Pest Megyi Hírlap, 1970. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-17 / 114. szám
8 fest MEGYEI kMivlap 1970. MÁJUS 17., VASÁRNAP JOLÁN MM TUDOMÁNYA I SCI-FI I I Utazás a Nap túlsó oldalára Rendnek kell lenni — Szívesen megtennem uram — hajlongott az udvarias pályaudvari borbély — de a szabályzat szerint csupán olyan személyeket borotválhatunk, akiknek birtokában érvényes menetjegy van. — De hiszen a műhely egészen üres, — hangoztattam én épp oly udvariasan. — Talán mégis tehetnének egy kivételt. A borbély hajthatatlan maradt — Ez az előírás, uram. Nekünk tartanunk kell magunkat a szabályokhoz, csupán utazókat borotválhatunk — és a nyomaték kedvéért még sóhajtott Is egyet — Szeretnék egy menetjegyet — szóltam kicsit később a jegypénztárban ülő, ifjú hölgyhöz.' — Hova parancsolja? — Az mindegy. A hölgy energikusan szólt iám: » — Hagyja kérem a vicceit! —- Nekem ez egyáltalán nem vicces — jegyeztem meg —, de talán adjon egy jegyet a legközelebbi állomásra. Az biztosan elég lesz. — És mégis, melyik állomásra gondol? — Kedves kisasszony, már mondtam, hogy nekem teljesen mindegy. Az ifjú hölgy ekkor már láthatóan ideges lett. — Mégiscsak tudnia kellene, hogy hova akar utazni! — Nem akarok elutazni. Az ifjú hölgy ebbe már belepirult. * — Ha nem akar elutazni, altkor mi az ördögöt kezd a menetjeggyel? — Borotválkozni akarok. Ebben a pillanatban hangos csattanással bezárult a pénztárablak. — Kedves kisasszony — kopogtattam szerényen egy kis idő múlva — adjon nekem mégis egy jegyet Olyan pillantást vetett rám, mintha kísérteiét látott volna. Aztán szórakozottan belelapozott a menetrendbe. — A borbély kívánja, én nem tehetek róla — mondtam elhalóan. Erre már felfigyelt. — Mit kíván a borbély? * ^ A tudományos-fantasztikus |irodalom, film két utat jár: ^ az egyik technikai csodákat ^ agyai ki, tudományosnak tű- $ nő vívmányokkal kápráztat ^ el, a másik általános embe- ^ ri, humánus gondolatokat ^ visz át a jövőbe, úgy, hogy ^ a jelen is tanuljon belőle. Ez ^ a színes angol film az első |utat járja. | Az első útnak sok buktatója van: a közönség a md- | ban hozzászokott a „fantasztikumhoz” — a holdra lépést ^ egyenes tv-közvetítésben lát- ^ tűk. Az alkotóknak szörnyen kell törni a fejüket, ^hogy megsokszorozzák a ma ^ csodáit — e film készítői ^ nem bővelkedtek a fantáziá- ^ ban. Ugyanis papírmasékkal, ^ makettekkel, színes film ko- ^ lormontázsokkal, gyenge | trükkökkel, ismeretterjesztő- ^ nek tűnő ábrákkal, ráadásul ^cselekmény nélkül csodálatot | kivívni nem lehet. Negyven ^ perc után az alkotók is rá- ^ jöhettek erre, mert mással § kezdtek kísérletezni. A mai csodáktól egy nagy % ugrással szakadtak el, nem fantáziával, hanem fantazmagóriával — ezt találták meg a nap túlsó oldalán. A fantazmagóriát nem az ötlet- bőség különbözteti meg a fantáziától, hanem a gondolatszegénység, a blődség. Érdekes, ezek a bizonyos fantaz- magórikus ugrások nem előre történtek, hanem hátra: ha a technika nem ejt ámulatba, majd felizgat az űrháború, a gyilkosság, az életveszély, az üzleti harc, a látszatbonyodalom — a fantazmagória e századi krimit, westernt, revüt, shaw-t plántál a jövőbe. Gyenge technikai színvonal plusz blőd fantazmagória és visszafelé lépegető emberábrázolás (az Európai Űrkutatási maffiához hasonlít, a főnök közepes gengsztervezérhez) és megkaptuk a film értékét. Ez nem túl dicsérő az írótrióra és Robert Parrish rendezőre nézve. Nagy a világ sci-fi termése, bizony sok a selejttermék. Megint rosszul választottunk, mi) Megint egy ismerős — Kicsim — könyörgött Miklós. — Kicsim, csendesebben, itt emberek vannak... Jó napot! — Fenn, a második emelet korlátjánál egy pufajkás férfi állt; söröspalackból kortyolt, s félszemmel a még ajtó nélküli előszobába lesett. — Maris! — kiáltott fel hirtelen, s megtörölte sörhabos száját —, Maris, ne az ablakon cseszd ki a hulladékot, mondtam már! Fogd az öledbe, és vidd le a lépcsőn! — Megenyhülten Miklósékhoz fordult. — Szabad érdeklődnöm, kit keresnek, elvtársnő drága? — Kettő emelet négy — mondta Miklós. — Ez volna éppen — állt félre a férfi. — Meg akarják nézni? — Van itt valami főnök vagy ilyesmi ? — kérdezte Barbara; a létrákat és a dörzspapírhalmokat kerülgetve bekukkantott az előszobába. A fejkendős lány egy kosár hulladékkal elébe került, dühösen tekintett a bundás nőre, de aztán széles vigyorral hátralépett. — Ö, a Kiss Barbara! — kiáltott fel a lány, s erre Barbara kényszeredetten elmosolyodott, fényképmosollyai, de máris félretolta a lányt, s intett Miklósnak, hogy kövesse. — Nahát! — kiáltott fel ismét a lány izgatottan —, meg a Bitte Miki! Frejsz bácsi! A Kiss művésznő meg a férje, a híres dobos! • Miklós nevetve megveregette a lány arcát, de Barbara már odabentről hívta: — Májk! Májk, kérlek, gyere, pont a faburkolatot hogyishív- jákolják... — Szedd a lábad — mondta a söröspalackos ^Frejsz a lánynak. — Ezek a lakók lesznek itten, ezek a művésznőék, ne óbégass! — S ment Miklósék után az étkezőfülkébe. — Ez diófa? — emelt fel egy lécdarabot Barbara a földről. — Bükk — szólt a homályból egy svejcisapkás férfi. A fal tövében térdelt, s a vakolatba ágyazott tiplikbe csavarozta a léceket. — Nem kaptunk száraz diófát. Ez meg jó száraz, tetszik látni — magyarázta Frejsz. —■ Meg lett beszélve, hogy dióból csinálják — kezdte megint Barbara. — A műmárvány is meg lett beszélve, és helyette pévécét dobnak oda nekünk. Májk, kérlek, légy szíves! ... A svájcisapkás felemelkedett, és válogatott a lécek között, s akkor valahogy jobban meglátta Miklóst a szomszéd helyiségből bevetülő fényben. — Egér! — kiáltott fel rekedtes hangon. — Jól látom, te vagy az, Egér? — Egér? — hőkölt hátra Barbara. — Miféle egér? — Süsd meg, hát te hogy kerülsz ide, Cvekedli? — Miklós vigyorogva, kicsit színpadias mozdulattal tárta ki karját, de a svájcisapkás csak a kezét kapta el, rázta,- szorongatta; nem akarta bepiszkítaná Miklós nyers színű ' 8 — Csupán azokat borotválja $ meg, akiknek jegyük van. Úgy látszott, most már érti. $ Fogott egy jegyet, átnyújtotta $ nekem és azt mondta: — Tes- ^ sók, itt egy jegy, Rebnitzbe. 5 Hatvan pfennig! — Kérem, itt a jegy — lo- ^ bogtatrtam büszkén újdonsült 5 tulajdonomat a borbélynak. $ — Most már megborotválhat. | Ám a borbély nem hagyta ^ magát félrevezetni. — De hiszen ön nem utazik! í s — Mindegy, van egy érvé- $ nyes menetjegyem Rebnitzbe. 5 Remélem, ez elég? $ S — Szó sincs róla — erősít- 5 gette a borbély. — Számomra $ semmi jelentősége annak, $ hogyha ön borotválkozás cél- 5 jából menetjegyet vált. Én 5 csupán a menetjeggyel rendel- $ kező utazókat borotválhatom. 5 ön viszont egy menetjeggyel $ bíró nem utazó! Hagyja el ké- $ rém a műhelyt! — Kisasszony — tértem J vissza a jegypénztárhoz. — $ Sajnos, ez sem használt. Ké- í rém, vegye vissza a jegyet. — Az nem megy — felelte! az ifjú hölgy és megvonta a 5 vállát. — De miért nem?— kérdez- ^ tem kétségbeesve. — Hiszen > végül is az utazásra nem ke- « rült sor. : — Ha ön a jegyet utazási( célból váltotta volna — ma- ! gyarázta a kisasszony — akkor j visszatéríthetném a menetdí-( jat. ön azonban a leghatáro- ( zottabb formában kijelentette,! hogy egyáltalán nem akar« utazni. Ezért a visszatérítési | követelése semmisnek számít. I A borbélyhoz kell fordulnia.! Miatta váltotta a jegyet, nem? < — Visszafizeti a jegyem « árát, vagy nem? — kérdeztem( most már erélyesen az udva-! rias pályaudvari borbélyt — Egy pillanat — szól ez és ] a telefonhoz lépett. Azután i visszajött és szívélyesen for- ] dúlt felém: — Minden rend-] béri van. önt meg lehet borot- ] válni. • I — Végre! — sóhajtottam és i leroskadtam egy székbe. — De nem nálam — tette ; hozzá a borbély. — Csak Reb- i nifzfben! (Fordította: Zilahi Judit) Ralph Wiener: ] Egy távoli tiszaháti kis• községben él egy bizonyos Tu- « dományos Jolán néni nevezetű S asszonyság. Nevét egyrészről i annak köszönheti, hogy tanult «mestersége a szemmel verés és <a báji'tallepárlás, másrészt pe- : dig annak, hogy olthatatlan ! tudásszomjától vezettetve, (mindenről igyekszik tudomást ! szerezni, ami kicsiny falujában «vagy a nagyvilágban megesik. « Szerzett ismereteit sosem rej- 5 ti véka alá, sőt, igyekszik miinél szélesebb körben terjeszte- ! ni. Ezt a mesterséget olyan : magas színvonalon űzi, hogy ] senki sem merné őt közönsé- j ges falusi hírharangnak nevez- ■ ni, hanem illő tisztelettel falu- «krónikásnak vagy falurádió- >nak titulálják. Azt a csupa ! öregasszonyból álló társaságot I pedig, amely minden délután a : Jolán néni lakásán ülésezik, ! az „Ismeretterjesztő Társulat ! helyi fiókja!’ vagy a „Kíván• csiak Klubja” néven emlege• tik. ! Jolán néni hírszerzési lele- I ményessége egyenesen bámu- « latos. Gyakran alkalmazott > módszere, hogy famulusát, ] Piócás Erzsit elbújtatja bok- «rokban, szénákazlakban, s a ! legkülönbözőbb helyeken, ! hogy onnan lessen ki családi ! intimitásokat, egyebeket. Ha ! néha rajtakapják őket a leske- ilödésen és patáliát csapnak ] emiatt, Jolán néni kellő tudo- ] Hiányossággal megmagyarázza, ] hogy Erzsi tulajdonképpen egy ! rejtett kamera, amelynek al- ! kaimazása ma már az egész (világon elterjedt, s aki ez el> len tiltakozik, csak a sajnála> tos tudatlanságát árulja el ve! lo. ! Jolán néni legeslegfőbb tu- ! dománya azonban a szívátül> tetés. Számos ilyen műtétet ! hajtott végre Piócás Erzsi se- ! gédletével. : A minap is például, gyanút- : lanul sétálgat az utcán a kis (Virágos Zsuzsika, arról ábrán- í dozgatva, milyen is lesz majd «az, ha ő Garas Péter felesége ; lesz. Maga elé idézi a fiú min- (dig mosolygó arcát, mókás kis (bajuszát — és ettől jóleső me- ! legséggel telik meg a kicsi szí- «ve, amely, érzi, soha nem lehet ; a másé, csak Petié... Ekkor ^ hirtelen elétoppan Piócás Er- ! zsi: S 5 — Jaj, lelkem, Zsuzsikám, I gyere be már egy percre Jo- ; ián nénédhez, valami nagyon (fontosat akar neked mondani. 5 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ Jolán néni eddigre már előkészítette a diólikőrt, a mézes pogácsát, a kávéfőzőt, szóval az operáció összes kellékeit. Szíveskedve fogadja a lányt, duruzsol neki erről, arról, kisvártatva pedig rátér a lényegre: — Hallom, hogy a Garasfiú udvarol neked. Mokány kölyök a Peti, jóképű, jókötésű, jó dolgos ... Nemhiába bomlanak érte a lányok! Zsuzsikának mennyei zeneként hatnak a kedvesét dicsérő szavak, egészen elandalodik tőlük. Piócás Erzsi látja, hogy kezd kábulni a páciens, itt az ideje hát, hogy bedobja az „injekciós tűt”. — Csak ő is ne bomlana annyira a lányokért! Tegnap este Kosaras Piroskát kísérget- te az utcán. . Tegnapelőtt éjfél tájban meg a Kegyes Juci ablaka alatt találtam . Azt mondják, a szomszéd faluban is van valakije, sűrűn átjár hozzá... Zsuzsika felszisszen, mint akinél csontot ér a tű. Jolán néni rögvest megkezdi az operációt. — Hanem hallod, az a szegény Forintos Pali nagyon veszikődik utánad. Nagyon jóra való fiú az! Az egész család szorgalmas, iparkodó, tehetős. Láthattad, milyen gyönyörű piros Pannóniát vett az anyja Palinak, nincs még egy olyan a faluban! Azt mondják, autót is vesznek Forintosék, csak előbb az építkezést befejezik. Mert építenek is ám: új házat Palinak! — De a fiú mindenütt azt hangoztatja, hogy abba a házba ő vagy Virágos Zsuzsikát viszi asszonynak, vagy senkit! — tódítja meg Erzsi. — Televíziójuk is van, mosógépük, porszívójuk... — A fiúnak meg táskarádiója, lemezjátszója ... Azt mondja, meghozatta hozzá Pestről a Szörényi Levente összes lemezeit... És így tovább, jó két órán keresztül, hol Jolán néni, hol Erzsi áradozik a fiúról. Szegény Zsuzsika, mikor kiszabadul a karmaik közül és kitámolyog az utcára, érzi, hogy a szíve teljesen ki van cserélve. És ez az új szív senki másért nem eped, csakis Forintos Paliért ... Jolán néni pedig átszalasztja Erzsit Forintosékhoz az üzenettel: sikerült a műtét, jöhet a tiszteletdíjként kialkudott választási malac. Aztán fáradtan, de a jól végzett munka tudatával leül a tévé mellé. A képernyőn épp arról számolnak be, hogy a világ valamelyik távoli országában megint sikerrel hajtottak végre egy szívátültetést. A föld egy másik zugában pedig ismét, meghalt egy újszíves. Jolán néni keserűen felsóhajt: lám, ő hány ilyen műtétet végrehajtott már, az ő páciensei valamennyien élnek azóta is, és őróla mégsem emlékezik meg soha a tévé, a rádió vagy az újság Hiába no, hálátlan a világ! R. B. 1 A tv és az ágy $ ^ 27 millió televízióskészülék \ kíméli” az ágyakat a Német S Szövetségi Köztársaságban. A § Süddeutscher Rundfunk, a dél- 5 német rádióadó-állomás, meg- \ bízásából az allensbaclxi de- ^ moszkópiai intézet most végezett el egy nagy felmérést a e televíziót néző lakosság köré- e ben. Amíg 1953-ban hétfőtől $ csütörtökig a felnőttek 65 szá- ^ zaléka 6.30-kor kelt, és 21.30— ^ 22 óra között ment aludni, ma \ — változatlanul korai kelés e mellett — 22 órakor a lakos- e ságnak már csak egyharmada \ megy lefeküdni. Szinte kéthar- I mada csak 22.30 tájban vagy e még ennél is később tér nyu- e govóra. A megrövidült alvás ^ oka a tv-show és krimifilmek ^ utáni érdeklődésben, továbbá e a politikai vitaadásokban ke- e resendő. Ennek fejében a sza- \ bad hétvégeken azonban álta- \ Iában később kelnek fel az $ emberek. 'SSS/S/SS/SSS/SSSSSSSSSSSJ'SSSSjWjrsSSSSSSSJVi ez befüvezve? — Megállt a kapu torkában, összefogta magán a bundát. — Nahát! És ez a lépcső! Műmárvány, nem?! Nem műmárványban egyeztünk meg? A múltkori lakógyűlésen konkrétan megbeszéltük a műmárványt! — Nem műmárvány lesz, hanem linóleum. — Linóleum? — Pévécé. Zöld pévécé. Nagyon jó. Barbara nekiperdült a falnak: — Májk! Az a rohadt pévécé van minden rohadt házban! Az a rohadt snassz pévécé! Nem azért dobom ki a pénzt, hogy műmárvány se legyen! — Csupa fal lesz a hátad, kicsim — mondta türelmetlenül Miklós. — És nem a műmárvány a lényeg, hanem hogy készen legyen végre ez a ház, nem érted? — Karon ragadta a nőt, és cipelte fel a második emeletre. — És ne vacakolj, mert nem érünk be a rádióba. — Háromszázezer a végösz- szeg, s neki mindegy, hogy műmárvány vagy pévécé! — Barbara egészen belesápadt: vékony szája élesre metszette a szavakat. — Csak erről tudnálak már egyszer leszoktatni, erről a snasszságról! Két éve hiába küzdők, hogy megértessem veled, kicsoda vagy! Fo gadni mernék, ha még lenn. Teleki tér, legszívesebben ott vásárolnád a holmijaidat! — Tekerd egy kicsit alá... alá, alá, még! És húzd be a kéziféket! — Barbara vékony csuklóján megcsörrentek az ezüstícarikák, ahogy idegesen hadonászott. — Sohsem fogod megtanulni, hogyan kell megállni a lejtőn? — Jól van, mit izélsz, megálltam, nem? — Miklós kikapcsolta a gyújtást, zsebre vágta a kulcsot. — Ha folyton dumálsz, akkor meg egyáltalán semmit sem fogok tudni csinálni ezzel a francos kocsival! — Ó, hát ez nagyon klassz környék! — Egy ügyes fordulat fenékkel, s Barbara máris kinn állt a Renault mellett; szétdobta mellén a bundát; haja belegubancolódott a szőrmébe. — A Dunára látni meg a Várra, nagyon klassz! Melyik az a ház? Miklós bezárta a kocsit. — Csak vigyázz, mert itt csupa sár minden. — Átsegítette a nőt az árkon, s néhány, még márciusra megmaradt fagyos domborulaton lépkedve, elindult előtte a deszkákkal, hordókkal, betontörmelékkel teleszórt telekre. A házat már bevakolták, de a kapuhoz palló vezetett; a második emeletről kopácsolás hallatszott meg füttyszó; egy fejkendős munkáslány fahulladékot szórt ki az orruk elé. — Áh! — undorodott Barbara. — Micsoda kosztelep ezen a szép vidéken! Mikorra lesz Szakonyi Károly:
