Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-17 / 40. szám
4 test MEGYEI 1970. FEBRUÁR 17., KEDD „25 éves a szabad Magyarország“ Hazánk felszabadulásának negyedszázados évfordulója tiszteletére „25 éves a szabad Magyarország” címmel központi kiállítást rendeztek a Szépművészeti Múzeumban. A kiállítási Ilku Pál művelő désügyi miniszter nyitotta meg. Kiállítás az Urániában Rendszáma A-ül-36... A Somogyi- és Bacsó-gyilkosság KRÁTER-TÓ — pecásokkal Az Alföld egyetlen „kráter" - tavánál, a nagyhegyesi föld- gázkitörés helyén keletkezett ; tónál hétvégi pihenőhelyet alakítanak ki. Debrecentől alig több, mint húsz kilométernyire, a Hortobágy felé vezető műúttól jól megközelíthető helyen fekvő tónál a Magyar Gördülőcsapágy Műitek dolgozói számára építik az első pihenőházat. A vállalati hozzájárulással készülő épület még a tavasszal tető alá kerül. A gyári munkások horgászegyesülete nyolc mázsa pontyot és négyszáz csukát telepít a tóba, hogy a hétvégi pihenőnapokon kedvenc szórakozásuknak hódolhassanak a gyári „pecások”. Virágzik a téltemető A Balaton vidékén az utóbbi napokban több jelét látni a tavasz közeledtének. A tó jégpáncélja, bár még nem töredezett fel, téli sportra már nem alkalmas. A jég teteje még szilárd, de alulról már megkezdte romboló munkáját a viz. A természet is jelzi, hogy már nem tartja magát sokáig a tél. A tó partjának szélvédett, déli lejtőjű lankáin feltűntek a tavaszodás első jelei. Aszófő közelében kibontotta szirmait hazánk egyik ritka virága, a téltemető, s a szokottnál korábban pattant ki a húsvét időszakának jellegzetes virága, a barka is. Az elmúlt hét tv-műsoraiból kétségtelenül a fő helyet a közkedveltté vált „Fekete, fehér — igen, nem?” foglalta el. A maratoni vetélkedőt (1988- ijan kezdődött) lebonyolításának időnkénti zökkenői, a kérdések néha elvont köre s vele együtt unalma miatt lehet bírálni, de egész tematikájáért, «májáért, ötletéért csak dicsérni kell! A vetélkedő közüggyé vált, bizonyítja ezt az i mérhetetlen mennyiségű levél, amelyben tervezők, épí- ;ők, gyárak, intézmények szo- áaíista brigádjai, kereskedelmi vállalatok, magánosok aján- ották fel segítségüket az első líjként juttatott bölcsőde gyor- >abb, jobb, szebb kivitelezésre, berendezésének tökélete- iitésére, de érkeztek újabb dí- ,ak is a többi helyezettnek, -dem túlzás azt írni, ebben a -íemes versengésben több tízezren vettek részt, s ha más eredménye nem lett volna a ..Fekete, fehér — igen, nem?”- :iek, mint hogy a főváros múlt- iára, jelenére, az egyes kerületek fejlődésére iirtfaitotta a agyelmet, már ak“r megérte d fáradságot. Érdemes röviden azt is vizsgálat tárgyává tenni, rni volt a nagy népszerűség titka? Egy mondatban: a televízió kijött az életbe, az emberek közé, és az emberek (nem színészek, hivatásos szereplők, bemondók, kommentátorok, hanem tanárok, jogászok, diákok, közgazdászok és tanácsi dolgozók) „bementek” a tv-be, televíziós adást „csinálni”. Ez a kölcsönösség, ez a kapcsolat es munkaviszony (amelyet Vitray kitűnően varázsolt közvetlenné) a nézőket is egy monstre előadás részvevőivé avatta. Nyilván kedves kötelességének tett eleget a televízió, hogy a döntőt a Fővárosi Tanács dísztermében bonyolította le. A szerkesztők hasonló vetélkedőket Ígértek a jövőre is, amihez csak annyit tehetünk hozzá: várjuk. Nem vállalkozott könnyű feladatra a Kultúra kerekasztala mellett szerdán Dobozy Imre, Almási Miklós, Gyurkó László, Huszár Tibor, Kovács András és Simon István. Érdekes, érdemes és okos dolgokat mondtak el, megállapításaikkal nem lehet vitatkozni. A téma azonban keresztültörte a műsoridő gátjait, és még másnap sem tudott beleférni az adott keretbe. Jó lenne, ha kevesebbet kellene markolni... A magyar filmgyártás és forgalmazás negyedszázados fejlődéséről ad képet az a kiállítás, amely hétfőn ünnepélyes keretek között nyílt meg az Uránia moziban. Vass Imre, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy az 1945-ben gyártott három, az 1946—47-ben készült négy filmtől jutottak György István írta a „Két és fél ezren voltak” című dokumentumműsor forgatókönyvét, amelyben a szerző a budai önkéntes ezred történetét kívánta feldolgozni. Az egykori részve- vevők megszólaltatása hiteles képet nyújtott a felszabadító harcokról, de a Kígyós Sándor rendezte műsor végén alig tudta az ember kiáltását visszafojtani: Ebből a témából milyen ragyogó, érdekes, izgalmas riportfilmet lehetett volna készíteni. A Made in Hungary, a tánc- dalfeszivált pótló bemutató megmutatta: lehet ízlésesen, mértékkel is tánczenélni, dalolni. Szerencsére a máskor felvonultatott „zsüriágyúzás” elmaradt, csalk örülhettünk neki. Sz. D. odáig, hogy ma évente húsz játékfilmet és több száz kisfilmet forgatnak filmgyáraink, s ezek az alkotások 4000 moziban mintegy 90 millió nézőhöz jutnak el. A felszabadulás óta 203 magyar játékfilm került forgalomba, és számtalan játék-, rajz-, báb- és kisfilm részesült megtisztelő elismerésben, díjazásban a világ különböző részén. Az eltelt negyed-,, század alatt épült fel a Pannónia filmstúdió, a filmlaboratórium, amely további jelentős állomásait jelentették a magyar filmművészet és filmgyártás fejlődésének. Ezután a megjelentek megtekintették a rendkívül ízlésesen megrendezett kiállítást. FRANCIA GALAMBOK Megérkezett Franciaországból az első 700 galambpár az Enyingi Állami Gazdaság kis- cséri üzemegységébe, ahol a nagyüzemi húsgalambtenyésztés „alapító tagjai” lesznek. A tervek szerint hamarosan negyvenezerre növelik majd a szülőpárok számát. A szaporulatot a nyugati országokban értékesítik. Már ebben az évben 2000 enyingi húsgalambot szállítanak Franciaországba, Olaszországba, Svájcba és Libanonba. AZ AUTÓ cutt állt a Nemzeti Színház oldalánál, a Rökk Szilárd utcával egy vonalban. Neon volt ' még késő, kilenc óra körül járhatott, az utca mégis, itt a város közepén is jóformán néptelen. 1920. február 16-án, sötétedés után [ csak az járt az utcán, akinek halaszthatatlan dolga volt. A Körút felől két férfi közeledett, egy magas fiatal, és egy idősebb. A Rökk Szilárd utca sarkán váratlanul négy tiszti egyenruhás férfi állta útjukat Igazoltatták, majd autóba tuszkolva őket elrobogtak velük. Az autót ezután az újpesti vámnál látják, ott egy rendőr „megálljt” int, hogy a benn- ülőket igazoltassa, de azok továbbrobognak, a rendőr utánuk lő, ás el is találja a hátsó lámpát Mindez 16-án, kedden este tíz óra felé történik. Szerdán délben pedig az újpesti kapitányságon megjelenik két férfi és bejelenti, hogy Dunakeszi határában egy férfi holttestét fogták ki a Dunából. A holttesten súlyos sérülésiek, a nyakon fojtogatás nyomai, zsebeiben pedig kövek ... A tiszti különítmények kedvelt módszerei ezek. Az ilyen gyilkosságok mindennaposak abban az időben, és ha ki is veti a víz a halottakat — az újságok nem nagyon feszegetik, hogy kerültek a Dunába? A Népszava még talán a legbátrabb, de előzetes cenzúra van, a fehérterrorról szóló jelentések nemigen csúsznak ét a cenzúrán. Február elején í a cenzúra egy ilyen nem engedélyezett cikk kefelevonatát átküldte a fehérterror tiszti különítményednek főhadiszállására, az ún. Fővezérségre, a Gellért szállóba, s egy esti mulatságon, ahol Horthy is jelen volt, felolvasták. Ki szereti, ha szennyesét ország-vi- j lág előtt kiteregetik? Se Horthy, se a többi jelenlevő úr ezt ' nem kedvelte — annál kevésbé, mert már Untig elég piszkos ügy van a számlájukon. Ebben az időben Magyarország tárgyalásokat akart kezdeni a francia kormánnyal, amit a túlságosan nyílt fehér- terror hátráltatott. Mit lehet tenni ilyen körülmények között? A vezérkar jelenlevő tagjai szerint... a Népszava szerkesztőjét, Somogyi Bélát, a Dunába kell fojtani. Mire a lovastengerész lakonikusan csak ennyit mond: Nem beszélni kell itt, hanem cselekedni ... A HOLTTEST, amit a Duna nem rejtett elég mélyre — Somogyi Béla holtteste. Pár nap múlva még egy halottat vet ki a víz, Bacsó Béla holttestét. Somogyi Bélát minden este ő kísérte haza a Népszava szerkesztősébe közelében levő, ideiglenes szállására. Erre azért volt szükség, mert Somogyi tucatjával kapta a fenyegető leveleiket Tudta, hogy az életére törnek, mégis vállalta a proletárdiktatúra bukása után a Népszava szerkesztőjének igen nehéz posztját. Somogyi Béla tulajdonképpen tanár volt, de egész életében szoros kapcsolat fűzte az újságíráshoz. A tanítói képesítést sok küzdelem árán szerezte meg. Pápán házitanítóskodott, majd Pestre iratkozik, a Bodzafa utcai képezdébe. (Ez a későbbi Rökk Szilárd utca, ennek sarkáról hurcolják el. Ma az ő nevét viseli.) Tömegszállásokon lakik, kosztért vizsgákra készít elő. Közben már egy kisvárdai újságba írogat. Majd egy szerkesztő segítségével ismét csak tovább tanul. Elvégzi a polgári iskolai tanárképzőt, de állást nem kap. A Bánffy-korszakban (a kilencvenes évek végén) már a Népszava egyik vezetője, de sem ebből, sem tanári diplomájából megélni nem tud, ezért, hogy családját el tudja tartani, egy borbélyüzletben dolgozik. Közben újabb diplomát szerez, majd a felsőkereskedelmi iskola francia—német szakos tanára lesz. A Népszavában és a Szocializmusban sokféle témakörrel foglalkozik, de tankönyveket is ír, fordít, vezetője az iskolakerülés ellen harcoló bizottságnak és a tanítók szabad szakszervezetének. Nagyon aktív és lelkes ember, de mégis a szociáldemokrata párt jobbszámyához tartozik. A polgári radikális eszmék híve. A Tanácsköztársaság alatt visszavonul, mert ellenzi a diktatúrát, de amikor látja, az általa elképzelt liberalizmus, a „tiszta demokrácia” helyett az uralkodóosztály kegyetlen bosszúját, a megtorlást — ez ellen harcba száll — és életével fizet. Bizonyítva azt, amit majd Hitler uralomrajutása- kor a német munkásosztály a saját bőrén tapasztal —, hogy adott esetben, ha hatalma forog kockán — a burzsoázia a vörös minden árnyalatával, még a legrózsaszínűbbel is kegyetlenül leszámol, ha teheti. BACSÓ BÉLA Kassáról került Pestre. Egy novelláskötete jelent meg haláláig — a Stefcsik ház. Az 1918-as forradalom után lett a Népszava munkatársa. Meggyilkolásakor 28 éves volt. Kettejük halálával betelt a pohár. A temetésen több tízezer ember vesz részt. A vasasszakszervezet Thököly úti székházától órákig vonulnak a Kerepesi úti temetőig a döbbent arcú, komor munkások. És hiába vannak az utcán a különböző terrorkülönítmények, ebbe a tömegbe nem mernek belekötni. Sőt. Be- niczky Ödön belügyminiszter nyilatkozik, hogy a tettesek kétszer 24 órán belül meglesznek. S az ígéret nem levegőre épül, hiszen a rendőrség már kinyomozta, hogy az autó rendszáma A—III — 36 volt. Ezt az autót a fővezérség az Ostenburg-különítmény rendelkezésére bocsátotta. Ennek a különítménynek a törzskara — a Palace Szállodában székel, ami két saroknyira van a Népszava szerkesztőségétől, Sőt a detektívek azt is tudják már, hogy azon az estén az autót egy Kovarcz Emil nevű főhadnagy vezette (majd a Szálasi-féle rémuralom idején ismét találkozunk vele). Az autó másnap délelőtt összetört lámpával egy ház udvarán állt, és így tovább. Mikor mindezt kinyomozzák, akkor az ügyet átveszi a katonai ügyészség. Aztán? A katonai ügyészség is folytatja a nyomozást és már | február 29-én félhivatalos jelentésben közli, hogy az autó rendszáma A—III—36, az autót itt és itt látták, stb., stb. Az autó vezetőjét letartóztatták, a tanúkihallgatások folynak — és... és — őrizetbe vettek egy kommunista futárt is, mert a nála talált levél és a gyilkosság között szoros kapcsolat lehet... Idővel az ügyészség rájön, hogy mégsem a kommunista futár a gyilkos és így vádiratot adnak ki a gyilkosságban részt vett tisztek ellen — 1929 júliusában. (Nem sajtóhiba!) VÉGÜL az ügy a Budapesti Kir. ítélőtábla elé kerül, és az megszünteti az eljárást — mert — így szól az indokolás —, ha a terheltek a tettet el is követték, csak azért tették, mert azt gondolták, hogy ezzel a magyar faj és a nemzeti eszme érdekeit szolgálják, stb., stb. Szolgálták is a maguk módján — mások utolsó csepp véréig és az ország rombadöntéséig. Hofman Éva X/S/SSS/SSSSSfSS/SSfSmSf//SSSSSSf/fSS//S/SfS/SSSS/SSffSSSySS/SSS/ffSSSSSSSSSSSfSSSSSfS/SSSSfStSSSSS<í A földön járva >ssssssssssssssssssssssssssrssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/j. sírok. 18 éves férfiú vagyok és sírok. Nem klasszikus módon, zokogva, mint a nők szoktak. Csak úgy férfiasán szepegek, időnként csuklók, de inkább hangtalanul csorog szememből a könny. Szégyenemet egy lópokróc alá rejtem, pedig kutyául szúrja, marja arcomat a szőre. Ahol mindez történik, egy konyha, a ba- rátomék konyhája. Házuk Kispest és Lőrinc között fekszik a homokon, jóval a Hoffer háta mögött. Amikor leszálltunk a zlónyáról, a gyár mellett vitt el az utunk. Fent a magasban szaggatott ugatással húztak a Ráták. Már megszoktuk, nem féltünk tőlük, csak az amerikai Libe- rátoroktól, azok sok száz embert meggyilkoltak a nagy OTI előtt, a Fiumei úton is, máshol is. A Ráták kedvesek voltak. Meggyújtották a Sztálin-gyertyákat, hitte az ember, karácsony van ott fenn az égben. Most is. amikor a haverral a gyár fala mellett sattyogtunk a sötétben, hirtelen kivilágosodott az ég, megjött a Jézuska. Persze lehasaltunk a fal tövéhez, a puha homokba, mert tudtuk, az igazi karácsonyig még sokat kell aludnunk. Tulajdonképpen úgy istenigazából a légelhárító Flakk-ágyúk félelmetes hangjától estünk pánikba. Váratlan hirtelenséggel kilométeres fénycsíkok, egymást keresztezve pásztázták a sötét eget, fényükben megjelentek a kis jánosbogarak. És hatalmasat dördült, csattant a levegő és az elszabadult pokolban imádkozás helyett félelmemben számolni kezdtem: „Egy, kettő, három...” — mint gyermekkoromban otthon, vidéken, ha villámlott és dörgött, mennyire is van az a felhő. Tompán felvillant zsibbadt agyamban, hogy hatalmas gyár mellett lapulunk, teljesen védtelenül és teljesen véletlenül, nekünk is juthat valami az égi áldásból. Lázasan kúszni kezdtünk, csörgött rólunk a sós víz, ragadt ránk a ruha és a homok. Elhagytuk a gyár falát, koromsötétség borult ránk jótékonyan. Remegő inakkal álltunk, azután elindultunk. Barátom ziháló lihegése volt a világítótorony, amely engem is elvezetett a lakásukig. Az este harmadszor aludtam náluk, és elhatároztam, soha többé nem jövök. Pedig tudtam, jönnöm köll még háromszor, csak akkorra ígérték az albérletet. Megérkeztünk a magányos házhoz. A feljáró lépcsőjén két férfi ült, az egyiknek vacogott a foga. Pedig szeptember volt, langymeleg éjszaka. Jól ismertem már a vaco- góst, mind a három este átszaladt ide, a haverékhoz. a szomszédból. Azt mondta, hogy nagyon rossz ilyen bombázáskor egyedül, és nem szégyellte bevallani, hogy fél. Amikor először hallottam, megsajnáltam, pedig hatalmas, robusztus férfi volt, fiatal korában sokáig birkózott. Azután megutáltam. A haver faterja mondta, amikor elment, hogy a feleségét és a kislányát ilyenkor bezárja, csak azután jön át ide. — Mit gondoltok, srácok, visszajönnek még a ruszkik? — kérdezte most is és a válasz olyanra sikerült, amilyen a kérdés volt. Vártunk még egy darabig hallgatagon, senkinek sem volt kedve beszélni. Hogy későre járt, a vacogós hazakullogott, a másik férfi, szikkadt öregember, a fater, behívott bennünket a konyhába. A sötét szobából előjött Kovács néni és felcsavarta a konyhaasztalon a petróleumlámpa fényét. A lábost a tűzre tette és megmelegítette az ételt. Marhapörkölt volt krumplival összefőzve. Csak a fél szemem vetettem a lábosba, de tudtam, a szagáról éreztem, hogy pörkölt. Nekem megágyazott ott a konyhában a dikóra, azután tempósan, mert az ételből mindhármójuk tányérjába. — Maga ugye ma is evett, odabent a városban, fiam? — Igen — válaszoltam és kimentem a homokos éjszakába, nyelni egyet-kettőt. Kovács néni nem volt rossz asz- szony, én hazudtam azt, hogy bent vacsorátok a városban, már első este is. Akkor láttam az arcán, hogy nagy könnyebbség ez neki. örült, hogy az övéit nem kellett megrövidítenie. Azután másodszor is ezt mondtam és most már ő állította, kérdezve is helyettem. Hogy eltereljem az evésről a figyelmemet, kint a sötét, csillagtalan éjszakában azon gondolkodtam, vajon a homokba vagy a hóba nagyobb passzió-e pisilni. Később, hogy tányér-, kanálcsörgést hallottam, visszamerészkedtem. Lámpát oltottak, elköszöntek és mindhárman bementek a szobába. A takaró alá bújtak. A nőkre akartam gondolni, de anyám főztje jutott eszembe és észre se vettem mikor nyeltem le az első sós könnyeket. Micsoda bélpoklos vagyok, délben rendesen ebédeltem. Salátafőzelék volt fasírozottal és no lám, már megint éhes vagyok, pedig mikor lesz még holnap és dél. Azután megint anyámra gondoltam és arra, hogy engem senki sem szeret. Csuklottam, meg-megrándult a hátam, hangtalanul sírtam. Mocor- gást hallottam, azután nesztelen talpak susogását, Kovács néni kijött, meggyújtotta a lámpát. Tényleg mezítláb volt, fakult, agyonmosott pongyolája alól kilógott a rózsaszín barchet hálóing széle. Szótlanul melegítette az ételt, aztán egy mély tányérba mert belőle, hatalmas kenyeret szelt, mellé rakta és egy rántással lehúzta rólam a takarót. — Na, egyék fiam. Gyenge lehet az a városi koszt, tudom én ... — mondta és az étel felé húzott. Szégyelltem magam, de szótlanul faltam, feledve minden hősi pózt. A haver fekete klottgatyában az ajtóban állt és vigyorgott. Barna felső testét semmi sem fedte. Kovács néni simogatott, pedig mindannyian tudtuk, valamelyikőjük holnapi részét eszem most, biztos a szegény mutterét. Soha sem mentem többÄ búzájuk (suha) TV-FiGYELŐ
