Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-14 / 213. szám

4 A művészetről M ichelangelo tudósai. Matisse értői, a barokk vallatói és Bizánc felséges művészetének be­avatottat — több híres művészettörténész lesz a következő néhány napban Budapes­ten, mint a világ más helyein együttvéve■ Es ha más szenzációja nem lenne a Tudományos Alzadé- mián szeptember 15-én megnyíló XXII. nemzetközi művészettörténeti kongresszusnak, mint az, hogy egy­begyűjti e szép tudományág huszonöt országból érkező négyszázötven kiváló művelőjét, akkor is figyelmet ér­demelne a tanácskozás. An a rendezvény jelentősége túlnő azon az önmagában is ritka eseményen, hogy megjelenik a reneszánsz művészetének kitűnő szakte­kintélye, az ötven esztendeje külföldön dolgozó világ­hírű Tolnay Károly professzor (a harmincas évek vé­gén járt utoljára szülőhazájában), többet jelent annál, hogy fogadja üléstermében André Chaslellt, a Sorbonne neves professzorát, Angulót, a madridi Prcdo főigazga­tóját vagy Lazarjev akadémikust, a kitűnő szovjet tu­dóst s Icartársait. Ennek az első olvasásra talán nagyon is „szakmai ízű tudástanácskozásnak sok olyan vonat­kozása van, amely minden, kultúránk, tudományunk iránt érdeklődőt elgondolkodtat. Ha azt írjuk, 1896 óta nem volt ilyen tanácskozás Bu­dapesten, talán már érzékeltetjük az esemény jelentő­ségét. Ha azt is leírjuk, hogy ez az első ilyen találkozás, amelyet szocialista országban rendez meg az UNESCO művészettörténeti világszervezete, még többet mond­tunk a budapesti találkozó fontosságáról. De ha azt is meggondoljuk, hogy a legutóbbi tíz esztendőben ilyen nemzetközi kongresszus Párizsban. New Yorkban és Bonnban volt, ha ezeken az elődszínhelyeken végigné­zünk, nem kétséges, mekkora elismerése a magyar mű­vészettörténeti munkának ez a Budapestre kitűzött kongresszus. Elismerése annak a tudományágnak, amely nagy szel­lemi teljesítményeivel — hazájában sem elég ismert. Dicsérete annak a kétszáz szakembernek, akik a négy- százötven külföldi tudóst ezekben a napokban várjált, vendégül látják, s maguk is mintegy negyven előadás­sal, hozzászólással jelentkeznek. Ha összeraknánk em­lékezetben a magyar műtörténészekről megjelent szét­szórt külföldi híreket — kitüntették, előadást tartott, egyetemre hívták meg, szakértőbizottságba választották — könnyen kikerekedne az a kitűnő teljesítmény, ame­lyet a kongresszus helyét kiválasztó bizottság most hi­telesített. Nem véletlen az sem, hogy a művészettörté­nészek bizottságában a Comité International d’Histoire de l’Art-ban (CIHA) magyar műtörténész professzor az egyik választott elnökségi tag, még kevésbé véletlen, hogy a Bécsben évenként kiadott rangos Herder-dljat most már három esztendeje egy-egy magyar művészet- történész — reneszánsztudós professzor, középkori épí­tészetet kutató műemléki szakember, grafikusművé­szettel foglalkozó muzeológus — hozza el, s a magyar művészettörténészek megbecsült részvevői minden nemzetközi tudományos tanácskozásnak. Budapesti professzor tart előadásokat tíz olasz 'SárőkÜ ^építészet- ~ rőt olasz szabadegyetemeken, magyar szakembert is hív­tak az árvíz idején tönkrement művek restaurálásához Firenzébe, a Szépművészeti Múzeum tudósának spa­nyol művészetről szóló könyvét spanyol kiadó jelenteti meg, s hollandiai kiadó egy másik magyar holland fes­tészetről írt munkáját. A magyar művészettörténészek itthon kiadott idegen nyelvű könyve mind elkel Euró­pában, mert Európa-szerte sok rangos szakmai folyó­irat rangos szerzőiéként ismeretesek, s az új Művésze­ti Lexikont, amely csaknem az egész szakma közős, nagy alkotása, egészében megveszi, lefordittatja egy kiadó Olaszországban, a művészet és a művészet-törté­netírás évszázados hazájában. Ezek csak kiragadott példák, figyelmeztetnek arra, ami a kongresszus nélkül nem jutna eszünkbe: kitűnő teljesítményt nyújt ez a tudományág. S hogy mikor látja ennek hasznát a nem szakember? Szinte mindig. Nemcsak ha művészeti könyvet olvas, nemcsak akkor, ha kiállításra megy, ha katalógust néz. Ha értékes re­mekműről készült képeslapot vásárol, ha bélyeget ra­gaszt rá, s ízléses a bélyeg képe, ha történelmi filmet néz, és elbűvöli a kosztüm, sőt ha modern bútort vásá­rol, abban is benne van a kutató, tanító művészettör­ténészek munkája. De a kongresszus nemcsak arra alkalom, hogy ezen elgondolkodjunk. A kongresszus fontos alkalmat je­lent a magyar művészettörténeten kívül a magyar mű­vészet, a magyar kultúra megismertetésére. Kanadától Japánig, a Szovjetuniótól Portugáliáig a világ minden tájáról érkeznek az európai művészet ismerői, s ha a záróülés után elmennek tőlünk, valamennyien egy ke­véssé a magyar művészet ismerői is lesznek. A tanul­mányi kirándulások, a múzeumok ez alkalommal ren­dezett rangos bemutatói, a megjelentetett idegen nyel­vű kiadványok — s nem utolsósorban a magyar kollé­gákkal való találkozás — mind azt szolgálja, hogy az ideérkező négyszázötven művészettörténész megismerje például Esztergomot és Mátyás visegrádi palotáját, M. S. mester és Derkovits halhatatlan műveit, Szent Do­rottya híres gótikus szobrát és a debreceni Nagytemp­lomot; a magyar művészetet. Olyan közönség látja most évszázadok magyar alkotásait, amelynek hivatása, szenvedélye a remekművek felfedezése, és nemcsak ész­reveszi a műalkotást, hivatalból terjeszti is hírét. A ré­gi és modern magyar művészetet még mindig nem is­meri eléggé a világ, pedig megismerése mindig meg­lepetést kelt á szakértőkben. Ez a kongresszus azt is jelenti, hogy művészetünknek sok új ismerője avatott — népszerűsítője — lesz világszerte. Mai életünk megismerésétől a tudományos kapcsola­tok sűrűsödéséig sorolhatnánk egy ilyen tanácskozás közérdekű eredményeit. Ez a kongresszus elsősorban mégis azt jelenti; a világ tudósai Amerikától a Szovjet­unióig, Spanyolországtól Csehszlovákiáig összeülnek, és a művészet, az emberi alkotás jegyében tanácskoznak Budapesten. Tudományos hasznon kívül eredménynek mégis ez a legnagyobb. R. Gy. “ÁfMivlap 19Ö3. SZEPTEMBER 14.. VASARNAP Mó ra-vetélkedő Móra Ferenc szülővárosá­ban, Kiskunfélegyházán iro­dalmi vetélkedő kezdődött az író emlékére, a háromfordu­lós emlékverseny öt hónapig tart, s 1970. február 8-án Mó­ra halálának évfordulóján fe­jeződik be.' Történelmi források nyomában főt rak és parasztok családi levéltárai pest megyében REJTŐZŐ OKMÁNYOK - MEGKEZDŐDÖTT AZ ÍJ LEVÉLTÁRI TÖR VÉNY VÉGREII iJTÁSA Bűn és bűnhődés A színházi évad jelentős be­mutatójának ígérkezik Petro- vics Emil új operája. Doszto­jevszkij: „Bűn és bűnhődés” című darabjából Maár Gyula szövegkönyvére szerzett zenét Pctrovics Emil. A képen: Mikó András rendező és Rasz- kolnyikov — Ütő Endre. Be­mutató: október közepén. Az újonnan kiadott levéltá­ri törvényerejű rendelet és végrehajtási utasítása megje­lenésének másnapján dr. La­katos Ernővel, a Pest megyei Levéltár igazgatójával Gyom­ron, a tanácsházán dr. Kiss Jó­zsef vb-titkár szobájában so­dort össze a véletlen. Az or­szág egyik legértékesebb csa­ládi levéltárának maradvá­nyait keresi. A széki Teleki grófok ma­gyarországi ága számos birto­ka közül Gyömröt tartotta csa­ládi központjának. Ezt az ágat már csak századokkal ezelőtt élt közös őse kapcsolta össze az Apaífy fejedelemnek, Mi­hály személyében kancellárt, az életének önkezével véget vetett Pál személyében, mi­niszterelnököt adó erdélyi ágá­val. Ilétszáz éves adománylevél A gyömrői Teleki-kastélyt a második világégés erősen meg­rongálta, mindössze néhány éve állították helyre. A kas­télyból annak idején sok min­den szétszóródott, többek kö­zött az ország egyik, tudomá­nyos körökben híres, legna­gyobb családi levéltára. A levéltár anyagát 1931-ben bemutató dr. Iványi Béla egyetemi tanár a régi okmá­nyok közül a 805 legjelesebbet ismerteti könyvében, de ennél jóval nagyobb rendezett irat­anyag volt a Teleki-levéltár­ban. A legrégibb eredeti ok­irat 1248, május elsején kelt. IV. Béla adta ki, és Osli-nem- beli Herbocd comes (gróf), Ist­ván herceg trónörökös testőré­nek, a Teleki család ősének birtokadományáról szóL A levéltárban ezenkívül is rengeteg középkori okiratot őriztek, nemcsak adományle­veleket, hanem periratokat és általában birtoktulajdonjogot igazoló okmányokat, amelyek azonban történelemkutatóknak jó forrásül szolgálhatnak. Fenntartotta a levéltár az idők folyamán a Telekiekkel rokon­ságba került más családokira­tait is. A történész számára mind­ezeknél értékesebbek azonban az évszázadokkal ezelőtt írt és megőrzött magánlevelek, amelyek külföldi utazásokról számolnak be, és leírják kül­földi királyi udvarok életét, szokásait. Nem kevésbé érté­kes anyag a köztörténet kuta­tói számára a Martinovics-fé- le összeesküvésre vonatkozó több irat, s a 48-as forradalom egyes eseményeinek részleteit, hátterét tárgyaló levelek. Gaz­daságtörténeti kutatók viszont a Kossuth alapította Védegy­let munkásságáról szóló okmá­nyokból meríthetnének, ha — a Teleki-levéltár meglenne. Nyomoz az igazgató Az oklevelek jelentős része azonban eltűnt a kastélyból. Később, az ötvenes években, vásárlás útján néhány, az Or­szágos Levéltárba került. Tele­ki László, a kastély utolsó tu­lajdonosa, a helyén talált, nem egyet, még többet visszaszer­zett több falubelitől. Nagyon sok okmány és levél viszont nyomtalanul eltűnt. — 1962-ben felkeresett Te­leki László — halljuk most a levéltár igazgatójától — a ma­radványt megvásárlásra aján­lotta feL Tárgyalásaink jó Nagyítóval, ceruzával Szerkesztőségünkbe furcsa levelet hozott Vecsésről a pos­ta. írója, Gammel József, hely­béli, nyolcvan év körüli festő­művész magáról, meg a világ, s benne a festőik dolgairól ír, hat számozott oldalon. Egy lapra csak tíz sort, egy sorba csak tizenöt-húsz betűt rótt A betűket reszketeg gonddal raj­zolták ki. Aki ilyen nehezen, de mégis ír, az belső kény­szerből teszi. Gammel József leveléről — palackba zárt üze­net — csak később jutott eszembe, hogy hiszen ismerem őt, azaz munkáit Nem olyan rég a dabasi járásban képző­művészeti kiállítást rendeztek a Dél-Pest megyei festők, szobrászok, iparművészek mű­veiből. Ott figyeltem fel né­hány, szürkés-szomorkás, ügyetlenül, és mégis jól meg­csinált, naiv festményére. Em­lékszem, meghatottak azok a képek. Aki:or kérdezősködtem is Gammel Józsefről. Megtud­tam, nagyon öreg már, magá­nyosan éL Lehet hogy azt a szót használták, elhagyatottan. Levélével kezemben, címére érkezve, háza elé toppanva, éppen belebotlottam a kertaj­tóban. Félkarú öreg, akivel, mert nem hall, nehezen tudom megértetni, hogy nem a postás vagyok, aki — talán a rossz címzés vagy rossz bélyegzés miatt — visszahozta levelét Szobájában, ahol már írással próbálkozom, kiderül, ráadásul nagyon, nagyon rosszul lát Végül öles betűkkel rovom pa­pírra kérdéseimet, most is itt éktelenkednek jegyzetfüze­temben: MONDJA EL AZ ELETET! KI LÁTOGATJA? HOL VESZTETTE EL A KARJÁT? MIBŐL EL? KI ÜL MODELLT? — ő pedig szem­üveggel, nagyítóval betűzi, s válaszéi. Az utóbbi kérdésre például, hogy ki ült modellt azt, hogy senki. Meglát valakit az utcán, a boltban, eszébe jut róla va­lami, ami fontos, és este, mi­kor dolgozik —, mert még ma Is. Így is dolgozik, bár a fes­tésről már le kellett mondania, marad tehát a szemüveg, na­gyító, ceruza és papír —, elő­veszi az emléket Mert: — A művészet érzés, nem utánzási Ezért rajzszögezett ajtajára egy képesújságiból kiszedett rossz nyomású Csontváry-rep- rodukciókkal telerakott oldalt. Hogy ezt — a művészet nem utánzás! — minduntalan eszé­be juttassa. — A művészet fegyelmezetté tesz! — öregesen — féltőn be­számozva sorakoznak az aszta­lon, a székeken a rajzkötegek. Több száz lap, az elmúlt évek termése. Ugyanaz az arc mindegyi­ken. Hol nő, hol férfi, de a vo­nások ugyanazok. Középkorú ember, mindig változó arckife­jezessél. Címek: Kiábrándulás, Együttérző, Félelem, Szende, Síró férfi, Szundikáló, Félté­keny, Szerénység, Gyötrődés. Mámor, Balsejtelem, Megfé­lemlített Jóhiszemű, Ártatlan­ság. Tisztviselőként, mist statisz­tikus kezdte. Harminckilenc éves korában elvesztette hallá­sát, akkor nyugdíjazták. Mint festő, autodidaktának számít: különböző szabadiskolákban tanult. A második világháború alatt itt Vecsssen légitámadás alkalmával egy repesz megsér­tette karját. Csak állatorvost tudtak keríteni a környékről. Injekciókat adott. Néhány nap múlva az itteni katonai kór­házba kellett szállítani. Fél­karral ment haza. Újból meg­tanulta a mosást, főzést, taka­rítást. Képeivel szerepelt a Mű­csarnokban, a Nemzeti Galé­riában, s számos megyei kiállí­táson — a közelmúltban Ve­rsesen is. Cegléden is volt ön­álló bemutatója (Az olajképe­ket a zsűri több száz. vagy ép­pen egy-kétezer forintra be­csülte: ez a felértékelés egy­úttal szerencsétlenség is festő­jük számára, hiszen ilyen drá­ga tárgyra nem akad vevő er­refelé.) De nemcsak festett: fiatal korában Hárfa címmel megjelentetett egy versesköte- tet Jobb keze, egyetlen keze is elöregedett, mind nehezebben bírja a terhet. A szomszédok, az utcabeliek, a falu segíteni próbál. A helyi vízügyi építő vállalat — régebben rajzolni járt műhelyeikbe, s egyszer kiállítást is rendezett náluk az ebédlőben — konyhája meg­szabadította a főzés gondjától. Környékbeli iskolásgyérekek — megszólítják az utcán, ké­rik, rajzolná le őket, s ő meg­teszi, botjával portrét kerekít a porba — fát vágtak, takarí­tottak. Rányitotta az ajtót egy- egy szomszédasszony: ha már úgyis nagymosás van, nem számít, egy-két darabbal több vagy kevesebb... Csak hát ne­héz dolog a-magányos öregség melyben az ember nem tud megválni a kiszáradt régi fes- tókestubusoktól, amelyben el­sárgult fényképekkel társalog, ajtószegre akasztott rossz ka­bátokkal zsörtölődik. (Sok új­ság, hiúság 6 — haragszik meg a kivágott, róla írt _kri- tikákra, melyeket a kedve­mért vett elő, s lesöpri őket a földre.) Ő perelhet velük, de azt nehezen tűri, ha más ke­zek idegenként bánnak tár­gyaival ... Tanácstagok pró­bálták elhelyezni a váci mű­vésztelepre, esetleg szociális otthonba. Tiltakozott! Meg­szokta a napi körmozgást a falu neki kedves helyei, em­berei, szobája tárgyai és mun­kája között, ahol a magány legnehezebb perceiben tovább­viszi a beidegződés önmozgá­sa. Fél, máshol még megállna ez a forgás, s lehet, hogy neki van igaza. Most, amikor írom ezeket a sorokat, este van. Ilyenkor kezd dolgozni, azt mondja, lámpafénybem inkább lát. öreg jobb keze felváltva ragad ce­ruzát, nagyítót Ezekben az órákban is biztos születik egy ki tudja hányadik számú Ki­ábrándult, Együttérző, Gyötrő­dés vagy Ártatlanság. Padányi Anna mederben haladtak, de félbe-« szakadtak, amikor Teleki a fe­leségével Lengyelországba uta­zott. Ott mind a ketten vasúti szerencsétlenség áldozatai let­tek. Vajon hol lehetne^ az iratok? — A községben aligha —» válaszolja a tanácstitkár. — Azt azonban lehetségesnek tartom, hogy némely padláson esetleg a ház mostani lakói tudta nélkül is rejtőzhet egy vagy két darab. Megígérte, va­lamilyen módon utánanézet. — Teleki László két gyer­meke külföldön él, tehát az okiratok nem gazdátlanok, az ő tulajdonukat képezik — hangsúlyozza a levéltári igaz­gató. — így az egyes darabo­kat meg nem vásárolhatjuk, legfeljebb letétként vehetjük át. Módunk van ellenben ar­ra, hogy aki eddig vigyázott rá, annak megőrzési díjat fi­zethetünk. j Szilhíti Sándor református lelkésztől hallottuk, hogy ha valaki tudja, hova kerültek a levéltár maradványai, az Te­leki László Ilona nővére, fér­jezett Hoyos Béláné lehet. Ha, yosné jelenleg külföldön tar­tózkodik, csak két hét múlva érkezik haza. Az eltűnt levél­tári anyag utáni kutatás tehát akkor folytatódik. Hol a Vattay levéltár ? Megkérdezzük viszont a le. véltár igazgatóját, van-e a Te- leki-félén kívül még más csa­ládi levéltár is Pest megyében, — Igen, Pomázon rejtőzik a Vattay család ugyancsak híre? levéltára. Ügy beszélik, meg, van, de nem tudjuk kinél. Akinek birtokába került, ed­dig nem jelentette be, igaz, 'kötelessége sem volt, de mos­tantól fogva az lett. MF-a je­lentkezést be sem várva, igyekszünk rátalálni és meg­értetni vele, hogy nem akar­juk elvenni az iratokat, csak a történelemkutatás számára biztosítani, hogy hozzáférhető legyen. Régi Pest megyei csa­ládról van szó, a megye törté­netéhez bizonyára sok értékes adat lelhető fel okirataikban, Nyomára kellene bukkannunk Nagykovácsiban is a Tisza csa­lád levéltárának. Sejtjük, hogy legalább részben fellelhető ott Titkos számadás De nemcsak volt főúri csalá- dóknál, másoknál is bőven akad levéltári anyag. Vác- szentlászlón egy gazdacsalád például , csaknem száz évre visszamenően őrzi gazdasági feljegyzéseit. Sajnos, titkolódz- nak, senkinek sem hajlandók megmutatni. Garai Zsigmond, néhány esztendeje elhunyt alsónéme- di gazda viszont bemutatta családi levéltárát amit külö­nösen értékessé tesz, hogy egy paraszti család több száz évre visszamenő adatait őrzi. Ebben és még néhány, már ismert kisebb paraszti családi levéltár esetében könnyű a levéltár dolga, mindössze fel kell je­gyezni az iratanyagot. Ahogy az új rendelkezés alapján a náluk levő levéltári anyag be­jelentőinél található szintén. Mindenesetre a most életbe lépett törvényerejű rendelet következtében alaposan meg­szaporodik a levéltár dolga. — Ennek csak örülünk — így az igazgató. — Az eddigi­nél is fokozottabban gyűjthet- jük össze, tarthatjuk nyilván a múlt, sőt a jelen történelem forrásanyagát. Hiszen vállala­tok, tsz-ek és ktsz-ek, vala­mennyi közület, társadalmi és kulturális intézmény irattára nélkülük nem selejtezheti Mi pedig megőrzünk ok­mányt, kéziratot, nyomtat­ványt, rajzot, fényképet, hanglemezei, vagy hangsza­lagot, mindent, ami a tör­ténelemtudomány szempont­jából ma és egy későbbi korban fontos lehet Szokoly Endre 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents