Pest Megyei Hírlap, 1969. november (13. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-15 / 265. szám
r ^^M^MRjPESIMIGYEraZOTJSAGAESAMEGYEITANAeSitA^A XIII. ÉVFOLYAM, 265. SZÁM AMA 80 FILLER 1969. NOVEMBER 15., SZOMBAT WASH3NGTON Ménét a halál ellen PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A vietnami háború ellen tiltakozók mintegy 30 ezres tömegének első csoportjai megérkeztek az amerikai törvényhozás, a Capitólium közelébe. Gyertyafénye« folyó húzódott végig csütörtökön éjszaka Washingtoii belvárosában: az arlingtoni katonai temető bejáratától szakadatlan menetben vonultak végig az amerikai fővárosban a halál elleni menet részvevői. A példa nélkül álló tüntetés, amely a háború hiábavaló áldozataira kívánja felhívni a figyelmet, csütörtökön este kezdődött meg. Az első felvonuló egy Vietnamban elesett, többszörösen kitüntetett tengerésztiszt özvegye, a 23 éves Judy Droz volt. „Ha férjem élne, ó is azt mondaná, amit én: ki kell vonni az amerikai katonákat Vietnamból” — jelentette ki újságíróknak. A menetben ismert személyiségek mellett főként fiatalok vesznek részt, de az első felvonulók között voltak tényleges katonák, idős értelmiségiek, háziasszonyok is. Minden felvonuló a háború egy halottjának nevével táblát visz magával. A halott nevét hangosan kiáltják, amikor a Fehér Házhoz, Nixon lakóhelyéhez érnek, a felvonulás végcéljánál, a törvényhozás épületénél pedig a táblákat egy jelképes koporsóba helyezik. A rendőrség engedélyezte a felvonulást, de az egyéb forgalom elől lezárta a Fehér Házat, amelyet megerősített (Folytatás a 2. oldalon.) Dr. Mohamed Zakaria Ismail Kádár Jánosnál Kádár János, az MSZMP KB első titkára pénteken bemutatkozó látogatáson fogadta dr. Mohamed Zakaria Ismailt, a Szíriái Arab Köztársaság nagykövetét, aki a közelmúltban adta át megbízólevelét. Losomcsi Bombayban Az indiai kormány külön- repülőgépén Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és kísérete pénteken reggel Delhiből Bombayba repült. A repülőtéri fogadás után Losonczi elvtárs és kísérete a főkormányzói palotába hajtatott, majd az állam és a város vezetőinek díszebédjén Az Apollo 12 útban a Hold felé Fock Jenő és Horgos Gyula fogadta a szíriai gazdasági és külkereskedelmi minisztert Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke pénteken hivatalában fogadta a Budapesten tartózkodó Abdul Halim Khaddarnot, a Szíriai Arab Köztársaság gazdasági és külkereskedelmi miniszterét. A találkozón — amelyen jelen volt dr. Bíró József külkeresked elírni miniszter és dr. Mohamed Zakaria Ismail, Szíria budapesti nagykövete — eszmecserét folytattak a két ország kapcsolatát érintő kérdésekről. Szíria gazdasági és külkereskedelmi minisztere pénteken felkereste. Horgos Gyula kohó- és gépipari minisztert is. A látogatáson ott volt dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes. A megbeszélések fő témája köztük az volt, hogy a két ország között kedvezően fejlődő gazdasági kapcsolatok további szélesítéséhez hogyan járulhatnak hozzá a magyar gépipari szállítások. Szóba került magyar járművek, hajók, kikötői felszerelések, távközlési berendezések és más gyártmányok exportja. HMegke&dődtek u f#«isfßßßiB r—in ip ngi* I tárgyalások A magyar—mongol gazdasági és műszaki tudományos együttműködési kormányközi bizottság harmadik ülésszaka pénteken a Parlament delegá- ciós termében megkezdte munkáját. A bizottság ülésszakára hazánkba érkezett B. Rincsenpelzse, a Mongol Nép- köztársaság tervbizottságának elnöke, a kormányközi bizottság mongol tagozatának elnöke, valamint a bizottság mongol tagozatának tagjai. Az ülésszak dr. Sághy Vilmosnak, a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter első helyettesének, a bizottság magyar tagozata elnökének irányításával kezdte meg tanácskozásait. Az ülésszakon a Mongóliában magyar műszaki segítséggel épülő ipari objektumok létesítésével, a vízkutatással, geológiai térképezéssel és földtani kutatásokkal kapcsolatos problémákat tárgyalják meg. A közös geológiai kutatások eredményeként feltárt hasznos ásványi nyersanyagok kiaknázására vonatkozó javaslatokat is megvitatják. Az ülésszak idején a hazánkban tartózkodó mongol vendégek több hazai ipari és mezőgazdasági üzemet látogatnak meg. A lengyel kulturális küldöttség magyarországi látogatásáról A lengyel külügyminisztérium kulturális főigazgatóságának küldöttsége, élén Jan Druto nagykövettel, a főigazgatóság vezetőjével pénteken délután elutazott Budapestről. A küldöttség magyarországi tartózkodása során megbeszéléseket folytatott dr. Rosta Endrével, a Kulturális Kapcsolatok Intézete ügyvezető elnökével, valamint a KKI vezető munkatársaival a két ország tudományos és kulturális együttműködésének kérdéseiről. Jan Druto nagykövetet budapesti tartózkodása alatt fogadta dr. Bognár József, a KKI elnöke, ellátogatott az MSZMP KB kulturális és közoktatási osztályára, megbeszélést folytatott a Külügyminisztérium vezető munkatársaival. A floridai Kennedy-fokról pénteken magyar idő szerint 17 óra 22 petekor szakadó esőben fellőtték az Apollo—12 amerikai űrhajót, a második amerikai holdexpedíció tagjaival. Charles Conrad és Alan Bean, az űrexpedíció parancsnoka és holdkomp pilótája a tervek szerint november 19-én száll le a Holdra, a Viharok-óceánja térségében, harmadik társuk, Richard Gordon pedig az űrkabinnal holdkerülő pályán várja még társait. Az Apollo—12 sóik szempontból megismétli az első holdexpedíció kísérleteit — más vonatkozásokban viszont eltérő. Az űrhajó más pályán közelíti meg a Holdat. A holdra szálló expedíció tagjai pedig jelentősen nagyobb időt — 22 óra helyett 31 és fél órát — töltenek az égitesten. Ennek következtében az Apollo—12 utasai mintegy két nappal többet töltenek a világűrben, mint elődeik Armstrong, Aldrin és Collins. Az űrhajósok megkísérlik, hogy pontosan a megadott körzetben érjék el a Holdat. Ha ez sikerült, megkereshetik a Surveyor amerikai automata űrállomás holdra szállt részét, amely 1966-ban ereszkedett le az égitestre, és annak egyes felszerelését visz- szahozhatják a Földre. Kibővült a magukkal vitt tudományos műszerek listája is Conrad és Bean csaknem 800 méterre távolodik majd el az űrkabintól a két, egyenként három és félórás űrséta során, nagyobb mennyiségű kőzetet gyűjt be és színes tv-közvetí- tést szándékozik adni a Holdról. Mindhárom űrhajós a haditengerészeti légierő volt piló(Folytatás a 2. oldalon.) A kékterem Helsinkiben, a finn kormány palotájának ebben a teremben kezdődik meg hétfőn a Szovjetunió és az Egyesült Államok delegációinak tárgyalása a stratégiai fegyverek korlát ozásáról. Nemes Dezső látogatása a Belügyminisztériumban Nemes Dezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja — Venéczi Jánosnak, a Budapesti Pártbizottság titkárának társaságában — pénteken egész napos látogatást tett a Belügyminisztériumban. A vendégeket Ben kei András belügyminiszter, Anda János, a minisztérium pártbizottságának első titkára és a minisztérium több vezető munkatársa fogadta. Tájékoztatták a látogatókat a Belügyminisztérium szerveinél folyó szakmai és pártmunkáról, s bemutatták a különböző szakmai egységek munkáját. Dél után pártaktíva-értekezletet tartottak, ahol Nemes Dezső az időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről tájékoztatta a minisztérium dolgozóit. MOSZKVA KÁLLAI GYULA HAZAENDULT Kállai Gyula, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a magyar országgyűlés elnöke csütörtökön repülőgépen hazaindult a Szovjetunióból. Kállai Gyula október 22 óta szabadságon tartózkodott a Szovjetunióban, a Legfelsőbb Tanács két háza elnökeinek meghívására. A szovjet fővárosban Kállai Gyula látogatást tett Paleckisznél, a Legfelsőbb Tanács nemzetiségi tanácsának elnökénél és Szpiridonovnal, a Szövetségi Tanács elnökénél. . , Hazautazott az NDK belügyminisztériumának küldöttsége Friedrich Dickel vezérezredes, a Német Demokratikus Köztársaság belügyminisztere és kísérete Benkei András belügyminiszter meghívására többnapos hivatalos látogatást tett Magyarországon. A szívélyes, elvtársi, baráti légkörben folytatott tárgyalások során megvitatták a két minisztérium együttműködésének további lehetőségeit. A (Folytatás a 2. oldalon.) Húsz év - 75 ezer jármű JUBILÁL A CSEPEL AUTÓGYÁR 7,4 milliárd forintra növekszik 1975-ben a jelenlegi 3 milliárdról a termelési érték — tájékoztatta az újságírókat pénteken a Fészek Klubban Sós Gyula műszaki fejlesztési főosztályvezető, a Csepel Autógyár húszéves jubileuma al(Folytatása 2. oldalon.) vett részt. Ebéd után a magyar vendégek a Bombaytól nem messze fekvő „Aarey Milk Colony” elnevezésű tejgazdaságban tettek látogatást. A tejgazdaság gyönyörű környezetben fekszik és Losonczi Pál nagy elismeréssel nyilatkozott a látottakról. A vendégek megkóstolták a tejüzem termékeit. Az elnök facsemetét ültetett el a parkban és úgy nyilatkozott, hogy örömmel jönne majd el ismét, ha a fa már lombos lesz és árnyékot ad. A kijelentés indokolt volt, mert a vendégek csaknem 40 fokos (Folytatás a 2. oldalon.) Malinovszkij - emléktábla Heves község pénteken gazdag programmal ünnepelte felszabadulásának 25. évfordulóját. A jubileum alkalmából a falu lakosságának meghívására Hevesre látogatott Raisza Jakovlevna Malinovsz- kája asszony, Malinovszkij marsall özvegye. Vele együtt érkezett I. A. Leonov marsall, Malinovszkij egykori híradós parancsnoka. A vendégeket — a Honvédelmi Minisztérium képviseletében elkísérte Lakatos Béla vezérőrnagy, továbbá Oláh György, a Heves megyei pártbizottság első titkára. A vendégek részt vettek a községi pártbizottság és a tanács együttes ünnepi ülésén. Ezután megtekintették a környék évezredes múltjáród tanúskodó helytörténeti múzeumot. Délután a nap kiemelkedő eseményeként emléktáblát helyeztek el azon a házon, ahol a felszabadító harcok idején, 1944—15-ben Malinovszkij marsallnak, a 2. ukrán front főparancsnokának harci álláspontjá volt. Barna András, a hevesi járási pártbizottság titkára ünnepi beszédében méltatta a Szovjetunió nemrég elhunyt honvédelmi minisztere, Malinovszkij marsall érdemeit, munkásságát. Tanácselnökök értekezlete a Parlamentben Látogatás Budaörsre A Fogyasztási és Kisipari Szövetkezetek Állami Felügyeletének időszerű kérdéseiről tanácskoztak pénteken a Parlamentben a fővárosi, megyei és megyei jogú városi tanácsok vb-elnökei. A dr. Papp Lajos miniszterhelyettesnek, a Minisztertanács tanács szervek osztálya vezetőjének elnökletével tartott ülésen részt vett Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese, Nagy József né könnyűipari miniszter, Varga Péter, az MSZMP Központi Bizottságának helyettes osztályvezetője. Élénk vita alakult ki az ellátási felelősség kérdéséről. E témáról Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese, is kifejtette véleményét. A tanácselnökök délután meglátogatták a HUN- GAROFRUCT budaörsi hűtőházát, majd megtekintették S. kisipari szövetkezetek termék- bemutatóját.