Pest Megyi Hírlap, 1970. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-10 / 160. szám
2 S't HEGYEI Wirtap 1970. JÚLIUS 10., PÉNTEK Miután Thaiföldön szerdán riadókészültségbe helyezték a hadseregnek a fővárosban és több vidéki központban állomásozó egységeit, a rendőrség főparancsnoka bejelentette, hogy kilenc baloldali személyt őrizetbe vettek összeesküvés vádjával. A tábornok szerint az összeesküvők szabotázscselekményeket készítettek elő katonai támaszpontok, kormányépületek és más fontos intézmények ellen. Hasonló tartalmú bejelentést tett Kittikacsorn miniszterelnök is. A Reuter szerint a szerdán elrendelt riadókészültség nem annyira az állítólagos összeesküvéssel, mint azzal a belpolitikai válsággal kapcsolatos, amelyet egy sok vitát kiváltott törvénytervezet robbantott ki. A miniszterelnök ugyanis bejelentette, hogy az ország fizetési mérlegének javítása céljából kétszáz fogyasztási cikk behozatali vámját jelentősen fel akarják emelni. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot csütörtökön tárgyalja a parlament. Szerda este valamennyi legális ellenzéki párt, sőt a kormánypárt 40 tagja is közölte, hogy a kormány törvényjavaslata ellen fog szavazni. A dél-vietnami szabadságharcosok a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka nyolc akciót hajtottak végre amerikai és dél-vietnami katonai létesítmények ellen. Egy amerikai katonai szóvivő szerint két objektum ellen a partizánok új, nagy erejű robbanószerkezetet vetettek be, de azokról nem volt hajlandó Készleteket közölni. Amerikai ejtőernyősök szerdán a laoszi határtól 5 kilométerre harci érintkezésbe kerültek egy nagyobb partizánegységgel. E körzetben több hét óta ez volt a legnagyobb ütközet. > A saigoni amerikai pa- Jbancsmoksiág csütörtökön hivatalosan bejelentette, hogy •eltűntnek nyilvánították George W. Casey vezérőrnagyot, az amerikai 1. légiüeszant gépesített hadosztály parancs- mókát és hat másik amerikai katonatisztet, akiknek a heliHivatalosan június 30 óta nem tartózkodnak amerikai katonák Kambodzsa területén. Ez a felvétel azonban — amerikai hírforrás szerint — 1 mérföldre készült Kambodzsa határától, a dél-vietnami oldalon. Az Egyesült Államok tehát ugrásra kész állapotban tartja intervenciós csapatait. koptere kedden reggel tűnt el. i B—52-es amerikai bombázók Dél-Vietnam területén a csütörtökre virradó éjszaka ihárom hullámban hajtottak végre szőnyegbombázást a laoszji és a kambodzsai határ közelében. t A Reuter jelentése szerint •több thaiföldi csapategységet vonultattak fel az ország északkeleti részében, mivel a •határ túlsó oldalán nagyobb, partizánegységek ástak be magukat. A rossz időjárási viszonyok miatt egyelőre felhagytak a kedden eltűnt George Casey amerikai tábornok keresésével Casey vezérőrnagy, akit két Az aratógépek után megindultak a kombájnok is (Folytatás az 1. oldalról.) dúlt időjárásnak örülnek a szakemberek, mert amellett, hogy a forróság . meggyorsítja a kalászosok érését, kevesebb munkát ad a gabonabetakarítás a szárítóknak is. Hasonló a helyzet a nagykőrösi termelőszövetkezetekben, ahol ugyancsak a hét közepén lendült mozgásba az aratás gépezete. Monor, Ráckeve és Buda környékén szintén hozzáláttak a közös és állami gazdaságokban az őszi árpa betakarításához. Eddig nem jeleztek különösebb fennakadást az aratók. Az AGROKER-től kaptuk a hírt: igyekeznek minden tőlük telhetőt elkövetni a hiányzó alkatrészek pótlására. Több gazdaságban a kom- bájnosok máris versenyre keltek egymással, sőt a szomszédos termelőszövetkezetek betakarítóival is. Az elmúlt négy esztendőben a gépesítés állandó növekedése meg az egyéb javuló feltételek mellett nagyrészt hozzájárult a sikeres gabonabetakarításhoz a kombájnosok között kibonI takozott vetélkedő. Jansik Pál, a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet harminchárom esztendős arató-cséplőgép vezetője két évvel ezelőtt az évszázad egyik legforróbb nyarán 726 holdról 126 vagon gabonát takarított le. Tavaly is versenyre szólította a megye kombájnosait, 600 holdról 120 vagon gabona learatását vállalta. Tulajdonképpen nem rajta múlott, hanem a Cegléd környéki sajátos meteorológiai viszonyokon, hogy megelőzte őt Bekő János, a törteli Rákóczi Termelőszövetkezet kom- bájnosa. Egyébként most is részt vesznek az aratásban, s szeretnék túlszárnyalni tavalyi eredményeiket. Más gazdaságokban is szívesen versenyre kelnek a betakarítok, annál is inkább, mivel a gazdaságok saját érdekén kívül a népgazdaság szükségletei még inkább megkívánják a gyors és a lehető legkisebb veszteséggel történő gabonabetakarítást. A Péter-Pál utáni kényszer- pihenő után most hát végre szabad a pálya a gabonabeta- karítók előtt, s mint a legtöbb helyütt ígérték, rajtuk nem is múlik az idei aratás sikere. — sp — hónappal ezelőtt neveztek ki az egyes számú amerikai légi szállítású hadosztály parancsnokává, kedden ötödmagával helikopteren szállt fel Saigontól 72 kilométerre északra levő főhadiszállása mellett. A tábornok maga vezette a helikoptert az erdős-hegyes vidék felett Azóta semmit sem tudnak róla és útitársairól. Kétnapos kutatás után, amelyben mintegy 60 helikopter vett részt, most kénytelenek voltak beszüntetni a mentőakciót. Az amerikai katonai parancsnokság szerint a keresést pénteken folytatják, de az az általános vélemény, hogy nincs sok esély a tábornok megmentésére. David K. Brucenak, az amerikai küldöttség vezetőjének megérkezéséig az Egyesült Államok küldöttsége szemmel láthatóan csak formálisan vesz részt a Vietnammal foglalkozó párizsi értekezleten. Az amerikai küldöttséget ideiglenesen vezető Philip C. Habib nagykövet a csütörtökön megtartott 74. ülésen mindössze néhány mondatos felszólalást olvasott fel, amelyben arra szorítkozott, hogy az amerikaiak tárgyalási készségét hangoztatta. A dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány és a VDK kormányának a küldöttségei Nixon elnök legutóbbi kijelentéseit elemezték. barátsági hét (Folytatás az 1. oldalról.) rópai biztonsági konferencia mielőbbi összehívásának szükségességét. A sajtókonferencián a finn •—magyar barátsági hét finn előkészítő bizottsága részéről Unto Niemi elnök örömmel állapította meg, hogy a Finnországban vendégül látott 300 •fős magyar csoportnak sokrétű programban volt része. A magyar politikai delegáció magas szintű találkozóin szóba került, hogy népes finn és magyar csoportok, kölcsönös látogatásait, a mostani második csereprogram után, a későbbiekben is megrendezzék. ' Kcarina Virolainen asszony, ‘a Finn—Magyar Társaság elnöke elmondta az újságíróknak, hogy az FMT jelenleg ‘mintegy 1500 tagot számlál és a Finnország bon működő 36 féle baráti1 társaság között, az ‘aktivitást illetően az FMT mindjárt a Finn—Szovjet •Társaság után következik. A •finn—magyar barátsági hét védnökségében — az előkészítés idején történt kormány- változástól függetlenül — részt vállaltak a politikai és társadalmi élet jeles személyiségei a szervezésbe pedig •bekapcsolódott a társadalom majdnem mindegyik rétege. A magyar—finn barátsági hét alkalmából hazánkban tartózkodó finnországi vendégek csütörtökön délelőtt megtekintették a Parlamentet. Ezzel egy időben a Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában, a barátsági hétre érkezett politikai delegáció — élén Jaakko Nutnminen oktatásügyi miniszterrel — találkozott a magyar sajtó, a rádió és a televízió képviselőivel. A miniszter közölte, hogy a különféle finn ifjúsági szervezetek — saját kezdeményezésük alapján — augusztusban megrendezik az európai fiatalok biztonsági konferenciáját. Az eddigi jelek arra mutatnak, hogy a tanácskozás iránt máris nagy az érdeklődés. Az európai biztonság kérdésének témájához kapcsolódva Jaakko Numminen elmondotta még: a finn kormány az európai biztonsági konferencia összehívására vonatkozó javaslatára az érdekelt államoktól nagyon pozitív válaszokat kapott. Finnország kormánya derűlátóan ítéli meg a biztonsági konferencia összehívásának lehetőségét. Ugyancsak jó érzéssel tölt e’ bennünket, hogy hozzánk hasonlóan, Magyarország is aktív szerepet játszik az európai biztonsági konferencia sikerre vitelében. A következőkben a finn oktatásügyi miniszter röviden áttekintette a barátsági hét eseményeit. Hangot adott annak a véleményének, hogy a jövőben is nagyon hasznos lenne a mostanihoz hasonló, nagy létszámú küldöttség cseréje, s megjegyezte hogy a testvérvárosi mozgalom talán a legjobb forma a barátsági kapcsolatok fejlesztésére. Néhány kérdésre Anna-Liisa Tiekso parlamenti képviselő, volt miniszter válaszolt, aki a finn idegenforgalmi szervek egyik vezetője. Hangsúlyozta, hogy különösen nagy lehetőségeket lát a magyar—finn kapcsolatok szélesítésére a turistamozgalom keretében. Felvetette: jó lenne a Balaton mellett egy finn nyaralótelepet létesíteni, s cserébe az egyik szép finn tó partján hasonló magyar nyaralótelep épülhetne. Csütörtökön délben Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára a Mátyás pincében búcsúebédet adott a finn politikai delegáció tiszteletére. Délután finn vendégeink hajókirándulás során megtekintették a Dunakanyar szépségeit, s az esti órákban érkeztek vissza Budapestre. AZ URUGUAYI KOMMUNISTA PÁRT montevideoi aktívagyűlésén megállapították, hogy az utóbbi két év folyamán több mint 12 000 új taggal gyarapodtak a párt sorai. Az új párttagok 67 százaléka munkás és alkalmazott. JELENTÉKENY rendőri erőket vezényeltek a francia Riviérára, ahol ebben az évben hallatlan méreteket öltött a bűnözés. Január elseje óta 32 rablást követtek el. Franciaország —, amely a részleges atomcsend egyezményt sem írta alá — július 3-án hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre a Csendes-óceánon. Az első képet most hozták nyilvánosságra a robban» tásról. Aláírás előtt a KGST-országok nemzetközi beruházási bankjának megalakulásáról szóló egyezmény (Folytatás az 1. oldalról.) olyan intézkedések megvalósításához, amelyek a szocialista nemzetközi munkamegosztással, a nyers- és fűtőanyagbázis közös érdekű bővítésére fordítandó költségekkel függnek össze. A bank a gazdaság egyéb ágazataiban is segíti a kölcsönös érdekeket szolgáló, illetve az egyes országok népgazdasága fejlesztéséhez nélkülözhetetlen létesítmények építését. A bank létrehozása az integráció kibontakoztatása szempontjából nagy jelentőségű, mivel mindenekelőtt olyan beruházások finanszírozása a feladata, amelyeknek létrehozása több KGST-országnak közös érdeke. A Varsói Szerződéshez tartozó tagállamok hadseregeinek törzsgyakorlata hazánk területén (Folytatás az 1. oldalról.) ügyminiszter, valamint Angel Canev, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának póttagja és Martin Dzur vezérezredes, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzet- védelmi minisztere, továbbá a gyakorlatvezető helyettesei és a törzsgyakorlaton részt vett törzsek vezető beosztású tábornokai, tengernagyai, főtisztjei s a magyar néphadsereg vezetői. Pohárköszöntőt mondott I. I. Jakubovszkij, a Szovjetunió marsallja és Bisz- ku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A pohárköszöntőben méltatták a gyakorlat sikerét és a fegyverbarátság jelentőségét. Az Állami Népi Együttes nagy sikerű műsort adott a gyakorlaton részt vett tábornokok, tengernagyok és főtisztek tiszteletére. Megválasztották a tisztikart (Folytatás az 1. oldalról.) után szakmai előadások hangzottak el, s ma is ezzel folytatódik a program. Ma délután ér véget a közgyűlés. Tegnap este az Ex Antiquis együttes adott hangversenyt a Teátrumban. Fellépett: Vincze Viktória és Hacky Tamás, konferált: Brachfeld Siegfried. Klasszikus zeneművek és virágénekek hangzottak el. Ma este 8-kor az „ősszíndarabok” kerülnek színre. (paládi) ÉSZAK HERCEGE csütörtökön avattak fel Helsinki Wartsila nevű „Észak hercege” a neve annak a 17 és fél ezer bruttóregiszter-ton- nás új finn cirkálónak, amelyet hajógyárában. A JUGOSZLÁV KOMMUNISTÁK SZÖVETSÉGÉNEK elnöksége — Tito elnökletével — elhatározta, október második felében Belgrádion megtartják a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének I. konferenciáját. A NASA bejelentette, hogy eltűnt az Apolló 11 legénysége által hozott holdkőzet egyik darabja. Indokína a fókuszban Thaiföldi riadó — Eltűnt egy tábornok — A 74. ülés Párizsban Se/e/eződölf a tiitn -magyar Gombafelhő az ég alján