Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-16 / 266. szám
1989. NOVEMBER 16., VASÁRNAP Hétién kezdődnek a szovjet—amerikai tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról.) a védelmi rakétarendszerek korlátozásának feladatát. Rá- j mutatnak ugyanis, hogy ha J egy agresszív állam meglepe- j tésszerű és tömeges atomcsa- I pásit akar mérni egy másik ál- i lamra, akikor olyan rakétáéi- j hárító-rendszert igyekszik ki- | építeni, amelytől védelmet remél a megtámadott ország ! visszacsapásával szemben. Ai potenciális támadónál tehát a rak étaelhárí tórendszer — j vagyis egy formailag védelmi I rendszer — az agresszió szer,- j vés segédeszköze. Másrészt a szovjet fél mindig hangsúlyozta, hogy a hadászati fegyverrendszerek korlátozását azok csökkentésének kell követnie, vagyis tényleges rakétaleszerelést kell célul kitűzni. Nyugati szakértők becslése A Cement- és Mészművek Váci Gyára FELVESZ építőanyagipari technikumot végzett vagy érettségizett fiatalokat molnár, itletve égető! munkakörbe. Kiemelt bérezés. JELENTKEZNI LEHET a gyár munkaügyi csoportjánál 7-től 15 óráig. 1 szerint ma mindkét tábor I nukleáris fegyvertára 20—40 ezer megatonna robbanóerőre becsülhető. A londoni hadászati tanulmányi intézet több mint 1000 interkontinentális ballisztikus lövedéket feltételez mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államoknál, de 1970-es prognózisában kifejezett szovjet fölény szerepel. A Szovjetunió nem var gyors eredményeket a most kezdődő tárgyalásoktól, mivel az Egyesült Államok számára leszerelési vagy rokon kérdésekben a tárgyalási készség csak szórványosan párosult megegyezési készséggel. Várható, hogy amerikai részről eleinte kiváró taktikához folyamodnak, majd a tárgyalások konkrét szakaszában jelentkeznek a tőlük már megszokott túlzott és indokolatlan „ellenőrzési” igényekkel,' amelyek már nem egyszer leplezték leszerelés-dlenességüket. Losonczi Pál Iránba érkezik (Folytatás az 1. oldalról.) főváros készül Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének fogadására. Az iráni sah meghívására a magyar államfő vasárnap érkezik hatnapos állami látogatásra Teheránba. Az iráni lapok cikkeket, fényképeket közölnek a küszöbön álló látogatás alkalmából és kiemelik, hogy fejlődnek a kölcsönösen előnyös gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok a két ország között. Teherán utcáit magyar és iráni lobogók díszítik. Az iráni főváros készül a magasrangú magyar vendégek méltó fogadására — jelenti Teheránból a TASZSZ hírügynökség. KŐMŰVES, ÁCS, ÉPÜLET- ÉS DfSZMÜBADOGOS, VÍZ- ÉS FŰTÉSSZERELŐ, VILLANYSZERELŐ, FESTŐ, PARKETTACSISZOLÖ, LAKATOS, AUTÓSZERELŐ SZAKMUNKASOKAT, dömpervezetőket, rakodómunkásokat, motoros küldöncöt, kubikosokat és kőműves segédmunkásokat (16. évet betöltött fiúkat is) az&nnaSi beíépéssel FEL VESZ ÜJVK Munkásszállás díjtalan. JELENTKEZNI LEHET: a Prosper£ttís Mktss. munkaügyi osztályán Budapest IX., Viola u. 45. sz. alatt. A I j Söripari Vállalat FELVESZ GÉPÉSZMÉRNÖKÖT. i gyakorlott elektrotechnikust (erősáramú) gyors- és gépírókat, villanyszerelő és lakatos szakmunkásokat, 12/24 órás munka- beosztásban dolgozó kazánkezelőt (magasnyomású), turbinagépészt, hűtőgépészt, salakost, segéd- és betanított munkásokat. JELENTKEZES: Budapest X., Maglódi út 17. Munkaerőgazdálkodás. TÖMEGFELVONULÁS (Folytatás az 1. oldalról.) ] natokig szünetelt, kigyulladtak a veszélyt jelző lámpák, s bár az űrkabin áramellátása automatikusan. az akkumulátorokra kapcsolódott, attól tartottak, hogy az áramszünet kárt okozott a berendezésekben, különösen az űrhajó fedélzeti számítógépének memóriaegységében. A „parkolópályán” — mialatt az űrhajó nem egész két fordulatot tett a Föld körül — ellenőrizték a berendezésiek működését és a rajtengedélyt a Hold felé vezető útra csak akkor adták meg, amikor mind az űrhajósok, mind a földi irányítás meggyőződött arról, hogy nem következett be komolyabb károsodás. Conrad és Bean kénytelen volt kétszer is átmenni az Intrepid (Rettenthetetlen)-nek becézett holdkompba és felbocsátáskor keletkezett elektromos kisülés következményeinek kivizsgálására. Első alkalommal magyar idő szerint pénteken éjfélkor a holdkomp elektromos berendezéseit ellenőrizték, a második alkalommal — magyar idő szerint hajnali 3 órakor — a holdkompot és az űrkabint, a Yankee Clippert összekötő átjáróban keletkezett feszültségcsökkenés okát kellett kivizsgálniuk. A holdkomp elektromos berendezéseinek ellenőrzése után a houstoni központ magyar idő szerint szombatra virradó éjszaka hivatalosan közölte, hogy nem történt semmiféle meghibásodás. A második holdkomplótogatás során megállapították, hogy a feszültségcsökkenést az egyik hibásan működő árammegszakító okozza, s ezt ki is kapcsolták az áramkörből. A közbejött kellemetlenségeket — mint már jelen...aWMaau.- ...vám t ettük — a felbocsátáskor keletkezett elektromos kisülés okozta, amelyre i.\ még nem adtak egyértelmű magyarázatot. Tény, hogy a történtek nyomán a parancsnoki fülke 12 másodpercre sötétségbe borult, s az űrhajó telemetrikus berendezései 48 másodpercig nem működtek. Az Apollo 12 három űrhajósa szombaton délelőtt a program szerint előirt időnél korábban, 10 órakor (magyar idő) kapott engedélyt az alvás megkezdésére. Conrad, Gordon és Bean mögött 22 órás munkanap állt. Az űrhajósok „lefekvés” előtt bőséges reggelit ettek. A keltés időpontja változatlanul 21 óra 22 perc. A szombat reggelre tervezett első pályamódosításit, mint fölöslegeset, kihagyták, s a houstoni űrközpont vezetői szerint valószínűleg a szombat éjszakára beütemezett második korrekció is elmarad. Szombaton délben az Apollo 12 űrhajó 150 ezer kilométerre távolodott el a Földtől. Az űrhajósok jól érzik magukat. HÍREK szerint Sisco amerikai külügyi államtitkár még karácsony előtt Kairóba szándékozik utazni, hogy meggyőzze Nasszer elnököt: az USA nem ellensége az araboknak. KÖNNYGÁZGRÁNÁTOKKAL oszlatta szót a washingtoni rohaimrendőrség a vietnami háború ellen tüntetőket péntek éjszaka Washington belvárosában. (Folytatás az 1. oldalról.) lékművet környező gyepszőnyegen. Árbocrudakon vietnami lobogókat, nemzeti színű és vörös zászlókat lengetett a szél, a környező házak homlokzatát is zászlókkal, transzparensekkel díszítették — a parkban vietnami zenét közvetítettek a hangszórók. Fegyelmezett rendben érkezett és vonult át a téren a hömpölygő tömeg. Nagy számban jöttek a budapesti fiatalok, a tömegszervezetek munkásai, tudósok, isVirágrügyek az (Folytatás az 1. oldalról.) járásban, valamint Nagykőrösön, a mélyszántott terület aránya a megyei átlagot sem éri még el. Nem tudni* mikor fagy ki az eke a földből, s mekkora károsodás érheti — a lemaradás miatt — a termelőszövetkezetet jövőre. Saját érdekük hát,' hogy a még munkára kedvező alkalmat teljes mértékben kihasználják. Dr. Patay Árpád, megyei kertészeti szakfelügyelő, elmondotta, hogy a közös gazdaságokban ezekben a napokban hozzáláttak a tavasz végén abbamaradt gyümölcsfatelepítéshez. Ebben az évben 911 hold beültetésére adtak I mert művészek, közéleti személyiségek. a társadalom minden korosztályának és rétegének képviselői. Pontban 11 órakor megérkezett a Hanoi parkba Hoang Luong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövete és Le Huu Van, a Dél-vietnami Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Rögtönzött ünnepség következett, majd a parkban szeretettel vették körül a felvonulók a Budapesten élő vietnamiak csoportjait, az itt tanuló, dolgozó fiatalokat. őszibarackfákon ki engedélyt. Ennek a legnagyobb részén kajszibarack, és hieggy csemetéket telepítenek, jórészt nagyüzemi táblákra. Szamócából és málnából az idén 567 holdat telepítettek a tsz-ek és a szakszövetkezeteik. A szőlőszüret — minthogy a tempót, a jó idő miatt, a jobb minőség érdekében lelassították egyes helyeken — várhatóan a jövő hét közepe táján fejeződik be. A kertészetekben áz időjáráshoz rpóltó szorgalommal dolgoznak a betakarítok, szedik a sárgarépát, a káposzta- és a késő őszí egyéb zöldségféléket. (súlyán) ként a falakra festették a párt aktuális jelszavait. A kulturális eseményeket is felhasználták a felvilágosító tevékenységre, a munkásosztály, a parasztság harci követelései liek tudatosítására. Munkájuk kiterjedt a monori „Ébredj”- dalkör tagságára. Az illegális munka egyre szélesedett: 1929 nyarán megkezdődött a párt- szervezetek kiépítése a monori járás területén. H. Kovács János biztos kézzel irányított, a sejtek összekötői a legkülönbözőbb időpontokban és helyeken jöttek össze, hogy tennivalóikat megbeszéljék. Még az összekötők közül is csak kevesen tudták: H. Kovács János a környékbeli falvakban, Péteriben, Üllőn, Csévharaszton, Vasadon, Gombán, Bényén, Pilisen és Al- bertirsán is rendszeresen, személyesen irányította, szervezte a további sejtek kiépülését. Lendületet adott munkájukhoz a magyar proletariátus 1 1930. szeptember 1-i forradalmi tömegdemonstrációja, amelyen a vidéki sejtek tagjai, közül is többen részt vettek. Ezer nehézséggel küzdve erősödött a falusi szervezkedés is. Az illegális sajtó, röplapok, a párt harci programja tetteket érlelt: Monoron megszervezték a szegényparaszitok engedély nélküli erdőirtását, részt vettek a nyílt választási rendszer leleplezésében. A kerület kezdeményezésére a sejtek megszervezték az árverések bojkottját. A bejáró munkások között rendszeres volt a vo- nat-agltáció, az illegális sajtó terjesztése. A munkanélküliek számára a vasúti jegy megvásárlása elviselhetetlen terhet jelentett, a sejtek kezdeH. Kovács Jánosra emlékezünk HAZÄNK felszabadulásának negyedszázados évfordulójára készül országunk népe. A történelmi számvetésben, amelyet ez alkalomra készítünk, visszaidézzük a magyar munkásmozgalom mártírjainak emlékét, akik életüket áldozták szabadságunkért. Bátor, rendíthetetlen harcosai voltak ők a magyar proletariátusnak: a Hortihy-fasizimus sötét évtizedeiben nem rettentek vissza a különítményesek terrorjaitól, a csendőrszuronyok erdejétől, a vallatok kegyetlen ütlegei, kínzásai sem gátolták újabb és újabb tetteiket. Nyomukat, tetteiket követni nehéz: az egykori illegális munka követelményei miatt csak megannyi apró mozaikból állítható össze. Mindez együtt döbbent rá bennünket az elénk táruló emberi nagyságra: Ilyen volt H. Kovács János, a Kommunisták Magyarországi Pártjának kerületi titkára, a Monor környéki illegális munka irányítója. Élete, munkássága révén méltó lett arra, hogy pártunk őt a magyar forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő harcosai közt tartsa számon. Tettei sorozatából erőt meríthetünk, em-; berszeretetéből, optimizmusából leckét vehetünk napjaink feladatainak megoldásához. NEHÉZ. VÉSZI ERHES IDŐKET idézünk, amikor életére, tevékenységére emlékezünk. 1898-ban Monoron született, 13 gyermekes munkás- családból. Nehéz körülmények között érlelődik, mint gyermeket és mint ifjút a Magyar Tanácsiköztársaság Vörös Hadseregének harcai acéloztók. A Tanácsiköztársaság leverése után, mint fűtő és szerelő, dolgozott, tanult. Már 1924-ben ott volt a Szociáldemokrata Párt monori szervezetének megalakításánál, kitűnt világos, tiszta, baloldali állásfoglalásaival. Mint bejáró munkás, üzemében nevelődött, itthon a nagyüzemi proletariátust szilárd kiállással képviselte. A Vas- és Fémmunkások szervezetének 1926-tól volt tagja. Bejáró társaival, üzemi munkatársaival, lakóhelyén a falu dolgozóival szoros, napi kapcsolatban állt, környezetére mindenkor baráti közvetlenséget, nyíltságot sugárzott. Szerették, tisztelték elvhűségéért, az éles vitákban is mindig kiállt a munkásosztály igaz ügye mellett. Már vezetővé érlelődött, amikor elérkezett próbatételének ideje. Olyan évek következtek, amelyek alapjában rengették meg az egész kapitalista világot: láncreakcióként robbant szét a világgazdasági válság, hullámai Magyarországot is elborították. A dolgozó osztályok nyomora egyre növekedett, ellenállásuk egyre fokozódott. A harcot az illegális KMP vezette. Ebben az időben egyre nagyobb szükség volt vidéken is a bátor, meg nem alkuvó forradalmárokra, akik részt vesznek a falusi szervezetek kiépítésében. Az 1928-ban Monoron Czellao Károlyt, H. Kovács Jánost, Drapál Jánost felkereste Gyömrőről egy Sin- kovics nevű elvtárs, aki orosz népmesékről beszélgetett velük, de valójában elvi, politikai kérdésekről tájékozódott. Munkája, foglalkozásai nyomán megalakult Monoron az első illegális KMP-sejt. Czellao Károly lett a titkára, aki rövidesen a Szovjetunióba került ki tanulmányútra. A munkásmozgalom harcosai előtt példaként akkor is a fiatal, fejlődő szovjet állam állt, amely a kapitalizmus minden oldalú válsága éleződésének idején is rendre aratjá gazdasági, politikai, erkölcsi győzelmeit, hirdetve a szocializmus felsőbbrendűségét az egész világnak. A MONORI SEJT tevékenységét H. Kovács János irányította tovább. Nagy gondot fordít az ifik nevelésére is, a KMP-szervezetnek Monoron is a KIMSZ lett a legjobb segítője. A Szociáldemokrata Párt helyi szervezetét, a helyi vasasszakszervezetet állandó, legális lehetőségként jól hasznosították a felvilágosító munkában. Folyamatossá tették a KMP kiadványainak terjesztését, a szaporodó sejtekben olvasnak, tanulnak. ÉjszakánAPOLLO 12 Az Apollo 12 űrhajósai: (balról jobbra): Charles Conrad (parancsnok), Richard F. Gordon és Alan L. Beam űrhajósok. DOBRINYIK KITÜNTETÉSE 50. születésnapja alkalmából a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a MunKunidzi Murakami szabad! Askold Birjukov, a Pravda tokiói tudósítója a lap szombati számában beszámol a japán demokratikus erők nagy győzelméről. Kezesség ellenében szabadlábra helyezték Kunidzi Murakami kommunista vezetőt, aki 17 évet töltött az abasziri börtönben. 1952 elején a japán reakció és az amerikai hírszolgálat koholt vádjai alapján letartóztatták Kunidzi Murakamit és 11 évi vizsgálati fogság után 1963-ban 20 évi szabadságvesztésre ítélték. Murakami szabadonbocsátá- sa a demokratikus erők egységes harcának az eredménye, amelyhez hozzájárult a Szovjetunió és más szocialista országok támogatása. ka Vörös Zászló Érdemrendet adományozta Anatólij Dobri- nyinnak, a Szovjetunió washingtoni nagykövetének a diplomáciai munkában szerzett érdemeiért. 25 évvel ezelőtt a szovjet diplomatát Lenin-renddel tüntették ki sikeres külpolitikai tevékenységéért. A LEGFELSŐBB TANÁCS HETEDIK ÜLÉSSZAKA Moszkvában hivatalosan közölték, hogy á Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendelete, értelmében december 16-ára Moszkvába összehívják a Szovjetunió jelenlegi összetételű Legfelsőbb Tanácsa hetedik ülésszakát.