Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-26 / 223. szám

VÁCI HAPLŰ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 223. SZÁM 1969. SZEPTEMBER 26., PÉNTEK A FELSZABADULÁSI VERSENY SORÁN 7 millió négyzetméterrel több papír a Fortéban Kernstok Károly és a nyergesi szabadiskola A váci kiállításról Egyre érkeznek a felajánlá­sok, vállalások a váci városi pártbizottság ipari osztályára. A Központi Bizottságnak és a Hazafias Népfront Országos Tanácsának felhívása minde­nütt visszhangot keltett és nagy lendületet adott a szo­cialista munkaversenynek. A Forte Fotokémia Ipar Vám utcai üzemében is az el­sők között kértek részt hazánk felszabadulásának negyedszá­zados évfordulóján a verseny­mozgalomból. A gyárban működő 60 szo­cialista munkabrigád, vala­mint a vállalat kollektívája a gazdaságos termelés érdeké­ben felajánlotta, hogy a fotopapírtermelést az ideihez képest 1970-ben egymillió négyzetméterrel megnöveli. A IV. számú öntőberendezésen a filmtermelést úgy előkészí­tik, hogy 1971-től a folyama­tos termelés ott megindulhas­son. A többtermelést — az eddigi 50—50 százalékkal szemben — egyharmad rész­ben íétszámmal, kétharmad részben termelékenység-eme­léssel biztosítják. Jelentős vállalásuknak az a pontja, amely szerint o világ­piaci érdeklődés, valamint a hazai piac jobb kielégítése ér­dekében rátérnek a jelenleginél jobb, színes papír gyár­tására. A fotótermékek területén az érdeklődés eltolódott a színes filmek felé. Ezért vállalják, hogy 1970-ben a belföldi igényt 50 százalékban kielé­gítik. A jövőben a hazai gyár­tású színes filmek ára magában foglalja az előhívás költségeit is. A Forte-gyáriak vállalását dr. Lenyó László igazgató, Szabó Gábor párttitkár, Me­rész Mátyás főkönyvelő és Gu­lyás József, a szakszervezeti I bizottság titkára írta alá. A Gyapjúmosó- és Szövőgyár váci gyáregységének, köznyelven a fonógyárnak ün­nepi felajánlása öt pontból áll. Vállalták a termelékenység egyszázalékos növelését. Anyagtakarékossággal két­milliós megtakarítást akarnak elérni. Festéknél és vegyszer­A Felsőgödi SK „öregfiuk” labdarúgócsapata a bajnokság e heti fordulójában Budapes­ten, a Kőér utcában szerepelt. Kőbányai Lombik—Felsőgöd 0:0. A sérült Czuczor és az iga­zolatlanul hiányzó Jónás és Boda miatt Haraszti Mihály edző kénytelen volt változtat­ni az összeállításon. A csapat a következő összeállításban lé­pett pályára: Kohlmann — Artner, Juhász, Horváth — Czimmermann, Lelkes — Sim- kó, Balázsovits, Bábi, Básti, Nyitrai. A jó talajú pályán nagy ira­mú, változatos mérkőzést ví­vott a két csapat. A felsőgödi védelem jól állt a lábán, a kö­zéppályások — Czimmermann, Lelkes, Balázsovits, Básti — jó játékukkal uralták a me­zőnyt. A felsőgödi „öregek” több helyzetet dolgoztak ki, de nem tudtak gólt rúgni. Az utolsó 10 percben a vendégek nagy irammal támadtak, de Simkó és Bábi lövései célt té­nél negyedmilliós megtakarí­tást terveznek. Ezenkívül egy 600 személyes új öltözőt adnak át április ne­gyedikén. Végül vállalták, hogy a negyedszázados évfor­dulóra a gyáregység fejlődését is­mertető kiállítást rende­zik. Szerdán a város üzemeinek és intézményeinek párttagjai. és számos érdeklődő pártonkí- vüli töltötte meg a Madách Imre Művelődési Központ széksorait. A földszinten min­den hely foglalt volt, a karza­ton is csak itt-ott maradt egy- egy szék üresen. A szokatlan érdeklődés Pálfy Józsefnek, a Magyarország című politikai hetilap főszerkesztőjének poli­tikai tájékoztató előadását kí­sérte. A szakmaközi bizottság el­nökségének legutóbbi ülésén a szakszervezetek társadalmi-ke­reskedelmi ellenőreinek beszá­molóját hallgatták meg. Ma­tyóka László, a MÁVAUT munkatársa, a társadalmi el­lenőrök csoportjának vezetője arról számolt be, hogy idáig a szakszervezetek csak a keres­kedelmet ellenőrizték, ám az új gazdasági mechanizmusban az egyes fogyasztási cik­kek ára a termelő üzem­ben alakul ki. « Ezért, a fogyasztók érdekvé­delmében indokolt, hogy a szakszervezetek ellenőrző tevé­kenységét kiterjesszék a gyár­tó üzemekre. Az új árrendszer megkí­vánja azt is, hogy bővítsék a kereskedelem társadal­mi ellerőrzését. Ennek hatékonyságát fokozná, ha a jövőben a szakszervezeti aktivisták tevékenységüket jobban összehangolnák a ta­nácsokkal, az állami ár- és mi­vesztettek. Az utolsó percben Bábi kihagyta a mérkőzés leg­nagyobb helyzetét: a kapust is kicselezte, de az üresen ha­gyott kapu helyett a kapufát találta el. Az eredmény igazságos, de a felsőgödi csapat közelebb állt a győzelemhez. Szabás-varrás tanfolyam kezdődik a Madách Imre Művelődési Központban (Vác, Lenin út 58 I. em. 12.' OKTOBER 1-ÉN, szerdán du J órakor. ♦ A tanfolyam díjo 12 hé're- 100 tt. Ennek ünnepélyes megnyitását egybekapcsolják az öltöző át­adásával. A Rádi úti üzem vállalását Vük lovszki János igazgató, Marcsók János párttitkár, Fe­hér László KISZ-titkár és Ja- kunyák Tiborné szakszervezeti titkár írta alá. (P. r.) Másfél órán keresztül meg­szakítás nélkül, az érdeklődést állandóan ébren tartó nagysze­rű politikai tájékoztatót hall­hattak a jelenlevők. Kitért eb­ben Pálfy József a moszkvai tanácskozás fő dokumentumá­ra, a kínai állapotokra, Romá­nia külpolitikájára, a közel-ke­leti helyzetre. A nagy sikerű tájékoztatót a jelenlevők elismerő tapssal kö­szönték meg. (b. h.) nőségellenőrző szervekkel, az állami kereskedelmi felügyelő­séggel és a Népi Ellenőrzési Bizottsággal. Az elmúlt időszakban a társadalmi ellenőrök 85 alkalommal vizsgáltak ke­reskedelmi egységeket. Némelyik vizsgálaton az Álla­mi Kereskedelmi Felügyelőség munkatársaival együtt vettek részt. Az előadó megemlített né­hány eredményt is. Elmondot­ta, hogy sok volt a kifogás a 101. számú bisztró ellen. Pél­dául: a kávéfőzőgépet közvet­lenül az illemhelyek mellett tartották. A szakszervezeti ke­reskedelmi ellenőrök vizsgá­lata után a vendéglátóipari vállalat Született: Kiss Ferenc és György Erzsébet: Erika, Prétor Zoltán és Gelencsér Márta: Márta, Terényi István és Lip- ták Margit: Tamás, Dávid Im­re és Miklián Julianna: Ta­más, Fehér Ferenc és Bucskó Erzsébet: Ferenc, Varga Zol­tán és Magosin Erzsébet: Zol­tán, Fehér László és Szabó Márta: Csaba, Katona Gyula és Pintér Margit: Mónika, Nyitrai György és Varényi Mária: Tünde, Szlovák Ferenc és Lukács Julianna: Ferenc, Tar Ádám és Lőrincz Erzsé­bet: Attila, Zopcsák József és Bartók Éva: József, Bittmann Mihály és Kuris Mária: Mar­git, Kövesdi László és Brusz- niczky Márta: Szilvia, Ottó György és Zéman Ágnes: Ka­talin nevű gyermeke. Házasságot kötött: Gál Gá­bor Básti Arankával, Dosztál Ferenc Paulina Ilonával, Sza­bó József Bors Máriával, Tóth Sándor Mikula Ágnessel, Kiss István Jakab Erzsébettel, La­da István Kovács Magdolná­val, Lukács Attila Pajor Zsu­zsannával, Tábori Tibor Hor­váth Etelkával, Veres János Mayer Máriával, Bartos Mi­hály Vravuska Terézzel, Pe- tyánszki János Kiszelák Valé­riával és Huszár István Mé­száros Máriával. Vácott hunyt el: Kalácska István (Vác, Juhász Gyula u. Legyen az első szó az örömé, a hangsúlyozott örömé, hogy végre Vácnak is van olyan kiállítóterme, amely nem­csak a helyi és környéki művészek kiállításainak ad­hat otthont, hanem méltó ke­retet biztosít vendégkiállítá­soknak, országos jellegű gyűjteményeknek is. Amikor a Komárom megyei Múzeu­mok Igazgatósága által ren­dezett, és az esztergomi, ta­tai múzeum, valamint ma­gángyűjtők birtokában levő anyagból összeállított emlék­kiállításról írunk, örömmel köszöntjük azt a kezdemé­nyezést, amely messzehatóan befolyásolhatja a városi mű­vészeti nevelést. A jövőben már mód nyílik arra, hogy más vidéki múzeumok kin­cseit (Debrecen, Pécs, Sze­ged) vagy a budapesti Nem­zeti Galéria legszebb darab­jait Vácott is szemlélhessük. Bár élnének ezzel a lehető­séggel Vác kulturális veze­tői — bár élne a lehetőség­gel a város lakossága és ta­nulóifjúsága! Mert a második szó, saj­nos, a szomorúságé. Egy kiállítás, ahol a XX. század magyar festészetének olyan nagy alakjaitól lát­hatunk alkotásokat, mint Kernstok Károly, Czóbel Béla, Derkovits Gyula, Egry József, Tihanyi Lajos, vagy a szocialista képzőművészet legjobb hagyományait kö­vető Czumpf Imre, Harang- lábi Nemes József, Márffy Ödön, Novotny Emil Róbert, Nyergesi Maul János! És a egy hét alatt rendet terem­tett. A csoportvezető elmondotta, nagyon sokszor tapasztalják, hogy részeg embereket is ki­szolgálnak. Az Utasellátóban többször voltak tanúi szabály- sértésnek, s miután figyelmez­tetésüknek nem volt foganat­ja, a szabálysértő felszolgáló- nőt a vállalat a hónap ele­jén elbocsátotta. Matyóka László végül hoz­zátette, hogy felkeresik a hús­ipar vezetőit, elmondják, hogy a húsboltokban mit tapasztal­tak és megkérdezik: a húsipar mit tud, és mit kíván tenni a helyzet megoldására. (b. h.) 12.), Páczius Mária (Vác, Vak Bottyán tér 1.), Burkali Erzsé­bet szül. Herczeg Józsa (Nagy­maros), Csonka Lászlóné sz. Vajda Mária (Vácbottyán) és Bach János (Szendehely). FOGADÓÓRA Gebora László megyei ta­nácstag szeptember 29-én (hét­főn) 8 órakor a sződligeti, ok­tóber 1-én, délután három óra­kor a sződi tanácsházán fo­gadja választóit. TAGGYŰLÉS Az I-es számú pártalapszer- vezet ma délután 5 órakor taggyűlést tart. Előadó: Peczé- der Tibor. A 0UNAMENTI VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ VÁLLALAT (Vác, Híradó út 3.) azonnalra FELVESZ VIZSGÁZOTT KAZÁNFŰTŐT Fizetés: a kollektív szerződés alapján, megegyezés szerint. megnyitón néhány városi ve­zető, a Dunakanyar-műhely két-háron> művésze — és kí­vülük csak 25 érdeklődő je­lenik meg! A kirándulásra csábító va­sárnapi délelőtt után, a ki­állítás nyitvatartása alatt remélhetően mindenki pó­tolja a mulasztást, a saját ér­dekében. A kiállítás ugyanis nagy művészi-emberi élménnyel szolgál. Habár a tárlaton a kitűnő művészeket nem or­szágosan ismert alkotásaik képviselik, hanem korai, fia­tal éveikből származó fest­mények, rajzok, vázlatok —, mégis ezek a művek a fel­fedezés izgalmával hatnak. A néző egy sajnálatosan ham­vába fojtott kezdeményezés, egy szinte forradalmian kö­zösségi munkacsoport életébe pillanthat be. Az eredeti kép­anyag néhány darabját az országos művészettörténeti kongresszus alkalmával ren­dezett kiállításra vitték el, de a Vácott látható alkotá­sok révén nyomon kísérhető a Kernstok-iskola kialakulása, tanítványainak alkotómódsze­re és Nyergesi János, No­votny Emil Róbert egy-egy vásznán az érett művészek legszebb erényei is megcsil­lannak. Az a néhány Kernstok-festmény, mely a kiállítás fő helyét foglalja el, az első portrétól a híres Este tanulmányáig és a lágy nyer­gesújfalui táj igézőén nyu­godt színvilágé vásznaiig egy nagy művész alkotó életének jellegzetes állomásait tükrözi. Különös megrendültséggel néztük a tragikus sorsú Der­kovits Gyula korai képeit, a nyergesi szabadiskoiát meg­látogató Szamuely Tibor arc­képét, azután a méltán or­szágos hírű Ady-portrét (Ti­hanyi Lajos alkotását), mely­ről a betegségtől szántott arcú költő jellegzetes tüzű szemei megtört fénnyel néz­nek a látogatókra. A kiállítás közel egy hó­napig (október 19-ig) tart nyitva. Reméljük, hogyjűép sokan gyönyörködnek rend­kívül érdekes anyagában. Végh Ferenc ÉRTESÍTÉS 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ* Értesítjük kedves ügyfélé nkét, hogy szeptember 26-tól október 15 lg telepünkön az áruátvétel leltározás miatt SZÜNETEL. Pest—Nógrád megyei MÉH Vállalat váci telepe Vác, Sádi úí — Figyelem! A Bartók Bóla ut- cában és a Liszt Ferenc sétá­nyon, valamint a Bokányi Dezső utcában szeptember 26-án az elektromos vezetéket feszültség alá helyezzük. A vezetékek és a készülékek érintése tilos és életveszélyes! (x) VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Felvételre keresünk gyógyszergyártó munkára vegyész­technikusokat, gyógyszergyártó szakmunkásokat, segédmunkásokat, továbbá lakatosokat, kőműveseket, hűtőgép- és kompresszor­kezelőket. valamint tiszta munkára nőket. Ötnapos munkahét. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszer­árugyár munkaügyi osztályán. Budapest X.. Gyömrői út 1»—21. Telefon: J77-330/193. Gépírni tudó női mun­kaerőt. szerződéses vi­szonyban. 1100 Ft fi­zetéssel felveszünk. — Jelentkezés: kedden és Dénteken. de.. In­gatlanközvetítő Válla­lat Vác. Széchenvi fca 9 Vennék jó állapotban levő hálószobabútort. „Igényes” jeligére: Vác. Mária utca 48 Verőcén — Borbély- hegyen — 650 n.-öles gyümölcsös eladó. Ér­deklődés: Verőce. Ár­pád út 21. vagy Ma­gyarkúti út. Runyóék­nál,______________________ ORION nagyképernyos tv-készülék, üzemké­pes, eladó. Megtekint­hető: Szentmihály­heev 13. v lelek, 200 négyszög­öles eladó. Felsőgöd. Aroknorf-j fqsor 1? Fiatal názaspár la­kásért életjáradékot fi­zetne. ..Sürgős” jeligé­re váci hirdetőbe Törzskönyvezett bcxei- kölykök eladók. Vác. Géza király tér 8. Páncéltőkés, rövid, bé­csi, diószínű zongora eladó vagy bérbe adó: Vác. Szent János 3. „PARTTART Wien” gyártmányú zongora — áron alul — eladó. Báthori u. 15. Hirdessen a m NAPLÓBAN! Apróhirdetés szavanként egy és két forint Eladó beköltözhető kétszobás összkomfor­tos, alápincézett csalá­di ház gazdasági épü­lettel. Vác. Felszaba­dulás u. 15. (Érdek­lődni délután 13 órá- t*1 ) Beköiicznetö kétszo­bás családi ház eladó Dunakeszin: Dimitrov utca 22. (Hétköznap 16 óra után, vasárnap egész nap.) SPORT Döntetlen a Kőér utcában Telt ház volt Pálfy József tájékoztatóján Az SZMT elnökségi ülésén hallottuk: Elbocsátották a felszolgálót Anyakönyvi hírek I i

Next

/
Thumbnails
Contents