Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-07 / 207. szám

1969. SZEPTEMBER 7., VASARXA*»

Reformtapasztalaiok

Vállalati közérzet

hát eltekinthetünk a részletezéstől. Annál nagyobb figyelmet kell szentelni a másik csoportra, a vállalaton kívüli tényezők halmazatára. Nem véletlenül használtuk a halmazat, tehát a rendezetlen, összevissza valamik kifejezést. Napjainkban a vállalatok nagy többsége kétségtelenül még nem jutott túl a különféle szabályozók — s a velük összefüggő rendelkezések — megismerésén, s kezdeti fokú számbavételén. Ez önmagában még nem hiba, de az már igen, hogy sok esetbeil az ítélet kialakításakor átmeneti állapotot tekintenek véglegesnek. Ma ugyanis a vállalati körérzetet sok olyasmi befolyásolja, ami átmeneti állami megszorítás — mondhatni: sajátos biztonsági fék és szelep —, s ami a későbbiekben eltűnik, föloldódik.

Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy napjainkban sok főfájást okoz — s megint csak kiragadott példákra van lehetőségünk —, s nagy hatással van a vállalati közérzetre jó néhány intézkedés. így például a készletnövekedés finanszírozása a fejlesztési alap terhére, illetve a fejlesztési alap képzésének nem mindig egészséges különbözősége a vállalatoknál azzal járt, hogy sok helyen fel kellett adniuk, vagy félbehagyniuk bővítési, korszerűsítési programjaikat. Ez történt például az Ipari Szerelvény- és Gépgyár, a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat, az Ikladi Ipari Műszergyár esetében, s még jó néhány helyen. Nem eléggé világosak — legalábbis ma még a vállalatok számára —, az exportelszámolások keretei, a hazai partnerek fizetési kötelezettségének időre történő megvalósítása — csak néhány napja jelent meg erről rendelkezés —, s a termelői árrendszeren belül is mutatkoznak olyan ellentmondások, amelyek idegességhez, nyugtalan és aggodalmaskodó vállalati közérzethez vezetnek.

Idegcsillapítók nélkül

A vállalati közérzetre nagy, s kedvezőtlen hatással levő téÚj öntözőtelepek

— Ezen a nyáron igen sok csapadék hullott. Az esős időjárás miatt Pest megye 40 ezer holdnyi öntözött területéből ez évben mindössze 23 ezer holdon kellett a csapadékot pótolni. Érdekes adat ez, ha figyelembe vesszük, hogy például 1966-ban 32 ezer hold volt az öntözött terület — tájékoztattak a Kpzép- Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóságon.

Üj öntözőtelepek is épülnek a megyében. A VácszentlászBenne vagyok az újságban

Közérzete csak magasabb- rendű élő szervezetnek lehet, ám ki tagadná, hogy egy-egy gyár, s még inkább a több egységből álló nagy- vállalat élő organizmus? Föllelhető benne a lázas nyugtalanság, a tettrekészség, a kishitűség és az elbizakodottság éppúgy, mint a szenvedélyesség és az okos higgadtság, sőt, a naivitás s a ravaszság is. Az, hogy létezik vállalati közérzet, korábban, az j ún. direkt irányítási módszerek idején csak néhány szociológusnak, üzempszichológusnak okozott gondot. Nekik is csupán elméleti síkon. Napjainkban más, mégpedig alapvetően eltérő a helyzet. A vállalati közérzet valóság az üzemvezetőnek épp úgy, mint az igazgatónak, hatással van a kooperáló partnerekre, kisugárzik az irányító szervezetekre, befolyásolja a vállalat és a bank, a kereskedelmi eégek kapcsolatait. A megváltozott helyzet a gazdasági reform következménye, s egyik — nem lebecsülendő — eredménye.

Olykor görbe tükör

Milyen ma, napjainkban a Vállalati közérzet? Valaki azt mondta: a közérzet a vállalati tevékenység tükre. Magam hozzátoldanám: olykor görbe tükör, mert sok esetben a vállalaton kívüli tényezők hatását is visszaveri. Kétségtelen: nyugodt, kiegyensúlyozott ott a légkör, ahol a kereskedelmi osztályon irattartókat töltenek meg a rendelések, ahol a pénzügyi osztály a bankszámlákon több milliós tartalékot tudhat. Vannak ilyen, kiegyensúlyozottan dolgozó üzemek a megyében, közöttük a Forte •Fptgkgffipigi Ipar, az Ütépítőgép,,Javí16 és Gyártó Vállalat, a Pest megyei Műnyagipari Vállalat, a Pest megyei Faipari Vállalat s mások. Nyugtalan a légkör ott, ahol nincs elég rendelés, ahol csak néhány hétre biztosított a munka, ahol a megrendelők késlekedve fizetnek, s ezért maguk is pénzügyi nehézségekkel küzdenek. Ilyen vállalatok is találhatók a megyében, a Csepel Autógyártól a Vörös Csillag Traktorgyár gödöllői gyáregységén át a Lenfonó- és Szövőipari Vállalatig.

Korábban említettem: ha elfogadjuk a tükörhasonlatot, akkor a görbe tükör is igaz. Mert az utóbbi felsorolásban szereplő vállalatok — s a hasonló cipőben járók — nem a maguk hibájából, vagy legalábbis nagyrészt nem a maguk hibájából kerültek hosz- szabb-rövidebb időre nehéz helyzetbe. Ma még a vállalati tevékenységre, s a vállalati közérzetre sok olyasmi is hatással ”in, amit örököltek — például a járműfejlesztési program több tekintetben nem reális célkitűzéseit —, illetve ami független a vállalatoktól. Ezért, hogy két azonos adottságú, s azonos iparághoz tartozó vállalat közérzete is erősen eltérő lehet. Jogos tehát a második kérdés: mitől függ, minek a következménye a vállalati közérzet? A válasz már nehezebb, mint az első kérdésre. A vállalati közérzet ugyanis bonyolult, egymással többszörös kölcsönhatásban levő tényezők következménye, a rendeletektől és utasításoktól egészen a vezetők személyes tulajdonságaiig.

Kapukon kívül

A vállalati közérzetre hatással levő tényezőket két nagy csoportra oszthatjuk: Az egyik: a vállalati belső szervezetben jelentkező ellentmondások és feszültségek, s ezek ellentéte, a harmonikus működés eredményei. E kérdéscsoporttal ma egy hete, múlt vasárnapi számunkban, Vállalati mechanizmus című cikkünkben részletesen foglalkoztunk, most teÉvek óta gyötört, nyugtalanított engem egy dolog: rólam még sosem írtak az újságok.

Egy büdös sort sem, pedig — nem azért mondom —, én is tettem már egyet-mást az életben. Én is eregettem például papírcsónakot, mint az a Thor Heyerdahl, aztán vele mekkor ra felhajtást csinált a világsajtó, engem pedig meg sem említett. Én is felfedeztem a sarkot, mint Amundsen, és mi lett az eredmény? Róla regényeket írtak, rólam meg — káderjellemzést.

Vagy itt volt ez a hajcihő az Apollo 11-gyel. Heteken át egyebet sem olvastam a lapokban, mint Collins, Aldrin, Armstrong nevét, pedig ők csak kétszer voltak a súlytalanság állapotában *— egyszer odamenei, egyszer hazafelé —, én pedig törzsvendég vagyok a kijózanító állomáson, s az újságok mégis hallgatnak rólam. Mert nem tudom magam adminisztrálni ...

Fáj nekem a mellőzés, el is határoztam, hogy teszek ellene. Olyat teszek, de miami

nyezőkihöz sorolható az átlagbérszint sokat kritizált megkötése, s az a — megítélésünk szerint joggal — sűrűn bírált helyzet, hogy a vállalati kiadások egy része nem egyszerűen a nyereséget, hanem annak adózás után visszamaradt részét terheli, s éppen ezért, az eredménnyel arányban nem levő erőfeszítéseket követeld Fékként hat — ha már valamelyest csökkenő mértékben is —, a vállalati munkában a termelők és értékesítők közötti, elsősorban pénzügyi, elszámolási nehézségekre "visz- szavezethető feszültség, a rendelésállomány nagy mértékű, s sok esetben kapkodásra utaló hullámzása stb. Mindaz, aminek egy része előre számításba vett zökkenő az új szabályozók „bejáratása” idejére, de aminek másik része kétségtelenül az érdekeltségi rendszer finomítását, tökéletesítését követeli meg, ha már nem is a jövő évtől, de a negyedik ötéves terv kezdetétől mindenképpen.

A reform bevezetésének első hónapjaiban sűrűn elhangzott a vállalatoknál: ezt csak idegcsillapítókkal, leltet elviselni. S valóban, kitapintható volt a fizikai értelemben is megnyilatkozó idegesség a vállalati szervezet majd’ minden pontján. Ma mélyebbre, a szervezet idegpályáira, idegdúcaiba húzódott az ideges — bizonytalanságot s felelősségtudatot egyaránt jelző — remegés. A vállalatok kezdenek tiszta képet alkotni önállóságuk korlátáiról, s tevékenységük távlatairól, s e képpel egyidőben tárják fel a belső és külső akadályokat. Azokat, melyek ma ugyan még ideges remegéssel telítik a vállalati közérzetet, de amelyek legyűrése — vállalati, s felsőbb szintű erőkkel, elhatározásokkal — rohamosan csökkenti majd az idegcsillapító fogyasztást, s ugyanilyen rohamossággal teszi érzékennyé, mégis kiegyensúlyozottá a vállalati szervezetet, s ezzel a közérzetet.

Mészáros Ottó

Ión készülő víztároló két termelőszövetkezetet — a vác- szentlászlói Aranykalász és a valkói Üj Élet — öntöző telepeit látja el kellő mennyiségű vízzel. Jövőre már üzemel a berendezés. Monoron az állami gazdaság saját erőből építi új víztárolóját — az öntözőtelep terveit már az idén elkészíti a Közép-Dunávalgyi Vízügyi Igazgatóság. Budaörsön a Sasad MGTSZ öntözőtelepét a közeljövőben adják át rendeltetésének.

olyat, ami még nem volt. Mondjuk, megdöntők miamilyen rekordot.

Olvastam például, hogy egy jugoszláv krapek másfél évre levonult egy földalatti, sziklabarlangba, hogy megdöntse a barlangi tartózkodás világrekordját. Én se tudom minek, ő se tudja, de megdönti. Pénteken összepakolta a cuccát, szombaton lemászott a lyukba, vasárnap benne volt az újságban.

Vagy ott van a nyugatnémet, aki kézenállva tette meg az utat a würzburgi adóhivataltól a kölni dómig. Ezen a híren fellelkesedtem. Ide döfjék a rozsdás galuskaszűrőt, ha nem csinálom utána. Elkészülni, vigyázz, rajt! Sss... iker... ült... Egy pillanat, csengettek, mindjárt folytatom. Semmi különös, a házmester érdeklődött, hogy vagyok, mert az alattam lakóknál beszakadt a födém. Különben is, ilyen már volt.

Valami mást kellene kitalálni. Olyat, ami még nem volt. Talán doboljak? Nem jó,-mert

Eltemették dr. Vajda Imrét

Szombaton a Kerepesi temetőben mély részvéttel kísérték utolsó útjára dr. Vajda Imrét, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom régi, kiemelkedő harcosát, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi .tanárt, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökét.

A munkásmozgalom nagy halottainak gyászdrapériával díszített panteonjában ravatalozták fel koszorúkkal borított koporsóját. Barátok, ismerősök, tanítványok és munkatársak sokasága búcsúztatta dr. Vajda Imrét, köztük dr. Ajtai Miklós, af. MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a kormány elnökhelyettese, Kisházi Ödön, az Elnöki. Tanács helyettes elnöke, Övári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Vályi Péter pénzügyminiszter és Háy László egyetemi tanár, az MSZMP KB tagja. Részt vett a temetésen társadalmi, politikai és tudományos életünk sok ismert személyisége, a mozgalom számos régi harcosa.

KOMLÓSZÜRET

Jó termést hozott az iclsVi a csehszlovák fajtájú komló az tJjszilvási Állami Gazdaság földjein. A beérett növény szedését most kezdték meg.

szombaton olvastam az újságban, hogy a manchesteri Eddie Williams 7 óra 23 perc és 3 másodperces dobolással megszerezte a világrekordot.

Az a borzasztó, hogy már mindennek megvan a világcsúcstartója. A napokban választották meg a világ legszebb lábú nőjét, egy angol lány személyében; az alvás világcsúcsát Rip Van Winkle tartja, 20 év, három nap, öt óra és 16 perces eredménnyel; a világ legnagyobb evője egy olasz déligyümölcs-kereskedő. legnagyobb ivója Józsi bácsi, a szobafestőnk, legjobb kalapácsvetője a Zsivótzky, — én legfeljebb a kalapács nyelét szoktam eltolni —, a legmezít- lábasabb maratoni futó Abebe Bikila, a legjobb snúrozó Ebad Tamás I. b. o. tan., — hát számomra már nem terem babér?!

Tépelődés közben elütött egy furgon. Ezt a pár sort a baleseti kórház Il-es számú sebészetén írom, a gipszágyból.

Boldog vagyok.

Tegnap benne voltam az újságokban. így: „Figyelmetlen gyalogost gázolt a gyepmesteri hivatal gépkocsija a Külső- Gázszag utcában..

ny. é.

A lenini gondolatok nyomában

A tudományról, a dilettánsokról és a bürokratákról

Lenin: Meg kell végre tanulnunk a tudományt megbecsülni, elutasítani a dilettánsok és bürokraták „kommunista” gőgjét, meg kell végre tanulnunk rendszeresen dolgozni, saját tapasztalataink, saját gyakorlatunk felhasználásával!... minthogy nálunk már régen nem az általános elvekről van szó, hanem éppen a gyakorlati tapasztalatokról, itt ugyancsak tízszer- te nagyobb érték számunkra az a „tudományos és műszaki szakember”, aki ha burzsoá is, de érti a dolgát, mint egy fel- fuvalkodott kommunista, aki kész bármely pillanatban, éjjelnappal „téziseket” írni, „jelszavakat” kiadni, és üres absztrakciókkal dobálódzik.

Olvasom Lenin húszbap-huszonegyben írt műveit. Olvasgatom Lenin abban az időben elmondott beszédeit, s megállók a fent idézett soroknál. Nem ezt kerestem, de lehet-e továbbmenni anélkül, hogy ne toluljanak sorra a mai példáik, a mindennapi élmények, amelyek mind azt bizonyítják, mennyire aktuálisak ma is Lenin 1921. február 22-én a Pravdában megjelent ebekének gondolatai.

Egy egészen közeli élmény. Barátom, aki filozófiát tanít a marxista egyetemen, mesélte: Felvételi vizsgán jelent meg nálam az egyik tsz párttltkára. A vizsga rendje szerint elméleti kérdésről is kellett beszélgetnünk. Kértem, ismertesse, milyen alapvető osztályok alkotják társadalmunkat. Többé-kevésbé jól válaszolt, majd a vége felé — szó szerint idézem — így folytatta: „és van még az értelmiség, akiket felhasználunk a szocializmus építésének érdekében”.

Barátom, a filozófiatanár, nagyon nyugodt ember. De — mint mondja — ezúttal hirtelen kijött a béketűrésből, és azt találta válaszolni a szegény felvételiző tanuló jelöltnek, hogy kit használ fel maga? Vegye tudomásul, hogy én is értelmiségi vagyok, s én most a párt iskoláján tanítok. Apám parasztember volt, mint maga, de én büszke vagyok arra, hogy értelmiségi lettem, kommunista értelmiségi. Maga engem ne használjon fel semmire. A jövőben, kérem, hogy fogalmazzon így: és vannak az értelmiségiek, akikkel együtt építjük a szocializmust ... egyébként majd az iskolán megtanulja, hogyan van ez.

A filozófiatanár monológja felidéz bennem egy régi személyes élményt. Még valamikor az ötvenes évek elején pártiskolára kerültem. Néhány hét után, az akkor szokásos „kritika-önkritika” órán néhányan a szememre vetették, hogy köny- nyű nekem, mert — mint mondták — én a múltban bizonyára sokat tanulhattam, amikor ők iátástól-vakulásig dolgoztak, hogy megéljenek. Kemény, megrovó jelzőkkel illetve „javasolták”, hogy erre figyelemmel lehetnék, amikor a szemináriumban vitatkozunk. Nagyon csodálkoztak, amikor elmondtam, hogy abban a bizonyos múltban én is ugyanúgy dolgoztam, mint ők, s ami előnyöm van — ahogy ők fogalmaznak —, abból származik, hogy az elmúlt években legkedvesebb olvasmányaim a marxizmus klasszikusai voltak. Köztük sok olyan mű, amivel ők itt az iskolán találkoznak először. „De hát ez bűn?” kérdeztem patetikusan. Most már nem kérdezném. Igaz, hogy ezek az azóta is szeretett kedves elvtársaim, barátaim sem vetnék már a szememre az olvasottságot. (Óh, micsoda kevéske volt az, így utólag visszanézve!)

Ez az élmény már a múlt így, ilyen nyers formában, az értelmiség jelentőségének, szerepének hamis megítélése már valóban a múlté. De óhatatlan nem Leninre gondolni bizonyos esetekben. íme, egy újabb személyes élmény. A közelmúltban belecsöppentem egy vitába. Korszakos jelentőségű találmányról volt szó. Pontosabban arról, hogy valóban ilyen jelentős dolog-e ez. A feltaláló évek óta elkeseredett harcot vív azért, hogy találmányát kivitelezzék, bevezessék a gyakorlatban. És akkor a vitában egy részvevő — nem tudom másként jellemezni, mint Lenin az ilyen típust: „aki kész bármely pillanatban, éjjel-nappal téziseket írni, jelszavakat kiadni és üres absztrakciókkal dobálódzik" — azt mondta: nem sokat érhet az a találmány, mert ha valami népgazdasági haszon származna belőle, pártunk már régen gondoskodott volna arról, hogy felhasználják.

íme, iskolapéldája annak, hogyan lehet egy általános alapigazságot — mintegy frázisként odalőve — felhasználni arra, hogy elkenjük a konkrét igazság felderítésének bonyolult, nem könnyű, bizonyára sok hozzáértést kívánó útját. Mintha nem lenne ismert filozófiánk ama sarkalatos tétele, mely szerint az új mindig a régivel szembeni ádáz harcban tör előre. De szép is lenne az olyan szocializmus, amelyben az ésszerűbb, a jobb, a hasznosabb — valamilyen alaptörvénynek engedelmeskedve — mindig automatikusan győzedelmeskedik! De hát ilyen nincsen. Nem is lesz.

Kicsit messzire kanyarodtunk a lenini gondolatok által elindított láncsor szemeinek morzsolgatása közben. De ez még mindig jobb, mint a valóságban oly messzire kanyarodni, ahogyan azt azok teszik ma, akik a marxizmus egyedüli és igazi letéteményeseinek, a leninizmus egyetlen hű követőinek, kizárólagos forradalmi szocialistának vallják magukat. Kínában a magukat kultúrforradalmárnak nevező elemek világhírű tudósokat köpködnek le; általános gyakorlat a tudomány embereinek mint káros „burzsoá elemeknek” a vidékre száműzése. Ha egyszer a demagógia elszabadul és korlátlan hatalomhoz jut...

Messzire kanyarodtunk, hisz nálunk általánosan érvényes az, amit a KB közelmúltban elfogadott tudománypolitikai irányelvei leszögeztek. Ezek a lenini gondolatokhoz hű tézisek biztosítják a tudományt művelő emberek, az értelmiségiek helyes elbírálását is, azt a rangot számukra, ami a szocializmus teljes felépítéséből magukra vállalt rész után jogosan megilleti őket. Azt, amit Kádár elvtárs így fogalmazott meg: „A Központi Bizottságnak akárcsak a társadalom egészének életéről, a tudományos életről is — úgy gondoljuk — reális képe van. Tudja, hogy tudósaink, kutatóink döntő többsége egyetért pártunk politikájával, helyesli, hogy az adott helyzet mindenkori reális felmérése alapján, a marxizmus—leninizmus elveihez következetesen ragaszkodva építjük szocialista társadalmunkat, s a legjobb tudása szerint részt vesz ebben az építő munkában. Mindehhez hozzájárul a tudomány munkásainak hivatásszere- tete, ami nélkül nem is lehet elképzelni igazi tudományos munkát, azonkívül tudósaink, kutatóink nemes hazaszeretete. Mi ezeket is igen nagy erőnek tekintjük.”

Lenin — idézett szavaival — a fiatal szovjet államot szolgáló „burzsoá” értelmiséget becsüli tízszer olyan értékesre, mint a „kommunista gőgtől” megáldott, felfuvalkodott frázis- gyártókat. A mi értelmiségünk már társadalmi helyzetét, gondolkodását illetően is túlnyomórészt szocialista. S amilyen mértékben a volt burzsoái értelmiségből és az új értelmiségből ez a társadalmi réteg kialakult, úgy tűntek el — ha voltak — politikai életünk színteréről is az ilyen frázislovagok. De — azért talán mégsem hiábavaló a lenini gondolatok felidézése, maradiság amolyan, utóvéd-hadállása fellelhető. Lenin tanításai abban erősítenek bennünket, hogy maradéktalanul végrehajtsuk — a részleteiben is — pártunk helyes, lenini politikáját a tudományos élet területén is.

Varga József