Pest Megyi Hírlap, 1970. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-19 / 142. szám
nnt MECrKI Adrian 1970. JŰNIUS 19., PÉNTEK Minden jó, ha jó a vége DE ADDIG... Télen jártam Sóskúton, amikor a nehezen járható utakat kétoldalt két-három méteres hóhegyek szegték (már ahol működtek a hókotrók) —, de helyenként így is derékig ért a hó. A közös tanácsú, közigazgatásilag Sóskúthoz tartozó Pusztazámorba csak nagy kínnal sikerült átevic- kélni. Az utakat ott nyomtalanul eltüntette a hó. és mint Szegedi Győző tanácselnök mondta, a zámoriak mindennapi kenyerét is csak nagyne- hezen, veszekedések, viasko- dások árán tudták biztosítani. És mintha a zord időjárás a környék ügyes-bajos dolgait is befagyasztaná, szinte semmi jót nem sikerült kicsikarnunk: az utak kétségbeejtő állapotban, a hótól függetlenül is, örökös verekedés a „kinek az asztala” kérdésében. Mintha az ügyintézést meg embermagasan lepné a közöny. A tanácselnök így fakadt ki: — Utálom a bürokratizmust, ahol sosem ismerem ki ruagaim, ki pártolja az ügyeket, ki ellenzi, ki „tart be” olykor, amikor már úgy érzi az ember, hogy végre sikerült. Nincs megoldva a kenyérellátásunk, de ne nézze meg a sütőüzemünket, mert hiába, ez van: — kevés az ember (elvont értelemben és mennyiségileg), kevés a pénz, de sok az akta, és nem lesz kevesebb. Jó munka, rossz munka, elismert munka: három világ. Csoda, ha sokan kedvüket vesztik? Itt van például a KISZ. Nálunk az istennek se jönnek össze, és van is valami igazuk. Nincs hol. Tévénézésbe bambidnak, italboltba esnek; még jó, ha Pestre mennek színházba... Azóta — ha nem is dédelget bennünket idén a tavasz sem — nincs már hótorlasz, és a határ kizöldült. Moccant-e valami azóta Sóskúton? Igen is, meg nem *is. — A lakosság már. minden hitét elvesztette, hogy lesz itt valami. Most mégis építkezünk, sok évi huzavona után: épül a klubkönyvtár, a 2700 lakosú község első valamirevaló „létesítménye” (a szolgáltatóházon kívül). 600 négyzetméteres alapterületen, egymillió-hatszázezer forintos költséggel. Valóságos kultúr- kombinát: közös épületben könyvtár, olvasótermek, klubtermek, játékterem, pártiroda, KISZ-helyiség ... Központi olajfűtéssel készül. A községfejlesztési alapból egymillió- háromszázezer forint van; az Országos Érc- és Ásványbánya Vállalat helyi sóderbányája százezres értékben, helybe szállítva adja a homok és sóderszükséglet egészét, a Kertészeti Kutatóintézet törökbálinti gazdaságának helyi •üzemegysége 150 fuvarórát ad — mindezt társadalmi munkaként ... Miközben a tanácselnök beszámol az eredményről, odaérünk az alaposan feltúrt, hatalmas telekre. De, hogy1 valami óriási lenne a sürgés-forgás, azt nem mondanám. De- hát nem értek hozzá, tehát ezt mondom. — Minden jó, ha jó a vége! A válasz: kesernyés gesztus. — Messze még a vége. És máris sok volt a felesleges huzavona. Kevesebb kényelem- szeretet és közöny kellene. Akkor három-négy éve megoldhattuk volna ugyanezt, egyharmadával olcsóbban. Pedig azt sem mondhatom, hogy a nem-idevalósi mivolt a közöny oka. Hozzáállás kérdése, — például az Ásványbánya igazgatója sem falunkbeli: reggel jön, este megy haza Pestre a busszal. Ö mégsem ígér — ad. Késedelem nélkül, első szóra. Tavaly az utak felhin- tésére kaptunk sódert, ingyen,' helyszínre szállítva. Itt a föld nem rejti, — kínálja az anyagot. De a jóakarat ritkább kincs. Van kitűnő tervünk (Szabados László építészmérnök tervezte, a Széchényi könyvtártól), pénzünk is- van már, papíron generálkivitelezőnk is: a Sóskút—Pusztazá- mori Tolbuohin Tsz kiegészítő üzeme. De nem akad egy párméteres drót, amivel a betonoszloptól elhúzzuk a villanyáramot, egy nyavalyás szivaty- tyú, hogy ne lajttal kelljen vizet hozni, se elegendő munkáskéz, úgylátszik égen- földön! A munkagépekhez máris elkelne a háromfázisú konnektor. Vagyunk hatan. Kézzel keverjük a háromszáz köbméter betont? A tsz elvállalta, de a saját beruházású zámori sertéskombinát-építkezés lekonkurálja a könyvtárat ... — Határidő? — Ez év december .31. Kétszázalékos célprémium, £a november 7-re kész. — Nem lehet, hogy ne menjen! — szól oda valaki a feltópett terep egyik buckája mögül. Kiderül, hogy — akárcsak a tanácselnök — univerzális építő ő is, Melles Lajosnak hívják, nem mai gyerek, de imád építeni, ez az élete tartalma, szerelme, hobbyja, művészete. — Mindent magam csináltam a családi házamon, az alaptól a kalapig. Sóskúton nincs, aki ne értene a kőhöz. Én mást is magam csinálok. Ács, burkoló, falazó, parkettá- ző, fürdőszobafal-szerelő vagyok egyszemélyben. Csak szo- bafestő-mázoló szakembert vettem, azt is megbántam: a festék pereg, a csempém nem. Még a betongerendáimat is magam készítettem, nem falusi, nem is fusi módon. Voro- nyezsben több emeletes épületen dolgoztam; a Szovjetunióban asztalosműhelyben is voltam: ellestem minden munkafázist. Minden rokonnak, barátnak segítek az építkezésben,, persze, nem pénzért... — Már miért nem? Vagyont kereshetne, manapság, amikor minden építő kéz kevés! Vásármérleg Négy világrészben Lezajlottak az első félév nemzetközi vásárai, amelyeken hazánk képviseltette magát. Az első félévben 12 külföldi vásáron állították ki hazánk produktumait A magyar ipar számára a legnagyobb külföldi vásár ezúttal is a lipcsei volt, ahol 33 külkereskedelmi vállalatunk 120 millió rubeles export-import üzletet kötött. Igen jelentős üzleti eredményeket értek el Poznanban is. A frankfurti vásáron majdnem egymillió nyugatnémet márka értékű árut a helyszínen eladtak. A friedrichshafeni nemzetközi élelmiszerkiállítás egyik slágere a magyar konzerv volt, amelyből 1,8 millió nyugatnémet márka értékű kelt el. A milánói és a kairói vásáron, ahol utoljára 1963- ban vettünk részt, az egyik japán cég megvásárolta a Ken- dery-féle korróziógátló szer találmányát. Ecuador fővárosában, Quito ban Magyarország az idén első ízben rendezett önálló kiállítást. A bemutatott orvosi műszereket az ecuadori kereskedők azonnal megvásárolták. A kiállításokon kívül a világ több részén rendeztek magyar heteket. — Lekéstem. Én nem vágyom vagyonra. Ami kell, .megvan. És április óta órabéres kőműves vagyok a tsz kiegészítő üzemében. Így is „mindenes” vagyok: olyan munka nincs, amit szívesen meg ne csinálnék. És vállalom érte a felelősséget. Alapot ások, tetőt fedek, és ami közte van ... Első volt ötvet- ötben a házam, száz négyzet- méter, összkomfort, a magamfaragta kőtől kezdve teljesen a kezem munkája. Ha ehhez a gyönyörű művelődési házhoz is hozzáteszem a magamét, boldog leszek... A végső benyomás ugyanolyan kusza, mint a terep első látásra: ígéri, hogy valami lesz, de hogy mikorra készül el, hogyan hidalják át az akadályokat, a ritka lelkesség többrendbeli jelenléte ellenére? Ez még a jövő zenéje. Van szép terv, elegendő pénz, elfogadott elképzelés, kitűnő, klasszikus, helyi építőanyag, a társadalmi munka hol jelentékeny, hol kifejezetten rendkívüli formái (hiszen aki egyszemélyben generálépítő, kőműves órabérért, az is társadalmi munkás!). De van közöny, tervszerűtlenség, munkaerő-hiány, halálig-ráérő hivatali közöny, akadékoskodás is. És van sodrából végképp kijött türelmetlenség. A tanácselnöké. — Én már csak féllábbal vagyok itt, bármennyire szívemhez nőtt ez az építkezés. Visszakértem magam eredeti munkahelyemre: a katonasághoz. Megszoktam, hogy ott eredményét látom a munkámnak. Én nemcsak a saját házamat építem úgy, hogy ha a nap felkel, én sem henyélek; én úgy szeretem, hogy fogjuk meg és csináljuk. Építeni szeretek, minden_ értelemben. És minden értelmű építés ellensége a hivatali köntörfalazás. Higyje el, családi házat, kulturális kombinátot és országot csak katonásan, fegyelemmel, rendszeresen lehet csinálni. Enélkül nemcsak Sóskúton akadozik minden. Hát ezért megyek vissza a katonasághoz. Pereli Gabriella A tizenkettedik Körszínház a lengyel pavilonban Tizenkettedik évadját nyitja július 10-én a Városligetben az immár nemzetközi hírű Körszínház. Az Isteni színjáték és a Kalevala után az idei bemutató Milton eposza, Az elveszett Paradicsom, mely Kazimir Károly rendezésében kerül színre. A remekművet Jánosy István fordításában adják elő. A főbb szereplők: Kozák András, Venczel Vera, Bitskei Tibf\, Balázs Samu. Milton művé? hetenként négyszer — csütörtöktől vasárnapig — játsszák a városligeti lengyel pavilonban. Tizenöt előadást terveznek július 10. és augusztus 2. között. — A Csepel Autógyár Művelődési Központ zene- és balett-tanfolyamának évzáró előadására vasárnap délelőtt 10 órakor kerül sor a gyár művelődési házában. MASZKSZAKALL A LEVEGŐBEN Szentendrei öregek - szegfűvel HÁLÁS SZÍNÉSZEK - HÁLÁS KÖZÖNSÉG A vendégeli és a vendéglá- i tők egyaránt megöregedtek, mióta nem látták egymást. A vendégek hatkor értek Szentendrére egy almazöld mikrobusszal. Mikor megérkeztek a művelődési házba, első útjuk a színpadra vezetett. A vendégek a Jászai Mari és az Ödry. Árfjád Színészotthon nyugdíjasai. A vendéglátók, a szentendrei nyugdíjas klub tagjai már terített asztaloknál ültek. Az egyik öreg néni mondta köny- nyezve: „Minden két hétben összejövünk, de ez a nap nekünk ünnep. A fiatalságunkkal találkozunk”. Pérjési Barnabás, a József Attila művelődési központ igazgatója: Óra egy mutatóval Szentendrén a várdombi templomon nem mindennapi óra látható. Egyetlen mutatóról (Avasható le az óra és a perc is. A XVI. századbeli szerkezetet —, amely képünkön látható — az Órás Ktsz dolgozói hozták helyre, s ma már ez is éppúgy idegenforgalmi érdekesség, mint a minden órában megszólaló harangjáték. Foto: Urbán — Klubunknak ez az „évzárója”, ezután a nyári vakáció következik, majd ősszel új programokkal igyekszünk színesebbé tenni nyugdíjasaink találkozóit. A színészotthon lakói ismét játszhattak. Az egykori nagyváradi színésznő, Bordás Rózsi konferansziéként mutatkozott be. Pető Pál régi színészélményeit elevenítette fel. Egyik — a sok közül: „Kezdő koromban egy Szomory-darabban statisztáltam. Jászai Mari Mária Teréziát alakította. A darab csúcspontja az a jelenet, mikor a királynő belép a színpadra és égnek tárt karral így kiált fel: én csak egy .gyönge nő vagyok! A következő pillanatban beszakadt a pódium. Ügy nevettem, hogy a maszk- szakállam szinte a levegőbe emelkedett! Előadás végén Jászai Mari alig látott a dühtől. Oda hívott magához és csak ennyit mondott: Kívánom magának, ha egyszer netalán híres színész lesz — mint én —, legyenek olyan statisztái, mint maga volt nekem... Nagy tapssal jutalmazták a nézők mindegyik színészvendég jelenetét: Nagy Ervin, Üj- váry Netka, Császár Kamilla, Csillag János és Dudás Ilona szereplését. Bordás Rózsi a műsor végén mondta: — Szívesen jövünk ide bármikor. De minden meghívásnak örömmel teszünk eleget. Ne csodálják — nekünk nagy nap. ha pódiumra léphetünk, és olyan hálás a publikumunk, mint itt, Szentendrén. A műsort baráti összejövetel követte. A nyugdíjasklub tagjai szegfűvel kedveskedtek a színészotthon lakódnak. A vendégek és a vendéglátók egyaránt megöregedtek, mióta nem látták egymást — de életkedvük a régi, fiatalos. (falus) — 1973-ban ünnepli Tokaj fennállásának 900. évfordulóját. A ritka jubileumra elkészítik a boráról világiszer-. te ismert Tisza-parti télepü-. lés monográfiáját. (34) A kétszárnyú lengőajtó megmaradt, de mögüle nem Madame Duval termetes alakja tűnik elő, hanem egy másik lenyalt hajú, mosolygós fiatalember. Szakasztott olyan, mint az előbbi tulaj. Mi az, ezeket gyárban készítik egyformára? — Igen, uram — mondja a vendég kérdésére a lenyalt hajú —; van szabad szobánk. Az új részlegben. Szíveskedjék beírni adatait a vendégkönyvbe... A bőröndöt majd felvitetem. — És... és hogyan juthatok el a cooperativóba? — Kérem, igénybe veheti a szállónk kerékpárját. Ha beletapos a pedálba, három perc alatt odaér. Szíveskedjék velem jönni, a teraszról megmutatom az utat. A vendég megrázza a fejét. — Köszönöm, megtalálom. Némileg ismerős vagyok errefelé. Kimegy, a falnak támasztott két női kerékpár közül pompás érzékkel kiválasztja azt, amelyiknek billeg a nyerge. És már neki is hajt annak a bogárhátú új földútnak, mely egyenesen a Sziklás Dombok felé tart... Szabályos gyárkapu, portásfülkével, nem messze mögötte magasodik az irodaház, kétoldalt húsz-harminc méter hosszan inkább elméleti jelentőségű drótfanatos kerítés. A kapu felett nagybetűs felirat: „Pinkopa”. Alatta: „Kisipari termelő és értékesítő szövetkezet.” A portás — lenyalt hajú, mosolygós fiatalember. A látogató meredten nézi, aztán a homlokához nyúl. — Van itt orvos? Azt hiszem, napszúrást kaptam. — Semmi baj — nyugtatja meg a lenyalt hajú. — Hármasikrek vagyunk. A másik megkönnyebbülten sóhajt fel. — Hála az égnek. Gratulálok a kedves szülőknek. Senhor Plombáit keresem. — Az elnök úr hátul van az úi telepen, a zúzógépeknél. Az új masina próbaüzemét ellenőrzi. Vele van az egész vezérkar. — Nem mehetnék oda? — Sajnos, nem. Arrafelé állandóan robbantják a kőzetet, életveszélyes. Csak különleges engedéllyel tartózkodhatnak ott idegenek. — Az irodában van valaki, aki ilyen engedélyt adhat? A lenyalt hajú készségesen nyúl a piros házitelefon- után. — Igen, a személyzeti főnök. Kit jelenthetek be? Honnan, milyen céllal, kinek a képviseletében? — Jelentsen csak annyit — mondja hirtelen ötlettel a látogató —, hogy o Carequinho van itt. A lenyalt hajú értetlenül vonja meg a vállát, tárcsáz. — Halló!... Itt Harmadik Jacopone, a kapuügyeletről. Egy úr van itt, csak annyit üzen, hogy őt a Cárequinhó- nak hívják és... Ijedten kapja él a hallgatót a fülétől, valami frenetikus bömbölés árad ki belőle. — Valami zűr van a vonalban — mondja bocsánatké- rően. — Kicsit várok, aztán megpróbálom isimét hívni. Erre azonban már nem kerül sor. A fülke hátsó ablakán át látni, amint kicsapódik az irodaépület ajtaja, szivarral a szájában egy meglehetősen molett mulatt hölgy robban ki, félrerúgja az útjában álló vastalicskát, fut a kapuhoz. A következő pillanatban már bent van a portán és kemény, férfias jelleméhez nem illő eliá- ’gyulással öleli, csókolja o Ca- requinhót. Honda László majd megfullad a Mama borzasztó erejű karjai között. Kettesben ballagnak a bozótos, sziklás terepen, itt semmiféle jármű át nem megy. — Jövő ilyenkorra — mond- ja Anna asszony —. kötélpályánk is lesz, most. még puttonyban, a hátukon cipelik a fiúk a zúzott követ. — Nem átkoznak engem? — kérdi Honda. — Szörnyen nehéz munkát találtam ki nekik. A Mama legyint. — Ugyan, hisz már vannak zúzógépeink, van őrlőmalmunk. És már nem csákánynyal, feszítővassal dolgozunk, hanem robbantással. A szállításunk meg egyenesen világ- színvonalú. Látta a helikopterünket? Fél éve. vettük. Nem mondom, az első hónapok keservesen teltek. Volt áld megszökött, visszatért aranymosónak a parcellájára. De a többség kitartott. És miután az első láda pirkolitot kitermeltük, eladtuk, mindenfelől elárasztottak bennünket megrendelésekkel. A cruizeirők, dollárok, fontok és frankok is szépen kezdtek csordogálni, gyorsan kifizettük adóssá-, gainkat, új telkeket vásároltunk. És egyre érkeznek az emberek, kérik felvételüket a szövetkezetbe. Már kétszáznyolevanan vagyunk, de ötszázig meg sem állunk. Nincs okunk panaszra, mindenki megtalálja a számítását. Sokkal jobban, mint az Aranypaták mellett. Pár esztendő, és Dél-Amerika legmodernebb, leggazdagabb középvállalata lesz a miénk. A kis kopasz férfi megállt, leült egy kőtömbre, letörölte a verejtéket a homlokáról. — Pihenjünk egy kicsit — mutatott helyet maga mellett. — És meséljen, Senhora, a többiekről. A Cartagenásokról, meg a régi cidurói ismerősökről. Mit tud róluk? — Mindent — felelte nemes egyszerűséggel a Pirkopa személyzeti vezetője. — Ewans professzor, akinek annyit köszönhetünk, közben már két ízben is járt nálunk. Csak néhány napig marad, beveszi magát a kőrengetegbe, térképet készít, hogyan, merre terjeszkedjünk, ha növelni akarjuk az üzemet. És továbbra sem fogad el egy árva centavót sem a szolgálataiért. (Folytatjuk.)
