Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-16 / 266. szám

PESJ HEG k-MMísp 1969. NOVEMBER 16., VASÁRNAP Gyertyaláng és neonfény A faggyúcsöppek lesiklanak a gyertya sima oldalán, alul összeömlenek az erek, a gyer­tyakönnyek apró golyóként hullanak a földre. A fekete fejkendős asszony széles mozdulatot tesz a ke­zében tartott lánggal. A fény végigkúszik a tanyai ház szo­báján, a sötétbarna szekré­nyeken, a hosszúkás tükrön, megvilágítja, a fal sápadt- eárga virágábráit. A falon fényképek. Halvány mosolyú lány, a menyasszonyi fátyol vállára simul. Komoly arcú, sötét ruhás férfi, gomblyuká­ban virág. A képeket arany­keretbe foglalták. Az asszony az ágy szélére ül, a gyertyát a fehér takaró ráncai fölé emeli. — Itt ölte meg a lányomat — mondja — ... és itt halt meg ő maga is. ★ A tanya néhány kilométerre van Nagykőröstől. A Vízállás ;gátőr dűlő házait sötétség burkolja, az. ajtó előtt kutya mordul. — Két éve házasodtak ösz- eze — mondja az asszony és csöppjébe ragasztja a gyer­tyát. — A lányom csak kor- engedéllyel mehetett férjhez. Tizenhat éves volt, akitor lett ifj. Hagymási Sándorné ... Kiskoruk óta ismerték egy­mást. Itt tartottuk a lako­dalmat, gyertyafényben... A külön álló kis házat kapták rmeg. Szobát, meg konyhát. iTerike az állami gazdaságba Sjárt dolgozni, Sándor raktá­ros volt. Jól is, szépen is él­hették volna. A homályos sarokban szi­kár férfi koppintja le ciga­rettájáról a hamut. A halott lány apja. — Mint egy falat kenyér, olyan volt az a 22 éves fiú — szólal meg. — Most meg mit mondhatok róla? Gyilkos ... Megölte a lányom, mert azt hitte, van valakije... — Mostanában gyakran jött panaszkodni hozzám, veri az ura — szorítja tenyerébe ar­'bát az anya. Durváskodott 'Vele, gyánúsítgatta. A kis­gyerekük egyéves. , Amikor Teri háromszáz forintért gondozásba adta a kicsit a nagymamához, Sándor azt gondolta, azért teszi, hogy majd ő is elválik tőle. még azt sem tudja, ml történt a testvérével, mi sújtott itt miniket... Most kellene csak igazán itthon lennie... ★ Nagykőrös. A kopogásra lámpák gyúlnak a házakban. Fejcsóválás, vállrándítás. Ilyen nevű lányt nem ismer­nek a környéken, Sz.-ék al­bérlőjéről sem tudnak. Útba­igazítanak valakihez, aki meg­mondhatná, de zörgésünkre nem nyit ajtót. Tovább sötét utcákon át. De aki a gyertya fényköréből jött, azt nem itt kell keresni. . Étterem. — Zöld pulóveres lány? Igen — mondják a pincérek. — Láttuk már itt, néhány­szor. ★ Eszpresszó, bár. Dob és szaxofon. Sör, rövidital és jaf- fa. Táncolok tömegében sod­ródó párok. Szögletes mozdu­latok ritmusa. A kék fényű lámpák sugarában foszforesz- kálnak a nylon ingek. \ — Ott; az asztalnál — mu­tatja a felszolgálónő. Rövid barna hajú kislány. Helyes, értelmes arca van. Csak a szempilláját erősítő fekete festék idegen tőle. — Otthon hazavárnak. Miért szöktél el? Sokáig nem felel, összeszo­rítja száját. — A tanya messze van. Én itt tanulok. Itt szeretnék dol­gozni, szórakozni is. — Testvéred meghalt, tu­dod? — Igen... — az összeszorí­tott száj elgörbül. — Ezért is nehéz hazamenni. — A tanyai élet nem élet? — Sötét van. Itt meg neon­fény ... És apám néha meg­ver. — A szökés megoldás? — Nem. Haza fogok menni. — Eljössz most velünk? A táncolókat nézi. Felgyor­sul az ütem, erősödik a zene, az ütő sűrűn pattog a dob bő­rén. — Elmegyek ... ★ A tanya felé vezető úton, homokot korbácsol fel az autó kereke. A ház előtt a bentről szivárgó gyertyafényben áll az apa és az anya. — Mi az,, hazajöttél? — kérdi a férfi. — Na meg? állj... — Ne bántsd — lép elé az asszony. — Legalább ő velünk van . .. Szltnyai Jenő Foto: Urbán — Mi történt aznap este? — A lányom hazahozta a gyereket, megvacsoráztatta, megcsókolta, és 8 óra körül bevitte a kis házba. Fél tíz tájt hallottam, kiszalad va­laki a kútra, még fel is ül­tem az ágyban, de hát nem hallottam semmi többet... Reggel zörgők az ajtón, el­aludtak biztosan, gondoltam, de csak nem nyitják ki. Fér­jem a Ide or jött haza — éj­jeliőr ugyanis —, kifeszítette baltával az ajtót... Minden szét volt dúlva. Az ágyon fe­küdték mind a ketten. A fe­jük összeért. Terit fejbe lőtte az ura, aztán magát is... És közöttük ott nyöszörgött a ki­csi... Azzal a puskával ját­szott, aminek a csöve az apja homlokán nyugodott... Csend. A gyertya sercen egyet, lángja röpke fényt lob­bant az aranykeretes képre. ★ A szülők házában a kályha mellett, asztal körül ülnek a család tagjai. Gyerekek, idős asszony és férfi. Nem szólnak, az idegen szavát lesik figyelő szemekkel. — Nézzen körül — tárja ki a szomszéd szoba ajtaját az apa. — Nem élünk itt utolsó életet. Hat gyerek van még a | tetőnk alatt. — Azaz csak öt — szól köz­be az asszony. — A hatodik­nak úgy látszik nem jó a mi életünk. Csavarog, nem jár haza. Eltűnt egy hétre, jelen­tettük is a rendőröknek. Az­tán megkerestük. De újra el­ment, ki tudja hová. — Minden este szórakozó­helyekre jár, vagy hova a fenébe — dörög mérgesen az apa. — Valamiféle huligán­bandába keveredett, én azt mondom. — Állítólag albérletben la­kik egy ismerős lánynál, Sz­éknél. Mi lehet vele? Talán I. A galeri történetünk, kezde­tén békésen szundikál a szi­get végében. Takarójuk a csil­lagos nyári ég, párnájuk egy marék széna. Álmukban min­den bizonnyal fehér automa­ta Mercedesen száguldoznak, mellettük telt idomú sexbom­bák ülnek és csodálják őket. Hárman vannak. Kis galeri, de azért galeri. Vezérük Tö­rök Péter, a két közlegény Kocsis László és Csikós Jenő. Ez a teljes galeri, melynek vi­selt dolgairól lesz szerencsém beszámolni. A galeri alapító­ját, Török Pétert egy anyai pofon indította el a lejtőn. A pofon tulajdonképpen csak a legnagyobb jóindulattal ne­vezhető pofonnak. Egy Rejtő­regényben ezzel az erővel egy talált gyermeket simogat meg az Üdvhadsereg őrnagya. De Pétert férfi öntudatában sér­tette a ppfon, melyet egyéb­ként saját jó édesanyjától ka­pott, aki eme kézlegyintéssel fejezte ki rosszallását, amikor megtudta, hogy egyszem mag­zata a zálogházba menekítette elhunyt férje duplafedelű aranyóráját. Csak a vak vélet­len produkál ilyen dolgokat, de az történt, hogy éppen e napon pofozták meg a későbbi galeri másik két tagját is. A fentebb, említett Kocsis Lász­lót azért, mert szokásától el­térően a konyhakredencen akart bemenni a szobába, és az istentől sem hagyta magát meggyőzni, hogy a közlekedés céljait szolgáló nyílászáró szerkezet hosszú évek óta a másik falon van. Állítólag Csikóst is megpofozták, de már senki sem tudja, hogy miért, az is elképzelhető, hogy ezzel akart méltóvá lenni a frissen alakult galeri tagságá­ra. A galeri programjának el­ső pontja az volt, hogy hátat fordítanak a szülői háznak és szembefordulnak a társada­lommal. Török csendes, ám dús fan­táziájú fickó volt. Özvegy édesanyja (az a pofozkodós) egyedül nevelte. Pedagógiája leginkább arra szorítkozott, hogy a, fiú hízzon, növekedjék, és amennyiben a víz feljön a hatodik emeletre, lehetőleg tiszta nyakkal menjen el ott­honról. Ezenkívül már csak arra jutott energiája, hogy óvja szépreményű fiát a Ko­csis Lacival való barátságtól. Az öreg Kocsis ugyanis a kör­nyék legközismertebb alkoho­listája volt, akit csak a legrit­kább esetben láttak két lábon közlekedni. Leginkább négy­kézláb mászott haza puha csa­ládi fészkébe, és ez volt a job­bik eset. Ugyanis amikor tudott járni, rendeltetésszerűen hasz­nált lábaival a . feleségét za­varta az asztal körül, aki a hosszú edzések következté­ben úgy futott, hogy az asz­tal körül-futásban az NB I él­mezőnyébe kerülhetett volna. Ezért a haragos atya rendsze­rint Lacit érte utol, akit már tizenhat éves korában úgy em­legettek a környék jobb kocs­máiban, hogy ez az alma sem esett messze a fájától, sőt gyakran ráesett. A harmadik galeritag vi­szont tőről metszett úrifiú. Atyja a Horthy-rendszerben a környék leggazdagabb ke­reskedője volt, amiből követ­RENDELQAVATÁS Turis tasta tisztika Tegnap délelőtt 11 órakor új központi orvosi rendelőt avattak Pilisvörösvárott. Az új létesítményt Peller János, a községi tanács elnöke adta át rövid beszéd kíséretében. Az átadásnál jelen volt dr. Békés Zoltán megyei főorvos, Novak Béla, a Budai Járási Pártbizottság első titkára és dr. Hamura Gyula, a budai járási főorvos. Az új épületben — amely egy régi szolgálati lakás he­lyén épült fel, két felnőtt és egy gyerek-betegeket fogadó rendelő, valamint a földszin­ten, a hajdani szuterénben egy fogászati rendelő és egy röntgenhelyiség kapott helyet. Az épület valamennyi helyi­ségébe központi fűtést szerel­tek. S mindezt: 430 ezer forint­ból, amit a Budai Járási Ta­nács biztosított. A rendelőt nem egészen három hónap alatt, a községi tanács építő­brigádja hozta tető alá. S hogy mi tette szükségessé az építkezést? Pilisvörösvár lakossága ma már csaknem 11 ezer. A három orvosi stá­tus mellé nemrég megkapták a negyediket is, kellett a hely a gyógyításra. Az új rendelő átadásával egy időben búcsúztatták dr. Réti Zoltán orvost, aki csak­nem ötven évig gyógyította a falu lakóit, s most vonult nyugdíjba. — V — „Vakációs falvak” a fővárosban ötszázhatvanháromezer kül- | földi turista kereste fel Buda- ! pestet háromnegyed év alatt — közli a főváros idegenforgal-1 máról készített statisztika. Ez a szám 13 százalékkal maga- j sabb az előző év azonos idő­szakáénál. Az emelkedés azon­ban több év átlagát tekintve nem egyenletes, mert a főváros idegenforgalmi szálláshelyeit az országba érkező összes turistáknak évről évre kisebb hányada veszi igénybe. Az utóbbi években ugyanis viszonylag többen látogatnak közvetlenül a Balatonhoz vagy más, előnyös természeti adott­ságú tájakra, s a fővárosba lá­togatók közül is egyre többen szállnak meg rokonoknál, is­merősöknél. Jellemző, hogy há­rom évvel ezelőtt a Budapes­ten vendégeskedő külföldiek 38 százaléka lakott szállodában, kempingben, vagy vette igény­be a fizetővendég-szolgálatot, az idén ez az arány 24 száza­lékra csökkent. Egyébként a vendégek több­sége — 62 százaléka — ez év­ben Is az európai szocialista országokból érkezett, főleg a Szovjetunióból, Romániából. Jugoszláviából. Növekedett az Amerikai Egyesült Államokból és a Német Szövetségi Köztár­saságból Budapestre látogatók száma is 22, illetve 19 száza­lékkal. A külföldi vendégek kilenc hónap alatt átlagosan kát és fél napot töltöttek a bu­dapesti idegenforgalmi szállás­helyeken, ami valamivel keve­sebb az egy évvel ezelőtti át­lagnál. Felmérték a statisztikusok a turisták elhelyezési lehetősé­geit is. Eszerint a budapesti szállodákban 6593, a turista- szállásokon 374, a kempingek­ben 2800, a fizetővendég-szol­gálat 6609, az úgynevezett át­vonuló szálláshelyeken pedig 578 vendéget tudnak elhelyez­ni. A rendelkezésre álló mint­egy 17 ezer idegenforgalmi szálláshelyet a háromnegyed évben 91 százalékra használ­ták ki. Az olcsóbb — úgyneve­zett B kategóriájú — szállodák igénybevétele jóval meghalad­ta a száz százalékot, ami egy­ben azt is jelzi, hogy a szerényebb igényű ven­dégek számára nincs elég szálloda Budapesten. Ezt a távlati tervezésnél íigye- i lembe veszi, s az elképzelések i szerint több mérsékeltebb árú, : de komfortos, modem szállodát létesítenek. A kempingek vo­natkozásában pedig több 500 személyes „vakációs falu” fel­építését szorgalmazzák. A vendég Carusónak, a híres tenoris­tának, amerikai turnéján el­romlott az autója. Amíg a ko­csit megjavították, Caruso be­ment a közeli telepre, ahol a farmer és felesége nagyon kedvesen fogadta. Vértesi gyertyán Indiába Saját erőből épített, jól gé­pesített fafeldolgozót helye­zett üzembe Száron a Vér­tesi Állami Erdőgazdaság. Ez már a hetedik olyan üzem a Vértesben, ahol félkész ter­mékeket (parkettát, bútor­lécet stb.) készítenek. A gaz­daság ugyanis erőteljesen nö­veli ezeknek a gyártását, meri- értékesítésükképp jelen­tős jövedelemhez jut. Félkész termékeik nemcsak a hazai, de a külföldi piacon is kapósaik. Olaszországba, Belgiumba és Nyugat-Né­metországba exportálnak az idén nagy mennyiségű par­kettát, bútorlécet és rakodó­lapot. Megrendelést kaptak tengerentúli szállításra is: Indiába félig inegmunkált gyertyánt küldenek. A rend­kívül szívós, de jól megmun­kálható gyertyánból orsókét készítenek az indiaükáöriő-- gyárak részére: 'Ehbéa az «ír­ben a tavalyinál tízmillió forinttal több, összesen 27 millió forint értékű félkész terméket és nyersfát szállít külföldi partnereinek a vér­tesi gazdaság. Búcsúzáskor a farmer meg­kérdezte: — Megtudhatnám, hogy vol­taképpen kihez volt szeren­csém ? — Caruso vagyok — vála­szolta a tenorista. Ennek hallatára a farmer összecsapta a kezét és boldo­gan felkiáltott: ■ Ex aztán a máglcpetfs. \.Soha > sern^^Utefm:' volttá, hogy ilyen megtisztelő látogatásban lesz részünk. Képzeld csak. asszony, ő az a híres utazó, akiről nemrég olvastál. Caruso, Robinson Caruso. n kezik, hogy egy idő után a szocialista kereskedelemben bukkant fel. Előbb mint áru­kihordó, ahonnét természete­sen kiemelték és üzletvezető lett. Innen egy tévedés miatt került áthelyezéssel a váci fegyházba elítéld beosztásban. A tévedés azt volt, hogy Csikós azt hitte: az üzlet vagyona az ő tulajdona. Ez hát a galeri rövid nacio- náléja, melyből minden olva­só láthatja, hogy lebukásuk esetére már két hatásos eny­hítő körülmény van a tarso­lyukban: fiatalkoruk és zilált családi körülményeik. Egy fél­árva, egy alkoholista és egy bűnöző gyereke: ime minden együtt van, hogy a tárgyalá­sokon ücsörgő nyugdíjas le­vélkézbesítők és aggszűzek szemeibe könnyeket csaljon. De itt még nem tartunk. Egyelőre büntetlenek és leg­feljebb csak álmaikban kísér­ti őket a nagy lehetőség, a könnyen szerzett pénz, a léha élet. Ez azonban még nagyon messze van. Mert ez az élet kemény és férfias. Kiváltkép­pen így hajnal felé, amikor rájuk ereszkedik a napfelkelte hűvös párája, mellyel egyide­jűleg indulnak reggelizni a korán kelő szúnyogok. Török ébredt fel elsőnek. Fázott. Fájt a dereka és e je­lenségekből megállapította, hogy a csavargó élet szép, ro­mantikus, de nélkülöz minden összkomfortot. — A szentségit! — nyitotta ki a szemét Kocsis is, majd kisvártatva Csikós is feltá- pászkodott. Bambán bámul­ták egymást a felkelő nap sá­padt fényében. Zöldek voltak és gyűröttek, szemük karikás és fénytelen. — Van kajánk? — kérdezte Csikós, aki a krimiken kívül csak a hasát szerette. Kocsis egy kis pálinka után siránko­zott, Török legszívesebben az anyja tejeskávéját itta volna, de ezt szégyellte bevallani. — Se kaja, se pia — tar­totta meg a nap első elnöki referátumát a közgyűlésnek Török, a vezér, majd a pon­tos tájékoztatás végett hozzá­tette: — Sőt! Egy vasunk sincs! így kezdődött ez a nap is, ami azért nem volt feltűnő, mert napjaik általában min­dig így indultak, amióta a csendes peremkerületet felcse­rélték a természet lágy ölé­vel. Kocsis fürkészve nézett a falu széle felé. Néhány gyü­mölcsfa állt ott, amely előző este néhány szem zöld szilvá­val elcsapta az étvágyukat és a hasukat. Török elkapta a pillantását és sietett leszögezni: — Nekem szilva nem kell — és már a gondolattól is szaladni támadt kedve. Amikor a vezér visszatért, megszólalt Kocsis: — A falu szélén láttam egy nép télén házat. A tulaj való­színű Pesten lakik. Nem kellett folytatnia. Néhány perc múlva már a kerítés mellett ólálkodtak. El­érték a kertkaput, amely be­lülről csak egy tolózárral volt bereteszelvé. A kertben nem ugatott kutya, és ezt jó jelnek vették. A ház ablakait zöld zsalu fedte. A kert gondozat­lan volt, felverte a gaz, a gyü­mölcsfák alján feketén rohadt a lehullott termés. — Ha nekem ilyen kéglim lenne, jobban gondoznám — mondta Kocsis. Közben Török az ajtóhoz ért. Hallgatózott, majd meg­nyomta a kilincset. stameju.—«■«. — Zárva — mondta Kocsis­nak, aki máris a zsebébe nyúlt és egy kulcscsomót hú­zott elő. — Bízd a mesterre — mondta és szemügyre vette a zárat, majd fitymálva közölte a diagnózist: — Almás! Csak ráfújok és máris kinyílik — mondta és a hitelesség ked­véért fújt egyet a kulcslyukra. Kocsis ezúttal prófétának bizonyult. Az ajtó kinyílt. Egy szikkadt, öreg remete külsejű férfi állt mögötte, először hosszan vizsgálta őket, egy ideig úgy tetszett, mintha ar­ca elkomorult volna, de aztán valami mosolygás-féle rajzolt ezer ránccal többet bőrére. — Hát máris itt vagytok? Gyertek be! — nyitotta széles­re az ajtót. A galeri tagjai a meglepe­téstől bambán botladoztak be a sötét konyhába. Az öreg ki­nyitotta a zsalut. — Üljetek le, fújjátok ki magatokat. A kredencen ta­láltok egy kis pálinkát... Még csak ott tartott, hogy „pá”, Kocsis már ivott. Török közben fürkészve nézett körül a konyhában. A szokványos festett falusi bútorok. A kony­haasztalon észrevett egy új­ságot. Mintha sugallatnak en­gedelmeskedett volna, alapo­sabban megnézte. A hátsó ol­dalról hármuk fényképe né­zett rá vissza. A képek felett vastag betűs cím: Ki tud ró­luk? Alatta a szöveg: Június 1-én Török Péter, Kocsis László és Csikós Jenő buda­pesti lakosok eltűntek laká­sukról. Mindhárman sötétkék farmert és színes pólóingeket viseltek. A nevezettek huszon­két évesek, eltűnésükig az Óbudai Téglagyárban dolgoz­tak. Aki hollétükről tud, ér­tesítse "a rendőrkapitánysá­got, vagy a legközelebbi rend- őrsszemet. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents