Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-04 / 3. szám
Zárszámadásra készülődnek A ceglédi járás valamennyi termelőszövetkezetében az év végi zárszámadó közgyűlésre '■ készülődnek. A tsz-ekhez hasonlóan a kisipari termelőszövetkezetek is megkezdték eredményeik összesítését. A közgyűléseket az év első hónapjaiban tartják. Mestervizsgát PUT MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A ceglédi jár XIV. ÉVFOLYAM, 3. SZÄM 1970. JANUÄR 4., VASÄRNAP előkészítő tanfolyam A KIOSZ a kisiparosok szakmai továbbképzésének segítésére mestervizsga előkészítő tanfolyamot indít a kőműves és ács szakma kivételével. ELSŐNEK A JÁRÁSBAN NAGYKÖZSÉG LETTABONY TÖBB FELADAT, NAGYOBB ÖNÁLLÓSÁG Január 7-én, 12 óráig jelentkezhetnek az érdeklődők a KIOSZ Kossuth téri irodájában. FOGADÓÓRÁK Kedden reggel 8 órától déli 12 óráig a járási tanács épületében, hivatali helyiségében fogadóórákat tart Sziráki Péter vb-titkár. — Viszonylag csendes volt szilveszter éjszakája ügyele- tünkön — mondotta a járásivárosi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályának vezetője. — Mindössze két koccanásos balesethez riasztottak bennünket. Szerencsére nem történt súlyosabb baleset. Az egyik a Törteli úton történt, ahol egy tehergépkocsi — valószínűleg a csúszós út miatt — két kerékpárost kényszerített az út szélére, akik ott el is estek. A másik eset okozója már magán viselte a jó szilveszteri hangulatot. Ittas állapotban vezette személygépkocsiját és A tizenhatezer lélekszámú Abonyt december 30-án ünnepi tanácsülésen nagyközséggé, tanácsát pedig nagyközségi tanáccsá nyilvánították. Az ünnepi tanácsülésen a tanácstagok és meghívott vendégek között megjelent Varga Ferenc, a járási pártbizottság titkára, dr. Bencsik Mihály, a járási tanács elnöke, Győré Sándor országgyűlési képvisetésre senkinek nem volt szüksége — az italpárás agyteker- vényeket is kiszellőztette a havas úton a friss, hideg levegő. (cs.) lő, a Ságvári Termelőszövetkezet elnöke, dr. Monori Ba- lázsné, a Pest megyei Tanács VB tagja és dr. Szondy György, a járási ügyészség vezetője, valamint a környékbeli községek párt- és tanácsvezetői közül többen. Gyigor József községi párt- titkár megnyitó szavai után dr. Bencsik Mihály mondott ünnepi beszédet. Elmondta, hogy ez a tanácsülés rendkívüli jelentőségű a község életében. Azzal, hogy egy község nagyközségi rangra emelkedik, egy további állomáshoz, a várossá fejlődéshez vezető útra lép. Vázolta Abony nyolc évszázados történetét és felelevenítette főbb történeti eseményeit. Méltatta nemzetünk nagy embereinek a községhez való kapcsolatát, majd a mozgalmi múltról beszélt, az arató- sztrájkról, az 1919-es eseményekről, amikor Landler Jenő és Szamuely Tibor tevékenykedett itt. Külön méltatta a község fejlődésének 1945 óta megtett útját, és leszögezte, hogy Abony az elmúlt huszonöt év alatt többet fejlődött, mint azelőtt száz év alatt. Végül a nagyközségi rangra emelkedés feltételeinek teljesítéséről szólt, és vázolta azokat a feladatokat, amelyeket a jövőben mint nagyközségnek meg kell oldania. A kapott nagyobb önállóság nagyobb feladatok megoldására kötelez. Kifejezte annak reményét, hogy ezt éppen olyan jól fogja megoldani a tanács, mint eddig. Befejezésül átadta a Pest mogyei Tanács VB Abonyt nagyközséggé nyilvánító oklevelét, amelyet Szűcs László tanácselnök vett át, majd az ez alkalomra készített határozati javaslatot terjesztette elő, Az ünnepi ülés Gyigor József záróbeszédével, majd énekkari műsorral ért véget. (gyuráki) Színe-java maradhat A határban csattanó puskalövések messze viszik a hírét a vadászszezonnak. A MAVAD Hűtőtelepén vadnyulaik, fácánok sorakoznak útra készen, mivel a hazai piac mellett külföld számára is kedvelt csemege a magyar vadpecsenye. Az őzállomány selejtezését most végzik a vadásztársaságok. Tovább- tenyésztésre csak a színe-java maradhat. Szilveszterkor történt Bukfencező autó — Fenyegető férj a csúszós úton felborult. A benne ülő három utasnak sem történt szerencsére semmi baja. Hasonló jó hírekkel fogadtak bennünket a rendőrség szabálysértési csoportjánál is. Szilveszter éjszakáján egyetlen „vendégük” az a fiatalember volt, aki — lakásukon — feleségét életveszélyesen megfenyegette. Emiatt be is kellett kísérni a rendőrségre. A szolgálatban levő rendőrök szerint a város valamennyi szórakozóhelyén vidám jókedvvel búcsúztatták az óévet. Rendőri figyelmezteA HAVAS HATÁRBAN Foto: Tóth István A népvándorlásokról írt könyvet az őstörténet „AZT KÍSÉRLEM MEG bemutatni, hogyan tárulnak elénk az eurázsiai steppe főbb problémái a sivatagok homokjából és más ázsiai rejtekhelyekről kibányászott források alapián. Szólni kívánok a nomád népek Napkeletről Napnyugatra tartó vándorlásainak arról a szakaszáról, amely az ázsiai hunok vándorlásával kezdődik és a kazár korig tart; ez időben az időszámítás előtti II. századtól az időszámítás VI. századáig terjedő korszakot öleli fel. Az eurázsiai steppe történetének arról a hatalmas korszakáról szeretném tájékoztatni az olvasót a legújabb tudományos kutatások alapján (a mások kutatásai mellett a magaméira is támaszkodván), amelyek új megvilágításban mutatják be — a többi között — a hun és avar népvándorlás hazánk földjére vezető útját. Ez a kor végső szakaszában előkészítője, előzménye a kazár birodalom kialakulásának. A kazár birodalom kialakulásával és a magyar népnek a kazár terület szomszédságában való megjelenésével új korszak kezdődött a steppe történetében”. Az Akadémia Kiadó Körösi Csorna Kiskönyvtár sorozata 8-ik kötetének előszavából vettük ezt az idézetet. E néhány mondat a tudományos mű témáját summázza. Lapunk hasábjain az efféle szakkönyvekről nem szoktunk ismertetőt közölni. Jelen esetben a könyv szerzője indokolja a recenzió aktualitását. A könyvet az a Czeglédy Károly írta, aki születését illetően nem ceglédi ugyan, de ifjúságát itt töltötte, a Kossuth Gimnázium diákja volt, majd néhány évig Cegléd-Üjvároson élt. Mióta a tudományos kutatás tölti be életét, azóta sem szakad el a várostól. E NÉHÁNY SORNAK nem lehet feladata Czeglédy Károly tudományos munkásságának bemutatása. Neve a szakirodalomban előkelő helyen . város lakói is számon tartják szép sikereit. Ha a műveket, tudományos dolgozatokat tartalmilag nem is ismerik, de sokan tudják, hogy ma a magyar őstörténet kérdéseinek egyik legfőbb ismerője, legbuzgóbb kutatója és legeredményesebb feltárója. Az előttünk levő munkájában a szerző m.ég messzebbre megy vissza a múltba. Fő célja olyan új módszer kidolgozása, amely lehetővé teszi az eurázsiai steppén lefolyt népvándorlások vizsgálatában a nyugati és a kínai adatok összekapcsolását sémi (szír, arab), iráni, görög-latin, örmény és más források alapjain. E munkának a legfőbb célkitűzése a steppel tárgyú írásos források tanulmányainak kritikai vizsgálata, valamint a hun, onogur, szavir és arab vándorlások előzményeinek felkutatása, és e vándorlások nyomon követése, különös tekintettel azokra az adatokra, amelyek újabban váltak hozzáférhetővé a kutatás számára. Czeglédy Károly sorai munkásságának tikairól, hobby-szerű szenvedélyéről így vallanak; „Lélegszetelállítóan érdekes azt firtatni, hogy a különböző írásos emlékek mint vallanak egy és ugyanazon népről, ugyanarról a törzs- szövetségről, valamely eseményről, egv bizonyos kereskedelmi vagy hadi útvonalról stb., a lehetőség szerint figyelemmel kísérve a régészet, éremtan és embertan eredményeit is.” A SZERZŐ jelen munkájáról — Nomád népek vándorlása Napkeletről Napnyugatig — úgy nyilatkozik, hogy a steppei történelem legújabb forrásainak feldolgozásával segítséget kívánt nyújtani azok számára, akik a nélkülözhetetlen történeti és földrajzi forrásanyag alapjain majd megraizolió’- a stepper társadalom fejlődésének teljes képét. Sz. I. a tűzre Otvasőnh írja Olaj Tisztelt Szerkesztőség! Örömmel olvastam lapjuk egy korábbi számában, hogy az állomás melletti ÁFOR-tele- pen is lehet fűtőolajat vásárolni kis tételben. A környéken sok az olajkályha-tulajdonos és a kemény télben nagy öröm volt, hogy nem kellett hosszú kilométereket megtenni az olajért. Örömünk azonban hamar elszállt. Három hete nem lehet olajat kapni, amikor pedig van, akkor is csak olyan időpontban árulják, amikor szinte mindenki dolgozik. (8- tól 14 óráig.) Három hete az egyik alkalmazott közölte, hogy rossz a szivattyú, amellyel a hordókból a kannákba töltik az olajat. Akkor ezt a magyarázatot elfogadtam, de három hét elteltével már nem tudom meggyőző válasznak tartani. Az időpontot sem, amikor az olajat árulják. Szeretném tudni, hogyan vélekednék a telep vezetője, ha például kenyeret csak 8 és 14 óra között lehetne kapni? Addig, amíg ő dolgozik. Vagy az újságot — amelyben remélem, olvassa bosszús soraimat — csak az ő munkaideje alatt árusítanák? Talán akkor megértené, hogy a kereskedelem van a vásárlókért és nem fordítva. Tisztelettel egy bosszús olajkályha-tulajdonos: Fái János, Cegléd, Hl. Kölcsey tér 18. Újabb nemzetközi elismerés A VILÁGHÍRŰ FOTÓMŰVÉSZNEK Portugáliában, a Liszaboni Biennálén rendszeresen részt vesz fotográfiáival Tóth István fotóművész. Az eredmény minden évben siker. így történt ez legutóbb is. A napokban hozta a postás a katalógust és a gratuláló levelet: ezúttal harmadszor nyerte el a Nemzetek díját a világhírű fotóművész. Ennek a folotárlatnak a zsűrije ajándékozta meg az ezüst tengeri | sirállyal, amelyet — mint dí- I jat — ugyancsak évenként kiosztanak a legjobbaknak. Most jött a hír a franciaországi Maconból is, ahol szintén kiállításon vett részt Tóth István. A katalógus címlapjára került fotó hirdette a sikert. itt ugyanis a legjobb portré díját ítélték neki. A ráncos képű öregasszony, a közismert Gyűlölködő portré nyerte meg a bírálók tetszé- I sét, és egyúttal a közönségét I is. Előzetes interjú MEGHÍVÁSUNKRA eljött a szerkesztőségbe az 1970-es esztendő. Most vele beszélgetünk. — Pontosan érkezett. — Nem vagyok én MÁV! — Milyen érzés új évnek lenni? — Mint új házasnak. Sokat vár, azután hamar megunja... — Jó erőben van, de lyukas az egyik, cipője. — Az új mechanizmus gyermeke vagyak... — Mi a véleménye elődéről, 1969-ről? — Kevés bolondságot azért elkövetett... — Például? — Labdába engedte rúgni a magyar futballistákat! — ön mit tud tenni a foci érdekében? — Szétválasztom az ebtenyészettől. Úgy kevesebben ugatják majd a focit. Kávéval kínáljuk. Nevetve kérdezi: — Ingyen? Akkor ez-Róna-reklám ! Apropó, Róna. Hallgassa meg! „Mitől e szép kor, matróna? Gondomat viselte: Róna. Jelzi munkáját száz ötlet, így életkorom százöt lett.” — Mi jót ígér Ceglédnek? — Nem lesz poros város. A sok csapadéktól inkább — sáros. — Szeretnénk, ha az ön idejében gyorsabban épülnének a lakások! — Akkor mit kívánnak majd 1980-tol?! — Egyik olvasónk kérdezte levelében: „Lesz-e az idén táncdalfesztivál?” — Hogyne. Újdonság: néma énekesek lépnek fel süket hallgatóság előtt. így nem lesznek rossz utóhangok a fesztivál körül... — Szokta olvasni a Ceglédi Hírlapot? — Ilyen könnyelműséget csak április elsején engedhetek meg magamnak! — Mit üzen olvasóinknak? — A Ceglédi Hírlapból százoldalas, színes magazin az idén sem lesz... BECSAPJA az ajtót, elrohan, mert nem ember ő, hogy lógással kezdje a munkaidőt. (kohlmayer) Korszerűsítik a konyhát Január 5-től néhány hétre megszűnik az előfizetéses étkeztetés a ceglédi Kossuth Étteremben, a konyha korszerűsítése miatt. Az előfizetők ebédjegyet a megszokott időben továbbra is a szálloda portáján válthatnak, az ebédet pedig a közeli Magyar Étteremben fogyaszthatják el. A korszerűsítés idején a Kossuth étteremben a vendéglátás azért nem szünetel — az étlap szerint rendelő vendégeket természetesen ebédre, vacsorára is fogadják. Kolóniái es hordócsap A Stylus Faipari Ktsz al- bertirsai részlegében készülnénk a híres koloniálgarnitúrák kézileg megmunkált alkotóelemei. A részleg a drága bútorok mellett faesztergálással is foglalkozik: hordócsapokat gyártanak a likőripar számára. RAJTA ÉVA Ő lett az első Tévedés ne essék: Rajta Évi nem sportban, nem is tanulmányi versenyben lett első. A megjelenésével szerezte meg ezt a megtisztelő címet, ő volt ugyanis a ceglédi városi kórház szülészetén az év első kis jövevénye. Január 1-én délelőtt 9 óra tájban adta tudtára az orvosoknak, ápolóknak és anyukájának hangos bébi- zenével, hogy lám csak, megérkezett. A kíváncsiskodókat alaposan megvárakoztatta. Éjfél után kilenc órával mutatkozott be. A 3 kiló tízdekás apróságot Rajta Ferencné cegléd- berceli fiatalasszony ölelhette magához, első gyermekeként. A Nívó Ruházati Ktsz FELVÉTELRE KERES bérelszámoló és társadalombiztosítási ügyintéző munkakörbe több éves gyakorlattal rendelkező dolgozót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a szövetkezet irodájában. Cegléd Vili. Víz u. 2. Telefon: 686.