Pest Megyi Hírlap, 1970. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-19 / 91. szám

1970. ÁPRILIS 19., VASÁRNAP ffiSI wttni v/í/rfíip Szent magányosság f MAGYAR FILM föl az első tavaszi vasárnap kora délutáni órájában a sör­te hajú férfi. Fújtatva állt meg a kis laposon, nyalogatta tüsike sebzette arcát, de egy­idejűleg ragyogott a boldog­ságtól, hogy újra itt lehet, az ő rejtőkén, ahol abszolút csend, tökéletes nyugalom és gyönyörű magány fogadja. Leült komótosan, a távolba nézett, nagy kortyokkal itta az ózondús levegőt, igyekezett nem gondolni semmire, vagyis élvezte a tökéletes ma­gányt. így töltött el nagy boldog § semmittevésben jó fél órát, amikor furcsa nesz ütötte meg a fülét. Fölriadt. Először azt hitte, talán valami állat jár a bozótosban, és megnyu­godott, de pillanatok múlva vas logikája rájött, hogy az állat nem liheg, vagyis nem így liheg és szuszogni meg egyáltalán nem tud, mert ar­ra csak az ember képes, a te­remtés koronája. Elmormolt magában egy olyan cifra miatyánkot, amire szintén csak az ember képes és a lapos szélére csúszott, hogy megnézze, ki az a vak­merő, aki megküzd a bozótos­sal, a meredekkel csak azért, hogy az ő nyugalmát megza­varja. 1T uikucskál a sörtehajú és Ä látnia kell, hogy a bo­zótosban kifényesedett kopasz kobak mozog alatta. Tekintve pedig, hogy a hozzá tartozó testet takarja a sűrű, mintha elszabadult léggömb knbo- lyogna. Imbolyog a léggömb, de nem ide-oda, hanem kono­kul, kegyetlenül, s kitartóan föl, egyre följebb. A sörtehajú visszahúzódik a lapos pereméről, leül csak azért is a kellős közepére jól elterpeszkedve és elhatározza, hogy kerek perec megmondja a kopasznak, merre visz az út a túloldalon lefelé. Egyelőre nem néz hátra, de hisz érzi Így is, hogy a léggömb ott li­heg fölötte. Már köszörüli a torkát. — Adjon isten, szép jóna­pot! — szók ekkor áz ölyan dörgő basszussal, hogy bele­reszket a hegyvidék. A sörtehajú nyel, behúzza a nyaikát és dühöng. — Hiába, ez a csend, ez a nyugalom, ez a magány, ez többet ér mindennél! Nem is beszélve a levegőről! Igaz-e? — szavalja a kopasz. A sörtehajú morog, mint a harapós kutya. — Hej, nincs annál nagy­szerűbb, mint belebámulni innen a messzeségbe, jó mé- jlyeket lélegezni és lehetőleg ! nem gondolni semmire. : Igaz-e? — áradozik a léggömb, s hogy nem kap választ, ha- ; talmas mancsával megverege­ARC ségből. Ráadásul e közösség nem is akármilyen: az a ma­roknyi ellenálló csoport, aki­ket büszkeséggel emlegetünk és szomorúak vagyunk, hogy csak ilyen kevesen voltak. A film alaphelyzete sorsfor­dulóink egyik nehéz dátumá­hoz kötődik, és alapgondolata egyszerre történelmi és egy­szerre aktuális és emberi. Megvalósítása azonban nem éri el a szándék és gondolat szintjét — amint már a be­vezetőben is érzékeltettük. A fiatalember — Zala Márk főiskolai hallgató alakítja, meglepően kiugró filmszíné­szi tehetséggel — járja az ostromlott utcákat, tehetet­lenül barangol. Időnként' fel­keresi barátait, vélt társait, szerelmet is talál. Aztán is­mét nem marad más. mint_a barangolás, járkálás, keresés. Mindez rendkívül monoton, egyhangú, érdektelen. Rá­adásul a nagyon hosszú beál­lítások, már-már „jancsói”' mértékűek — de csak időbeli terjedelmükben. Tartalmat, s ami ezzel együtt járna, fe­szültséget nem közvetítenek, s csak fokozzák a hosszú je­lenetek unalmát. Egy képsor azonban kivétel: amikor a munkások provokátornak tart­ják a fiút, és véresre verik. Kevés szituációt talált a ren­dező, ezért a társtalanság ki­fejezésére használt eszközök unalomba merevültek. Pedig milyen szépen komponált ké­pek — Ragályi Elemér opera­tőr kirobbanó tehetség — ma­radnak hatástalanok! Az Arc filmlíra. „Jelképekkel” dolgozik. Dehát egy vers sem állhat egyhangú képekből. FIATAL FÉRFI (if j. Kertész László rajza) kifejti, hogy tulajdonképpen értelmetlen az erőfeszítés. Egy kis csodálattal adózik Ho Shi Minhnek és a VDK né­pének, s némi lekezelő kétel­kedéssel vélekedik a dél-viet­nami vezetőkről és hadsereg­ről. S miért akkor mégis a há­ború? A dokumentumok ezt is érzékeltetik, a nyilatkozók ezt is „kibeszélik”. Kiderül, hogy némely csoportoknak érdeke a háború. S az is nyilvánvaló, hogy ezek a csoportok vannak hatalmon és nem azok, akik erről a filmben nyilatkoztak. S ha ők lennének hatalmon? S most kételkedjünk mi: nem tudhatjuk biztosan, mert a filmből az is kiderül, hogy az érdekek annyira összeku- szálódtak az Egyesült Álla­mokban, hogy az érdekek po­litikai és gazdasági „öntörvé­nye” szerint, mindig annak az érdeke a háború, aki hatal­mon van — ha meg akarja tartani hatalmát a jelenlegi USÁ-ban. A film, tehát nemcsak Viet­namot mutatja be amerikai — s most tárgyilagos — szemmel, hanem Amerikát is, amerikai és tárgyilagos szemmel — publicisztikai hevülettel, ok- nyomozással és okossággal. Mindezek ellenére nekünk túl sokat nem mondanak el —, mert mi mindazzal, amit lát­tunk, tisztában voltunk. Le­het, hogy az amerikaiak nem voltaic mindezzel tisztában? Berkovits György V//////,/////////■//> A legrövidebb levélváltás Az irodalomtörténet legrö­videbb levelét Voltaire- nek tulajdonítják. A nagy francia írót nyugtalanította egyik mű­vének sorsa és levelet küldött a kiadójának. A levélben mindössze ennyi állt: A kiadó válasza: YSS&-SSSSSSSSSSSSJ Nő a nőkről George Sand XIX. századi francia írónő ezt mondotta a saját neméről: „Ö nő, szaka­iék vagy, pokol és titok egy- személyben és aki azt mondja, hogy ismer téged, az három­szorosan ostoba." Most, ugye, azt várod, hogy rikezdjem sorolni, milyen la­kásom, kocsim van, mire vit- ,em. Hidd el, tudnék mesélni lyesmiről is! A házról, ahol .akom, s ahol nincs lépcső, ha- lem automata liftek nyílnak, :sukódnak az ajtók előtt, meg i sport Volvómról, amellyel egyelőre én még nem ugrot­tam fának. Egyelőre, mondom, mert lönnyen meglehet, hogy egy szombat vagy vasárnap este najd magam ugratom neki. Nyitogasd csak a szemed, és icavargasd csak a levegőt, mint innak idején a kollégiumban! igen, már jó ideje megint egy ilyen fának ugratás előtt ál­lok, de az is meglehet, hogy újra valami tabletta vagy egy fütyürésző gázcsap lesz belőle. Jól értetted. Azt mondtatni, hogy újra, mert már tabletta is, gázcsap is — volt. A tablettákkal még az egye­temi évek alatt próbálkoztam. Akkor, amikor egy sikeres szi­gorlat után nem tudtam ki­nek elmondani, hogy az in­dexemben ott egy újabb jeles. Szombat délután jött rám a beszélhetnék. Ültem a szo­bámban, néztem a kis, fekete fedelű könyvet, és azon tűnőd­tem, hogy kinek telefonáljak. Évfolyamtársaim valameny- nyien svédek voltak. Kalapot emeltek nekem, dicsérték po­litikai bátorságomat, de az, hogy meghívjon egy konyakra, soha egyiknek sem jutott eszé­be. Ismertem néhány magyar disszidenst is. Régit, újat egy­aránt. De hát a régieknek sa­ját klubjuk, külön futballcsa­patuk van, ők nemigen állnak szóba holmi ötvenhatosokkal. Az ötvenhatosok meg... És a nők? A sárga hajú Ursulák? Azokra nem olyankor csönget rá az ember, amikor valamit mondani akar! Szóval rettenetesen egyedül voltam. Legalább olyan egye­dül, mint amikor Bécs mellett számolgattam a drótszemeket. Hat óra tájban, amikor oda­kint újra esni kezdett, nyeltem le az első altatót. Aztán utá­na küldtem a többit is. Húsz perc alatt másfél fiola fogyott el. Ha lett volna otthon még öt-hat szem, biztosan nem élem túl. Legalábbis a gyom­romat kimosó orvos szerint, akit egy józanabb pillanatban csöngettem fel. Másodszorra ugyancsak egy szombat este, gázzal próbál­koztam. Megittam egy fél üveg konyakot, odatámolyog­tam a bojlerhez, és elfordítot­tam a csapot. Valamelyik szomszéd ablakáig szivárogha­tott a gáz, mert rámtörték az ajtót, és megmentettek. A hídig, látod, én még nem jutottam el... Jártak már a kezedben biz­tosan stockholmi városfotók. Talán emlékszel is arra a képre, amely két csatorna szürkés vi­ze között egy kör alakú épü­letfélét mutat, természetesen úgy, hogy a többi világosra meszelt, téglakoszorús házból is jó néhány látsszon. A képes­lapok ezt a színes városrészt sokféle változatban szokták villogtatni. Olyan beállítást vi­szont még egyet sem láttam, amelyen a kerek épületek mö­gött vashíd is feltűnne. Az a rozsdás vashíd, amely valami rakodószerkezet sínjét tartja, s amely alatt tíz-tizenkét mé­ter mélyen húzódik Stockholm egyik legforgalmasabb autó- útja. Egy Göteborgban élő ma­gyar munkással álltam ott egyszer a könnyen elérhető magasságban, ö magyarázta el, hogy az alacsony korlátot mi­képp szokás átlépni egy üres pillanatban, s hogy miért je­lentik a lehető legbiztosabb halált az odalent egymás nyo­mában törtető autók. Azt is ez a göteborgi munkás mondta el, hogy a leggyakrab­ban szombaton és vasárnap szirénázik a híd alá a mentő­autó. Igen, szombaton és vasárnap, amikor én is helyére akartam tenni a legnagyobb pontot, és amikor ott annyi, de annyi emberre rájön a búcsúzkodás... Talán olvastál már róla, hogy néhány éve két szabad­napon pihenhet minden svéd­országi. A szombat és a vasár­nap, ez az elnéptelenedés ide­je; ekkor mordulnak fel, és indulnak hosszabb útra a vá­rosi autók. Ezt, ezt a két napot rettene­tes kibírni! Aki nem rántja be maga mögött a kocsiajtót, azt a hirtelen börtönné váló laká­sa fojtogatja, aki pedig ráta­pos a gázpedálra, azt vagy a betonút egyforma surrogása, vagy egy erdősarok csendje ke­seríti el. Ilyenkor kerülnek elő a ko­nyakosüvegek. Ilyenkor ad magának fejlövést a békés pol­gár, ilyenkor nem akar sem­miről sem tudni. Főképpen árról nem, hogy tulajdonképpen mennyire ér­telmetlen a hétfő reggeltől péntek délutánig tartó kapko­dás. Itthon mindig találkozhatsz valakivel, aki ráüt a válladra, s aztán, meghív egy pohár sör­re. De ott? Reggeltől estig me­hetsz, míg egyáltalán köszönni tudsz valami félismerősnek. Beszélgetés vagy ahogy itthon mondják, egy jó kis dumcsi? Arrafelé olyasmiről szó sem lehet. Hiába van neked luxus­lakásod rejtett hangfalakkal meg akkora bárszekrényed, mint egy kredenc, mégis ma­gad maradsz. Mert az idegen ott idegen csak igazán! Mun­kádat elfogadják, meg is fi­zetnek becsülettel, de arra, hogy egy család is befogadjon, aligha számíthatsz. És külön­ben is! Mire mész egy olyan vacsorameghívássai, ami úgy hangzik, mintha temetésre várnának... Olvasom itthon az újságo­kat.' Tudom, sokat beszéltek ti mostanában a hazaszeretet­ről. Nem akarok én ebbe a vi­lágba beleszólni, s különben is, ha valakinek, hát akkor ép­pen nekem nincs ehhez jogom, de hogy így felkavarodott bennem ez az egész, csak meg­mondom, hogy szerintem mi az a hazafiság meg a hazaszere­tét. Tudod mi? Az, hogy as ember tud kihez szólni, hogy nem egyedül, egy luxuslakás­ban vagy egy erdei tisztásor kell meginnia azt az üveg italt hanem, ha arra vágyik, mindig tud kinek tölteni az asztalnál Igen, ez a hazafiság, hogy nincs egyedül az ember; hogyha ká­romkodik is, van kinek ká­romkodnia. Ez a visszhang s hazafiság, és ezt megérteni, as a hazaszeretet. Lálod, még a végén azt hi­szed rólam, hogy nemcsak a konyakra szoktam rá, de — ezt a szót is most tanultam itt­hon — a lelkizésre is. Pedig ne hidd, hogy ez alatt a tíz­egynéhány év alatt kicserélőd­tem. Ha az lesz soron, úgy ka­paszkodom fel a stockholmi híd lépcsőjén, mint amikor a kollégium padlására mentünk teregetni. Tudom, mit vállal­tam, amikor a megszabott ha­táridőre nem jöttem vissza. Annyi történt csak, hogy né­hány dolgot volt időm megfo­galmazni. Megfogalmazni és megérteni. Hogy aztán most mire me­gyek a szépen összerakosgatott gondolataimmal ? Egyelőre hátravan még egy kis törlesz­teni valóm; tudhatod: soha, senkinek nem szerettem tar­tozni. És ha kibírom addig, a legutolsó részlet után? Anyám is ezt kérdezte, neked is csak a vállam vonogatom. Jó lenne tudni, gondolkodhatom-e én még ezen. Istenem, de jó lenne tudni! Az egyedüllétet egyedül­léttel ábrázolni csak kivételes esetekben lehet. Talán akkor, ha a hős megnyomorító társ- talanságát benépesíti gondola­taival és egyéniségének rejtett zugait is feltárja. De önmagá­val is csak társaival lehet az ember, s ha egyedül van, ak­kor is fel kell villannia, sa­ját arcán kívül, környezete arcának. Az Arc-ban nagyon egyedül találtatik az egyedüllét. Zol- nay Pál — és Küllő Miklós forgatókönyvíró — filmjében felbukkan egy rokonszenves fiatalember arca, aki nem fá­radó hittel keresi ellenálló társait, az 1944-es nyilas­uralom alatt nyögő, de már körülzárt, ostromlott Buda­pesten. Miután lebukott, el­vesztette csoportjával a kap­csolatot, és amikor kiszabadul, nem találja meg újból, mert vagy nem bíznak benne, vagy nem akarnak számára ismét feladatot adni, vagy egyáltalán nem is ismerik. A fiatalember elszántan keresi a cselekvés útját, bénítólag hat rá a tehe­tetlenség, hogy passzivitásra kárhoztatott, hogy nem tehet semmit, mert nem találja tár­sait. A film szakít a mostaná­ban — és már elég régóta — divatos, beteges és öncélú ma­gányhelyzet-ábrázolásokkal. amelyben a társtalanok több­sége nem találja meg helyét és szerepét a közösségben, a társadalomban. Zolnay ép­penséggel ellenpéldával él: egy társadalmilag elkötelezett, haladó ügyért harcoló elszánt küzdő, kényszerűségből re- kesztődik ki a létezésének for­mát és tartalmat adó közös­tl a sörtehajú vállát. — Ha ' meg tetszik engedni? Ezzel már le is telepedett a földre. — Remélem, nem zavarom. — Mondja, majd megismétli ta­golva, mert arra gyanakszik, ^ talán süket az embertársa. $ — Nem — fúj rá dühösen a í sörtehajú és tüntetőén hátat 5 fordít. $ — Ha szabad kérdeznem $ uraságodat, nem lenne kedve $ egy.parti sakkra? — kérdezi a $ kopasz. — Én ugyanis mindig $ hordok magamnál zsebsakkot. 5 Magam szoktam rakosgatni, de 5 ugye, érdekesebb partnerrel. $ — A sörtehajú csak a fejét: rázza. — Esetleg ajánlhatok; kártyát, merthogy az is akad; nálam — nevet a kopasz, és $ huncutkodva oldalba böki a; sörtehajút, aki majd legurul $ a szikláról. — Ha nem, nem — mondja ! a kopasz, miután udvariasan S hélyére billentette a kollégá-; járt. Azután zsebéből cigarettát! vesz elő. — Megkínálhatom? ! — Ha mekérhetem? A kopasz ért a szóból, enge- ! delmesen elteszi a cigarettát.: Kis idő múlva hatalmas almát; vesz elő, megcsavarva ketté-; töri, s az egyik felét a sörte-; hajúnak nyújtja. Azután cu- ; korral próbálkozik, majd az! újságjából kínál oldalt. ! — Ügy látom, uram — szó-: lal meg végül sóhajtva —, ön ; nem az a kimondottan barát-; kozó természet. — Bólintás a > válasz. — Netán zavarja önt a! puszta jelenlétem is? — kér-! dezi gúnyosan. — Igen — siet válaszolni a! sörtehajú. — Ezt megmondhatta volna ; mindjárt — dörmög a kopasz, j — Nem kérdezte. — Igaz, én szoktam ide jár-! ni, de ügye, ez nem magántu-! lajdón, és most ön volt itt! előbb. Tehát levonom a kon- ; zekvenciát és... és volt sze- ; rencsém. ; A sörtehajú boldogon ta-) pasztalja hogy a kopasz ; sértődötten fújtat, föltápászko- | dük és indul vissza, amerről * jött. Hálásan néz a távozóra,; de egyszer csak döbbenten! látja, hogy már hónaljig a! bozótosban megáll, s visszafor- ! duL S — Ha szíveskedne megmon-! dani, hány óra van, mert az; enyém megállt — kérdezi. ; — Háromnegyed három —; válaszolja a sörtehajú. ; — Üristen! — jajdul föl a! kopasz, — már elkezdődött a i meccs. — Előkapja zsebrádió-; ját, s indulna tovább. ; * — Uram, a meccs? Az isten > szerelmére — ugrik utána a! sörtehajú —, jöjjön vissza! ! Nagyon szépen kérem, jöjjön! vissza! Sólyom László i Amerikai dokumentumfilm VIETNAM AMERIKAI SZEMMEL Érdekes, hogy Vietnamról úgy vélekedik • ez az; amerikai dokumehtumíilm, hogy saját maga is meglepődik. Vagyis: I amikor az alkotók a különbö- ; ző érdekes filmanyagokat és a még érdekesebb interjúkat összegyűjtötték, akkor hők- : kenhettek meg azon a re­ménytelenségen és szkepszi­sen, amely rendelkezésükre állt képben és gondolatban. Ez a film kételkedés, mind a háború megindításában, mind folytatásában, mind győzel­mében. Tehát önkritika. i Amerika néhány neves sze- , mélyisége — szenátorok, kép­viselők, politikai szervezetek vezetői, újságírók, tudósok — , amerika „jobbik énje” tárgyi- . lagos beszélgetések keretében ; SSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSS/.’ i A budai hegyek egy rej- $ 4 tett zugában magányos ^ sziklán csúcs magasodik az 5 erdő fölé. Nincs túl messze a jelzett úttól, mégis mintha az ! isten háta mögött lenne. Mert ! nem visz arra még ösvény ; sem, s a vaktában mászkálok- jltól körös-körül tüskés bozótos jvédi a különben is riasztóan ! meredek oldalát. ! ! Ennek a csúcsnak a legtete­jén van egy kis lapos, amo- ! lyan mini fennsík, nem na- Igyobb mint a mostanában di- ; vatos dupla rekamié, amelyet ! a szövetkezeti lakás kisebbik | szobájába méreteztek. > Eire a csúcsra szuszogott Irodalmi estek — Leninről A Pest megyei Könyvtár i odaírni emlékműsort készí- i >tt a Lenin-centenáriumra. \ z irodalmi est három közre- j lűködője: Takács Mária, Eg- j isi István és Papp Zoltán. \ ■ műsort április 20-án este a i agykátai Kossuth művelődési j özpontban, április 24-én dél- | tán a ceglédi KGV művelő- i ési házban, este pedig a ! íszkarajenői községi műve-1 Sdési házban mutatják be. ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents