Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-06 / 4. szám

K^Cíiiap 1970. JANUÁR 6., KEDD jártunk... ben már több mint két és fél­ezer, 1970-ben pedig hétezer. A futóműgyár íás is lépést tart a motorgyártás ütemével, és 1970-re 50 ezer darabra növe­lik a gyártást. A két új csar­nok együttes alapterülete 57 ezer négyzetméter. Győr nemcsak új motoro­kat gyárt, hanem keresi a gazdaságos termelés, a terme­lékenység emelésének jobb módjait is. Mindig szíveseb­ben veszik az emberek, ha egy-egy nagyüzemben az a szemlélet, hogy sosem megáll­ni, sosem megelégedni azzal, ami van, mindig új utakat keresni bátran kísérletezni, mert csak a tett vihet előbbre. Regős István Gyertyán és cser helyett fenyő A Balatonfelvidéken — Za­láé r dód határában — kijelöl­ték azt a 800 hektárnyi terü­letet, amelyen Közép-Du- nántál fenyőgyűjtemónyét ala­kítják ki. A tavasszal meg­kezdődő telepítésekhez a Szovjetunió, Kanada és Olasz­ország fenyveseiből szállítják a szaporító anyagokat. A kö­vetkező években megfigyelik, hogyan viselkednek a hazai talaj- és éghajlati adottságok közepette, s ennék alapján döntenek meghonosításukról. A fajtagyűjtemény kialakítá­sa összefüggésben van, azzal a tervvel, hogy a Balaton­iéi vidék több mint 20 000 hektárnyi, úgynevezett ron­tott erdőinek kevéssé értékes gyertyán- és cserfa fajtáit a világpiacon egyre kereset­tebb fenyőfafélékkel váltják fel. „Füstös” rókák Különös jelenségre figyeltek fel a Bakonyban az erdészek. Az utóbbi időben Bakonyta- mási környékén, az úgyneve­zett Csehi-erdőben elszaporod­tak a szürkésfekete színű ró­kák, amelyekből eddig alig égy-két példány bukltant fel. A vadászok szerint ezen a vi­déken 10—12 úgynevezett fiis- tösrókacsalád tanyázik, a szű­csök örömére. GÁZODOR... Etiimerkaptán helyett THT A legutóbbi hármas tragé­diát okozó budapesti gázsze­rencsétlenség ismét a közér­deklődés előterébe helyezte a gázszagosítás problémáját. Felmerült a kérdés, vajon az e célra használt etiimerkaptán megfelelően figyelmeztet-e a szivárgásokra, vagy a nyitva- felejtett gázcsapra? A vegyé­szek véleménye szerint ez az anyag nem teljesen megbíz­ható. Ha ugyanis reakcióba lép a csövek falán képződő rozsdával elveszti a szagát. A Kőolaj és Gázipari Tröszt még 1967-ben a péti Nitrogénnjű- vek szakember gárdáját bízta meg egy új, nagyhatású szago- sító anyag előállításának és gyártási technológiájának ki­dolgozásával. Kincses. Gyula műszaki igazgató a következőket mon­dotta az eddigi eredmények­ről és arról, hogy mikor ke­rülhet új szagosító anyag a gázvezetékekbe ? Sikerült előállítaniuk a tet- rahidrotiofént — rövidített néven THT-1 — és kidolgoz­ták annak gyártási technoló­giáját is. A laboratóriumi mé­retekben előállított szagosító anyag a székesfehérvári gáz­müveknél „vizsgázott” meg­lepően jó eredménnyel. Három és íét kilométer hosszú sza­kaszon szagosították THT-vel a gázvezetéket. Hatására az előző időszakhoz viszonyítva több mint tízszeresére nőtt a lakossági bejelentések száma. Ez a tény azt dokumentálta, hogy a rendkívüli erős szagú szerves kén vegyület a. legki­sebb hibára is figyelmeztet. További előnye az eddig hasz­nált anyaggal szemben, hogy stabil, nem bomlik, és a ve­zeték legtávolabbi pontján is intenzív hatású. A péti Nitrogénművek fel­készült a THT gyártására, és áprilisban megkezdik a ter­melést. Az új szagosító anya­got „Gázodor” néven hozzák majd forgalomba. Az új üzem kapacitásának meghatározása­kor figyelembe vették a nagy külföldi érdeklődést is. Az el­múlt hónapokban szovjet és francia szakemberekkel tár­gyaltak a péti vezetők a ter­mék vásárlásáról, illetve a gyártás technológiájának át­adásáról. Miskolc környékén, festőd szépségű i ben és a Bükk erdőrengete- a tapolcai völgy- I geiben számos természeti rit- ________________kaság található, amelyek kö­zül eddig mindössze négyet helyeztek védelem alá. Az Észak-magyarországi Intéző Bizottság természetvédelmi szekciója az elmúlt évben újabb tizennyolc termé­szeti ritkaságot kuta­tott fel és kérte azok védelmét. Kö­zöttük van a bükki Kékme­zőn díszlő Mátyás király fá­jának nevezett^ 395 centimé­ter törzskerületü őstölgy, a miskőlc-tapolcai tóban meg­honosodott és csak Jáva szi­getén ismert vízinövény, az üdülőhely határában található „Boldogasszony papucsa” nevet viselő ritka orchideafajta, Volt egyszer egy repülőtér. És volt egy nagyüzem. A nagyüzem terjeszkedni akart, ezért szabályszerűen kiigé­nyelte a repülőteret. A repülő­térre évente csupán néhány sport- vagy vitorlázó repülő­gép szállt le. Miután megkap­ták a repülőteret, villámgyor­sasággal a szó szoros értelmé­ben szinte látni lehetett, mi­ként nőnek ki a földből az új üzemcsarnokok, ahogy egyre nagyobbá, tekintélyesebbé vált a Győri Vagon- és Gépgyár. 240 méter mélységű istván­lápai víznyelő és a Csanyik völgyében az ország legöre­gebb vörösfenyőcsoportja. A természeti értékek védelmé­re az intéző bizottság javas­latot terjesztett a miskolci tanács végrehajtó bizottságá­hoz, valamint az Országos Természetvédelmi Tanácshoz. A szilveszterkor felavatott Hotel Intercontinental coctailbárja. Foto: Korcsog © A gyár több mint 70 éves múltra tekinthet vissza. Az 1890-es években gördült ki a gyárból az első, valamennyi alkatrészében győri gyártmá­nyú vasúti vagon. Érdemes pil­lantást vetni az előtörténetre, hisz nem érdektelen honnan indult és milyen utat tett meg a fejlődésben ez a ma már Európa-szerte ismert és gyárt­mányai után becsült nagy­üzem. Az első évben mindösz- sze háromszázan dolgoztak, pár év alatt a létszám 1700-ra nőtt. Ami végképp megadta a lökést a nagyiramú fejlődésre, az az első jelentős siker volt. 1900-ban a párizsi világkiállí­táson kitüntették a győri va­gonokat. Ezzel egyszerre meg­nyíltak a nyugat-európai pia­cok. A londoni metróba győri szerelvényeket rendeltek, de Ázsia több országa és a cári Oroszország is megrendelői közé iratkozott feL Izgalmas állomás a gyár tör­ténetében az 1907-es év, ami- •kor kifut a kapun az első sa­ját gyártmányú teherautó. Mintegy irányt mutat ez a lé­pés a jövő felé, mert a vagon­gyártás mellett már a húszas évek folyamán is egyre na­gyobb szerepet kapott a köz­úti járműgyártás. Érdekes, hogy már a kezdetben is ilyen nagy választékot kínáltak: autóbuszok, teherautók, men­tő- és tűzoltókocsik, motor- ekék. 15 lóerős mezőgazdasági kis traktorok vártak eladásra. 1938-ban az üzem évente 500 teherautót gyártott, és a MÁV megelőző első kooperációval Rába NANv motorokkal mű­ködtette. 1943-ban már tízezernél is többen dolgoztak a gyárban. A háború azonban irtózatos pusztításokat okozott. Szinte mindent lehetett elölről kezde­ni, mert az épületek 75, a ter­melőberendezések 60%-a lett az enyészeté. felépültek, elkészültele sora­koznak kivilágítva. A többiek­ben >s ott van a kis lámpa, és várja a pillanatot, hogy amikor „az igazi” felépült, ki­gyulladhasson. 180—230 lóerős járműmoto­rok gyártásához a vagongyár megkötötte a már ismert nagy kooperációs üzletet a NAN- céggél, és ezeket a motorokat szereli és árusítja. Ezen kívül a legtökéletesebb szerszámgé­peket vásárolta a világ szinte minden országától. A látogató találkozhat japán, mongol vagy angol, szovjet vagy fran­cia gépekkel is. A hatalmas csarnok nem­csak méreteivel ragadja meg az idegent. Szembetűnő a tisz­taság és az ésszerű rend. A színek harmóniája. A gépso­rok fölött hidraulikával fel­függesztett szerszámok vára­koznak. Csak fel kell nyúlni értük, munka után engedel­mesen a helyükre állnak. A munkásokon méretükre sza­bott, színes overálok. A szere­lőcsarnokban sárga, a próba­peremben hófehér. Mondják, nem kell többször tisztítani, mintha irodában dolgoznának benne. A precíz, mikronnyi pontos­ságú munkát követelő szerel- dékben parkettás a padló. Filctalpú cipőkben nesztelenül járnak az okos gépelt tehetsé­ges kezelői; Minfcööriás szűr-' nyék függenek a magasban az új, padló alá szerelhető autó­buszmotorok. A daruk leeresz­tik a próbapadra. Egy gomb­nyomás, és az ezernyi alkat­részből született masina meg­rázkódik, élettől telítve fel­bődül, szinte félelmet teremt­ve maga körül óriási erejével. Alig várja, hogy a karosszé­riába szereljék, ahol 200-nái több lóerejét is kitombolhatja. Ha teljes kapacitással dol­gozik a motorgyár, évenként tizenötezer nagyteljesítményű motor hagyhatja el. A fejlődés hihetelen ütemű: míg 1968- ban csak 550 darab volt, 1969­Győrben © 1945, mint az egész nép éle­tében, a Rába menti Vagon- és Gépgyárban is gyökeres válto­zást hozott. A felszabadulás el­ső három évében 1350-en, 1943 januárjában már mintegy ötezren dolgoznak ismét a rohamosan fejlődő nagyüzem­ben. 1947-ben államosították. Viharos évek következtek, többször átszervezték a nagy­üzemet, hol kisebb gyárakká, hol ismét trösztté, míg elér­kezett a nagy pillanat 1961, a győri gépipar új fejlődésének ideje. 1964-ben egyesült a Wil­helm Pieck Vagon- és Gép­gyár és a Győri Szerszámgép- gyár. így 1963—1964-ben, a harmadik ötéves terv előkészí­tése idején a Gazdasági Bi­zottság fontos szerepet jutta­tott a vállalatnak: megbízta a hazai autóbuszgyártás gyors- ütemű fejlesztéséhez szüksé­ges 200 lóerős Diesel-motorok gyártásával. Ugyancsak a köz­úti járműfejlesztési program keretében igen jelentős beru­házással a gyár a futómű gyártási kapacitását többszö­rösére növelte, amely ebben a profilban európai szintű súlyt képvisel. © Ma. Ez a két betű, ez a szó új fogalmat, új tartalmat je­lent. Ez a ma, s méginkább a jövő a Győri Vagon- és Gép­gyárban a megvalósult és egy­re szebbé váló álom. A látogatót hatalmas terep­asztal fogadja. Rajta kis ma- kettépületek. Köztük, a már < Tíz kilométer Fölgyújtotta a lámpát. Az éj jeli- szekrényen álló óra fél kettőt muta­tott. Még mindig verte valaki az ablakot. Megyek már — mondta, de rekedt hangon, mert a hirtelen éb­redés kiszárítja a torkot. Ki lehet, mit akar? A pizsamára terítette a kabátot, csupasz bokáját körülha- rapdálta az előszoba hidege. Ki­szólt, ki az? Rögtön megismerte az öreg Adamecz hangját. — Engedj be már, a. képemre fagyott a pára is, olyan régóta verem az ablakot. Az öreg hunyorgott a lámpafény­ben. Kucsmáján, vállán vastagon ült a hó, s ahogy belépett, a lábáról is olvadni kezdett. — öltözz. Menni kelL — Hova a francba!? Ilyenkor? Ebben az időben?! Még nem ébredt fel teljesen. Ti­zenegy után feküdt le. Tízkor állt le a kocsival. Éppen csak evett, s dűlt az ágyba. Kegyetlenül megki- nozta az idő tegnap. S most megint menjen? — Az elnökkel meg a Pista dok­torral. A majorba. Ellik a Böske. Káromkodott, de, öltözni kezdett. Az öreg szótlanul hallgatta, kikre, mikre rogyjon rá az ég, s hogy csi­bész legyen a neve annak, aki rög­tön reggel nem keres másik he­lyet. Az utcán szótlanul mentek, a hideg levegő, s a szél kavarta hó betapasztotta a szájukat. Mire az iroda mögötti garázsból kiállt a ko­csival, az elnök. meg a doktor is ott volt a kapuban. A motor köhögött, pedig teljesen kihúzta a szíva tót. — Lapát van? — kérdezte az el­nök. — Van, de akkor se’ érkezünk oda. — Ne morogjon. — Tízkor értem haza. — Tudom. Azok ketten beszálltak. Az öreg ott toporgott a kocsi mellett. Rajta adta ki a mérgét: — Menjen már innét, mert a nyakára hágok ...! Elindult. A hólánc csörgött a ke­rekeken. de a puha, magas hóban alig fogott valamit. Kettesbe kap­csolt, de a kerekek a gázra csak pörögni kezdtek, nem mozdultak előre. A törlő hiába söpörte le a szélvédőről a havat, egy pillanat múlva megint vastagon ült rajta. Visszakapcsolt hátramenetbe, majd újra előre. A kapu előtt vájt gödör­ből kiugrott a kocsi, s most már ne­kivágott az útnak. A fara csúszkált a havon, a friss hó alatt rejlő fa­gyott buckák nagyokat löktek rajta. A doktor rágyújtott, kérdezés nél­kül nyújtotta neki is. — Gyújtsa meg, mert nem tudom elengedni a kormányt. A szája sarkába ragasztotta a ci­garettát. A tompított fény is bántó­an verődött vissza a sűrűn kavargó pillékről. — Egy rohadt tehénért — mondta, csak úgy bele a levegőbe. A doktor nevetett. Az elnök nem szóit semmit. Kiértek a házak kö­zül, s amit eddig fölfogtak az ut­cák, meg az épületek, az most rá­juk szakadt. A szél taszigálni kezd­te a kocsit, a hó teljesen betakarta az oldalablakokat, s csak a csupasz jegenyetörzsekről lehetett leolvasni, a végtelen fehérségben merre is fut az út. — Egy rohadt tehénért — mond­ta megint, mert veszekedni szere­tett volna. Kiadni a mérgét, ami feszült benne, mióta az öreg Ada­mecz dörömbölésére felkattintotta a villanyt. Az elnök csak később szó­lalt meg, mintha nem is neki vála­szolna. — A Bös-ke három kiállítás­ról hét díjat hozott haza. A doktor nevetett. Fiatal volt, né­hány hónapja nősült, a felesége biztosan forrói kávévfl vagy teával termoszt dugott a táskájába. 0 még egy kutyának se’ mondhatta: el­megyek. Az utait nézte. A kocsi or­ra már-már túrta a havat, de mé­terről méterre előbbre jutott. A doktor. Meg az elnök. Hazaérnek majd, forró vizet önt a feleségük, teát főz, kávét, enni ad, letakarja az ágyat, addig se, hűljön... ö még a tűzre sem tett, amikor eljött, ennyi esze sem volt. Teljesen kihűl a szo­ba. Az ágyneműn undorító nyirkot terít végig a lecsapódió pára, a hűlő falak lehelete. S álljon neki be­gyújtani, kikotorná a hamut, berak­ni az alágyújtóst, rá a brikettet, menjen a konyhába egy teát meg­főzni... — A szentségit! — mond­ta, s mint akinek a fejébe látnak, mire is értette, hamar hozzátette: — Még lelök az útról a szél. Széihordta buckába futottak bele, elakadtak az első kerekek, hiába adta a fdázt, nem sikerült áttörni a puha, vastag halmot. Visszakap­csolt, hátratolatott vagy tíz métert, s újból nekiindult. Fölengedte a kuplungot, a kocsi engedelmesen nekivágott az előbbi keréknyomnak, meghúzatta, kettesbe, hármasba tet­te, adta a gázt, s mire kimondta a káromkodást, addigra túl voltak a buckán. Igaz, megcsúszott a kocsi, orrával az egyik jegenye törzsét cé­lozta meg, de a fék fogott... Fújt egyet, de már nem olyan méreggel, mint szerette volna. A doktor ke- délyeskedett: — Tudom, egy ro­hadt tehénért — mondta, s neve­tett. Komolyan folytatta: — Kinek egy tehén,' kinek lAás. Valami min­dig fontos az embernek. , — Fontos nekem a ... — Végigim.0ragja az utat — szó­lalt meg az eh tok. — Szegény Böske, ha tudná — így- a doktor. Lépésben mentek. A szél erről az útszakaszról lesodorta a havat, _ a keményre fagyott, göröngyös hátú jéigen csúszkált a kocsi, pillanaton­ként lépett lába a gázra és a fékre, mindkét pedálon csak millimétere­ket nyomva. Beleizzadt, Valamit be­széltek azok ketten a háta mögött, de nem értette, nem tudott a sza­vakra figyelni, az erőltetéstől már fájt a szeme, az utat leste. Vagy legalább is azt a darab valamit, amit máskor útnak hívnak. A mű­szerfalba épített órán fél három volt. Úristen! Hát ennyi ideje kín­lódnak mór? Tíz kilométer a falu­tól a major, s még nol vannak. Egy tehén miatt — gondolta, de nem mondta k., s a rohadtat is el­hagyta mellőle. A jégről újra hóba futottak. A lánccal körűitekért kerekek valami­vel szilárdabba-i kapaszkodtak, több gazt adott, mert hirtelen úgy érez­te, hogy percekig bírja csak, s elal­szik. Az előző nap, a hóval való kínlódás, az este, hidegen megevett étel, s most a dühöngő hóvihar — egyszerre tört rá minden, úgy érez­te, legszívesebben ordítana, de mi értelme lenne? Csak lapátolni ne kelljen — ebbe a gondolatba ka­paszkodott. Legalább ezt ússza meg. Az öreg Adamecz biztos bóbis­kol r. kályha mellett, jó neki. Az is­tállóiban is meleg van, nincs hó, jég,.. S majd még visszafelé az út! Még az is. Bekanyarodott a major­ba, meggyújtotta a reflektort, s lát­ta, az ellető istálló előtt emberek integetnek. Mire leállította a mo­tort. s behúzta a kéziféket, két uta­sa, s az integető emberek eltűntek az ajtó mögött. Kikászálódott a vo­lán mögül: s bement utánuk. Mészáros Ottó Mátyás király fájától a Csanyik völgyi vörösícnyö csoportig

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents