Pest Megyei Hírlap, 1969. december (13. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-25 / 299. szám

füst MEGYEI 1969. DECEMBER 25., CSÜTÖRTÖK kórlap Minősítés A BERNECE- BARÄTI HUNYA­DI TSZ 450 EZER OLTVÁNY SZŐ­LŐT NEVEL. AZ OSZTÁLYOZÁS ES VERMELÉS UTÁN AZ OR­SZÁGOS SZAPO­RÍTÓANYAG FELÜGYELŐ­SÉG SZAKEMBE­REI MINŐSÍTIK A SZÖLÖOLTVA- NYOKAT. A MI­NŐSÍTETT SZÖ- LŐOLTVANY A TERMELŐKHÖZ JUTVA BIZTO­SÍTJA A JŐ ERE- DESÜ SZAPORÍ­TÓ ANYAGOT. Budapest, írntvám... .---------------------j. 1944 ka- elvezették a német parancsnok ­I Karácsony. | rácsonya. ságira, de az ultimátumot nem---------------------- Sötété- vettéli át tőle. Őt visszafelé l őtték le... A pincék, óvóhelyek sok százezer lakója minderről nem sokat tudott Kétség s remény közt hánykolódva várta a gyil­kosok kivételével mindenki az ultimátumban megjelölt idő­pontot. Megszólalnak-e újból az ágyúk?... Megszólaltak. Az új évet minden eddiginél hevesebb csatazaj köszöntötte. Megkezdődött Budapest ost­roma. Az első háztömböt ja­nuár 1-én Adavkirn őrmester csoportja foglalta el. A követ­kező hat hétben a szovjet ha- dijelenités naponta közli a vi­lággal, hogy ennyi, és ennyi háztömbből verték ki a fasisz­tákat, elfoglalták ezt vagy azt a pályaudvart, felszabadult ez és ez a külváros... Minél jobban közelednek a város belseje félé, annél nehe­zebbé válik a harc. A házak erődökké változnak, az utcá­kon barikádok, tankcsapdák emelkednek. A szovjet csapa­toknak megvan a gyakorlatuk az ilyen harcokhoz is. Be le­het jutni egy házba vagy a háztetőn, vagy a szomszéd ház pincéjén, vagy akár a csa­tornákon keresztül. Minde­nütt akad olyan ember, aki is­meri jól ezeket az utakat és szívesen segít a rég várt vörös csillagos harcosoknak. dik. Hó fedi a budai hegyeket. A János-hegy alatti völgyben majdnem csend van. Az ájgyú- dörgós messze kelet felől idáig alig hatol. A németek is ünne­pelnek. Jó itt, távol a front­tól. „Heil!” emeli a részeg SS- tiszt magasra a poharát, a többiek is felugranak, poharu­kat emelve, de a „Heil!” tor­kukon akad, a poharak kihul­lanak a kezekből; az ajtóban géppisztolyos katona áll, prémsapkáján vörös csillag, mögötte a társai. Igolkin szá­zados motoros felderítői Buda­keszire érkeztek, megelőzve a Bicske felől támadó szovjet páncélos éket. ' Estére pedig mór nyugatról 3s szóltak a szovjet ágyuk, a belövések egyre sűrűbbek let­tek. A János-kórházon túl — megszűnt a nyilas világ. Az ágyútűz. elől a budapes­tiek százezrei költöztek a pin­cékbe — ahol eddig csak a lé­giriadók idején kuporogtak. Ki mindenki zsúfolódott itt össze — vagy lapult meg a fel­ső emeleteken: — mint a macska elől az egér — ne tud­ja meg senki, hogy ott embe­rek vannak! A város tele volt katonaszökevényekkel, hamis papírokkal bújkáló zsidókkal, illegalitásba kényszerült poli­tikusokkal, művészekkel — és olyan férfiakkal és.. nőkkel, akik nemcsak bújkálnak.. harcolnak is. A város közepén baljós négyszög. Többméteres palán- kok mögé zárva — százezer ember. A gettó. Főleg öregek, gyerekek, asszonyok. A mun­kaképes férfiakat és nőket már régebben elhurcolták. A szovjet hadsereg acélgyű­rűje pedig egyre jobban szo­rul a német és magyar fasisz­ták körül. December 25-én a szovjet csapatok elvágták az utolsó nyugat felé vezető vas­útvonalat, 26-án pedig a 2. és 3. ukrán hadseregcsoport Esz­tergomnál egyesül. A gyűrűn belül majd’ nyolcszázezer „ci­vil” és több mint 100 000 né­met és magyar katona. Mi vár rájuk?---------------------- szorultak I A pincékbe | szívében •---------------------- december u tolsó napjaiban felcsillant a remény. Repülőgépekről ledo­bott röplapokat adnak kézről- kézre, — ha nincs a közelben nyilas... A röplapon a szov­jet hadsereg ultimátuma a Budapesten körülzárt német és magyar csapatokhoz: adják meg magukat, mondjanak le a teljesen céltalan ellenállásról, amelynek csak egyféle ered­ménye lehet — a város pusz­tulása és a békés lakosság szörnyű szenvedése. Ha lete­szik a fegyvert, a szovjet pa­rancsnokság igen kedvező,fel­tételeket biztosít a számuk­ra ... És a német parancsnokság válaszolt. Fasisztákhoz illő módon . .. Az egyik parlamen­terre, Steinmetz kapitányra Vecsés határában gyilkos tü­zet zúdítottak, mikor kezében fehér zászlóval el akart indul­ni, hogy átadja az ultimátu- tumot. A másik parlamentert — Osztyapenkó kapitányt — | Január 12-én | pa toknak... Délelőtt már szovjet aknavetők tüzelnek a házból. Még pár nap és a szov­jet harcosok ott állnak a Du­nánál. 1945. január 18-án a szovjet hadi jelentés hírüladja, hogy a 2. ukrán hadseregcso­port csapatai befejezték Pest megtisztítását a német és ma­gyar fasisztáktól, és csaknem 5000 háztömböt elfoglalva el­érték a Duna partját. Budán az ottszorult lakosok­nak még háromheti pokoljárás jutott. Február második hetére már csak a Vár volt a fasisz­ták kezén. Innen próbáltak ki­törni február 12-én, hajnal­ban, de a rohamalakulatok csak a Hűvös völgyig jutottak. Ezekben a harcokban — a szovjet csapatok oldalán — már részt vett az akkor ala­kult budai önkéntes ezred mintegy kétezerötszáz magyar katonája is. íebruár 13-án mar minde­nütt el­érik a belső kerületeket. Elfog­lalják a Kerepesi temetőt és a Keleti pályaudvart, innen már egyenes út vezet a Dunáig. Egyenesnek egyenes, csak na­gyon erősen lövik a németek, még Budáról is. A Rákóczi út elfoglalására Fedotov gárda­százados és katonái kapnak parancsot. Mellékutcáikon és udvarokon keresztül jutnak a Palace Szállodáig, vagyis majdnem a Körútig, de a szemben levő Metropol Szállo­da valóságos erődként akadá­lyozza a továbbjutást. Innen lőtték aknavetőkkel a németek az egész környéket. A szovjet katonák nem akarták szétlö­vetni, mert elfoglalásával ne­kik is jó szolgálatokat tehetett volna a vastag falú, jó fekvésű épület. Csendben kell hát el­foglalni ... Kis rohamcsapat indul éjjel a feladat végrehaj­tására. Számra kevesen van­nak, de tapasztalatokban annál gazdagabbak. Néhányan közü­lük még Sztálingrádban tanul­ták a városi harc művészetét. Óvóhelyeken, szenespincéken, kazánbázakon keresztül veze­tik őket azok a magyarok, akik már oly régen vártak .rájuk. Végül is egy csatorna cement­csövén és egy újabb kazánhá­zon keresztül szabad térségbe jutnak. A Metropol udvarára. Vezetőjük suttogva adja ki az utolsó parancsokat. Mindegyi­küknek más-más emeletre kell eljutnia észrevétlenül. Kicsit később minden emeleten, a szobákban kézigránátok rob­bannak, ugyanakkor a föld­szinten maradt két szovjet ka­tona félredobva a bejáratot el­torlaszoló homokzsákokat, utat nyit az utca felől támadó csa­a szov­jet fo- —-y—-—:----------- pa­r ancsnokság napiparancsa hí­rül adta: „A 2. ukrán hadse­regcsoport csapatai, együttmű­ködve a 3. ukrán hadseregcso­port csapataival, másfél hóna­pos ostrom után a nagyvárosi háború utcai harcainak nehéz körülményei között, ma befe­jezték a Budapesjpn körülzárt ellenséges kötelék megsemmi­sítését, s így teljes egészében elfoglalták a magyar fővárost, Budapestét, a német védelem fontos központját a Bécs felé vezető úton.” A főváros felszabadult. Hofman Éva A lenini gondolatok nyomában De mortuis aut bene, aut nihil Lenin: A burzsoázia farizeusai szeretik ezt a köz- mcmdást: De mortuis aut bene, aut nihil. (A halottak­ról vagy jót, vagy semmit.) A proleláriátus az igazat akarja tudni az élő politikusokról, a halottakról is, mert azok, akik valóban megérdemlik, hogy politiku­soknak nevezzék őket, nem halnak meg a politika szár mára, amikor bekövetkezik fizikai haláluk. L enin egy liberális politikus halálával kapcsolatban fejti ki ezeket a gondola­tokat. Ügy tűnik napi prob­lémáinktól távol eső területre kalandozunk, ha tovább fűz­zük e lenini gondolatot. Ez azonban csak a látszat. A való­ságban elég élő probléma az, hogyan ítéljük meg az elmúlt viharos évtizedek vezető köz­életi személyiségeit, politiku­sait Válogatás nélkül idézek ide­vonatkozó tapasztalataimból, úgy ahogyan hallottam és fel­jegyeztem: „A mi mozgalmunk felemészti legjobb fiait, vagy nem? Mutassatok olyat Lenin óta, aki nagysága, dicsősége teljében nyugalomba vonulha­tott, akire halála után nem mondták ezt, vagy azt — ha éppen természetes halállal meghalhatott”. Másik véle­mény: '„Ember, isten, vagy szfinx — Mao Ce-tung poli­tikai portréja. Hová jutottunk a leninizmustól, ha ilyen cí­men kell könyvet megjelentet­ni egy nagy kommunista párt, egy szocialista világhatalom vezetőjéről?" És még egy meg­jegyzés: „Hogyan lehet egy vezetésre alkalmatlan, határo­zatlan, befolyásolható poli­tikust — Dübcek — az »embe­ri arculatú szocializmus pró­fétájának« kikiáltani és ebben még ideig óráig hinni is olya­noknak, akik magukat leni­nistának nevezik?" Általánosítva, elmondani azt hogy ^ a munkásmozgalom, ki­emelkedő személyiségeit, a közéleti embereket nehezen, vagy rendre tévedve ítéljük meg — túlságosan szélsőséges vélemény. S igazságtalan is, különösen ha az elmúlt éveket számba vesszük. Soha nem történt annyi a közelmúlt tör­ténelmi személyiségeinek ob­jektív megítélése érdekében, mint mostanában. Nehéz fel­adat ez? Attól függ. Ha a marxista vizsgálati módsze­rektől nem térünk el, máris biztonságosabb a mércénk. Le­nin születésének közelgő 100. •évfordulója még jobban meg­könnyíti dolgunkat. Csibész és gazdája — Neve? — Homoki Nagy István. — Életkora? — 25 év. — Foglalkozása? — Vágásvezető erdész. — Állandó m.unkahelye? — A börzsönyi hegyek. Ugye, ismerős a név? Az ember azonnal a „Cimborák” című film oly sok kalandon át ment kiskutyáira gondol. — Azt édesapám csinálta. A filmezés művészet. Ahhoz én nem értek Vastag hópaplan borítja a Börzsöny kitaposott útjait. A gumicsizma teljesen elveszik a hóban, a kopott bőrdzseki már teljesen feher. — Hogyan került ide? — Monoron jártam gimi- be... Ott, azon a vidéken nincs erdő. Mint a hal, víz nélkül — úgy éreztem magam. Nekem már kisgyerekkorom­ban is az erdő jelentette az életet. A Börzsöny minden zu­gát, minden ösvényét ismerem. A természetszeretetet apámtól örököltem. — Napi programja? — Reggel ötkor kelek, és egy liter tejjel kezdem a napot. Azután legalább 5—6 kilomé­tert gyalogolunk a kóspallagi favágókkal, amíg elérünk a fogatgazdasághoz. Naponta 10 —12 órát is eltöltünk itt a ma­gasban, a fák között. Hát egy biztos: a nagyapám nem bírta volna ezt az életet, ö irodá­ban dolgozott. — . Szüleivel mikor találko­zik? — A hét végét általában ná­luk töltöm, Alcsudobozon — Fejér megyében. — Szabad idejében mivei foglalkozik? — Szabad idő? Az bizony kevés van. Nekünk a tél a leg­rázósabb évszak. Rengeteg a munka. Ha mégis van egy kis időm, legszívesebben ornitoló­giával foglalkozom. Az apró, foltos kutya vidá­man ugrál gazdája körül. Nya­kig süpped a hóban, de azért mindig kiverekszi magát va­lahogyan ... — ö Csibész of Wales. De én csak Csibésznek szólítom. Mindössze 11 hónapos. Most idomítom. Az aprószőrmés ra­gadozókat már idehozza a lá­bam elé. Nagyon okos állat. És hűséges pajtás is... Idős ember szakítja félbe a beszélgetést. — Pista, holnap hánykor in­dulunk a fogatgazdasághoz? — Fél hétkor, Józsi bácsi. Addig is jó pihenést! —fg­A kik ismerték Vlagyimir Iljicset — írja vissza- " emlékezéseiben. Luna- csarszkij —, nem értik, milyen csoda volt ő, pedig valóban csoda volt. Lenin a szocialista ember előképe volt. Mostaná­ban gyakran szólalnak meg olyan emberek, akik ötvenedik évük felé közelednek, de még . soha nem találkoztak olyan emberrel, mint Iljics. Még nem találkoztunk olyan mély­séges és őszinte szocialistá­val, mint amilyen ő volt. Le­ninből teljesen hiányzott a sa­ját személyével való törődés, nem sok ügyet fordított ma­gára. Lenin olyan ember volt, aki számára az „én” nem lé­tezett. Lenin nem domborítot­ta ki énjét semx dekoratívan, sem a sikereivel való dicsek­vés által, amitől egyébként mindig óvta a kommunistá­kat. (Felidéződnek e gondolat­nál azok a „követői’*, kicsik és nagyok, akiknek életükben több szobrot állítottak, minta keresztények Krisztusának né­hány évszázad alatt. — V. J.) Lenin nem volt büszke és nem dicsekedett zsenialitásával... Egyszerűen teljesen kitöltötte életét a munka és tudta, hogy erős a válla és ha valamilyen terhet kell hordozni, neki töb­bet kell viselnie, mint mások­nak ... Mégis milyen egyéni­ség volt? Óriási! Közvetlen példakép, tanulság mindenki számára. Az, aki előtérbe állít­ja személyiségét, olyan mintha hőmérőt hordana magánál, amely örökösen ellenőrzi, hogy most többre értékelik, most viszont kevesebbre, — az ilyesmi akadályozza a szemé­lyiség igazi fejlődését... Le­ninből az ilyen „én”, az egois­ta önteltség teljesen hiány­zott .. Lenin az ellene elkövetett merénylet után, lábadozása idején meghívta közvetlen munkatársait és haragosan szóvá tetté: Egyáltalán nem tetszik nekem, hogy magasz­talni kezdik a személyemet. Ez bosszantó is, meg káros is. Va­lamennyien tudjuk, hogy nem az egyén a fontos. Ilyen volt ő, aki a nagy bol­sevik pártpiramis csúcsán áll. Pedig e piramis olyan kövek­ből állt, amelyeket kemény történelmi próbák edzettek sarkosra. Vagy éppen ezért? * N éha úgy véli az ember, hogy kis piramisok, vagy inkább vakondtúrások te­tején álló törpék nem is látnak fel eddig. Azért állhatnak oly messze ettől a példaképtől — pedig talán másodmondaton­ként idézgetik. Hová tegye az ember, ha ilyet lát: Egy tár­sadalmi mózgalom funkcioná­riusa elkezdi a beszédét. Első mondataival a járási párttit­kár korábbi szavait idézi és hozzáteszi: „én sem tudom bölcsebben megfogalmazni a helyzetet..Az * idézett „bölcs” ember ott ül és hall­gat. Pedig ő biztosan nem hi- szi magáról, hogy a környék legokosabb embere. De bizo­nyára neki is kellemetlen le­inteni az őt magasztaló hízel­gőt. íme a példa: Lenin ár­nyékában nem is oly nehéz a társadalmi, közéleti emberek megméretése. Lenin mindig a leggyömgé- debb gondoskodást tanúsítot­ta munkatársai iránt, s még a kellemetlen bírálatot, megro­vást is olyan enyhe és tapin­tatos formába tudta öltöztetni, hogy ezzel teljesen lefegyve­rezte az érdekelt munkatár­sat. Azoktól, akik vele dolgoz­tak, ugyanilyen gyöngédséget és tapintatos magatartást kö­vetelt környezetük iránt. Az állami fontosságú intézkedé­seket kíméletlenül végre kel­lett hajtani, minden ellenál­lást. szabotázst, lazaságot, tu­nyaságot meg kellett torolni, de ha az emberek teljesítették kötelességüket és jól dolgoz­tak, Vlagyimir Iljics megköve­telte, hogy tapintatos maga­tartást tanúsítsanak irántuk, s nem engedte a türelmetlen, éles kifejezéseket velük szem­ben. Nos, állítsuk csak elő a mindenkori, megítélendő tör­ténelmi személyiséget, vagy éppen élő funkcionáriust, kommunistát. Mérjük meg ez­zel a lenini mércével is. Lehet azt mondani, hogy az ilyesmi szubjektív vonás, belső, vele született emberi tulajdonság, hogy „azért még lehet valaki nagy ember”, ha nincsenek ilyen jellemvonásai stb. Mind­ez üres mellébeszélés, azonban ha Lenint megismerve rájö­vünk, hogy ez a tulajdonság* szocialista énjéből fakad. Lenin egyik legfigyelemre­méltóbb tulajdonságának te­kinthetjük azt a jellemvonását, hogy tudatosan alárendelte magát a kollektívának. Csicse- rin, a kiváló szovjet diplomata jegyzi meg emlékirataiban:: „... Voltak olyan esetek, ami­kor véleményét nem fogadták el, s kisebbségben maradt. Ilyenkor teljesen és feltétéi nélkül alárendelte magát a szervezet döntésének. Soha nem használta ki a tekintélyét, csak érvekkel és meggyőzéssél dolgozott, soha nem vette igénybe példátlan befolyását, hogy legyőzze a másképp gon­dolkodók ellenállását, hanem mindig érvelt, s addig nem nyugodott, amíg nem győzőé meg a többieket”. E z a tulajdonság nem egy­szerűen a belső fegyelem, még csak nem is pusztán a fegyelmezett kommunista pártszerű magatartása. A szo­cializmus eszméit megtestesít» ember szükségszerű magatar­tásformája ez. Nála nem tak­tika, vagy eljárási szabályzat, ügyintézési módszer a kollek­tív vezetés, hanem filozófiai, logikai rendszerének — a tu­dományos szocializmusnak — a gyakorlati életben való meg­jelenési módja. Üjabb jelentős pont, ahol bárki hozzá hason­lítható, és megbízható módon mérhető. Aki magát leninistá­nak vallja, a kollektivitást so­ha nem tudja munkájában nélkülözni. Aki — ha csak ideiglenesen is — félre tudja tenni a kollektivitás elvét, ké­pes, vagy hajlandó személyét a szervezet fölé emelni, nem vallhatja magát Lenin követő­jének. A történelmi személyiségek életrajzát nem lehet sem vér­ző szívvel, sem epébe mártott tollal megírni. Tavaly ősszel egy moszkvai folyóirat Szmir- nov költeményét közölte Sztá­lin temetéséről. (És ki tagad­ná, hogy e tragikusan nagy ember drámai alakjának ob­jektív megítélése napjaink egyik nagy és aktuális politi­kai kérdése?) A költemény néhány sora nyers fordításban így hangzik: Az olyan emberóriásokról, akik lépésről lépésre meg­hódítják a csúcsokat, hibáilcat sem, kell elhallgat­ni, de mindenekelőtt teljesít­ményüket kell értékelni. Ezek a sorok már közelítik a történelmi objektivitás kö­vetelményét,’ de Lenin e cikk elején idézett írásában pon­tosabban fogalmazott: Ha konvencionális hazugságokat mondunk róla (az említett po­litikusról, akinek halála alkal­mával e gondolatait Lenin ki­fejtette), akkor ártunk a pro­letariátus ügyének és a de­mokrácia ügyének, mert meg­mételyezzük a tömegeket. Ha kimondjuk a keserű igazságot ... akkor kegyelettel adózunk mindannak, ami nagy volt az ő életében a forradalomban ... Ä lenini igazságot kell szem előtt tartanunk, s ak­kor könnyű lesz megítélni azokat a politikusokat, akik­ről — Lenin szavaival — a proletariátus az igazat akarja tudni. E megítélés ma már könnyű, mert mérceként előt­tünk magasodik a szocialista típusú ember olyan örök pél­daképe, mint Lenin. Varga József !

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents