Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-02 / 228. szám
1969. OKTOBER 2., CSÜTÖRTÖK '"“^ífrfaP 3 „Jelentem, itt balra...” | Hazánk határa | dolog,---------------------------— azzal nem illik viccelni. A belügyminiszter komoly ember, rangja tiszteletet parancsol, nem tanácsos vele viccelni. Hát még ha a belügyminiszter egy haitárközségbe látogat, hogy komoly megbízatásnak tegyen eleget: határőrközséggé avassa Vámosmikolát. De hát milyenek az emberek? Gyarlók, mindent kifiguráznak, ha van bátorságuk, még önmagukat is... Egyébként is, ha a múlt vasárnapot megúsztam, kérdem, mi jöhet már ezután? Személyazonossági igazolvány nélkül paroláztam és koccintottam a belügyminiszterrel, akinek — komoly ember lévén — fogalma sem volt, hogy egy bűnözővel fog kezet. Vácnál a pilótánk azt mondja a fotósnak, aki a tájat bámulja, vagy csupán álmos, és úgy tesz, mintha élvezné a természet őszi szépségét — Igazolványod rendben? A fotós röhög: — Persze. Ösztönösen tapogatom a zsebeimet, sehol semmi. Az hogy itt nincsenek, a térzenét mi adjuk. > A sarkon három rendőr, kifésülve, kiglancolva. Jóképű, szimpatikus fiúk. — Állj! — kiáltok a sofőrre, kiszállok és hozzájuk lépek, be egyenesen az oroszlánbarlang- ba. Legalábbis az oroszlánok közé. — Elvtársak, a pártház merre van ? — Jelentem, itt balra — és már mutatja is a legfiatalabb az irányt, pedig még félelmemben is tudom, melyik a bal kezem és becsszó, tőlük mindössze öt méter a pántház épülete. Szemem elégtételt, elismerést keres, a pilóta azt mondja, ő már Nagymarosnál megmondta, hogy nem lesz balhé, csak vigyázzunk és ne viselkedjünk feltűnően. Ránézek, megsemmisítőén. — Es a duda, az kutya? — kérdem és nagyképűen továbbmegyek. A pártházban meglátom az emberek között a megyei főkapitányt, a megyei főbírót és még néhány főembert. Szívemről leesik a kő, kell-e őnáluk hitelesebb tanú, hogy én va~ csinálni, hg jönnek az elvtársak. A sarkon felfedezünk egy presszót, bemegyünk, de italt most nem mérnek. Egy öreg postás eléggé zákányos hangulatban évődik és könyörög a kiszolgáló lányokkal egy nyelet italért. Ahogy meg tudom állapítani, éjszaka nem sokat aludhatott Mondják, errefelé moisit főzik a pálinkát A felszolgáló lányok rendre intik, talán századszor is már. ám, ez itt rajtam a sötét ruhám, ünnepségre megyünk. Az igazolvány a másikban maradt — Nálam nincs — mondom kissé rezignáltam. Mindketten röhögnek. Zebegénynél már idegesít a fákon az a sok zászló, pedig esküszöm, hogy a trikolórért én is... Suhan a kocsi, látunk néhány egyenruhát mondom a pilótának, taposson a gázba és állandóan nyomja a dudát. Játsszuk az elő- vagy az utóvéd szerepét, mert nem tudjuk, ki megy elöl, mi-e, vagy a protokoll? Nyeljük a kilométereket Innét vissza ón már nem megyek. Erről nekem hírt kell adnom. Mit szólnának a főnökeim, akik hívtak és mit az új- eágíróinasok, akik tudják, hogy helyettük idejövök. „Ugye, a főszerkesztő bácsi ménnyit tud beszélni. Nem az íróasztalnál kell firkálni, gyerekek! Kint is pontosnak, precíznek kell lennünk. No lám, az ünnepet a falusi dutyiban ülte végig az öreg, mint agent provocateur, mint diverzáns.” A hasukat fogják majd hétfőn. Mert persze addigra igazolnak engem, és az egészből marad egy nagy röhej. gyök én? Már nagyképű vagyok, már magabiztos, visszamegyek az előszobába, a fotósnak ukázokat osztok. Egy ember rámszól, hogy akinek itt nincs dolga, az ne lábaiiankod- jék. Hogy bizonyítsak, a fotóssal gyorsan megiszom egy protokoll konyakot, lássa a fickó, igenis, nekünk itt komoly dolgunk van. Az illető megnyugszik és néhány perc múlva tőlem kérdi, hogy ott bent ki, kicsoda? Kijövünk, mérjük a terepet, honnét lehet majd jó képeit — Nyughasson, Józsi bácsi. Ivott már maga éppen eleget Tudhassa, hogy ünnep van a faluban, délután meg annyit ihat, amennyi még magába fér. Az öreg agyáig nem jutnak el a szavak, könyörög, szentségei. Azt mondja: — Azért azt ne várjátok tőlem, hogy megdöntsem a népi demokráciát egy pohár pálinkáért Inkább böjtötök. Ott voltam én 45-ben is. Igaz, akkor nem sajnálták a pálinkát az emberfiától. Gyorsan kijövök a presszóból, nem jó beszéd ez most nekem.----------------;—■ az idő, a I Közeledik | miniszter ■--------------------- elvtárs és k ísérete elindul a kultúrház felé. Fotós kollégám ott ugrál köröttük, könnyű neki, igazolvány lapul a zsebében. Az egyik helyi vezető mellém szegődik és nékem panaszkodik, hogy elveszett a zenekar. Hív, menjünk, keressük együtt őket Mentem, kár volt A zenekar ott állt időben, ahol kellett és szépen remegtetve játszották a Himnuszt, pontosan akkor, amikor kellett Elvegyültem az ünneplő tömegbe, vigyázva, hogy a megyei főbíró mellé kerüljek. Szünetben azért kimerészked— Gázt bele, gázt bele, haver! — mondom a gépkocsivezetőnek, aki fölöttébb élvezi a helyzetet. Lám, milyen köny- nyen hullanak porba a szobrok, különösen a gipszszobrok.---------------------------- ÉkteleI Vamosmikola! j nüi du----------------------------dálunk, h atalmas porfelhőt kavarunk, megjelenésünk mondhatnám fülsiketítőén feltűnő. De talán jó is ez. a munkásőrség zenekara elaludt, vagy a bandából valaki szintén otthon felejtette a személyazonosságiját és visszamentek érte Vácra. Tény, tem az udvarba. Egy ember karonfogott és azt mondta: — Szakikám, a pilótáknak a csárdában terítenek ebédre. Maga csak engem keressen. Ugye maga az újság pilótája? — Igen — rebegtem és tettem néhány lépést a lacd- konyhás csárda felé. Közben a bírót elveszítettem a sokaságban és jártam, mint a kötél- táncos, aki egyemsúlyzórúd nélkül merészkedett a kötélre. A sátornál nagyon sokan tolongtak, hurkát mértek és sört. Hogy semmi feltűnést ne keltsek és ne lógjak ki a tolakodók sorából, mindenből rendeltem én is. Feleségek, menyasszonyok karoltak a kiskatonákba és a szülők is ott csimpaszkodtak az ünneplő fiúk nyakán. Ettem a hurkát, ittam a sört, bambán bámultam a semmibe, az élet múlandóságán révedezve. Láttam, hogy egy időis parasztasszony az asztal alatt böködi emberét. Az szó nélkül a bukszájáért nyúl és abból a térdére számolja a bankókat. A művelet közben ő is, asszonya is a távolba meredt. A pénzt az asszony levette férje térdéről és diszkréten megbök- dösifce az asztal alatt katona- fiát A fiú faarccal, mint a szülei, az asztal spanyolfala alatt átvette a temérdek pénzt és közben viccet mesélt a mellette ülő baj társának. A pincér újabb rundó sört rakott az asztalra, a katonafiú jó szívvel kínálta bajtársát a szüleit ahogyan felnőtt katonához illik. Végtére nem dedós ő, különösen nem a fegyveres erők ünnepén. Egy méterre tőlük a maszek vásáros rekedten ordított: — Fésűt csatot Juliskának! Sípot óraszíjat Jancsinak! Aki nem vesz, ne babrálja a portékát. Bámulom a temérdek Krisztus-képet az asztalán. Rossz üzletember ez a fickó.' Apropó. Krisztus-kép, innen nékem azonnal tovább kell állnom. Az ünnepség végén a kitóduló közönség közé vegyülök, megtalálom a protokollt és gratulálok a járási titkárnak, akiről tudom, hogy az elmúlt napokban sokat buzgólkodott az ünnepség sikerén. Kifejezésre juttatom csodálatomat, mondom neki, hogy: nagyon szép barna, ami mégis csak nagy dolog, így ősszel. — Mit csodálkozik? Elég sokat barnítottak a héten, felülről, az elvtársak — válaszolja bájosan, mert a járási titkár nő. | A bátorságom j fogyott---------------------------- el, amikor a miniszter élvtárs meglátogatta a helyőrséget. Nem voltam ideges, csupán elfáradtam már kísérteni az istent. A fogadásra elmentem, addigra ismét erőt gyűjtöttem. A hangulat kellemes volt, borozgatás közben nagyon sok szellemes dolgot hallottam. Legjobban az tetszett, amikor a miniszter bejelentette, hogy a megyei kapitány akar néhány keresetlen szót szólni a jelenlevőkhöz. S A válasz: — Engedve a miniszter elvtárs parancsának, emelem poharam ... Bátor ember a megyei főkapitány, dehát néki ez a hivatása. Rangja van, és ez a rang védi őt. Bár nem irigykedem, mert a maszek búcsújárót is védi valaki, lehet, hogy a Krisztus-képek. Es az újságírót? — Jelentem, itt balra ..: Éppen a fiatal rendőr szavai jártak az eszemben, amikor a belügyminiszter odajött hozzánk búcsúzni és felébresztett mélázásomból. Azt mondta: — Köszönöm elvtársak, a munkájukat. Szöveg: Suha Foto: Gábor Pártmunkás-küldöttség utazott az NDK-ba A Német Demokratikus Köztársaság október 7-én ünnepli- megalakulásának 20-ik évfordulóját. A Suhl megyei testvérpártbizottság meghívására tegnap Pest megyéből négytagú pártmunkás-küldöttség utazott az NDK-ba, a pártmunka tanulmányozására, valamint a 20-ik évforduló megünneplésére. A pártmunkás-küldöttséget Lendvai István, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára vezeti. A küldöttség tagjai: Arató Jenő, a munkásőrség Pest megyei parancsnoka, Ihászi József, az MSZMP Dabasi Járási Bizottságának első titkára és Zsigri Lajos, a Dunakeszi Járműjavító pártbizottságának titkára. A delegáció búcsúztatására a Nyugati-pályaudvaron megjelent: Cservenka Ferencné, az MSZMP KB tagja, a Pest megyei Pártbizottság első titkára, Barinkat Oszkámé, és Jámbor Miklós, a Pest megyei Pártbizottság titkárai, valamint a megyei pártbizottság dolgozói. A búcsúztatásnál ott voltak a delegáció tagjainak hozzátartozói is. Jelen volt a búcsúztatáson az NDK magyarországi nagy- követségének képviselője is. Szabad KISZ-nap (Tudósítónktól.) A napokban vidám gyermekzsivaj töltötte be a nagy- kátai Bartók Béla- Járási Művelődési Központ színháztermét, klubhelyiségeit és udvarát. A nagykátai 223-as ipari szakmunkásképző intézet KISZ-fiataljai vették birtokukba a kultúrházat. A járási KISZ-bizottság különösen szívügyének tekintette a 223-as intézet helyi adottságait és problémáit. Kellemes „pótotthont” kerestek számukra a művelődési otthonban, amelynek igazgatója szívesen befogadta a fiatalokat, míg az új iparitanuló-intézet el nem készül. Havonta egy napra az övék a művelődési ház. Az első találkozó délelőttjén komoly munka folyt: politikai oktatás, illetve felkészülés a jövő hónapi választásokra. A szabad KISZ-napon 23 új tagot ünnepeltek Nagykátán. L. Elekes Éva
