Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-22 / 93. szám

»*L&i IIEfJEf v/ííHop 1970. ÁPRILIS 22., SZERDA Lenin: emberként, forradalmárként, politikusként világító fáklya a történelem viharában. Példa, mely hűségre, következetességre, kitartásra buzdít. Útmuta­tás, mely szebb, gazdagabb, emberibb, igazabb világot állít elénk. Ösztönzés, mely igazságkeresésre, a való vi­lág minden dolgának feltárására és megértésére biztat. Elmélet és gyakorlat elválaszthatatlanságának bizonyí­tója — az igazi humanitás megtestesítője. Művei: tanulmányai, cikkei, beszédei, levelei, a róla szóló írások a maga teljességében állítják elénk az em­bert, a tántoríthatatlan forradalmárt, a gazdasági és társadalmi folyamatokat zseniálisan elemző ideológust, a cselekvő politikust. ...világító fáklya „...az átlagos emberanyagból...“ Örök útmutatás Lenin olyan korban lett a munkásosztály eszmei és poli­tikai vezérévé, amikor kiala­kult és az egész világot ural­ma alá hajtotta a monopolka­pitalizmus, az imperializmus, amikor a szocialista forrada­lom a történelmi fejlődés köz­vetlen feladatává vált. Ö mu­tatta meg a forradalmi kiveze­tő utat az első imperialista vi­lágháború okozta szörnyű vál­ságból, amelybe a kapitaliz­mus döntötte az emberiséget, ö mutatta meg a kivezető utat abból az eszmei z’űrzavarból, amit a revizionizmus és kü­lönféle más téves és káros irányzat terjesztett el a mun­kásmozgalomban. Örök történelmi igazság, hogy Lenin neve elválasztha­tatlan attól a párttól, amely győzelemre vitte a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradal­mat. Hiszen e pártot az ő ve­zetésével teremtették meg, és ő vezette harcát a proletariátus hatalomra jutásáért. örök történelmi igazság, hogy Lenin neve elválasztha­tatlan a világ első szocialista államától. Hiszen a szovjet ál­lamot az ő vezetésével terem­tették meg, és ő állt az élén fennállásának első s egyben legnehezebb éveiben. Az ő személyisége — a lángeszű tu­dós, a párt- és népvezér és ál­lamférfi alakja — hatalmas fényerejű világító fáklyaként emelkedik ki a világrengető események viharában, amikor az Okróberi Forradalom meg­nyitja az emberiség új korsza­kát, s elkezdődik a történelmi átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba. Örök történelmi igazság, hogy a szocialista forradalom oroszországi diadala, az első munkásállam megszületése egyben a lenini tanítások, a le­nini politika nagy győzelme, mely hatalmas lökést ad a nemzetközi proletariátus küz­delmének. A lenini eszmék je­gyében alakultak meg a mun­kásosztály új forradalmi párt­jai, köztük 1918 novemberében a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártja is. Lenin vezetésével jött létre 1919 márciusában a Kommunista Internacionálé, mely összefogja a nemzetközi munkásmozgalom forradalmi erőinek legjavát. (Nemes Dezső: A lenini esz­mék ereje) Nem tudjuk felépíteni a kommunizmust másként, mint a kapitalizmus által teremtett anyagból, másként, mint azzal a kulturális apparátussal, amelyet a burzsoá viszonyok termeltek ki, és amely ezért el­kerülhetetlenül — ha az em­beranyagról 'mint a kulturális apparátus egy részéről van szó — burzsoá gondolkodás- móddal van telítve. Ebben rej­lik a kommunista társadalom felépítésének nehézsége, de ugyanebben van a biztosítéka is annak, hogy lehet és sike­rül azt felépíteni. Éppen ab­ban különbözik a marxizmus a régi utópista szocializmustól, hogy az utóbbi az új társadal­mat nem az emberanyagnak azokból az átlagos képviselői­ből akarta felépíteni, amilye­neket a véres, szennyes, ku­peckedő, rabló kapitalizmus termel ki, hanem külön üveg­házakban és melegágyakban kitenyésztett különlegesen eré­nyes emberekből. Ezt a nevet­séges gondolatot ma mindenki nevetségesnek tartja, és min­denki feladata, de nem min­denki akarja vagy tudja végig­gondolni azt, miként lehet (és kell) a kommunizmust építeni ,az átlagos emberanyagból, amelyet évszázadokon és év­ezredeken át elrontott a rab­szolgaság, a hűbériség, a kapi­talizmus, a szétforgácsolt kis- gazdáliodás, elrontott az a há­ború, melyet — egy helyecs- kéért a piacon, a termék vagy a munka magasabb áráért — mindenki mindenki ellen vi­sel. (Lenin: A kommunista kölesről) GARAI GABOR: LENIN Elképzelem: az első sortűz után hogy állt ott, vakító homlokát az Időnek szögezve, s föla.jzottan figyelt a lábrakelt tömegre, mely most dönti ki — tudta — sarkából a világot. Hívta a megfogalmazott csodát, s hozták a tépett, meggyötört katonák, az étien rongyosok; ha egy a földre roskadt, némán fohászkodott: ó, hány halált kíván még ez az egyetlen élet! S ím mégis ünnepi kedve támadt: tűnődni — nem azon, hogy a Föld majd ünnepli-e őt, ki sosemvolt jeleket a kor bronzába rótt, de, hogy a példa mint edzi majd unokáit az Elsőknek, kik öt követve mindhalálig tették a hihetetlent s hitték a tudhatok Tudás és tapasztalat er­Mellesleg, a propagandistá­kat illetően szeretnék még né­hány szót szólni az ellen, hogy ezt a hivatást rendszerint el­árasztják gyönge -képességű A civilizáció gyümölcsei: minden dolgozónak Úgyhogy amikor a szakem­berek felhasználásáról beszé­lünk, figyelembe kell vennünk a szovjet politika egy évének tanulságát; ez alatt az év alatt megtörtük és legyőztük a ki- zsákmányolókat, most pedig meg kell oldanunk a burzsoá szakemberek felhasználásának feladatát. Itt, ismétlem, az erőszakkal egymagában sem­mire sem megyünk. Itt, az erő­szak kiegészítéseképpen, a győzelmes erőszak után, a győztes proletariátus szerve­zettségére, fegyelmére és er­kölcsi súlyára van szükség ar­ra, hogy a győztes proletariá­tus maga alá rendeljen és be­vonjon a munkájába minden burzsoá szakembert. Azt mondják: Lenin erőszak helyett az erkölcsi befolyást ajánlja! De ostobaság azt kép­zelni, hogy csupán erőszakkal meg lehet oldani a kommunis­ta társadalom építése során az új tudomány és technika meg­szervezésének kérdését. Badar­ság! Mi, mint párt, mint olyan emberek, akik tanultunk egyet- mást a szovjet munkának ez alatt az éve alatt, nem fogjuk elkövetni ezt a butaságot, és óvni fogjuk ettől a tömegeket. Az a feladat, hogy kihasznál­juk a burzsoá, a tőkés társada­lom egész apparátusát, nem csupán győzelmes erőszakot követel, ezenfelül megköveteli a szervezetet, a fegyelmet, az elvtársias fegyelmet a tömegek soraiban, az egész nem prole­tár lakosság proletárbefolyáso­lásának megszervezését, olyan új tömegkörnyezét teremtését, amelyben a burzsoá szakem­ber látja, hogy nincs számára kivezető út, hogy a régi társa­dalomhoz visszatérni nem le­het, s hogy munkáját csak a kommunistákkal végezheti, akik mellette állnak, vezetik a tömegeket, élvezik a tömegek teljes bizalmát, és arra vesz­nek irányt, hogy a burzsoá tu­domány és technika gyümöl­csei, a civilizáció évezredes fejlődésének gyümölcsei ne biaroknyi olyan embernek jus­sanak, akik arra használják fel, hogy kiemelkedjenek és meggazdagodjanak, hanem egytől-egyig valamennyi dol­gozónak. (Lenin: A kommunista er­kölcsről) A Komintern HL kongresszusán, 1921 júniusában. emberek, s ezáltal süllyed a propaganda színvonala. Ná­lunk olykor válogatás nélkül minden diákot propagandistá­nak tartanak, és az egész ifjú­ság igényt tart arra, hogy bíz-, zák rá „egy kör vezetését” stb. Ez ellen harcolnunk kellene, mert éhből igen sok kár szár­mazik. Valóban elvhű és te­hetséges propagandista nagyon kevés van (és hogy valaki az­zá váljék, ahhoz jó sokat kell tanulnia, és sok tapasztalatot kell gyűjtenie), és az ilyen em­bereket szakosítani kell, tel­jes mértékben foglalkoztatni, és gondosan óvni kell őket. He­tenként több előadást rendez­nünk számukra, s értenünk kell ahhoz, hogy idejében küld­jük őket más városokba, s ál­talában meg kell szerveznünk, hogy kiváló propagandisták állandóan járják a különböző városokat. A kezdő ifjúság tö­megét pedig inkább gyakorla­ti vállalkozásokba kell bevon­ni, amelyeket mi sokszor el­hanyagoltunk a diákoknak ah­hoz a körlátogatásához képestj amelyet optimistán „propagan­dának” neveznek. Komoly gyakorlati vállalkozások, per­sze, szintén alapos előkészítést igényelnek, de itt mégis köny- nyebben találhatunk munkát a „kezdők” számára is. (Lenin: Az ideológiai mun­káról) GYURKO LÁSZLÓ: Ember és forradalmár (RÉSZLET) Gil, a gépkocsivezetője ír­ja, hogy Lenin valamikor 1921- ben bement a Kreml borbély­műhelyébe. Sokan voltak, le­ült, folyóiratot vett ki a zse­béből, olvasni kezdett. Persze, előre akarták engedni. Lenin tiltakozott: „Nem, nem, elv­társak, köszönöm, be kell tar­tani a sorrendet. Hiszen ma­gunk állapítjuk meg a rendet Várok, amíg sorra követke­zem.” Ilyen történeteket száza­dunkban tucatjával terjeszte­nek minden nagy vagy nagy­nak hirdetett vezetőről. Az el­múlt korokban az uralkodó te­kintélye megkövetelte, hogy életmódjában, szokásaiban, külsejében is különbözzék alattvalóitól. Istentől rendelt bálvány mivoltához a korona, a drágakövek, a paloták épp­úgy hozzátartoztak, mint a korlátlan hatalom, a pallos­jog. A trónszékhez fölvezető lépcsők azt a különbséget jel­képezték, ami az uralkodót az egyszerű emberektől elválasz­totta; a bálványnak nem lehe­tett emberarca, különben hogy imádhatták volna. De a bálványok csak addig élnek, amíg az embereknek szükségük van a bálványimá­dásra. A francia forradalom nem a királyt taszította le trónjáról, hanem a trónust det- ronizálta: az egyenlőségre ta­nította az embereket, hogy a nyaktiló a király fejét is elvá­lasztja a törzsétől. Az első új alkatú vezető, aki ezt a válto­zást megérezte, alighanem az a Bonaparte volt, aki a szíriai visszavonuláskor korbácsával csapta arcul főlovászmesterét, mikor az megkérdezte, melyik lovát akarja lovagolni, holott a tábornok parancsba adta, hogy minden katona gyalog menetel, mert a lovakkal a se­besülteket szállítják. A bál­ványimádás és az egyenlőség szelleme azóta is küzd egymás­sal. S ha semmi más, már az is jelzi, hogy a világ lassan megszabadul bálványaitól, hogy a közfelfogás egyre in­kább megköveteli a vezetőtől az egyszerűséget, szerénységet, a mindennapi emberekhez va­ló hasonlatosságot. A dél-ame­rikai diktátorok ércparipán lo­vagló képmása ma már inkább mosolyt fakasztó kivétel, még ha kegyetlen valóság is. A ve­zető ékessége korona helyett a jól szabott »típusruha lett: a tömeg a külsőségekben sok­szor gyorsabban érzékeli a korszellemet, mintsem a lé­nyeget megértené. Persze más kérdés, hogy az egyszerűség mit takar. Hit­ler dísztelen egyenruhája, melynek egyetlen ékessége a vaskereszt volt, csak a Führer puritán hajlamát, s nem az ál­tala jelképezett rendszer egyenlőségre való törekvését példázta. A bálvány csak ru­hát cserélt: a Harmadik Biro­dalom szellemét az emberek helyett gondolkodó Führerről szóló tanítás éppúgy tükrözte, mint a középkori kényúrra külsőségeiben is emlékeztető, türkizkék és hófehér egyenru­hában pompázó Göring. Ennél is gyakoribb, hogy a vezető csupán a közvélemény kényszerének engedve áldoz az egyszerűség parancsának. Ilyenkor a pennaforgató kró­nikások utódjának, a propa­gandagépezetnek jut a feladat, hogy a közfelfogás kívánal­mainak megfelelően retusálja a vezető arcképét. A retusálási fényképen is utálom, a történelemben meg különösen. Ezért viszolyogtam először Gil történetétől. Nem mintha ferdítéssel vádolnám a derék gépkocsivezetőt, de a le­genda sokszor erősebb a való­ságnál, s a maga képére for­málja az emlékeket is. Csak­hogy Lenin minél magasabbra emelkedett, annál konokabbul ragaszkodott hozzá, hogy sem­miféle különleges jogok ne il­lessék meg. S a forradalom győzelme után ez az életelve szinte rögeszmévé vált. Ezért, hogy sokáig nem tűrt meg ma­ga mellett testőröket, még egyetlen kísérőjének, gépko­csivezetőjének is megtiltotta, hogy fegyvert viseljen. Ezért, hogy a legkisebb ajándékot sem volt hajlandó elfogadni, s ha már semmiképpen sem sza- dulhatott tőle, azonnal elküld­te valamelyik kórháznak vagy gyermekmenhelynek. (A klinci posztógyár munkásainak, akik egy vég maguk gyártotta szö­vetet küldtek neki, azt írta: „Kedves elvtársak! Szívből kö­szönöm az üdvözletüket és az ajándékot. Titokban megmon­dom, hogy nekem nem kell ajándékot küldeni. Nagyon ké­rem, hogy ezt a titkos kérése­met minél szélesebb körben mondják el mindén munkás­nak.”) Ezért, hogy amikor ki- lencszázhúsz decemberében valahol az országúton elrom­lott az autója, a húszfokos hi­degben begyalogolt a legköze­lebbi állomásra, s megtiltotta a leesett állú állomásfőnöknek, hogy különvonatot rendeljen: egy arra hajadó tehervonaton tért vissza Moszkvába. Ezért, hogy amikor a IX. pártkong­resszuson ötvenedik születés­napját ünnepelték, türelmesen végighallgatott két üdvözlőbe­szédet, majd fölállt, s kérte, hagyják abba, és térjenek át a kongresszus anyagára. És ami­kor a jelenlevők folytatták az ünneplést, elhagyta a termet. Később telefonhoz kérette az elnöklő Petrovszkijt, s köve­telte, azonnal vessen véget en­nek a komédiának': nem megy vissza a kongresszusra, amíg az ünneplést abba nem hagy­ják. Egy levele nővéréhez 1922 végéről: „Kedves Anyuta! A következő történt: kiderült, hogy ez a könyv a „Szoc. Aka­démiából” való, ahonnan tilos könyveket hazaadni. Velem kivételt tettek! Kínos helyzet állt elő — természetesen az én hibámból. Most különösen szi­gorúan kell ügyelni arra, hogy Gora gyorsan és otthon olvas­sa el a könyvet és visszaadja.” Egy másik levél, Boncs-Bru- jevicsnak, 1918 májusából: „Mivel nem tett eleget annak a nyomatékos követelésemnek, hogy közölje velem, milyen alapon emelték föl a fizetése­met 1918. március 1-től kezdve havi 500 rubelről 800 rubelre, és mivel a fizetésemelés — amelyet ön a Tanács titkárá­val, Nyikoláj Petro vies Gorbu- novval egyetértésben teljesen önkényesen rendelt el, meg­szegve a Népbiztosok Tanácsá­nak 1917. november 28-i dek­rétumát — nyilvánvalóan tör­vényellenes, szigorú megrovás­ban részesítem.” Hogy egy százmilliós állaim vezetőjének, a forradalmait követő teljes zűrzavar kellős közepén lelkiismeretfuirdalást okoz, hogy szabálytalanul köl­csönzött egy könyvtári köny­vet, mosolygásra késztet: bo­garas szobatudósokra jellemző ez a pedantéria. Hogy idejét fe­csérelve tehervonaton döcög haza Moszkvába, az mór in­kább bosszantó. De hogy az életét is kockára teszi, olyan könnyelműség, ami a meggon­dolatlansággá! határos. Miért tette hát mégis? Szemérmes ember volt, aki undorodott a hatalom minden külsődleges előnyétől, alkatilag gyűlölt minden kivételezést. De ez sem elegendő magyarázat: Lenin csontja velejéig népvezér volt, akinek magánéletét legalább annyira befolyásolták a politi­kai eszmék és megfontolások, mint a jellembeli adottságok. Rögeszméje nemcsak a sze­mérmes ember tiltakozása volt, hanem az államvezető megfontolt programja is. Az eszme, amelyet győzelemre akart vinni, a bálványoktól igyekszik megszabadítaná az embereket, az elnyomás és a tőke, a butaság és a hazugság bálványaitól éppúgy, mint az istenektől és cáratyuskáktóL Néhány év — még ha a törté­nelem legnagyobb fordulóját is mondhatja magáénak —, vajmi kevés, hogy kipusztítsa az emberekből a sok ezer esz-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents