Pest Megyei Hírlap, 1969. szeptember (13. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-11 / 210. szám

I 1999. SZEPTEMBER 11- CSÜTÖRTÖK PISI MEGYEI KILEPETT: SZEPTEMBER 1. Megy a tanár vándorútra... A napokban legnagyobb na­pilapunk hirdetési rovatában olvastam a következő szöve­get: ' „Most végzett magyar-fran­cia szakos tanár állást keres.” A hir először meghökken­tett, aztán bizonyos fajta meg­nyugvással töltött el, mivel több mint egy évtizede isme­rem Pest megye pedagógus gondjait. Ha már ott tartunk, hogy újsághirdetés útján ke­resnek állást a pedagógusok, akkor nincs többé pedagógus­hiány és ez mindenképpen ör­vendetes. Azért ami biztos, az biztos, felkerestem Molnár Istvánnét, a megyei tanács művelődés- ügyi osztályának személyzeti főelőadóját és megkérdeztem tőle: hogy állunk pedagógusokkal az új tanév második hetében? A már em­lített hirdetés ismeretében, vártam a megnyugtató választ, de helyette nyílt az ajtó, egy fiatalember lépett az irodába, tisztelettudóan bemutatkozott, aztán kérte a munkakönyvét, mivel állást kapott az egyik fővárosi iskolában. Meghökkenve1 néztem hol a főelőadóra, hol a fiatalember­re. Vártam, hogy a főelőadó felcsattan a kurta-furcsa beje­lentésre, de csak annyit mon­dott nagyon csendesen: „Áthe­lyezéssel már nem megy a do­log, fiatalember, csak akkor, ha beírom a könyvébe: mun­kaviszonya megszűnt, s ez bi­zonyos hátrányokkal, jár.” A fiatalember erre megvonta a vállát, mint akit nem érdekel az ügy formai része és néhány perc múlva, kezében a mun­kakönyvvel, elégedett arccal távozott. Hogy újra ketten marad­tunk az irodában, megismétel­tem kérdésemet: hogy állunk pedagógusokkal az új tanév második hetében? — .Valahogy. ígymutatott a távozó úján néhu aíaífeíá- val — Augusztus végé óta több mint hatvanon mentek el így a megye legkülönbözőbb okta­tási intézményeiből. Minden előzetes értesítés nélkül, egyik napról a másikra. S hogy bizonyítsa is, amit mond, egy vaskos dossziét tesz elém. Csak úgy, találomra be­leolvasok. Zsolt Péterné, Ceg­léd, biológia-földrajz szakos tanár. Kilépett: 1969. szept. 1. Kikérő: Bpest. XI. kér. Tanács. Gáspár Gyuláné, kémia-fizika szakos tanár, Szentendre. Ki­lépett: 1969. augusztus 25. Ki­kérő: Budapest, VII. kér. Ta­nács. Losovi Andrea, Gyömrő, gyógypedagógiai intézet, kilé­pett: 1969. szept. 1. Szidiropu- losz Archimedes, nagykátai kö­zépiskolai kollégium, kilépett: 1969. szept. 1, Varga Péterné., Vecsési Gyógypedagógiai Iraté-. I zet, kilépett: 1969. augusztus 31. És így tovább. Hosszú a lista. És... ez szabályos ? — kérdezem. — A miniszteri rendelet sze­rint a már működő pedagógu­sok március közepétől április közepéig adhatták be pályáza­tukat, miszerint ebben a tan­évben más iskolában kívánnak tanítani. A pályakezdő peda­gógusok két időpontban, július közepéig bezárólag, pályázhat­tak, hol kívánják megkezdeni munkájukat. A rendelet a pá­lyázatok beadásának azért sza­bott határidőt, hogy szeptem­ber elsejétől zavartalanul megkezdődhessen az oktató­nevelő munka az iskolákban. A Munka Törvénykönyve azonban lehetőséget biztosít ahhoz, hogy bárki — így a pe­dagógus is —■, bármikor állásit változtathasson. S hogy ismét bizonyítson, jelenlétemben felhívja a Bu­dai Járási Tanács művelő­désügyi osztályát. A kérdé­se csupán annyi: augusztus vége óta hány pedagógus kér­te ki a munkakönyvét? S a válasz: mintegy húsz. Egé­szen pontos választ csak azért nem tudnak adni, mert szinte naponta változik a helyzet a járás iskoláiban. S egy megjegyzés a telefon- beszélgetés után: — A budai járásban évek óta nem volt pedagógushiány. Most van. A „csábító“ szinte minden esetben a fő­város valamelyik kerületé­nek művelődésügyi osztálya. Ha valamelyik budapesti is­kolában megüresedik egy ál­lás, már másnap betöltnetik valamelyik Pest megyei taní­tóval vagy 'tanárral. Jelent­kező mindig akad, hiszen mintegy hatszáz Pestről ki­járó pedagógus tanít, Pes t ■megyeben. Hogy miért nem tették ezt a fővárosi kerületek mű­velődésügyi osztályai a mi­niszteri rendeletben biztosí­tott hivatalos keretek között, amikor még nem okózlak volna ilyen, nagy problémát a megye iskoláiban? A fele­let csak egy lehet: megvár­ták, hogy a Snegye fizesse ki ezeknek a pedagógusoknak a nyári hónapokra esedékes bé­rét, így az még nem az ő "bérgazdálkodásukat terhelje. Furcsa mentalitás, annyi bi­zonyos! — És mit tesz a megye? — Minden esztendőben tár­gyalunk ebbén az ügyben a fővárosi tanács illetékeseivel. Minden esztendőben megígé­rik, hogy beszélnek a kerü­KIEMELT VÁLLALAT ÁTKÉPZÖS TANFOLYAMOKAT INDÍT érettségizettek és 8 általánost végzettek részére: központi fűtés, viz-gázszerelő, villanyszerelő, festő-mázoló, tapétázó, hidegburkoló, műanyag-burkoló, parkettázó, szigetelő, üvegező, kőműves, ács, vasbetonszerelő, műköves, épületasztalos szakmákban. Házgyári épületek szerelésénél a legkorszerűbb technológia mellett foglalkoztatjuk. A tanfolyam sikeres elvégzése után minden hallgató szakképesítést kap. A tanfolyam időtartama alatt havi 1600 Ft-os bért fizetünk, majd kiemelt bérrel foglalkoztatjuk. MINDEN SZOMBAT SZABAD. Vidékiek részére szállást adunk, különélést fizetünk, utazási hozzájárulást térítünk, üzemi ebédet és vacsorát szolgáltatunk. JELENTKEZÉS SZEMÉLYESEN: A 43. sz. ÁÉV. szakoktatási csoporti inai Budapest XI., Dombóvári út 19. (4, 41, 43, 47-es villamossal). leti tanácsok illetékeseivel; ez ne forduljon többet elő. — És mit szólnak mind­ehhez az iskolák? — A maguk módján meg­próbálják biztosítani az után­pótlást. Míg tavaly tizenki­lenc képesítés nélküli peda­gógust vettek fel és java­soltak továbbtanulásra, az idei tanévben már kilencven képesítés nélküli pedagógust alkalmaztak! S megint csak számokkal, adatokkal bizonyít. — A Dabasi Járási Tanács például hét képesítés nélküli tanítót és hat képesítés nélküli tanárt vett fel az elmúlt na­pokban. Érdemes odafigyel­ni arra, hogy ezek a képesí­tés nélküli fiatalok milyen szaktárgyakat tanítanak! Föld­rajz—rajz. Magyar—történe­lem. Matematika—fizika. Ké­mia-politechnika. Történe­lem—orosz. Mindössze érett­ségi bizonyítvánnyal! A rác­kevei járásban két tanítót és kilenc tanárt alkalmaztak képesítés nélkül, míg a leg­kirívóbb a helyzet a monori járásban, ahol öt tanító és tizenhárom tanár nem ren­delkezik szakképzettséggel. A beszélgetés elején feltett kérdésre: hogy állunk peda­gógussal az új tanév máso­dik hetében?, a válasz csak az lehet: valahogy így... Prukner Pál KAPUVÁR - VÁROS Az Elnöki Tanács rendelete érteimében Kapuvár 1969. ok­tóber 1-től járási jogú város­sá alakul. A község lakossága 'örömmel várja a nagy napot, s mindent megtesz 1 annak ér­dekében, hogy október 1-én, amikor reggel harsonák adnak jelt Kapuvár kék-piros zászló­jának felvonására és megtart­ja alakuló ülését a városi ta­nács, külsőleg is városias ké­pet mutasson a Hanság kapuja. A község középületeit új Kön­tösbe öltöztetik, s a .magánhá­zak tulajdonosai is tataroztat- íják házaikat. Ezt az Országos Takarékpénztár hitellel segíti elő. es ajándék Októberben már pereg a film Több mint két és fél millió forintos költséggel átalakítják Albertirsán a régi művelődési házat. A tanács ígérete szerint októberben adják át. A Pest: megyei Moziüzemi Vállalat fél millióval járult az építke­zésihez, ezenkívül szélesvásznú vetítéshez alkalmas gépeiket szerelnék be. Az állami támo­gatás 1 millió 200 ezer forint­ra rúg, a többit — beleértve a berendezésit is —, a tanács fe­dezi a községfejlesztési alap­ból. A lakosság a területrende- zéssel-parkosítással már eddig 3Ó ezer forintot takarított meg társadalmi munkájával. ■ ---\ , ik.tty.r* ' * + ^ >, . ; . , , m r ^ H£vetót5s$j ház ! iába való fáradozás lenne megpróbálni leírni azt az örömöt, amit a figyelmeSségből, szíves- ____ségből, szerétéiből juttatott ajándékok okoz­nak. Hisz’ ajándékot már mindenki kapott. Nyugdíjba vonuláskor egy vázát és egy üveg bort, máskor barátja legkedvesebb könyvét, egy csokor virágot, vagy csupán egy ujjongva talált színes kavicsot. Ilyen ajándékot kapni, de adni is öröm, az önzetlenség kölcsönös öröme. B ölcsen tanácsolja a közmondás, hogy „Ajándék ló­nak ne nézd a fogát”. Mert ha valaki az ajándéknak a „fogára”, az értékére kíváncsi, az elveszti az igaz örömöt. Van, aki éppen ezért valósággal irtózik az ér­tékesebb ajándékoktól és ha egy mód van rá, vissza is utasítja. Pedig manapság nemcsak az ajándékozás anyagi lehetősége nagyobb, nő .az ajándéktárgyak ér­téke is. Például a régi szegénylagzik hosszú vígsággá változtak, ahol nem számít ritkaságnak a hízott disznó, vagy a több ezer forintos betétkönyv nászajándék sem. A valódi ajándék próbája nem az érték, hanem a szán­dék. Ez méri, hogy figyelmesség és szeretet vagy jó­indulat, esetleg részrehajlás szerzése-e az indíték. Elfogadhat-e a járási pártbizottság titkára néhány kilónyi szőlőt az állami gazdaság első szedéséből? Ne legyünk prüdek: az esetek többségében igen. „Drá­gává” akkor válna a szőlő, ha naponta két ládával szál­lítanának belőle, vagy ha tudott az ajándékozó nem éppen tiszta szándéka. Ilyenkor arra kényszerül a megajándékozott, hogy elveszítsen ismerősöket, bará­tokat, vagy megalkudjon elveivel, elveinkkel. A mi­nap üzemlátogatáson egy fóliába csomagolt libával akarták megajándékozni a felsőbb szervből jött vendé­get. Jó érzést keltett szabadkozása. De mikor a ven­dégkönyvbe rótta a sorokat, odasúgta beosztottjának: „Elfér az a liba a kocsi hátuljában.” A folytatást nem tudjuk. Az biztos, hogy a gazdaság vezetője kezét dör­zsölve rakott a kocsiba több libát és mindent, amit gyorsan össze tudtak kapkodni és közben érdeklődött a főnököt kísérő beosztottól, hogy mikor lehetne X elvtársat felkeresni? Nem véletlen, hogy vezetők „ajándékozásról” pél­dálózunk. Egy esztergályosnak vagy telefonközpontos­nak nem szoktak azért Napóleon konyakot küldeni, hogy protekciót szerezzenek nála. A múltkorjában ar­ról panaszkodott egy asszony, hogy mióta férje tanács­elnök lett, azóta a tapintatlan, a hízelgő „barátok” miatt egyetlen nyugodt névnapot sem tudrrak megülni. Leszerelni a vezetői székek körül tülekedőket, helyez- kedőket nehéz. Sőt, néha nekik sikerül elriasztani a régi, az önzetlen barátokat, mert mindig „szolgálat­készebbek” azoknál és ajándékaik is értékesebbek. Seperhetnénk a saját házunk előtt is. Az új irányí­tási rendszer körülményei között nő a propaganda sze­repe és ez megnövelte az újságírók ázsióját is. Nem egy vállalatvezető gondolkodik úgy, hogy egy konyak és egy értékes új gyártmányuk is olcsóbb, mint hirde­tést feladni. Közvélemény elé kívánkozó az eset, ami­kor jelentős mondanivaló nélkül sajtótájékoztatót hív­nak össze, hogy) az -^ajjindéLért'' minden lapban meg­jelenjenek a vállalatokat reklámozó, lehetőleg saját szájuk íze szerint készült tudósítások. Nem menti az ilyen ügyeskedőket az sem, hogy nem magukért, ha­nem az üzemért, egy kisebb vagy nagyobb csoport ér­dekében próbálnak jogtalan előnyt szerezni. Egy bizonyos szerény határig az ajándék természe­tes, de ezzel együtt tudni kell. hogy az ajándék egy ré­sze annak a széknek, beosztásnak szól. amit kisebb, vagy nagyobb közösség megbízásából betölt a meg­ajándékozott. P. A. Ötvenen felül az embert... Engedje meg uram, én oda leülnék, irtózatosan nyilall a derekam ... Há­rom napja van ez így, higyje.el, nem csináltam egyebet, mint hogy lehajol­tam a szakajtóiért, mondom, szórok egy kis magot az állatnak, akkor jött ez a nyilallás a derekamba. Felállni sem tudtam, térdre estem, fél kezem­mel a földet támasztottam, ide kap­tam, jajj... látja, megmozdulni sem tudok, még a lélegzés is. nehéz... és csak jajgattam. Az asszony támogatott be, mondta, feküdjek ágyba, áhhh, az asztalnál ültem, nyögtem, a veríték is kivert... így ha előrehajolok, mint most is, csillapszik egy kicsit, ne hara­gudjon, hogy így magához hajolok, de tudja, így nem nyilallik annyira. Jajj!, nem az istent, nyilallik ez így is, én nem tudom, mi van, három napja van ez így, pedig csak lehajoltam. Mon­dom az asszonynak, bemegyek ma a városba, a rendelőintézetbe, egy injek­cióra, vagy csináljanak valamit, mert három napja semmihez sem tudok fogni. Pedig munka az lenne bősége­sen. Dolgozni kell, nyugdíjas vagyok a téeszben, kétszáznegyven forintot ka­pok, amikor megjön, azt sem tudom, mire költsem, vagy mire ne költeem. Ne értsen félre, én nagyon meg va­gyok ezzel a világgal elégedve, nekem elhiheti, hetven éves vagyok, sok min­denen keresztülmentem, de ez a két­száznegyven forint ez nem sok. Tu­dom, nem úgy van az, hogy na gye­rünk egyik napról a másikra, meg az­tán adott a vezetőség háztájit, de lát­ja, itt van ez a deréknyilallás, aztán . ha nem javul meg, nehéz lesz. Az asz- szony is hatvankilenc éves, ő is csak toldozgatja magát, most ránehezedik az én munkám is, csak bírja vala­hogy! Jajj!, egy injekció csak rendbe­hozza, három napja még semmi sem volt, s most látja... Jó, hogy volt ez az ülőhely, állni nam tudok, ülni is csak így, ha előre­hajolok. A lábára is ráléptem, ugy-e, ne haragudjon, de nyilallik, meg min­den baj van. Nézze meg az ujjam, pó­lyában van. tetanuszt kaptam. Égy vé­kony akáctüske szúrta meg, gallyat aprítottam a disznóknak a moslék alá észre sem vettem. Meggyűlt, a körzeti doktor úr felvágta, aztán csúnyább lett. Ö mondta, hogy biztos, az akác- tüske szúrta meg. Észre sém vettem. Ezt is meg kell mutassam a rendelő- intézetben. Ép a jobbkezem, de mit ér az, ha nem tudok hajolni, ha messze van a földtől? Köszönöm, köszönöm, tudja, nem vagyok nagy bagós, de most ez a ci­garetta jólesik. Meg aztán, hogy ,így beszélgetek, még a nyilallás is mintha elbújna. Tizennégyes dolog ez, az is­ten verje m^g, tudom, ezt a nyilallást is a háborúnak köszönhetem, az első­nek. Olaszországban szedtem össze, tizennégyben, az isten verje meg, az­tán most jön ki minden, ötvenen fe­lül . Maga azt el se tudja képzelni, uram, mi volt ott. Derékig jártunk a lutyok- ban, a hideg vízben, csak előre, elő­re... Míg fiatal az ember, könnyen el­felejti, egy korty pálinkától, aztán öt­venen felül minden előveszi az em­bert. Én ötvenig az orvost csak hír­ből ismertem, higyje el. Aztán ötvenen felül ez is fáj, hatvanon felül az is fáj, hetvennél meg minden összejön, látja. Ha mozdulok, akkor nagyon nyilall. Majd busszal megyek be az állomás­tól, úgy tudom, éppen a rendelőinté­zetnél áll meg, ugye? Egy injekciót adjon, majd megmondom, amitől eláll, három napja van ez így, három napja semmit sem tudok csinálni. Én mondom magának uram, a mai fiatalok nem szólhatnak egy rossz szót sem, olyan dolguk van. Itt van a fiam is. Ha hazajön, az úgy van felöltözve, hogy csak a szájam tatom. Kiskunlac- háza mellett laknak, az állami gazda­ságban dolgozik, megkeresi a három­ezer forintot. Divatos ruhája van an­nak, a képe meg sima, nincs azon egy ránc sem. Aztán mindig bolondoz a kis Tercsit úgy dobja a levegőbe — tudja, Tercsi az unokám —, hogy attól félek, a fejét veri a gerendába. Mon­dom neki, te Miska, ne bolondozz az­zal a gyerekkel, még bevered egyszer a fejét a gerendába, ha olyan nagy erőd van, gyere karikázzuk meg a malacot... Tíz napig lőttük az erdőt, a tücsök­ből. A szívem majd megszakadt, leko- paszítottuk a fák törzsét, a meztelen fákat pedig oldalról csapkodta az eső. Látott már maga meztelen fákat? Nincs annál borzasztóbb látvány, áll­nak a lábukon, lombjaikkal az eget tartják, s törzsük messze fehérük ... Az ellenséget sejtettük mögöttük... Hisz jól, mert egyik hajnalban lecsap­tak ránk. Tíz napi hősködés után el­fogtak, két évre. Tizenhatban jöttem haza. Jobb dolgom volt a fogságban, mint előtte, utána szabadon... Ott nem kellett derékig lucsokban, állva aludni... Higyje el. azt az istenverte háborút jajgatom én most. Ötvenen felül az embert előveszik a fájdalmak, Meg az emlékek. Haragszom a vérontásra, tizenki­lencben mégis elmentem, ismét a frontra. ■ Más volt az. Tudja, nem va­gyok én tanult ember, három iskolát jártam mindössze, de az megfordult a fejemben, nerri igazság, semmiképpen sem igazság, hogy van olyan ember, akinek tízezer hold földje van... ne­kem rheg semmi... Világos ez, nem ? Hatvan alatt szétkergettük az ellensé­get, Szolnokhoz mentünk... Ott aztán minket szórtak szét, ment mindenki, amerre látott... Árulás volt a dolog­ban ... mindig árulás— Hej, ha ak­kor fennmarad a kommunizmus, most nem annyira lennénk, amennyire va­gyunk ...‘ Nekem elhiheti... Hej, az más harc volt, más... Az nem is ma­radt meg, a derekamban. Csak az az istenverte háború... jajj! Megmon­dom a doktor úrnak, adjon valami injekciót, akármit. Meg az ujjamat, nézze meg... Ej, ej... Higyje el. het­vennél az ember már öreg ember. Otventől felfelé ... Dcreg á n Gábor » i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents