Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-08 / 233. szám

1969. OKTOBER 8., SZERDA-zfCiriap 3 Remélni nem elés... A cím — ha úgy akarjuk — pesszimizmust sugall. Valami olyasmit, hogy még a reménybe sem lehet kapasz­kodni, hinni, bízni abban. A cím — ha úgy akarjuk — egészséges elégedetlenséget, tehát a változás óhaját su­gallja. Azt, hogy csak remél­ni, csak bízni valamiben nem elég. A reménynek, az okos reménynek alapja kell, hogy legyen. Az alap lehet józan számvetés — reális és irreális összevetése —, szigorú számí­tás. tudást bizonyító döntés, felelősséget tükröző elhatáro­zás. Valamelyiknek minden­képpen jelen kell lennie ah­hoz, hogy a remény ne hiú ábránd legyen. Sőt, az sem baj, ha az említettek együtte­sen adják alapját a remény­nek. Ne beszéljünk azonban rébuszokban. Miről van szó? Arról, hogy kevés, nagyon kevés a közgazdasági képzett­séggel — vagy azzal is — rendelkező vezető a gazdasági életben. Kevés, annak ellené­re, hogy lassan negyedik esz­tendeje, a gazdasági reform előkészítésének kezdeti idő­szakától kezdve, sokszor és sok sző esett szükségességé­ről. S még kevesebbnek tű­nik, ha figyelembe vesszük: ma már nem jövőbeni, hanem nagyonis jelenbeli követel­mény a közgazdasági felké­szültség. Tény, hogy jelenleg az ipar­vállalatok vezérigazgatóinak tíz százaléka, igazgatóinak csupán hat százaléka mondhat magáénak felsőfokú közgazda- sági képzettséget. A gazdasági igazgatók esetében valamivel jobb a helyzet: huszonöt szá­zaléknak van felsőfokú köz- gazdasági képzettsége. Annál elgondolkoztatóbb viszont, hogy a kereskedelmi igazga­tóknak. csupán tizenöt száza­léka szerzett ilyen végzettsé­get. S hogy némi hasonlítási alap legyen: a műszaki igaz­gatók nyolcvanöt százaléka okleveles mérnök! A mező- gazdasági üzemekben — az állami gazdaságokban épp­úgy, mint a termelőszövetke­zetekben, sőt, azok közös vál­lalkozásaiban még inkább — az említettnél is rosszabb a helyzet, s nem különböznek ebben a kereskedelmi s egyéb vállalatok sem. A közgazdasági képzettség, mint követelmény, nem újfajta — s múlónak bizonyu­ló — divat, hanem elengedhe­tetlen feltétele a gazdasági mechanizmus reformjának, a gyakorlati — vállalati körben történő — megvalósításnak. Csúnya hiba lenne arra gon­dolni: a közgazdasági kép­zettség nem más, mint jó ke­reskedői fölkészültség! Az ér­tékesítés, bár minden vállala­ti tevékenység végső értelme, alapvetően már ún. determi­nált, azaz meghatározott fo­lyamat. Megtörténhet, hogy a rossz árut, vagy a nem kellő időben piacra kerülő jé árut az ügyes értékesítő apparátus eladja, ám ez csupán kivétel­ként erősíti a szabályt. Azt a szabályt, hogy az értékesítés kimenetele — haszna, veszte­sége, előnyei, hátrányai stb. — szoros függvénye a terme­lésnek; a műszaki fejlesztés­nek, a ; gyártmánytökéletesí­tésnek, a gyártási feltételek­nek, az anyagellátásnak. Nincs a vállalati működésnek egyetlen olyan fokozata, köre sem, ahol — ma, a reform körülményei közepette — ne játszana döntő szerepet a közgazdasági képzettség, az ebből a képzettségből fakadó szemléletmód és gondolkodás, s ahol ezek hiányát ne fizet­nék meg kamatos kamatok­kal. A közgazdasági tudás-ala­pok szerénysége persze nem egyéni mulasztások következ­ménye. Hosszú éveken át — legalábbis vállalati körülmé­nyek közepette — nem volt szükség rá, fölöslegesnek bizo­nyult, mert a döntéseket má­sutt hozták, tehát mások mér­legeltek — ha mérlegeltek —, s a működési feltételek, körül­mények a legkisebb mérték­ben sem igényelték az ilyes­fajta tudást. Nem arról van tehát szó, hogy ejnye-ejnye stílusban megfeddje bárki a rossz diákokat, akik nem ké­szültek közgazdaságtanból, ha­nem sokkal inkább arról, hogy ma és holnap, meg holnapután Tavalyris, jól sikerültek a KPVDSZ megyei kulturális napjai. Emlékeztethetnénk ol­vasóinkat a szavalóversenyük­re, izgalmas vetélkedőikre, színházlátogatásaikra. Az idei, október 9-től 21-ig megrende­zésre kerülő KPVDSZ-napok talán még inkább bővelkednek majd kulturális események­ben, hiszen egyre nagyobb ta­pasztalattal, hozzáértéssel ál­lítják össze a 12 nap program­ját. Kilencedszer rendezhetik meg a kereskedelmi, pénzügyi és a vendéglátóipari dolgozók hagyományos ünnepét. Előreláthatólag mi szerepel a kulturális napok műsorán? Sport- és kultúrvetélkedőket rendez a ceglédi és a nagykő­jusson növekvő szerephez ez a követelmény. A képzésben, s a vezetők továbbképzésében, kiválasztásukban, kinevezé­süknél. Mert ma még nem kapta meg e — növekvő — szerepet. A reformot a vezetés próbá­jaként emlegetik, s nem alap­talanul. E próba tekintélyes része éppen közgazdasági tu­dásból esik meg: a közgazda- sági megalapozottságú dönté­sek meghozatalával. (Vagy az enélkül hozott döntésekkel...) Azt ugyanis, hogy reményekre hagyatkozni a mai gazdasági körülmények közepette nem lehet, a reform eddig eltelt huszonegy hónapja igazolta. (A többi között a megyében is, a textilipari vállalatok ter­meléscsökkenésével, a gépipari vállalatoknál bekövetkezett, kényszerű átállásokkal.) Iga­zolta továbbá azt is, hogy a vezetők döntő többsége képes átvenni a gyors ritmust, meg­felelni a magasabb mércének, mégha kudarcaik, melléfogá­saik is akadnak. Éppen az eredmények figyelmeztetnek arra, hogy nincs megállás, s amivel ma még boldogulni lel hetett, holnapra már kevés lesz. agy szükség lenne tehát arra, hogy a vállalatok, s elsősorban azok társadalmi szervezetei fölmérjék: hol áll­nak ilyen értelemben, s még inkább meghatározzák, miként haladhatnak tovább. Remé­nyek ugyanis mindenütt szép számmal találhatók. Valóra váltásuk azonban csak szilárd alapokra építve lehetséges. Mészáros Ottó rösi ÁFÉSZ irodalmi estekkel kedveskedik a ceglédi Róna, a dabasi és a nagykőrösi ÁFÉSZ. A megyei központi ünnepséget október 19-re tervezik. A ta­lálkozó Cegléden lesz és az egész napos programban az ünnepi megnyitó után divat- bemutató, városnézés szerepel, majd délután irodalmi össze­állítások, zeneszámok és tánc- bemutatók szórakoztatják a közönséget. A műsor — elté­rően a tavalyitól —, most csak kétórás lesz, de nívójában so­kat ígér. A KPVDSZ kulturá­lis napok költségvetése is mu­tatja az előrehaladást: a 12 napi program 20 ezer forint­ba kerül. KPVDSZ-kultürnapok OKTÓBER 9-21 Szegény Jordan Nikolov! A Szófia megyei pártbizottság origináltan új, mindössze két­hetes munkatársa ez az elvtárs. ,Adminisztratíve” ő volt ér­iünk, a magyar küldöttségért, sőt a szovjetért is a felelős. És most tessék, itt a nagy ünnep, és a leltárból hiányzik a hete­dik magyar. Láttam, hogy ke­res, tűvé teszi értem a teret, de könnyű volt elbújnom elő­le a tömegben egy tábornok bácsi hatalmas háta mögött. Fel akartam vonulni a néppel, mindenáron fel akartam, és az akaratomat Jordan Nikolovval úgysem tudtam volna egyez­tetni. Láttam emberem ijedt, szomorú arcat, sajnáltam is, de azért kifelé tartottam a Szeptember 9 térről, keresvén a felvonulásra váró tömeget. „Nini, Ágoston Pista, a Ma­gyar Ifjúság fotósa, kedves ba­rátom és kollégám, odahaza, Budapesten, egy házban, egy folyosón dolgozunk, szobája mindössze 10 centiméterre van az enyémtől. Most nyakában fényképezőgépek lógnak, a gé­peken hatalmas ágyúcsövek, és kézzel-lábbal magyaráz a ren­dezőknek.” — Ja, Komszomolszkaja Pravda... A rendezők mosolyognak, bólogatnak, csak éppen for­dítva, mint mi magyarok, és ez a bólogatás azt jelenti, hogy igen, értik. Széttárják közben a karjukat bocsánatkérően, és mutatják, hogy nincs hely a téren semmilyen lap újságíró­ja számára. Szótlanul figye­lem. a jelenetet, beismerem, kaján vagyok. Kisvártatva megsajnálom a kollégát, oda­megyek hozzájuk: — Pista, szervusz. Hagyd ab­ba! Tudom, hogy a Magyar If­júság is igazat ír, hisz majd mindannyian barátaim vagy­tok ott a szomszédban. De hát ezt Budapesten teszitek és nem Moszkvában. — De én most Moszkvából jövök — válaszolja, mert az istennek sem akarja, elérteni, amit mondok. És azon sem cso­dálkozik, hogy Szófiában, egy veszekedés kellős közepén ta­lálkozunk. Lassan enged a kér­lelő szónak, arrébb állunk né­hány méterrel, egy üzlet kira­kata elé. Akkor megszólalnak a téren az ágyúk, 25 díszlövés repeszti a levegőt, recsegnek- ropognak a kirakatok, csöröm­pölve hull alá a milliárdnyi üvegcserép. Ijedtünkben észrevesszük, hogy innét mindössze tíz mé­ter a Budapest presszó, és nyit­va van, a pincérhölgyek ott kíváncsiskodnak fehérbe öl­tözve az ajtóban. Beszaladunk, sűrű bocsánatkérés közepette a fotós utolsó pénzén fizet két török feketét. Én hálából zse­niális nyelvérzékemmel kérek két kónyakot, és kiveszek és megveszek a vázából két cso­kor friss virágot. Kimegyünk az utcára, hömpölyög a nép. Ágoston Pista barátom azon­nal a tornászlányok közé akar állni. Mondom neki, nincs rajtunk dressz, és karikánk, színes szalagunk sincs, vár­juk meg a vasasokat. A vas­munkásoknak közös az arcuk az egész világon. És a fogas­kerék, a kalapács, a szerszá­mok a kezükben is árulkodók. Ahogy ezt mondom, már jön­nek is, közéjük állunk, sze­retettel fogadnak, karon ra­gadnak, együtt vonulunk. MÁR ISMEREM SZÓFIAT, látom, rosszul helyezkedtünk, hiszen nekünk jobb kézre esik majd a dísztribün, és mi a tö­meg bal oldalán sodródunk. Nem könnyű innét jobbra hú­zódni, már alig van időnk. De hát amit az ember szíve akar... A tribün előtt már mi ketten vagyunk a sor . jobb oldali szárnya, a tribünön állóktól lá­tó- és hallótávolban. Szegény Jordan Nikolov, nem láttam még embert így örülni. Amikor meglátott, vi­rággal a kezemben a szófiai traiktorgyáriak között, jobban integetett a tribünről lefelé, mint mi nekik fölfelé. Aho­gyan meg tudtam ítélni lent­ről, a tömegből, delegációnk tagjai is megnyugodtak vala­melyest. Hogy az ünnepség­nek vége lett, Jordan Nikolov, a megyei pártbizottság kiska- tonája, örömében megcsókolt bennünket és egy Sirály ko­csit kerített Ágoston István fotósnak, aki azt sem tudta pontosan, hogy hol lakik Szó­fiában, csak úgy sejtette, hogy valamerre a repülőtér felé. A fotós felvonulás közben há­romszor cserélt filmteker­cset. Munkáját jól végezvén egy kissé nagyképű lett a ha­talmas. elegáns kocsiban és a pilótához angolul szólt: DC mínusz M Miért áll a mészüzem? Áll a gyár. Felépült — de nem termel. A Cement- és Mész­művek váci gyárának mészégető kemencéi nehéz verejték- cseppjei az országnak: 170 millió forint van bennük. A TÜ- ZÉP-telepeken lassan már protekcióval sem lehet meszet kapni Terveztek Amikor a tervezéshez kezd­tek 1960-ban, nem volt még az országban olajtüzelésű mész­égető aknakemence. Gond volt: milyen legyen a fűtés? Nyuga­ti importból 5—10 millió fo­rint értékű devizáért lehetett volna beszerezni a berende­zést ... A beruházási tervek 1962- ben készültek el. S ekkor köz­bejött dr. Perédi Károly Kos- suth-díjas mérnök szabadal­ma. Bélapátfalván — egy ke­mencével — elkezdtek kísérle­tezni: milyen a Perédi-féle olajtüzelésű berendezés? 1964. augusztus 5-én az ÉM és a KGM miniszterhelyettesei eldöntötték, hogy Vácott a Perédi-féle eljárást alkalmaz­zák. A határozat 7. pontja: „Amennyiben a Perédi-féle tüzelőberendezés nem válna be, és importberendezés be­építése lenne szükséges, az át­alakításokkal kapcsolatos kér­désekben és a tőkés deviza biz­tosításával kapcsolatban, az Országos Tervhivatal bevoná­sával, a két tárca külön álla­podik meg. A KGM-nek a ma­gyar gépexportérdekek miatt (mészüzemeket exportálunk — a szerző) kell vállalnia azt a felelősséget, amely a Perédi- féle berendezés beépítésével jár.” Hozzá kell tenni: régi me­chanizmus volt! S a devizával pedig — nagyon helyesen — most is igyekszünk takarékos­kodni. Módosítottak A terveket — s nemcsak a tüzelését — ekkor átdolgozták. A naszályi mészkőről ekkor már tudták, hogy sok benne a szennyeződés. 1965-ben el­határozták, hogy egy „száraz” eljárású (nem vízmosású) kő­tisztító berendezést is építe­nek. S aztán az év végén meg­kezdődött a módosított tervek „szállítása”. Sok volt a bába. Előbb az IPARTERV, majd a SZIKKTI lett a generáltervező. A terve- zövállalatok és a tervek is többször átalakultak. S közben az olajtüzelésre megszületett egy másik ma­gyar szabadalom: A Budapesti Vegyipari Gépgyár fejlesztő- és tervezőirodája szakembereinek szolgálati szabadalma. És ek­kor már a két szabadalom, il­— Please... Tettem néhány szemrehá­nyó szót a háláról, meg a sznobságról, de nem tudtam rá szívből haragudni, nemrég végzett hathetes angol nyelv­tanfolyamot otthon, az Újság­író Szövetségben. Hol gyako­roljon a jóember, ha nem külföldön? A JÖSÄG ÖL. Ez régi do­log. A szófiai repülőtér pa­rancsnoka a szó szoros értel­mében puszipajtásunk lett már érkezésünkkor. A búcsú­nál csomagjainkat előre bera­katta az IL 18-asba, ezért né­hány perccel később néhány száz csomagot raktak még a mi bőröndjeinkre. Bennünket, a delegáció tagjait, a parancs­nok nagy szívét bizonyítandó, külön mikrobusszal vittek a géphez. Jó helyünk volt, jó utunk volt, jó, megbízható gép ez az IL 18-as. Delegációnk pakkjai meg­járták Európát. Négy nap múlva valahonnét Párizsból kerültek vissza Budapestre Addig volt mit mesélnünk és volt mit hallgatnunk idehaza. És amikor megérkeztek a csomagok négy nap múltán Budapestre, egyet, éppen a delegációnk vezetőjéé! elvit­ték Nagykátára, hadd utazzon még egy keveset az. a bő­rönd. Végül is, természetesen, meg lett mindenki és minden csomag, leltár szerint. Suha Andor i (Folytatjuk) letve szabadalmaztató vetély- társként állt egymással szem­ben. Mert a szabadalom: pénz. Százezreket kap az, akiét al­kalmaznák. S ki döntse el, hogyan dönt­se el — melyik a jobb? A BVGFTI is ajánlotta a magáét, de nem fogadták el. Egy újításukat viszont alkal­mazták: mégmagasították a kemencéket — így nő a kapa­citás. Dr. Perédi szerint a ma­gasítás gátolja a jó minőség elérését. Építettek 1966-ban elkezdték az épí­tést, egy év múlva a szerelést. 1968. december 31-ig kellett volna befejezni. A mai napig sem az építés, sem a szerelés nem fejeződött be. A kivitelező: tengernyi vál­lalat. (Szokás szerint mindig a másik a hibás.) A technológiai fővállalkozó: a Gépexport Vállalat. Őket pereli most a váci gyár, több mint 7 millió forint kötbért követelve. (De ebből már sosem lesz mész.) Lehet, hogy jogilag ballépés volt — a gyár vezetői 1969. május 15-én „saját szakálluk­ra” — begyújtották a 6-os szá­mú kemencét annak ellenére, hogy még nem készült el az egész üzem. (A tervezőkkel együttműködtek, azok vállal­ták a garanciát és a próba- üzemeltetést.) A népgazdaság szempontjá­ból ez hasznos" volt, mert a kí­sérletek révén tömérdek hi­bára bukkantak, amelyek a többi öt kemencénél már el­kerülhetők lesznek, másrészt: azóta meszet adnak az ország­nak. De hogyan? Kérdés: Milyen meszet? Má­sodosztályút is alig tudnak gyártani. A gyár vezetőinek egyörfte- tű véleménye: a Perédi-féle tüzelőberendezésben rejlik a hiba. Ä láng nem jut be a ke­mence belsejébe, s így nem ég ki rendesen a kő. A kemence kapacitásának csak háromne­gyed részét tudják kihasznál­ni. A normálisnál 20 százalék­kal több olaj kell a fűtéshez. S most ezer tonna számra vi­szik a félig égett köveket a hányóra. Hejőcsabán az ugyanilyen típusú kemencék — más tüze­léssel — kiváló meszet adnak. Tehát a kemence konstrukció- I ja jó, csak a Perédi-féle be­rendezéssel lehet baj. 1967-ben Bélapátfalván is megszüntet­ték a Perédi-féle eljárást. Ugyanakkor tárgyaltak arról, hogy Vácon is kicserélik a Pe­rédi-féle berendezést. De a BVGFTI-vel nem tudtak meg­egyezni, mert a határidő elto­lódott volna, másrészt: a félig kész berendezésre ekkor már kétmilliót költöttek. Ez év szeptember 16-án ér­tekezletet hívott össze a ve­zérigazgatóság: műszaki javas­latokat kértek a váci kemen­cék üzemeltetéséhez. A BGVFTI utóda most a VTFV, amelynek tervezője javasolta, hogy cseréljék ki az egész tü­zelőberendezést. (Ez 3—4 mil­lió forintos munka.) Dr. Perédi azt javasolta, hogy zárják le a kemencék alját, s így szabá­lyozva a levegőbeáramlást, gazdaságosan lehet üzemeltet­ni a kemencéket. (Ez mintegy 20 ezer forintot jelent.) A szakemberek szerint ez utóbbi műszaki megoldást sem itthon, sem külföldön — nem alkalmazzák. A gyár vezetői nem is bíznak benne, de elfo­gadták a javaslatot, s rövide­sen megkezdődnek a kísérle­tek, mert ez látszik olcsóbb­nak. Pár hónap múlva végle­gesen eldől: mit ér a .Perédi- féle berendezés? Mi ván a másik öt kemencé­vel? Nagyjából már elkészül­tek, most a hiányokat pótolják az építők. A határidő után egy évvel az építés és a szerelés lassan befejeződik. Süllyed a gyár De itt van egy másik nagy probléma. Lőszös a talaj, és hiába kapott az üzem hatal­mas, egybefüggő betonalapot, roskad alatta a föld. Az egész tömb már jó pár centimétert süllyedt, többet a megengedett­nél. A csatornarendszert hi­básan építették, rossz a vízel­vezetés. Egyszer már átalakí­tották a vízlevezető berende­zést, de hiába. A süllyedés to­vább tart. A statikus nem engedi, hogy feltöltsék az összes kemencét' — száz és száz tonnányi mész­kőről van szó —, s kérdés: mit hoz a jövő? Annyi bizonyos: nem kell lebontani a hatalmas építményt, de valószínűleg sok pénz megy még rá a süllyedés meggátlására. A harmadik probléma: nagy a munkaerőhiány — ötven em­ber kellene még, hogy mind a hat kemence üzemelhessen. Mi várható? 1970 tavasza előtt két ke­mencénél többet a legjobb esetben sem tudnak üzemel­tetni. A többiről még jósolni is nehéz lenne. A terv szerint a hat kemence össztermelése: napi 480 tonna mész. S ha ez nincs, ha munka nélkül áll a gyár, akkor ráfizetés minden nap. Mert a nem termelés is kár. Paládi József Virágzó almafák Több szekszárdi kertben másodszor virágzanak az al­mafák. Többek közölt egy Munkácsy utcai és egy Arany János utcai ház kertjében idé­zik októberben is a tavaszt a rózsaszín-fehér almavirágok. A kisbödői szőlődombon pedig egy orgonabokor bontott szir­mot. Nagyon olcsó a ponty! 0,60-1,00 kg 17 Ft/kg 1,00 kg felett 20 Ft/kg KAPHATÓ: a Halértékesitő Vállalat szaküzletében és az Élelmiszerkisker. Vállalat számos boltjában. Egyen halat a legjobb falat! ízletes, egészséges, olcso.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents