Pest Megyi Hírlap, 1970. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-03 / 2. szám
mo. JANUAR 3., SZOMBAT MST MEGYEI &űrlw> Jobb későn, mint soha?... AVAGY „nemzeti színű érzés" keik a tehéntartáshoz? A Monori Állami Gazdaság 16000 holdon gazdálkodik, ami- |ből 5000 hold a szántó. A gazdaság növénytermesztésének szerkezetét az állattenyésztés szabja meg. Főleg gabonát és takarmányt termesztenek. A kenyérgabona átlaghozama holdankint 16.10 mázsa volt, a kukoricáé 28.5 mázsa, ami földjeik minőségét tekintve jó közepes termésnek felel meg. A gazdaság hírnevét azonban nem a növénytermesztés, hanem az állattenyésztés alapozta meg, a sajtóban is sokszor Szerepelt a 34 millió forintért készülő új sertéstelep, ahol 420 anyakocát, s a 4500 férőhelyen annyi hízót tarthatnak, hogy lehetővé válik, évente mintegy 85 vagon sertés hizlalása, értékesítése. A telepet 1967 végén kezdték el építeni, s 1970 júniusára lesz készen. A beruházásnak már 1969. december 31-én üzemelésre készen kellett volna állnia, de pénzügyi nehézségek miatt a berendezések leszállítása késik. Bevezetőben ezeket csak azért érdemes elmondani, mert összefüggnek a szarvasmarhatartás problémáival. És most nézzük, vizsgáljuk, elemezzük a lényeget. Kitűnő szarvasmarhaállomány A monori gazdaság valóban büszke lethet fejlett állattenyésztésre, ezen belül is 540 férőhelyes tehenészetére. A gazdaság összesen 1650 szarvasmarhát tart, ebből évi átlagban 300-at hizlal és úgy értékesít. Kezdjük azonban a tehenészetnél. Mint Bognár Gyula igazgatóhelyettes, főag- ronómus és Takács Péter párttitkár elmondták, az 540-es tehenészet 24 millióba került. 1966-ban kezdték az istállókat építeni és azokat fiatal, tuberculosis mentes, úgynevezett negatív tehénállománnyal benépesíteni. A tehenek átlagos évi tejhozama 19öii-ban 3300 liter volt, idén már 3400 liter, 1973-ra szeretnék elérni a 3600—3800 literes átlagtermelést. Megéri-e tehenet tartani, jö- vedelmező-e ez a tenyésztési ág? A kérdésre Bognár Gyula a következőket válaszolta: — Egy vemhes üszőt 40 ezer forintért tudnánk értékesíteni, de mi nem adjuk el, hanem tejtermelésre fogjuk be. Egy tehén felnevelése 18—20 ezer forintba kerül. A gazdaságnál ugyanakkor a tehén értékét 13 ezer forintban állapították meg, ez a tehén úgynevezett közgazdasági elszámoló ára. Minden egyes tehénnel tehát 27 ezer forintot veszít a gazdaság, s ez 100 darabnál 2,7 millió forint. A tehenészet ráfizetéses még annak ellenére is, hogy a gazdaság 3 forint 83 fillérért állít elő egy liter tejet és 4 forint 62 fillérért értékesíti. Egy-egy tehén átlagosan tehát 2600 forint nyereséget hoz egy év alatt. Ha csak így számolnánk, kiderülne, nyereséges a tartása, de ha a 24 millió forintos beruházást is figyelembe vesszük, akkor már veszteséges. A tehéntartáshoz még a mai időben is „nagy nemzetiszínű érzés” kell. — Az állami gazdaságokat — folytatja a párttitikár — felettes szerveik a minél nagyobb nyereség elérésére ösztönzik. Ugyanakkor a népgazdaság elvárja tőlünk, hogy több és több szarvasimarhát tartsunk, nagy tehenészeteket létesítsünk. Amíg azonban az üzemág nem lesz nyereséges, amíg anyagilag nem ösztönzik a gazdaságokat, hogy tehenészeteket létesítsenek, addig gyökeres változást nem várhatunk. Támogatás és elvonás A gazdaság vezetői azt is elmondták, tévedés lenne azt hinni, hogy máshol nyereséges volna önmagában véve a te- héntartás. Még a legfejlettebb nyugati országokban, Dániában vagy Hollandiában is az állam dotálja a tej árának egy részét. Az államnak visszatérül a sok tej termékfogyasztás abban, hogy egészségesebbek honpolgárai, a gyermekiek, fiatalok. Nálunk sajnos az utóbbi években egyre csökken a tehénállomány. A termelőszövetkezetekben, amíg egy tehénférőhely létesítése 60 ezer forint, addig — a nagy állami dotáció ellenére is — veszélyben van az ágazat rentabilitása. A háztáji gazdaságokban pedig a tehénnel való vesződést, fáradozást nem vállalják már a fiatalok. A jövő csak ja nagy, ha- Tilmias állami vagy“ szövetkezeti tehenészeteké. Mi a helyzet a szarvasmarha hizlalásával? — A gazdaság átlagosan évente 300 hízott marhát ad el a kereskedelemnek — mondja a főagronómus. — Ez fontos cikk, mert minden ötödik dollárt ebből szerezzük be. Az állami gazdaság dollár- centre átszámítva egy kiló hízott marhahúsért 30 centet kap, ugyanakkor a külkereskedelem egy kiló húst 60—65 dollárcentért értékesít. Persze a szarvasmarha-hizlalás még így is nyereséges, de kevesebb elvonással a tehenészeti költségekre több pénzt tudnánk fordítani. — A járásban sok helyen visszafej lesztik a szarvasmarA fáradtságérzet elmúltáig kell ágyban maradni! Tovább szedi áldozatait a náthaláz Külföldi jelentések szerint a Szovjetunió kivételével — ahol széles körű óvintézkedéseket teltek — tovább terjed és szedi áldozatait a náthaláz. Nálunk ezt hongkonginak nevezik, azonban ez a fogalmazás nem teljesen precíz. A való helyzet az, hogy csupán egyik vírusfajta neve hongkongi, a járványt azonban más hasonló vírusfajták is okozzák, ezért értelmesebb a náthaláz elnevezés, amelyet külföldön használnak. Tehát, hogy nincs hongkongi járvány az még nem jelenti azt, hogy nincs náthaláz. Sajnos a járvány Furópa- szerte terjed, Franciaországban és Olaszországban némileg csökkent a betegek száma, viszont növekedett Nagy- Britanniában és a skandináv országokban. Az influenzahullám, hogy elérte Norvégiát is. az elsők között döntötte ágynak V. Olaf királyt. Olaszország déli részében enyhült a járvány, az északi részeken azonban még tart. Az összesítő statisztikai adatok szerint eddig majd 15 millió ember betegedett meg és ötezren haltak bele. Az orvosok figyelmeztetik a betegeket, hogy mindaddig maradjanak türelmesen ágyban, amíg el nem múlik a fáradtságérzet, amely egyik jellemzője a náthaláznak. Nagy-Britanniában attól tartanak. hogy a járványnak még több áldozata lesz, mint 1952- ben volt. Finnországban mindent megtesznek a járvány terjedésének megakadályozására, de nem sok sikerrel. Nyugat-Németországban és Ausztriában is ezrek töltötték ágyban a karácsonyi ünnepeket náthalázzal. A járvány Csehszlovákiát is elérte, s hazánk déli részét is. Sajnos nem sokat tehetünk terjedésének megakadályozására. MAGÁNY? hatartást — magyarázza Takács Péter —, de a sertéstenyészetet is. Tudok olyan tsz- ről, ahol 100-as anyakocaállományukat felszámolták s helyette inkább kisegítő üzem- ágiat csináltak. Az jobban kifizetődik. Nálunk a búzatermelés nyereségének 61 százalékát viszi el a szarvasmarhatartás. A borjúnevelés is veszteséges. Egy borjúnál a veszteség 381 forint, a tsz-ekben még több a nagyobb elhullások miatt és eléri átlagosan az 1850 forintot. Mi a megoldás ? A Monori Állami Gazdaság, de az ország többi állami gazdaságának, termelőszövetkezetének negatív tapasztalata nem volt ismeretlen kormányszerveink előtt. Ezért született minisztertanácsi határozat 1969. december 4-én arra, hogy az állattenyésztés egyes ágazataiban meg kell teremteni a tartós érdekeltség feltételeit és fokozni kell a jövedelmezőséget. Ennek érdekében 1870. január 1-től a vágómarha felvásárlási árát a minőségtől függően kilónként átlagosan 5,60 forinttal, a tej felvásárlási árát literenként 20 fillérrel emelik. Nő a vágóborjú felvásárlási ára is. A tenyészüszőé átlagosan darabonként 3 ezer forinttal emelkedik, de emelik a sertés felvásárlási árát is. A Minisztertanács határozata kimondja, hogy a jövedelmezőség javítására hozott intézkedések pénzügyi fedezetéül viszont, a szarvasmarha és sertés tartásához szükséges létesítményekre eddig adott 70 százalékos ártámogatást 50 százalékra csökkenti. Jobb későn, mint soha! — ezt szokták mondani, s erre a határozatra mi is ezt mondhatjuk. A felvásárlási árak növelése kedvezően fogja befolyásolni a gazdaságok vezetőit döntésükben. A tej önköltsége az állami gazdaságokban 4 forint 22 fillér, a tsz-ekiben 5,31 forint. Az átvételi ár növekedése közelebb hozza a realitáshoz a tej előállítási és eladási árát, költségét, bár kétséges, hogy teljesen megoldja problémáinkat. Talán még radikálisabb intézkedések kellenének ahhoz, hogy a tehéntartás jövedelmezőbb legyen! Szüts Dénes A keréknyom csíkban húzódik a havon. A „Fedák-kocsit”, a homokfutót a községben mindenütt ismerik. — Az elsőt, Szalkszertmár- tonból hoztam magammal. Ott tizenhatezer holdon élő emberek voltak a kezem alatt. Aztán Ceglédről kaptam újat. Kijár már mindene ... — És a lovak? — Azokat is Szalkszentmár- tonból... két erős lovat... A mostaniak sem rosszak, dehát a régiekkel repülni lehetett. A keréknyom csíkban húzódik a havon, aztán tavasszal a sárban, nyáron a felszisszenő homokban, ősszel a magukba- forduló, száraz leveleken. © A maglódi kocsmában hallottuk : — Látott már maga nyakból vért folyni? Mert én itt vagyok mindennap. Berúgok, vidám vagyok, énekelek és táncol velem mindenki, a haragosaim is, a világ is, székekkel, lámpákkal, üvegekkel, aztán hazacipelnek és kihúznak a zsebemből egy százast: ez az ára a „taxinak”. Hát, azért mondom, hogy látott-e már maga nyakból vért folyni? Nem folyik az. Spriccel. Csak néztem, milyen könnyen kifut az emberből az élet. Valaki elrohant az orvosnőért, mi meg néztük a vért a padlón, a vörösbort a poharakban és a nők bőgni kezdtek. A kés — ronda bicska volt — ott hevert a tócsában. A tettes rohant, néhányan utána, a vagányabbak közül. En csak álltam, rettentően szorított a torkom, benne dobogott a szívem, nem láttam én még ilyet, bizony könnyen kijut az emberből az élet... A doktornő is csak állt, nem csinált semmit, még a kezét sem tárta szét. csak azt mondta: ..Kár volt érte. A carotist vágta át a kés. Menthetetlen.” © lekonyuló magyarbajszai, szomorú kongású ingaóra. Az asztalon belga csipkék, a he- verőn egymással táncolnak a díszpárnák. A porcelánfigurák közül kirí az AT—403-as és mellette a viharvert Fradi- zászló. — Sok halottat láttam. Ebbe bele kell szokni. Egyszer egy rémült szemű apa zörgetett fel — karjában hozta halott kisfiát. A falak világosbarnák, sötétbarna mintákkal, az ajtó sötétbarna és az egész szobát körbetapogatja: nem menekülhetnek mag a tárgyak, a piros, a zöld. a kék: a vidám szemű kutyák, az aranysárga képkeretek, a fehér orvosi köpeny, a vörös pecséttel. — Először az orvosok temetnek ... © — 21 éve, hogy itt vagyok. Télessy Józsefné a nevem, a férjemet a szíve vitte el, a leánykori nevem Pázmándy Jolán. A kislányom Budapesten, az agysebészeten asz- szisztensnő. ö is özvegy. Orvosi műhiba miatt. A vejemet barátja operálta. Aztán összeesett a műtőasztal mellett. Nem indítottunk pert, jó sebész volt. 1948-ban jöttünk Maglódra, mint körzeti orvos, hoztam a kocsit, a két lovat és nyakamba szedtem a falut. Éjjel-nappal jártam, megismertek hamar, „Jön az orvosasszony ...” mondták és segítettek leszállni a kocsiról. Most már én is ismerek mindenkit. Ott vagyok a születéseknél, a halálnál, persze legtöbben a kórházban szülnek, nekem csak morzsák jutnak az örömből. Kitört a kocsi kereke. Gyalogolok. A múltkor Ecserig loholtam, sürgős hívásra. Meghalt a beteg. Az emberek inkább otthon halnak meg. És kórházban adnak életet az asszonyok. A menthetetleneknél csak állok, nem csinálok semmit, mert útálom széttárni a kezem. Az unokáim vannák itt. Azért a Fradizászló ... Persze én is ne drukkolok, Maglódon lak a Páncsics unokaöccse, mon ják „Elmegy a Páncsics, ; van a baj”, de Szerencsé marad. A kisunokáim. m gimnazisták és én 73 éves v gyök. Jövőre nyugdíjba m gyek, lehet, hogy Pestre ke tözöm a lányomhoz, leb hogy itt maradok, a tanácsi azt mondják: „Az orvosas szonyé ez a lakás, hiába me, nyugdíjba, nekünk ezt ne lenne szabad elvennünk m gától...” Hát 21 év elég s< idő egy kis községben. Plán olyan egyedül, mint ahogy < élek. Télen az unokák sincs nek itt, még szerencse, ho! sok a dolgom, nincs idő magányosnak lenni. Az emb rek meggyógyulnak és elf lejtik, hogy betegek volta Én mindig csak betegen 1. tóm őket. © A fotós áthív minket a rei delőbe, mert ott világosat van. Gyógyszerek, injekciói tűk krómozott tepsiben, fi hér olajfesték, fehér szekrén: fehér ágy, sötétbarna, tárni, szék. Exponál, villan a vaku. / előszobában kopasz kar. csonyfa: — Magamnak csinálta* Alátettem az ajándékaimat Tamás Ervin — Igen, a carotist vágta át a kés. Menthetetlen volt. Egy éve történt a kocsmában. Barátok voltak, megdühödtek és az egyik leszúrta a másikat. Rádöbbenve mit csinált, futni kezdett. Ecseten értéit utol. A sublódon képek, alumínium-, fakeretekben mosolygó férfi- és gyermekarcok, halvány kontúrú női fotók. A falakon a dédapák, nagyapáit Újévi fogadás A Budapesten akkreditált diplomáciai misszióvezetők január 2-án, az új év alkalmából jókívánságaikat fejezték ki Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének. Az Elnöki Tanács fogadásán részt vett Gáspár Sándor és Kisházi Ödön, az Elnöki T nács helyettes elnökei, Csete ki Lajos, az Elnöki Tanács ti kára és Rácz Pál, a Külüg minisztérium protokollosat lyának vezetője. A fogadás szívélyes légkö ben zajlott le. LELTÁR -1969 Fizetek, főúr, volt egy esztendőm ... Sajnos, csak volt. Elmúlt, újra leltározhatok. Pedig nem szeretem a leltározást. Nemcsak azért, mert egy visszavisszatérő bosszúságot idéz: mindig annak az üzletnek az ajtaján fityeg a figyelmeztető tábla, ahol sürgős vásárol- nivalóm lenne, hanem azért sem szeretem, mert az eszembe juttatja, hogy megint öregebb lettem. Persze, minden relatív. Az esztendők múlása is. Amíg engem aggaszt, addig gimnazista fiamnak növeli áz önérzetét és az ázsióját a lányok előtt. Persze, ő is eljut majd egyszer a negyedik X árnyékába, de tizenévesen ugyan ki gondol vele? Huszonöt esztendővel ezelőtt, a pince mélyén mi sem gondoltuk, hogy az idei szilvesztert már a Hotel Duna-Inter- continental nemzetközi bálján köszöntjük. ^Szóval leltározunk. Volt egy esztendőnk, sok jóval és rosszal is, örömmel és bosszúsággal, sikerekkel és kudarcokkal. Ahogyan az már lenni szokott. Már az esztendő elején bebizonyosodott, hogy megint gazdagabbak lettünk. Hetven dollár helyett százat adunk a turistáknak. Tíz pár nylon-harisnya helyett hadd hozzanak haza ezután húsz párat. Voltak, akiknek ez is kevés volt, ezért inkább odakinn maradtak. Mint a jónevú színész. Persze, azért nem lettünk szegényebbek. Az egyik megy, a másik visszajön, mint népszerű primadonnánk. Hiába, az utazás ma a legnépszerűbb hobby. Nemcsak nálunk, szerte a világon. Mert kíváncsiak vagyunk. Például arra: mi lehet a Holdon? Mert a távozó esztendő bebizonyította, hogy a holdutazás nem tartozik többé az álmok közé. Legfeljebb az, hogy havas téli napokon hogyan juthat el az ember mondjuk Soroksárra. Veszprémet már nem is említem, oda eljutni, ha leesik a hó, szinte egyenlő a lehetetlennel. Persze, hallom máris a magyarázkodást, ez csak azért történhetett meg, mert 1969-ben a vártnál és a tervezettnél hamarabb beköszöntött a tél. Nem számított rá sem a Köztisztasági Hivatal, sem a TÜZÉP. Ezért dideregtünk novemberben és decemberben, s csak azért játszottunk és játszunk akadályversenyt a pesti utcákon csakúgy, mint a megye hófödte útjain, hogy egy kissé kimelegedjünk. Hiába, szeszélyes időjárásunk volt 1969-ben. Májusban kánikula, júliusban ősz végi zimankó, Katalin pedig már havat hozott. Vizet annál kevesebbet. Mert a víz az év legkülönbözőbb időszakaiban feliratkozott a hiánycikkek listájára. A tavasz elején kisültek a palánták, mert szemernyi eső nem hullott. Aztán lett víz bőségesen, de helyette hiánycikk lett a patron. Amikor pe' ; újra lett patron, megint csak elfogyott a víz, mert rohamosan apadt a Duna. Az időjárásnál szeszélyesebb csak az árak alakulása volt a távozó esztendőben. Az őszibarackot sok gazdaságban le sem szedték, ott rohadt meg a fák alatt, mert a kereskedelem olyan keveset kínált érte. Ennek ellenére a vásárlók változatlanul magas áron juthattak csak hozzá. Nyilván annak következtében. hogy a kategorizált nyereségrészesedés egyeseknek sok pénzt hozott a konyhára. Ebből már nemcsak a Luxus áruház ezerháromszáz forintért kínált ingpulóverére tellett, hanem huszonnyolcezer forintos, tizen- hatnapos indiai körutazásra, sőt kétszázhúszezer forintért kapható masze Mercedesekre is. Focistáink azonban — a jelek szerit — nem tartoztak sem az egyes, sem kettes nyereségkategóriába. Bizonysa rá a csúfos marseille-i ütközet, amely nek pedig a mexikói repülőjegyet ke! lett volna eredményeznie. Egyesek sze rinit ugyan a vereség oka a szokatlant hideg időjárásban keresendő, ez azon ban nem lehet igaz: minden focistán« kijutott a bundából az idei bajnokság ban. Mások szerint viszont éppen focistákra való tekintettel született me az esztendő végén az újabb miniszter tanácsi határozat, amely eltörölte a ke rabbi kategorizálást. Persze, nemcsak bosszankodtun 1969-ben. örültünk a felépült új isk< Iáknak, művelődési házaknak, az eik< szült modern üzemeknek, áruházakna és a budapesti Baross teret átívelő t hídnak is. És örültünk természetese Balczó nagyszerű győzelmének, a cipt gyárak példás megbüntetésének, a min nagyobb számban épülő lakásoknak, í áruválaszték bővülésének és az ünnt pék előtt kialakult egészséges konkur renciának, amelynek hasznát elsősol ban a vásárlók látták. Ezenkívül volt még táncdalfesztiyá lünk, a már hagyományos botránnyá új bárok egész sora nyílt, bár csinos i tehetséges sztriptiz-görlökben még váj tozatlan a hiány, kiadtuk újra Zijahy kétszáztíz forintért és Edgar Wallace ismét felfedeztük, nem hiányzott a kri mi sem a mozik, sem a televízió, sőt színházak műsorából sem, sőt a beat zenészek haja is megnőtt néhány cen timéterrel, szemben a női szoknya hosszával, amelyek változatlanul to vább zsugorodtak. Egyszóval szép, bé kés, nyugodt esztendő volt 1969. Prukner Pál
