Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-26 / 121. szám
«ST MEGVET kJűriap 1970. MÁJUS 26.. KEDD A megyei kórház kulisszái mögül Testbe látó A keskeny, hosszú folyosó zsúfolt, megilletődött asszonyok, férfiak állnak, ülnek, némelyik hordágyon fekszik és aki beszél, az is csak halkan mondja baját, fájdalmát a szomszédjának. Legtöbbjük először járt itt, csupasz testét sem igen látták, hát még bensőjét, amit most az elsötétített szobában csodálatos sugár jár át és láthatóvá tesz. Európában először Röntgen 1896-ban hozta nyilvánosságra a gyógyászatban nagy jelentőségű és ma már nélkülözhetetlen felfedezését. Alig két esztendő múltán, 1898 decemberében a Ró- kus-kórház első emeletének egyik, szobájában már felállítottak az első rötngenkészülé- ket. Ebben a helyiségben nyílt meg Európa legelső kórházi központi röntgenlaboratóriuma, másutt csak a sebészet tartozéka volt. S az első betegvizsgálat céljából készült röntgenfelvételt nem kisebb fizifcatudós, Eötvös Loránd sa- játkeizűleg készítette. 1 Nemsokára szűk lett az egyetlen helyiség, több röntgenkészülékkel szerelték fel a kórházat és az alagsor három helyiségéből alakították ki a laboratóriumot Ott működött aztán 1957-ig, most pedig a félemeleten nem éppen a legkorszerűbb körülmények között, de kitűnő gépekkel. A régit, a legelsőket még a következőiket is már régesrég kiselejtezték. Csupa új került a helyükre. — Az 1956-os ellenforradalom idején megsérült a laboratórium. néhány készülék is — beszéli dr. Kovács Ákos főorvos. — Akkor meglátogatott minket a Nemzetközi Vörös- kereszt megbízottja, felmérte a károkat és hogy milyen alkatrészek szükségesek. Két hónap múlva értesítés jött, hogy áz alkatrészek nem beszerezhetők, de meghívtak Párizsba. Egy fillér valuta nélkül mentem és három megrakott vagonnal, négy diagnosztikai és két gyógykezelő készülékkel meg egy sugármérővel, továbbá négy évre elegendő filmmel tértem haza. Valamennyi készülék kifogástalanul működik még most is, de azóta a megyei tanács jóvoltából újabbakat is beszereztünk. Jelenleg csak a laboratóriumban kilenc készülék dolgozik. Öt francia, egy svéd, a többi magyar gyártmány. Áz épületben aizonban még több van. Mind a két sebészeten egy- egy, a fogászaton kettő és három a megyei rendelőben. Bevezet az egyik helyiségbe, mutatja, szerelők dolgoznak a legújabb szerzeményen, egy ernyőfénykép felvevőn. Huszonkét esztendeje sajátmaga készített egyet, miután Németországban a legelsők egyikét látta. — Egészen használható képeket csináltam rajta — mosolyog, aztán hirtelen elérzé- kenyül: — Most végre kaptunk egyet. Magyarázza, hogy ezzel a készülékkel, amely a tüdő- ernyőfényképszűrőhöz hasonló, nemcsak gyorsan, tehát sokat, de nagyon olcsón is lehet dolgozni. A nagy gépeken készített képek költsége 10—40 forint, ezen 1—2 forintnál nem több és hacsak nem valami komplikált esetről van szó, általában elég a kisfilmen csinált is. Két szenvedély Dr. Kovács Ákos nevét mindenütt ismerik a szakembereik az egész világon. A Kovácsféle eljárással fényképezik le az ischiást okozó porcsérvet. A sugár felfedezi a szinte kibírhatatlan fájdalom oly gyakori okát S ha a kezdet kezdetén jönnek rá, a bajt meg is gyógyítják. Nincs pontos statisztika róla, de évente a földkerekségen százezreken kezdődik el ez a betegség, a doktor eljárása tehát nagyon sok emberen segít. Több, egyéb új eljárást is kidolgozott, most szintén folytat kísérleteket. Mutat egy jókora filmtekercset, amin beszéd és éneklés közben készített mozgó fényképet a hangszalagokról. A filmet a Gyógypedagógiai Főiskolán is használják oktatási célra. Éppen negyven esztendeje fejezte be egyetemi tanulmányait, azóta röntgenes. Köny- vai, tanulmányai jelentek meg, fiatalon egyetemi magántanári címet kapott, esztendőkkel ezelőtt pedig magas tudományos fokozatot ért el, kandidátus. Két szenvedélye van. Az egyik a mestersége, a röntgen, a másik a képzőművészet. Tökély- lyel rajzol és «zobfászkodik. Kész novella, hogyan lett szobrász. — Kis gimnazista koromban egy diáktársamnál láttam plasztilint, amiből mindenfélét formált. Szerettem volna én is venni, de nem voltam abban az anyagi helyzetben. 1940-ben bementem valamiért egy papírüzletbe, megláttam a pulton a plasztilint, feltámadt gyermekkori vágyam, mindjárt «megvettem. Azóta más anyaggal is dolgozom, igaz, az ötvenes években Kijevben Vlagyimir Vaszilijevics Klimov szobrászművésznél tanultam is rövid ideig. Sugárveszéty Statisztikát mutat. 1964-ben 22 500, 1969-ben 44 500 vizsgálatot végzett a laboratóriuma. Naponta átlag 80—140' emberi testet világít át ebben a kórházban a röntgensugár. Idén Középdöntő Siófokon Umdalénekes Nemrégiben olvashatták lapunkban a felhívást: jelentkezzenek olyan fiatalok, akik tehetséget éreznek magukban a táncdaléneklés iránt. Az Országos Rendező Iroda, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat és a Zeneműkiadó, a KISZ KB-val közösen hirdette meg a pályázatot, kezdte meg minden megyében a tehetségek felkutatását”. Megyénkben 184-en jelentkeztek, gondolván: a hang mikrofonon keresztül mindig egyforma. A tévedésnek csak hatan nem estek áldozatul, a megyei döntőn — vasárnap, a Csepel Autógyár Művelődési Otthonéban —, már csak hatan versengtek, és közülük is csak hárman jutottak tovább a június 19-i, siófoki országos középdöntőbe. Volt, aki izgalmában elpityeredett, volt, aki Zalatnay mozdulataival Koncz Zsuzsát idézte, volt, aki a zenekartól lemaradt, kicsit mást énekelt, volt, akiinek hangját összecserélhettük Korda Györgyével, tehát nyugodtan leírhatjuk: teljes mezőny állt rajthoz. A házigazdák: Toldi Mari, Fenyvesi Gabi, Aradszky László és Pege Aladár együttese, a zsűri Bolba Lajos, a rádió könnyűzenei osztályának vezetője, Szenes Iván, táncdalszövegíró, Aldobolyi Nagy György zeneszerző és a többiek mind izgalommal lesték, vajon ezen a délutánon akad-e tehetség? Az első ilyen megyei döntő Egerben volt és a Heves megyeiek kitettek magukért — a két hely helyett hármat harcoltak ki a középdöntőben. Ez azonban sikerült a mi megyénknek is: a hat versenyző közül a zsűri hármat javasolt a siófoki középdöntőbe. Szoboszlai Sándor, a Csepel Autógyár lakatosa, akit a közönség szavazott meg győztesnek, Erlich Györgyi ceglédi kislány, aki harmadikként jutott tovább és az „abszolút első”, a százhalombattai Kisvári Julianna. A győzteseket holnapi slágerlistánkban mutatjuk be. T. E. szem is ez a helyzet. Ezzel a hatalmas feladattal öt orvos és nyolc asszisztens birkózik meg. — De csak papíron. Jelenleg is mindössze hárman vagyunk itt orvosok, mert egy a gödöllői rendelőintézetben helyettesít huzamosabb ideje. Másik kalléganő pedig anyai örömök elé néz, és szabadságon van. Másállapotos asszony egy percig sem dolgozhat röntgenkészülék mellett a sugárveszély miatt. És mégis a röntgenszakorvosok ötven százaléka nő. A veszélyről beszélgetünk. Azt mondja, az utóbbi évtizedekben a gyárak egyre biztonságosabb készülékeket állítanak elő, de azért mégis nagy a veszély. Röntgenorvosok között fehérvérűség nyolcszor annyi fordul elő, mint más orvosoknál. — Közvetlen elődöm, dr. Schiffer Ernő, szintén ebben halt meg, hivatása áldozata lett 1952-ben. Viszont nem egy rendelőintézetben több 70—80 éves korban levő röntgenorvos is dolgozik a veszélyes sugárral — makkegészségesen. Mindenesetre a veszély az egyik oka, hogy nincs utánpótlás. A másik? A beteget sötét helyiségbe vezetik, nem is látja az orvos, a nevét sem tudja, soha többé nem találkozik vele, hálát sem érez iránta. Hogy a kettő közül melyik ok tartja inkább vissza a fiatalokat ettől az orvosi szakmától, azt én nem tudom. Még mond valamit: — A világon a legtöbb röntgenvizsgálatot Stockholmban és Budapesten végzik. Ott a gazdagság, nálunk a kitűnő egészségügyi szervezettség teszi lehetővé. Elért sok sikert, mi még a vágya? — Szeretném biztosítva látni az utánpótlást. És szeretnék egy automatikus előhívó gépet, de az sokba kerül. Pedig 90 másodperc alatt előhívja á felvételt. Talán még itt leszek, és az is meglesz, mégis ... Szokoly Endre TV-FIGYELO: Jó vetélkedő alakul... Az első „Ki mit tud?”-ot az „öreg” tévé-tulajdonolok — emlékszem — örömmel üdvözölték. Abban az időben például Koncz Zsuzsa még csitri kis lányka volt. (Hiába, megy az idő.) Azóta az „öreg” tévé-tulajdonosok részben kicserélték készülékeiket és újabbakon nézik az újabb vetélkedőket. A „Ki mit tud?”-ot követte a „Ki minek mestere?”, volt „Fekete—fehér, igen—nem” — és sok más vetélkedő. Az elműlt héten a televízió a legfrissebb vetélkedővel lepte meg nézőit, az „Ifjúság 1970 jubileumi vetélekedő*-veL Amiben ez a játék eltér az eddigiektől, hogy már nem csak a látványra, szórakoztatásra törekszik, hanem az ifjúság problémáival is foglalkozik. Már nemcsak azt látjuk a képernyőn, ki hogyan tud — amatőr módon — népi táncot lejteni, hanem azt is, ki hogyan gondolkodik a legégetőbb — az ifjúságot érintő — feladatokról. A vetélkedő erénye, hogy a készülő ifjúsági törvényhez is hozzá kíván szólni, értelmes javaslatoknak ad helyt és ajtót nyit újabb értelmes javaslatok megtételére. A fiatalok versengésének döntőjét jól rendezték meg, a forgó- színpad (a különböző adáshelyek váltása) színesebbé tehet egy műsort. Az egyik pillanatban még Korom Mihály igazságügy-miniszterrel beszélget az ifjú versenyző, a másik pillanatban már az akrobata fodrászlányt láthatjuk, amint fejen állva lábujjaival tartja cigarettaszipkáját és úgy „pipál”. Kifogásunk az lehet: a játék tartalmi részének, gondolatának rovására lassít a sok technikai betét, trükk, a technikai szerszámok alkalmazása. Valaki egyszer kitalálta, a telefondijsikur- zust. A riporter — jelen esetben a versenyző fiatal — tárcsáz egy számot és a távolban felveszik a kagylót. Előre megbeszélték, de az ember mégis drukkol, vajon felveszik-e? (Előfordult, hogy nem hozzák a „képernyőben ülőt”. A tehef cmérdeklődés persze „niachi”, a váratlanságot, a meglepetést, a néző mcgliökkentését akarja szolgálni. Ehelyett rengeteg idő megyei vele. Egyszóval jó is, hasznos is ez az ifjúsági döntő, a vetélkedő, csak még pergőbbé, ritmu- sosábbá kell tenni. A hét műsorából egy kedves szovjet filmet kell kiemelni, az Ilf-Petirov regényéből készült „Aranyborjút”. Osztap Bender figuráját kitűnően eleveníti meg a film, kalandjain jókat nevethettünk, bár befejező részét kissé naivnak tarthattuk. A telesport érdekes színfoltja volt a cselgáncs EB -közvetítése. A televízió végre nem csak. labdarúgó-mérkőzéseket közvetít, hanem igyekszik más, látványos sportokat is bemutatni. sz—d— Standard és latin-amerikai számok Párok a parketten... Pénteken, szombaton és vasárnap Szombathelyen, a művelődési és sportpalotában rendezték a Savaria nemzetközi táncversenyt és a 8. magyar táncbajnokságot. A táncparkett felett hatalmas virágföldgöimböt emeltek a magasba, benne a részvevő 18 ország zászlajával, azt szimbolizálva, hogy az immár három kontinensre kiterjedő rangos művészeti esemény a népek barátsága jegyében zajlik. Az európai országokon kívül Japán és — az idén először—, Ausztrália is képviseltette magát a versenyen, összesen hatvan külföldi táncos — Anglia, Ausztria, Ausztrália, Csehszlovákia, Dánia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Japán, Jugoszlávia, Lengyelor- szár, a Német Demokratikus Köztársaság, Norvégia, Olaszország, Svájc, Svédország és a Szovjetunió színedben — lépett parkettre. Hazánkat 45 pár képviselte. Ök hat különböző városban bizonyultak a legjobbnak az elődöntőkön s így szereztek jogot a szombathelyi versenyen való részvételre. Lengyel, csehszlovák, szovjet, NDK- és NSZK-beli oszt- rák és magyar táncpedagógusok, pontozóbírák, döntnökök előtt „A”, „B” és a — legmagasabb — Sonderklasse kategóriában folytak a versenyek. Az „A" osztályban 25, a „B”- ben 20, a sonderklasseban 30 pár mérte össze tudását. A nemzetközi szabályoknál! megfelelően standard — keringő, angolke- ringő, tangó, quickstepp, slow- fox — valamint latin-amerikai — rumba, samba, cha-cha, passodoble — számokban versenyeztek a határőrség központi zenekarának muzsikájára. Sok külföldi szakember, köztük Detlev Hegemann, a Nemzetközi Táncszövetség elnöke is megtekintette a versed nyékét. A táncszakemberek; szombaton tudományos ülést és vitát rendeztek a társas- és versenytánc esztétikai jelentőségéről az ifjúság nevelésében. A táncverseny győztesei elnyerték, a KISZ Központi Bizottságának nagydíját, a Népművelési Intézet, a KISZ Vas megyei Bizottsága és Szombathely városa díját, ameäye- ket a vasárnapi gálaesten nyújtottak át. (14) Apró lélekvesztöjén menynyi idő alatt jutna el oda egy halász? És eljutna-e egyáltalán? Az Amazonas nem csónakázó park! Vagy egy vadász gyalogosan Porto Velhóba? Pedig az csak fele távolság! Csak épp az őserdőn keresztül! Két hónap? Három? Lássák be, kérem, hogy más megoldás nincsen, meg kell várniok az Ilha visszatérését. A pap szavára rábólintott a szatócs is, az öreg Doido is. — Rendben van — jelentette ki Himenez, a másodpilóta —, maradunk, hisz mást egyszerűen nem tehetünk. De mit fogunk itt csinálni az elkövetkező hetek során? Gyengélkedők, fiatal nők, idősebb emberek is vannak velünk, és egyáltalán... — A legfontosabb — kezdte a választ némi töprengés után a padre —, a helyes alapállás. Meg kell érteniök, hogy sokféle Brazília van. Amelyet önök ismernek, az az óceán partján terül el, nagyvárosaival, fejlett iparával, idegenforgalmával, autópályáival és így tovább. Az és a mi őserdei Braziliánk — két külön világ. A mi Amazonas államunknak, amely csak egy az Estados Unidos do Brasilia dzsungel- országai közül, akkora a területe, hogy Madame Duval régi hazája, Franciaország, vagy háromszor elférne rajta. Mégis, egész Amazonas államban annyi ember sem él, mint például egyedül Marseille-ben. Alig több, mint félmillió. — Erről már hallottunk — morogta a fogai között Bobo. — Sőt, valaki azt is megpróbálta bemesélmi nekünk, hogy itt, harminc centiméter magas, tíz-tizenötkilós emberkék laknak! Ehhez mit szól, atyám? — Csacsiság. De nem is ez a lényeg. Az a sokezer kilométer, amely elválaszt bennünket a metropolisoktól, nemcsak földrajzi távolság, hanem időbeni, fejlődéstörténeti is. Bizonyos vonatkozásokban — évszázados. Mások itt az erkölcsök, mások a törvények, mármint az íratlan törvények. Körülöttünk az őserdőben, a folyókon nomád halász, vadász törzsek kóborolnak, de itt Ciduróban is három lakos közül egy, nem tud sem írni, sem olvasni. És ez még jó aránynak tekinthető, hiszen Brazília 93 milliónyi felnőtt lakosa közül ma még 40 millió az analfabéta. Nálunk sok az estrangeiró, az idegen nemzetiségű aranyásó, emiatt ilyen jó viszonylag a százalékarányunk. Csak azért mondtam el e néhány adatot, hogy minden téren szállítsák le az igényeiket, és -olyanoknak fogadjanak el bennünket, amilyenek vagyunk. Legalábbis arra az időre, amit a körünkben kell eltölteniök. És ne avatkozzanak be semmibe. Akkor talán baj nélkül ússzálc meg ezt a váratlan vakációt. — Miért? Érdeklődött Ewans. — Azon túl, hogy kényszerű várakozásra ítéltettünk, milyen más veszély fenyegethet itt bennünket? Csend támadt, a három helybeli csak nézte egymást. — Hát... — kezdte vontatottan senhor Dias —, az őserdőben vagyunk ugyebár, vadállatok, kígyók, mérges rovarok, a folyóban kajmánok, piranhák, eső, malária... Aztán meg Ciduro sem valami leánynevelő intézet, hanem aranyásók, szerencselovagok városa... És itt van senhor Mullero és a barátai... — Igen, itt vagyok! — har- sant fel egy kellemes bariton a bejárat felől. — De mikor tanulod meg végre, te kövér disznó, hogy Müller a nevem és nem Mulleró? Hans Müller. Egyébként kézcsókom a hölgyeknek, üdvözlöm az urakat. öles termetű, világoskék szemű, negyven-negyvenöt év körüli, rövidre nyírt, szőke hajú férfi támaszkodott köny- nyedén az ajtófélfának, megnyerő mosollyal nézett végig az asztal mellett ülőkön. V. FEJEZET Körkapcsolás Bogota, a Kolumbiai Távirati Iroda hírszerkesztőjének szobája... — Maga megőrült?! Börtönbe akar juttatni mindnyájunkat? így küldjük szét ezt a tudósítást a világba?! — Kérem, főnök, én szigorúan a tények ismeretetésére szorítkoztam. Megírtam, hogy a bosszúállók újabb politikai merénylettel próbálkoztak, mert azt hitték, hogy Campo- manes úr, a Konzervatív Párt alelnöke a repülőgépen tartózkodik. Megírtam, kevés remény van rá, hogy az utasok életben vannak, tekintve, hogy Barilla kapitány a figyelmeztető rádióüzenetet nem igazolta vissza. Feltehetően a bomba már korábban működésbe lépett. (Folytatjuk.) « 1 t
