Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-30 / 252. szám

1969. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK PEST MECVEI Egy Skoda előzött Ezzel az összetört orrú Zil íeh er gépkocsival Kerepesen találkoztunk. Az 1/3-as AKÖV YC 03-23 rendszámú autójá­nak vezetője elmondta: a fő­úton megelőzte egy Skoda te­herautó, amely egy előtte ka­nyarodó traktor miatt hirtelen fékezésre kényszerült. A Zil vezetője is beletaposott a fék­be, ez azonban nem műkö­dött, s a 6 tonnás kocsi — amely egyébként gázpalacko­kat szállított — nekiütközött a Skodának. Sérülés nem tör­tént, az anyagi kár mintegy 15 ezer forint. Foto: Urbán Orvosi tanácsok Lakásunk egészségügye Ezen a helyen már szóltunk a tisztaságról. A tiszta ember azoniban csak tiszta lakásban érezhet jól magát. A lakás használatától függően a taka­rítás mértéke is különböző. Minden háztartásban na­ponta keletkezik szemét. A szemetet mindig fedett edény­ben tárcájuk. Olyan udvar­ban, ahol több család lakik, készíthetünk nagyobb, közös szemétgyűjtőt is. A lényeg az, hogy ezekbe a gyűjtőedé­nyekbe, csak egynapi szemetet tároljunk, a meghatározott időpontban (leghelyesebb este) az összegyűlt napi szemetet lakásunk mellől a megfelelő lerakodóhelyre, szemétgödörbe szállítsuk el. A több napig vagy . heteikig táróit. szemét bomlani kezd, s a kellemetlen bűzön túl, amit áraszt, súlyos fertőző betegségek okozója le­het. Kertes házban a szemét­gödör lakásunktól távol, a kert olyan részében legyen, ahol mások (szomszédok) egészsé­gére sem ártalmas, s ha meg­telik, temessük be. A házi sze­mét elhelyezése nem lehet öt­letszerű. A lakáshoz, kúthoz közel eső szemétdomb kiin­duló forrása lehet járványos megbetegedéseknek. A szennyvízről elsősorban olyan helyen kell beszélnünk, ahol folyóvíz lévén, rendszere­sen keletkezik. Számos falusi házba bevezették már a folyó­vizet, azonban csak igen' kevés helyen gondoskodtak arról, hogy a szennyvizet is megfele­lőképpen elvezessék. Ott ugyanis, ahol folyóvizet hasz­nálnak, nagy mennyiségű szennyvíz keletkezik, s ezt már nem lehet az udvarra en­gedni, de az utcai csapadék­elvezető árokba sem. Különböző szennyvízelhe­lyező rendszereket ismerünk. Vízfolyásba csak akkor vezet­hetjük a szennyvizet, ha a beengedés helyén legalább 500-szoc több folyóvíz halad át. mint a .beengedett szenny víz mennyisége. Ezt is csak akkor tehetjük meg, ha nincs a közelben vízmű vagy ömtö- zőtelep. Egyébként udvarunk­ban, vagy a kertünkben, a ta­laj adottságainak megfeleljen létesíthetünk szennyvízszlk- kasztó vagy -gyűjtő berende­zést. A szennyvíz rengeteg kór­okozót tartalmaz, s ha növé­nyek öntözésére használjuk, megfertőzi azokat, főleg a be- érés előtt álló és közvetlen fo­gyasztásra szánt terméseket. Az edények tisztán tartása nemcsak a rendes konyha, az ember szépérzéke miatt, ha nem egészségünk megóvása érdekében is szükséges. Az edényben maradt étel, a rosz- szul, felületesen. elmosott edény kedvező táptalaja az egészségünket veszélyeztető kórokozóknak. Rosszul elmo­sott lábosban megromlik a friss étel is. Különös gonddal tisztítsuk meg a csecsemők, kisgyerme­kek edényét. Az ő szervezetük sokkal érzékenyebb, mint a felnőtteké. Lehetőleg ne töröl- gessük az elmosott edényt. A törlőruha tisztasága csak az első néhány tányérig tart. Há­zilag is könnyen elkészíthető az edénycsurgató, a tűzhely fölé t állított szárító segítségé­vel gyorsan megszáradnak az evőeszközök is. A szellőztetés mindennapi tevékenységünkhöz tartozik. Egészségünk, jó közérzetünk azt is megkívánja, hogy laká­sunkban jó levegő legyen. Na­ponta többször kell gondos­kodnunk a konyha, szoba le­vegőjének kicseréléséről. Első­sorban a kis, zsúfolt lakások­ban élő családok szívleljék meg ezt a figyelmeztetést. Dr. Bágyoni Attila 14 -16 éves fiúk! JELENTKEZZETEK SZAKMUNKÁS­TANULÓNAK, KORSZERŰ ÉPÍTŐIPARI SZAKMÁKRA! A képzés helye: Cegléd, Nagykőrös vagy Kecskemét, — a jelentkező választása szerint. Vidékieknek teljes ellátásról (kollégiumi elhelyezésről) gondoskodunk. A felvételek előjegyzését megkezdtük. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót. Bans megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka utca 34. HOLNAP: Staféta botosok első találkozója Ha plakátok nem is figyel­meztetnének rá, az emberek akkor is észben tartják: hol­nap kezdődik a stafétabotok sorsolása. Ismeretes, hogy az OTP Pest megyei igazgatósá­ga a 200 forinton felüli új ta­karékbetétek mellé számot, jelet tartalmazó kincses sta­fétabotokat ad. Az elkövetke­ző napokban ezeket sorsolják ki a megye jelentős öt nagy településén. A sorsolás, illetve játék első színhelye holnap Vácott, dél­után 3 órakor a Március 15. téren lesz. Ha az idő nem ked­vez, az Építők Művelődési Otthonában találkoznak azok, akik elhozzák a stafétaboto­kat. Vagy szabadtéren, vagy fedél alatt sorsolják ki, a rengeteg tárgy közül kit, s mi­hez juttat a szerencse. Az ezt követő napon Ráckeve követ­kezik. Közben a vállalatok, szö­vetkezetek által felajánlott tárgyak listája tovább nőtt. Többek között az abonyi ÁFÉSZ egy kuktát és egy mákdarálót, a József Attila Tsz tíz pár strandpapucsot, a kakucsi Lenin Tsz egy kar­órát ajánlott fel. Rövidesen kiderül, kihez kerül majd. , T. „Háziasított" vad kacsák Szerdán betelepítették a Ta­tai Állami Gazdaság „házia­sított” vadkacsatenyészetót. A 300 darabos törzsállományt Jugoszláviából vásárolt vad­kacsaié j ásókból gépek keltet­ték ki. A tojók szárnyát meg­bénították ugyan, de az utó­dokat teljesen szabadon neve­lik majd. Szökésüktől nem kell tartani, mert a rendkívül falánk szárnyasok etetés ide­jére mindig visszatérnek. 1971-re, a vadászati világkiál­lítás tatai bemutatójára leg­kevesebb 15 ezerre akarják az állományt gyarapítani, hogy a külföldiek a fácánok mellett vadkacsára is vadászhassanak. Szakmai bemutatók Európa legnagyobb hűtőtornyánál A gyöngyösvisontai Gaga­rin Hőerőműben kedden kö­zös magyar—svéd találmányt, újfajta csúszózsalus betonozó berendezést mutatott be a Bygging—Ungarn 31. ab Ma­gyar—Svéd Építőipari \ Rész­vénytársaság. Európa legna­gyobb hűtőtornyát, a 116 méter magasra és 100 méter átmérőjűre ter­vezett Heller-forgó hűtő­tornyot betonozzák az új berendezéssel. Eddig 93 méter magas szer­kezetet építettek. Naponta 2—2.2 méterrel magasítják az építményi,, s igy rekordidő alatt a — zsaluzás le- és fel­szerelésével együtt — három és fél hónap alatt :— befejezik a hűtőtorony betonpalástjá­nak építését. A részvénytársaság no­vember 7-ig folytatja a szakmai bemutatói, amelyen csehszlovák, jugo­szláv, kanadai, lengyel, osztrák, svájci, svéd és USA-beli nagy építőipari vállalatok vezetői is részt vesznek és egyúttal tárgyalásokat folytatnak az új berendezéssel végzendő exportmunkák megrendelésé­ről. IVTAi 1969. október 30, Hírt.» csütörtök, Alfonz napja. A nap kél: 6.24, nyugszik: 16.31 órakor. A hold nyugszik: 11.59, kél: 19.31 órakor. Északnyugat felől felhőál- vonulások, az esti óráktól is­métlődő záporesővel, esővel, egy-két helyen esetleg ziva­tarral. Időnként élénk déli, délnyugati, nyugati, majd északnyugati, északira forduló és megerősödő, viharossá fo­kozódó szél. A kora délutáni hőmérséklet 10 fok körül. Szádfalverési bemutató a soroksári Duna-ág partján Pénteken délelőtt a sorok­sári Duna-ág partján árvízvé­delmi szakemberek részére szádfalverési bemutatót ren­dez a budapesti francia mű­szaki és tudományos tájékoz­tatási központ, valamint az Országos Vízügyi Hivatal két francia cég, a De Wendel és a Procédés Techniques de Construction közreműködésé­vel. A látottakat a bemutatás után a francia és a magyar szakemberek kerékasztal-kon­ferencián vitatják meg. Akit „A vasúti szerencsétlenség“ tett híressé 125 EVE, 1844. október 30-án született Spitzer Manó, festő. Többnyire tanárok nélkül Párizsban és Münchenben képezte magát. 1871-ben telepedett le és illuszt­rációkat rajzolt a Fliegende Blätter című német nyelvű vicc­lapba, valamint zsánerképeket festett. 1883-ban tűnt fel és vált híressé „A vasúti szerencsétlen­ség” című képével. Ez a kép inkább szenzációs Motívumával, mint jeles művészi tulajdonsá­gával aratott sikert. Később hu­moros tárgyú életképeket fes­tett, amelyek reprodukciói sok képeslap révén világszerte el­terjedtek. ö találta fel az úgy­nevezett Spitzertipiát, amely reprodukciós eljárás. Eszerint fél tónusú negatívot króm-enyv réteggel bevont lemezre másol­nak, melyet vaskloridban erősen maratnak. Ha negatívot hasz­nálnak másoláshoz, akkor könyvnyomósajtóra alkalmas le­mezeket lehet készíteni, míg a diapozitívról mélynyomáshoz használható lemezeket nyernek. — 1414 közkút található Pest megyében. Mélyfúrású azonban ezeknek csak egy- hairmada. Az 5. nevelésügyi kongresszus propaganda bizottsága nyilvános | pályázatot hirdet a kongresszus megrendezése alkalmából utcán elhelyezendő A/i méretű plakát i A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.00: Hírek. Idő járásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. Színházak és mozik műsora. 8.20: A tudomá­nyos közélet fóruma. I. rész. 8.50: Népdalok. 9.10: Puccini: Manón Lescaut — jelenet az I. felvonás­ból. 9.29: Könnyűzenei híradó. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Idojárásjelentés. 10.05: Rádióegye­tem. Batsányi János. Tárnái An­dor előadása. 10.35: Zenekari mu­zsika. 12.00: Harangszó. Utána: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Melódiakoktél. 13.45: A kedvezőtlen adottságú termelő- szövetkezetek. Kovács Mihály írása. 14.00: Kamarazene. 14.36: Bocaccio. Részletek Suppé ope­rettjéből. 15.00: Hírek. Időjárásje­lentés. 15.10: A világgazdaság hí­rei. 15.15: Rádiószínház. Optimis­ta tragédia. Vszevolod Visnyevsz- kij színművének rádióváltozata. 16.52: Kóruspódium. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15: Mi új­ság az Operában? Meixner Mihály műsora. 17.55: Nyitott stúdió. Pet- ress István műsora. 18.19: Svéd népdalok. 18.38: Uj lemezeinkből. Artur Rubinstein zongorázik. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti Kró­nika. 19.30: Made in Hungary. Könnyűzene, tánczene, dzsessz. 20.00: Botrány nélkül. Változatok egy témára. 21.13: Hírek. 21.16: Petőfi Sándor két verse. 21.21: Beethoven: Esz-dur zongoraver­seny. 22.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Haydn-műveket énekel. 22.29: Élni tudni kell... Komfort — nonkomfort. Popper Péter pszi­chológussal beszélget Kardos István. 22.49: Moldován Stefánia és Ud- vardy Tibor Csajkovszkij—Klein A diadalmas asszony című ope­rettjéből énekel. 23.00: Tánczene. 23.30: Mágó Károly népi zenekara játszik. 24.00: Hírek. Idő járás je­lentés. 0.10: Éji zene. Dalok. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO *10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Köz­ben: 11.00: Hírek. 11.03: A zene hullámhosszán — folytatása. 11.50: Magánvélemény — közügyekben. Szántó Jenő írása. 12.00: Az élő népdal. Dr, Manga János műsora. 12.11: Mozart-művek. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.05: Nyíregy­házi stúdiónk jelentkezik. 13.20: Dietrich-Fischer-Dieskau opera­áriákat énekel. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenés dél­utánja. Műsorvezető: Horváth Lajos. Paolo Ciarchi együttese Ivan della Mea műveiből játszik. 14.08: Tudományos könyvespolc. 14.13: A Norman Luboff kórus amerikai népdalokat énekel. 14.30: Hírek. Körzeti icíöjárásjelentés. 14.35: Szimfonikus táncok. 14.50: Egy kis figyelmet kérek! Koródy József írása. 15.00: Közvetítés a Bp. Honvéd—Lazio KK mérkőzés II. félidejéről. 15.50: Csak fiata­loknak! Komjáthy György tánc- zeneműsora. 16.35: Hírek. 16.38: Hangverseny a stúdióban (élő). 16.53: Egri tanácskozás a szocia­lista hazafiságról. Riport. Habicht: Változatok egy Muszorgszkij té­mára. 17.13: Koczó Gyula népi zenekara muzsikál. 17.30: Hírek. 17.33: Schubert: 12 ländler. 17.42: Kónya Sándor operettdalokat éne­kel. 18.00: Hírek. Időjárás jelen­tés. 18.10: Rádióegyetem. Batsá­nyi János. Tárnái Andor előadása. 18.40: Havasy Viktor táncdalaiból. 18.50: Egy ktsz kinövi magát. De- zséry László írása. 19.00: Leontyne Price operaáriákat énekel. 19.18: Fúvóspolkák. 19.27: Uj könyvek (ism.). 19.30: Jó estét, gyerekek! 19.35: Budapesti Zenei Hetek. Kap­csoljuk a Zeneakadémia nagyter­mét (élő). A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangverse­nye. Közben 20.15: Esti Krónika — II. kiadás. Kb. 20.35: A hangver­senyközvetítés folytatása. Kb. 2l.lo: Húszas stúdió. Fogadásból történt. Iliász-részletek. Kb. 22.11: Nóták. 22.45: Hangversenynaptár. 23.00: Hírek. Idő járásjelentés. 23.10: Ritkán hallott operákból. 24.00: Hírek. Idő járásjelentés. 0.10: Műsorzárás. URH 18.00: Hírek. Idő járásjelentés. 18.10: Hanglemezparádé. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteK“ nek. 6/b. lecke. 19.10: Kamara-, zene. 19.59: Don Pasquale. Részle­tek Donizetti operájából. 20.40: Hírek. 20.43: A dzsessz kedvelői­nek: Bill Evens zongorázik. 21.02: Variációk két témára. Beszélge­tés. 22.00: Mozart versenymüvek. 23.00: Hírek. Idő járásjelentés. Kb. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.00: Környezetismeret (Alt. isk. 1. oszt.). 9.55: Magyar nyelvtan (Alt. isk. 5. oszt.). 11.55: Filmesz­tétika (középisk. II. oszt.). 14.00: Környezetismeret (ism.). 14.55: Magyar nyelvtan (ism.). 17.58: Hí­rek. 18.05: Híd a Tiszán. Kapcso- lásos riportműsor. 19.05: Esti me­se. 19.20: A Déli Sarkvidéken jár­tunk. Rockenbauer Pál és Szaba­dos Tamás útifilmje. 2. rész. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Kockázat. Ma­gyarul beszélő lengyel filmsoro­zat. 4. rész. Utolsó lehetőség. 21.15: Szülőföldem, Makó. Doku­mentumfilm a felszabadulás 25. évfordulójára. 22.05: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.15.: Budapesti Zenei Hetek 1969. A Magyar Állami Hangversenyzenekar koncertje az Erkel Színházból, felvételről. tervezésére. A pályázaton részt vehetnek a Magyar Képzőművé­szek Szövetsége és a Magyar Nép­köztársaság Művészeti Alapjának tagságával rendelkező művészek, valamint pedagógus rajztanárok. A pályázatra beküldhető tervek száma korlátlan, mérete 420—594 mm (A/2). A pályázat jeligés. A szerző ne­vét és címét jeligével ellátott zárt borítékban kell mellékelni. A be­küldési határfdő 1970. január 20-án déli 12 óra. Helye: Képző- és Iparművészeti Lektorátus, Buda­pest, I. kerület, Úri utca 54—56. A pályázaton az 1. díj 6000, a 2. díj 3000, a 3. díj 1500 forint. Akik a pályázaton részt kíván­nak venni, bővebb felvilágosítást kaphatnak a Magyar Pedagógiai Társaság Titkárságán, Budapest, VI. kerület, Gorkij fasor 10. — A Török Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Ismail Soysal, a Török Köztársaság budapesti nagy­követe tegnap fogadást adott a nagykövetségen, melyen többek i között megjelent Cseterki Lajos, dr. Csa­nádi György, Nagy József- né, dr. Beresztóczy Miklós és dr. Bognár József. — Térítésmentes véradó­napot tartanak ma Ujhar- tyánban és Újlengyelben. — Űjabb 20 tsz-tag indult a napokban hévízi gyógy- üdülésre a Pest megyei Biz­tosítási és önsegélyező Cso­port költségén. A beutaltak külön orvosi ellátásban is részesülnek. — Budapestre érkezett a finn szociális és egészség- ügyi miniszter, Anna Liisa Tiesko. — Kéményből kipattanó szikra lakóháztüzet okozott kedden délelőtt Kerepesen, a Szabadság útja 177. szám alatt, Gács István portá­ján. A tetőszerkezet és a padláson tárolt széna kapott lángra. A tüzet a gödöllői tűzoltóság oltotta el, az anyagi kár ezer forint. — A Gobelin Háziipari Szövetkezet számára Kókán 800, Tápiószecsőn 150 asz- szony dolgozik, odahaza. A háziipari szövetkezet jövő­re új irodaközpontot épít Tápiószecsőn. Postabontás Vandálok Sokszor gondolkoztam már az ember pusztító hajlamán Igyekszem megérteni a fiata­lok szertelenségét, sok más egyébbel együtt, mert bizony igyekeznie kell egy ötvenéves embernek, ha bizonyos dolgo­kat meg akar érteni: Ha a kerékpáromat a háta­mon kell hazavinnem. mert kipukkasztották, ha a moto­rom kábelét kitépték — nem értem. És ami nemcsak bosz- szantó, de felháborító: Antal Sándor szobrászművész gyö­nyörű női aktját, amit fiata­lon elhunyt testvére sírjára készített, ledöntöttek. A szo­morú, fejét tenyerébe hajtő szép alak. most a földre bo­rulva fekszik a temetőben, talpazata összetörve. Vajon kinek telik ebben öröme? Talán a rendőrség, a tanács kérésére kiderítené. Zs. J. Dunakeszi ÁLLAMI VÁLLALATOK, KISIPARI SZÖVETKEZETEK! ÉPÜLETÜVEGEZÉSI MUNKÁRA alvállalkozói kapacitást keresünk Munkaterületet azonnal adunk. Szállás, étkezés! lehetőség van. Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat Székesfehérvár, Ady Endre u. 13. Plakátpályázat

Next

/
Thumbnails
Contents