Pest Megyi Hírlap, 1970. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-22 / 69. szám

1970. MÄRCITJS 22., VASÄRNx\P MST MEGYEI 'zMírlap Este az iskolapadban ' 1 Az apály ideje N egyvenötösök KISPÁL ISTVÁN Tizenöt, tíz, de még öt év­vel ezelőtt is a délelőtt ta­nuló gyerekeket este idős emberek' váltották fel a pa­dokban. Olyanok,' akik an­nak idején — mert tanyán, eldugott faluban áltek, mert kellett a munkáskéz és a ke­reset, mert közbeszólt a há­ború — nem végezhettek töb­bet négy, öt, hat eleminél. Az esti iskolák osztályaiban, az utóbbi években legfeljebb néhányan mondhatnak el hasonló történetet a kérde­zőnek: az este tanulók több­sége ma már tizen- és hu­szonéves ! Miért maradtak ki a nyolc osztály elvégzése előtt? Elő­ször Szentendrén, a Bajcsy- Zsilinszky úti általános isko­lában kerestünk választ a kér­désre. 1964 óta működik itt a dolgozók esti iskolája. Dr. Horn Béláné, 1 matematika­fizika szakos tanárnő: — Három osztályunk van, egy összevont V—VI., egy hetedik és egy nyolcadik. Az elsőbe járók közül nyolc 20 éven aluli. 20 és 30 év közötti: tizenöt. Az osztálylétszám harminc. Az idősebbek közül azok, akik­nek kedvük volt a tanulás­hoz, vagy úgy érezték, ér­demes tanulni, már elvégez­ték, végül is 25 éve csinál­juk ezt... Tulajdonképpen már nem is szabadna dol­gozók esti iskolájának len­nie ... Sajnos, ma is sokan kimaradnak az általánosból. Nem vehetjük el tőlük a le­hetőséget, hogy befejezzék. Lantos Tiborné 29 éves, nagyon beteges volt, sokat mulasztott, végül abbahagy­ta a tanulást: — A Pest megyei Vegyi és Divatcikkipari Vállalat szent­endrei részlegnél dolgozom, betanított munkás vagyok. Az­előtt csoportvezető voltam és ahhoz — azt mondták — el kell „i végeznem. a nyolc .ál­talánost Közben leváltottak. Lehet, hogy ha úgy sem kell, kimaradok most is. Szentes Aladárné Veszp­rémből jött Szentendrére dolgozni, a Betonárugyárban betanított munkás, 22 éves. — Sokat hiányoztam az is­kolából. Édesanyámat kel­lett ápolni. Szakmát szeret­nék tanulni, hogy többet ke­reshessek. Gödöllőn, a Munkácsy Mi­hály úti iskolában hetenként háromszor: hétfőn, szerdán és pénteken fél öttől nyol­cig negyvenötén járnak esti­re. A felszabadulás óta közel ezer felnőtt szerezte meg itt a továbbtanuláshoz szük­séges végzettséget. Benkő Tiborné ma már nyugdíjas, de az „estieseknél” még ta­nít: kémiát. Több mint húsz évig volt a tagozat vezetője. — Évről évre kevesebb a je­lentkező. Az üzemek nem en­gedik mostanában iskolába a munkásokat, mert az előadá­sok miatt egy műszakba kel­lene helyezni őket, s igaz, hogy a tanulmányi szabadság csak három nap, de az is kiesés a munkából. Munkaerőhiánnyal küszködnek, erre hivatkoz­nak. Szeretem a tanítványai­mat, becsülöm őket a kitar­tásért, a tudásért vállalt áldo­zatokért. Köllő Andrásné adminisztrá­tor az Agrártudományi Egye­temen : — A háború miatt hagytam abba az iskolát. Utána férjhez mentem. Mindig szerettem. volna tanulni, most, hogy na­gyobbak a gyerekek, befejez­hetem az iskolát. Éppen ideje. Szégyen, hogy a lányomnak nem tudok segíteni, kérdez tő­lem, én meg csak hallgatok ... Jámbor István és Erdei Sán­dor még nem töltötte be a 16. évet: — Nem ment a tanulás, in­kább dolgozni mentünk. De nem kellett hozzá sok, hogy észre vegyük: mégiscsak mu­száj tanulni. Az 1968—69-es tanévben áz általános iskolai felnőtt okta­tás esti tagozatán 22 847-en ta­nultak 5—8 osztályig, alapis­meretéin. tehát-a 3—4 osztály tananyagát elsajátítva: 1451-en. Pest megyében ugyanebben a tanévben 2226 felnőtt tanult esti iskolában. Az idei tanévben azonban már csak 1907. Öt évvel ezelőtt még ^ kóiszer ennyien ültek estén-§ ként az iskolapadokban. ^ Ugyanez a helyzet a közép- § iskolai és az egyetemi felnőtt- ^ oktatásban. A gödöllői Petőfi ^ Sándor általános iskolában es- ^ ti gépipari technikum is mű- i ködik. Fekete József tagozat- <5 vezető-helyettes tanár: | — Az ide járók nagy részeg a környező üzemek munkásai,^ technikusi képesítést szerez- J nek a négy év alatt. Az üze-S méknek nagy szükségük van a $ kvalifikáltabb, magasabb szak- ^ képzettségű munkásokra. Valóságos ^ társadalmi igényt elégít ki az esti technikum. ^ Tudják ezt a mi hallgatóink $ is. Ezért nem sajnálják az ide- ^ jüket és a fáradságot, tudják, ^ jobban megbecsülik a tanult^ embert, anyagilag, erkölcsi- ^ leg egyaránt. Sokan vannak^ köztük, akik érettségi után ta- ^ nulnak itt tovább. A negyedik osztályosoknak ^ éppen szünetük van, beszél-^ getnek, néhányan a folyosón 5; cigarettáznak. A tanterem ^ egyébként zsúfolásig tele van, § itt nagyon kevés a hiányzó:!^ nehéz az anyag, s ha valaki § nem érti... ^ — Lépést kell tartani technika fejlődésével, máskü- § lönben nem érdemes dől gomi g — mondja Dudás József mű-g szerész, 41 éves családos fér- ^ fi és Apágyi Miklós 27 éves ^ géplakatos. — Az esti iskolá- ^ ra éppen ezért még sokáig szükség lesz, mert nem min- S derűdnek olyanok a családi g körülményei, hogy nappalin g tanulhasson. Viszont azért nem g szabad elvágni, ha van kedve ^ a tanuláshoz. A statisztikai adatok mégis g az esti iskola lassú haldoklá- g sáról adnak hírt. 1968—69-ben g 34 512 volt az esti középiskola- g ba járók száma az országban, Pest megyében 3516. öt évvel ^ ezelőtt azonban még több mint 5 50 ezren tanultak az ország-g ban és szereztek érettségit, g Pest megyében kétszer any- g nyian, mint most. s Varga Vera $ CLIFFORD D. OWSLEY: § A gyorsolvasás világba}nokának\ vallomásai | A gyorsolvasás titka az, ** hogy az ember elhagyja a régi módszert, s nem az oldal elején kezd olvasni, onnan le a közepéig, majd a végéig, úgy, hogy széltől szélig olvassa a sorokat. Itt először szókapcso­latokat, aztán sorokat, majd bekezdéseket olvas az ember, végül egész oldalakat — pon­tosabban minden oldalnak csak a közepét. Amikor elvégeztem a har­madik gyorsolvasási tanfolya­momat, percenként 4900 szavas sebességgel haladtam. A ne­gyedik kurzus után több mint megháromszoroztam a sebes­séget, s elértem a sosem hal­lott csúcsot, a percenkénti 18 000 szót. „Ez megfelel az űrutazásban elért, óránként 18 000 mérföldes utazósebes-' Bégnek”, biztatott gyorsolvasó- mesterem vidáman. Időnként kihagytam egy ol­dalt itt, egy fejezetet ott, de a Sebességem, az csodálatos volt. Magunk közt szólva percen­ként 18 000 szó nagy dolog, ilyen gyorsan még senki sem olvasott én előttem. Készen álltam a nagy erőpróbára. Maratoni felolvasásom öt napig tartott, s az Ürkorszaki Olvasás Országos Intézetének védnöksége alatt zajlott le. Hétfő reggel hatkor kezdtem, bemelegítésül végeztem a Ko­ránnal és a Bibliával. Már majdnem az Uj Testamentum végén jártam, amikor elértem a 18 000 szavas űrsebességet. Shakespeare összes művei öt­venöt percet vettek igénybe. E pillanatban nagyjából mil­liószavas óránkénti - teljesít­ményt mutattam fel. Éreztem némi súlytalanságot, amely a megértéssel állt kapcsolatban, de a sebességet nem befolyá­solta. P kikor következett a Hábo- ni és béke, mely negyven percet igényelt. Délelőtt 9 óra­kor, hárommilliomodik szava­mon túl, tízperces szünetet tartottam, s felhajtottam egy csésze kávét. Harminc más hí­res regény következett. A har­mincperces ebédszünetet is be­leértve, az első napot délután 4 óra 10 perckor fejeztem be, s 9 óra 40 perc alatt 9 600 000 szóval végeztem. Persze, az egész első nap csupán bemelegítésinek számí­tott a hosszú, fáradságos há­rom naphoz, melyeket az En- cykl-opaedia Britannioa töltött ki. Napi tizenkétórai olvasással — kedden, szerdán és csütör­tökön — összesen harmincki- lencmillió szón rágtam át ma­gam. A péntek már könnyebb volt. A honi pályán jobban éreztem magam, bár az agyi súlytalanság állapota némileg zavart a művek megértésében. Egy tízkötetes versválogatással harminc perc alatt végeztem. Akkor jött a „Remekírók” húsz kötete, mely teljes három órámat kitöltötte. Tíz vaskos kötet a polgárháborúról, össze­sen igénybe vette vagy másfél órámat, s ekkor ismét ebéd­szünetet tartottam. De nemso­kára újra visszatértem az űr­be. Előkészültem a leszálláshoz. Nem egészen két óra alatt át- száguldottam Winston Chur­chill hatkötetes művén: A második világháborún. A „Kellemes órák” című antoló­gia csupán tizenhat percig tar- g tott g A Churchill-könyv vége felé g már bekapcsoltam a szellemi g fékezőrakétákat, hogy lassít- ^ sam a sebességét. Ezeket a fé- g kezőket is a gyorsolvasás baj- g mókái dolgoztaik ki. Immárom egy kissé lecsóik- g kent sebességgel, körülbelül g percenként tízezer szóval, át- g lapoztam Carl Sandburg több- g kötetes Abraham Lincoln élet- g rajzát, s délután 1 óra 10-kor g szakítottam át a célszalagot ag Gettysburg-i Beszédnél. íme, egy példa, miként festg az olvasás ekkora sebesség g mellett. A gyorsolvasónak a g Gettysburg-i Beszédből a kö- g vetkező emléke marad: „évek- g kel ezelőtt ebből, amit meg S kell szentelni, holott mi, az g élők, aki elhatároztuk Isten g nép által”. Történelmi beszéd g volt, már ebből is látszik. 4 mikor hivatalosan a világ ^ 1 leggyorsabb olvasójának g nyilvánítottak, riporterek vet-g tek körül és ostoba kérdéseket g tettek fel nekem. Milyen hasz- g nőm származik e fantasztikus g teljesítményből ? „Ne legyenek már ilyen g atomkor előttiek! — intettem g le őket — Az űrkorszakban g élünk, ember! Elolvasom g mindazokat a könyveket, ame- g Iyeket már régóta akartam. Ésg különben is fő hasznom, hogyg enyém a világrekord, nem 5 igaz?” ^ De hát mit nyújt nekem g mindez — ami az okulást, szó- g rakozásit, élvezetet illeti? Semmit. Ha szórakozni aka-g rok, nézem a tévét S (Fordította: Zilahi Judit) .«! Kispál István 17 éves koráig tűri, mit is tehetett volna mást, a cselédsorsot, aztán ő is apja, szülőfaluja hagyományait foly­tatja; beáll az apja kubikos­bandájába. Felszerelése, mint a többié: taliga, ásó, lapát, csá­kány, suba és bogrács. Egy évig járja az országot, amikor meg­érkeznek Mindszentre is a be­hívók. Szeged, 5-ös honvédlaktanya; Kiképzés. Jobbra át! Balra át! Szuronyt szegezz! Roham! És elindul a menetszázad, mennek a Kárpátokon át, a moldvai síkságon át egészen a Prut fo- lvóig. Ám a mindszenti bakák­nak csak testük van ott, mert szívük otthon maradt a -fele­sénél, 'a kedvesnél, az öreg szüléknél és az aprócska gyer­mekeknél. Fegyverszünet. Az őszirózsás forradalomra Kispál István is hazaért, beállt a nemzetőrök közé, majd a vörösőrség tagjai közé. Ám az ellenséges világ mindezt nem nézhette, és nem is nézte tétlenül: keletről a román, északról a cseh csapa­tok indulnak el, hogy eltipor­ják a nyíló vörös rózsát. De délen sincs nyugalom, Szege­den az antant árnyékában gyülekeznek már a „vitézek”, várják, lesik a pillanatot, hogy lecsaphassanak a hősökre. Mindszent falu a románoké. A vörösőrség visszahúzódik Szatymazra, onnan pedig Nagykőrösre menetelnek, ahol megalakul a Vörös Hadsereg 6. százada, a mindszenti kubi­kosokból és Kispál István gép­puskás lesz. A század a Fel­vidéken harcol, és hősies küz­delmeivel beírja nevét a ma­gyar munkásmozgalom törté­netébe. Előrenyomulnak a Hemád mellett, elfoglalják Hi­dasnémetit, Kispál István gép­puskája mindig tüzes, hűteni nincs idő. Kispál István emlékezik... élete patakjából kimossa a pa­rányi emlékek aranyszemcséit, amelyek a történelem kin­csesházához tartoznak már... Böhm Vilmos a századot a pi­ros selyemzászlóval tünteti ki. Aztán a tiszai átkelés Szolnok­nál, Törökszentmiklós bevéte­le és Jászalmáson Kun Béla látogatása. Élnek az emlékek, fényük egyre erősebben ragyog. A visszavonulási parancs Karcagon éri a századot, zárt rendben érkeznek Pestre, ahol lefegyverzik őket. Sülysépi fo­golytábor. 80 kiló, amikor fog­ságba esik, és a fele, amikor a vérhasból kigyógyulva kisza­badul a kórházból. És most merre? Hova? Az ország már a vitézeké. Cicázik a szél a darutollakkal... Mégiscsak Mindszent az otthon, tehát oda. A „vitéz” szolgabíró aszta­lán ott a lista, a hős 6. század névsora... — Minek erről beszélni? — kérdi Kispál István, — Mi­nek? A mindszenti kubikosokat is­mét megfosztják emberi mél­tóságuktól, szavazati joguktól, de meghagyják nekik a taligát, az ásót. És őik beleköpnek a markukba, és ismét megfeszül­nek az inas testek. — Hej, hogy az a magassá­gOS.i, De robotolnak, mert kell a kenyér, amiből oly kevés ju­tott a hősöknek a „vitézek” or­szágában. Teltek az évek, 1938-ban fe­leségével, három gyermekével Alsónémediire költözik, mert állandó munkát Pesten, a HANGYÁ-nál talált. Nehéz az élete a munkásnak. Az emlékezés folyama egy pil­lanatra elakad, aztán ugrik egyet. — A felszabadulás után meg­alakítottuk a községben a kommunista pártot. Akkor úgy érezte, hogy vég­re a vitézek országából a volt elnyomottak hazája lett, ak­kor még úgy érezte, hogy a „vitézek” emléke már végleg a múlté. De ki láthat a jövő­be? Senki. Kispál István se. 1950-ben tanácselnök-helyet­tesnek választják, nehéz évek azok, de ő akkor is ember ma­radt, és ez hősies tett volt. A következő évben tanácselnök, és 1956 októberében ismét ta­lálkozott a „vitézek”-kel. No­vember 5-éré tűzték ki a ki­végzését. De ki láthat a jövő­be? Senki. Még az akkori „vi­tézek” se. Kispál István egyik szerve­zője az MSZMP helyi szerve­zetének, s azóta is vezetőségi tagja maradt, noha már nyug­díjas. Az elrepült évek sem akadályozták, hogy eres, büty­kös, lapát- és csákánynyéltől feltört kezébe ne kapja a fegy­vert: elege volt a vitézekből. A munkásőrség tagja lett, s ma is az. — Egy érdekes élmény? — Van az, de mennyi van. De a legérdekesebbet, mert az a legkedvesebb. Az ellenforra­dalom után részt vettem az el­ső megyei aktívaértekezleten, amin — úgy mondták akkor — majd a Kádár elvtárs is részt fog venni. Meresztgettem a szemem, de nem ismertem, ezért odaléptem az egyik elv­társhoz, hogy mutatná már meg nekem a Kádár Jánost. — No, ez nem lesz nehéz — válaszolta —: Kádár János va­gyok. Hát így. Mellette ültem az elnökségben. Gergely Sándor drámájában szimpátiáját, elismerését a hő­söknek adta, és ide tartozik Kispál István is. Ezen állítást kellett bizonyítanom. Karácsonyi István Ebben az országban — főleg a két világháború között — sok vitéz és hős élt; a fogalom két alkotóeleme éppen ezért összemosódott, az egyik hamis csillogása elhomályosította a másik valódi fényét. És ak­kor, azokban a nehéz időkben végre akadt egy magyar író, igaz, távol az országtól, az emigráció keserű kenyerén él­ve, aki vállalkozott arra, hogy meghatározza és tisztázza a fogalmat, hogy megmutassa, mi a különbség a vitéz és a hős között, s hogy egyértel­műen állást foglaljon a hős mellett. Gergely Sándor egy darabot írt, s ezt a címet ad­ta: Vitézek és hősök. Drámá­jában éles határvonalat hú­zott a „vitézek” és a hősök kö­zött, szimpátiája, elismerése az utóbbiaké lett, és ebbe a kate­góriába tartozik Kispál István nyugdíjas aisónémedi lakos is. Ezen állítás bizonyítása a fel­adatom. A vitézeket nagy csinnadrat­tával, ünnepélyes külsőségek között avatták, a hősök csön­desen, szinte észrevétlenül szü­lettek a világra. Jöttükre sen­ki sem figyelt; ám a kis életek bujkáltak, másztak a füvek ■között, kínjukban néha felra­gyogtak, mint tüzes hevítéstől a fém ... A Csortgrád megyei Mind­szent község kubikosfalu volt, lakóinak több mint fele a ku- bikolásból élt. Élt? 1899. április 16-án nem tör­tént különösebb esemény a községben, hacsak az nem, hogy egy emberke született ki­lencedik gyereknek a Kispál családba. Az apa kubikos, ép­pen csak egy pillantást vetett a jövevényre..? A forró nyári szél apró por­tölcséreket kavart a hódmező­vásárhelyi piacon. A tikkasztó hőségben a város kihalt volt, csak a városháza falánál fod­rozódott némi élet: hosszú sor­ban álltak a taligák. A vég­dongát összefogó vaspálca mö­gé bedugott lapátok, ásók nye­le mint megannyi felkiáltójel tiltakozott az égre. Eltikkadt emberek ültek, és a zsíros szé­lű kalapjuk alól, portál vörös­re mart szemekkel pillogtak a gőgös városháza felé. A kör­nyező uradalmak intézői, gaz­dái innen vettek olcsó munka­erőt ha kellett, de Kispál Ist­ván pendelyes gyerkőcöt az egyik nagygazda, Nagy Zoltán nevezetű, otthonról vette ma­gához cselédnek... A városhá­za falánál a kubikosok vártak még egy darabig, aztán maguk előtt tolva a taligát, elindultak Budapest felé. A Teleki téren subájukba gubáncolódva alud­tak, de egy közülük ébren őr­ködött. nem jön-e a rendőr, mert a városatyák szépérzékét bántotta volna a téren éjsza­kázok látványa.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents