Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-06 / 31. szám

6 {f/Círlap 1970. FEBRUÁR 6., PÉNTEK Ujjak - aranygyűrűkkel Pedig ezt is le kellene rázni, mint a mocskos, súlyos ha­vat a cipőmről. Röstelkedem. De miért? Hiszen senki se te­het arról, ha eszébe jut. A gondolatoknak nincs hatá­ruk és születési szabályuk. Én nem akartam erre gon­dolni. Különben se tudnék embert ölni. Vagy igen? Mi kell ahhoz, hogyan történik az? Ki tudja? Talán minden emberben együtt él a gyilkos és az élet­mentő, mint azokban, akik öl­tek, vagy életüket áldozták másokért. És én? Hány embert ölhet­tek meg őseim? Amikor érem járt a vitézségért, amikor fal­vakat és jobbágyokat adomá­nyoztak a koponyák beszakí- tásáért, amikor vad népek törtek Európa kincseire, ami­kor foggal és szakócával kel­tek bírókra egy darab pré­mért. Melyik komputer szá­mítaná ki ezt? És ma! Hány gyilkosságot látok, hallok, olvasok napon­ta. Kiszámíthatnám, hiszen a civilizáció megtanított szá­molni. De attól még nem ki­sebb a szám. S hogy miért jut eszembe a gyilkosság? Talán csak fi­gyelmeztetőnek, hogy leráz­zam, mint a havat. Paládi József Végállomás. Lassan telik meg a busz. Vajon mikor in­dul? Egy idős asszony ül le velem szemben. Rá se nézek. Belebámulok a jégkristályos, fagyos estébe. Mi dolgom is lesz holnap? Töprengek. Ülök csendben. Előttem az asszony koto­rászni kezd szatyrában. Fa­gyos, fehér kezek, görcsösek, véznák, ványadtak. Az ujjak — hegyes, csontos karmok —, ideges erőtlenséggel mere- deznek, vibrálnak, kapasz­kodnak a levegőbe, a lila fé­nyű, vékony erek fáradtan pihegnek rajtuk. Ezen az élet­telenül eleven mozgáson, az erek, idegek, sejtek haláltu­sáján ott ragyog, ott trónol az aranykoszorú. Három aranygyűrű. A ho­mályból sejtelmesen világ- lanak elő, hivalkodóan, ka- céran, gőgösen, vérlázító pi­maszsággal, röhögve, harsog­va, az arcomba csapva. És bilincsbe fogják a halódó uj- jakat, hiába remeg még ben­nük az erő, az aranybéklyók táncolnak, egyre csak táncol­nak ... — Meg kéne ölni. Felriadok. Mi jutott eszem­be! Miért? Ki ez az asszony? Mi bajom vele? Nézem. Olyan, mint a többi. Nekem minden öregasszony egyforma. Nemigen figyel- getem őket. Talán csak az arca, az, igen, milyen gőgös, jéghegy arc, a szeme fullánk, az orra is, istenem, kampós céklaorr, juj, ez nem nagy­anya, ez kegyetlen, rossz asz- szony, ez ölni is tudna. Mégis meg kéne ölni. Ezért. Mert eszembe hozta a gyilko­lást. Rút asszony. Lám, mi­lyen megvető közönnyel bá­mul ki a jégvirágos ablakon. Minha ő lenne a világ ura. Pedig viasz az arca, kifeje­zéstelen, mint a halottaké. Felzúg a motor. Indulunk. Pár percig még tűnődöm és szégyenkezem. Azt kutatom, hogy fordulhatott meg a fe­jemben ilyen képtelen gon­dolat? Mit is olvastam a na­pokban? Vagy a filmek? Vagy egy rossz álom? Vagy micso­da? Ahogy elsuhan mellet­tünk az ólmos sötétség, s in­tegetnek a külváros messzi fényei, megfeledkezem az egészről. S amint belépek szobámba, kintfelejtve-kintrekesztve a lázas, sürgölődő napot, gyil­kosságom újra agyamba mar. Értékelés és ellenőrzés az iskolákban Pedagógusokat, diákokat és szülőket egyaránt érdeklő és érintő kérdésekről, az értéke­lésről, a diákok osztályzásáról és ellenőrzéséről tett közzé ál­lásfoglalást a Művelődésügyi Minisztérium közoktatásügyi főosztálya. A dokumentum egyebek közt megállapítja, hogy az értéke­lést nem lehet leszűkíteni az elmarasztalásra. Helytelen, ha az értékelés módszerei félel­met keltenek a gyerekekben, továbbá, ha a tanórai munka intenzivebbé tétele helyett az ottani tanulás kerül előtérbe. Ügyelni kell, hogy egy-egy is­kolán belül a követelmények egységesek legyenek. A továbbiakban az állásfog­lalás kimondja, hogy tilos be­számoltatást tartani félévkor vagy év végén a félév, illetve az egész év anyagából. A pe­dagógusoknak kell differenciá­lással elérniük, hogy a házi feladatot minden tanuló képes legyen önállóan megoldani. A tanítás-tanulás legfőbb célja a teljesítményképes tudás, tehát az ilyen tudás mértékét kell osztályozni — mutat rá a do­kumentum, s hozzáfűzi: hely­telen és káros a mechanikusan hónapok vagy félév végén ad­minisztratív (érdemjegygyűj­tő) céllal kampányszerűen vég­zett ellenőrzés. Az értékelést olyan pedagó­Pályázati felhívás a Honvédelmi Minisztérium társadalmi tanulmányi ösztöndíjára A honvédelmi miniszter a minisztérium ösztöndíjának el­nyerésére pályázatot hirdet. A jelentkezés feltételei: erkölcsi- politikai megbízhatóság, fedd­hetetlen előélet, fizikai alkal­masság katonai szolgálatra, magyar állampolgárság. Az ösztöndíjakra pályáz­hatnak a budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki ka­rának gépgyártás technológus, vegyipari gépész szakos; vil­lamosmérnöki karának hír­adástechnikai szakos; vegyész- mérnöki karának szerves- szintetikus, biológus szakos; közlekedésmérnöki karának gépjármű-üzemi, járműgé­pész ágazatos; valamint épí­tészmérnöki karának hallga­tói. Az Eötvös Loránd, a Kos­suth Lajos és a József Attila Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának hallga­Új szaküzlet Budapesten! MOTOR- ÉS ALKATRÉSZBOLT VI. kér. Nagymező u. 37-39. Nyitva: 9-től 17 óráig, szombaton 8-tól 12 óráig. tói; bölcsészettudományi ka­rának magyar—orosz nyelv és irodalom, orosz és bármely más idegen nyelv és irodalom szakos hallgatói. Az ELTE természettudományi karának matematika—fizika tanári, matematikus, fizikus szakos hallgatói — ha vállalják, hegy a második évfolyamtól kiegé­szítő szakként felveszik a me­teorológiai szakot. A Pécsi Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának hall­gatói; a Marx Károly Közgaz­daságtudományi Egyetem ál­talános karának pénzügyi és kereskedelmi karának belke­reskedelmi szakos hallgatói. A budapesti, szegedi, debrece­ni és pécsi orvostudományi egyetem általános orvostudo­mányi karának; a Testnevelé­si Főiskola tanári szakos; a Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Főiskola kereskedelmi és vendéglátóipari szakos; a bu­dapesti és szegedi Felsőfokú Élelmiszeripari Technikum élekniszer-technolóigiai, fo­lyamatirányítási szakos; a Fel­sőfokú Építőipari Technikum építőipari, lakás- és kommu­nális gazdálkodási szakos; a Felsőfokú Építő- és Építő- anyagipari Gépészeti Techni­kum épületgépészeti szakos; a Felsőfokú Gépjárműközleke­dési Technikum forgalmi-ke­reskedelmi és műszaki üze­meltetési szakos; a Felsőfokú Földmérési Technikum föld­mérő szakos; a Felsőfokú Könnyűipari Technikum ruha­ipari és bőripari szakos; a Felsőfokú Vasútforgalmi Tech­nikum vasútforgalmi szakos; a Felsőfokú Pénzügyi és Szám­viteli Szakiskola számviteli, pénzügyi és szervezési szakos, továbbá a Fodor József Egész­ségügyi Szakiskola KÖJÁL- szakos hallgatói. Az ösztöndíjra pályázók kö­zül a felsőoktatási intézmény­ben tanulók, valamint az oda felvételre jelentkezők kérel­müket a kiegészítő parancs­nokságnak, a felvett, de sor­katonai szolgálatot teljesítők a csapatparancsnokságnak adják át. A kérelemhez mellékelje­nek sajátkezűleg írt önélet­rajzot, amely a közvetlen hoz­zátartozókra, szülőkre, testvé­rekre vonatkozó adatokat is tartalmaz, erkölcsi bizonyít­ványt, a felsőoktatási intézmé­nyekben tanulók a dékán (igazgató), a középiskolák di­ákjai az iskola igazgatójának javaslatát. Az erkölcsi bizo­nyítvány beszerzéséhez szük­séges igazolással a megyei (fő­városi) kiegészítő parancsnok­ság, sorkatonaság esetében az alakulat parancsnoksága lát­ja el a pályázókat. giai eszközzé kell tenni, amely a tanulókban bizalmat ébreszt, a tanulásihoz kedvet nyújt, a gyerekek fejlődését segíti. A fegyelmezetlenséget nem sza­bad ilyen, vagy olyan érdem­jeggyel megtorolni. A minisztérium arra is fel­hívja a pedagógusok figyel­mét, hogy ha a szülőkkel sze­mélyes megbeszélésre hosz- szabb időn. át nem kerül sor, indokolt, hogy az osztályfőnö­kök az ellenőrzőkönyv útján vagy levélben szöveges tájé­koztatást adjanak részükre. duzzasztották és a jégpáncél is rendkívül erős: vastagsága meghaladja a 20 centimétert. Magas vízállásnál erős vihar­tól keletkező zajlás nagy ká­rokat okozhat a partvédő mű­vekben. A veszélyek elkerülé­se miatt csökkentették a Bala­ton vízszintjét. Bőséges csapa­dék esetén alkalomszerűen új­ból megnyitják a Sió zsilipjét. A füst, a felretolt székek, a hamutartó­ba dobott kiürült, összegyűrt ciga- rettás dobozok emlékeztettek csak ár­ra, hogy a szobában nemrég többen voltak. Ogy tűnt, órák, talán napok múltak el, s csak ül, ül az asztala mögött, képtelenül arra, hogy világosan megfogal­mazza, mi a teendő. Ügy érezte, hogy aki rosszul ítélkezik, az önmaga felett is íté­letet mond; soha nem akart rosszul ítél­kezni. Minden, ami- az életben megtörténik igaz, de soha nem úgy, ahogyan látszik. Mindig és minden mögött ezernyi ok rejlik, láthatatlan és megfoghatatlan szálak, me­lyek magasba segíthetnek valakit, s a mély­be ránthatják. Ugyanazok a szálak. Ez a furcsa benne. Mert akkor nem a szálakon múlik. Hanem? Az emberen. Igaz, de me­gint csak nem ilyen egyszerűen. A papírokra nézett, a vastag iratkötegre. Személyi lap. Adatok. Diós Antal, született 1913, eredeti foglalkozása munkás, szakkép­zettsége szerszámkészítő, jelenlegi foglalko­zása vezérigazgató... A személyi lap alatt káderjellemzések, az első papírja már sár­ga, foszlik, 1946-ban kelt, azután különböző iskolák elvégzését igazoló okiratok másola­tai, s végül jegyzőkönyvek, az untig ismert felzettel, fölvétetett, jelen vannak, s így tovább. Egy ember élete. Ez megint igaz és megint nem így igaz. Diós Antalt negy­ven éve ismeri, s jól tudja, hogy Diós Antal az is, amit a papírok mutatnak, meg egé­szen más is. Diós Antal soha nem dönthetett a sorsáról, mindig mások tették meg ezt helyette. Akkor is, amikor elkezdték együtt a munkát Löfler úr gyárában, akkor is, amikor megkapták első illegális kapcsola­taikat, s teendőiket, s akkor is, amikor negy­venhatban egyik napról a másikra kieme­lésükkel olyan súlyt raktak a vállukra, hogy majd’ belerokkantak. Ha Diós nem dönthetett soha a sorsáról, felelőssé tehető-e a következményekért ? A számonkérés min­dig védekezni, magyarázkodni kényszeríti azt, i akitől a feladatok kiosztásánál soha nem kérdezték meg, mi a véleménye? Jo­gos-e valakit arról faggatni, miért van ott, ahol van, ha nem magától ment oda? Ha küldték, ha útnak indították? A papírok. Mennyi papír készül egy em­berről, hányféle adat, tény zsúfolódik a la­pokon, s mégis, egy ember soha nem lép­het elénk a maga teljességében a papírok­ról. Diós Antal soha nem kereste, hogy a történelem sodrában lehessen, csak mindig arra döbbent rá, hogy ott van. Diós soha nem kért nagy feladatokat, de tudomásul vette, ha azokat ráosztották. Érdemeit soha nem érezte érdemnek, s feszengve, vöröslő képpel fogadta a dicséreteket, a kitünteté­seket. Egy ember volt, aki különleges adott­ságok nélkül jött a világra, s akit ez a vi­lág kényszerített arra, hogy különleges tu­lajdonságokkal is fölvértezze magát. Valójában Diós sorsán meditál? Vagy a sajátján? Ezrekén? Diós Antal létező, senki mással össze nem téveszthető ember, de már-már ijesztően tipikus, mint amikor az eredeti formáról ezrével készülnek a máso­latok, s később lehetetlen kideríteni, az ere­deti, melyik is volt. Diós Antal éppúgy ve­terán, mint a ma divatos kifejezéssel élve, technokrata, csupán attól függ, honnét szemléljük, melyik oldalát akarjuk látni, s ezért nem érnek semmit a papírok. Az em­ber ugyanaz, s mégis, mindig mássá teszik a szemszögek. Mi a dominens tehát? Az ember önmaga vagy a szemszög? Diós An­tal nem annyit ér, amennyit ér, hanem amennyit mondanak róla. A kettő pedig nem azonos. Diós akkor is önmaga volt, amikor negyvenkilencben kizárták a párt­ból, mert nem volt hajlandó valakire rosz- szat mondani, akire akkor rosszat kellett volna szórni, s akkor is, amikor visszavet­ték a pártba, s ezért hosszú, hálálkodó le­velet küldött annak, aki korábban aláírta a kizárási határozatot, most meg a rehabili­tációt. önmaga maradt, csak mások lettek mások, mégis úgy tűnt: mindig ő a más. Az embert sotte nem lehet . elválasztani más emberektől, mégis, sűrűn megtörténik, hogy a szentből ördög, az ördögből szent lesz. Pedig csak a papok másjók. Diós soha nem magával, hanem a világgal volt el­foglalva ,a világ azonban keveset törődött ezzel. Diós soha nem azt kereste, hogy merre süt a nap, hanem mindig azt nézte, merre kell haladnia, akár napsütés, akár árnyék legyen ott. Elfogult? Negyven éven át figyelhetett egy embert, egy életet, s negyven éven át önmaga életén is lemérhette mindazt, ami a másikkal történt. A tapasztalat pedig nem elfogultság, sőt, éppen a tapasztalatlanok a legelfogultabbak. Nem hagyják a tényéktől Egyszer mjd befolyásolni magukat. Mércéket állítanak föl, s döntenek le, függetlenül a valóságtól. Mégis: hányszor és hányán kényszerültek arra, hogy nekirugaszkodjanak az ilyen mércéknek, mert az volt a parancs. S, ha bukott valaki, mert nem tudta áthágni az irreális mércét, soha nem esett szó arról, hogy a mérce is lehet rossz, hibás, s akik fölállították, még a nekirugaszkodást sem kísérlik meg, csak másokat bíztatnak, s kö­teleznek arra. Tehát nem elfogult, hanem inkább bölcs? A hatalommal a hátunk mö­gött könnyű bölcsnek lenni. Hiszen a szo­bájában összejötteknek, miután hagyta órákig vitázni őket, s a legszélsőségesebb véleményeket is elhangzani, csak ennyit mon­dott: ezen még gondolkozni kell, s azok rögtön egyetértettek. Az erő, a hatalom, a tévedést is bölcsességgé avathatja, s ennél nincs veszélyesebb út. Lenin írt erről vala­melyik levelében, s még hozzátette: éppen ezért csak objektív tények alkothatják a döntések alapját, szándékok nem kereked­hetnek fölébük. Természetes? Hát, akkor miért kellett százszor meg ezerszer ellené­ben tenni? Szándékokkal fölcserélni a té­nyeket, s úgy hozni döntéseket?! Miért ar­ra néztek furcsán, aki erről beszélni mert? Diósra például. És rá is. Másokra. Régen volt? Régen. Ám semmi nem mú­lik el következmények nélkül. Mert Diósra abban az időben ragadt rá, hogy rendes elvtárs, de nehezen kezelhető ember. Már ez a megfogalmazás is! Mi az, hogy „ke­zelhető”? Miért vált nehezen kezelhetővé? Csak azért, mert önálló véleménye volt, mert mást mondott, mint amit illet volna? Hiszen akik itt ültek az asztal körül, ugyan­azt mondták, mint régen, csak más szavak­kal. Diós most nem „nehezen kezelhető”, hanem „stílusváltásra képtelen”. Jól hang­zik, mert a semmitmondás mindig hangza­tos. Miben kellene stílust váltania? Abban, hogy elfogadja természetesnek azt, ami ter­mészetellenes? Tudomásul vegye, hogy az, akit ez a rendszer kapart ki a sárból, az elesettségből, taníttatott, vezetőt csinált belőle, gátlástalanul ócsároljon mindent? Jó szakember volt — hányták Diós szemére akkor, s most is fölhozták érvként. Ha itt van, biztos, hogy azt feleli, mint annak ide­jén: aki az anyjának nekiesik, azt még az ördög sem csókolja meg. Hát nincs igaza? Csak, ha jajgat az az anya, akkor kell oda­figyelni rá? Akkor lesz csak egyszerre fontos a hatalom, a hűség? Mégis elfogult lenne? Vagy, ami még rosszabb: szentimentális? Öregurak érzelmi rokonsága? Szamárság. Csak túl könnyen, túl gyorsan születnek az ítéletek, összegyűjtik a papírokat, össze­ül néhány ember, aki esetleg futólag isme­ri azt, akiről döntenek, s már hozzák is a határozatot, diktálják a jegyzőkönyvet, pe­csételik a kinevezési vagy , leváltási hírt közlő levelet, s jöhet a következő, az ötö­dik, a tizedik, mintha egy soha véget nem érő futószalagon érkeznének eléjük az em­berek. Hát senkinek nem jut eszébe, hogy egyszer majd ők is ott állnak mások előtt, ők is kötegnyi akta lesznek más aktaköte- gek tömkelegében, s hogy akkor nekik kell hallgatniuk a döntést, nem pedig kimon­daniuk? A legkisebb hatalom is szülhet hamis tudatot: az állandóság, az öröktől fogva valóság tudatát. A számadás alóli fölmentést. Mindig ezt figyelte magában, hogy azonnal eltiporhassa a kibukkanó csí­rát, ha benne is gyökeret eresztene ez a furcsa, s nem ritka mag. Elkerülte. Miért? Azért, mert soha nem feledte el, egyszer majd ő is papírköteg lesz egy íróasztalon? S akkor ő is úgy érzi majd, hogy a papí­rok életének töredékeit tükrözik csupán? Az ember csak azért lenne becsületes, mert titkon így reméli megváltani a vele szem­beni becsületességhez való jogát? Félretolta az iratköteget. Esteledett, a szobában a bútorok egymásba folytak, el­vesztették körvonalaik élességét. Ahogy emberek emelkednek ki az emberfolyamból, és tűnnek el benne, különválva és össze­olvadva ezer esztendők óta. Amióta az első emberi horda vérért választott, azóta kín kimondani az igent vagy a nemet. Ügy hisz- szük, hogy másokról döntünk, holott min­dig önmagunkról. Másokat ítélünk meg, de magunkat is mérlegre tesszük. Ez a szörnyű benne. Ez a szép benne. Mert a másik sze­me tükrében önmagunkat is ott kell látnunk. Mészáros Ottó Hiába ébred majd rosszkedvűen a magyar tenger... Csökkentették • a Balaton vízszintjét Elzárták a Sió-csatorna zsi- ] lipjét, amely november köze­pétől nyitva volt. A téli fo­lyamatos vízeresztés során 42,7 millió köbméterrel apasztották a magyar tenger vizét. A vízügyi kirendeltség szak­emberei tartanak attól, hogy az idén is „rosszkedvűen éb­red” a Balaton, és heves le­het a jégzajlás. A vízkészletet a !ték nagy havazások meg-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents