Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-12 / 162. szám
4 ‘“*JCírhm 1970. JŰLIUS 12„ VASÄRNAP Veszélyben a gazdag termés Málnaszüret - gondokkal Nyilatkozik a szakember EMBERSÉG KERESTETIK! Félidőnél tart a málnaszüret az ország legnagyobb ültetvényein, az Ipoly völgyén, Nagymaros és Kösd környékén. A termés meglehetősen gazdag, a minőségre sem panaszkodhatnak a szakemberek, mégis komoly gondok árnyékolják ezekben a napokban a szüre- telők örömét. Az Észak-Pest megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége, amely fennállása óta egyik legfontosabb feladatának tekinti a bo- gyósgyümölcsűek termesztésének fejlesztését, és természetesen a gazdaságok érdekvédelmét, a Váci Járási Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályával rendkívüli tanácskozásra hívta össze a hét végén a „málnás” gazdaságok képviselőit. A találkozón a málnaszüret legfrissebb, negatív tapasztalatait, majd ezek megoldásának lehetőségeit vizsgálták. Megkértük dr. Merényi Károlyt, a szövetség titkárát — úgy is, mint a bogyósgyümöl- csűek közismert szakemberét —, tájékoztassa lapunkat a gazdaságokat, a felvásárló és feldolgozó ipart, de közvetve a fogyasztókat is érintő témáról. — Mi indokolta a rendkívüli tanácskozás összehívását? — Mindenekelőtt a nagyarányú romlási veszély. Sok ezren szedik most a Dunakanyar ültetvényein az éréshez alkalmazkodva hajnaltól napestig a kényes gyümölcsöt. Az összegyűlt árut azonnal el kellene’ szállítani, erre azonban nincs lehetőség, mert kevés a teherautó. A napi szedést, ahhoz, /hegy ne érje károsodás, 0 futkos hőmérsékleten kellene tar- >tani. Erre azonban álmukban sem gondolhatnak a gazdaságok vezetői, hiszen a körzetben hűtött tároló nincs, a reggel leszedett áru délutánra már alaposan megsínyli a nagy meleget. Szomorú látvány, hogy a gyönyörű, guruló málMég lábamban az egész Oberhof, tüdőmben a fenyvesek illata, szívemben a jól sikerült játékok öröme, a nagyszerű emberék emléke. Pedig eltelt már néhány nap azóta, hogy Suhl megyében jártam. A Freies Wort kedves szerkesztője, Helmut Linke hívott meg egyszer személyesen, amikor áprilisban itt járt nálunk, Pest megyében, a Suhl megyei pártmunkás küldöttség tagjaként, hogy ők is velünk ünnepeljék nagy jubileumunkat. Azután, még egyszer — óh német alaposság és pre- cízség — egy később látogatóban nálunk járt német újságíró kollégával is megismételtette a szíves invitálást. 'És ismét mégegyszer, harmadszor — no, lám három a német igazság is — egy táviratban kérte, el ne felejtsem az ő hagy ünnepüket, mármint az újságét, a Freies Wort-ét, amelyet június 20-án és 21-én rendeznek Suhlban Pressefest nából hogyan válik néhány óra leforgása alatt törődött, már csak ipari célokra alkalmas nyersanyag. Ráadásul ez még komoly értékcsökkenéssel is jár, az ilyen áruért jóval kevesebbet kap a termelő. A veszteség egyaránt éri a gazdaságokat, a tagokat és persze, a felvásárlókat is. — Hogyan lehetne ezt elkerülni? — Ez a nyár is bizonyítja, hogy átmeneti hűtött tárolók, illetve a gokat emlegetett hűtőlánc nélkül egy ilyen hatalmas málnáskörzet nem tudja nagyobb veszteség nélkül leszüretelni a termést. Igen ám, vethetné valaki közbe. Dunakeszin épül a Dunakanyar legnagyobb hűtőháza, aztán ott van Csepel is. Erre szükség van, de önmagukban véve nem oldhatják meg a Börzsöny-vidék gondjait. Javaslatuk? — A területi szövetség és a gazdaságok vezetőinek véleménye szerint legalább két helyen, Perőcsényben és Kösd környékén kellene sürgősen építeni átmeneti hűtött tárolót. Nem titok, hogy a gazdagságok csupán a saját anyagi erejükből erre képtelenek. A beruházási összeg felét azonban elő tudnák teremteni. A másik felét viszont a velük szerződéses kapcsolatban álló konzervgyárak, a hűtőipar és a MÉK biztosíthatná. Annál inkább, mivel közös érdekről van szó, nekik sem mindegy, milyen árut kapnak. Csak így, a termelők és a feldolgozók szoros együttműködésével tudnák elkerülni a jövőben az ideihez hasonló helyzetet. — Milyen egyéb gondok nehezítik még a jó termés ellenére az idei málnasze---zont?-—á----Az éíőbbi témával szorosan összefüggő gondunk a szállítóeszközök hiánya, de különösen az elhanyagolt, rossz, rázós utak. Igaz, hogy a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium kérésünkre a téli felfagyás okozta gödröket, kátyúkat a szezon elkezdéséig betöcím szó alatt. A meghívásnak, ha egyszer hívnak is, eleget tettem volna. Szívesen utazom Suhlba, oda, ahol egyszer már jártam 1967-ben, a Pest megyei pártmunkás küldöttség egyik tagjaként. Kedves város, nagyon szép, hegyek övezte, fenyvesekkel borított gazdag megye. És mint mindenütt a világon, itt is a legérdekesebbek és a legkedvesebbek az emberek. Ahol a vándor egyszer már járt, ahol jól tartották étellel, itallal, ahová az ember szép emlékei kötik, oda szívesen tér vissza, sőt egyfajta szép nosztalgiával és örömmel utazik az ember. Pedig Suhl és Budapest között vonaton és autón a távolság több mint ezer kilométer. És szívesen utazik az ember az NDK-ba akikor is, ha egy hónapon belül másodszor látogat oda. Idén először, tehát korábban tavasszal, a szép májusban jártam, jártunk az NDKmette, de a gépkocsivezetők a megmondhatói, hogy ez nem elegendő. Változatlanul sok vitára ad még alkalmat a tagok és a gazdaságok, de a felvásárlók között is a göngyöleg. Ha nagy a meleg — mint ezekben a napokban —, a faláda kiszárad, veszít súlyából, eső idején viszont magába szívja a csapadékot. Egyetlen módon lehetne ezen szerintünk segíteni, ha a Göngyölegellátó Vállalat rátérne a korszerű műanyag rekeszek alkalmazására. Persze, tudjuk, hogy ez is rengeteg pénzbe kerül, ám a kiselejtezett göngyölegek helyett mégiscsak a tartósabb és célszerűbb műanyag kellene. — A tanácskozáson az úgynevezett több csatornás értékesítési rendszerről is sok szó esett. Nem vitás, ez a rendszer összehasonlíthatatlanul jobb a réginél. Gyümölcsözőbb együttműködés alakult ki ennek révén a termelő gazdaságok és a feldolgozó vállalatok között. De még gyakran előfordul, hogy a felek nem tartják be a játékszabályokat, nem teljesítik minden esetben a szerződésben vállalt kötelezettségeiket. Hangsúlyozom, ez mindkét félre vonatkozik. Ebből is le kell hát vonniuk a tanulságot az egymással üzleti kapcsolatban álló feleknek. A területi szövetséghez tartozó gazdaságok tavaly már 80 millió forint bruttó árbevételre tettek szert a bogyósgyü- mölcsúek termesztéséből. Sajnos, több millió forintra rúg az az összeg, amit a hűtött tárolók hiánya, a hiányzó hűtőlánc vagy a rossz utak elrabolnák a bevételekből. Á gazdag, de mégiscsak gondot okozó idei ■málnaszüret figyelmeztet: sürgősen cselekedni kell! Ehhez pedig, úgy gondoljuk, jó alapként kínálkozik a területi szövetség javaslata. ban. Mik hát most már először erről az útunkról is néhány szót ejteni, és csak azután visszatérni Suhlba. Drezdába, a kettős ünnep utáni első hétköznap reggelén indultunk a Hungária gyorssal, mi néhány falusi szerkesztő, az Üjságíró Szövetségből egy kedves és fiatal tolmács és vezetőnk, régi kollégánk, kedves elvtársunk, Gerencsér Jenő, a pártközpont dolgozója. Drezdába, ha nem tűnik önmutogatásnak és hencegésnek, elmondhatom, hogy hazajárók, mert az utóbbi 5 évben éppen hatszor jártam a városban. Most is, mint mindahányszor, a Hungária gyors meglehetősen lassú, fülledt és kínos utat garantált számunkra. Késő este érkeztünk a drezdai főpályaudvarra, ahol bennünket egy kedves, mosolygós és rendkívül virgonc öreg úr fogadott. Bájosan kevert az alig érthető, erősen tájszólásos németbe üdvözlésként egy-egy raccsoló magyar szót. Azután elkalauzolt bennünket egy családi penziónak Hogy Tóth György semmiképpen nem tud boldogulni, azt elsősorban annak köszönheti, hogy rosszkor született. Anyja a háború borzalmai között szülte, bombázáskor apó- lyás csecsemő a hóban csaknem megfagyott. A most huszonöt éves fiatalember áttetsző bőrű, vézna, szelíd, túlér- zékeny és trombózisos. Nyugdíjas. Mindent megpróbált, hogy úgy éljen, mint más. Egészségi állapotától még élhetne is tisztességes, kiegyensúlyozott körülmények között. Hogy mindeddig mégsem sikerült neki semmi, annyira, hogy szó szerint illik rá a sorsüldözött jelző, — azt nem gyenge fizikumának köszönheti. Egy ember sorsa nem áll csupa elemi, elháríthatatlan, objektív összetevőkből. Hozzászámíthatjuk a sors földi helytartóinak közreműködését: községi tanácsbeli, munkahelyi és egyebütt fellelhető illetékesek kpzönyét, értetlenségét, szívtelenségét, aktaszemléletét. És a keservesen megrögzött sze- gényember-normákat, amelyek szerint nem ember az, aki nem képes szerezni. Ezek azok a konvenciók, amelyek sokkal azután is élnek és irányítanak, amikor a szegényember-mivolt valóságos meghatározói már eltűntek. Tóth György szülei nemrég adták el a kisebb házukat, hogy hozzátéve a kapott pénzhez, nagyobbat, szebbet vegyenek. A fóti Deák Ferenc utcai ingatlan utcai frontján két szép, tágas, ötször ötös szoba, az L-alákú udvaron végighúzódó épület, vagy harminc- harmincöt méteres szárában is van elég hely, szépen elférne és megférhetne egymással az egész család. Nem a lakótér kevés, hanem a megértés. Békétlenség, idegesség, veszekedés, űzöttség remeg a levegőben, rfíiridénekelőtt . amiatt, hogy Tóth György „élhetetlen, semmit sem adott a szerzeményhez”. A szülői ingatlanhoz. Pedig ez nemcsak a vias- kodások oka, — okozat is. Apja is tehet arról, hogy Tóth Györgynek nem sikerül boldogulnia. tűnő szállodába, ahol lemostuk az út porát. Néhány perc múlva a hallban találkoztunk és a kedves, nyugdíjas nyomdaigazgató elvtárs, házigazdánk elmondta a közeli napokban ránk váró, meglehetősen feszesnek és súlyosnak tűnő programot, hozzátéve, hogy mindenhová ő kísér bennünket Bajunk, bánatunk lesz, csak forduljunk hozzá bizalommal. Amikor beszélt és tudatunkig eljutott a szó, amikor agyunkból* bukfencet vetett a nénvrt kifejezés, hogy talpraálljCa magyar fordításban a mi szánk íze szerint, nos, akkor sem magunkat sajnáltuk, inkább abban kételkedtünk már eleve, hogy bírja-e ő, a közel 70 éves bácsi, ha mást nem — azt az egy-két ezer kilométert, amit kilátásba helyezett, hat nap alatt be is fejezendő. Nem sokat törődhetett a gondolatainkkal, mosolygósán, kedvesen meghívott bennünket a szálloda szomszédságába egy pincébe, egy amolyan tipikus német sörözőbe, amelybe magyar lányok hozták számunkra a ke- ményhabú, finom sört. A lányok németül vették fel a rendelést és természetesen magyarul kérdezték, hogy kik vagyunk, honnét jöttünk, minek jöttünk, mi újság odahaza. Jó szívvel válaszoltunk, a lányok jó szívvel hordták újra és újra a teli poharakat, észre sem vettük és már éjfélre járt az idő. Másnap kora reggel mind- ahányunk szobaajtaján halkan, diszkréten, de félreérthetetlenül figyelmeztetve kopogott az öreg úr; tessék fölkelni, nemsokára indul a vonatunk Lipcsébe. Ez a vonatozás már sokkal kedvesebb, mondhatnám intimé bb volt, Tóth György megmutogatja a fedelet, amit szülei neki, feleségének és kisfiának szántak. Nedves konyha és műhelyhelyiség, nem is egymás mellett, az udvari részen. A szép, tágas utcai szobákat a húga kapta, amikor férjhez ment Hogy miért nem a gyengébb egészségű fiú? Nincs logikája a szülői elfogultságnak. Másutt a gyengébbet dédelgetik részrehajlón. Itt ellenkezőleg. És végül is nem ez a legfőbb baj. Sok pesti lakásigénylő boldog lenne ezzel a két helyiséggel, hiszen az udvar tágas, napfényes, a falak szigetelhetek, a lakótér is rendbehozható lassacskán. Betoppan az apa, fia tökéletes ellentéte, pirospozsgás, nagyhangú, indulatos, goromba; ordít, szitkozódik, amikor kiderül, hogy a laptól jöttem, átcsap átkozódásba, hadonászik, kikel képéből. A szégyen miatt. Hogy ez csak ilyenre sikerült, ilyen silányra, élhetetlenre, hogy nem szerzett a házhoz egy szöget sem, miközben az apja hajnaltól estig bütyköl, kuporgat, hol épületen, hol ami adódik, nézzem a sebzett, kérges tenyerét. Hogy ez a szerencsétlen... Valóban szerencsétlen Tóth György, és nemcsak azért, mert a lába tönkrement és idegei túlérzékenyek. Azért is, mert akárcsak néhány aktamoly, saját apja sem érti meg, nem akarja megérteni, hogy senki nem tehet arról, hogy munkabírónak, szívósnak, gyüjtögetőnek, vagy oko&kodó- nak, hivatalnokszemléletűnek született, — vagy véznának és kiszolgáltatottnak. Ez a szép ház, sajnos, nagyon komisz helyen van. A telek egyik határán a kocsma, előtte már reggel dülöngélő, guggoló, egymást támogató szesztestvérek. Az édesapa pirospozsgás színe is csak részben köszönhető a jó egészségnek, — a többi, és a robbanékony gyűlölködés a szomszédos tankolóhelytől és az otttanyázó tanácsadóktól származik. Az anya, dada a fóti gyermekvárosban. Sírva hüppögi, hogy neki a legnehezebb, mert ő az ütközőpont és nem tud békét teremteni. Mit csináljon. A fia már ilyen, az ura már ilyen, a helyezet már ilyen, az élet már ilyen. A menyét a gyermekváros nevelte, onnan mint a Budapest—Drezda közötti szakasz. A házigazdánk elmondotta kedvesen, hájosan az önéletrajzát, fáradhatatlanul minden kupé ajtajába beállt (elszóródva utaztunk). Neve: Fritz Lenke, régi szervezett munkás, természetesen nyomdász, sokáig volt a hallei híres nyomda igazgatója, nyugdíjazták, de hát képtelen munka nélkül élni. Így aztán őrá bíznak mindent, amire a jelenlegi vezetőknek nincs idejük. Sőt, tőle kérdeznek mindent, amihez még a jelenlegi vezetés nem teljesen ért, ahogy nálunk mondanák, amiben még nem igazán spécik. Mert ez az időis eivtárs (rövid tíz nap alatt is megérez- tük) a szakma nagy örege. Egyébként kedves és ami bizonyos értelemben ezzel egyenértékű: rutinos házigazda, a szakmából mindenkit !s- mer, aki számításba jöhet nálunk is, Magyarországon. Név szerint említi a Hírlapkiadó Vállalat, valamint a Szikra Lapnyomda vezetőit, szakmunkásait, ő maga is gyakran járt nálunk. Ennek fele öröm, fele bánat. Reumás ő is, felesége is, kényszerből jönnek hát minden évben gyógyulni, ha kínozza őket a fájdalom. De örömmel ülnek egy-két hónapot a Lukács vízében, és ha nem is hosszú távra, de cgv szezonra gyógyultan távoznak tőlünk. Innét a nagy ismeretség, innét az a sok racssolva, selypítve ejtett magyar szó. És bár kint az előző nappal ellentétben meglehetősen szomorú, borongós idő járta, a vonaton kedves, meleg hangulat ült a lelkekben, az arcokon és sajnáltuk, hogy megérkeztünk Lipcsébe. Nem sokáig! Lipcse, csodálatos város. (Folytatjuk.) vette el a fia, a férje emiatt is gyűlöli, szégyelli. Sírni látom, sajnálom. Nem tudom, sajnálnom kell-e. Anya. Leginkább anyja a legjobban rászoruló gyermekének. így illene. Tóth György panasza: kibogozhatatlan, szerteágazó, szerencsétlenség-gubanc. Mit sérelmez? Állásban volt, de beteg lába nem bírta a Pestre-utazga- tást, és áilómunkát. 1966-ban letett műszerész mestervizsgája alapján ugyan ez év dec. 6-án iparigazolványt váltott lei, majd ipari kölcsönt vett fel, anyagot, szerszámot vett, és 1967. májusában megkezdte az ipart, apja házában. Még ezen a héten kivetettek rá 1800 forintnyi adót, nemsokára megtoldottak 360 forinttal, három hét múlva újabb 108U, plusz 22 forintos felszólítást kapott. Pedig eddig még any- nyit sem keresett, amiből az ipari kölcsön havi 480 forintnyi összegét befizesse. Ennek ellenére szülei kosztpénzt, villanyszámlát, műhelybért követeltek tőle. 1967. szeptemberében felszólították 1260 forint adó befizetésére. Nem volt miből. Lefoglalták egyetlen tőkéjét: egy használt, felújításra váró tévékészüléket Fizetésképtelensége miatt apja többször leverte a cégtábláját, mindennek elmondta, lehetetlenné tette a környékbeliek — a vevőjelöltek előtt. 1968. márciusában 1857 forintnyi adót követeltek, pedig munkája alig volt, nem tehetett márt: szüneteltette az iparát. Visz- szament pesti munkahelyre, az Adócsőgyárban helyezkedett el, orvosi kartonja értelmében ülőmunkára. Csakhamar mégis állómunkára tették át. Ez és a napi utazgatás nagyon megviselte, többször volt érvérzése is, de mert rokkantsági és egészségügyi papírjai ekkor Vácon voltak (katonai szolgálatmentességi kérelme mellékletéül), — az ülőmuokáfknem kapta vissza. Vállalata nem volt hajlandó Vácról hivatalból elkérni a papírokat, és ezek mellőzésével határozott a vállalati munkaügyi döntő- bizottság is, — sérelmesen. Végre megérkezett Vácról a papír. Ekkor nyugdíjazták, ennek alapján. A nyugdíjazás rendkívül (vagy mindenna- pian?) sok időbe telt. Ez alatt Tóth György ellátatlan maradt. Mert a Nyugdíjintézet azt javasolta: helyezze nyugdíjazásáig betegállományba az orvos, — az orvos azonban ezt nem tette meg. Panasza az alaptalanul magas adókivetés ellen közben megjárta a helyi, járási, megyei tanácsot. A megye végül is új eljárásra utasította a helyi tanácsot, — amely ezalatt letiltatta a fizetését, 2837 forintnyi adótartozás fejében. A harc — több fronton egyidejűén — azóta is álL 1969-ben Tóth György felesége halott gyereket szült, nyilvánvalóan a kiállott izgalmak, gondok miatt. A gyermekvárosban nevelkedett apát- lan-anyátlan fiatalasszony beleegyezett, hogy férje előző kapcsolatából született kisfiát magukhoz vegyék. Ha már ő szülők nélkül nőtt fel, ha már férjét ikitaszítják az „édes” szülei. Tóth György adóügyi, munkaügyi panaszait bogozzák az illetékesek. Bogozzák buzgóbb emberséggel, mint ez- ideig! De élete ezzel még nem oldódott meg. Értelmes, munkaszerető, boldogulni akaró fiatalember. Nyugdíját boldogan felváltaná olyan munkalehetőséggel, amely elfogadható, szerény szolgálati lakást biztosít neki, feleségének, kisfiának. Tóth Györgynek kitűnő, keresett szakmája van: képesített rádió-, háztartásigép- tv-szerő, felesége végzett baromfitenyésztő. Téeszek, állami gazdaságok! A fiatalok boldoguláshoz segítése nemcsak emberbaráti tett lenne. Munkájuknak hasznát venné a közösség is. Pereli Gabriella Súlyán Pál SUHA ANDOR Városok, íemberek Színek az NDK-ből
