Pest Megyei Hírlap, 1969. október (13. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-02 / 228. szám
4 ^sjiirlap 1969. OKTOBER 2., CSÜTÖRTÖK Építőipari propagandahónap Tegnap este 7 óraikor a Pest •negyei Építőipari Vállalat klubtermében az „Építőipari Műszaki Propaganda Hónap 1969” című kiállítást nyitották meg. Korábban is voltak már különböző konferenciák, amelynek az volt a fő kérdése: hol tart ma az építőipar? Ez az akció — amellyel a műszaki vezetőkhöz, szocialista brigádok tagjaihoz szólnak — elsősorban a lakásépítés műszaki fejlesztésével foglalkozik. Mégnyitó beszédet dr. Szabó János, az építésügyi és város- fejlesztési miniszter első helyettese mondott. Ez alkalommal került bemutatásra az „Építőipar a fővárosért” című kiállítás, amely az őszi vásáron már nagy tetszést aratott. — A Rákóczi hadnagyát j mutatták be filmmatiné ke- [ rétében Tápiószecsőn. A j matinén megjelent a film j egyik főszereplője, Bicskei I Tibor és elbeszélgetett a né- j zőkkel. ] — Megkezdték a távlati j megyei területrendezési ter- } vek kidolgozását a Város- ! építési Tudományos és Tervező Intézetben. •>1 Szerencsés álmokat 99 Újra biztonságos az érdligeti iskola Szeretném megnyugtatni hétszázötven érdligeti kisdiák szüleit: a tavasszal életveszélyessé nyilvánított új iskola épülete a szakértő véleménye szerint újra biztonságosan használható. A szeptember 8-án kelt hivatalos jegyzőkönyv tanúsítja ezt. „A szakértő a ducolásokat már menetközben is ellenőrizte és a kivitelező vállalatnál telexen elrendelte a lépcsőház melletti WC-abla- kok középen rövidebb dúccal, de egyébként azonosan történő alátámasztását. Ezen alátámasztás elvégzése után, féltételezve, hogy a homlokzati faltestek minősége a legkedvezőtlenebb, az épületet biztonságosan használatba vehetőnek minősíti.” Aláírás: Walthier Gábor, a Középülettervező Intézet szakértője. Mondom, szeretném megnyugtatni hétszázötven érdligeti kisdiák szüleit: a veszélyt ... címmel új tv-filmet forgatnak. Irta: Szántó Erika, rendező: Zsurzs Éva, operatőr: Czabarka György. Főszereplők: Kálmán György, Koncz Gábor, Bulla Elma, Páger Antal. A képen: A Markó utcai börtön nyújt a legújabb tv- film egyes jeleneteihez különleges környezetet. KÖNYVESPOLC JUVÁN SESZTALOV: Kék vándorútok ' Egy kis, mindössze pár ezer lelket számláló népről, a vo- ígulokról szól Juván Seszta- lov Kék vándorutak című lírai regénye. Arról a népről — legközelebbi nyelvrokonainkról —, amelynek élete ma is tele van titkokkal, hiedelmekkel, az ember és a természet bensőséges kapcsolatának misztikájával. Furcsa, különös világ tárul fel az olvasó előtt Sesztalov regényének olvasása közben. S ez érthető. Ez, a mindössze Közületek! Minden típusú MÉRLEG JAVÍTÁSÁT, hitelesítését, új hídmérlegek beszerelését igen RÖVID HATÁRIDŐRE VALLAUA a Tisiakécskei Építő- és Vegyesipari Ktsz Tiszakécske öt-hatezer lelket számláló nép mostoha természeti adottságok között még ma is igen primitív életforma folytatására kényszerül, ugyanakkor óriási területen, igen szétszórtan él, egy-egy lakosra átlagban huszonnégy négyzetkilométernyi terület jut! Egy ősi világ és á húszadik század találkozásának drámája ez a könyv. Lebilincselő olvasmány a Kék vándorutak, elsősorban a társadálomváltás valóságának emberi bemutatása teszi azzá. A regényt Gulya János, a versbetéteket Képes Géza fordította. A könyvet az Európa Könyvkiadó jelentette meg. Hajnali lit így ősszel s tél fele hajnallá válik a nyári reggel, mikor munkába indulunk, mosdástól még piros szemekkel. Arcunk jó szappan-szagot őriz, s az autóbuszon olykor lecsukódó szemhéjunk mögött az éjjeli álom utolsó képei élnek. S így reggel, szó nélkül értjük egymást, munkás, — a munkást. Az autóbusz, — reggeli dajkánk — munkahelyünkig óvja köröttünk az ágy melegét, majd elbocsájt, szétszórva minket a város peremén, hol társakra találva, agyunk s izmunk erejét felszívja a gyár, s anyaggal elegyítve alakítja belőle, s belőlünk, a hétköznapok értelmét, és minket is magában őrző termék emlékműveket, miknek az útja a hajnali reggel, s a társra találás állomásain vezet át, mert piros reggelekig, mindig a szürke, hajnali út vezet. Borbély Tibor elhárították, az épületet megerősítették — mindenki jól láthatja a háromesztendős épület mindhárom szintjének valamennyi ablakában elhelyezett fagerendákat! — a nyugtató szavak mögött azonban sok keserűség rejlik. Miért? Jól emlékszem még a régi, „erdősített” érdligeti iskolára, többször megfordultam rogy- gyarat falai között. Az a régi iskola onnan kapta furcsa jelzőjét, hogy osztálytermeit húsz-negyven fagerendával ducolták alá, nehogy rászakadjon a diákokra és a pedagógusokra. Jól emlékszem még arra a három esztendővel ezelőtti ünnepnapra is, amikor szülők, diákok és pedagógusok örömére átadták rendeltetésének ezt, a hétmillió forintért felépített, tizenkét tantermes új iskolát. És jól emlékszem arra az idei márciusi délelőttre, amikor Rózsa Kálmánnéval, az iskola igazgatójával jártuk az elnéptelenedett tantermeket, amelyekből a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya azonnali hatállyal kitiltotta a diákokat, mivel megrepedtek az iskola falai, elpattantak az ablakok, nem nyíltak az ajtók, a konyhában pedig lapjával befért a tenyerem a tátongó nyílásokba. Akkor, márciusban, tíz napig tartott a kényszerszünet. Ezalatt a kivitelező — a 21. számú Állami Építőipari Vállalat — ideiglenesen megerősítette az épületet, hogy befejezhessék a tanévet az érdligeti kisdiákok. A Középülettervező Intézet mérnökei tizenkét pontban összegezték a tapasztalt hibákat. A következtetések közül csupán egy bekezdést idéznék emlékeztetőül: „Az épület a tervektől eltérő talajrétegre épült. Egy része homok alatti homokkőre alapozódott, a Budapest felőli épületrész azonban már agyagon áll... A pillérrepedések az épület hossza és a kialakítás megválasztásának következményei, tehát tervhibák. A konyhai bejárat szakaszán a padlósüllyedések és válaszfalrepedések közvetlenül a magas talajfeltöltés rossz tömörítésével függnek össze, tehát kiviteli hibák, bár a tervező sem vétlen. Ilyen magas — mintegy kétméteres — feltöltéseket a kivitelezőknek hosszú idő óta soha nem sikerült kellően tö- möríteniök. Ezt persze a kivitelező is tudja, tehát a tervet ezen a ponton kifogásolnia kellett volna.” Az építőipari vállalat augusztus hónapban tatarozta az iskolát. Megerősítették az alagsori pilléreket, oly módon, hogy befalazták az alagsori ablakok mindegyikének felét. A megmaradt ablakrészek viszont pillanatnyilag nem nyithatók a kazánházban, a tornaterem fürdőjének ablakát pedig egészen befalazták! Mindennek ellenére az augusztus ' 21-én kelt jegyzőkönyv megállapította, hogy: „A hivatkozott kiegészítő szak- vélemény szerint az alagsori homlokzati pillérek megerősítése után sem biztonságos a? érdligeti tizenkét tantermes iskola üzemeltetése... Helyt kell adnunk a szakértő azon következtetésének, mely feltételezi, hogy az épület többi szintjei sem felelnek meg a kivitelezői előírásoknak...” Az idézett jegyzőkönyvet augusztus 29-én újabb jegyzőkönyv követte, amely megállapította: „Annak érdekében, hogy az iskolában a tanítás megkezdődhessék, és az esetleges életveszély elkerülhető legyen, az épület veszélyeztetett részének ablaknyílás-áthidalóit alá kell ducolni. Az aládu- colás végrehajtása után az épület rendeltetésszerűen használatba vehető.” Ez azt jelentette, hogy szeptember elsején nem kezdődhetett meg a tanítás az érdligeti iskolában. Csak a biztonságot jelentő aláducolás után, szeptember kilencedikén foglalhatták el az osztálytermeket .az, érdligeti kisdiákok. Most tehát újra biztonságos az iskola épülete. Hogy mi lesz az ablakokat támasztó fagerendák sorsa, azt a most folyó anyagvizsgálatok eredménye dönti majd el. És arról sem született még döntés, hogy ki a felélős mindazért, ami az érdligeti iskolával történt. Vajon meddig halasztják még ennek megállapítását? Prukner Pál (2) — Jaj, hát nem tetszik tudni? Ö volt itt a bábaasszony. Tessék csak megkérdezni, ő még többet tud mondani, mint én, mert születésétől fogva ismerte a Mancikát. De még az anyját is, mivelhogy ő segítette a világra. Mert az a szegény asszony is megesett lány volt... — A Mancika édesanyja? — Bizony ám! Két gyerekkel. Ott is mindegyiknek más volt az apja. De volt, ami volt. öreg korára mégis férjhez ment. Amerikából eljött érte az első szerelme. Állítólag a Mancika apja. Mert addig vagyont gyűjtött és megözvegyült. Utána ment férjhez Mancika is. Két gyerekkel vette el ez a tekergő Józsi. Mit tetszik gondolni miért? — Majd erre visszatérünk, előbb a kútügyet szeretném világosan látni. — Ja, igen! Szóval a bábaasszony már sajnálta ezt a szerencsétlen asszonyt, hogy a Császárné így kiszipolyozza, és mondta neki, hogy, ha anyukája legközelebb dollárutal- ványt küld, akkor nehogy elkótyavetyélje. Neki is szüksége van egy jó külföldi varrógépre, meg egy nagy hűtő- szekrényre. Mellesleg a Bözsi néni, ezt csak úgy mondom, ezt nem kell megírni, bort szokott kimérni. Meg pálinkát. Máskülönben odajár ám hozzá az egész községi vezetőség. Olyan vendégségek szoktak ott lenni, hogy csuda. Van neki vagy fél hold szőlője, de a csodatevő Krisztus nem osztott annyi kenyeret, amennyi bort ő kimér belőle! Gurgulázik a nevetése. Az ilyen asszonyok nem az evéstől híznak. — Szokott sírni? — kérdem. Meghökken. Szemében a nevetés könnye. — Szoktam. Néha. Mérgemben. De én nem tudok sokáig mérges lenni. Az uram mérgelődik, én meg nevetek. De hol is hagytam abba? — Bözsi néninek külföldi varrógép és fridzsider kellett volna... — Persze! És többet ígért, mint a Császárné szokott. A rendes árat. Aztán Mancika még azt mondta, hogy a Császárnénak megvan minden, úgyis eladná, hát inkább a Bözsi néni kapja meg. Mert sok hálával tartozik ám neki. Sokat tett érte lánykorában, amikor azzal a tiszttel megesett, tetszik tudni, akitől a Babuci van ... — Szóval a Császárné megharagudott? — De meg ám! Annyira, hogy bosszúból beledobta a Mancikáék vödrét a kútba. De ez még mind semmi. Elment a telekkönyvi hivatalba, hogy mérjék ki a telket. Vagyis, hogy állapítsák meg a telekhatárt. Aztán kijött a mérnök és megállapította, hogy rossz helyen van a kút, mert pont a két telek közepén, állítólag valamivel nagyobbik fele a Császárékén. Hát aztán a Józsi éppen be volt szíva, amikor a Mancika sírt. Nem vétett az a szegény asszony senkinek, miért kellett ezt csinálni vele? Volt, ahogy volt az a kút, amióta emlékszem, az mindig ott volt, senkinek nem jutott eszébe, hogy méresse, hogyan, merre esik. Csak a Császárné nem nyughatott. Meg is mondta a Mancikának, hogy neki több joga van a kúthoz. És a vödröt sem adja oda. Tessék elképzelni, mi ez ott, ahol négy gyerek van? Főzni, mosni, tisztálkodni. Először panaszkodott a Mancika, hogy Császár néni, miért csinálja ezt velem, amikor én magát nem bántottam, de azzal az asszonnyal nem lehet ám beszélni. Fújta a magáét, hogy hát ő mennyi mindent adott Mancikának, amikor a kórházban volt, vigyázott a gyerekekre, meg minden. Mancika mondta, hogy ő azért megfizetett, mert tényleg úgy volt, Császárné mindennek megkérte az árát. Mit tetszik gondolni, lenne ilyen lakása, ha nem kuporgatna? Nem tudom, tetszett látni, mi van ott? — Láttam. — No, hát akkor nem kell semmit mondani. Igaz? Bólintok. A konyha sarkába, az ösz- szerakható konyhafalra nézek, amelynek végében hímzett terítővei letakart asztal áll. Villanyvarrógép. — Ezt Mancikától vette? Szolgálatkészen odaugrik, lekapja róla a térítőt, könnyedén kihúzza, megkeresi a villanydugót, bekapcsolja és gyönyörködik, hogy alig hallhatóan kattog a gép. — Szegény Mancika! De sok kis ruhát varrtam a gyerekeknek. Mert tetszik tudni, amit a mamája küldött Amerikából, az úgy nem volt mindig jó, hol be kellett venni, hol kiengedni, szóval sokat varrtam én neki... Tetszik tudni, én mindent magam varrók. Ágyneműt, fölső ruhát. Csak kabátot pem, ugye az más, a fazont alá kell dolgozni, ahhoz nem értek, meg olcsóbb is készen ... — Mi lett a kút sorsa? — Semmi. Teledobálták mindenfélével. Nem tetszett látni ? — Láttam. De honnét hordták a vizet? — A Császárné még most is a túlsó szomszédjától. Mancikáék meg hol innen, hol onnan. Van egy nyomós kút az utcán, lehet a házukhoz vagy ötszáz méterre. Leginkább onnét. — Milyen asszony volt Mancika? — Már hogyan? Formára, vagy természetre? — Mindkettőre. — Az utóbbi időben már nagyon leromlott. Olyan volt, mint a kisujjam. Sovány. Meg mintha össze is ment volna, bár soha nem volt nagy termetű, csak valahogy utoljára tisztára elfogyott... — Milyen színű volt a szeme? Tanácstalanul összekulcsolja kezét, látszik, hogy erősen gondolkodik. — Látja, milyen az ember... Egy hónapja sincs, hogy utoljára beszéltem vele, de nem tudnám megmondani... Mintha kék lett volna, de nem... Talán világosbarna ... Azt tudom, hogy szomorú szeme volt. Még akkor is, ha nevetett. Lánykorában is.,. — A haja? — Olyasmi, mint az enyém. Csak tán ritkább. Régen da- jeroltatta. Régen sokat törődött magával. Olyan nett volt, tetszik tudni ... Aztán, az előtt a dolog előtt már nagyon elhanyagolta magát.., — Szóval szökés-barna volt a haja. — Ügy, úgy! Szőkésbarna, Jaj, istenem, ha rágondolok, az yalami szörnyűséges, hogy olyat csinált. Borzalmas volt nézni. — Megnézte? — Jaj, megnéztem, ott volt a fél falu, de hát azt nem lehet elmondani ... — Ne is mondja. — Tetszik tudni, ahogy belépett az a kisgyerek, hát mindjárt ott láthatta az anyját, csoda, hogy meg nem őrült... — Mit beszélnek róla, miért tette? (Folytatjuk.)
