Pest Megyei Hírlap, 1969. december (13. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-21 / 296. szám

2 rtsi MEGYEI 1969. DECEMBER 21., VASÁRNAP VIETNAM HŐSE! A szabadságukért küzdő né­pek az elmüit néhány évtized­ben bebizonyították miként le­het szinte semmiből korszerű hadsereget teremteni. Amikor 1940. szeptemberében világossá vált, hogy a francia gyarmato­sítók át akarják engedni Viet­namot a japán fasisztáknak, a Kommunista Párt vezetésével felkelés indult, önvédelmi osz­tagokat, partizánalakulatokat szerveztek. Amikor pedig a megszállók halomra gyilkolták a hazafiakat, a Kommunista Párt elhatározta, hogy a kü­lönböző csoportok egyesítésé­vel megalakítja a forradalom hadseregét. Vo Nguyen Giap 1944. december 22-én indult el 34 emberből álló hiányosan felfegyverzett szakaszával, hogy kiépítse a vietnami nép­hadsereg katonai gépezetét. A japán fasizmus szétzúzá­sával Vietnam is szabad lett. Akkor úgy látszott, hogy az önfeláldozó harcok gyümölcse beérett. 1945. augusztusában megalakult Vietnam első de­mokratikus kormánya, s szep­tember 2-án kikiáltották a Vietnami Demokratikus Köz­társaságot, 1946. decemberében a fran­cia gyarmatosítók háborút in­dítottak a fiatal köztársaság ellen. Sikerült elfoglalniok az ország fővárosát, más nagyvá­rosokat és kikötőket. A fran­cia hadsereg óriási számbeli és technikai fölénnyel megin­dított támadása már a kez­detben a fiatal vietnami nép­hadsereg és a partizánok hő­sies ellenállásába ütközött. 1950-ig a néphadsereg szám­belileg, technikailag és a hadi tapasztalatokban annyira meg­erősödött, hogy az addig vé­dekező stratégiáját támadóvá válthatta fel. 1952 végére fel­szabadították Vietnam terüle­tének mintegy 90 százalékát, megszólaltak a vietnami nép­hadsereg ágyúi a Dien Bien Phu-i völgyet övező hegyek­ben. S a néphadsereg május 7-én rohammal elfoglalta Diem Bien Phu-t, Vietnam felsza­badult. A francia gyarmatosítók fe­lett aratott győzelmet követő néhány békés esztendő után 1964 augusztusában a Maddox torpedóromboló megtáiúadta- tása ürügyével először bom­bázták amerikai repülőgépek a Vietnami Demokratikus Köz­társaság területét. Vietnam né­pe már az amerikaiak nagy­arányú beavatkozása előtt tisz­tában volt azzal, hogy az amerikai imperializmusnak mi­lyen messzemenő agresszív tervei vannak Délkelet-Azsiá- ban. így nem érte őket meg­lepetésként 1965. februárjában a terrorbombázások megkez­dése. Tisztában voltak azzal, ha az amerikaiak meghátrá­lásra kényszerítenék őket, an­nak milyen katasztrofális kö­vetkezményei lennének észa­kon és délen egyaránt. A hős vietnami néphadsereg, s a vietnami partizánok ko­rábban kapitulációra kénysze­rítették Franciaországot, az el­múlt öt esztendőben pedig megtört ellenállásukon1 a vi- lágimperializmus legerősebb hadseregének agressziója. A vietnami néphadsereg egy negyedszázaddal ezelőtt, meg­alakulásakor csupán néhány tucat géppuskával rendelke­zett. Napjainkban azonban a Szovjetunió és a szocialista or­szágok cselekvő szolidaritásá­nak eredményeként a legmo­dernebb technikával felszerelt hadsereg. A vietnami nép hősies harca és a világ haladó és békesze­rető embereinek szolidaritása a tárgyalóasztalhoz kényszerí­tette az amerikaiakat, s nap­jainkban a harci tevékenység mellett egyre fontosabb szere­pet kap a politikai és diplo­máciai küzdelem. A vietnami néphadseregre, születésének 25. évfordulóján a hősöknek kijáró tisztelettel emlékeznek a szocialista or­szágok és a világ békeszerető emberei, sok sikert kívánva az agresszorokkal szembeni végső győzelemhez. Heinemann-válasz 1969. december 20-án dr. Michae’ Kohl, az NDK mi­nisztertanácsa mellé rendelt ál­lamtitkár fogadta Dietrich Spanen­berg államtitkárt, az NSZK szövet­ségi elnöki hivata­lának vezetőjét, az utóbbi kérésére. Spanenberg ál­lamtitkár, dr. Gustav Heine­mann, az NSZK szövetségi elnöke megbízásából az NDK államtaná­csa elnökéhez, Walter Ulbricht, hoz intézett leve­let adott át. Dr. Kohl államtitkár átvette a levelet és közölte, hogy azt továbbítani fogja. A levél átadásánál jelen volt dr. Hans Voss, az NDK kül­ügyminisztériumának osztály­vezetője. A találkozóra dr. Kohl államtitkárnak a külügy­minisztériumban levő hivatali helyiségeiben került sor. Képünkön Dietrich Spanen­berg útban Kelet-Berlinbe. CSÁK RÖVIDEN Merénylet ölet® ellen Pénteken este Kampalában me­rényletet követtek el Milton Obo- te ugandai elnök ellen. Obotét egy ismeretlen tettes golyói érték. Az elnök csupán az arcán szenvedett enyhe sérüléseket. A merényletet követően rendkívüli állapotot, ko­ra estétől hajnalig kijárási tilal­mat rendeltek el. Az ugandai fő­városban nyugodt a helyzet. Az utcákról visszavonták a járőrö­ket és a katonai gépkocsikat. AZ ARAB .csúcsértekezlet megnyitását vasárnap délelőtt­re halasztották Rabatban. EGY INDIAI szóvivő Cal­cuttában bejelentette: szomba­ton pakisztáni csapatok Kelet- Pakisztániból a határon ke­resztül tüzet nyitottak indiai területre a nyugat-bengáliai Malda körzetében. ANVAR SZADAT az EAK új alelnöke. A SAIGONI amerikai nagy- követség szóvivője szombaton megcáfolta a CBS amerikai tv-társaság értesülését, amely szerint Bunker nagykövet fel­mentését kérte Nixon, elnök­től. A SZOVJETUNIÓBAN föld­körüli pályára bocsátották a Kozmosz 315-öt. BENJAMIN BRITTEN, a világhírű Zeneszerkő és kar­mester Ba’ch: Karácsonyi óra1- tóriumának lőttdoni előadásán' hiába emelte fel karmesteri, pálcáját, a zenekar néma ma­radt. Különös sztrájkjuknak oka, hogy a klavicsemballista nem tagja a zeneművészek szövetségének. A BELGIUMI Brugesban a rendőrség őrizetbe vette a „Mám” elnevezésű angol beat- együttes hat tagját. Azzal vá­dolják őket, hogy kábítósze­reket hoztak magukkal Bel­gium területére. Bíróság elé állítják őket és tárgyalásukig őrizetben maradnak. Küldöttgyűlés Vácott (Folytatás az 1. oldalról.) get. Várhatóan a tagok között felosztásra kerülő pénz is több' lesz, mint a korábbi években. Ugyancsak kedvező jelenség az is, hogy a biztonsági tarta­lék céljára, a felosztható jöve­A Szövetkezeti Javító Szolgálat BÁRMILYEN Háztartási Icisgép és villanymotor Ceglédi út 8. Híradástechnikai eszköz » Szolnoki út 1. Személy- és tehergépkocsi Ceglédi út 8. Motorkerékpár és kerékpár GARANCIÁLIS ÉS AZON TŰLI JAVÍTÁSÁT vallalja Ceglédi út 6. nagykőrösi Gépjavító és Faipari Ktsz delemből, a gazdaságok az elő­ző évinél sokkal nagyobb ösz- szeget fordítanak. A két esztendeje működő te­rületi szövetség az idén igen sokat tett a termelőszövetkeze­tek önálló, vállalatszerű gaz­dálkodása érdekében. Figye­lemmel kísérte a melléktevé­kenység fejlődését, vizsgálta a tagok szociális helyzetét, mun­kakörülményeit, a múlt esz­tendeinél is többet tett a kö­zös gazdaságok érdekvédelmé­ért. Eredményesen dolgoztak a különböző bizottságok is. Ma már a szövetkezetek vezetői a legkényesebb ügyekben is bi­zalommal fordulnak a szövet­ség titkárságához és a bizott­ságokhoz. Hosszú lenne felso­rolni azokat az intézkedéseket, amelyekkel a területi szövet­ség elősegítette a közös vál­lalkozások létrehozását, a nagyarányú beruházások elő­készítését, a melléktevékeny­ség fejlesztését. Jakus László beszélt a ‘gondokról ii, ame­lyek ma még nehezítik a szö­vetségbe tömörült közös gaz­daságok gyümölcsözőbb együttműködését. Ezt követően dr. Merényi Károly titkár számolt be az 1969. évi költségvetés felhasz­nálásáról, és a jövő évi költ­ségelőirányzatról. A küldött- gyűlés vitájában többen fel­szólaltak. Szóvá tették gond­jaikat, javaslataikat. Végül jóváhagyták az 1970-es prog­ramot. 19 év múltán... (Folytatás az 1. oldalról.) feloldotta a teljes embargót, de 100 dolláros felső határt szabott meg.) McCloskey a döntés nyilvá­nosságra hozatalakor hangsú­lyozta, hogy az Egyesült Álla­mok „egyoldalúan” cselekedett, és elsősorban a külföldön mű­ködő amerikai cégiek verseny- képtelenségét kívánja növelni. A szóvivő tagadta, hogy bármi kapcsolat volna az embargó részleges feloldása és a kínai- amerikai kapcsolatok újrafel­vétele (a varsói nagyköveti ta­lálkozó) között. A STRATÉGIAI fegyverzet korlátozásáról folytatott szov­jet—amerikai tárgyalások kö­vetkező, sorrendben tizedik ülését hétfőn tartják Helsinki­ben. DEMETRIOS LAKAS mér­nök lett Panama új elnöke és a kormánytó junta vezetője. A két főből álló junta másik tagja Arturo Sucre jogász. EZ AMERIKA! Az Amerikai Szövetségi Bí­róság texasi képviselője úgy döntött, hogy a kormánynak meg kell fizetnie azoknak a dokumentumoknak, közöttük egy naplónak értékét, amelye­ket Kennedy feltételezett gyilkosának, Lee Harvey Os- waldnak hagyatékából koboz­tak el. A keresetet, amelyben most döntés született, Marina Oswald Porter, Oswald azóta már férjhez ment özvegye I nyújtotta be. Utazás a múltba MA GÖRÖG FÖLDÖN KÉT GÖRÖGORSZÁG LÉ­TEZIK EGYSZERRE. A KATONAI DIKTATÚRA ÖNKÉNYE MELLETT ATHÉNBEN, DELPHIBEN, OLIMPIÁBAN, EPIDAU- ROSZBAN ÉS EGYEBÜTT MEGTALÁLJUK A KLASSZIKUS KULTÜRA MARADVÁNYAIT, A GÖ­RÖG DEMOKRÁCIA EM­LÉKEIT. KÉPZELETBELI UTA­ZÁSRA HÍVJUK AZ OL­VASÓT AZ ANTIK GÖ­RÖGORSZÁGBA, HOGY NÉHÁNY KÉP BEMUTA­TÁSÁVAL FELVILLANT­SUK A TÖBB EZER ÉVES MÜLT MARADVÁNYAIT. Ä Pamasszósz sziklái vé­dőn, félkörben ölelik át a ten­ger szintje felett 573 méter magasan levő Delphit. I. DELPHI A Pamasszósz déli lejtőjén egy szűk félkör alakú völgyben, fekszik a régi Delphi maradványa. Mély szakadékok és magas Szíriek övezik. A Phaedriadtesz (magyarul Sugárzó) hatalmas sziklacsúcsain élesen, bántóan csillog a nap, s szinte elkápráz­tat a visszaverődő fény. A látványhoz hozzájárul a források csobogása, a vidám madárének, s a sziklák*közül felszálló hó­dító, mámorító gőz. A hegyoldalról csaknem 600 métert mélyen a karinthosi öböl szürkébe hajló kék vizét látjuk. A természet kitett magáért. Az ókari zarándok valóban azt hihette, hogy különös, szent környezetben vain, magának a fény istenének, Apollónnak árnyékában. ' s i Delpíhit az időszámítás előtti VI. században, 12 hellén néptörzs székhelyévé válasz­totta. Nyilván ebben jelentő® szerepet játszott az is, hogy Delphi jóshely volt Minden, tavasszal megjelentek a tör­zsek képviselői, hogy időszerű politikai kérdésekről tanács­kozzanak, egyeztessék nézetei­ket, ítélkezzenek tagjaik felett, felügyeljenek a szentélyre és a püithiai játékokra. Egyetlen ókori görög város sem volt, amely ne rendelkezett volna itt szentéllyel, színházzal, sta­dionnal és kimcsesbázzal. A képen látható aprócska épület a spártaiak kincsesháza. Aiszkhülosztól tudjuk, hogy a delphi oltár Apollon aranyszobra előtt volt. A templom belsejét babérkoszo­rúkkal díszítették, s pontosan a templom közepére esett az a mély hasadék, amely utat en­gedett Kasszotisz forrás mé­lyéből felszálló gőzöknek. E hasadék felett ült háromlábú aranyszéken Püthia, a papnői összefüggéstélen szavait a mellette álló próféta magya­rázta a zarándokoknak. Köz­vetlenül a templom felett emelkedett a színház szkénéje, s a hegyoldalba vájt nézőtér. (Képünk.) A színházban mu­tatták be Apollónnak a kígyó­val való harcáról szóló drá­mát, majd a zenei versenyeket és a győzelmi kantátákat. A delphi modern vonalú múzeum féltett kincse az Őmphalosz, vagyis a Föld köldöke. Ez az óriás tojásra hasonló kő, a Föld közepének szimbóluma. A fétisként tisztelt díszesen rovát­kolt követ sárkánykígyó őrizte, amelyet Apollon, a fény istene megölt. A jóshelyet ennek em­lékére létesítették. — bé — t

Next

/
Thumbnails
Contents