Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-06 / 31. szám

mO. FEBRUAR 6., PÉNTEK et si MEttfl tÄirtap írja és zsűrizi as olvasó • • Orömünnep PALYA MU Karácsony előestéjén szaba­dították fel községünket, Ér­det. Másnap véglegesen fel­költöztünk a bunkerunkból a lakásba. Szinte velünk egy időben költöztek lakásunkba az után­pótlási alakulat tisztjei. Szárá­szén nt négyen. Hárman közü­lük egészen fiatalok voltak. Nagyon jól megfértünk együtt. A család állandó szomorúsága, lehangolólag hatott rájuk, ezért az okát kérdezték. El­mondtuk, hogy kétéves kis­testvérünk két hónappal ez­előtti halála mellett a 20 éves bátyánk sorsáról sem tudunk semmit. A harcok alatt Pesten maradt. A város felől állandó harcizaj hallatszott. ' A nálunk lakó katonák, sza­bad idejükben esténként vi­gasztalni próbáltak bennünket. Visszatérő téma volt, hogy akit szeretnek és nagyon vár­nak, az úton van hazafelé. Na­gyon jól megértettük őket, mi­vel horvátul tudott beszélni az egész család. Édesapánk pedig az első világháború alatt meg­járta Oroszországot is és jól beszélte a nyelvüket. Az egyik napon átjött hoz­zánk a szomszédasszony. Ép­pen nagy harcizaj hallatszott a főváros felől. Szinte kárör­vendve mondta: „most kap Pest, — megkapja a magáét”. Anyánk e szavakra sírva fa­kadt. Fiatal tisztünk látta az eseményt és dühösen küldte el , az öregasszonyt. így kell ne- i ked beszélni egy olyan anya j előtt, akinek a fia ott van a j harcok helyén és semmit sem : tud róla. Anyánkat pedig ked­vesen vigasztalni próbálta. Amikor bátyám január vé­gén hazajött, Budán még min­dig állt a harc. A nem remélt esemény hatására az egész család nagyon boldog volt A szovjet tisztek együtt örültek velünk és bizonygatták, hogy ék ezt megmondták. A kölcsönös üdvözlés után kije­lentették, ma ünnepi vacsorát kell készíteni. Bátyámat meg­kérdezték, mit szeretne a leg­jobban enni. Ö a régen evett mákos tésztát választotta. Ki­kérdeztek minket, mi kell a vacsorához, a legapróbb rész­letekig. A szükséges anyagot egy fél óra alatt meghozták konyhájuk készletéből. Hama­rosan elkészült az örömköny- nyekkel gyúrt vacsora. Ünnepi hangulatban fogyasztottuk el együtt. Vacsora után a nyelvek megoldódtak és kedvesen el­beszélgettünk. Egyszer csak a legkomolyabb tiszt így szólt. Mamka, amikor aggódni látta­lak, az édesanyám jutott eszembe, ö is így várja fiát Ogyesszában. A legifjabb pe­dig így szólt: Én semmit sem tudok szüléimről és a két lánytestvéremről. A családunk Ukrajnában élt. Ettől mind­nyájan szomorúalt lettünk. E naptól kezdve, amíg ná­lunk voltak, úgy éreztük, csa­ládunk három fővel nagyobb lett. Klopfer Ferencné Kérjük azokat az olvasóin­kat, akik a lapunkban már többször meghirdetett „írja és zsűrizi az olvasó” című „25 éve történt” ' pályázatunkon részt kívánnak venni, hogy ír­ják meg a felszabadulással kapcsolatos emlékeiket. Akik viszont a zsűrizésben óhajta­nak részt venni, azok figyel­meséin olvassák el a folyama­tosan közölt pályaműveket, és március 10-ig egy levelezőla­pon írják meg, hogy a feb­ruárban megjelent írások kö­zül melyik tetszett a legjob­ban. A legtöbb szavazatot el­ért pályaművek szerzőit juta­lomban részesíti a szerkesztő­ség. Kérjük, hogy a zsüri-lc- veJezőlapra írják rá „25 éve történt” pályázat. — A szentendrei művelő­dési ház sztereo színházában vasárnap délután 4 órakor összeállítás hangzik el „Vér- nász” címmel Szokolai Sán­dor operájából és Garda Lorca drámájából. — Országos állatvásárt rendeznék szombaton Abóny- ban, országos álfáit- és kira­kodóvásárt vasárnap Kókán, Tápiógyörgyén és Tápió- saentmártonban, hétfőn pe­dig Dabason országos állat- és kirakodó, valamint autó- és motorvásár lesz. A ráckevei IPuna-ágban Telekbérlet helyett telekvásárlás A Középőumavölgyi Vízügyi Igazgatóság a ráckevei Duna- ág mellett elterülő községek közigazgatási területén levő hullámtéri területeket — hét­végi üdülés céljára a korábbi években bérbe adta. Az elmúlt esztendő decemberében azon­ban a Középdunavölgyi Víz- ügyi Igazgatóság értesítette e telkek bérlőit, hogy a haszná­latukban levő területet a he­lyileg illetékes községi taná­csoknak adta át. Ez a rendelkezés — érthető módon — aggodalmat keltett a több ezer telekbérlőben: ho­gyan lesz ezután? Meg kell válniuk a telkeiktől, vagy pe­dig marad minden a régiben? Ezért kerestük fel Bábi Józse­fet, a Ráckevei Járási Tanács vb-elnökhelyettesét, bőgj' tá­jékoztatást kérjünk a ielekbér- lők nevében. — Véleményem szerint sen­kinek nincs oka az aggodalom­ra. A rendelkezés ugyan meg­szünteti a korábbi bérleti vi­szonyt, de lehetőséget biztosít a telkek megvásárlására. CSAK NŐKNEK! Különleges presszó nyílt Debrecenben. A karcsúsító süte­ményt, a csinosító pohár krémet és a soványííó koktélt árusító presszót 10-től 18 óráig csak hölgyek látogathatják. Az ország egyetlen ilyen presszójának nagy sikere van, hiszen a nyu­godt „pletykázás” mellett ott divatbemutatókat és kozmetikai tanácsadásokat is rendeznek időnként Egy karambol - két halálos áldozat A gázoló autóvezetőt őrizetbe vették Tragikus közlekedési baleset történt szerdán este Albertir- sán, ahol egy gépkocsivezető figyelmetlensége két ember halálát okozta. Lenge János 27 éves gépko­csivezető a Belkereskedelmi Szállítási Vállalat ún. termosz- autójával, mintegy 60—70 ki­lométeres sebességgel robo­gott keresztül a községet át­szelő 4-es főúton. Gépkocsijának világítását tompított fényre kapcsolta. A reflektor fényében hirtelen Halálos kimenetelű baleset színhelye volt szerdán délután Verseg község Dózsa György út 77/a. számú házának udva­ra. A ház tulajdonosának, Szemkó Istvánnak megrende­lésére, a káliói Vegyesipari Ktsz teherautójával egy gép­kocsivezető és két rakodómun­kás téglát szállított a telekre. A második fordulónál a tégla­rakásokkal teli udvaron alig maradt valami hely, a lera­kott téglák, a házfal és a gép­kocsi között mintegy 40—50 centiméter volt csupán a tá­volság. A telekre betolató teher­autót a két rakodómunkás irá­nyította élöl. Egyikük sem vette észre azonban, hogy Szemkó Istvánná váratlanul a házfal végéhez lépett, s így a fal és az autó közé került. A gépkocsi hátralendült, s a sze­rencsétlen asszonyt nagy erő­vel a házhoz szorította. A kö­vetkező pillanatban már hiá­ba indította ellenkező irányba kocsijait a vezető, az 51 éves Szemkó Istvánná olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A felelősség megállapítására a rendőirség vizsgálatot kez­dett két embert pillantott meg az úton, akik vele szemben, a fe­lezővonal közelében, egy-egy kerékpárt toltak maguk mel­lett. A vezető a későn észre­vett biciklistákat a kormány gyors balra rántásával próbál­ta kikerülni, de a karambolt már nem tudta megakadályoz­ni. A gépkocsi a kerékpáro­soknak rohant... A baleset következtében az egyik biciklista, Dillang Fe­rencné 46 éves tsz-tag sérülé­seibe még ott a helyszínen be­lehalt. Nem sokáig élte túl a karambolt súlyosan sérült tár­sa, a 45 éves Simó Pál sem, aki a kórházba siető mentő­autóban vesztette életét. A gázoló gépkocsivezetőt a Ceglédi Rendőrkapitányság közlekedésrendészete őrizetbe vette. Figyelmetlenül vezetett - gázolt Figyelmetlenül vezette autó­ját Monor közelében Polner Frigyes 31 éves gépkocsivezető, szegedi lakos, s elgázolta az út­testen áthaladó Heregi András 69 éves rnonori MÁV-alkalma- zottat. Az idős embert életve­szélyes sérülésekkel szállítot­ták kórházba. A gázoló vezető ellen a közlekedésrendészet bűnvádi eljárást indított. — Kik vásárolhatják meg ezeket a telkeket? — Bárki, aki bejelenti telek- vásárlási igényét, de hogy a korábbi bérlőket semmiféle károsodás iie érje, elsőbbséget élveznek bérleményeik megvá­sárlására. — Mi a teendője annak a te­lekbérlőnek, aki szeretné meg­vásárolni korábbi bérlemé­nyét? — Pillanatnyilag semmi. Amíg írásbeli értesítést nem kapnak, az eddig általuk bé­relt terület használata zavarta­lan. Sőt kérjük őket, hogy az í írásbeli értesítés kézihezvéte- | léig a telek megvásárlása ügyében ne is forduljanak az illetékes tanácsokhoz. — Mit tartalmaz majd az írásbeli értesítés? — A vételi ajánlatot. Az ér­tesítést vagy a helyi tanács, vagy annak megbízásából az Országos Takarékpénztár kül­di ki. — Mi a bérlő teendője, ha megkapta a vételi ajánlatot? — A megjelölt határidőn be­lül válaszolni, hogy igényt tart-e a telek megvásárlására. Vébel esetén a telket a meg­kötendő adásvételi szerződés alapján a nevére írják. — Milyen áron vásárolhat­ják meg a telkeket? — A tanácsok megkezdték a felmérő munkát, de meri meg­lehetősen nagy területről van szó, a felmérés huzamosabb időt vesz igénybe. Ennek be- fejeztéig a helyi tanácsok az eladási árra vonatkozóan nem tudnak nyilatkozni. Tájékoz­tatásul azonban elmondom, hogy a vételár meghatározásá­nál figyelembe veszik a telkek bérbeadáskori állapotát is. Pél­dául ha valaki a bérbeadás óta kutat fúratott a telekre, an­nak' értéke természetszerűleg megnőtt, ez azonban nem je­lentheti azt — mivel a saját költségén készíttette a kutat —, hogy neki már az így megnö­vekedett értéken kell a telket megvásárolnia. — Mikorra várható a vételi ajánlatok kézbesítése? — Említettem már, hogy hosszadalmas és bonyolult fel­adat valamennyi telek felmé­rése. Ezért a vételi ajánlat megküldésére legfeljebb az idei esztendő második felében, de legkésőbb 1971 első hónap­jaiban kerül sor. — Amennyiben ilyen hosszú időt vesz igénybe ez a munka, mi a helyzet az idei évre járó bérleti dijakkal? — Azok a bérlők, akik eddig még nem fizették be az 1970. évre járó bérleti díjat, azt az illetékes tanács számlájára az eddig érvényben levő összeg­ben fizessék be. Köszönjük a tájékoztatást. p. P. HÍREK + HÍREK -H 1+ HÍREK-f HÍREI HÍREK+HÍREK+ : HÍREK -f HÍREK -f-HÍREK C-f HÍREK -í- HÍREK + HÍ1 HÍREK,4- HÍREK-(-HÍREK K HÍREK.+ H ÍR ÉK •+ Í4IR ÉK 4- HÍRE K + H í Változó mennyiségű felhő­zet, többfelé futó eső. mérsé­kelt, napközben kissé meg­élénkülő délnyugati, nyugati szél. Az évszakhoz képest enyhe idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4— plusz 9 fok között. Eidey-Gnjz Tibor az Akadémia elnöke Főtitkár: Erdei Ferenc Az Akadémia közgyűlése csütörtökön zárt ülésen meg­választotta a legfelsőbb tu­dományos testület tisztségvi­selőit. Elnök Erdey-Grúz Ti­bor lett, alelnökké Jánossy Lajost, Straub F. Brúnót és Szabó Imrét választották. A közgyűlés a továbbiakban úgy határozott, hogy Erdei Fe­renc akadémikus főtitkári ki­nevezését javasolja a kor­mánynak, főtitkár-helyettessé pedig Köpeczi Béla levelező tagot, Láng István kandidá­tust és Tétényi Pál levelező tagot ajánlja. — Kádár János, az MSZMP KB első tiikára búcsúlátoga­táson fogadta Abdel Fattah Fouad-ot, az Egyesült Arab Köztársaság távozó budapes­ti nagykövetét. — Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke tegnap részt vett a vbszprémvarsányi Jó­barátság Tsz zárszámadó közgyűlésén. — Megyei tanácstag foga­dóórája. Arató Jenő ma dél­előtt 9 órától 12 óráig Törte­ién, a tanácsházán fogadó­órát tart. — Csacsifogat Szigetszent- miklóson, A kecskeméti Ka­tona József Színház együtte­se szombaton este 7 órai kezdettel Kertész Imre: Csa­csit ogat című háromfelvoná- sos zenés vígjátékát mutatja be a Csepel Autógyár műve­lődési központjában. — Az arany-, gyémánt- és a vasokleveles mérnökök köre kéri a legalább 50 éve valamelyik műszaki egyete­men vagy agrárföiskolán végzett mérnököket, hogy arany-, gyémánt-, illetve vasoklevelüik megszerzése ügyében legkésőbb április végéig írásban forduljanak az illetékes dékáni hivatal­hoz. További felvilágosítást a baráti kör ad. (Budapest. V., Szabadság tér 17.) — A soroksári Duna-ág jegén csúszkált felügyelet nélkül az 5 éves Tamás Ka­talin és öccse, a 4 éves Ta­más Lajos. A vékony jégré­teg beszakadt alattuk és el­merültek. Egy horgásztanya- parti lakos csónakkal sietett megmentésükre, de már csak holtan emelhette ki a két kisgyermeket á vízből. A fe­lelősség megállapítására rendőri vizsgálat indult. Importáru: porszívó motorkerékpár, kardigán MIT VÁSÁROLT AZ ELADÓ? A szövetkezeti kereskedelem az áruhiány megszüntetésére és választékbővítésre idén kö­zel 400 millió forintért hoz forgalomba műszaki-vegyes­ipari Ciliiteket az Ország szö­vetkezeti boltjaiban és ugyan­ennyiért alsó- és felső ruha­neműeket. A Szovjetunióból és Len­gyelországból hűtőgépeket, az NDK-ból és Romániá­ból porszívókat, centrifu­gával egybeépített mosó­gépeket és villanyborotvá­kat importálunk. A lengyelektől hősugárzókat, ventillátorokat, hőkandalló­A rádió és a televízió mai müsara KOSSUTH RADIO 8.20: Kamarazene. 9.00; Koz­mosz. Tudományos Magazin. 9.25; A 66-os szám. Részlelek Offen­bach operettjéből. 10.05: Fiatalok stúdiója. 10.25: Zenekari muzsika. 11.C0: Iskolarádió. 11.35: Édes anyanyelvűnk (ism.). 11.40: Birgit Nilsson énekel. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Tánczénei koktél. 13.15: Falusi percek. 13.20: Boros Lajos népi zenekara játszik. Szentendrei Klári énekel. 13.50: A harmadik évezred felé. I. 11.00: Róka Móka bábszínháza. 14.25: Fonotéka. 14.30: A gyermek és vi­lága II. rész. 15.10: „A munkásoké a jövő . . .” 15.30: Doktor Doolittle. Részletek Bricusse zenés játéká­ból. 16.05: Falusi délután. „Kicsi asszonyok”. Irodalmi összeállítás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A MRT énekkara énekel. 18.07: Mikroíórum. Vonzalmak és ellen­szenvek. Az Ifjúsági Rádió mű­sora. 18.22: Népdalcsokor. 19.25: Donizetti: Rita. Egyfelvonásos vígopera. 20.25: Láttuk, hallot­tuk... 20.48: Donizetti: Ä csen­gő. Egyfelvonásos vígopera. 21.51: Kókai Rezső: Rapszódia klarinét­ra és népi zenekarra. 22.20: Lí­biában — forradalom után. III. rész. 22.30: A Stúdió 11 és szólis­tái játszatlak. 22.50: Meditáció. 23.30: Világhírű karmesterek le­mezedből. 0.10: A MRT énekkará­nak operettfelvételeiből. PETŐFI RADIO 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 12.00: A Gödöllői Agrártudományi Egyesem kamarazenekara játszik. 12.20: Szimfonikus zene. 14.00— 18.00: Mindenki kedvére kettőtől— hatig . . . 18.10: Naplómból. Szél Júlia írása. 18.20: Hangverseny a stúdióban (élő). 19.32: Ami ázsiai útájegyzeteimböl kimaradt. VII. Róbert László műsora. 19.52: Jó estét, gyerekek! 20.25: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Tisztí­tótűz. Kamarás István rádiójáté­ka. 21.08: Déri Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 21.45: A | gazdaságos területfejlesztésről, j 22.00: A mosoly országa. Részle- I tek Lehár Ferenc operettjéből, j 22.23: Kamarazene. 23.15: Könnyű- I zene. URH I 18.10: Tánczenei koktél (mai adásunk ism.). 18.55: URH zenei kalauz. 19.35: Kamarazene. 20.05: A dzsessz kedvelőinek. 20.38: A Prágai Kamarazenekar hangverse­nye Montreuxből. 22.10: Yolanda Marculescu és Walter Ludwig énekel. 22.43: Lehotka Gábor Bach-műveket orgonái. TELEVÍZIÓ 8.25: Isküla-tv. Angol nyelv (kö- zépisk. 1—II. oszt.). 9.00: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). 9.55: Ma­gyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.). 14.00: Orosz nyelv (ism.). 14.55: Magyar irodalom (ism.). 17.15: Pedagógusok fóruma. 17.58: Hírek. 18.05: A 200-as és társai. Riport- film. 18.25: Reklámműsor. 18.30: Üj célok, új utak. Riportműsor. 18.50: Esti mese. 19.00: Szövetke­zetpolitikaiig. — A tv politikai tanfolyama. 19.30: Riói karnevál. Francia zenés film. 20.00: Tv-hír- •adó. 20.20: Töltsön egy estét O’Henryvel. 21.20: Műkorcsolyázó EB. 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. \ kát és vasalókat kapunk. Megfelelő lesz a választék a különféle népszerű járművek­ből. 20 ezer férfi és női szov­jet kerékpárt, 9 ezer Riga és Komár típusú mopedot szerez­tek be és tárgyalásokat foly­tatnak 100 Jáwa motorkerék­pár megvásárlásáról. A második negyedévben for­galomba hoznak 2200 Grundig licence alapján gyártott 2 és 4 sávos magnetofont. Íztó, fény­cső, akkumulátor és töltő a felmérés szerint lesz elegen­dő. A nagykocsis írógépek is lekerülnek a hiánycikkek lis­tájáról. Az elmúlt időben so­kan hiába kerestek sodrony­szeget, 1500 tonnányit impor­tálnak belőle. Lakatból és a ritkán kapható, mezőgazdaság­ban használatos viharlámpá­ból is bővül a választék. Ide tartoznak még a búto­rok, 50 ezer széket és 1000 la­kószobát importálnak. A ha­zaiak közül a pécsi, a komlói és a kaposvári bútorgyárak termelnek a szövetkezeti ke- reskedel emn ek. A ruházati cikkek közül a tőkésországokból 30 ezer, igé­nyes kivitelű, de olcsó kötött­árut hoznak be, amelyet a la­kosság minden rétege megvá­sárolhat. Román, NDK. koreai és pakisztáni, valamint len­gyel konfekcionált ágyne­művel bővül a textiliák választéka. A szövetkezeti kiskereske­delem feladata a paraszti tö­megfogyasztási cikkek árusítá­sa. Körülbelül 350 ezer olcsó férfi-1 és gyermeköltöny, kabát és munkaruha jut a boltba. Egy-egy szezon előtt a kol­lekciót bemutatón ismertetik az üzletek vezetőivel. A cipő­rendeléseknél figyelembe vet­ték a vidék kaptafa-, szín- és modelligényét, ugyanakkor igyekszenek formálni-alaki- tani a fogyasztók ízlését. k. m. ]y| A . 1970. február 6., pén- 1 ték, Dorottya, Dóra napja. A nap kél: 7.05, nyugszik: 16.53 órakor. A hold kél: 7.24, nyugszik: 17.08 árakor. HALÁL AZ UDVARON Házfalhoz szorította a tolató teherautó

Next

/
Thumbnails
Contents