Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-19 / 142. szám

1970. JÚNIUS 19.. PÉNTEK PEST MEGYEI k/Ctrlm» Kongresszusi versenyben Ahol a tűz körbejár Az agyagot géppel fejtik a távoli domboldalból; az anyag vedersorra, csillesorra kerül, majd a téglát formázó be­rendezésbe — eddig jutottak a gépesítéssel az elmúlt évek­ben. Kézi munka következik, a nyerstégla elszedése, lera­kása, többnyire asszonyok vég­zik. Az egyik legnehezebb te­vékenység a gyárban: egy ember naponta háromszáz­harminchárom mázsát, négy­ezernégyszázötven téglát is lerak, miközben hét kilo­métert gyalogol. A tizenöt fo­rintos órabért is elérheti. Ké­sőbb a kiszáradt tégla csillék­re kerül — jövőre a csille­mozgatását is gépesítik —, majd berakják a kemencébe. Égetik. Azután kirakják. A berakás és a kirakás az a művelet a téglagyártás­ban, amelyet nem lehet gé­pesíteni — pedig több tíz­ezres, negyvenezres díjakat is kitűztek az iparágban a tervezőknek. A kemence kör­égetéses. Tavasszal gyújtják be, késő ősszel eloltják. A te­tőről irányítja négy tégla­ipari szakmunkás a tűz útját. Égetőmesterek — sértésnek veszik, ha azt mondják rájuk, Bűtök. Egyedül ők szakmunkások a telep nyolcvanhárom fizikai dolgozója közül — a többi be­tanított vagy segédmunkás. Kora tavasztól késő őszig, mondhatni szabad ég alatt, esőben is, sárban is, puszta kézzel rakni a nedves téglát, vagy mellünkön érezni a ke­mence forróságát, átizzadt hátunkban pedig a hideget... 3 hétezer esztendős iparágban ma is nagyon, nagyon nehéz a munka, legalábbis a hagyo­mányos gyárakban, de hát központjuknak, a megyénk­ben három fiókvállalatot üze­meltető Épületkerámiái Vál­lalatnak hét téglagyárából öt még ilyen hagyományos mó­don termel... Nehéz a mun­ka — nincs elég munkás kéz. Újabb gond ez a telepen. Százéves körülbelül az Erdő- kertesi Téglagyáf) s bár fel­jegyzések nemigen maradtak múltjáról, a szomszédos mély tó elhiteti, hogy annyi idős. Már hogy ne kaptak volna egykori tulajdonosai, vezetői elegendő munkást — elég rá­pillantani az évtizedekkel ez­előtt épült szolgálati laká­sokra, melyekben ma már alig él telepi dolgozó, hogy érzékeltetőt kapjunk prole­tárkiszolgáltatottságból ... A bér, az életszínvonal, emberi tudat és méltóság azóta meg­növekedett — de a munka ma is embertelenül nehéz. Tavaly huszonhárom dolgozó lépett ki a nyerstéglagyártás­ból, ahol emiatt meg kellett szüntetni a második műsza­kot Hiába bírná a kemence kapacitással... Harmincezer téglával készítenek keveseb­bet naponta, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt év első öt hónapjában ötmillió nyerstéglát gyártottak, az idén ugyanebben az időszak­ban csak kétmillióhatszázez­ret, szemben az ötmillióhét- százezres tervvel... A megoldás hosszabb tá­von? Beruházás, modernizá­lás, automatizálás, amikor elbírja az ország költségve­tése. (De a modern gyárak­ban a tégla előállítása — drágábbJ Addig pedig — se­gíthetne a bérfejlesztés. Igaz, öt év alatt nálunk évi húsz­ezer forintról huszonhatezer­re emelkedett az átlagbér, pe­dig a téli hónapokra a munka csaknem teljesen leáll. Mégis, például az építőanyagiparban jóval magasabb az egy főre eső átlagkereset... Ügy hisz- szük azonban, a vállalat ta­lán azzal is csökenthette vol­na a kilépések számát, ha előbb s többet költ szociális létesítményekre. Mert az rendben, hogy a munka meg­közelítően olyan nehéz, mint néhány évtizede. De az/ em­bert jobban meg kell becsülni, mint néhány évtizede. E tég­lagyárban például négy éve még nerfi volt folyóvíz, für­dési lehetőség ... Míg azonban a vállalat bu­dapesti gyáraiban ötven száza­lékos a fluktuáció, náluk mind­össze tízszázalékos. A többiek — nagy részük törzsgárdatag — maradnak. Egyszerű embe­rek, akik általában tipikus kétlaki életmódot folytatnak, intenzív módon gazdálkodván kertjükben, vagy a termelő- szövetkezettől bérelt földön. A gyárban tartja őket a hűség és szokás. Meg a tégla szaga. Mert állí­tólag van szaga, aki pár hó­napja itt dolgozik, az megérzi, és ha megszereti, nehezen tud nélküle élni... A kongresszusi munkaver­senyt — nemcsak jól berende­zett, problémátlan, nagy nye­reséget hozó, tervüket túltelje­sítő üzemekben vívják, de ilyen helyeken is. Ahol, önhi­bájukon kívül, eleve a lemara­dás érzetével, tudatával indul­nak, mint itt. De négy szocia­lista brigádjuk erőfeszítése nem reménytelen. Kell a tég­la — tudják, a lakások zöme ma is abból épül. Kell a ;égla addig is, amíg az ország töb­bet áldozhat korszerűsítésre, béremelésre. Kell a tégla, nem úgy, mint a hús, vaj, cukor, de mint a kenyér. Kell, mert ár­víz pusztított, mosott el ottho­nokat, életek vagy éppen ge­nerációk munkájának eredmé­nyét, családok reményét Először is valamennyien fel­ajánlották — június havi ke­resetük négy százalékát Az­után, hogy október közepéig a nyerstéglagyártók az összes szabad szombatjukon dolgoz­nak. A gyár valamennyi dol­gozója pedig havonta egy va­sárnap bennmarad. Az elmúlt szombat-vasárnap például százharmincöt és fél ezer tég­lát gyártottak, körülbelül öt családi ház anyagát. Többségükben szakképzetlen emberek. „Kell a tégla, szegé­nyeknek. Nagyon sajnáljuk őket’’ — mondja egy ötven három éves, tizenöt esztende­je itt dolgozó asszony, amikor a versenyfelajánlásról kérde zem, és fel sem néz a mun kájából — körülbelül a két' ezredik nehéz, nedves tégla­párt tartja aznap a kezében. „Ingyen is bennmaradnánk' — így a berakómunkás a ke­mence forró belsejében. Ma­radjunk ennyiben. Kell a tég­la. Köszönet a munkáért és túlmunkáért, tisztelet a fárad­ságért azoknak, akik gyártják. Padányi Anna Japánok az Országházban Dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke csü­törtökön a Parlament gobe­lin-termében fogadta az Osa- nori Koyama képviselő veze­tésével hazánkban tartózkodó japán parlamenti küldöttséget. A találkozón ott volt Tsu- neaki Ueda, japán buda­pesti nagykövet is. A vendé­gek megtekintették az Or­szágház épületét, majd a Hő­sök terén megkoszorúzták a magyar hősök emlékművét. EHT/B A kőszegi Műszaki és Vil­lamossági Ktsz-ben új ter­mékként gyártják az EHT/B. típusú hibaáram-transzfor- mátort. A berendezés külö­nösen az építőiparban hasz­nos, könnyen szállítható egyik helyről a másikra, s érintésvédelmi funkciót lát el. A nagy teljesítményű vil- lanvmotorokat és berendezé­seket meghibásodás esetén 0,2 másodperc alatt levá­lasztja a hálózatról. Központ Óbudán Tájékoztató a nagyobbsza- bású budapesti építkezések­ről: Óbudán augusztus végéig a Szentendrei úton, a Kórház utcában, a Kerék utcában, a Raktár utcában és a Vörösvári úton csaknem 1000 új lakást adnak át rendeltetésének. Az Árpád-hídfő környékén 1971-ben nagyszabású munka kezdődik: második ütemként itt az Árpád-hídfőtől a Gold­berger gyárig, illetve a Szentendrei úttól a Filatori gátig terjedő területen több, mint 8000 lakás kerül tető ala. Erre az időszakra tervezik Óbuda központjának kialakí­tását is. A legnagyobb lakótelepi építkezés a kerületi szom­szédságban, Békásmegyeren lesz. Itt valóságos új város negyed nő ki a földből — csaknem 13 000 lakással. A XI. kerületben az őrme­zőn 2500 lakásos negyed léte­sül. A XI. kerület az őrmezei lakótelepen kívül még egy új lakóteleppel, az 5300 lakásos­ra tervezett Budaörsi úti ne­gyeddel gazdagodik majd. ODrn.1970 Vigyori autogramot gyűjt ,A 'egiobb megye Pest megye" — Lányok a iaházbant fiúk a sátorban Verőce 1970, országjáró diákok V. országos találkozó­ja. Kétezer zöld, kék és na­rancssárga melegítés fiatal színes kavalkádja. Nagy a nyüzsgés, máris megkezdődött a jelvénycsere A 140 Pest megyei országjárót — a ceglé­di Mezőgazdasági Technikum, a ceglédi 203-as MŰM a váci Sztáron Sándor, a monori Jó­zsef Attila, valamint a duna­keszi gimnázium diákjait — nem volt nehéz megtalálni. Éppen fülsiketítő hangpárbajt vívtak Komáromból érkezett társaik­kal, de a „legjobb megye Pest megye!” kórus ezúttal az al­kalmi zsűri egybehangzó vé­leménye szerint biztosan győ­zött. Az első, nem hivatalos versenyt tehát megnyerték... Az altábor előtt, az út jobb­oldalán fekvő vörössalakos pályán repül a tollaslabda. A monori József Attila Gimná­zium fiatal biológia-földrajz szakos tanára, Veres László le­teszi a teniszütőt. — Mi 25-en érkeztünk — mondja. — Amikor a király- réti „elődöntő” után eldőlt, hogy kik utaznak Verőcére, már otthon is nagyon szorgal­masan gyakoroltuk a gránát­dobást, a sátorverést és a bog­rácsgulyás-főzést. Hogy itt hányadikok leszünk? Majd meglátjuk... De nem is ez a fontos. Az is eredmény, hogy erre a nagyszabású, tartalmas programokkal teli találkozóra eljöhettünk... Elnézést kér, újra kézbe ve­szi a teniszütőt. Bukfencezve száll a levegőben a tollaslab­da. A tarka sátrak között egy kis csoport körül többen tolonganak. Középen alacsony- termetű, de annál élénkebb, fiúfrizurás kislány sárga sli­des sapkájára gyűjti az alá­írásokat. Kuksy — igy. ipszi- lonnal a végén —, Pixi, Ma- szat és Samu neve már ott díszeleg. A sapkát büszkén vi­seli tulajdonosa. Szabó Anna — de itt a táborban csak a becenevén szólítják: ő a Vi­gyori. A trikóján biztosítótű­vel felerősített fehér dísz- zsebkendőrf tintával írt felirat: „Rozi 70”. — Én már öreg „odotos" vagyok — kezdi Vigyori, s közben természetesen moso­lyog is. — Ez a negyedik, amin részt veszek, de a leg­szebb környéket itt találtam. Csodálatosak a völgyben hú­zódó, apró faházak .. Ezekben a lányok laknak, a fiúk a sátrakban. Azért mi, a lányok közül néhányan mégis a sát­rakat választottuk. Három éven keresztül abban laktunk, jó lesz az nekünk most is... — S ha elered az eső? — Akkor sincs semmi baj. Árkot ásunk a sátor körül és abban elcsurog a víz a patak­ba. Elvégre országjáró diákok vagyunk, nem igaz? Vigyori ismét mosolyog Le­veszi a sapkáját és fürge lép­tekkel visszasiet a csoporthoz. Folytatódik a rögtönzött autogrambörze... (Falus) Ali és tarsai A Fejér megyei mezőszilasi Mezőföld Termelőszövetkezet felismerve az értékesítési lehe­tőségeket, évről évre növeli lóállományát. Sportlovaik már a határon túl is hírnevet sze­reztek, Legutóbb az Ali ne­vű sportló kelt el 2500 dol­lárért. Epilógus III. (17) Tulajdonképpen nekünk is azt kellett volna írnunk, ahogy kollégánk tette egy or­szágos lapban: „Sejtelmek a cigányvilágról.’’ Ámbátor azt is írhattuk volna: sejtelmek az előítéletek ködös, zavaros világából.. Az előítélet akkor is bűzlik, ha szép szirmokkal kelleti magát, ha naív és ár­tatlan, akkor is. Egy író, tán 30—40 éve is elmúlt már, megírt egy könyvet, amelynek meséjében érdekesen és szé­pen azt mondta el, hogy egy kis arab fiú hogyan lett orvos. Ez a fiú járványok idején először a haldoklóknak inni és enni adott, enyhítvén kínju­kat, és amikor már meghaltak, száz és száz hullát boncolt a csillagos ég alatt, hogy felfe­dezze és megismerje az em­beri élet, a test titkait. Szó­val, hogy jó orvosa legyen né­pének, hogy ne haljon meg annyi ártatlan ember, ha a pestisjárvány átokként ül raj­tuk. A könyv értékét most így utólag lehet vitatni, a könyv akkor nekem nagyon tetszett, hetekig a hatása alatt szomor- kodtam és hogy titkomat, örö­mömet és bánatomat megosz- szam, hogy mással is jót te­gyek, odaadtam a szeretett lánynak, olvassa, érezze ő is azt, amit én. A lány később visszaadta a könyvet és azt kérdezte tőlem, arra kért, mondjam meg neki őszintén, lehet-e egy feketebőrű arab­ból orvos? Hiszek-e én az ilyesmiben? Nem tudtam vá­laszolni, ma sem hiszem, hogy tudok. De forduljunk a másik ol­dalhoz. Ott nagyobb szükség van rárk talán. Mondjuk el (gyógyír helyett) a cigányok­nak, emberré kell válniuk. Az emberré válás útja pedig szá­mukra is csak egy lehet: a ta­nulás, a munka. Előtte vagy utána, vagy közben tanulják meg, szokják meg a mosako­dást, a tisztaságot, az általá­ban kialakult és elfogadott er­kölcsös életet. (Milyen köny- nyű direktívák, milyen köny- nyen írja le az ember.) A Politikai Bizottság né­hány éves határozata a ci­gánylakosság felemelkedését, életüknek szebbre, jobbra fordulását célozza. Tiszta szí­vű, nagyvonalú határozat. De semmilyen testület, még a leghumanistább sem tehet mást, még akkor sem, ha a kommunisták legkiválóbbjai ülnek ott, nem tehet mást, nem hozhat más határozatot, csak olyant, amelyet a jelenle­gi élet fejlettsége engedélyez számukra. Olyan határozato­kat, amelyekben nagyon he­lyes elveket szögez le, olyan módszereket ad a kommunis­ták, a haladó emberek kezé­be, amelyekkel e nagyon ne­héz kérdésekhez nyúlniuk kell. De a leghumanistább, legbölcsebb testület sem képes évszázadok mulasztását azon­nal megszüntetni. Hiszen, ha ma kiutalnák azokat a súlyos milliárdokat, amelyek e kér­dés megoldását segítenék (s amelyek nincsenek is a mar­kunkban), nos, akkor sem va­lószínű, hogy máról holnapra megoldódna minden. A meg­oldás hosszú időt igényel. Ad­dig is a cigányságnak dolgoz­nia kell, a gyerekek pedig ül­jenek be az iskolák padjaiba. Es örüljünk minden apró kis fejlődésnek. Ha valaki a put­riját tartja tisztán, örüljünk neki. Ha valaki új házat épít, annak nagyon örüljünk. Ha valaki felveszi a munkát, örül­jünk és köszöntsük őt. Ne fe­ledjük, itt is minden út az emberi felemelkedéshez vezet. Az emberré váláshoz, csak el kell indulni az úton. Ez gyak­ran nem megy egyedül. A lá­bak a múlt felé még könnyeb­ben mozdulnak. Nagyszerű dolog, ha a ci­gányságból kinő az értelmi­ség, ezek máris és majdan se­gítenek az elmaradóknak. De ne álmodozzunk, belátható időn belül annyi cigány ér­telmiségi nem születik és nem nő nálunk, hogy ők, csakis ők egyedül megoldanák ezt a sú­lyos problémát. (Arról nem is beszélve: van már olyan ta­pasztalat is, ha némelyikük kinő, a roppantó előítélet előtt fejet hajt és talán nem is ve­szi észre, mikor, de elkezdi szégyellni — önmagát. Ennek is megvan a tanmeséje a múltból, éppen a szegénypa­raszt sorból kiemelkedett ér­telmiségiek adtak erre né­hány szomorú példát.) A megoldás kulcsa azoknak az embereknek a kezében van, akiknek az élet minden területén szavuk van, a kom­munistáknak. És velük együtt a kulcs, a „Szezám, nyílj ki’ varázsszó a pedagógusok lel­kében, hivatásszeretetében van. Mert a cigányság nyomo­rúságos helyzetének és ember­ré válásának alanya, kisdede a gyermek. Értük kell küzdé­sünk még akkor is, ha úgy jájunk, mint az a pedagógus­nő, akiről az egyik riportunk­ban beszámoltunk. Az a pe­dagógusnő, aki elindult fel­emelni a cigánygyermekeket és tetves lett. Ez volt a fizet­sége? Ez volt a jutalma? Az első percben letört és azt hit­te, ez. De most, tizenegy év múltán tudja, érzi: az igaza fizetség az a boldogság, ame­lyet Margit és sok más egy­kori cigány tanítványának élet­útja adott, akár egy tiszta, akácillatú szobával, akár a munkában szerzett becsület­tel. Elnézést, de a riporterek nem ismételgették és nem is citálták az ide vonatkozó párt- és állami határozatokat Azonban mindenképpen ezek szellemében próbálták írni dolgozataikat És most a vé­gén mindannyian abban re­ménykednek, hogy kísérletük sikerült. Van még egy távo­labbi, titkolt reményük is, hátha tudtak valamit segíteni ők is az anakronisztikus ci­gányságon. ( suha ) Berkovits György Fóti Péter Padányi Anna Suha Andor RIPORTSOROZATA BEFEJEZŐDÖTT.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents