Pest Megyi Hírlap, 1970. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-11 / 35. szám
2 “‘"hírlap 1970. FEBRUAR 11., SZERDA Fiziológiai tünetek az Apollo 12 utasain Kozmikus lények MEGSZŰNIK A VESZT EG ZÁR? USA Tudományos Akadémiájának egyik bizottsága, hogy tanulmányozza az országos űrhajózási hivatal javaslatát a ilown ÍMi§n erén $jiei repülőtéren « müncheni (Folytatás az 1. oldalról). nek és nem a szavaknak hisz, és a két szuperhatalom közel- keleti politikájának összehasonlítása nagyon is egyértelmű eredménnyel járt — a Szovjetunió javára. A legutóbbi jelentések szerint egyébként valamelyest enyhült az Irán és Irak közötti súlyos, közvetlen katonai konfliktussal fenyegető feszültség. Eralp török külügyminiszter közvetítési kísérlete és az ezzel kapcsolatos iráni látogatása a jelek szerint nem maradt eredménytelen, mind a teheráni, mind a bagdadi rádió csökkentette ellenséges propagandája intenzitását. Egy másik közel-keleti vonatkozású hír — Münchenből érkezett. A bajor főváros repülőterén valószínűleg három arab ellenálló bombái robbantak a repülőtéri buszban és a tranzitváróban. A detonációk és az ezt követő tűzpárbaj nyomán 12 személy megsebesült, az egyik merénylő pedig meghalt. Nyugati hírügynökségek részMg LAVINA Legújabb jelentések szerint 48-ra emelkedett a Val d’Isere-i katasztrófa halálos áldozatainak száma. A sebesültek száma meghaladja a hatvanak A hírügynökségek egybehangzóan az évszázad legsúlyosabb európai lavinaszerencsct lenségének nevezik a katasztrófát. A Francia Alpokban 1900 méter magasságban fekvő Val DTsere téli üdülőhelyre a háromezer méter ma- , gas Dome-hegyről óriási hótömeg zúdult le, ma ga alá temetve a francia ifjúsági sportszövetség i menedékházát, és megrongálva a közelében álló Les Lessieres szállodát. A hógörgeteg most! fehér temetővé változtatta a Val D’Isere-i síparadicsomot. FORGÓSZÉL Aregmagssalik grönlandi falun forgószél söpört végig. A viharos szél — amelynek sebessége körülbelül 120— 130 kilométer volt óránként — a házaknak mintegy 75 százalékát döntötte romba. A károk összegét több tízezer font sterlingre becsülik. A vihar halálos áldozatot nem követéit. -ran Dr. Charles Berry, az Amerikai Országos Űrhajózási Hivatal (NASA) főorvosa bejelentette, hogy az Apollo 10—12 személyzetén olyan fiziológiai tüneteket észleltek, amelyeket más űrhajósoknál sohasem tapasztaltak. Charles Conrad, Richard Gordon és Alan Bean űrhajósok kabinjukban lehunyt szemmel fényes villanásokat észleltek, amelyet — a NASA főorvosa szerint — feltehetően a szemhéjon áthatoló kozmikus sugarak okoztak. Az Apollo 12 űrhajósainak tüdejét, homlok- és arcüregét irritálta a Hold pora. Az Apollo 11 utasainak egyáltalán nem voltak effajta panaszaik. Az Apollo 12 űrhajósainak külseje is megváltozott az alatt az idő alatt, amíg a Föld természetes bolygóján tartózkodtak. Ügy tűnt, hogy „fejük földagadt”, szemük és arcuk pirosabb lett. A NASA főorvosa szerint feltehetőleg a nehézségi erő hiánya okozta a vér feltolulását testük felső részébe, i Dr. Berry végül megemlítette, hogy az asztronauták bőrén az űrben való tartózkodás alatt elszaporodtak a sztafilokokkuszok, s e gennykeltő baktériumok vitalitása megnövekedett. ★ Az AFP és az AP egybehangzó jelentése szerint jövő héten Houstonban összeül az amelyek hóolvadásből és esőből származnak. Általában a csatornák természetes esését követve a dunavölgyi főcsatornába, majd a Dunába jut a felesleg. Érthető, hogy itt viszont telítettek a levezetők s ezért rendelte el az igazgatóság Duna-völgy északi belvízvédelmi területén a hét elejétől a másodfokú készenlétet. Bizonyos mértékig tehermentesíteni kell a Bács- Kiskun megyei levezető csatornákat és szivattyútelepeket. A megyében is működő hálózat zsilipéit úgy szabályozzák. hogy az eredeti lefo- lyási iránytól eltérően részben a Duna—Tisza csatorna megépült szakaszán, részben a szunyogi szivattyútelep átemelésével, a soroksári Dunaiegyen, ezért szintjét 30—40 centivel csökkentették. A ráckevei szakaszmérnökség állandóan ügyeletet tart és figyelemmel kíséri a vízállások alakulását, s gondoskodik az esetleges lefolyási akadályok eltávolításáról, állandó és hordozható szivattyúk üzembe állításáról. Ők irányítják szükség esetén a da- basi vízgazdálkodási társulattal összefogva a mezőgazdaságilag hasznos területekről a káros belvizek minél gyorsabb levezetését. A nemcsak Pest megyére, hanem az egész Közép-dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság alföldi területeire Vonatkozó kimutatás szerint 2200 holdat borít víz, melynek java mélyen fekvő rét, legelő. vesztegzár megszüntetésére, amely alá jelenleg a Holdról visszaérkező űrhajósokat helyezik. ben jól értesült Tel Aviv-i forrásokra, részben pedig dr. Manfred Schreiber müncheni rendőrkap! tiny sajtótájékoztatójára i hivatkozva egybehangzóan megerősítették, hogy Mose Dajan tábornok, izraeli hadügyminiszter fia is annak az izraeli repülőgépnek az utasi között volt, amely ellen kedden a münchen— riemi repülőtéren bomba- merényletet követtek el. Az AFP Tel Aviv-i forrásra hivatkozva jelenti, hogy ifjabb Dajan nem sérült meg és folytatja útját Londonba, ahol egy filmszerződést fog aláírni. Egyelőre azonban tanúként a müncheni rendőrség rendelkezésére kell állnia. Schreiber müncheni rendőr főkapitány sajtótájékoztatójában aláhúzta: minden ok megvan annak feltételezésére, hogy „a merénylet célpontja Mose Dajan fia volt”. Zárszámadás Dabason (Folytatás az 1. oldalról). rinttal, a gyermeknevelési segélyt pedig 100 forinttal egészíti ki, hogy az ipari dolgozókéval egy szintre hozza. Jelenleg ötven asszony tag részesül gyermeknevelési segélyben, rövidesen ■ növekszik számuk, mert e pillanatban 30 fiatal tsz-asszony van szülési szabadságon. S még egy egyhangúan hozott határozat: Juhász Sándor, a járási művelődési ház volt és a tsz művelődési otthon jelenlegi igazgatója tagfelvételi kérelmének helyt adott a közgyűlés. Alfred Wegener német tudós 1914-ben, az első világháború küszöbén érdekes elméletet állított fel. Meglepetve látta, hogy mennyire hasonlít Észak- és DéLAmerika nyugati partjának vonala Európa és Afrika keleti partjának körvonalaihoz. Ennek alapján úgy képzelte, hogy az egyetlen ősföldrész kettévált, mintegy 200 millió évvel ezelőtt. Feltevések alátámasztására a geológiai, klimatológiai és paleontológiái tények lenyűgöző sokaságát sorakoztatta feL Rámutatott például, hogy Indiában, Ausztráliában és Dél- Afrikában — amelyek jelenleg a trópusok vagy az egyenlítő közelében fekszenek —, 300 millió évvel ezelőtt az Antark- tiszhoz hasonló jégvilág uralkodott. Ezek a vidékek tehát hajdanában a sarkvidék közelében fekvő tömböt alkottak. Wegener feltételezte, hogy kezdetben minden szárazföld egyetlen kontinenst alkotott, amelyet ő „Pangeának” nevezett el. Az 1930-ban bekövetkezett halála után felmerült újabb adatok is alátámasztották a kontinensek elszakadásának elméletét. Amerikai geológusok tavaly decemberben olyan ősállat koponyáját fedezték fel az Antarktisz területén, amelyhez hasonlónak maradványait eddig csak Dél-Afrika és Ázsia területén találták meg. Ez a vízözön előtti állat 200 millió évvel ezelőtt élt, Lystrosaurus nevű őshüllő. Wegener elméletét hosszú időn át nem fogadta el a tudományos világ, mert bár AZ INDIAI legfelsőbb bíróság kedden hatálytalanította Indira Gandhi miniszterelnökasszonynak a 14 nagy bank államosítására vonatkozó rendeletét alapfeltevése valószínű volt, Wegener helytelenül magyarázta a kontinensek sodródásának mechanizmusát. Ügy képzelte, hogy a földrészek óriási tutajhoz hasonlóan siklatnak az óceán mozdulatlan, de mintegy folyékony , kérgén”, a Föld forgásából következő erők hatására. Pedig az óceánok mélyét alátámasztó kéreg nem folyékonyabb, mint a kontinenseké. A legutóbbi tíz esztendőben magnetikus és szeizmikus eljárással, valamint magvételes fúrással eszközölt vizsgálatok segítségévéi megállapították, hogy Wegener feltevése helytálló, de egészen más magyarázatot fűztek hozzá. Nem a kontinensek „mozognak” az óceán mélyét képező kéreg tetején, hanem ellenkezőig. Maga a kéreg van állandó mozgásban, mint holmi futószőnyeg, amely magával ragadja a passzív kontinenseket. A geológusok még húsz évvel ezelőtt úgy vélték, hogy az óceánok struktúrája ugyanolyan, mint a kontinenseké. Elképzeléseik szerint az óceánokat „alátámasztó” kéreg 74 kilométer széles, 3 milliárd éves, mintegy 12 kilométernyi üledéket hordoz. Az első fúrások azonban elsöpörték ezeket a számításokat. Az alapkéreg mindössze hat kilométer széles és a mélyén rejlő sziklák nem idősebbek 200 millió évesnél, az üledékek átlag 300 méteres réteget képeznek. Ezek szerint az óceánok mélye rendkívül fiatal és állandóan megújul, alig 200 millió éves ciklusokban. SARAGAT olasz köztársasági elnök folytatta tanácskozásait az új kormány megalakítása céljából. HÉTFŐN viszonylagos csend uralkodott a dél-vietnami hadszíntéren. A fúrások segítségével az állandó megújulás mechanizmusát is kiderítették. Ennek forrása az összes óceánok mélyén végighúzódó, több, mint 40 ezer kilométeres hegylánc. Ezt a gerincet középpontjában mély árok szeli át, amelyből állandóan fúzióban levő láva folyik ki. Ahogyan végig- ömliik a gerinc két oldalán, maga előtt tolja a régebbi anyagot Ebből következik az a „futószőnyeg-mozgás”, amely a Csendes-óceán mély árkaiban végződik, ahol a régi kérget elnyeli a földköpeny. Kiszámították, hogy az óceán kérge évenként 10 centiméteres sebességgel süllyed el a „japáni árok”-ban. Az Atlantióceán közepén húzódó árok- szint évente 2 centiméter „új kérget” termel ki: Európa és Afrika mindjobban eltávolodik Észak- és Dél-Ameriká- tól. Minthogy a földrészek csak passzív „lemezek”, amelyeket az óceánok sodornak magukkal, az utóbbiak mélyén kell keresnünk a földkérget érő „balesetek”, gyűrődések, vagy földrengések — mozgatóját. Gyakorlatilag mindezek a balesetek három övezetbe összpontosultak. — Az első a Csendes-óceán „tüz-övezete”, amely tele van tűzhányókkal, s a földrengések, vetődések és gyűrődések fészkeivel. Ez az óceánok mély árkainak övezete, ahol a kéreg besüllyed a földköpenybe. Anyaga süly- lyedés közben felmelegszik, s könnyebb elemei végül is a felszínre kerülnek, s vulkáni szigeteket és gyúródott hegyA SZOVJETUNIÓBAN Kozmosz—323 jelzésű új mesterséges holdat bocsátottak feL TANZÁNIA állami ellenőrzés alá helyezi a külkereskedelmet és a nagykereskedelmet. . láncokat alkotnak, földrengések kíséretében. — A második a felszíni földrengések övezete; a földlökések, a tengermély hegygerincének központjából kilövellő láva mozgásának következményei. — A harmadik az alpesi — Himalája típusú hegységövezet, amely két földrész összeütközéséből következett. Minthogy a föld gömbölyű, az Atlanti-óceán mélyének expanziója „nem elégszik meg azzal”, hogy Európát és Afrikát kelet felé taszítja, hanem forgatónyomatékával eléri, hogy e két kontinens közeledjék egymáshoz. Ennek következménye volt az Alpok kialakulása. India teljesen elvált Afrikától, s brutális lendülettel egybeforrt az eurázsiai tömbbel. A tibeti fennsíkok nem egyebek, mint a két tömb kérgének szuper- pozíciói. A Himalája magas- batörése a két tömb összeütközésének következménye volt. Az új elképzelés szerint minden hegylánc két kontinens találkozását jelzi. Ezek szerint Szibéria és Oroszország azelőtt nem képezett egységet: az Ural hegylánca az egymástól elválasztott két kontinens összeforrásának nyomán keletkezett. A földkéreg folyamatos mozgása még nem kezdődött meg 200 millió évvel ezelőtt. Akkoriban a jelenlegi kontinensek még kétségkívül összefüggtek, bár a geofizikusok még nem tudnák megmondani, vajon egyetlen tömböt alkottak-e — mint Wegener gondolja—, vagy a két félteke szárazföldje külön tömbre oszlott a korábbi mozgási ciklus íoly(a tódásaként. IPARI TANULÓNAK FELVESZÜNK általános iskolát végzett fiatalokat a következő szakmákba: épületlakatos, ács-állványozó, épületasztalos, fapadlózó- és műanyagburkoló, központifűtés-szerelő, építőipari gépszerelő, épületburkoló (hideg), műkőkészító. vasbetonszerelő (2 éves) vízszigetelő, bádogos, hőszigetelő, kőműves, üvegező. Akiknek vidéken állandó lakásuk van, azoknak tanulóotthoni elhelyezést nyújtunk. Jelentkezés személyesen vagy írásban a Pfe>T MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALATNÁL Budapest XXI. (Csepel). Kiss János altábornagy u. 19-21. Belvízjárás 2200 holdon (Folytatás az 1. oldalról). a megyei tájakon alig okoznak számottevő gondot a káros felszíni vizek, ágba, majd onnan a Nag, Dunába jusson. Hogy a Kis-Duna befo- - gadóképessége , nagyabb Sz. E. PANGEA