Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-05 / 231. szám
PEST MEGYEI KjCirltip 1969. OKTÓBER 5., VASÁRNAP Csak Foton igénylik? \ több KÖNYVESPOLC Jerzy J. Wiatr: Az „ideológia alkonya "? BERTHA BULCSÚ: Szombat délután A látogatók egynémelyike a Fóti Gyermekvárosban ilyen- féle kérdést intéz egy-egy gyerekhez: és arról mi a véleménye, hogy az állam ilyen jó hozzá? Mire egyes kiskorúak, noha senki nem idomította őket, így válaszolnak: bizony szép dolog a szocialista államtól, hogy ennyi mindent ad — de nem is kívánkoznak haza a részeges apjukhoz! Az állam valóban bőkezű Volt az itt élő, kilencszázhúsz, három és tizenkilenc év közötti gyerekhez. Több mint hatvanholdas, angol telepítésű parkkal kárpótol az elvesztett kert, erkély, virágcserepek helyébe. Főúri kastély és összkomfortos, ultramodern épületek helyettesítik az elhagyott kis házat, lakást, társbérletet. Nagy közösség fogadja be a családtól elszakadtat, válogatott tanárok, nevelők próbálják pótolni a pótolhatatlant, a hosszú időre, vagy teljesen elvesztett édesanyát, édesapát. E forintokból, szakértelemből, nemes adnivágyásból emelt védettségben — melybe rendszerint súlyos megrázkódtatás után kerül a gyerek — csak a kicsiny, a saját, a személyes hiányzik. Csak éppen az egyénre méretezett ingerek, élmények, a csupán egyhez kötődő érzelmi kapcsolatok. A dolgok eredetisége, a természetes. A gyerekeket a nagyon rossztól megvédik, a nagyon jótól elválasztják e falak; nincs, ahol a személyiség kipróbálja magát; az egyén nehezebben fejlődik. Az intézetben ezért a szabad időre olyan elfoglaltságot próbálnak teremteni, amely által oldódhat a közömbösség, s érdeklődés, kifejezési vágy születhet. Tulajdonképpen egy valamiről, a külső és a bel- s ő közötti áttörésről van szó. A gyakorlatban a következő tevékenységek bizonyultak sikeresnek: a sport, a zene, a képzőművészet, és a különböző kézműves foglalkozások. is örökített. Nagyanyjától Kodály gyűjtött népdalokat még Bukovinában, az öreg néni később a Zeneakadémián is énekelt. Édesapja fafaragással foglalkozott. több 3 A sportszakkörben nem csupán a legtehetségesebb sportolók, a képzőművészetiben nemcsak a legügyesebb rajzolók kinevelése a cél. A fő feladat: különböző élményekkel, célkitűzésekkel, különböző kifejezési lehetőségek feltárásával régebbi belső magatartásuk feladására, a személyiség aktivizálására késztetni a gyerekeket, tehetségeseket, középszerűeket, és tehetségteleneket egyaránt. Az élmény, a feladat, az eszköz a Rilke által megénekelt szoborhoz hasonlóan szólítja fel őket: változtasd meg élted! Különösen a képzőművészeti szakkörök sikeresek. M. Szabó István, negyven év körüli festőművész-rajztanár, a Képző- művészeti Főiskola elvégzése után, először szülőföldjén, különböző Tolna megyei községekben tanított. Az egyik falunak, Decsnek kocsmájában ma is őrzi egy freskó a tanár úr emlékét. Helybeli öregek vallomása alapján festette meg a jobbágyfelszabadulás községbeli epizódját. Mig M. Szabó fóti lakásában az útrabocsátó vidékre a falakon, bútorokon sorakozó hatalmas mázas tálak, korsók, népi cserepek utalnak, barátjánál és kollégájánál, Lőrincz Vitusnál a szülőföldre egy népi szőttes emlékeztet: öt csíkjában öt falu motívumai. Istensegíts, Fogadjisten, Ha- dikfalva, Andrásfalva, József- falva székelységét Mária Terézia haragja elől Hadik András menekítette keletre, Bukovinába. 1940-ben egy hazatelepítési akció során az öt község lakosságát az ország akkori urai a mai Jugoszlávia terü- etére. elűzött szerbek falvai- oa, házaiba költöztették. 1944- ben azután a fronttal együtt ők is feljebb vándoroltak. A megkeseredett, elszegényedett bukovinai magyar családok maradéka végül Tolna megyében, kitelepített svábok helyébe telepedett le ,.. Lőrincz festőművészként is rajztanárként is tudatosan vállalja a népi, népies, népművészeti ihletést, melyet családjuk rost, ahová most már mint tíz éve érkezett. Előzőleg § az apja disszidálása követkézA hat-hét év alatt, amióta itt élnek, dolgoznak, rengeteg formai ötlettel gazdagították a képzőművészeti szakkörök, rajzórák foglalkozásait. A gye- nekek linómetszeteket, rézkarcokat készítenek, mozaikkal, papír-, rongy- és gyöngyragasztási technikákkal is dolgoznak. Ezeket az eljárásokat országszerte mind több rajztanár felhasználta, egyrészt, hogy érdekesebbé, játékosabbá tegyék az órákat, másrészt, hogy e kézműves technikákkal a kifejező-alkotótevékenységhez is megkönnyítsék az utat. (A rajzoktatók másik része, döntő többsége viszont még mindig az akvarellhez, e képzőművészek számára is a legnehezebb technikához ragaszkodik. Hogy a gyengébbek is sikerélményhez jussanak, M. Szabó öt szövőszéket készített, falusi szövőszékek pontos, kicsinyített mását. (A szerkezetet, eljárást jól ismeri, mert a Tolna megyei iskolákban annak idején, politechnikai foglalkozásként, a szövést vezette be.) Ezenkívül a közeljövőben megindítanak egy kerámiaszakkört is. A technikai leleménynél azonban sokkal • nagyobb feladat volt a tartalmi egység: egy hiányos élmény- és érzelmi világot kellett valamivel pótolni. És itt kamatozott a két festőművész-rajztanár népművészeti indíttatása. Az intézeti védettségben és ingerszegénységben mintakönyvek, népi kerámiák, népmesék, népdalok keltek a nevelő segítségére. Mintha egy szép* képletet kapnánk: az országhatárokon, történelmi fordulókon át hánykolódó öt bukovinai falu székelységének védettnek aztán igazán nem nevezhető sorsában a dolgok, úgy látszik, mégis megmutatták eredeti arcukat, hogy a megszületett dalok, szövegek, motívumok, behatolva később egy anyagilag tökéletesen funkcionáló, de érzelmekben - élményekben szűkölködő világba, termékenyítő erőt tudtak kifejteni. gógiai osztályba küldte. A § gyermekvárosban kiderült: rendkívül fogékony, értelmes fiú, aki különösen a képző- $ művészeti szakkörben árult el ^ sok tehetséget.. B. J.-nek ma ^ már országos lapokban jelen- ^ nek meg grafikái, nemsokára^ pedig kiállítása nyílik egy fő- ^ városi klubban. ?! De a tanár számára ugyan- § ilyen kedvesek a középsze- i? rűek, óvodás korúak, kisdiá- ij kok, kamaszok, akik egyszer ^ csak megérzik a felszabadu- ^ lásnak, a kifejezni-tudás ha- i? talmának ízét. t J Amikor Almássy László, - s, Fóti Gyermekváros igazgató- ^ helyettese a különböző, nevez- zük most már így, személyi- ^ séefeilesztő szakkörök életre ^ § ségfejlesztő szakkörük hívását szorgalmazó gondjaik- ^ ról beszélt, az a mélységes S gyanúm támadt, hogy a fóti S gyerekek problémája, bár itt ^ rendkívül végletes helyzetben, $ végletesen mutatkozik, azért $ nemcsak a gyermekvárosban ^ érvényes — tessék beleolvas- ít ni a pedagógiai gyakorlatról, ^ az ifjúság életéről, az ifjúsági § szervezetek mozgalmairól és!? állóvizeiről vitázó irodalomba! Persze, a fóti képzőművé- szeti, s egyéb szakkörök, a két!? festőművész-rajztanár egész S> működése, a gyöngy-, rongy-, | papírragasztás és szövőszékek ^ példája nem recept. ^ Ami receptként javasolható | az itt tapasztaltabból, most, ^ tanév elején: e két megismert i? pedagógusnak, s a többinek $ magatartása. Eredményeiket ^ nem ők teremtették, de azok ^ nélkülük nem születtek volna § meg. Sikerült olyan humánus- ^ személyes kapcsolatot terem- J: teniük a gyerekekkel, ahol a ^ tanár részéről nemcsak szakember, de az ember megmutatkozott. Olyan csolatot, melyben á valódi-^ A is^ kap- ^ r a kérdeztek, az igazat ad- § ták, mely hiteleset közve- tített. B. J. jelenleg 21 éves, nemrég hagyta el a gyermekváMindeqnek ellentéte az oly ^ sok pedagógusi panaszban | szereplő elgépiesedett kontak- ^ tus. Lehet választani! A fóti pél- ^ da bizonyítja: lehet válasz-i tani! ^ Padányi Anna A s Előadó kiszállt a távolsági autóbuszból és körülnézett. Poros kisvárosi utcán találta magát, ilacsony ablakú házak között. A járda mellett villanyosz- op áll, az oszlopon fakó nenetrend függött. Az utasok >eszálllak, egyedül maradt. Senki sem fogadta. Hirtelen :szébe jutottak a levelek, me.' yekben többször felkérték, sürgették és figyelmeztették íz esemény fontosságára. Szombat volt, kora délután. Slesüggedt. Lépett néhányat a árdán, megszólított egy öreg- isszonyt. — „Itt semmi nem ehet messze” — gondolta, és i középület keresésére indult. \ napfényes őszi délutánt áthatatlan hangszórók, harsogták tele. Az egyik fahangú áncdalénekesnő szelleme ide- ;esítően az utcára nehezedett, ie aztán hirtelen megszakadt í koncert. Hirdetményt olvastak fel, s az Előadó megtorpant, amikor a nevét halottá. — „Íme hát, várnak ... Mozgósítják a helység lakosságát ... Rend van itt...” — Megnyugodva lépdelt tovább, s szemügyre vette a gyümölcs- árusokat, az új áruházakat, az új társasházakat, melyek a település felett csillogtak, kimagasodva, jeleket adva, biztatva ... A középületben egy kövér takarítónőbe ütközött. — Gerede elvtárs szabadságon van — mondta a takarítónő ... — És a helyettese? — Szombat van, kérem ... — Igen, de engem meghívtak ide, hogy ... — Ha meghívót kapott az elvtárs, akkor majd estére bejön szépen a meghíjvójával, és meghallgatja az előadást. Nyugodt lehet, meghívóval ide mindenkit beengednek. — Igen, de Gerede elvtárs engem kért fel, hogy ... — Mondtam már, szabadságon van. Sokáig kacskaringózott a városka utcáin. Fél óra elteltével aztán szerencsésen kijutott a Dunapartra. S zeptember voltj kékarany ragyogás, koraősz. A Dunán még javában dolgoztak az evezősök, a víz közepén néhány motorcsónak zümmögött. Leült az egyik kikötőcölöpre, s nézte a halasbárka forgalmát. Aá overállos, gumicsizmás halász nem tudott megpihenni. Két-három percenként érkeztek az asszonyok, kislányok, férjfiak. Aktatáskába, műanyagzacskókba mérették a halat, s menetre, jövetre átimbolyogtak a keskeny pallón a víz felett. A halak gazdája zsákos merítőszákkal a felszínre emelte a vízzel telt bárka belsejéből a halakat. Ki mit kért. Nagy keletje volt a pontynak, törpeharcsának, apróhalnak. Né- hányan süllőt is vásároltak, de kevesen. A kövér férfiak alatt veszélyesen meghajlott a palló, de azok csak lépdeltek tovább, ijedtség nélkül, s megszerezték a halaikat. Az Előadó nézte őket, s egy-egy pillanatra elképzelte a domboldalban fehérlő pincéket, a kerteket, a füstölgő tüzeket, bográcsokat... Arra gondolt, hogy a kisváros lakói jól élnek. Szombatonként halat főznek, bort isznak rá, beszélgetnek ..., hogy a munkahelyükön mikor fizetnek prémiumot és menynyit, milyen a részlegvezető és az igazgató ... Vitáznak a jó halászlé ismérveiről, a televízió műsoráról, a fiatalokról, a futballról. Talán szidnak valakit a vezetők vagy az ismerőseik közül. — A gyermekeik gimnáziumba járnak, s megszokják a nagy darab kenyeret az asztalon, a disznóvágásokat, a motort, az autót, megszokják a megszólításokat, a köszönéseket, az örömöket és szitkokat, megszokják, hogy űrhajók szállnak a világűrben, s mindent nagyon természetesnek találnak. Üj házakat emelnek, vagy a régi házhoz fürdőszobát toldanak, Kerül azért autó is, kerül kis darab szőlő. A hegyoldalt öt- ször-hatszor felosztották már egymás között. Államosítottak, kisajátítottak, földet osztottak, tagosítottak, háztájit mértek, ide mértek, oda mértek... Végül egy kis darab szőlő csaknem mindenkinek jutott, vezetőknek és vezetetteknek, s a téesznek is, nem beszélve az új telepítésekről, melyek lassacskán mind termőre fordulnak. Az Előadónak eszébe jutott, hogy évekig napszámba járt, s a ’ gazdák piszokul megdolgoztatták. — „Hogyan lehet, hogy ma mindenki gazda, mindenki jussol valamiből...?” — Eltűnődött, aztán a lánykákat nézte, akik kis- asszonyos rebbenéssel keltek át a vékony deszkapallón. Odafülelt, s a halász tényleg „kisasszonynak” szólította a többségüket, és azt mondta nekik: „Mit tetszenek parancsolni?” — „Nyilván a halász is megtalálja a maga számítását, és ezek a lánykák valóban olyan kisasszony formák ... Ennyi kisasszony ... Mindenki kisasszony lesz egy szép napon ...” A utók jöttek. Ügyesen a vízpartra kanyarodtak, s gazdáik átimbolyogtak a keskeny pallón, hogy az esti halászléhez megvásárolják a legfontosabbat, a pontyot, törpeharcsát, keszeget. Némelyik autós vasalt ruhát viselt, fehér inggel, nyakkendővel, némelyik kopott overállt, némelyik sportinget, vagy lyukacsos trikót, mint a színészek az erotikus célzatú filmekben. Négy óra tájban felbukkant a parton egy rongyos, sovány öregember. Cejgnadrágot s szakadt pulóvert hordott, barna, molyette svájcisapkával. Lábán szakadozott teniszcipő szürkült. A part bokrai közül ügyetlenkedett elő. A hátán nedves uszadékfát cipelt. Szótlanul átkelt az országúton és eltűnt. Az Előadónak eszébe jutott egynémely kollégája ... A szakadt ruhákat, a kidőlt oldalú cipőt hazaküldik... A pulóverokat, mélyekben már takarítani sem lehet otthon, mert csenget a postás és meglátja a rongyokat, s a postásnak sem szabad rongyokat látni, csak a hűtőszekrényt, a televíziót, az autót. — „Mit mondok én ezeknek, ha eljön az este ...? Ha az ember jól él, nem figyel eléggé ... Elszalasztja a legfontosabb szavakat... A szellem könnyen vereséget szenved ... A jólétet meg kell szokni és túllépni, föléje emelkedni ... Csak a második nemzedék mozog természetesen az autója mellett... Az első kissé komikus... A második nemzedék viszont mással van elfoglalva...” A parton megjelent egy lány. Végtelenül rövid, piros szoknyát hordott és semmi mást. .. Nem volt táskája, re- tikülje. zsebje, szatyra, csak saját maga volt. hosszú combjával, szőke hajával, türelmetlenségével ... Az Előadó önkéntelenül is oldalra pillantott, s a lány azonnal nyugtázta a mozdulatát... Az Előadót az a képtelen gondolat kezdte foglalkoztatni, hogy ez a lány hogyan hordja magával a SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYÁT? Hiszen csak hosz- szú lábszára van, piros szoknyamaradványa, szőke Ha a kifejezésekkel játsza- ánk, azt írnánk: a polgári rndolkodók körében mély yökeret eresztett az „ideoló- io alkonyának” — ideológiái... S bár játéknak tűnik ;upán a kifejezések ilyen cso- ortosítása, a lényegből is rejt lagában valamit, nem is ke- eset. A neves lengyel szocio- >gus könyvé — terjedelmes ;jezet erejéig — ugyanis rá- lutat arra a tagadhatatlan myre, hogy az ideológia fo- ilma ma sem egyértelműen sztázott még a marxista gon- olkodók körében sem. (Érde- es, de törvényszerű módon ő íaga is ebben a tekintetben yújtja a legkevesebbet művé- el.) Az a furcsa helyzet jön shát létre, hogy temetni kez- ik azt, amit lényegében meg >m ismertek ...! Egy valami- 51 azonban hiba lenne megfe- ■dkezhi: a cím után tett kérőiéiről. A polgári, elsősorban ameri- ai gondolkodók az ideológia [konyának kezdetét a modem >ari társadalmak kialakulásá- ak idejére teszik; századunk ső harmadára. Fölfogásuk érint a modem kapitalizmus ■trejötte, az osztálykülönbségek eltűnése, valamint a kapitalista és szocialista rendszerű országok egy irányban való fejlődése — az ún. ipari társadalmak közkedvelt fogalma lenne ez — törvényszerűen magával hozza az ideológia alkonyát. A szerző — helyeselhető módon — nem napi politikai alapállásból kezdi a bajvívást ellenfeleivel, hanem azok módszerét fordítja a maga javára, nevezetesen a társadalomtudományi ihletésű elem- zést és vizsgálódást. Utaltunk arra, hogy a szerző kérdőjelet tett a cím után, sőt, magát a kifejezést, az ideológia alkonyát idézőjel közé helyezte. Az idéző- s a kérdőjel formai utalás arra, amit a mű tartalmilag — s néhány, nem jelentős részlettől eltekintve meggyőzően — igazol. Azt, hogy az ideológia alkonya a szocializmusellenesség ravasz eszköze a túloldalon elhelyezkedők kezében, még akkor is, ha saját országuk társadalmi valósága is ellentmond állításaiknak. Mert ellentmond, s Wiatr az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Nyugat-Németország adott társadalmi helyzetének és mozgásának elemzésével bizonyítja be, hogy mennyire magasan jár az ideológia napja, nemhogy al- konyodna... Ugyanakkor rámutat arra a sajátosságra, hogy az Egyesült Államokban — s világosan fölvázolja az ókokat — valóban kisebb szerepe van az ideológiának a politikai, társadalmi életben, mint az európai tőkésországokban. Éppen e sajátosság következménye, hogy az ideológia alkonyát amerikai gondolkodók vélték fölfedezni, elfeledkezve távcsövük torzító lencséiről. Az igényes vállalkozás csupán egy tekintetben marad adósa az olvasónak. Az utolsó fejezetben, az ideológiai harc kérdéseit vizsgálva válit át a szerző a politikai publicisztika műfajára, elszalasztva az e témában újat mondás izgalmas és értékes lehetőségét. S még egy kritikai megjegyzés: a magyar fordítást fölöslegesen terhelik olyan idegen kifejezések, amelyek hazai megfelelőjét már szélesebb körben használják. (Kossuth Könyvkiadó) (m. o.)
