Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-17 / 40. szám

1970. FEBRUÁR 17., KEDD

Aláírták

a magyar és a szovjet írószövetség 1970. évi együttműködési tervét

Hétfőn Budapesten — az írók klubjában — aláírták a magyar és a szovjet írószövetség 1970. évi együttműködési munkatervét, amely a magyar—szovjet államközi kulturális és tudományos együttműködési egyezmény idei tervébe ágyazódik. Dobozy Imre, a Magyar Írók Szövetségének főtitkára és Szergej Baruz- nyin, a Szovjet írók Szövetségének titkára hitelesítette aláírásával a megállapodást.

Szoros és sokrétű munkakapcsolatokat irányoz elő a megállapodás. Többek között a személyes érintkezésre, írók, költők, műfordítók, kritikusok tanulmányútjára magyar részről összesen mintegy 400 napot biztosítanak a szovjet vendégek fogadására, a Szovjet Írók Szövetsége ennél jóvál hosz- szabb össz-időtartamot szán a magyar irodalom képviselőinek útjaira. Üj vonása a megállapodásnak, hogy műfordítóknak nyelvi továbbképzésére lesz lehetőségük, illetőleg személyes találkozásra az átültetett könyv szerzőjével.

Jő néhány irodalmi eseményt ígér a program. Budapesten kerül sor — májusban — az európai költők második nemzetközi találkozójára, amelyen népes küldöttség képviseli majd a szovjet poézist.

Több, mint egy per

A perben, melyet az első tárgyalási naptól az utolsóig megkülönböztetett figyelem kísért, elhangzott az ítélet. Amint az előre látható volt, a bírói verdikt nem emelkedett jogerőre. Az ügyész és a vádlottak egyaránt fellebbezést jelentettek be. Az 1969. január 2-án Répcelakon bekövetkezett robbanás büntetőjogi része — legalábbis a fel- lebbvitefi tárgyalásig — lezárult. Mindaz azonban, ami Répcelakon, s azt megelőzően a nagykanizsai Dunántúli Kőolajipari Gépgyárban történt, s amiről a szombathelyi megyei bíróság tárgyalótermében — s a helyszíni szemléken — szó esett, jóval több, mint egy per. Egy-egy büntetőeljárás olykor a tények széles körét megvilágító lámpás szerepét is betöltheti. Ez a per ilyen lámpás volt, s mivel az ítélet óta eltelt napok lehiggasztották az indulatokat, nyugodtan kézbe vehetjük ezt a lámpást.

A látszat uralma

A per lefolyását, részleteit, a vádlottak, a szakértők szavait a lapok bőségesen ismertették, foglalkozott azzal a rádió és a televízió. A per a törvény képviselőinek dolga. Annak fölismerése és kimondása azonban, ami a perből tanulságként következik, s ami jóval több, mert társadalmi méretekben megszívlelendő, mint egy büntetőeljáJól sikerült zárszámadás

Hatmilliós

csirkéből és tojásból

Nyereségrészesedést és prémiumot osztottak

a csemői Új Élet Tsz-ben

Fejlődésének jelentős állomásához érkezett az elmúlt évben végzett munkája nyomán a csemői Űj Élet Termelőszövetkezet A 2200 hold területen gazdálkodó és 228 tagot, közöttük 50 nyugdíjast, számláló szövetkezet rendkívül kedvezőtlen körülmények között működött hosszú éveken kérész, tül, és a gyenge gazdaságok kategóriájában évek óta állami támogatást kapott. A rossz fu- tóhomokon folytatott hagyományos szerkezetű gazdálkodás mellett a terméseredmények nem tudták biztosítani a gazdaságosságot.

Ezen a helyzeten alapvetően az új gazdaságirányítási rendszer változtatott,

amely lehetőséget teremtett arra. a termelőszövetkezetek vezetői, tagsága számára is, hogy saját maguk határozzák meg és alakítsák ki termelésük szerkezetét.

— Igaz, hogy a gazdaságok vezetőinek a felelőssége az 1968 előttinek a sokszorosára nőtt, mert most már nem lehet ráfogni senkire a sikertelenség okát, helyben kell vállalni anyagilag és erkölcsileg is a felelősséget a kezdeményezésért, az új módszerek bevezetéséért.

Ezt a megállapítást Kollár János, az Üj Élet Tsz elnöke tette a zárszámadási közgyűlésen. S ehhez még 'hozzáfűzte: természetes, hogy

az az új helyzet több gondolkodásra és nagyobb megfontoltságra készteti a vezetőtA továbbiakban arról is beszámolt, hogy a gazdaság miként szervezte át egész termelési szerkezetét, rátérve a részben öntözéses kertészetre és a húsbaromfi termelésére. Ezzel egy időben megváltoztatták a vállalási módszert, és olyan egységes brigádokat hoztak létre a tagságból, amelyekkel a zöldség-, gyümölcs- és szőlő- termelés feladatait meg tudták oldani. A nagyüzemi csirkene- Velés, a baromfihús-termelés Ismeretlen feladatot jelentett, amelyet ugyancsak a szövetkezet tagságának kellett megoldania. Hogy ez sikerült, azt bizonyítják az idei zárszámadás adatai: 1969-ben az előző évi 30 ezer húscsdrkével szemben tavaly már közel 190 ezer csirkét neveltek, négymillió 768 ezer forint értékben. A közös gazdaság baromfihús- és tojástermelése 1969-ben több mint hatmillió forintot tett ki, és 1,4 millió forint tiszta jövedelmet biztosított- Az elnöki beszámoló ezzel kapcsolatiban egy nagyon fontos, még hátralevő feladatra is rámutatott. A múlt évi egy kilogramm csirkehús előállítására felhasznált 2,2 kilogrammos tápanyag további csökkentésére, hiszen ez jelentősen emelheti a szövetkezet jövedelmét. A gazdaság idén újabb jelentős beruházásokkal tovább növeli majd a baromfihúsgyártást.

Az elért eredményekben nagy része van annak, hogy olyan jövedelemelosztási rendszert vezettek be, amely mind a vezető beosztású, mind pedig a fizikai dolgozókat nagyobb teljesítmények elérésére ösztönzi. Ez megmutatkozik a gazdaság dolgozóinak jövedelmében is:

az elmúlt évben 16,3 százalékkal emelkedett az egy tagra eső jövedelem,

és elérte a 12 2C0 forintot. Érdemes kiemelni azoknak a keresetét, s ilyenek a gazdaságban több mint százan vannak — akik 250 munkanapot teljesítettek: az ő keresetük 20 ezer forint körül mozog. Közülük a legkiemelkedőbbek: Melczner József 39 ezer, Dinya Imréné 38 ezer, Fekete Pál 37 ezer, Virágh Sándor 35 ezer forintos keresettel.

A termelőszövetkezet zár- számadó közgyűlése jó hangulatban ért tehát véget, hiszen befejezésül jutalmat, kiváló dolgozó jelvényt adtak át a tíz évnél vagy annál hosszabb ideje dolgozó tagoknak, kiosztották a prémiumokat azoknak, akik a tervben meghatározott feladataikat teljesítették, és kifizették, idén először, a megérdemelt nyereségrészesedést.

(h. t. p.)

rás anyaga, közös, mindenkit érintő kötelesség.

A gazdasági életben a kisebb és nagyobb mulasztások soha nem állnak önmagukban. Következmények széles hullámait verik, s e hullámok ereje, szeszélyessége, váratlansága - könnyen okozhat hajótörést. Mint ahogyan az

19S0-ban — meghökkentően könnyedén — végrehajtott anyagmódosítás is szinte törvényszerűen vezetett a kilenc esztendővel későbbi tragikus eseményekhez. Halottak —kilencen —, sebesültek '— huszonkilencen —, s két és fél milliárd forint anyagi kár súlyos adóját kellett megfizetni azért, mert egy anyagmegjelölést — 44 ÖMO — fontolgatás nélkül másikkal — A— 42—21 — cseréitek fel. Ment a látszat kerekedett az értelem fölébe.

A termelés, a termékek előállításának értelmét minden esetben a társadalmi érték, hasznosság határozza meg. Ezt a nagyon egyszerű, de rendkívül fontos igazságot nemcsak Nagykanizsán, a gyártó vállalatnál, Répcelakon, a megrendelőnél, a Budapesti Kerületi Bányaműszaki Felügyelőségnél, az üzemeltetés engedélyező jenéi csúfolták meg. Ha nem is ily tragikusan végződő, de egyébként kísértetiesen hasonlító esetekeit napról napra tucatjával produkált az uralkodó szemlélet. A határidők öncélú hajszolása, a mechanikusság, a tervteljesítés elszakítása a tényleges értelemtől, a mennyiség fetisizálása, s a minőség semmibe vevése, a személyi felelősséget labdaként kezelő alsóbb és felsőbb szintű irányítás.

A rohammunkában legyártott tartályok egyike — mert van, amit soha, egy pillanatig sem használtak! —, anyagának alkalmatlansága miatt végülis fölrobbant Répcelakon. Ám ezrével és tízezrével áradtak ki a gyárak kapuján olyan anyagok, félkész és késztermékek, amik minősége minősíthetetlen volt, célszerűsége csapnivaló, társadalmi hasznossága a nullával kifejezhető. Igaz, nem robbantak fel. „Csak" alkalmatlannak bizonyultak rendeltetésükre, holt, soha föl nem támasztható eszközökként apasztották a társadalmi jövedelmezőséget, anyagot,

munkát kötöttek le, s mindezek fejében nem kamatoztak egy fillért sem.

A papír türelmes

Apró mozzanata volt csupán a pernek, de mint csepp- ben a tenger, úgy tükröződött benne a felelőtlenség „felelősségi rendszere". Mert a tartályokat gyártó vállalat főmérnöke azt vallotta: igaz, az ő aláírása szerepel a módosított anyagból történő gyártást elrendelő papírokon, de rutinszerűen, azaz az iratokba bele sem tekintve írt alá. A gépgyár minőségi ellenőrzésének vezetője a legelemibb próbáktól is eltekintve adta ki a termékért, annak célszerűségéért, előírás szerinti gyártásáért szavatoló műbizonylatot. A bányaműszaki felügyelőség látatlanban döntött, csak a papírokkal törődve, engedélyezte az üzemelést. Emberek — felelős beosztású emberek! — tucatjai látták, olvasták a megengedhetetlen anyagváltoztatást a türelmes papírokon. Aláírtak, pecsételtek, utasítottak, elrendeltek és... és senki nem kiáltott fel, nem tiltakozott, nem tagadta meg az ésszerűtlent. „Az anyaghelyettesítés bevett gyakorlat volt” — mondta a vádlottak egyike. Nem tette hozzá: ahhoz, hogy a rossz, az ostoba, az ésszerűtlen „bevett gyakorlat” lehessen, a gazdasági tényezők mellett közömbös, gondolkodni rest, az utasítások értelmét nem firtató emberek is1 kellenek.

Ki mentené a perben szereplők felelősségét? Ám ki állíthatná tiszta szívvel, hogy csakis és kizárólag a vádlottak felelősek? Hogy csupán Nagykanizsán és Répcelakon történtek, történhettek ilyen esetek? Hiszen ahogy Répcelakon kiderithetetlenné tették az üzemi körülmények, a hanyag irányítás, a munkavégzés fegyelmezetlensége, hogy vajon túltöltötték-e a fölrobbant C-jelű tartályt, úgy másutt is — hasonló okok miatt — kideríthetetlen maradt ezernyi hanyagság, technológiai fegyelemsértés, előírás-megszegés, szabálytalan tervmódosítás, látszatot mentő anyaghelyettesítés. Kideríthetetlen maradt, csak éppen kárt oikozatt.

Szembefordulva a rosszal

Súlyos hiba lenne a régi gazdaságirányítási rendszer egészét oda ültetni mindezekért a vádlottak padjára, s ítélkezni íelette. Fölösleges az eredmények hangsúlyozása, melyek abból az irányítási rendszerből következtek, hiszen közismertek, természetesek, mérhetők. Ám ugyanilyen súlyos hiba lenne ezekre hivatkozva elfogadni a rosszat, o torzat, a hamisat; a társadalmilag károst, ésszerűtlent. Elfogadni, tudomásul venni, s hagyni, hogy tovább éljen, a megváltozott körülmények ellenére is fönntartsa magát. A per — mely ilyen értelemben volt több, mint egy per — éppen erre figyelmeztetett. A rosszal való szembefordulás szükségességére. Az önálló gondolkodásra. a mérlegelésre, a bátor, a társadalomnak nagy szolgálatokat tevő szembeszegülésre a mechanikusság, a szűklátókörűség, a vélt vállalati, csoportérdekek mindeneik fölött való érvényesítése esetén.

Abban a gazdasági egységben — gyárban,** vállalatnál, termelőszövetkezetnél ' . bárhol —, ahol nem tudják, hogy mi történik, ott megtörténhet minden. Ahol nem keresik a gazdasági tevékenység értelmét, társadalmi célját és hasznosságát, ott folyhat ugyan látszatra lázas munka, de értelme nem lesz, sőt károkat szül, olykor még tragédiákat is okozhat. A répcelaki robbanás, majd a történtek bírósági tárgyalása sok mindent lemeztelenített, a látszat helyébe tényeket ültetett. Tényeket, melyeket senki nem háríthat el úgy magától, hogy nincs hozzájuk semmi köze. Tényeket, melyek gondolkodásra késztetnek. Tényeket, melyek mindannyiunkat cselekvésre köteleznek.

Mészáros Ottó

Egy katona meghalt

— komáromi

Ez az a szikla, amellyel a harcok után a szovjet katona sír» ját megjelöltük — mutatta Pluhár György Sim ón-pusztán.

Fenti címmel közöltük ja- megkereshetik a szürke követ nuár 21-én egy szovjet család a vasúti töltésen túl, s utána levelét, amelyben apjuk sír- ellátogathatnák az érdi hősi ját kérésük. Értesüléseik sze- emlékműhöz, amely a közös rint 1944. november 23-án 26 sír fölött emelkedik, kilométerre Budappttől esett 1944. november 23-án Halápiéi egy Holopi nevű falu hatá- tanyán meghalt egy katana.., rában.

Cikkünknek nem várt visszhangja támadt. Már másnap telefonon jelentkezett a Benta- völgye Tsz elnöke és mások.

Megindult a levelek áradata.

Egybehangzóan valamennyien a Halápi-majort említik, ahol a jelzett napon valóban nagy harcok dúltak. Ez a síkság akkor Fejér megyéhez tartozott, s a Halápi-télé uradalom egy része volt. Ma inkább Simon- puszta néven említik, s Érd külterülete.

Sokan ajánlották-fel segítse- M

güket. Azóta a tetemeket exhumálták, s közös hősi temetőben helyezték örök nyugovóra őket. Pluhár György, az egyik levélíró, a tsz fiatal kertészeti agranómusa, és az egyik csoportvezető kíséretében kerestük meg a sziklát, amely minden feltevés szerint Iván Iva- novics Kozsan sírját jelölte.

Annak idején Pluhár György is részt vett a szovjet katona ki hant olásában és közös sírba való szállításában.

Köszönjük minden levélírónak és telefonon jelentkezőnek, körülbelül hetven embernek, hogy ilyen készségesen siettek segítségünkre. Az érdi tanácsnál a rendelkezésükre álló listán nem szerepel a név, sajnos, a közös sírba temetett katonák nagy része talán örök időkig névtelenül porlad a földben. Ha a Kozsan család ott, Vityebszkaja megyében elfogadja ezeket az adatokat,

A hősi emlékmű az érdi temetőben, ahova a harcokban elesett szovjet katonákat eltemették.

Szeszmúzeum

De oda vannak... de oda vannak: szeszmúzeum nyílik Észtországban. És még ezt lj- dálkozva meg is írják a lapok. Bezzeg arról nem írnak, hogy nálunk már régen van szeszmúzeum, sőt nálunk minden valamire való városban és községben van ilyen szesz- kulturális intézmény, amely egyetlen helyen, jól áttekinthető módon mutatja be a szeszt, mint olyat, s az oly at, aki mint szeszmúzeoiógus járul hozzá eme intézmény fenntartásához.

Itt van például a 4767-es számú „Verd az anyját meg a lányát és idd el a más pálinkáját’’ nevezetű Skanzen, amelyet a múzeumlátogatók csak „Azanyja" talponállónak becéznek. Már ez a meghitt és bensőséges elnevezés is igazolja, hogy itt nem ájuldo- zó sznobok, legfeljebb a gyönyörűségtől tántorgó snapsze- rek teszik tiszteletüket a múzeum nagy eszméje, sőt eszméletlensége előtt. Aki itt belép, azonnal észreveszi, a nagy szakértelemmel elrendezett tárókat, amelyek a még oly tájékozatlanok számára is

köznyelvi értelemben dadogják el: szeszmúzeum ez, pontosabban „sz ez muzehuk ...”

Balra fenn égetett italok sorakoznak, balra lent leégett múzeumisták, elől egy hatalmas vitrinben a bor és a víz ősi keresztelői áldozatát mutatják be, e keresztelésben jártas tudományos asszisztensek, míg a vitrin előtt támaszkodó figurák — mintha éltek volna egykor — azt példázzák, hogy a legvizesebb bortól is be lehet rúgni, mert semmi a minőség, minden a mennyiség. Jobb oldalt leni, a fal melletti polcon, sorban rojtos könyökök helyezkednek el, látszik, hogy hozzáértő, szakavatott kéz nyúlik ki belőlük, s a kezek végén ujjak, az uj- jakban poharak, a poharakban szeszek. A laikus előtt is nyilvánvaló tehát, hogy a homo snapszienzisz a talpánál kezdődik és egy pohárban végződik, ami közötte van, az a tartály.

Középen, egészen középen és egészen lent annak szemléltető bemutatása folyik, hogy az ember egykor teljesen lejött a fáról és a magasból, teljesen le a föld színére. liletőleg, hogy nem lejött, hanem leitta magát a sárga kőig. És egyben annak is bemutatója folyik, hogy az ember, ha homo snapszienzisznek vallja magát, fél liter rummal is megbirkózik, s ha a rumot beveszi, az ugyan a lábáról leveszi, de a térd és a könyökhajlat továbbra is alkalmas a csúszásra, mászásra. Ebből is kiviláglik, hogy az ember is állati származású, közös őse lehet a homo snapszienzisznek a csúszómászókkal.

Ebben a múzeumban nincs szükpég magnetofonra, mert az be van építve a kiállított emberhez hasonló tárgyakba. Csak ezek a tárgyak nem tranzisztorral és diódával, legfeljebb diópálinkával működnek.

Megmondom őszintén mikor elolvastam a hírt erről az észtországi szeszmúzeumról, nagyon mérges lettem: miért kell nekünk hasra esnünk a külföldi előtt? S miért akkor, amikor ami előtt hasra estünk az már nálunk is van, olyannyira van, hogy aki ott belép, dehogyis hagy fel minden reménnyel, s ki onnan kilép, hasra esik magától is, anélkül, hogy hallott volna e távoli szeszmúzeum híréről.

Gyurkó Géza

t