Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-21 / 244. szám
1969. OKTOBER 31., KEDD ifi.«. v/ííHap a Gázlók a Dunán A Duna magyarországi felső szakaszán a meder telítettsége jelenleg mindössze 9 százalékos, ami azt jelenti, hogy a zavartalan hajózáshoz minimálisan szükséges 25 deciméteres vízmélység nincs meg mindenütt. Rajkától Gönyűig 15, Gönyűtől Szobig pedig 15— 18 deciméter mélységű gázló akadályozza a közlekedést. Ezek miatt az uszályok és a hajók már csak 50 százalékos terheléssel közlekedhetnek. VÁC ÚJ ÁRUHÁZ A váci vasútállomás közelében megkezdték Pest megye legnagyobb áruházának építését. A 11 millió forintos költséggel épülő áruház alapterülete csaknem 1900 négyzetméter lesz. A negyedik ötéves terv időszakában adják át rendeltetésének. Megemlékezés a magyar zsidóság náci üldözéséről BUDAPESTEN A MOSZKVAI FŐRABBI 25 esztendővel ezelőtt ezekben a napokban érte el tetőfokát a magyar zsidóság fasiszta üldözése, az SS, a Gestapo és a nyilas pribékek kegyetlenkedése. A náci-nyilas rémuralom, elnyomás, rablással tömeggyilkosságokkal páKRESZ-IIONAP Járműparádé, ügyességi verseny Vácott Vasárnap reggel 8 órakor Vácott látványos járműparádéval kezdődött a megyei közúti balesetelhárítási tanács „KRESZ-hónap a Dunakanyarban” nevű októberi akciójának legnagyobb eseménye. A balesetek növekvő statisztikája ösztönözte a KBT-t, hogy gyalogosoknak tartott KRESZ-előadásokkal, járművezetők elméleti és gyakorlati vetélkedőjével csatlakozzon az öktóberben országszerte zajló balesetelhárítási rendezvények sorához. S ebben Vácott és a járásban támogatást kapott az Autóklubtól, a Híradástechnikai Anyagok Gyára sportegyesületének motorosaitól, s a honvédségtől is. Alig értek a Március 15 térre az autók és motorok, máris újra nekivágtak a kacskaringós utcáknak, de most már tétre ment a körséta. Ki mit tud a szabályokból — a forgalomban? Tíz kilométeren át erről kellett számot adniuk a versenyzőknek, akiknek vezetését a kijelölt úton „rázós” csomópontokon önkéntes rendőrök értékelték. A neheze azonban csak ezután várta a volán mögött ülőket. „Terelő vonalnál hogyan szabad lovas kocsit előzni? Milyen forgalmi sávban kell folyamatosan haladni az autópályán?” — a Március 15 téren, a zsűri asztalánál ilyen és ehhez hasonló kérdéseken törhették fejüket, több vagy kevesebb sikerrel. Aztán sárga startzászló lendült, motorok és autók egymás után „lőttek ki” az ügyességi pálya útvonalára. Nézők gyűrűjében, a tér körül mintegy 800 méteren át kerülgettek óvatosan, de gyorsan bábukat, faroltak mellékutcába, kijelölt négyszögbe, perdültek, fordultak a pályán. A délutáni eredménykihirdetésen valamennyi helyezett értékes jutalmat kapott. A KRESZ-vasárnap még egy érdekességgel szolgált. Közlekedésrendészeti bemutatón ismerkedhettek meg az érdeklődők a radarberendezéssel, a baleseti helyszíneléssel, hallhatták az URH-s kocsi párbeszédét a központtal, s minderről sok kérdésre kaptak választ a közlekedési járőröktől. — Szít — Foto: Gyimesi Tudni illik, hogy mi illikAz autós illemtana Rendkívül visszataszító az az ember, akinek szinte állandó témája a saját autója. Ez éppúgy nem illik, mint orvosnak a pácienseiről beszélni. Az autósok nemcsak közlekedési kihágásokat követnek el, hanem gyakran vétenek a jó modor, a kulturált viselkedés ellen is. Az autós nem az utcák királya, bár sok közülük annak képzeli magát. Királynak, aki gőgös megvetéssel tekint le a párnépre, a gyaloDivat — mindenkinek Divatbemutató van elég, szebbnél szebb ruhakölteményeket mutatnak be a vezető szalonok, vállalatok. Legtöbbjük ' azonban inkább csak alkalmi darab, a boltokban hiába keresné a kispénzű vásárló. * Most azokból a női, férfiruhákból mutatunk be, amelyeket városban vagy falun a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat hoz forgalomba, elérhető áron. Serdülőknek való világoskék Grabóna műbőrből készült átmeneti kabát begombolható műanyagbéléssel. Narancsszínű élénk fiatalos kasmír ruha. Foto: Urbán gosokma, akik csak azért vannak a világ»«, hogy őt bámulják és bosszantsák. Lehülyéz- ni és egyéb gorombaságokat számi gyalogosokra, szembejövő kocsikra, megelőzött lassúbb járművek vezetőire, nem egyszerű, hanem gyávasággal párosult illetlenség. Buta vicceik is akadnak az autósoknak: úgy elmenni a gyalogosok mellett, hogy a karosszéria majdnem súrolja őket, vagy csöndesen megközelíteni és hátulról hirtelen rájukdudálni. Mondani sem kell, hogy mindezek idétlenkedósek, illetlenségek. Az udvariasság, a nők iránti előzékenység az autósra nézve is kötelező. Kötelessége nő utasát besegíteni a kocsiba, hiába ül a volánnál. Lépjen ki a volán mellől és a másik oldalon segítsen beszállni nő- utasának. i Régebben az illemtan meghatározta a kocsiban levő ülőhelyek udvariassági sorrendjét. Eszerint a legelőkelőbb hely a kocsi jobb oldali hátsó ülése volt. Ide ültették a hölgyeket, a kocsi legtekintélyesebb utasát. Ez ma már csak a hivatalos és diplomáciai közlekedésben szabály. Ha egyedül szállunk be egy kocsiba, ne a hátsó ülést foglaljuk el, mert ha elfogadjuk a kocsi tulajdonosának szívességét, el kell fogadnunk társaságát is, tehát üljünk melléje. Egyáltalán nem udvariatlanság, ha egy társaság felbomlásakor az autós nem vállalkozik a jelenlevők hazafuvarozására. Ilyet kérni tőle nem is illik, de esetleges ajánlatát köszönettel visszautasítani illik. Mindenfajta kocsin való elvitelt illik megköszönni, de nem illik érte vitáid íj at felajánlani. Autóban ülő egyedül levő nő védtelenségét kihasználni nem illetlenség, hanem aljasság. Az autóstop: Többféle álláspont alakult ki az évek során, egy azonban biztos; valakit segíteni, valakinek szívességet tenni — akár ismeretlennek is — nem lehet illetlenség. Valakit felvenni természetesen nem kötelező, de az integető- nél megállni illik, illetve illenék. Nem tudhatjuk, milyen fontos ügyben kéri segítségünket, amíg meg nem hallgattuk. rosult féktele» terror borzalmas időszakára, az üldözés szörnyű eseményeire, az ártatlanul elpusztított 600 ezer magyar zsidó mártírra és a velük együtt meggyilkolt milliókra emlékeztek azon a nagygyűlésen, amelyet a Magyar Izraeliták Országos Képviselete és a Budapesti Izraelita Hitközség rendezett vasárnap délelőtt a hitközség székházának dísztermében. Az emlékező nagygyűlésen jelen volt Miklós Imre miniszter- helyettes, az Állami Egyházügyi Hivatal első elnökhelyettese. A külföldi vendégek sorában volt a szovjet zsidóság képviseletében érkezett delegáció: Jehuda Léb Levin moszkvai főrabbi, Mihail Mi- hajlovics Szimjonovics, a moszkvai hitközség elnöke és felesége, Frojim Grigorjevics Kaplon, hitközségi titkár, továbbá dr. Lavoslav Kadel- burg, a jugoszláviai zsidó köL zösségek szövetségének elnöke és felesége, Aleksander Steiner, a jugoszláviai zsidó közösségek szövetsége elnökségének tagja és felesége. Az egybegyűlteket dr. Seifert Géza, a MIOK és a BIH elnöke köszöntötte, majd beszédében egyebek közt hangsúlyozta — ma, amikor 25 év távlatából lerójuk mélységes kegyeletünket a náci üldözés mártírjainak emléke előtt, egyben megfogadjuk, soha sem fogunk megfeledkezni azoknak a napoknak ujjongó, örömteli érzéséről, amikor a dicsőséges szovjet hadsereg a magyar népet és benne a magyar zsidóságot felszabadította a náci kegyetlenség vad brutalitása alól. A nagygyűlés résztvevői egyperces néma felállással adóztak a mártírok emlékének. A gyűlésen ezután félszólalt Jehuda Léb Levin, dr. Láng Viktor, a MIOK alelnöke, a BIH elnökhelyettese, Mihail Mihaj- lovics Szimjonovics, dr. Lavoslav Kadelburg, dr. Kulcsár Imre, a MIOK alelnöke, majd Schück Jenő főrabbi, az Ortodox Rabbitanács elnöke mondott zárszót. ★ A szovjet zsidóság Budapesten tartózkodó delegációját fogadta Miklós Imre miniszterhelyettes, az Állami Egyházügyi Hivatal első elnökhelyettese és Grnák Károly főosztályvezet ő. A szívélyes légkörben lezajlott beszélgetésen dr. Seifert Géza, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke is jelen volt. la ÍREK4 HÍREK 4 HÍRE £ 4-HÍRE K 4 #ffjl A váci fegyházban MA: 1969. október 21., kedd, Orsolya napja. A nap kél: 6.11, nyugszik: 16.46 órakor. A hold nyugszik: 1.10, kél: 15.13 órakor. 1929. Hajnalban és reggel párás, többfelé ködös, később derült, száraz idő. Megélénkülő déli szél. Hajnalban a mélyebb fekvésű helyeken gyenge talajmenti fagy A legmagasabb nappali hőmérséklet 16—21 fok között. — Megyei tanácstagok fogadóórái. Mezei András ma délelőtt 8 órától Pátyott, a tanácsházán, Nagy Ernőné 14 órától 17 óráig Tápió- györgyén, az ÁFÉSZ iro-. dájában, Solymári Béláné 15 órától 18 óráig Felsőpa- konyban, a tanácsházán, Boros András a nap folyamán Öcsán, a tanácsházán fogadóórát tart. Kun Fe- rencné mára tervezett érdi fogadóórája elmarad, megtartására november 11-én kerül sor. Holnap Kohut Pál Szigetszentmiklóson tart fogadóórát. — A IV. ötéves tervben átépítik és korszerűsítik az M—11-es szentendrei utat. — A 20-as sz. AKÖV (MAVAUT) közli, hogy hétfőtől menetrendimódosításokat léptetett életbe a Budapest, Vác, Balassagyarmat, Szécsény, Salgótarján; a Budapest, Vác, Szátok, Érsekvadkert; a Budapest, Dunakeszi, Vác; a Budapest, Dunakeszi, Fót, Mogyoród; a Budapest, Rákospalota, Fót; a Vác, Szendehely, Nőtincs, Ösagárd, valamint több váci helyi járat autóbuszvonalán. meggyilkolták Lőwy Sándort és Sztáron Sándort 40 EVE, október 21-én válaszul a Jtiorthy-fasizmus terronntezKe- déseire, a politikai foglyokkal szemben elkövetett embertelen és jogtipró bánásmódra, Magyarország összes fegyházaiban és börtöneiben fogva tartott kommunisták éhségsztrájkba kezdtek. A börtönök falain kívül is tüntettek Budapesten, Vácott. A munkásosztály nemzetközi együttérzését bizonyították az Amerikában, Párizsban, Prágában, Angliában és a Szovjetunióban lezajlott hatalmas tüntető megmozdulások. A Hor- thy-rendszer a terror fokozásával akarta megtörni az elszánt, hősies harcot. A vád fegyházban meggyilkolták Lőwy Sándort, a KIRÍSZ titkárát és Sztáron Sándor ifjúmunkást. — Ezt láttuk Hollandiaban címmel ma este 6 órakor a váci Dunakanyar Foto klubban Uzoni Ödön tart színes diavetítést. — A potnázi Hazafias Népfront-bizottság kertbarátok klubja szombaton baráti estet tartott a helyi művelődési otthonban, melyen megjelentek a Budapest XVIII. kér. fonó művelődési otthon és a III. kér. Frankel Leó Művelődési Ház kiskert, illetve hegyvidéki házikerti szakkörének tagjai is. — Visegi-ád nevezetességeivel ismerkedtek a VBKM kaposvári villamossági gyárának KISZ-esei. — Az abonyi Uj Világ Termelőszövetkezet kukoricaföldjén Sipos András 22 éves gépkocsivezető, mezőtúri lakos a 7-ús számú AKÖV tehergépkocsijával rakodás után úgy indult el, hogy a teherautó halálra gázolta Jakab György 65 éves nyugdíjas, abonyi lakost. Sipos András ellen rendőrségi eljárás indult. Postabontás Kéményseprőt látok. A tél közeledtével az elmúlt években a kéményseprők sokat és sűrűn forgol *>dtak A rádió és a televízió mai műsora „Rajnai” szimfónia. 14.00: Gert- ner István és Gertner Lajos hár- fázik, Bukovics Lajos cigánydalokat énekel. 14.13: Mozart: kis éji zene. 14.35: Tánczene. 15.00: Közvetítés a Rába ETO—FC Barcelona EVK labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 15.50: Hanglemez MK. 15.55: Az édes jótékonyság. Részletek Coleman zenés játékából. 16.15: Világhírű hegedűsök műsorából. 16.33: Csúcsforgalom (élő). 18.10: Tudományos körkép. Hajdú megye kutatói között. 18.35: Hangverseny a- stúdióban (élő). 19.15: Boross Lajos népi zenekara játszik, Szentendrei Klári énekel. 19.34: Vendégségben Kustos Lajosnál, a Zalaegerszegi Városi Tanács elnökénél. 20.25: Uj könyvek (ism.). 20.28: Mágnás Miska. Szirmai Albert operettjének rádióváltozata. 22.32: Bartók: II. zongoraverseny. 23fL0: Meyerbeer operáiból; ' / URH 18.10: Magnósok, figyelem. 18.55: KURSZ RUSSZKOVO JAZUKA. Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 3/b lecke. 19.10: A Francia Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye Párizsból, Vezényel Charles Bruck (hangfelv.). 20.22: Részeg a bozótban. Amos Tutuola nigériai író regényét rádióra alkalmazta és rendezte: Gál István (ism.). 21.23: A dzsessz kedvelőinek. 21,40: Csembaló-művek. 22.11: Ludmilla Dvoráková Wagner operáiból énekel. TELEVÍZIÓ 9.00: Iskola-tv. Környezetismeret. (Alt. isk. 4. oszt.) 9.55: Fizika. (Alt. isk. 6. oszt.) 11.55: Szamtan-mértan. (Alt. isk. 7. oszt.) 14.00: Környezetismeret (ism.). 14.55: Fizika (ism.). 16.40: Számtan-mértan (ism.). 17.58: Hírek. 18.05: Fenegyerekek. 18.35: Nótaszó. 18.55: Esti mese. 19.05: Tv-mintabolt. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Színházi jegyzet. 20.30: Ber- narda háza. Dráma három felvonásban (14 éven felülieknek!). 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. Gödöllőn. Kerékpározó alakjaik a hajnal kedves színfoltjai voltak. Az iskolás gyerekek kórusban kiabálták a mondókát; — Kéményseprőt látok, szerencsét találok... Ennek a buta kis babonának most megnőtt a jelentősége. Mert, bár bővül, terjeszkedik a város, gyárak és családi házak egész sora épül, egyetlen kémépy kotró ja, a veresegyházi biciklis vándor, a Misi. így hívja őt a falu és város. A többiek hova lettek? Nem tudni. Egy biztos: nem nyelték el őket a kémények és ezért még időben szólunk.a Pest megyei Kéményseprő- és Cserépkályhaépítő Vállalatnak, a zord tél megérkezte előtt indítson rohamot a gödöllői kémények ellen. Csiba József Ma: INGYENES JOGI TANÁCSADÁS Olvasóinknak ingyené jogi tanácsot nyújt dr. Mól nár József, a Hírlapkiad Vállalat jogtanácsosa min den kedden és pénteké: délután 5 és 6 óra közöt (Bp., Vili., Blaha Lujza té 3.) Technikumi tanfolyamok! A Lőwy Sándor Gépipar: Technikum október elsejétől folyamatosan láng-. Ívhegesztő, műszaki rajz- és villamosság alap- ismereti tanfolyamokat indít. Je • • M<ezni lehet az intézel porié ián (Vác. Konstantin tér 6 Te efon: 257.) x KOSSUTH RADIO 8.20: Virginia Zeani és Fritz Wunderlich énekel. 9.00: Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora. 9.35: Népdalok. 10.05: Zenekari muzsika. 10.50: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos levelekre válaszol. 11.00: Iskolarádió., 11.35: A bányamester. Részletek Zeller operettjéből. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Melódiakoktél. 13.45: Uj Georgikon. Egy nap a 100 esztendős Gépkísérleti Intézetben. 14.00: Barlay Zsuzsa énekel. 14.20: Rajta Fenség! Rádiójáték (ism.). 14.51: Kóruspódium. A Vakok Homérosz Énekkara énekel, vezényel Peskó György. 15.10: Rádióiskola. 16.00: A világ hírei. 16.05: Népdalcsokor. 16.38: Két országgyűlés között... Hola- kovszky István műsora. 17.05: Ázsia munkásmozgalma. V. rész. Az Indonéz Kommunista Párt öt évtizede. Bőgős László előadása. 17.20: Petress Zsuzsa operettdalokat énekel. 17.31: Lemezek közt válogatva. Zsoldos Péter műsora. 17.58: Könnyűzenei híradó. 18.28: A Szabó család. 19.35: Budapesti zenei hetek. Kapcsoljuk a Zene- akadémia nagytermét (élő). A Liszt Ferenc kamarazenekar hangversenye, vezényel: Lehel György. Közben: kb. 20.30: Babits Mihály: ősz és tavasz között c. verséről beszél Lengyel Balázs. Kb. 22.15: Sporthírek. Kb. 22.20: Verbunkosok, katonadalok. 22.50: Mi közöm hozzá? Gazdasági információk. 23.10: Tánczene. 0.10: Éji zene. Chopin noktürnök. PETŐFI RADIO 8.05: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik, Miklós Kata és Katona Lajos énekel. 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.00: Kamarazene. 10.00 A zene hullámhosszán. 11.40: A S,poon River-i holtak. Edgar Lee Masters versei (ism.). 12.00: A lonjumeau-i postakocsis. Részletek Adam operájából. 12.45: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. 13.05: . A Philharmonia zenekar lemezeiből. 1. Weber: A szellemek ura — nyitány. 2. Schumann: III. ,