Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-16 / 240. szám
1969. OKTÓBER 16., CSÜTÖRTÖK .1 ORVOSI TANÁCSOK Amit a dohányzásról tudni kell A dohányzás ma már az egész világon elterjedt szokás, úgy is mondhatnánk: szenvedély. Hódolóinak száma több, mint a nem dohányzóké. Miért is dohányoznak az emberek? Miért lesz a dohányzás szenvedély? Miért olyan nehéz leszokni róla annak, aki már egyszer rászokott? Egy dolgot mindenképpen előre keli bocsátani, semmi- képften nem hasznos, kisebb- nagyobb mértékben károsítja az emberi szervezetet, a nikotin méreg, biológiai értelemben is idegen a szervezet számára, melyeknek külön munkába kerül a bejutott mérget ártalmatlanná tenni. Vizsgáljuk közelebbről a dohányzás hatását. Tény az, hogy a fáradtság átmenetileg leküzdhető vele. Átvészelhetők bizonyos ideges állapotok vágy időszakok. Azáltal pedig, hogy fokozza a nyál és gyomornedv elválasztást elősegíti az emésztést. Élénkíti a belek mozgását, olykor kedvezően befolyásolja a székrekedéses panaszokat. A hasi erek szűkülése révén javítja az agy vérellátását, ezzel könnyíti a szellemi munkát. Ugyanakkor gyorsítja a pulzust, tehát szaporábbá teszi a szívműködést. Arra érzékeny embereknél gyakran kiválthat szívműködési zavarokat, a vérnyomás kezdetben süllyed, majd nagyobb mennyiségű dohányzás után emelkedni kezd. Maga a dohányfüst hőfokánál, kátrány és egyéb szeny- nyező anyagtartalmánál fogva a nikotintól függetlenül is káros. Állandóan izgatja a nyálkahártyákat, inysorvadáshoz Tezet, idült légcsőhurutot, állandó — főleg a reggeli órákban jelentkező — köhögést okoz. Minden bizonnyal szerepe van a tüdő- és gégerák keletkezésében is. Az első dohányzás rendszerint rosszulléttel jár. Hányás, szédülés, hidegrázás jelentke-* zik, de később hozzászokik a szervezet, s a dohányos emberek jónak, kellemesnek tartják. A dohányban levő nikotin fele a füstbe kerül, s annak jórésze fel is szívódik a szervezetbe. Erős dohányos egyébként csaknem a halálos adagot szívja tüdőre egy nap alatt, ezért feltehető, hogy a dohányosok ellenállása nagyobb a nikotinnal szemben. A dohányzást tehát senkinek sem ajánljuk. Kifejezetten eltiltja az orvos a szívbeteget, az érszűkületre hajlamost, a gyomorfekélyes beteget. Tilos dohányoznia a súlyos légcsőhurutban és még jó néhány betegségben szenvedőnek. Tehát nem „szabvány szöveg” amikor az orvos megtiltja a dohányzást, minden esetben a beteg érdekében teszi azt. Tartsuk szem előtt, hogy a kismértékben dohányzó — egyébként egészséges ember — szervezete még képes elhárítani a dohányfüst és a vele beszívott nikotin károsító hatását, az erős dohányos, vagy az orvos tanácsa ellenére dohányzó beteg azonban tönkreteszi egészségét. Or. Bágyoni Attila Képzőművész klub A Monori Járási Tanácson, a művelődési osztály munkatársai az elmúlt hetekben utánajártak, hány képzőművész él járásunk területén, és mivel foglalkoznak? Keresik ugyanis a módját, hogyan lehetne összehozni az itt élő festőket, szobrászokat, keramikusokat? Megalakítják a képzőművészek járási klubját, ahol a művészek megismerik egymást és egymás munkáját, bekapcsolódnak a kulturális életbe: immáron testületileg. A kezdeményezés nagy visszhangra talált, az alakuló ülés, melyen, remélik, mind a 23 járási művész részt vesz majd, a jövő héten lesz. Itt, az ismerkedésen túl, tervet állítanak majd össze a képzőművészek klubjának kiállításáról : hozzávetőlegesen meghatározzák az időpontokat és a kiállítások helyét. Megbeszélik a november 7-i monori ünnepségsorozat menetét is, amelynek keretében egyébként ünnepi ülést tart majd a most alakuló képzőművészeti kör. Az ünnepi ülést alkotásaik bemutatásával szeretnék egykekötni. Ha lesz elég vállalkozó szellemű művész, és elegendő kész anyag, a monori József Attila gimnáziumban a járás képzőművészeinek gyűjteményes kiállítását nyitják meg november 7-én. Kinka bácsi rossz „üzlete »» Kinka bácsival az aszódi tanácson találkoztayi. Segítségért jött. Házának egyik utcai szobáját és a mosókonyhát 1954- től bérelte a váci Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat. Havi 60 forintért. Májusban — miután elkészült az új üzlet —, elköltöztek a kereskedők. De a nyomukat otthagyták. „Tönkretettek mindent” — mondja a gazda. A helyreállítás, a festés jó 3000 forintba kerülne... S Kinka bátsi csak 600 forint nyugdíjat kap. Kérte a vállalatot: festenének már ki, ha ... De a vállalat fess ügyintézője nem járult hozzá. „Talán, ha az igazgatóval tudnék beszélni ...” — reménykedik a tulaj, s tovább kilincsel. Mert „csak egy kis jóindulat kéne hozzá” — mondja. Szerintem az sem. A vállalatnak kötelessége rendbehozatni a volt üzlethelyiségeket. Néha már azt hinné az ember — egy-egy panaszos ügynél —, hogy festeni sem lehetne szebbet. S íme! (paládi) Kifizették az ajkai ötöst Szerda délután az ajkai totó-lottó kirendeltségen kifizették a lottó 40. játékhetének 5 találatos nyereményét. Az Felborult az óriás kocsi A Budapesti Kőolajipari Gépgyár AZONNAL FELVESZ KÖZPONTI TELEPHELYÉRE esztergályos, marós, lakatos, lemezlakatos, ívlánghegesztő, kompresszorkezelő és villanyszerelő szakmunkásokat, továbbá raktári kiadókat és férfi segédmunkásokat. A,központi telephelyen 44 órás a munkahét, minden második szombat szabad. KULSZOLGALATOS MUNKAKÖRBE mmmmsL 11111—3———» műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre: Kardoskútra, Algyőre, Százhalombattára és Szőnybe felveszünk csőszerelő, központifűtés- szerelő, lakatos, hegesztő és villanyszerelő szakmunkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. Vidéki munkahelyeinken is 44 órás a munkahét, minden szombat szabad. Alföldi munkahelyeinken dekádmúnkarend szerint dolgoznak. Ingyenes munkásszállás és olcsó üzemi étkezés van. Bér: megegyezés szerint A béren kívül még 500 torint külszolgálati átalányt, az alföldi munkahelyeken pedig még külön területi pótlékot is fizetünk. Felvétel esetén megtérítjük az útiköltséget, ezt azonban azoktól, akik a próbaidő alatt kilépnek, visszavonjuk. Segédmunkások részére hegesztőképzést szervezünk. JELENTKEZÉS A VALLALAT MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN: BUDAPEST XVIII., GYÖMRÖI UT 79-83., ILLETVE A VIDÉKI MUNKAHELYEK VEZETŐINÉL. 1 Budaörs határában felborult egy román camion tehergépkocsi. A gépkocsivezetőt a , mentők kórházba szállították. ! Az autóban jelentős kár kelet- I kezett. — Forgalmi akadályt okozott kedd délután fél 5 órakor a ráckevei HÉV vonalán Dunaharaszti és Millenium- telep között a Fővárosi Vasútépítő Vállalat úthengere. A nehéz úthenger megrekedt az egyik vágányon, s amíg el nem vontatták — húsz percig — várakoznia kellett a vágóhídi végállomás felé közlekedő HÉV-szerelvénynek.' — Halál a híd alatt. Szerda délben Bagón, a vasút felett levő közúti híd alatt, tilos helyen figyelmetlenül ment a vágányok közé Vidák Sándor 46 éves bagi lakos, és egy vonat halálra gázolta. Sikkasztó raktárkezelő Vácott Dévényi Ernőre, a váci ÁFÉSZ raktár kezelőjére pízták. többek között a TRANSELEKTRO Külkereskedelmi Vállalattól érkezett villamossági cikkek tárolását. Dévényi a raktárból őrzött anyagból villamos-fúrógépeket, presszógépeket adott el, s 14 500 forinttal károsította meg a társadalmi tulajdont. A Váci Járásbíróság büntetőtanácsa tíz hónap szabadságvesztésre és háromezer forint pénzbüntetésre ítélte. 1 734 996 forintos főnyereményt Soós Lajos ajkai lakos nyerte. A 38 éves bányász — akinek hét gyermeke van — nyereményét takarékbetétkönyvben helyezte el. A nyertes ezután sem válik meg a bányától, munkáját szereti, és hivatásszerűen kívánja folytatni. A nyereményből elsőnek a család régi tervét kívánják megvalósítani: a már szűknek bizonyult'másfél szobás lakást tágasabb családi házzal cserélik féL HÍREK+HÍREK + HÍREK+HÍREK+.HÍREK l+HÍREK-f HÍREK + HÍREK + HÍREK+HÍl ÍIÍHMií K + HIREK4-HIREK + HIREK+HIREK+HI MA* 1969- október 16., csü- ***“■* törtök, Gál napja. A nap kél: 6.03, nyugszik: 16.55 órakor. A hold kél: 12.24, nyugszik: 19.47 órakor. Időnként megnövekedő felhőzet, eső nélkül. Mérsékelt, változó irányú szél. A reggeli és a délelőtti órákban párásság, többféle köd, egy-két helyen ködszitálás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17— 23 fok között, a tartósan ködös helyeken 15 fok körül. Groteszk tragédiák 25 EVE, 1944. október 16-án halt meg Ru- fino Blanco Fombóna venezuelai író. A spanyol kulturális örökség híveként harcolt az Amerikai Egyesült Államok dél- amerikai befolyása ellen. Gomez diktatúrája alatt Dél-Franciaor- szágban élt száműzetésben. Majd, 1915-ös madridi tartózkodása idején kiadó vállalatot alapított ott. Versei mellett irodalomtörténeti munkássága jelentős. Számos kritikai müvet írt, valamint politikai tevékenységet is folytatott. Verseivel és kritikai munkásságával — amely életművének legjelentősebb része — a modernista irányzat úttörője. Regényeit erős társadalmi szatíra jellemzi. Ilyen például az 1328-ban megjelent Groteszk tragédiák című . regénye. Jelentősége nemcsaik irodalmi és irodalomtörténeti vonatkozású, hanem politikai is. — Megyei tanácstagok fogadóórái és beszámolói. Karika János ma délelőtt 8 órától 12 óráig Szigetcsépen, a tanácsházán, Lutár Imre a nap folyamán Budaörsön, a tanácsházán fogadóórát tart, Szász György ma délután 16 órától Tárnokon, a tanácsházán fogad, 18 órakor beszámolót tart. Holnap Fekete János Versegen, Nagy János Pilisszántón és Pilisszentke- reszten, dr. Monori Balázsné Felsőgödön, Bajor Sándorné Taksonyban fogadóórát, dr. Dömsödi László pedig Gödöllőn beszámolót tárj. — S. Hegedűs László orr szággyűlési képviselő pénteken 10 órától fogadónapot tart a Nagykőrösi Városi Tanács VB termében. — Ma utazik el hazánkból az a dél-vietnami delegáció, amely kéthetes budapesti látogatása során részt vett a VII. magyar békekongresszu— Budapestre érkezett az NDK fővárosának, Berlinnek főpolgármestere, Herbert Fechner. — Országos állat- és kirakodóvásárt tartanak pénteken Aszódon. MOHA Teher vonatok karambolja NÉGY HALOTT Kedd este a mohai vasútállomás rakodójáról knrrdtrirrte“- hervonat belerohant az állomáson tartózkodó másik tehervonatija. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. Színházak és mozik műsora. 8.20: Kacsóh Pong- rácz: Rákóczi. Történelmi daljáték. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Bátorság és hadicsel a madárvilágban. Dr. Horváth Lajos előadása. 10.15: Két balettszvit. 10.55: Rádióegyetem. Kármán József. Weber Antal előadása. 11.25: Pályám emlékezete, a mikrofon előtt Anday Piroska. Bónis Ferenc műsora. II. rész. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Melódiakoktél. 13.40: Nagyközség, vagy kisváros? Pfeifer Pál riportja. 14.00: Brahms: B-dur sextett. 14.40: Mi, janicsárok. Részlet Tóth Béla regényéből. 15.00: Hírek. Idő járásjelentés. 15.10: Az élő népdal. Dr. Manga János műsora. 15.18: Kónya Sándor operafelvételeiből. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Üj színház. Nagy Izabella riportja. 16.25: Gergely Anna és Solti Károly nótákat énekel. 16.49: Anday Piroska énekel, közreműködik a Bécsi Állami Operaház zenekara. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15: Lemezmúzeum. Vladimir Pachmann Cho- pin-műveket zongorázik. 17.28: A 04—05—07 jelenti. Balesetek, tűzesetek, bűnügyek. 17.57: Frank Sinatra hangversenye Las Vegasban. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: A szökevény szerelem. Magyar költők verseit elmondja Básti Lajos (ism.). 19.35: Budapesti zenei hetek. Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (élő). Közben kb. 20.25: Láttuk, hallottuk. Színház-, film- és képzőművészetkritika. Kb. 20.42: Hírek. Kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.20: Népdalcsokor. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Fischer Annie zongorázik. 22.50: Gazdagok és szupergazdagok. I. rész. Kamaszévek. Gellert Endre írása. 23.05: A cigánybáró. Részletek Johann Strauss operettjéből. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Operaáriák. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszol- gálat. PETŐFI RADIO 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben 11.00: Hírek. 11.50: Magán- vélemény — közügyekben. Szántó Jenő műsora. 12.00: Nyúl István kamaraegyüttese játszik, Zeke Gyula énekel. 12.15: Néhány perc tudomány. 12.20: Teli Vilmos. Részletek Rossini operájából. 13.00: Hírek. Idő járásjelentés. 13.05: Győri stúdiónk jelentkezik. 13.20: Kórusok, hangszerszólók. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig... A Petőfi rádió zenés délutánja. Pol-beat. 14.10: Falusi percek. 14.15: Mozart áriák. 14.30: Hírek. Körzeti idő járás jelentés. 14.35: Csenki: A szép Jutkics. Az MRT szimf. zkra. játszik. 14.52: Beszéljük meg! 14.57: Zenekari muzsika. 15.14: Hanglemez MK 15.19: Mai témák — mai dalok. 15.30: Hírek. 15.33: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánc- zenemüsora. 16.18: Ifjúsági Krónika. 16.30: Hírek. 16.33: Ráez Aladár ciinbalmozik. '16.50: Egy kis figyelmet kérek! Fekete Sándor írása. 17.00: Szedő Miklós énekel. 17.18: .Kelet felől. Váci Mihály verse. Elmondja: Tallós Endre. 17.21: A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia fúvószenekara játszik. 17.30: Hírek. 17.33: Két hajós ének. 17.43: Gombászok ötperce. J7.48: Táncdalok. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Lovro von Matacic Monte- verdi-hangversenye a Rádiózenekar és Rádióénekkar élén. Bónis Ferenc és Meixner Mihály műsora. 18.30: Rádióegyetem. Kármán József. Weber Antal előadása. 19.00: Idő jóslás. Népdaljáték. 19.50: Üj könyvek (ism.). 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika II. adás. 2.0.25: Az Ifjú Zenebarátok Juventus kamarakórusa énekel. 20.32: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Fiú a kastélyból. Gal- góczi Erzsébet rádiójátéka. 21.25: Ravel: Pásztoróra. Egyfelvonásos opera. 22.15: Lucien Sebagi: Marxizmus és strukturalizmus. Könyv- ismertetés. 22.25: Tánczene. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.10: Liszt-művek. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. URH 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 2/b. lecke. 19.15: A Drezdai Kreutz kórus és a Lipcsei Capeila Fidicinia együttes hangversenye a wartburgi palotából hangfelv. 20.49: Hírek. 20.52: Kamarazene. 21.22: Költők vonzásában. Barta János egyetemi tanár műsora. 22.ll: A dzsessz kedvelőinek a Swingle egjüttes műsorából. 22.25: Századok balettmuzsikája. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.10: Iskola-tv. Magyar irodalom (ált. isk. 6. oszt.). 9.55: Magyar nyelvtan (ált. isk. 5. oszt.). 11.55: Filmesztétika (középisk. I. oszt.). 13.10: Magyar irodalom (ism.). 14.55: Magyar nyelvtan (ism.). 17.55: Irány az egyetem! Előkészítő a felsőoktatási felvételi vizsgákra. 17.58: Hírek. 18.05: Kuckó. 18.25: Sorok között... 18.50: Esti mese. 19.00: Lakáshelyzet. Riportműsor. V. rész. 20.00: Tv-híradó. 20.20: A kockázat... Magyarul beszélő lengyel játékfilm-sorozat. 21.35: A Bergendi együttes játszik. 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás. A két mozdony erősen megrongálódott, hat kocsi^. kisiklott és összetört. A baleset következtében Balázs Imre 28 éves, Bar tál István 55 éves MÁV-fékezok, továbbá Bécsi István 48 éves MÁV-kocsirendező és Zalka Gyula 43 éves MÁV-mozdony- fűtő olyan súlyos sérülést szenvedtek, hogy a helyszínen meghaltak. Két MÁV-dolgozó könnyebben megsérült. A személyi sérüléseken kívül az anyagi kár is jelentős. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint Szili József 41 éves tartalékos váltóőr a váltót a szabad vágány helyett arra a vágányra állította, amelyen egy tehervonat már állt: A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság Szili Józsefet előze-r tes letartóztatásba helyezte. Véllai Rozália 22 éves MÁV-* forgalmista ellen, mert szolgálati mulasztást követett el, eljárást indított, s a baleset ügyében a rendőrség a MÁV szakértőinek bevonásával folytatja a vizsgálatot. PILISCSABÍ MEGOLDÓDOTT \ KÉK FÉNYES „TALÁNY” Kedden este a televízió Kék fény műsorában bemutatták Talány Sándor 64 éves fémnyomó kisiparos, budapesti lakos fényképét, akit jogerősen egyévi szabadságvesztésre ítélt a bíróság még 1968 nyarán, halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűntettének elkövetése miatt. Az elítélt azonban — mint ismeretes —, a börtönbüntetés letöltésé elől megszökött. Egy televíziónéző Piliscsabán felismerte a körözött embert és értesítette a rendőrséget, amely szerdán hajnalban elfogta és átadta Talány Sándort a Fővárosi Bíróság büntetésvégrehajtó irodájának. Felhívás! A KPVDSZ központ, Belkereskedelmi Minisztérlui és az Állami Biztosító amatői munkavédelmi filmpályázaft hirdet. A filmpályázatta! kaf csolatos felvilágosítást KPVDSZ Munkavédelmi oszté lya ad a 318—970/118-as telt fonszámon. (Kelemen Pál) (x)