Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-05 / 231. szám

1969. OKTÓBER 5., VASÄRNAP

9

RT BUCHWALD:

Gyáva férj

Elmentem megnézni a Hello Dollyt, a nagysikerű musicalt, Chamninggal a főszerepben, a washingtoni utolsó előadásán, mielőtt még a darab a Broad- wayre került volna.

A szereplőket, a zenét, a kosztümöket, a rendezést csak dicsérni tudom, minden remek volt, kivéve a nézőket. Különösen begyemben van az a hölgy, aki éppen mögöttem ült. Nemcsak mindent elkövetett, hogy tönkretegye az estémet, de majdnem felborította a házasságomat is.

Ez a hölgy egyike volt azoknak az elállíthatatlan fecse- gőknek, akik — úgy látszik —, mindig kinyomozzák, hová váltok jegyet, és azután úgy intézkednek, hogy mindig mögém kerülhessenek.

A hölgynek borzasztóan tetszett az előadás. Valahányszor Miss Channing énekelt, odafordult a férjéhez: „Hát nem csodás?!”, „Jaj, de édes!”, „Milyen szép ruhája van!”, „Helyes kis szám, ugye?”. És igy tovább. Mielőtt vége lett volna az első felvonásnak, már falra akartam mászni, ami — valljuk be —, kínos feltűnést keltett volna a színházban.

— Megőrjít engem ez a nő >— mondtam a feleségemnek.

— Ne csinálj semmi szamárságot — figyelmeztetett ő.

— Meg tudnám ölni — mondtam — és ez nem is lenne szamárság.

— Vigyázz, mit csinálsz — mondta feleségem fenyegető hangsúllyal.

Amikor az első felvonás végén a függöny legördült és kimentünk az előcsarnokba, így szóltam a feleségemhez:

— Jól megmondom ennek a nőnek.

— Nem.

— Miért?

— Mert az nekem lenne kínos.

— Ha megmondom neki, fogja be a száját? Kisebb leszel te attól, ha felszólítom, hogy maradjon egy kicsit csöndben?

— Kellemetlen feltűnést keltenél.

— Ez a szörnyű nő mindenkinek elrontja az estéjét, aki a környéken ül. Ha szólok neki, csak hálásak lesznek. Én pedig valóságos hős,

— Ha szólsz neki, elrontod az estémet.

— Ha pedig nem szólok, akkor a sajátomat. Miért fél minden feleség attól, hogy a férjük kínos helyzetbe hozza őket? Ha ezzel a nővel egy áruházban akadnál össze például kiárusításkor, akkor habozás nélkül eltaszítanád, hogy könnyebben érj a pulthoz. Akkor miért véded őt a színházban?

— Mert nem tehet róla — mondta a feleségem dühösen.

— Én sem. Az ember azt hinné, hogy a férje legalább el tudja hallgattatni.

— Te is elhallgattatnál engem, ha beszélnék előadás alatt?

— Hát persze.

— Jellemző rád.

— Mi köze ennek a szörnyű nőhöz?

— Csöppet sem lennék meglepve, ha pofonvágna, mert rászóltál.

Megszólalt a csengő és elfoglaltuk helyünket.

Amint Miss Channing színre lépett, a nő megint rákezd- te.

Hátrafordultam és így szóltam hozzá:

— Lenne olyan kedves egy pár percig hallgatni, hogy értsünk valamit ebből a szövegből?

A bestia elsápadt, a feleségem még jobban.

— George, ez a férfi sérteget — mondta a bestia a férjének. '

— Kellett neked... — suttogta a féleségem.

George, a férj vagy 190 centi magas volt, és majdnem száz kiló. Előadás után a széksorok között, utánam jött. Amikor az ajtóhoz értem, galléron ragadott és elkapta a kezemet.

— Kösznöm, uram! — mondta. — Én nem mertem.

(Raáb György fordítása.)

Képek a szentendrei ünnepségről

A Magyar Kommunista If- i lődésügyi Minisztériummal és i Magyar Szabadtéri Néprajzi júsági Szövetség Központi Bi- a Néprajzi Múzeummal együtt- Múzeum építése felett.

... „ .. . „ . I működve, mint arról már,

zottsaga, a Hazafias Nepfroht korábbi lapszámunkban hírt! Az ünnepélyes aktusról köOrszágos Tanácsával, a Műve- | adtunk, védnökséget vállalt a I zöljük az alábbi képeket.

A közönség az aláírás pillanatában. Közöttük látjuk Balogh Jánost, a szentendrei városi ^pártbizottság titkárát, Csala Lászlót, a Hazafias Népfront megyei elnökét és Palotás Károlyt, vezető titkárát.

Barinkai Oszkárnc, a Pest megyei Pártbizottság titkára, Barcsay Jenő festőművésszel be4 Az ünnepség utolsó aktusaként, a jelenlevők kimentek és a természetben tekintették meg 4

4 a Magyar Szabadtéri Néprajzi Múzeum romantikus helyét. Erdei Ferenc akadémikust, Méhes

4

4 Lajost, a KISZ KB első titkárát, a KISZ KB titkárait, valamint megyénk és Szentendre vá- 4ros társadalmi életének vezetőit a helyszínen, dr. Hoffmann Tamás, a Néprajzi Múzeum fő- 4 igazgatója tájékoztatta.

1 An7u 1

| lebukik 1

$ 5

4 K" ovácsék vacsora után van- $ 4 ÍV nak. Kovács újságot ol- 5 4 vas, Kovácsné kardigánt köt, $ 4 kislányuk, a hétéves Évi, a 5 I heverőn babájával játszik. $ 4 Kovácsné egyszeresük meg- $ § szólal: 5

> S

4 — Bodáéknak kisfiúk van. 5

4 Ma reggel... — észreveszi, $ § hogy Évi figyeli, így folytatja: $ I — ... hozta a gólya. 4

4 Kovács egy pillanatra elő- $ 4 bukkan az újságja mögül. $ § — Tegnap reggel még lát- $

4 tam Bodánét tejért menni. $ 4 — Igen, előbb ... — megint $

4 Évire néz —, hozta, mint szá- $

5 mították. s

!s \

§ — Na, Boda most nagyra 4

4 lesz a fiával.

v — Pedig Bori lányt szeretett $

5 volna. 5

^ s

4 Kis szünet után Évi szólal 5

4 meg: 4

5; — Hát akkor mért nem kért 5

4 kislányt a gólyától?

4 Kovács hirtelen visszabújik ^ 4 az újságja mögé. Kovácsné 4 4 kénytelen vállalni a választ: 4 $ — Az nem úgy van, Évi- $

4 kém, hogy lehet rendelni fiút $ $ vagy lányt. $

I Évi felháborodik.

4 — Szóval azt hoz, amit jj

4 akar? 4

> s

4 — Bizony azt. Dohát az 4

4 mindegy is. Egyik éppen olyan 4 I kedves, mint a másik.

$ Évike nem nyugszik meg. $ 4 — És akkor hozza, amikor ő $

I akarja? $

4 — Hát persze. 4

$ Egy ideig csend van. Ko- $

5 vácsné örül, hogy nem kell 4

§ több kérdésre felelnie. Évi is $ 4 elmerül a babájával való já- $ 4 tékban, de aztán hirtelen any- 4 ójához fordul: 4

4 — Mondd, anyu, a Horváth

4 Pistit is a gólya hozta? $

4 Kovácsné gyanútlanul feleli: 4 4 — Hát persze. 4

4 — Érdekes — mondja Évi. 4

4 — Mi érdekes? — kérdezi 4

4 Kovácsné.

4 — Hát csak az, hogy Horváth

4 Pistinek januárban van a szü- 4 4 letésnapja, és télen nincsenek 4 4 itthon a gólyákv 4

4 Kovácsné hirtelen felugrik. 4

4 — Hozok neked egy kis sü- §

>4 teményt! 4

4 Évi is felkel a heverőről. 4 papjához megy, megkocogtatja 4 4 az újságját, s mikor az előbuk- 4

4 kan az újság mögül, ráhunyo- 4

5 rít az apjára, úgy mondja: 4

$ — Jól lebuktattam anyut. 4

S o

4 _ (v. i.) 4

haja, arca... Az Előadó emlékezett még a háború utáni évekre, amikor igazolvány nélkül senki sem mert az utcára lépni. A papír fontosabb volt, mint a kenyér ... Bizony, az igazolvány itt az utóbbi harminc évben nagy dolog volt... Az igazolvány és az élet szinte egyet jelentett. „Ez a lány nem hordja magával az igazolványát ... — gondolta. — Nem is gondol rá, hogy magával vigye ... Ö maga az igazolvány... Saját maga igazolja saját magát ...”

A lány a jelek szerint várt valakire... A valaki késett. Az Előadó csaknem felállt, és meghajolt... De már jó előre hallani vélte a röhögést, ami a lányból, mozdulatára előtörne... Viszont meghajlás nélkül nem tudta elképzelni... Nem állt fel... Makacsul a vízre meredt, mintha vízvallá- sú lenne. A vízen csónak kö- zelgett. Keskeny, fürge mozgású sportcsónak. A barna bőrű evezős legény lefékezett a part tövében és a lányra kiabált:

— Kiálltál ide emlékműnek ...? Hiába várod ...

— Mi közöd hozzá — kiáltott vissza a lány.

— Na, gyere ... mondta a csónakos...

És a piros ruhás lány ment. Beszállt a csónakba és az evezők megmerültek.

A

z Előadó figyelte, hogy a csónak hogyan távolodik és tűnik el a túlpart vízre csüngő fűzbokrai között. — „Ez a lány legfeljebb tizenkilenc ...” — Tűnődött, hintázott a szavakon, mintha a szavak érnének valamit, amikor... Az

Előadó kicsit sajnálta, hogy fiatal éveit durva napszámos munkával töltötte. Sajnálta, hogy kimaradt a túlparti füzesek szép birodalmából... Másrészt ingerültséget is érzett: — „Ennyi az egész?”... Olyanforma nyugtalanság kínozta, mint a háziasszonyokat, akikkel megesik, hogy lemaradnak valamelyik közeli üzle! árleszállításáról... Mindenki olcsón bevásárol, csak éppen ők nem... Otthon ülnek, £ amikor értesülnek a nagy lehetőségről, már késő...

A halasbárkára meredt £ egy overállos férfit látott a palló szélén, ahogy a szatyrát tartotta. A szatyorban vergődtek a halak.

— Későn jött — mondta a bárka gazdája.

— Gyűlés volt — válaszolta a másik, aztán fizetett.

Az Előadó lépteket hallott maga mögött. Megfordult. Magas, sovány fiatalember közeledett a Dunához, majd megállt és az órájára pillantott.

öt óra is elmúlt, mire a túlparti bokrok közül kibontakozott a sportcsónak. Óvatosan ár ellen evezve közeledett. As Előadó mellett még mindig ot1 állt a sovány fiatalember Amikor felismerte a csónak utasát, felnyögött. Előbbre lépett, majd oldalt. Fújtatott.

A csónakból integetett feléje a lány. Aztán néhány pen múlva a csónak kikötött. A lány partra lépett és felkapaszkodott a rakpart lépcsőin A sportcsónak ott ringott 1 Dunán, pár méternyire a kikötőtől.

— Gyere ki! — ordított a sovány fiatalember a sportcsónak felé.

— Ha akarsz valamit, majd 4 ! befáradsz •— mondta a csónak 4 , birtokosa és idegesen röhögött. 4

■ A csónak és a part között öt- 4

■ hat méter szélesen folyt a Du- 4 ‘ : na. A sovány fiatalember a 4

. vízre bámult, aztán hirtelen 4 pofon vágta a lányt, aki éppen 4 , eléje érkezett. |

— Na... — mondta a lány. 4 A sovány újra ütött, s a 4

' lány csaknem felbukott. Az 4 . Előadó a sportcsónak gazdájá- 4 ’ ra pillantott. A barnára sült 4 fiatalember úgy vélte, hogy 4 . ami a továbbiakban követke- 4 [ zik, az már nem tartozik rá. 4 Evezőit kicsit kiemelte a víz- ^ bői, s a csónakot lefelé sodor- 5 ta az ár ... |

! A halárus, s a vásárlók oda- 4 pillantottak, majd ismét a 4 , mérlegre, és semmit sem szól-4 tak. 4- Az Előadó felállt, odalépett a 4 . sovány fiatalemberhez:

— Uram, megbocsásson! Ez4

• a lány nem kubikosló ... ^

Be sem fejezhette. A lány $

' csípőre tette a kezét és ráför- 4 ' medt:

; — Mi köze magának ehhez?! 4

' Maga mocsok!... S

A lány eléje köpött a földre, 4 aztán karonragadta sovány 4 ’ fiúját: $

— Gyere, La ja ...

> w-i lmentek ... Az Előadó ér- 4- Ju tétlenül bámult utánuk. S

, A halárusra pillantott, 4- aztán maga is elballagott. Es-4 . te tizenegyen ültek a terem-4 i ben. Nézte a hallgatóságát. A4,- szocialista hazafiságról kellett 4 beszélnie, és általában a hazá-41- ról, a földről, melyhez min-4,- denki kötődik néhány titokza-4

tos szállal. ^ i