás-foldozástól is megvan fosztva. Minisztériumok, tárcaközi bizottságok, külkereskedelmi szervek koordinálják munkájukat, tervezik az alkatrészhiány megszüntetését — de a csodálatos megoldás még várat magára. Számítani kell, hogy egyre gyakrabban jó a termés, egyre több jó gép kell a földekre. Azon szeretnénk végre jólesően csodálkozni, hogy nemcsak a gazdaságok viselik szivükön a betakarítás munkáját, hanem mindazok a cégek, amelyek a mezőgazdaság „szállítói”. De csodálatos dolog lenne, s milyen elismerően csodálkoznánk! F. P. HOTEL AERO A Ferihegyi repülőtérre vezető út mentén az elmúlt héten átadták rendeltetésének Budapest új szállodáját, a Hotel Aerót. (MTI Foto — Bara István felvétele — KS) Matriarcliátus Kistokajnál Több mint félszáz, a X. században elhantolt sírt tártak fel a miskolci Herman Ottó Múzeum régészei, K. Végh Katalin és ár. Kemenczei Tibor régészek egyhónapi ásatás során a Kisfokaj melletti homokikőbányá'ban. A felszínre hozott sírok zömmel női temetkezések. Az épségben maradt csontvázak mellett a kutatók eredeti állapotban találták meg a ruhadíszekül szolgáló ezüstvereteket, a több centiméter vastag, áttört díszítésű, ezüst karpereceket. A régészek szerint a női sírok gazdag melléklete arra mutat, hogy matriarchátusi törzsközösség élt ezen a vidéken. i * I I
