Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-17 / 215. szám

1969. SZEPTEMBER 17., SZERDA “kJCíHop % Belefáradva 1969. szeptember tizenötödi­kén ballábbal keltem tel. Sem­mi sem sikerült. Korán reggel összeveszett a családom, a Kór­házban öt óra hosszat vártam arra, hogy végre megállapít­sák, nincs semmi bajom. A sok várakozás miatt az iro­dában nem kaptam ebédet, le­maradtam arról az értekezlet­ről is, amelyet nekem kellett volna vezetnem. Mindez mi ahhoz a bosszú­sághoz képest, amit közlekedé­sünk miatt éreztem? Az Ame­rikai úttól a Blaha Lujza térig 55 percig utaztam. Majdnem egy órát! Ismerem a választ: a Keleti pályaudvar körüli épít­kezés miatt sem a Thököly úton, sem a Rákóczi úton nem haladhat az autóbusz. Hosszú percekig áll egyhelyben, áll, álldogál, csak a közlekedni vá­gyók vérnyomása mozog. Kiváltképp mozgott ugyan­aznap este az Erzsébet híd bu­dai hídfőjénél, amikor még a várakozók magyarázatot sem tudtak adni önmaguknak, va­jon miért kell egy óra hosszat várni a nyolcas autóbuszra? Sem baleset, sem csúszós idő, sem csúcsforgalom nem aka­dályozhatta a közlekedést, lé­vén csillagos az ég, este hét óra... ötven perc várakozás után egy zsúfolt autóbusz elhajtott mellettünk, azután elkerült bennünket még egy, amikor végre egy harmadik több mint egy órai várakozás után fel­vette az összegyűlt tömeget. A GB—09—42-es autóbuszon az­után társasjátékot játszottunk. Sorra kérdeztük: — Baleset történt? / — Nem, — Műszaki hiba? — Nem. — Menetrend szerint indul­tak a járművek? — Igen. Nem. — Az utazóközönség érdeké­vel senki nem törődik? — Nem. A kocsit kísérő volt kalauzt Is szóra akartuk bírni, de ne­hezen ment. Mérges és fáradt volt, ő semmiről sem tehet, ne­ki semmihez semmi köze. Kér­tük: legalább tájékoztassa fö- Iötteseit erről az egy órai hiá­bavaló Várakozásról. Tudomá­sul vettük, ez sem az ő dolga. Nem azért ül ott. Mire ezt a kocsikísérő kije­lentette, annyira belefáradtunk a társasjátékba, hogy meg sem kérdeztük: ha jegyet nem ke­zel, ha nem tájékoztat, ha panaszt sem továbbít, -akkor mi is a dolga? És azt sem kér­deztük meg, hogy egyáltalán a nehézségeket, a körülménye­ket, a munkaerőhiányt is fi­gyelembe véve, a nem egészen megfelelő, de legalább az elfo­gadható közlekedés megszerve­zése kinek a dolga? —1 —s Kiegészítő üzemek Tahitótfalun Fehér meg fekete A szentendrei járás mező- gazdasági szövetkezeteiben előállított össztermelési érték 85 százaléka segédüzemágak­ból erkd, s ezért az ellenőrzés jogát gyakorlók meglehetős szigorral figyelik ezeket az üzemeket. A tahitótfalui Kék Duna Szakszövetkezet kiegé­szítő üzemágait tekintő sze­mük azonban nehezen talál­hat kifogásolni valót. Semmi fővárosi kirendeltség, a műhe­lyek rendben, egymás mellett, egy helyen sorakoznak a köz­ség belső területén, zárt telep­helyen. KÖMÜVESRÉSZLEGÜK a falun kívül még nem tevé­kenykedett — a település szá­mára viszont annál több, szé­pen kivitelezett munkát vég­zett, ők építették a tahitótfa­lui bölcsődét, művelődési há­zat, halottasházat A lakosság részére is dolgoznak, tataroz­nak, vagy éppen nyaralót épí­tenek. A most augusztusban létesí­tett — jelenleg 40 asszonnyal, három műszakban dolgozó — ORSÓZÖ ÜZEMÜK nem előzmények nélkül való. Egy éve a Magyar Gyapjúfonó már berendezett Itt egy mű­helyt, benne a szövetkezet bérmunkát végzett a gyárnak. A megrendelések azonban há­rom hónap múlva elakadtak, az üzemet feloszlatták. Nemso­kára felkereste a termelőszö­vetkezetet a Budai Pamut­textilművek: gépet is, szakem­bert is adnak, ha kiegészítő üzemágként létesítenek egy orsózót. Az ellenőrzésre ille­tékesek később sűrűn megkér­dezték, a tahitótfalui Kék Du­na a munkaerőhiánnyal küzdő textilgyárak közül miért nem egy járásba, vagy megyébe va­Rózsameténg, metelmaszlag, orvosi csucsor Nem kuruzslás — természetes gyógymód Herbária termékek — nyereség-visszatérítés Nem is olyan régen valósá­gos hadjárat indult az úgyne­vezett kuruzslás ellen. A béka mája, macska szőre persze rá is szolgál, ha gyógyírként ajánlják. De sajnos a fürdő­vízzel együtt a gyereket is ki­öntötték, s a sokféle fűvet, te­hát, népi gyógyszert is tilal­masnak, babonaságnak kiál­tották ki egyesek. Szerencsére jóval túl vagyunk rajta, s ma már az ezzel foglalkozó Her­bária Országos Gyógynövény­forgalmi Szövetkezeti Válla­lat sokféle változatot állít elő. Javarésze már nem vadon te­rem, hanem a szántóföldekről származik. Sokat küldenek Európába, az NSZK-ba és az USA-ba is. Emellett a hazai gyógyszeripart látják el sok­féle alapanyagot adó fűvel, gyökérrel. Csak néhányat a légi népi elnevezésekből, il­letve gyógyszernek valóból: meténgzöld, anyarozs, metel­maszlag, rózsameténg, orvosi csucsor... A termékek java­részét persze a kamilla tea, a hársféle adja. Ez utóbbiakat garzoncsomagolásban is for­galomba hozzák, úgyhogy a papírba zárt csomagokat csak a csészébe kell engedni. Megyénkben is sokan fog­lalkoznak a tea, fű, gyökérfé­lék gyűjtésével. Bizonyára ér­dekelni fogja őket, hogy — dr. Szollár György igazgató tájékoztatása szerint — arra törekednek, hogy a munkában résztvevő ÁFÉSZ-ek és terme­lőszövetkezetek a vállalat ré­szesei, tulajdonosai legyenek, közvetett vagy közvetlen for­mában kapjanak nyereség­visszatérítést. A SZŐVOSZ igazgatósága októberben dönt erről. Elmondta a főagronomus A vácbottyánl Petőfi Terme­lőszövetkezetnek 120 tagja van. Itt is érvényesül a fővá­ros „szívó” hatása, s az átla­gos életkor eléggé magas. Eredményeik azonban így is figyelemre méltóak. — Termelőszövetkezetünk 888 holdon gazdálkodik. 25 va­gon barackot szedtünk, ez kö­rülbelül egymillió forintot jö­vedelme '.ett Paradicsomból 20 vagon, dinnyéből 24 vagon hagyta el a termelőszövetke­zet területét. Felvásárlóink a konzervgyár és a MÉK voltak, emellett piacra is szállítot­tunk — mondotta Zsigri Gyula főagronomus. — Látjuk, hogy nagyszabású építkezésekbe kezdtek. — Igen, méghozzá saját erő­ből. Jövő év májusára készül el az irodaház — 700 ezer fo­rint értékben. 100—120 ezer forintos beruházással épül a raktár, s 60 ezer forint érték­ben a mázsaház. A sertéshiz­lalda az egyetlen, amely álla­mi támogatással épül. — A tagság szépen dolgozik. Emellett két melléküzem- águnk is van: egy építőipari részleg, amely 50 embert fog­lalkoztat és a lakatos részleg, ahol 16 ember dolgozik. Az építőipari részleg havi 300 ezer forintot, a lakatosok pedig 80 —100 ezer forint körül hoz­nak a „konyhára”. így hát jut az építkezésekre is. lóval kötött szerződést? De hadd idézzük a Budakalászi Lenfonó gazdasági vezetőjét, aki szerint a szövetkezet fel­tételei számukra teljesíthetet­lenek voltak: a gazdaság ál­lítólag kikötötte, hogy minden fonodái segédüzemében alkal­mazott dolgozóján évi 20—25 ezer forintot kíván keresni __ A fővárosi gyár részére azon­ban a kapcsolat, úgy látszik, előnyösnek bizonyult: a közel­jövőben az első — háromszáz­hetvenezer forintos — orsózó gép mellé újabbat adnak ki, bérmunkára, Tahitótfalura. Sem a szövetkezetbeli orsó- zóban, sem a szomszédos mű­anyagüzemben végzett mun­kát nem nevezhetjük kiegészí­tő tevékenységnek olyan érte­lemben, mintha ezek főként a mezőgazdasági feladatok közti szünetekre épültek volna. Igaz, volt mái* arra precedens, hogy gyümölcsszedéskor egy-két napra leállt műanyagüzemük, de ez csak egyedi példa. — Ezeket a műhelyeket nem a téli foglalkoztatás, hanem a nyereség miatt létesítettük — mondja dr. fiállni Sándor fő­könyvelő, aki szerint az orsózó tervezett évi nyeresége 3—400 ezer forint. De hiszen jószerint nem is a tagságot foglalkoztatják e ki­egészítő üzemekben! A szak- szövetkezet tagjainak nagyobb része elfoglalt a saját 1—20 holdig terjedő földjén. így aztán a különben 202 alkabna- zöttat foglalkoztató szakszö­vetkezet 438 tagjából 224 nem vesz részt a közös munká­ban ... A következő műhely a zárt szövetkezeti telepen A MŰANYAGÜZEM, mely másfél éve kezdte a munkát: 45—50 nő dolgozik itt, két műszakban, egy szer­számkészítő mester irányítá­sával. A tervezett évi nyere­ség 500 ezer forint. Terméke­ikből, a műanyag flakonok­ból százezres tételeken alul nem vállalnak megrendelést: kapacitásuk tízezer flakon egy nap. S íme, itt vagyunk a terme­lőszövetkezet büszkesége, korszerű gépi berendezések­kel teljes, építészetileg igé­nyesen kivitelezett HÚSÜZEME előtt, melyet mintegy 3 és fél millió forintért létesítettek egy évvel ezelőtt. Itt többek között egy húsipari techni­kus és kilenc szakképzett hentes tevékenykedik, de az utánpótlásról való gondosko­dás jegyében két ipari tanu­lót is foglalkoztatnak. Jelen­leg körülbelül ötezer sertést dolgoznak fel egy évben — kapacitásuk azonban ennél jóval nagyobb — füstölthús- nák, parasztsonkának, töltelé- kes árunak. Kelendő termé­keiket ez idő szerint főként a Dunakanyarban értékesítik. A húsüzem mellé nemrég 160 ezer forintos költséggel labo­ratóriumot építettek: az itt foglalkoztatott két agrármér­nök. többek között saját hús- készítményeik belső meázá- sát is elvégzi. A természetes ész, rendel­kezések, nyilatkozatok isme­rete mondatja, ez a húsüzem az, amely aztán igazán fel­lendítheti e szakszövetkezet hírét, tekintélyét, anyagi helyzetét. A fogyasztói ízlés is mellette kardoskodik, mily nagy tehát a látogató megle­petése, amikor arról értesül, hogy ez az ág alig nyereség-s — legalábbis ami a beleölt milliók lassú visszatérülését . illeti. Amikor a húsüzem létesíté­sét elhatározták, 1967-ben, még nem számoltak az 1968- as forgalmiadó- és árkiegészí­tési rendelettel, nem tudták, hogy annak értelmében az adózás, árdotáció szempontjá­ból kedvezőtlenebb lesz hely­zetük, mint az állami húsfel­dolgozó vállalatoknak. A do­tált áruk köre. náluk kisebb. Tőkehúst, mely után a válla­lat 30 százalékos dotációban részesül, nem árusíthatnak, így a legnemesebb részeket is bedarálják a kolbászba. Általában csak füstölthúst értékesíthetnek, amelyet 10 százalékos füstölési veszteség, 10 százalék adó terhel. S e termékeket szaibad áron csak saját üzleteikben árulhat­nák, azok felállítására azon­ban még nem futotta költség- vetésükből. A Jövő azért több jóval ke­csegtet erről értesül a lá­togató úgy a szakszövetkezet­ben, mint a járási szervek­nél. Világos, hogy egy ilyenfajta vállalkozás annál nyeresége­sebb, minél inkább megközelí­ti azt a nagyüzemi eszményt, mely a saját árualaptól egész a saját kereskedelmi hálózatig, önálló propaganda tevékenysé­gig terjed. Nos, a tahitótfalui Kék Duna húsüzemének áru­alapját eddig főleg a falu .— és környékbeli parasztudva­rokban nevelt jószágok adták. Igaz, a húsüzemnek köszönhe­tően a községbeli háztáji ser­tésállomány a négyszeresére nőtt — de hát honnan indul­tak: az egyik elmúlt esztendő­ben mindössze 28 anyakocát tartottak az egész szentendrei szigeten! (A szakszövetkeze­teknek nem volt közös állo­mányuk.) Az árudahiányról már szó esett — a közeljövő­ben Vácott kapnak egy üzletet. Termékeiket egyáltalán nem reklámozzák, még egy rájuk ragasztott cédula erejéig sem... A NAPOKBAN azonban a négy szigeti szakszövetkezet a járási szervek és a Dunaka­nyar Intéző Bizottság részvéte­le mellett határozatot hozott egy kétezer férőhelyes, szako­sított sertéstelep létesítésére. (A szakemberek megnyugtat­ják az aggódókat: a modern technológiájú telep egyáltalán nem bontja meg a környék üdülőjellegét: a termékek vi­szont annál inkább virágoz­ta tják a helyi vendéglátást.) A biztató jövőtől azonban forduljunk ismét a jelen felé. S vigasztaljon bármennyire az a gondolat a tahitótfalui szak- szövetkezet kiegészítő üzemei­nek udvarán, hogy az itt ter­melt nyereséggel végül is a szövetkezetben már nagyon számottevő közös gazdago­dik — igaz, közben tagok, al­kalmazottak körében elképesz­tő vagyoni egyenlőtlenség ke­letkezik — ne tudjunk egyér­telműen belenyugodni abba az igazságtalan ellentmondásba, hogy miközben a kis tőkebe­fektetéssel létrehozott, olcsó anyaggal, kevés szakképzett munkaerővel dolgozó üzem­ágak nyereséggel virágoznak, addig a drága beruházással létesített, jelentős szakember- gárdát foglalkoztató, nagy ér­tékű anyagot feldolgozó, ki­tűnő minőségi termékekkel büszkélkedhető húsüzem ép­pen csak hogy fenntartja ma­gát a nyereségesség szintjén. Hogy egy mezőgazdasági szö­vetkezet ipari cikkek előállítá­sa tekintetében előnyt élvez, mezőgazdasági termékek ké­szítésében pedig hátrányt szenved az állami nagyüze­mekkel szemben — ez a hely­zet, Úgy tetszik, nem rendjén való. S mert méltánytalan, nem tekinthetjük véglegesnek. Padányi Anna Napirenden • a termelékenység Az ésszerű sorrend A PEST MEGYEI HÍRLAP augusztus 24—i számában in­terjút közölt Kovács Sándor­ral, a Nagykőrösi Konzervgyár igazgatójával. Nem vitatni, sokkal inkább kiegészíteni kí­vánom az interjúban' elhang­zottakat. Az új gazdasági mechaniz­mus bevezetése óta észrevehe­tően növekedett a mennyiségi szemlélet elleni harc, s így ma már elsősorban nem az a fon­tos, hogy a vállalatok milyen arányban növelik termelésü­ket, hanem inkább az, hogy termékeik közül milyen az I. osztályú áruk aránya, s milyen áron értékesíthetők. Egyetért­ve Kovács Sándorral, magam is hangsúlyozni szeretném: az egy főre jutó termelés növeke­dése valóban bonyolult, össze­tett probléma, mert sokféle té­nyező, így például a betegállo­mányban levők, a termékek munkaigényessége, stb., , sitb. befolyásolhatja e mutató ma­gas vagy alacsony voltát. úgy vélem, a múlt esztendő­ben a termelékenység kedve­zőtlen alakulásában szerepet játszott az is, hogy a vállala­tok egy része változtatni kény­szerült a gyártmányösszetéte­len. Azután emelkedett a ter­melékenység úgy is, hogy a vállalat nagy értékű import­gépeket állít munkába, s azo­kat csekély létszámmal üze­melteti, de a nagy amortizá­ció miatt végül is maga a fo­lyamat gazdaságtalanná válik. A népgazdaság más ágazatait tekintve is sok hasonló példát találhatunk, hiszen a kereske­delemben az önkiszolgáló rendszer jelentős mértékben növelte a termelékenységet, azaz az egy főre jutó termelést anélkül, hogy ez különösebb beruházásba került volna. Pél­daként vizsgálhatunk egy .ét­termet is) amely 30 fővel, havi 210 ezer forintos forgalmat ért el zene nélkül. Az egy főre ju­tó árbevétel tehát 7000 forint. A vállalat úgy dönt, hogy a lakosság igényeit kielégítve, az étteremben ezentúl zeneszol­gáltatás is lesz. Egy négytagú zenekar beállítása fejenként 2300 forintot, tehát összesen 9200 forintot tesz ki és a köz­terhekkel együtt a kiadás 11 500 forint lesz. A zenés fel­ár viszont 21 000 forint árrés- többletet eredményez. A válla­lat 9500 forintot nyer a zene­szolgáltatás bevezetésével, ugyanakkor viszont a termelé- kenygég 210 forinttal csökkent! Kérdéses tehát, md a fonto­sabb: a termelékenységi mu­tató, vagy az eredmény növe­lése? SOK HASONLÓ PÉLDÁT EMLÍTHETNÉNK arról a te­rületről is, amelyet Kovács Sándor, a veié folytatott inter­júban részletesen tárgyalt, ne­vezetesen a termelőszövetkeze­tek kiegészítő tevékenységéről. Valóban az a helyzet, hogy a termelőszövetkezetek egy része a kiegészítő tevékenység jel­szavát zászlajára írva sok A Dunakeszi Házgyárba FELVESZÜNK: villanyszerelő, kőműves, vasbetonszerelő, ' víz- és gázszerelő, burkoló, híddarus - szakmunkásokat, segédmunkásokat. I Segédmunkásokat különböző házgyári szakmákra betanítunk. Kiemelt bérezés, megegyezés szerint. 44 órás munkahét, minden második szombat szabad. Útiköltséget térítünk, vidékieknek szállást adunk. Jelentkezés a 43. sz. ÁÉV. DUNAKESZI HÁZGYÁRA Munkaügyi csoportjánál. olyasmibe is belekezdett, ami távol állt a mezőgazdaságtól vagy az élelmiszeripari tevé­kenységtől, de nem sóik köze volt a közös gazdaság tagjai­nak foglalkoztatásához sem. Az ilyesfajta kiegészítő tevé­kenység, megítélésem szerint, társadalmi összességében nem lehet gazdaságos és eredmé­nyes. A másik kérdés: vajon az itt felhasznált anyagi esz­közöket és beruházási javakat a népgazdaság más területén nem lehetne-e hatásosabban, nagyobb hasznot hajtóan, te­hát termelékenyebben felhasz­nálni? Egyetértek abban is Kovács Sándorral: sajnos, manapság valóban az a helyzet, hogy igen sok ágazatban, s így a mezőgazdaságban is, nem azt termelik elsősorban, amire szükség lenne, hanem a meg­levő termékek értékesítését szorgalmazzák mindenféle mó­don. Hiszem, hogy el kell jön­nie annak az időnek, amikor minden gazdasági egység rá­ébred arra: csak azt szabad termelnie, amit megvesznek tőle, amire szükség van. Pél­daként talán nem túlzás arra hivatkozni, hogy Franciaor­szágban a kereskedelmi válla­latok és a feldolgozóüzemek nemcsak a termés minőségét határozzák meg a mezőgazda­ság számára, de előírják még a növényvédő és gyomirtósze­rek fajtáját is, valamint a mű­trágyaadagokat. Az ilyesfajta vertikalitás ma még a mező- gazdaságban s más ágazatok­ban is inkább csak kívánalom, óhaj, jövőbeni terv, mintsem valóság. Mégis úgy hiszem, a kérdések ilyen oldalról törté­nő vizsgálata vihet csak előbbre, s itt az ideje, hogy a gazdasági reform végrehajtá­sának részeként ezek is meg­vitatásra kerüljenek. A MEZÖGAZDASÄGI TERMELŐSZÖVETKEZE­TEKBEN az erők szétforgá- csolása hosszú távon óha­tatlanul rossz gazdálkodáshoz vezet. Ott, ahol nem néhány üzemágra, hanem sokféle te­vékenységre fordítják figyel­müket, bekövetkezhet a pan­gás, az anyagi javak fecsérlő felhasználása stb. Az utóbbi időben folyóiratokban és más sajtótermékekben örvendete­sen gyarapodott azoknak a ta­nulmányoknak és cikkeknek száma, amelyek a magyar me­zőgazdaság ellentmondásait vizsgálják az új lehetőségek tükrében. így a többi között a specializációt, amelyről kevés szó esik napjainkban, vagy a világpiaci és a hazai piaci ha­tások egybekapcsolását és köz­vetítését a termelőkhöz. Részletes és alapos fölmérést érdemelne, hogy miért nem boldogulnak, miért nem jön­nek létre a nagyobb városok — köztük a „gyümölcsöskert” Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét — és Budapest környékén az úgynevezett kiskertművelő társaságok, miért nem sikerül megteremteni a szőlők és gyü­mölcsösök rekonstrukciójának feltételeit, miközben — sorra- rendre létesültek és létesülnek a kisegítő üzemek? Ugyancsak fontos kérdés lenne a terme­lékenység szemszögéből an­nak vizsgálata, miért terjed­nek el igen lassan az új tech­nológiák a mezőgazdaságban, miért kallódnak el százával és ezrével a szakemberek stb, stb. Furcsa ellentmondásnak tűnik előttem, hogy jó néhány termelőtől hallom, bizonyai gyümölcsfajtákért annyit sem fizetnek, hogy érdemes lenne leszedni, a piacokon mégis drága a gyümölcs. Vajon se­gít-e a helyzeten az, hogy itt vagy ott műanyag babákat s hasonló termékeket készítenek a szövetkezeti tagok...? TERMÉSZETESEN ahogy Kovács Sándor tette, magam is csak kérdezni tudok, töp­rengeni, s a kérdések megvá­laszolásához ismereteim aligha elégségesek. Egy valami azon- 'ban bizonyos: ezeken a kérdé­seken va!amennyiünknek töp­rengeni kell, és nemcsak töp­rengeni, hanem a megoldás útját-módját is megtalálni. Baldavári László, a Róna Vendéglátóipari Vállalat főkönyvelője k f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents