Pest Megyei Hírlap, 1969. december (13. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-07 / 284. szám
«ST megyei 1969. DECEMBER 7., VASÄRNAP íMfiírfttP Amikor a kivétel nem erősíti a szabályt avagy Mitől vannak gondjai az Ipolyvölgyi Állami Gazdaságnak? A IX. pártkongresszus határozatai nyomán egész sor nagy horderejű intézkedés történt. A cél: a mezőgazdaságban is megteremteni az önálló, vállalatszerű gazdálkodás feltételeit, elősegíteni a mezőgazdasági termelés erőteljes fellendülését. A harmadik ötéves terv azt írta elő, hogy a mezőgazdasági termelés a megelőző öt év átlagához képest 13—14 százalékkal növekedjék. Az első három esztendőben a mezőgazdasági termelés már 13 százalékkal emelkedett, idén pedig — a jó termés következtében — 5—6 százalékkal lesz nagyobb az előző évinél. Első ízben fordul elő, hogy a mezőgazdaság évi növekedési üteme meghaladja az iparét. A mezőgazdaságban javult a munkafegyelem, és a termelékenyebb munka mellett biztonságosabbá vált a termelés. A 2966 k. holdon gazdálkodó Ipolyvölgyi Állami Gazdaságban azonban az országos fejlődési iránnyal csaknem ellentétes fejlődési tendencia uralkodik. Gondjaik innen adódnak. A vizsgálat és eredménye 1969. július 15-től 26-áig az Állami Gazdaságok Országos Központjának Pest—Nógrád megyei főosztálya megvizsgálta az Ipolyvölgyi Állami Gazdaság gazdálkodási módszereit és megállapította, hogy a gazdaság nem versenyképes, életképtelen, csak az egyszeri újratermelésre és nem a bővített újratermelésre vannak meg az adottságai. A gazdaság termelése ingadozó, kiegyensúlyozatlan, vezetése több kívánnivalót hagy maga után. A vizsgálati anyagot Murányi István közgazdasági osztályvezető, Végvári Gyula közgazdász, Kelemen Béla személyzeti osztályvezető, Éliás Tibor főállattenyésztő, Zsitvai Attila fő- kertész és Nagy József közgazdász, a vizsgálatot folytató szakemberek írták alá. A lefolytatott vizsgálat eredménye meggyőzően bizonyította annak az elképzelésnek helyességét, hogy az Ipolyvölgyi Állami Gazdaságot az Alagi Állami Gazdasághoz kellene csatolni. Mitől lett ilyen? Két állami gazdaság tervezett összekapcsolása látszólag közönséges közgazdasági ügylet, s ha feltételeit alaposan kidolgozzák, nem lehet vitás az intézkedés melletti kardoskodás. Érdemes azonban megnézni, hogyan vált évek alatt életképtelenné a pár hold híján 3000 holdas gazdaság. Hallgassuk meg erről Lesz- kó Józsefet, az Ipolyvölgyi Állami Gazdaság főkönyvelőjét, a gazdaság pártszervezetének vezetőségi tagját. — Az utóbbi nyolc évben négy alkalommal volt veszteséges a gazdaság. Tavaly 26 vagon almánk termett, idén 270 vagon. A 612 hold gyümölcsös — amiből 200 hold az őszibarack — buktatja meg, vagy teszi nyereségessé gazdaságunkat. 1968- ban 169 ezer forint nyereséget értünk el, de 3 millió forint állami támogatást kaptunk, meri kifagyott az alma. Idén, a jó termés következtében 1,5 millió forint nyereségre számítunk. A továbbiakban kiderül, hogy a gazdaság fő almatermő területe 30 kilométerre van a gazdaság központjától, vele együtt a vasúttól, az értékesítési helytől, ami önmagában még nem lenne baj, de a Harmostag—Vámosmikola körzetét olyan út köti össze a gazdasággal, hogy rajta a „kocsi is felfordul”. A 6 kilométeres, nagyon rossz szakaszt kellett volna már rég megcsináltatni, de ez kb 8—9 millió forintba került volna. A szállítás hozzávetőleg 15— 20 százalékos értékesítési veszteséget okoz. A számítások szerint ez idén egymillió körül van. A járulékos beruházások hiánya „Az őszibarack csak azért nem okozott problémát, mert nem termett meg” — mondja az egyik vezető. És az alma?... Nincs tárolószín, hűtőház, raktár. Elkészítették egy 100 vagonos hűtőtároló terveit — 400 ezer forintért —, de pénz hiányában nem mertek belevágni. A beruházás 6 millióforintot igényelt volna. Az 1969-es évre 212 vagon almatermést terveztek, de a HUNGAROFRUCT-tal csak 180 vagonra szerződtek. Farkas János igazgató szerint Szalóczy Sándor főagronó- mus hibájából, de ő már nincs a gazdaságban. A fő- agronómusi tisztet, sőt az építésvezetőit is az igazgató tölti be. A kitűnő termés (270 vagon) azonban csak részben értékesíthető, mert a főkönyvelő szerint kb 20 vagonnal beszántanak majd. Elrohad az alma. Még ennél is nagyobb baj viszont a gazdálkodás kissé „furcsa” szerkezete. A gazdaságban évek hosszú sora alatt, mintegy 30—40 százalékkal visszaesett az állat- tenyésztés. A gyümölcsös évente 150—200 vagon szerves trágyát igényelne. Különös módon a gazdaságnak sem sertéstenyésztése, sem tehenészete nincs. (Szerfás istállója az összedőlés állapotában.) Az állatállomány 270 hízómarha és 2400 juh. Baromfit sem tartanak. A hízómarhákat is innen-onnan vásárolják össze. Az állattenyésztés sorvadása kihat majd a gyümölcsös termelésére, a gyümölcs minőségére. Érdekes dolog az is, hogy a 3000 holdas gazdaságnak mindössze 2, azaz két mező- gazdasági mérnöke van és egyetlen kertésze sincs. Miért rohad el a 20 vagonnyi alma ? Térjünk még vissza kicsit az almára. Idén a HUNGA- ROFRUCT kb 200 vagonnal átvesz. A többit kilónkint 1,— forintért viszi a Dunakeszi Konzervgyár, lének. A gazdaság vezetőinek miért nem jutott eszébe, még idejekorán szeszfőzdét létesíteni ?... A gazdaság főhatóságánál, a Pest—Nógrád megyei főosztálynál Murányi István köz- gazdasági Osztályvezetővel beszéltem. Szerinte az alma még cefrének sem kell Egyébként is kilónkint 40 fillérért vennék át. Nem éri meg szállítani, leszedni, vesződni vele. A gazdaság ügyeit felülvizsgáló bizottság az Ipolyvölgyi Állami Gazdaság egész szerkezetét látva, állapította meg a hiányosságokat és éppen ezért javasolják majd a két gazdaság egyesítését. Mód lesz akkor majd a közös hűtőtároló építésére. Egy 600 vagonos hűtőházat fognak kooperációban építtetni. Az alagi gazdaság pénzügyi eszközeivel mód nyílik egy 400-as szarvasmarhatelep létesítésére is. A járulékos beruházások problémáját meg lehet oldani. Az elképzelés jó és minden bizonnyal hasznos lesz az ipolyvölgyieknek is. Két kérdés azonban izgatja az embereket. Egyik: hogyan engedhettek ilyen vezetési koncepciót érvényesülni éveken át az Ipolyvölgyi Állami Gazdaságban? Másik: a gazdaság pártszervezete éveken át jelezte. nem kielégítő Farkas János igazgató vezetési stílusa. Az igazgató túl sokat vállal magára: igazgató, fő- agronómus, építésvezető, mun- kásőr, a járási mezőgazdasági bizottság tagja, járási szerveknél bizottsági tag egyvéEgy nem személyben, és nemrég gezte az egyetemet is. ember ennyi munkát képes jól ellátni és csoda, hogy össze nem roppan a feladatok súlya alatt. Miért nem adtak segítséget neki, hogy főleg a gazdasági vezetésre tudja erőit koncentrálni? Az Ipolyvölgyi Állami Gazdaság — az ország mezőgazdaságának fejlődésében — kivétel. De nem szabad engedni, hogy az legyen, mert semmilyen szabályt nem erősít. Félő, hogy az egyesítés sem old majd meg minden problémát! Szüts Dénes ÚJ PEDAGÓGUSLAKÁSOK A megye járásai közül a szobiban van a legnagyobb pedagógushiány. A gondokon a többi között pedagóguslakások építésével is igyekeznek segíteni. Szobon most kezdték meg egy korszerű lakás építését. Kóspallagon szolgálati ikerlakást építettek pedagógusok részére. Az épület több mint 3 és félszázezer forintba került. Ugyancsak átadták a let- kési ikerlakásokat, amelyekre 330 ezer forintot fordítottak. A LENINI GONDOLATOK NYOMÁBAN r A fogyasztási javak elosztásáról Lenin: Addig, amíg a kommunizmus felsőbb foka be nem következik, a szocialisták azt követelik, hogy a társadalom és az állam a legszigorúbban ellenőrizze a munka mértékét és a fogyasztás mértékét is. I enin mór a forradalom győ- zelme előtt sokat foglalkozott az egyik fontos — a tömegeket illetően talán legfontosabb —, közvetlenül a forradalom (minden forradalom!) győzelme után napirendre kerülő kérdéssel: mit jelent majd az a tömegek számára? Ismeretes a mondás: mindannyian a piacról élünk. Szabad-e hát megvetni azt az egyszerű embert, aki minden nagy politikai kérdés során felteszi a maga — nagyon is indokolt — kis kérdését: jó, jó, de mi hasznom van nekem és a családomnak ebből? A marxizmus—leninizmus soha nem tagadta, ellenkezőleg, mindig is dialektikus egységében vizsgálta az össztársadalmi érdek és az egyén érdeke közötti ösz- szefüggést. Érdemes a lenini elméleti hagyaték ide vonatkozó téziseinek a felelevenítése, hisz napjainkban is sok vita van e probléma körül — nem kevés félreértéssel és félremagyarázással. A minap egy olyan középkorú ember véleményét hallottam, aki már majdnem felnőtt fejjel élte a Horthy-rendszer utolsó éveit. Mindegy nekem — mondotta —, milyen társadalmi rendszer van. Nekem a régi rendszerben is dolgozni kellett volna, s a technika fejlődése elkerülhetetlen lévén, akkor is lehetne már gépkocsim, hűtőszekrényem és egyeMeseország szőnyegen s?3rSs kezdte meg. A faliképek a mesék jellegzetes alakjait ábrázolják. Az első szállítmányok már megérkeztek a Bútorért-hez, ahol nagy sikere volt a vásárlók, de különösen a gyermekek körében. Az újabb rendelésre 18—20 féle mesefigurát készítenek kétféle változatban — kártolt és fésűsfonalból. PIZSAMÁK PECELROL Három asszony javasolta... (Tudósítónktól.) December 6-a jelentős nap a péceli Textilruházati Kisipari Termelő Szövetkezet dolgozóinak életében, különösen az idei, hiszen tegnap ünnepi közgyűlésen emlékeztek a szövetkezet fennállásának 20. évfordulójára. 20 évvel ezelőtt három bátor asszony javaslatára megalakították a szövetkezetét. Kezdetben zsebkendő szegélyezéssel foglalkozott a 18 fős kollektíva. Az eszközöket, szerszámokat maguk hordták össze. Ma már 60 varrógép és egyéb szükséges felszerelés segíti a munkát. A létszám: 80-an a szövetkezetben és 80-an „dolgoznak be” a három (Pest, Heves, Szolnok) megyéből. Az évi tervük 12 millió forint, de 15— 16 millióra teljesítik. Termékeik messze földön ismertek, hiszen a Szovjetunióba, Angliába, Franciaországba, NSZK- ba és az arab államokba szállítanak. A péceliek munkájáról: a pizsamákról, női és gyermek fehérneműkről mindenütt elismeréssel beszélnek. Igen jó a kapcsolatuk a Divatáru Nagykereskedelmi Vállalattal, a Centrum Áruházak Központjával és a Hungaro- t exszel. Amíg kezdetben aránylag sok volt a személyi változás, az utóbbi 10 esztendőben stabilizálódott a vezetők helyzete. A meglevő vezetőségben elnökhelyettes Sonkoly And- rásné, aki alapítótagként kezdte. Körösi Jánosné 17 éve elnök, Németh Antal 8 éve főkönyvelő. . S még néhány jubileum] adat: Jelenleg 1,6 millió a közös vagyonuk. A négy szocialista brigád közül kettő már 4 esetben nyerte el a megtisztelő címet. Az ötödik brigád most alakul. 20 év alatt nem volt anyag- és munkahiányuk. A két évtized múlását jelzi, hogy ma már 20 nyugdíjasuk van, akikre szeretettel gondolnak. Csiba József bem... Most hagyjuk az érdemi vitát ezzel az okoskodással, s azt se mondjuk róla, hogy olyan ez, mintha azt mondanám: mi lenne, ha öregapámat Mari néninek hívták volna ... Maradjunk a lényegnél, amire ez a gondolatsor is utal. A szocialista országokban élő dolgozók számára sem közömbösek azok a változások, amelyek a kapitalizmusban végbemennek. Olyan árucikkeket. amelyek a tőkésorszá- gokban az élet megkönnyebbítését, a napi fáradtság csö- kentését biztosítják, a szocialista országok lakosai is vásárolni akarnak, ök is többet, jobbat akarnak fogyasztani. Nincsenek „kapitalista autók” és „szocialista autók” — csak autók vannak, amelyeket a világ minden részén egyformán szívesen birtokolnak az emberek. Egy időben közgazdasági gondolkodásunk — mondhatni szinte teljesen — termeléscentrikus volt. A szocializmus építésének adott szakaszán, az alapok lerakása idején — nem tagadva az elkövetett túlzásokat — ez így volt szükségszerű és természetes. A fogyasztási igények kielégítése — különösen bizonyos olyan cikkekből, mint amelyek a kényelmet szolgálják, vagy csak abban az időben oda soroltattak — átmenetileg háttérbe szorult, mert az évszázados lemaradást, a pusztító háború okozta hátrányt gyorsan kellett behozni. A jövőt illetően előbb megfelelő bázisokat kellett teremteni. Még abban is volt igazság, hogy nem helyes ma megenni azt a tyúkot, amelyik holnap aranytojást tojik. Igen, de meddig tarthat egy ilyen időszak? Meddig lehet azt mondani egy ország lakosságának, hogy mi a jövőnként áldozatot hozunk, ezért e pillanatban lemondunk erről is meg arról is. E kérdés megválaszolása elől nem térhet ki egyetlen olyan ország sem, amely hozzánk hasonló színvonalon állva kezdett a szocializmus felépítéséhez. Tovább- menve: a kérdés, ha megváltozott formájában is, de tovább él. Nálunk is, napjainkban is felmerül. Ma úgy, hogy minden gazdaságpolitikai döntés-' nél mérlegelni kell annak hatását a nemzedékeket illetően is. Hol az a határ, ameddig az apák nemzedéke — még lemondás árán is — a fiuknak a jövőjét alapozza, és hol annak a jogos követelésnek a határa, amely így szól: szívesen áldozunk a jövőért, a fiainknak, az utánunk jövő nemzedéknek — de az áldozatból is hagyunk nekik egy kicsit. Szeretnénk mi is, már életünkben élvezni a szocializmus gyümölcseit. A kapitalizmusban e kér- dést is a rendszer farkastörvényei szabályozzák. A „fogyasztói társadalom” bódulatában az a veszély „fenyeget”, hogy a rendszer mérhetetlen, bélpoklos élvhaj hászása következtében önmagát falja fel. Még a szocializmussal semmiképpen nem „gyanúsítható” tudósok is bírálják e jelenséget. Veszélyesnek tartják, hogy a tőkés társadalomban élő emberek egész szemlélete fogyasztáscentrikussá válik, s eközben az tapasztalható, hogy az új cikkek birtoklása nem teszi feltétlenül boldogabbá az életüket. Figyeljük csak, mintha pontosan erre válaszolna Lenin 1918-ban, amikor a kapitalizmus mind e jelenségei már felismerhetők voltak, de a szocializmus még inkább csak csíráiban bontakozó ígéret: „Csupán a szocializmus ad lehetőséget arra, hogy alárendeljük magunknak a társadalmi termelést és termékelosztást olyan tudományos megfontolások szerint, amelyek arra vonatkozónak, hogy miképpen tegyük valamennyi dolgozó életét könnyebbé, olyanná, amely megteremti számukra a jólét lehetőségét. Csak a szocializmus tudja ezt megvalósítani... Tudjuk, hogy ezt meg kell valósítania, ennek az igazságnak a megértésében van a marxizmus minden nehézsége és minden ereje.” Nézzük csak, miből áll a társadalmi termelés és a termékelosztás tudományos megfontolásának lenini gondolata? A kapitalizmusról — különösen az USÁ-ról, Svédországról, Nyugat-Németországról s néhány más divatos „jóléti” államról — nálunk „jobb körökben” azt illik tudni, hogy az a korlátlan érvényesülés, a mindenkinek könnyen elérhető ahszolút jólét országa. De aki nem emel már kalapot minden nyugati szélfuvallatra, azt is tudja, nem sokat kell a mázt vakarni, hogy az igazi képét meglássuk e társadalmaknak, s azért ott sem mindenkinek van kolbászból fonott kerítése. A kommunisták ezzel szemben soha nem ígértek, s nem is ígérnek korlátlan jólétet. Soha nem mondták, hogy mindenkinek tetszése szerint lesz zongorája, gépkocsija vagy éppen annyi nercbunda, hogy kapca helyett feltekerjük télvíz idején. Lenin tanításai szerint a fogyasztás emelkedésének kommunista útján haladva, ahogy megszilárdul majd a kollektivizmus gondolata a mindennapi életben, az emberek életmódjában és kapcsolataiban, fokozatosan megtanulnak majd az emberek ésszerűen élni a kommunizmus javaival. S ami az emberi szükségletek kielégítését illeti, itt társadalmilag fejlett, öntudatos és kulturált emberek szükségleteiről van szó. P folyamatnak megvannak a termelőerők fejlettségi színvonalával meghatározott szakaszai. A szakaszoknak megfelelően, időről időre, a párt tudományos megfontolások alapján állapítja meg a termelés és fogyasztás egyensúlyának megfelelő életszínvonal-struktúrát. Az egész folyamat során a mérlegelés alapelve: „mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint.” Lenin már a fiatal szovjet állam első éveiben felhívta a figyelmet arra, milyen képtelenség volna az elosztás egyen- lősdiségét elvként elfogadni. A termelésben van fontossági sorrend. Hisz nyilvánvaló, hogy társadalmi hasznosságát illetően különbség van a gyári portás és a tervezőmérnök, a lapátot emelgető segédmunkás vagy a gépsorok felett uralkodó technikus között. A fogyasztási javak elosztásában miért ne lenne? Lenin szerint „a fontossági megkülönböztetés elve előnyben részesítést jelent a fogyasztásnál is. Enélkül a fontossági megkülönböztetés ábránd és ködlég. Márpedig mégiscsak szocialisták vagyunk! A munkások is szocialisták. Ha fontossági megkülönböztetésről beszélsz, akkor adj több kenyeret is, ruhát is, mást is”. Évtizedes tapasztalatok bizonyítják, hogy pártunk mindig megtalálta az útját annak, hogy „az állam a legszigorúbban ellenőrizze a munka mértékét és a fogyasztás mértékét is”. A Központi Bizottság 1969. november 26—28-i ülésén, az új gazdasági mechanizmus kezdeti tapasztalatait elemezve, így utal erre: „ — gazdaságpolitikai céljaink elérése megköveteli, hogy a szorgalmas munkát, a képzettséget, az üzemi törzsgárdát minden vállalatnál jobban megbecsüljék erkölcsileg és anyagilag. A szocialista elosztás elvének következetes alkalmazásával el kell érni, hogy a nagyobb teljesítményt, a különlegesen nehéz és felelősségteljesebb munkát a bérek, a jövedelmek megállapításánál mindenütt fokozottabban ismerjék el;” C zámunkra, a jelenlegi ^ helyzetben, fejlődésünk adott szakaszán ennek a megvalósítása jelenti azt a lenini „megfontolást, amely arra vonatkozik, hogy miképpen tegyük valamennyi dolgozó életét könnyebbé, olyanná, amely megteremti számukra a jólét lehetőségét”. Varga József
